Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-08-18 / 33. szám

1956. augusztus 18. VITA: IróJalmnnk helyzetéről Villám interjú a filmfesztivál magyar delegációjával Lovicsek Béta: Ne csak vitázzunk, hanem írjunk is Az irodalmi vita során sok dolog nyert megállapítást. Azonban a felvetésnél, megál- 'apításnál tovább jóformán egy vitázó sem jutott. Pl.: megálla­pítást nyert, hogy a megjelent irodalmi művek gyengék, hogy kevés az ifjúságnak írt művek száma stb. . Felvetődtek olyan dolgok is, melyek elítélik, meg­bélyegzik az egyes újságok szerkesztőinek a rosszindulatát, mivelhogy vagy sehogy, vagy csak- nagyon nehezen engedik szóhoz jutni a fiatal írókat. To­vábbá összpontosított tűz alá terült az irodalmi újság fontos­sága, szükségessége. Lényegében eddig ennyi volt az egész: se több, se kevesebb. Szó se róla, a semminél ez is többet ér, de a mi célunk vég­eredményben mégiscsak az, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom helyzet© gyökeresen megváltozzon, egyre felfelé íve- löbb legyen és olyan irodalmi alkotások kerüljenek a dolgo­zók kezébe, amelyek teljes mér­tékben kielégítőt az igényün­ket. Szerény hozzászólásommal szeretnék egynéhány dologra rámutatni, ami talán hozzájá­rulna a csehszlovákiai magyar irodalom helyzetének a megja­vításához. Miiyen segítségben részesültek a fiatal kezdő írók? Semüyeoben. Tévedés ne es­sék, azt én is tudom, hogy meg­tanítani írni senkiit sem lehet. Sem a-z iskolában, sem pedig más, mondjuk neves író által. Például, író egy kezdőt sem taníthat meg írni, ellenben ta­nácsaival sokat segíthet, ha akar. fia íráshoz adottság, tehetség kell. Ezen tulajdonságokat az­tán már lehet fejlesztem. A fej lesztéshez sok tanulásra, olva­sásra, életismeretre van szük­ség, a csiszoláshoz pedig: sokat kell írni. A sok tanuláshoz, ol­vasáshoz, élebismerethez és íráshoz, pedig sok, de miég a soknál is több időre van szük­ség. Nézzünk csak közelebbről a dolgok mélyére! Vannak különböző foglalkozá­sú emberek: földművesek, ipa­ri munkások, tanítók, hivatal­nokok stb. Ha az ember — le­gyen bármilyen foglalkozású — rendesen és lelkiismeretesen el akarja végezni a munkáját, tel­jes odaadással kell dolgoznia. Eszét, erejét és idejét a mun­kájának kell szentelnie. És hol az író? Sehol. Vagy az irodalom nem követel egész em­bereket? Azt lehet csak úgy mellékesen is űzni? Hogy, no, most van két óra szabad időm, leülök és írok egy novellát, re­génybe vagy drámába kezdek. Ügy hiszem nem lehet. Két óra szabad időt fel lehet használni favágásra, vagy kertásásra, de írásra nemigen. Hamar munka sosem jó! — mondja a közmondás. Hia egy munkás gyorsan összecsapja a munkáját, nem csodálkozunk, hogy sok selejtet csinál. Persze azon tágult szemmel csodálko­zunk és meghúzzuk a vészha­rangot, hogy a csehszlovákiai irodalomban sok a selejt!? Vegyünk példának egy falusi tanítót, aki írogat és az a szán­déka, hogy a jövőben is írni fog. (Azért tanítót, mert jól is­merem a helyzetüket.) Az isko­lai és iskolán kívüli munka nagy megterhelését jelent, (maga a tanítás, előkészületek írása, ad- miniS'Ztráoiós