Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-07-28 / 30. szám

1956. július 23.

3

III. Fény a sötétségben

Czóval: jösz — mégy? Jól teszed-! ^Nagyszerű sorsot választottál! így is kell: járj — kelj, nézz szét a világiján, és ha eleget láttál, feküdj le és halj meg — ennyi az egész! Ennyi az egész cigánybölcselet az életről.

A végtelen szabadságszeretet, minden mesterséges társadalmi szabály és törvény megvetése űzte és hajtotta őket évszázadokon keresztül, országról országra, tette őket a világ csavargóivá. Minden vagyonuk a szabadság! — kiált a költő. De ez a szabadság sohasem volt és lett — minden természetes elve alapján — igazi szabadsággá. Egész csavargó é- letük felett ott lebegett a múltban mindig, és még néha ma is, a börtönök réme. Félnek a rendtől, a köz- igazgatástól, minden bürokratikus intézkedéstől.

— Ez az! — kiált elégedetten a bürokrata. Mégis csak vagyunk valakik. Nélkülünk? Ah... „boldog az az ország, amelyben fékező elv gyanánt van dutyi!“

— Lehet uram! De ha az emberek el is ismerik szükségét a dutyinak, azért még nem biztos, hogy szeretik! Nem szeretik, nem szereti senki.

— Cigányok! — jött vissza a hírrel. Tőlük nem féltünk, mert mi is hasonló csavargói voltunk akkor a világnak. Szép jó estét köszöntöttünk, mint otthon és odaállítottunk a tűzhöz. Szurtos gyerekek, asszonyok futottak össze. Hangos csevetelésbe, tanakodásba kezdtek. Egy büdös szavat nem értettünk. Különböző nyelveken szólintgattak. Csak a tűz körül heverő férfiak maradtak nyugton. Mi mosolyogtunk és bólongattupk. Egyszerre egy mellényes tömzsi öreg csak így felénk bökte:

— Hát csak üljetek le fiaim! — Meglepett a magyar szó, örültünk, és az öreg mellé telepedtünk.

— Hová visz az utatok?

— Hazafelé.

— Melyik faluba?

— Nagykérre.

Az öreg elnémult, szótlanul bámult a sötétbe. Azon az este többé nem is szólt. Reggel, amikor búcsúzkodtunk, adtak útravalót is. Az öreghez mentünk, hogy megköszönjük a szívességüket. Valami nagy-nagy szomorúság ült a szemében. Isten veletek — mondta, és mi indultunk. Csak mikor már néhány lépést tettünk szólt utáakartunk. Inkább nézelődni, és beszélgetni. A táncolok fiatalok és idősek vegyesen. Berúgva senki, mindenki illedelmesen, megszokottan mozog a helyiségben. Nem lökdösködnak. Mindig csak annyian táncolnak, ahá- nyan kényelmesen elférnek. És hogyan táncolnak? Csodálatos lábuk, és ritmusérzékük van ezeknek az embereknek. A párok szinte lebegnek, mint a mesebeli tündérek. A lábuk alig éri a parket tükrét. A férfiak délcegek, a lányok könnyedén hajlongó rózsák. Aki ért egy kicsit a szépnemhez, az tudja, hogy a cigánylányok szépek. Ezek annyira nőiesek, kedvesek és természetesek, hogy egyetlen nevelőintézet sem volt képes a nőknek ilyen típusát kinevelni. Pedig hát, ezek csupán az élet iskoláját járták végig.

Ügy tizenegy óra lehetett már, még mindig csak a táncolókat néztük. A terem lassan megtelt. Asztalunkhoz egy 20 év körüli fiú telepedett Je. Szóba elegyedtünk.

— Miért jött ilyen későn? — kérdezem.

— Színházban voltam.

Színházban volt — morzsolgatom a

Mert sokkal boldogabb az az ország, nunk:

szavakat. íme egy ember, aki pár éve még rozoga kocsin, süvítő szélben, dermesztő hidegben járta az országot, világot, és ma színházba megy, koncertet hallgat, és ha táncol, Párizsban is megbámulnák.

