Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-07-21 / 29. szám
Bratislava, 1956. július 21. 7 'Ty.Üßiis/ißL— Az élet küszöbén <.Szerellek így. c&cJLáxL ttagÁcLíája Egy este, Ifét müsorszátn között hosszabb szünet lett volna a rádióban, és akkor, egész váratlanul, bejelentette a bemondónő: Kedves hallgatóim, műsoron kívül hallgassák meg a „Szerelmi kettőst“ Donizetti Don Pasquale című operájából. Emlékezem, mind a ketten összerezzentünk. A szobában a nyáresti szürkület enyhe fátyla alatt már alig lehetet kivenni a bútorok körvonalait, valahol a függöny mögött a hold kék sugara derengett. Lámpát nem gyújtottunk. Mind a ketten imádtuk a zenét, és a „Szerelmi kettős“ most valahogy, ebeim a meghitt félhomályban sokkal nagyobb hatást gyakorolt ránk, mint valaha. A bevezető hárfa ringató varázsa alatt úgy éreztem, hogy na- gyon-nagyon szeretem ezt a lányt, és hogy boldog vagyok. Szelíden átkaroltam. Én nem is tudom, de akkor valami olyasmit éreztem, hogy eltűnik tér és idő, megszűnik minden, mindem létező, csak ez a kellemes muzsika, és szerelmünk marad meg. Ez az érzés rendkívülien nagy volt és felemelő. Az ember ilyenkor fölé emelkedik sok-sok apró külsőségnek és ledob magáról mindent ami csúnya, ami durva, goromba. Hosszú ideig szótlanul tartottam karomba a kislányt, majd egészen csendesen, szinte súgva megkérdeztem: szeretsz? És ő, átszellemült arccal, halkan suttogta felém: nagyon szeretlek. Néztem. Volt a tekintetében valami démoni erő, amely ellenállhatatlanul sugározta felém a tiszta lélek őszinte rezzenését: szerete- tét. Milyen furcsa érzés volt. Azt éreztem, hogy éz a „szeretlek“ egy egész életre volt kimondva, amit soha, sem-' mi-semmi nem tud már visszavonni, megváltoztatni. És én 1akkor erre a „szeretlek“ -re építettem fel az egész ifilágot. Közben az idő telt, múlt, és egyszer olyan helyzetbe kerültünk, hogy egyedül csak az az átszellemült arccal kimondott „szeretlek“ valóságos léte tudta volna megoldani a problémát úgy, ahogyan két egymást szerető embe ■ között kell az ilyesminek megoldódnia. És sajnos akkor jötem rá, hogy minden, minden, csak egy nagyszerű színészi pillanat volt. Ez a csalódás mélyen elgondolkoztatott. Jártam azóta sokfelé. Hallottam hídon, parkban, erdei sétányon halkan kimondani a szót: szeretlek. Láttam fiatal lányokat odasimulni férfi vállaihoz és láttam, hogy ugyanaz a két ember, más-más úton, más- sal-mással karöltve tűnt el a messzeségbe. £s ekkor gondolkoztam el azon, hogy milyen könnyelműen és felelőtlenül dobálódzunk sokszor ezzel a nagyon is komoly, és nem egyszer egy egész életre fájdalmat, vagy örömet jelenteni tudó szóval: „szeretlek“. * * * A múltkor a városházán volt dolgom és találkoztam két feketébe öltözött ,fiatalemberrel. Esküdni mentek. Egy pillanatra elém tárult a kép: az ünnepélyes csendben felteszi az elnök a kérdést: szereti? És bátortalanul, de sokat kifejezve jön a halk válasz: szeretem. S közben boldogan mosolyognak egymásra. Vajon ez már aztán tényleg az a hely, ahol mindég egy egész életre mondjáK ... ? De szép lenne az életünk, ha úgy lenne! k KOMLÓSI LAJOS A tanácselnök megkérdezte: mivel a vádlotthoz házastársi kötelék fűzi — akar-e tanúvallomást tenni. — Vallani akarok, nem mondok le a jogomról. Fekete Jánosné, született Varga Júlia. 