Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-08-18 / 33. szám

1956. augusztus 18. 9 m a« Olaszországban az idén az erőltetett munkaütem és a hiá­nyos munkavédelem következ­tében 205.669 munkás szenve­dett murrkabalesetet, ami 40 ezerrel több, mint 1952 megfe­lelő időszakában. Kivégeztek három ciprusi ha­zafit augusztus 9-én hajnalban az angol megszálló hatóságok. A kivégzés éjjelén a nikosiai bör­tön több mint 400 foglya éh­ségsztrájkba lépett a gyilkosság elleni tiltakozásuk jeléül. Au­gusztus 9-én Ciprusban kihir­dették az általános sztrájkot. A bajorországi Augsburgban fasiszta huligánok betörték az ifjúmunkások pihentetésére és továbbképzésére szolgáié épü­letbe, ahol barbár rombolást vittek véghez, összetörték a bú­torzatot és a falból kitépték a beépített villanyvezetékeket. Két és félmillió felvételt le­het készíteni másodpercenként egy „SFR“ márkájú fényképe­zőgéppel, amelyet a moszkvai össz-szövetségi ipari kiállításon mutattak be a közönségnek. Liliputi lökhajtásos repülőgé­pet készített a franciaországi Payen-gyár. A lökhajtásos re­pülőgép szárnyszélessége nem haladja meg az öt métert, órán­ként 500 kilométer sebeséggel repül és 8.500 méter magasra tud felemelkedni. Izraelben, aho! augusztusban sohasem szokott esni az eső, a napokban hatalmas záporok vol­tak. Az eső miatt azonban nem csökkent a hőség. Jeruzsálem­ben 38, Beersheben 40, és Oi~ '.atban 46 fok meleget mértek árnyékban az eső után. Ot centiméteres új hó esett és mínusz három fokot mértek a napokban a Bajor-Alpokban, a Zugspitze környékén. Moszkva—Peking 8 óra alatt. A „TU-104“ szovjet lökhajtásos utasszállító répülőgép, amely rendszeresen fog közlekedni a Moszkva—Peking közötti útvo­nalon, megtette első útját s au­gusztus 10-én megérkezett a Kínai Népköztársaság fővárosá­ba. A Moszkva—Peking közötti 6.350 kilométeres távolságot a repülőgép 8 óra és 10 perc alatt tette meg. Átlagos órán­kénti sebessége 870 kilométer volt és 10.000 méter magasság­ban repült. Hatvan óráig tartó mentőd munkálatok után augusztus ll- én a nováki Béke-bányában si­került megmenteni Han István bányászt, mintegy 50 méteres beomlás mögül. Épen, minden segítség nélkül jött ki a bányá­ból. Hétfőtől kezdve drágább lett a cigaretta, szivar és dohány a Saar-vidéken. Az árkülönböze­tet az Algírban folyó francia gyarmati háborúra fordítják. Rombadőlt egy lakóház, ami­dőn egy amerikai repülőgép a németországi Lahr mellett lezu­hant. A pilóta súlyosan megse­besült. Gyermekparalízis Hollandiában. Június óta 200-ra emelkedett a gyermekparalízisben megbete­gedett gyermekek száma. Kínában, a Tschekiang tarto­mányban dühöngő tájfun eddig 1960 emberáldozatot követelt és 1200 a sebesültek száma. A tájfun folyamán 38 000 ház rombadőlt, és óriási kiterjedésű rizs-, gyapot- és gyümölcsül­tetvények vesztek kárba. A leghidegebb hónap július volt ezidén Moszkvában. A szovjet fővárosban ezidén júliusban át­lag 16.2 fokot mértek, míg más években ebben a hónapban 25 —30 fok az átlag hőmérséklet. Súlyos autóbusz szerencsét­lenség következtében a német- országi Enzheim és Lindheim között 24 személy súlyosan megsebesült. A világ egyik legnagyobb bo­tanikus kertje a Dél-Kínában lévő Kanton város mellett van. A botanikus keirt kiterjedése 1.500 hektár. A szovjet technikai főiskolá­kon több diák tanul, mint az egész Nyugaton együttvéve. Ezt a megállapítást a Colloquium című nyugat-német lap közli. „Nyilvános iszákosság“ miatt Svédországban 1956. második negyedévében 27.000 személyt tartóztattak le. Felhőszakadásszerű esőzés pusztított Amerikában, Penn- sylvániában. Az árvíz katasztró­fában 15 ember pusztult el. Gyerekek a „fekete listán“. A bonni határrendőrség „fekete listára“ helyezte azokat a gyer­mekeket, akik a NDK-ban üdül­nek. Az atom- és hidrogénfegyve­rek betiltásáért Tokióban meg­tartott 2. világkongresszuson 15 ország 20 000 képviselője vett részt. Két időzített bomba robbant fel a ciprusi angol hatóságok rádióleadójának épületében. Ismét rendel a volt SS-orvos­nő. Herta Oberhäuser, akit a ravensbrücki koncentrációs tá­borban elkövetett gaztettei miatt a nürnbergi katonai ható­ságok 1947-ben 20 évi börtön­re ítéltek, és aki 1952 óta is­mét szabadlábon van, folytatja orvosi praxisát. A belgiumi bányaszerencsét­lenségről. A belgiumi marcinel- le-i bányában bentrekedt bá­nyászok élete menthetetlen, kedden a kora reggeli órákiban 3 percenként hoztak fel egy- egy halottat a bánya mélyéből. Szerdai jelentések szerint a mentőszakaszoknak sikerült 80 halottat fölszínre hozniok 835 méter mélységből. A Vöröske­reszt egyik tagja közölte, hogy a halottak felismerése szinte teljesen lehetetlen volt Üjabb adatok szerint a dél- amerikai Columbia állam Cali városában a nyolc, dinamittal megrakott teherautó felrobba­nása következtében 1.800 ember vesztette életét, 2.000 ház és több kisebb-nagyobb üzem, ven­déglő, szálloda, rombadőlt. Ha mindig GYÜMÖLCS TÍZÓRAIT eszel. Hidd el pajtás, bajnok leszel. Leves, amely ízlik, zöldségleves '•yermektápszer kockából. Figyelmeztessétek édesanyátokat, hogy mindig legyen otthon. A leves elkészítése gyorsan megy, időtakarítást jelent édesanyátoknak. ..........» iMf .r Slovensky tukovy trust * *

Next

/
Thumbnails
Contents