— Ki az a két testvér? — mutattam a táncolok felé, két feketeöltős, csokornyakkendős legényre.

— Sofőrök a kikötőben.

Sofőrök, sofőrök... Vajon hol tanultak? Ki tudná kibogozni az élet sorsát. Sportról, könyvekről, politikáról beszélünk. A fiúnak mindenről kialakult higadt a véleménye. Hogy jutott ide? Megvonja a vállát és mosolyog.'

— Tíz éve jöttünk el Michalovce ^.mellől.

— Hol dolgozik?

— Az acélgyárban.

Szimpla emberi sors. Dolgozik, keAz Usti nad Laben-i takarékpénztár épülete

rés, művelődik, szórakozik, Szimpla,

amelyben már lejárt a dutyi ideje! És az emberiségnek el kell ide jutni egyszer, ha nem akar a saját maga állította csapdában megdöglenl.

Nálunk ma már a dutyik nevelőszervek, a megtévedt bűnös emberek nevelőintézetei. Tehát már nem is dutyik, — de mégis azok! Hiszen az anyagiak termelésének nagyiramú fejlődése nem old, és nem is oldhat meg mindent. Nem helyettesítheti a nevelést, mint ahogy vak és botorkáló lesz minden termelési folyamat, ha kiütjük tudományos szemét.

Ezek és hasonlók ötlenek az ember agyába, ha a cigányok mai helyzetét nézzük. Sok helyen és sok esetben megoldódott és ' megoldódik már a helyzetük. De megnevelni embereket alak megszokták a mindentől és mindenkitől független életet, csak akkor lehet végérvényesen, ha a társadalom megszünteti, ledönti azokat a korlátokat, amelyek kiűzték ezeket az embereket az országútra, a világba.

Emlékszem, hogy gyermekkorom egyik téli estéjén az első világháborút kiszolgált emberek mesélgetés közben ezt is megpendítették. Pali bácsi az Uraitól gyalog jött haza. Vele esett meg az a furcsa história, amit akkor mesélt: ,

1919 nyarán hárman nekivágtunk az Ural lábától, hogy gyalog hazavergődjünk. Kerültünk minden lakott területet, erdőkön, mezőkön és mocsarakon át haladtunk. Amire szükségünk volt, összelopkodtuk. Az egyik este tábortüzet pillantottunk meg az erdő szélén onnan amerre tartottunk. Sokféle ember és hadsereg lődörgött akkor Oroszországban, nem volt tanácsos közéjük menni. Egyet hát előre küldtünk, hogy fürkéssze ki. mi van ott a tűz körül.

— Ha hazaértek, mondjátok meg az öreg Konvieskának, hogy üdvözli a Sárközi, a Gyuri...!

Amig el nem tűntünk a szeme elől ot állt, és nézett utánunk. Csak itthon tudtuk meg, hogy az öreg Sárközi a csendőrök elől szökött ki Lengyelországba, és onnan mehetett tovább az Ural felé. Azóta se tért vissza.

1945-től a cigányok ezrei hagyták el Szlovákia területét, vándoroltak Észak-Csehországba. Usti nad Labe, Most. Cheb és a többi városok nyü- szögnek a cigányoktól. Életük? Különböző. Moston úgy élnek még nagyrészt, mint idehaza éltek, de dolgoznak. Cheben hasonlóképpen. De Üstín valami csodálatos dolog történt. Beleolvadtak a város életébe, és a város átgyúrta, átformálta őket.

Szombat este volt éppen, amikor a városba megérkeztünk. Az idő olyan semmilyen volt, mint amilyen idén az egész nyár. Percek alatt nehéz a város lüktetését kitapogatni, hiszen nem kis városról van szó. Usti egyike a legszebb és legnagyobb északi városainknak. Hatalmas ipara, hajóforgalma, vasúti közlekedése emberek ezreinek ad biztos megélhetést. Kicsit zsúfoltak az utcái, néhol szűkek és sötétek, de a város mégis tágas és világos. Gócpont, magas és komoly kultúrával. Az emberek nyugodtak. Nem unatkoznak, mint a kisvárosban, nem is idegesek mint a nagyvárosban. A nyugodt cseh kedély elterpeszkedett az egész városban.