munka, különböző körök és szervezetek vezetése, iskolán kívüli kultúrmunka: színdarabok, ünnepélyek rende­zése, sok funkcióval való meg­terhelés, gyűlések, jegzőköny- vek írása stb.) ezerféle forgá­csolja a figyelmet és gondolko­zást. Dehát mikor tanuljon, mikor olvasson és miikor írjon!? Ter­mészetesen, ha írni akar, akkor fel kell áldoznia a pihenésre szánt éjszakákat. És hogyan ír­jon jót, szépet? Megtépázott idegekkel, kábult fejjel!? És még mögötte áll a másnapi helytállás gondja' is. De így van az újságszerkesztő is, meg más irodalommal foglalkozó js, nem csak a tanító. Ezekután felve­tődik egy újabb kérdés: meddig bírhatja ezt és így az ember!? Soká biztosan nem. Nem, mert hiszen a mindennapi életnek is meg vannak a maga gondjai, bajai, botlatói. Felőrlődnek az idegek, felőrlődik az akarat és kikészül, roncs marad az em­ber. Pedig a szocializmusban első az ember, az emberről váló gondoskodás! De még mindig tovább érve­lek. Mondjuk X. Y. ifjúsági re­gényt akar írni, mert egy igen jó és hasznos témát kínált fel neki az élet. Tegyük fel, hogy a regény cselekményének a fe­le, falusi környezetben játszó­dik le, amit az író jól ismer. Tehát hiba nincs, jól meg tud­ja írni. Hanem főhőse egy ipari központ tanulóotthonába kerül és azt az életet már nem is­mééi, tehát nem tudja megírni. Közben a főhőst egy előkelő fürdőhelyre sodorja a sors és azt sem ismeri az író, mert még sohasem volt olyan helyen. Az­tán a főhős a tanulóotthon leg­jobb ejtőernyőse lesz és le kell írni, hogyan érzi magát az első felszállásnál. Le tudja írni? Nem, mert még sohasem ült repülőgépen. Vagy vegyünk egy másik ese­tet. Drámát alkar írni. Nagy­szerű drámatémát dajkál magá­ban már jóideje. Ügy érzi meg kell írnia. De tökéletesen még n-ejn ismeri a színipadot, a szín­pad technikáját. Mit csináljon-? Szoros kapcsolatot kellene tar­tani a színházzal, bemutatókon kellene résztvennie, hosszabb beszélgetéseket folytatni a dra­maturggal stb. Van rá lehető­sége? Nincs! Sem az anyagjaik, sem pedig foglalkozásának helyhezkötöttsége nem engedi. Mi a vége ? A drámaírásiíaik neki se fog, vagy ha mag is írja, rossz lesz. Ez csak példa, de azt hiszem mindenhol és mindenkire jellemző. Az említettekből kitűnik, hogy az élet sokrétű, hiteles ábrá­zolásához feltétlenül szükséges az élet és az élet körülményei­nek sokoldalú, alapos ismerete. Anélkül valamirevaló irodalmi mű nem születhet. Bizonyára lesznek, akik ezen mosolyognak és azt mondják, hogy az olyan ember ne vegyen tollat a kezébe 'és ne írjon. Én azt mondom azoknak, hogy té­vednek, mert az édesanyja szí­ve alatt még senki sem ismerte meg az életet teljes egészében. Most pedig felvetődik a kér­dés, hogyan, miképpen lehetne segíteni, hogyan lehetne kikü­szöbölni ezeket a hiányosságo­kat, hogyan lehetne biztos ta­lajt teremteni a fiatal, tehet­séges íróknak? Teremtsünk nekik olyan kö­rülményeket és feltételeket, hogy módjuk legyen arz élet megismerésére, idejük a tanu­lásra, olvasásra és írásra. Hogyan ? Kapjanak a tehetséges fiata­lok, akiknél minden előfeltétel és remény megvan arra, hogy képesek komoly irodalmi