1928. február 11-én. Két éves voltam, amikor elvesztettem édesanyámat és tízéves, amikor meghalt az apám. Gyermekeim ? Négy gyermekem van. A legidősebb nyolc éves, a legkisebb kettő. Igen, felesége Vagyok a vádlottnak. Vallani akarok és végre beszélni. Mindent el akarok mondani. Azt is, amit nem tudnak Fekete Jánosról, ami nincs benne az iratokban. Amit csak én tudok róla. El szeretném mondani, hogy mit követett el velem szemben. Végre beszélhetek. Tíz évig hallgattam. Mindig csak hallgattam és tűrtem. Árva lány voltam, el akartam kerülni a faluból, Bratislavába jöttem, azt reméltem, hogy itt találom meg a boldogságomat. Otthon a falumban nem udvarolt senki, mert ki is törődött volna egy szegény, árva lánynyal ? Jól esett, amikor megismerkedtem Fekete Jánossal, egy nyári tánchelyiségben és azonnal szerelmet vallott, a cigánnyal kedvenc nótámat huzattá, tapasztalatlan fiatal leány voltam, és mámorosán hittem szavának. Valakihez tartozni akartam. Rögtön házasságunk elején gyakran ittasan jött haza a férjem, kevés pénzt adott a háztartásra. Nagyon szűkösen kellett főzni, nem ízlett neki, nem volt megelégedve, persze, hiszen állandóan korcsmákba járt, evett, ivott, amit csak megkívánt, egyre bővült a cimborák köre. Gyermekem született, nem törődött vele. Állandóan csak a korcsmákat járta, szépen keresett, de mind elitta. Magam maradtam a gyerekkel és míg a férjem a lebújókat járta, éjjel idegeneknek vasaltam. Nem kérdezte meg, hogy miból fizetem a fát, a villanyszámlát. A gyerekre rá se nézett, élte a maga világát. Szép szóval igyekeztem visszatéríteni, a kedvébe jártam. Később már csak hallgattam. Sehogyse tetszett, hogy sok pénze van, mint szobafestő, csak nem kereshet annyit? Sejtésem valóra vált. Lopás miatt feltételesen elítélték. Akkoriban megígérte, hogy jó útra tér és rendes ember lesz. Második gyermekem még meg se született, és a férjem újból inni kezdett. Mindig olyan állapotban jött haza, hogy a gyerekekkel együtt menekültünk előle. Ütötte, verte a gyerekeket, engem is. Folytassam tovább? Négy gyermekem van. A vádlott az apjuk. Ma már nem sírok, minden könnyem elapadt azokon a végtelen hosszú éjszakákon, amikor a gyerekek mellett virrasztottam, míg a hajnali órákban ittasan, széles jókedvében előkerült a férjem. Nem szóltam semmit, már elfelejtettem beszélni. A négy gyerekkel ott álltam egyedül, a gyermekek féltek az apjuktól, remegtek. amikor meglátták. Éjjel dolgoztam, nappal meg a háztartást láttam el, míg össze nem dőltem. A sok nélkülözés, munka és a rossz táplálkozás aláásta egészségemet, tönkrementek az idegeim és íüdöbajt kaptam. Nem maradhattam otthon a gyerekekkel, kórházba vittek. A kisebb gyerekeket bölcsődébe, a nagyobbakat óvodában helyezték el. A táppénzből fizettem ki a gyermekek ellátásáért járó ösx- szeget. Fekete János még a táppénzemet is elszedte a nagyobbik lánykámtól. A gyerekek koldulni kezdtek, megfigyelték, hogy a szomszédok mikor szórnak áztatott kenyeret, vagy főtt krumplit a tyúkoknak, azt ették. Talán el se hiszik, hogy manapság még ilyen is előfordul. A szomszédasszonyok bebizonyítják. J ól esik vallanom. Tíz évig hallgattam. Most felszabadultnak érzem magam, szabad ember vagyok. A szomszédok figyelmeztették az Ifjúsági Védelmi Hivatalt a mi családunk körülményeire. És így az állami nevelőintézetben helyezték el a gyer- m keket. Jó dolguk van, emberek lesznek belőlük. Én nagyon beteg vagyok, nehezerri- re esik a beszéd, teljesen tönkretett ez az ember. Nehéz elmondani, hogy egy iszákos ember milyen gaztettekre vetemedik. Minden lány tanulhatna az esetemből. Hogy jól válasszák meg élettársukat. Ne egy hangulatos nyári mulatságon határozzanak és dőljenek be az üres, hízelgő, léha beszédeknek, jól fontolják meg, hogy kihez mennek feleségül és ne engedjék, hogy férjük igyon és ilyen szenvedélyeknek legyen a rabja. A megkínzott, fáradt, szerencsétlen asszony hangja elcsuklott, heves köhögés rázta meg. A tárgyalóterem