Az építőipari dolgozók táncmulatságot rendeznek kllubhelyiségükben — árulkodott az utcasarok egyik kézzel pingált plakátja. Odamentünk. A közönség nagyrészt cigány. Ez volt az első benyomásunk. Hely még volt bőven. Se táncolni, se mulatni nem

de egy cigánylegény életében kilencven fokos fordulat. Másnap az acélgyár felé vettük utunkat. Ott vasárnap is dolgoznak.

— Ki a legjobb munkás? — tettük fel a megszokott kérdést.

— Ferenci Mihály, formázó.

— Magyar?

^ — Nem. Cigány.

Ferenci Mihály az öntöde legjobb dolgozója.

Ferenci Mihály nem szívesen beszél a cigánysorsról. Fekete szeme néha megcsillan, mintha távoli puszták tábortüze lobbanna fel benne.

— Hazamegyek. Már gyűjtöttem pénzt házra, bútorom, ruhám van. Majd csak megleszünk otthon is. Hallom, hogy van már ott ;s gyár.

— Miért nem marad itt?

— Az embernek egyszer haza kell térnie. Hadd hulljon ki ott a zápfo- gam, ahol kibújt a csikófogam. így van ez rendjén.

Szőke József

Az érsekújvári gépállomás dolgozói a II. EFSZ földjein megpróbálták a kétszakaszos gabonabetakarítást. Kedden learattak három hektár búzát különlegesen szerkesztett önkötözökkel. A gabonát a viaszérés idején aratták, mikor a nedvesség tartalma 22 százalék volt. Mikor szombaton egy különlegesen szerkesztett kombájnnal megkezdték a betakarítást, már csupán 1S.5 százalékos volt a nedvesség tartalma. Képünkön S 4. szovjet kombájnt látjuk — kicsit átalakítva — a levágott gabona cséplése közben.

Félévi mérleg

Ez év .június 5-én örömmel és büszkeséggel állapítottuk meg, hogy a Kékkői Szénbányák teljesítették a széntermelés félévi tervét. Június végéig 25.030 tonna szenet termeltek. Ez egy húsz kilométer hosszú tehervonat hosszúságának felel meg.

Habár ezek az eredmények kielégítők, mégis meg kell állapítanunk, hogy még sokkal többet is elérhettek volna, ha a rendelkezésükre álló lehetőségeket teljes mértékben felhasználták volna, következetesen kiszélesítették volna-a szocialista munkaversenyt, a gépesítést, idejében el-, végeznék a javításokat, őriznék a bánya gépberendezéseit, két műszak között rendbehoznák a gépeket, rendet tartanának a munkahelyeken és igénybe vennék a többi lehetőségeket, melyek hozzásegítenek a termelés emeléséhez.

Gondosabban végezzük a javításokat

Ä bányagépek és a szerkezetek üzemzavara, valamint a pótalkatrészek hiánya a múltban és jelenleg is erősen hátráltatja üzemünkben a termelés fellendülését. Különösen meg- érezzük, hogy nehezen jutunk a Don- basz-kombájn alkatrészeihez. Főként a láncok és a lánc szerkezetek hiányoznak. Például Zemánek igazgató elvtárs a termelési tanácskozáson még márciusban megígérte, hogy két- három héten belül feltétlenül szerez .pótláncot, de eddig még nem kaptuk meg. Meg vagyunk -róla győződve, hogy az igazgató elvtárs minden lehetőt elkövetett, de sajnos, eddig nem tudta beszerezni a szükséges alkatrészeket.