mun­kásság kifejtésére, három, négy, öt év alkotó szabadságot meg­felelő anyagi támogatással. -Hi­szen nincsenek sokan, és én azt hiszem, hogy a befektetett tőke busásan kamatozna. Ne mosolyogjunk és ne !e- gyimtsünk! Azt sem kívánom, hogy rögtön igent vagy nemet bólintsunk, csupán annyit ké­rek, hogy egy kicsit gondolkoz­zunk e! az elmondottak felett. A friss írások közlési lehetőségéről Az irodalmi újság szükséges, kell, az tény. De úgy vélem, nem azt a célt szolgálná, hogy teret biztosítson a Jég újabb írásoknak, hanem mintegy ösz- szefogója, tájékoztatója lenne az itt élő - toliforgatóknak. Nagy hasznát látnák a vidéki írók, akiknek nincs .lehetőségük résztvenni az írószövetség ma­gyar tagozatának az ülésein. Kapcsot, segítő kezet éreznének benne, s ez nagyban növelné az önbizalmukat, elmélyültebb iro­dalmi munkásságra ösztönözne. Mégis hogyan lehetne teret biztosítani az új írásoknak? Ha az Üj Szó hetente négy egész oldalt biztosítana, az Üj Ifjúság egyet, a Szabad Föld­műves szintén egyet, ugyanak­kor a Fáklya is biztosíthatna hetente egy oldalt, mert úgy tudom, hogy október 1-től he­tilap lesz. Éz hetven gépelt ol­dalt jelent, havonként tehát kettőszáznyolcvanat. Kettőszáz­nyolcvan oldalra pedig rengete­get lehet írni. Még kérdés, va­jon tudnánk-e rendszeresen ennyi közlésre alkalmas írást biztosítani! ? Ügy gondolom, hogy ezt az újságszerkesztők minden külö­nösebb nehézség nélkül meg tudták oldani, mert ezáltal az újságok olvasmányosabbak, szí­nesebbek lennének. Ismerve a falusi dolgozók igényét, bátran állíthatom, hogy az újságot la­pozva szemük elsősorban az elbeszéléseken akad meg, s ad­dig le sem teszik az újságot, míg el nem. olvassák. Azt pedig mondanom sem kell, hogy egy jó novella igen nagy hatással van az emberekre. A könyvkiadásról és könyvterjesztésröl. Sajnálatos tény, hogy a ma­gyar könyvek rendkívül ala­csony példányszámban jelennek meg. És még az a kevés sem jut el oda, ahová kellene, a dol­gozók kezébe. Hogyan lehetne ezen segí­teni? Szerintem egy kis jóakarattal könnyen meg lehetne oldani a kérdést, mégpedig a következő­képpen: Szlovákia összes könyvtárába meg lehetne küldeni központilag automatikusan; az összes ma­gyar nyelven megjelent köny­veket. Ezenkívül még a cseh országrész egyes helyeire is meg lehetne küldeni, hiszen nagyon sok magyar munkás dolgozik szerte az országban. És miért ne találhatná meg munkahelyén a magyar könyvet, ha egyszer olvasásra szottyan kedve ? Ilyenformán akár négy-ötezer példányszámban is megjelen­hetne egy-egy könyv. Aztán van még egy másik dolog is. Az egyik oldalról ör­vendetes, a másikról nem. Ör­vendetes, hogy cseh és szlovák írók műveit lefordítják és a magyar dolgozókhoz juttatják. Miért ne lehetne az itt élő ma­gyar írók műveit is lefordítani cseh és szlovák nyelvre? Hiszen egy hazbam élünk, közösek a gondjaink, bajaink, örömeink, közös a célunk! Ez csak erősí­tene és mégjobban összefor­rasztana minőamnyiunkat. És a könyvkiadó. Előrebocsáj- tom, hogy távol áll tőlem min­den rosszindulat, amikor ezeket a sorokat írom. Csupán figyel­meztetésnek szánom. X. írónak