csendjét az államügyész mély hangja bontotta meg. — Ügy érezzük, hogy egy ponyva- regény főhőse elevenedik meg előttünk, szinte hihetetlen, hogy manapság még ilyen emberek léteznek, akik ennyire kivetkőznek emberi mivoltukból, akik teljesen megfeledkeznek kötelességükről és csakis szenvedélyüknek, az italnak élnek. * * * z ítéletet kihirdették. Fekete Jánost két és fél évi feltétel nélküli szabadságvesztésre ' ítélték. Kényszermunkára küldik és keresetéből a családot fogják támogatni. M. M. Válasz egy levélre Kedves Győri Pál! Ne haragudj, hogy én is beleavatkozom ügyeidbe, de néhány sorban szeretnék mondani valamit. Jó tanácsot neked. s Ne légy elcsüggedve fiatal 17 éves fiú létedre. Azért sose bánkódj, hogy egy lány elhagy, mert az téged úgy sem szeretett igazán. Majd jön egy másik, aki csak téged fog szeretni és boldogok lesztek, megértitek egymást. Aki téged igazán szeret, azt nem érdekli, hogy valaki más módosabb, vagy jobban öltözködik. Jobb is hogy így történt. Most még nem nehéz az elválás. Azért tanulj szorgalmasan, és ne szakítsd félbe a munkádat. És nagyon kérlek, ne igyál, mert azzal csak magadnak csinálsz rosszat. Próbálj felejteni. Tudom, ez nem könnyű, de hidd el, egy olyan lány nem érdemli meg, hogy emészd magad, akit egy szép vasárnap délután már más fiú karján látsz. Ne hidd, hogy az Üj Ifjúság hasábjain kevés tanácsot találsz. Ebben tévedsz. Csak jól át kell olvasni, és sok olyan cikkel találkozik az ember, amelyekben jó tanácsot kapnak a fiatalok. Kérlek ne haragudj, ha talán megbántottalak volna soraimmal. POLÁK ERZSI «i-:.:.. :»====■ Lehetetlenség egyszínű képbe foglalni ezeket az embereket. Mert ahányon vannak, annyi félék. Tarka, viharos az életük is, házaik, felfogásuk, minden. Szinte úgy tűnik, hogy szeszélyes patak furcsa örvénye előtt állunk, melyben ördöngö- sen, össze-vissza kavarodik, hol forró, hol langyosabb hévvel kél bírókra múltjuk és jövőjük. És ebben az örvényben, — mely hosszú-hosszú évszázadok, sőt évezredek óta a legforradalmibb örvény számukra — sok oldalról megvillan az élet. ' Ezért lelkesedik, és ezért szomorkodik, ezért örül és ezért bosszonkodik itt annyit az ember. Tarka a kép. íme: Két sor vályogház. Messze a várostól, közel két kilométernyire. Itt laknak a szepsi cigányok. Vályogházak. Már nem kunyhók ezek. Néhány nagyon ügyes, ízléses, takaros ház is akad. A két sor ház közti utca nagyon széles. Középen egy árok húzódik. Bűzlik, mert minden szennyvizet ide öntenek ki. Az utca különben nagyon népes. Sokan, többszázan laknak itt. Nagy érdeklődéssel. fognak engem körül. Az egyik derék, nagytestű cigányasszony behív a házába. Szíves, n fogadjuk meghívását. A ház szép, talán a legszebb. Bent is rend van. — Hányán tetszenek itt lakni? — Én, a kislányom, és az öregapánk. És bemutatja a kislányát. Tizenkét éves, szépszemű, na-' gyón okos arcú lány. Sokat beszél, s eldicsekszik, hogy menynyi szép ruhája van. Megnézzük, valóban szépek, tiszták, vasaltak. Móri néni, — így hívják az asszonyt — kicsit mérgesen, de mosolyogva csap bele lánya beszédébe. — Hiszen éppen ezért nem bírok veled, te taknyos! Elmondja, hogy nagyon szó- fogadatlan a kislánya. Csak a szép ruha, meg a csavargás kell neki. Az iskoláról hallani se akar. Tizenkét éves, de még a nevét se tudja leírni. Horváth Móri néni az építészeten dolgozik, annyit keres, hogy nyugodtan él kis családjával. * Egy másik házban vagyunk. A ház tulajdonosa Rybár Ottó. Ez is szép, elég takaros ház. Csak rengeteg a légy. A tisztálkodás is nehezebben megy, nem is csoda, hiszen nyolcán laknak ebben a házban. A ház menyecskéjével beszélgetünk. Talán