Műhelyeinkben sem megy jobban a munka. A javítási terv teljesítéséből is látjuk, hogy a műhelyek nem teljesítik feladataikat se minőségileg, sem pedig mennyiségileg. Erről Dulaj elvtárssal együtt személyesen is meggyőződtünk a láncalkatrészek hegesztésével kapcsolatosan. A hegesztést szemre egész szépen megcsinálták, de két milliméternél mélyebben nem hegesztettek. Az eredmény aztán az volt, hogy a hegesztés felhorzsolódott és a kombájnt további négy órára le kellett állítani.

Az egyes üzemek eredményei

A Háj-üzem az év elején még erősen a többi üzem mögött kullogott. Márciusban azonban a helyzet megváltozott, az elvtársak nekibuzdultak, és a Háj-üzem félévi mérlege azt mutatja, hogy a tervet 125 százalékra teljesítették, és az üzem dolgozói valóban megértették a szocialista munkaverseny jelentőségét. Dicsérő- leg kell kiemelni az olyan munkakollektívát, mint a Kolár elvtársé.

A Slatinka-üzem az év elején vezetett, júniusban a terv teljesítésében 96.4 százalékra visszaesett és így e

hónapban utolsó helyre került. A tárnák kimélyítésével is hátramaradnak, a talajvíz és a futóhomok miatt. A kommunisták és a szakszervezeti dolgozók tevékenysége is alábbhagyott. Molnár elvtársnak újból tevékenyen ki kell venni «a részét a szakszervezeti munkában.

Csak a Bukovec-i üzemben nincs semmi változás a széntermelésben, a kezdetben elért 106 százalékról csak

107.5 százalékra emelkedett a termelés az első félévben és továbbra is emelkedő irányzatot mutat.

A Dolinai-részlegről az utóbbi időben keveset hallottunk, mert minden figyelmüket a homokomladék eltávolítására kelleti, összpontosítani.

Júniusban már itt is jól ment a munka, így például Halgas Sándor ismert munkakollektívája három hónapon belül 3 485 kocsi homokot szállított el.

Kötelezettségvállalások a bányásznapra

Lassan, de biztosan közeledik a bányászok napja és nem is volnánk

kékkői bányászok, ha a bányásznap tiszteletére nem vállaltuk volna, hogy 7 450 tonna szenet termelünk és 118.5 bányaméter folyosót készítünk elő terven

felül. A kötelezettségvállalások teljesítésében az egyes üzemek a következőképpen vesznek részt:

Háj-üzem 2 500 tonnával

Bukovec-üzem 3 700 tonnával

Slatinka-üzem 1 200 tonnával termel többet, terven felül.

A Háj- és Bukovec-üzemben a- bányászoknak minden., lehetőségük meg yän abhoz, hogy vállalásukat teljesít-: sék. Ellenben Fajda és Molnár elv- társakhoz fordulunk azzal a kérdéssel, hogy Slatínka se maradjon le.

A kollektív szerződéseket nem ellenőrzik

A kollektív szerződés a tervteljesítés alapköve. A szerződésből kifolyó kötélezettségvállalások és feladatok pontosan időhöz vannak kötve és a- zck. pontos teljesítése előfeltétele a terv teljesítésének.

Az elmúlt hónap végén a Központi Szakszervezeti Tanács is foglalkozott ezzel a komoly problémával. Valljuk be, a kollektív szerződésből eredő kötelezettségvállalásokat a dolgozók, főleg a bányászok, csak 65 százalékra teljesítik. Az alapvető hibát már a kollektív szerződés megszerkesztésénél. követték el. Ki kell hangsúlyozni, hogy az üzem és a szakszervezeti vezetőség részéről a kollektív szerződés főleg szociális vonatkozású pontjait nem teljesítik idejében.

így értékeljük ki üzemünkben, a legjobb szlovákiai bányaüzembe!} az elért eredményeket.

Még mindig vannak nehézségek és hiányok, de a jövőben kiküszöböljük őket. MIRO ÜLIK

Pőtor