már a zsebében van a szerződés, miszerint ez év végéig le kell adnia egy kötetre való novellát. Ugyanakkor Y. írónak már most le van adva egy kötetre való novellája, de szerződése nincsen. Látszólag csekélység az egész, de nézzük csak meg a gyakorlati oldalát. Ha X. író történetesen leadja ez év végéig a kéziratot, a jövő évben minden valószínűség sze­rint megjelenik a könyve. És Y. íróé? Ki tudja? Lehet egy év, kettő, de még több is... Helyes ez? Nem. Nem helyes, mert az ilyesmi bizalmatlanságot szül, s a bizalmatlanság férge csúnya portéka!!! A drámaírásról A csehszlovákiai magyar iro­dalom legfájóbb pontja a drá­maírás. Tagadhatatlan, hogy a dráma a legnehezebb műfaj. De én nem csak ebben látom a le­maradás okát. Egri Viktoron kívül senki más nem foglalko­zott drámaírással. Ha próbálko­zott is valaki, az csak olyan ösztönszerű valami volt, amiben ugyan észlelhető némi adott­ság, de jó nem lehet. Nem le­hetnek jók ia próbálkozások, mert íróiknak nincs alapos dra­maturgiai ismeretük. De nem csak az íróknak, hanem úgy hiszem nem túlzók, ha azt mon­dom, hogy Csehszlovákiában nincs is jólfelkészült magyar- nyelvű dramaturg. Kitől kapott és kitől várhat segítséget egy kezdő drámlaíró? A múlt év őszén ugyan történt némi kezdeményezés a komáro­mi Területi Színház részéről, de sem azelőtt, sem azóta semmi. Pedig ideje volna már, hogy a drámaírás szekerét kiemeljük a kátyúból és a „dombra“ vezető útra irányítanánk a rúdját. Hogy hogyan? Az írószövetség ma­gyar tagozatának a vezetősége megtalálhatja a módját, ha akarja. Megtalálhatja, mégpedig olyan formán, hogy a fiatal pró­bálkozókat összefogja, bíztatja, támogatja és gondoskodik róla, hogy az esetlegesen elkészült darabok kellő bánásmódban ré­szesüljenek és ne heverjenek évekig valahol a fiókok fenekén. Az író és az igazmondás A mártirsághoz csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy ma már nem kell mártírságot vál­lalnia annak, aki meg meri mon­dani az igazat. Mert az igaizság fénye olyan, mint a gyilkos penge. Átdöfi a hazugság fojto­gató ködét még akkor is, ha olykor gránitba a.kad is a su­gara. Vegyünk csak példát a világirodalom legnagyobb alko­tásaiból. Hiszen azokat az alko­tásokat éppen az igazság mély­sége és tisztasága emelt min­dig az elismerés és a tisztelet legmagasabb polcára. Befejezésül pedig ennyit. Van­nak még jócskán, akik nem kapcsolódtak bele a vitába. Pe­dig éppen tőlük várjuk a leg­többet. Ha szívügyük a cseh­szlovákiai magyar . irodalom helyzete, szólaljanak meg. És még valamit. Ne csak vi­tázzunk, hanem írjunk is! ír­junk, alkossunk olyan műveket, amelyek helyettünk beszélnek. Olyan müveket, amelyek köny- nyedén elsöprik az apróbb akar- dályokat, mint az erős napfény a föld felett gomolygó szürke ködöt. Lehet, hogy egyes kérdések­ben tévedtem, de amit írtam, igaz szívvel, őszinte segíteni-- akarással tettem. A filmfesztiválok alkalmából a Magyar Állami Film népszerű színész delegációja látogatta meg a szlovákiai szabadtéri színpadokat, hogy a magyar film nevében köszöntsék a cseh­szlovákiai dolgozók kuítúriinno- pét, a dolgozók