nem dobom el a sulykot, ha azt mondom, hogy az egész soron a legszebb no. Nagy, dió- barna szemei szinte állandóan mosolyognak, — legalább is én azalatt az idő alatt, míg ott voltam, nem láttam másként ben az egészben valami egészségtelen, nem jó dolog is. Horváth llonáék nyolcán voltak testvérek, mind a nyolc vézna, asszony is, nem hiszem, hogy tanulatlan, analfabéta. A fiatal- több 38 kilónál.) * Anyákkal beszélgetünk. Az iskoláról. Nagyon megvetően, Tarka képek ezt a lányt. Helyesbítek: fiatal- félvállról vélekednek róla. Azt asszonyt. Leánykori neve: Hor- mondják, hogy minek az a ci- váth Ilona. Született 1942-beií, gánynak, meg hogy veri őket tehát tizennégy éves. Egy hó- a tanító. Azért nem járnak, napja él együtt a férjével. A Valóban, itt többszáz ember férje tizennyolc éves, dolgozik, között művészet találni egy- minden hónapban több mint kettőt, aki értene az írás-tu- ezer koronát keres. Nyolcán dúshoz. A felnőtteken már nem élnek belőle. is csodálkozunk. Annál inkább Kíváncsiskodom: ezen, (és ez megbotránkoztató — Nem korai ez a házasság? valami): negyven iskolaköteles Kinevetnek. Azt mondják, gyerek közül csak ketten tud- hogy náluk. ez így szokás. A nak írni-olvasni. Érdemes egy fiatalasszony apjával beszélge- pillanatra megálnli ennél a két tek. Ö is már tizenhat éves gyereknél. Mind a ketten har- korában nős volt, most alig madosztályosok, tanítónőjük több harminc évesnéh már Körössv Ilona. Nevük: Bascsúr nyolc családnak az apja. Tudj’ Gyula, Rybár Tibor. Mind a isten hogy van ez. Nehéz hoz- ketten kitűnő tanulók. Bascsúr zászólni. (Határozottan van eb- Gyulának például ilyen a bizonyítványa: 1, 2, 1, 1, 2, 1! Mind a két gyerek édesanyja szigorú, jóravaló asszony. * Egy nagyon kedves cigány- asszony rimánkodik, hogy menjünk el hozzájuk is. Horváth Zoltánná a neve. Egyetlen gyermekük van, fogadott gyerek, cigánygyerek. Icus. Egyetlen hely, ahol könyvet is láttunk. Meséskönyv volt. Nagyon jól, boldogan él ez a család. A szobában itt is példás a rend. A kis fogadott gyereket úgy szeretik, mintha az övék lenne. * Mire kiérünk Horváthéktól, az utcán nagy-nagy kavarodás támad. Asszonyok veszekednek, cibálják és gyalázzák egymást. Csúnya, ide nem való szavai: röpködnek a levegőben. Mi távozunk. Nem kívánunk beleavatkozni a bajaikba, mert van itt baj jócskán. Tudatlan- iág, analfabétizmus, nincs házhely, nem tudnak építő anyagot szerezni, kölcsönt nem kapnak, ugyan nincs oly ■ család, amelyből valaki ne dolgozna, de rendszerint egy-egy ember fizetéséből heten-nyolcan élnek, korai bajok, betegségek, korai vénütés, villany sincs, az újság se jut el idáig, a postás sem hordja ki nekik a levelet, a bábaasszony is csak nagy könyörgésre hajlandó eljönni hozzájuk, a helyi nemzeti bizottság jelöltjei meg, — ahogy ok mondták — : minek jönnének, hiszen már túl vasfűnk a vá i lasztásokon ... * Minden, minden rohan, gyorsak a percek és a pillánál ok, alig száz méterre kombájnnal arat a paraszt, ötemeletes panelhúz nyúlik az égbe, szeptemberre készül az iskola, hófehérre meszelik falait, tudósok az atom felhasználásán törik a fejüket, valahol egy -író talán éppen most írja a gyerekeknek szánt meséskönyvét, fényesség, csillogás, XX. század ... — De a két sor vályogházig alig-alig jut el ebből a nagy fénycsóvából egy szerény sugaracska. Itt vajúdik az élet, szülni készül, és a bába, — legyünk őszinték, és maradjunk ennél a tarka képnél, — mintha nem lenne eléggé lelkiismeretes. Pedig ez országos, társadalmi probléma. Megoldásához éppen ideje hozzáfogni, de nemcsak az újságban és az üléseken, hanem a való éleiben is. KARDOS 1.