filmfesztiválját. A küldöttség: Olty Magda, Ko- súth-díjas, akit jól ismerünk a Vihar-ból, vagy a Dandin György házasságából, Horváth Teri, a Ludas Matyi ismert színésznő­je, Pécsi Sándor kétszeres Kos- súth díjas, akit mindnyájan jól ismerünk nagyszerű Erkel és Dandin György alakításából, és Pálos György, akit a Gázolás­ban láttunk. A delegációval a besztercebányai és zsolnai fesz­tivál után és a bratislavai, kas­sai, eperjesi és tátrai fesztivál előtt beszélgettünk. Nyitrán váltottunk velük néhány szót, amolyan villáminterjú kereté­ben. — Utunk egyik élménye az volt — mondta Horváth Teri — hogy Zsolnáról elmentünk Já- nosík falujába, Terchovára és ott a terchovai moziban meg­tekintettük a Jánosík-filmet. A Jánosík hazájában előadott Já- nosík-film mindannyiunkat le­nyűgözött és együttéreztünk a szlovák néppel nagy harcában a nemzeti és szociális felszaba­dulásért. A film nagyszerű és mindannyiunkat magával raga­dott. Én magam örülök, hogy már megtanultam valamit szlo­vákul és hogy már szlovákul is tudtam köszönteni a dolgo­zókat. — Nemcsak Szlovákiában jártunk — tette hozzá Olty Magda — akinek éppen most készül egy új filmje, az Ünnepi vacsora, (Horváth Teri is nagy sikerrel szerepelt a Karlovy Vary-ban most bemutatott új magyar filmben, a Szakadék­ban.). Jártunk Prágában, Pil- zenben, Brünnben, Gottwáldo- von és Ostraván s így utunk kettős élményt jelentett, mert a szlovák föld mellett megis­mertük a cseh és morva földet is. Prága városa nagyon szép, különösen a sok gótika tetszett benne és nagy élmény volt szá­munkra a prágai múzeum meg­tekintése, amely szerintem Kö­zép-Európa leggazdagabb mú­zeuma. — Nem tudunk betelni az Önök hazájának természeti szépségeivel — mondta Pécsi Sándor. A nyitrai vár Szlovákia egyik legfestőibb pontja, de na­gyon tetszett nekünk a zólyomi vár is és Beszterce rendezett szépsége. Körmöcbányán meg­tekintettük a pénzverdét. — Zsolnán zuhogó esőben léptünk pódiumra — mondotta Pálos György — olyannyira, hogy a papír, amelyre üdvözlő beszédemet írtam, egészen ol­vashatatlanná ázott, de a kö­zönség meg sem mozdult. Nyit­rán szintén viharosra fordult az idő az Egy pikoló világos bemutatása alkalmából, de a közönség mégis a helyén ma­radt és tapssal köszöntött min­ket. Mindenütt igazán testvéri szeretettel fogadtak minket. Otthon tolmácsolni fogjuk a csehszlovák és magyar nép ba­rátságát. ­Szeretettel köszöntjük Cseh­szlovákia minden dolgozóját és köszöntjük az Űj Ifjúság olva­sótáborát. Mártonvölgyi László Nagyon szeretlek. Téged kereslek, mindig téged, ha látlak, zavar láza éget, mert te olyan szép vagy. Ha fénycsokor ja hull a napnak, irigylem, hogy megsimogathat arcodon táncolva. Ha szél emeli sötét hajad, az indulat feszít, elragad: ne érintse senki! igylek és gyűlölök érted, mindenkitől takarlak, féltlek, mert nagyim szeretlek. PÉTERFI JÓZSEF A Dolgozók Filmfesztiváljának magyar delegációja, sok szeretettel: Ami még nem voll Vágfarkasdon G yönyörű vasárnap este van, az égbolton itt-ott már fel­tűnik egy-egy csillag. Vágfarkasd főterét a sétálók százai népesítik be. A főtér egyik sarkában, a tűzoltó szertár előtt, hatalmas zöld ágakból készült sátor áll. Mindenki kíváncsi, mindenki arra tart. A helyi Csemadok és a CSISZ kidtúregyüt- tesei, több évi hallgatás után, előadóterem hiányában, szabad­téri kultúretóadásra készülnek. Vajon mit tudnak a vágfar- kasdi fiatalok, vajon mit tud a Csemadok? Mindenki erre kíváncsi. No meg a farkasdi nép kültúrszomjas is. Ez érthető is, hiszen már több éve annak, hogy a jarkasdi kultúrcsoport utoljára fellépett. Ezt a hosszú hallgatást, ezt a nemtörődöm­séget a kultúrház hiánya okozta. Mert Vágfarkasdon nincs kultúrház. De most nem is ezt akarom fejtegetni, nézzük meg inkább az esztrádmíísort. Bent a sátor alatt szól a zene. Ala­dár, az ismert cigányprímás és zenekara a műsor megkezdése előtt csárdásokkal és hallgatókkal szórakoztatja a türelmetle­nül várakozó közönséget. A sátor végében áll a hirtelen össze­tákolt színpad, fölötte hatalmas plakáton, ízléses betűkkel, a következő felirat: Kultúrával a békéért. Percek múh/íi kezdődik az előadás. A hatalmas, körülkerí­tett térség telve van néppel. A 820, ülőhelyre szóló jegy el­kelt, s többszázan állnak. Körülbelül 1 200 ember várja az előadás megkezdését. Emberemlékezet óta még ennyi ember nem vett részt Vágfarkasdon egy kultúrelőadáson. > De most már szól a csengő s kezdődik az előadás. A né­zőtéren hirtelen elhallgat a moraj, beáll a nagy csend, a füg­göny legördül. Kezdődik a gazdag és változatos műsor. Sza­valatok, énekkariszámok, népi táncok, és jelenetek tarkították ■ az előadást. Így, a többi között az „Áldott jó, betegek" című jelenetből különösen kitűnt Szíjjártó Sándor CSISZ tag, az orvos szerepében. Továbbá jó volt a „beteg" Keresztesi János, aki könnyekig megnevettette a közönséget. De a másik két szereplő Cibula Ilonka és Molnár Margit is kitünően megállta a helyét. Jő volt még Szalai Apollonia és Komlósi Ferenc a „Pávakisasszony" című jelenetben. Sok tapsot kapott Karcai Évike, aki magyar dalokat éne­kelt cigányzene kíséret mellett. Szép sikerrel szerepelt még Szalui Lajos és Szabó Irma, akik a Csárdáskirálynő című ope­rettből adták elő a „Hajmási Péter, Hajmást Pál" című dalt. Percekig tartó tapssal ünnepelték a Csemadok tizenkét kislányból álló tánccsoportját, akik a dunántúli üveges táncot mutatták be. Itt külön dicséret illeti Morvái Margit tanítónőt, aki a táncokat betanította. Úgyszólván minden szereplő meg­állta a helyét, a legnagyobb sikert azonban a „Jaj cica" éne­kes-táncos jelenet aratta, a Csárdáskirálynöböl. Az 1200 főnyi közönség szinte orkánszerüen tapsolt. A jelenetet Cibula Lajos, Krausz Ilonka, Szalai Apollonia, Szalai Erzsiké és Vörös Juliska adták elő. \ gazdag esztrádmüsor megszervezéséért és az egyfelvoná- ■íi sós jelenetek betanításáért meg kell dicsérnünk Bartha Ibolya tanítónőt. Továbbá elismerés illeti Baram/ai Sándort, Pál Dezsőt és Ferencei Rezsőt, akik alaposan kivették részü­ket a kultárest megszervezésében. A szereplők szép játéka és a sokszáz főnyi közönség bebizonyította, hogy Vágfarkas­don is szeretik a kultúrát. T. Gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents