Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-01-21 / 3. szám
6 1956. ianuár 20. KÉTSZÁZ EVVEL EZELŐTT SZÜLETETT Wolfgang Amadeus Mozart OiitfMitok hazánkból C zomorú sors az, amikor valaki érzi, hogy nagyot maradandót alkot és nem i:. meg azt, hogg tehetségét még életében elismerjék. Mozart sorsa azonban niég szomorúbb Mert ő megtudta, hogy mi a siller, a babér — mint csodagyereket Európa-szerte ünnepelték — de, holott állandóan fejlődött, tehetségének legjavát adta, nevéről lekopott a csodagyerekei megillető csillogás, s Wolfgang Amadeus Mozartot csak halála után írták be a halhatatlan zeneszerzők sorába. Apja, mint hivatásos muzsikus — a. salzburgi érsek uddhri karmestere — hamar felismeri fiának rendkívüli zenei adottságát, Európai turnéra viszi, és nem csalatkozik benne. A gyerek sikert — sikerre halmoz. Münchenben játszik Mária Terézia előtt, Heidetbergben még a lélegzetét is visszatartja a közönség, mikor a kis Wolfgang apró újjal bámulatos fürgeséggel futnak a zongora billentyűin. Frankfurtban Goethe elölt jáiszik, s Franciaországban Madame Pompadourt szórakozwt- ja művészetével. Majd London, Hollandia következik. Es mindenütt taps, siker és csodálat övezi, uralkodónők csókolgatják, királyok éljenzik a zseniális gyereket. Néhány évvel később Olaszországba, a tüzes dalok és áriák hazáidba megy, hogy művészetét tovább fejlessze. Holott még alig tizenöt éves, játszi könnyedséggel komponál egy operát. A bemutató óriási siker, a fiatal mestert éltetik, a pápa kitünteli, a bolognai Filharmóniai Társaság tagjává választja. Hazatérése után szülővárosában vállat állási. Az érsek koncertmestere lesz. Fizetése nevetségesen kicsi. Az érsek nem látja Mozart zseniális tehetségét, s azt. tartja, hogy „még tanulnia kellett volna, hiányzik neki, hogy nem végzett konzervatóriumát.’ A fiatal Mozart, otihagja az érseket & külföldön próbálkozik előnyösebben s adottságához mérten elhelyezkedni. De sehol sem sikerül Apja tanácsára Párizsba megy, hogy ott tehetségét csiszolja, s leckeadással tarifa fenn magát. Keserves élet egy zseni számára. A tehetségtelen tanítványokkal kínlódni ahelyett, hogu teljesen a zenének szentelhetné magát. Hogy megszabaduljon ettől az életmódtól, elfogadja a Salzburgban megüresedett karmesteri állást s visszatér az érsek szolgálatába. De tlem sokáig marad itt sem. Összevesz az érsek egyik, magasrangú Itivatalnokával, s az érseki palotából egyenesen kirohan, ki a világba .. . Huszonötéves most. Becsbe megy, keserűen az eddigi tapasztalatok alapján, mégis reményekkel teli. El kell, hogy ismerjék a tehetségé ti De egyelőre csak egy valaki van, aki számára Mozart értéket jelent. Konstansé Webet nem sokat ért a zenéhez, de imádja Mozartot. A család ellenzi a házasságot, de a fiatal pár megszökik és megesküszik. Az esemény hatása alatt írja meg Mozart gyönyürű operáját, a „Szökíefés a szerálybóÉ-t. Az opera csak erkölcsi sikert hoz. Ünnepük a szerzőt, aki egy fillért sem kap csodaszép művéért. Az egész hasznot a színház kapja. Mozart művész, nem üzletember, nem tudja kiharcolni a neki járó díjazást. Hamarosan újabb, „hasonló siker’-ben van része. Bemutatják a „Figaró házassága"-t. .4 zene-világban másról sem beszélnek, mint a Figaróról, az opera áriáit léplen-nyomon játszók, éneklik és fütyülik, de a „sikeres" szerző feleségével együtt éhezik hideg, füteilen lakásában. A bécsi muzsikusok irígylik tőle a sikert s féltékenységükben bepanaszolják a császárnál. Persze nem nyíltan, hanem rágalmazások formájában. Mozart tud erről, de túl becsiileles ahhoz, hogy leleplezze őket. Elkeseredettségét és megbántottságát újabb remekműbe önti. a Don Giovanniba. A közönség tombol a bemutatón, élteti a szerzőt, zúg a tapsvihar. Most már a. császár is tátja, hogjt nem kerülheti ki, hogy Mozartot az udvarnál alkalmazza. Jelentéktelen kis állást kínét fel neki s Mozart elfogadja az ajánlatot, de mikor megtudja, hogy 5 csak egy harmadát fogta kapni elődje fizetésének. teslben-lélekben megtörik. De mindig és minden körülmények között dolgozik. Elvezettel és könnyen komponál, nem zavarja őt sem zaj, sem csend, sőt az sem. ka. munka közben beszélnek hozzá. Rendkívül termékeny, szinte önti magából a remekműveket. Alikor a császár meghal, még ezt a könyöradomány-állását is elveszti. Isméi leckeadással próbálkozik, de alig van tanítványa. Elkeseredetten', minden reményét vészivé, fog hozzá új operájához. A Varázsiuvoh: minden eddigi sikert felülmúl kétszázszor adják elő zsúfolt ház mellett. Már nem. is csodálkozik, hogu semmit sem kap a haszonból. Ereje is fogytán van, beteges. Egy anonym megrendelő részére a Req.uie.m-en dolgozik. Miután betegsége rosszabbodik, keserűen jegyzi meg. hogy a Reautemet saját magának írja. Magyarországra. Angliába, Hollandiába hív-iák, hogy telepedjen ott meg. de már késő. A sok nélkülözés, lelki vívódás, igazságtalanság egészségét teljesen tönkretette s a hartnlnc- ötéves Mozart mindenkitől elhagyatva, és elfeledve, meghal. J\f incs nagy temetés, nincse- ’ nek beszédek s mivel az özvegy még egy sírhelyet sem tud megfizetni, közös sírba temetik a világ egyik legnagyobb zenei zsenijét. Felesége, aki — mivel a temetés napján beteg volt, — néhány nqp múlva a temetőőrtő! férje sírhelye után érdeklődött, erf a választ kapta: — Mozart? Nem tudom, hol fekszik, sosem hallottam ezt a. mvet. Nem, akkor nem ismerték, de még sem merült feledésbe, Az említett operákon kívül 'negyvenegy szimfónia, huszonöt zongoraverseny, hat hegedűverseny, a fantáziák, dalok, áriák, indulók egész sora fűződik Wolfgang Amadeus Mozart nevéhez. GERO KATALIN * ★ * VERES JANOS: Szülőföld Itt kapáltaíta Mátyás király egykor a* urakat, • heg ven. A Sajó, mint egy ezüstkígyó, nyújtózik végig a réteken. Itt születtem és minden bokor, minden kis virág jóbarátom. Felhőket néző kicsiny magam a füzek között most is látom. Mezítláb jártam nagyapámmal, — harmat illant ezer fűszálról. Itt csókoltam én lányt először S először hallottam a pártról. Susogó lomb — mint anyám hangja — vígasztalt sokszor bánatomban, ■j szellőknek és madaraknak búm—bajom gyakran panaszoltam. Most kacag e táj, ragyogó nyár bontotta szét az arany szárnyát, gépek zúgnak és a réteket az emberek már büszkén járják. A búzatáblák felujjongnak s kinccsel gyomrukban kéklő hegyek intenek északról; és füttyel vár a füzes, ha hazamegyek. Népem, — kiáltom — meg ne torpanj! Sok a feladat még előttünk, de verejtékünk magunknak hull s kemény a harc, de mégis győzünk! Ö, Pusztaoldal, ó emléke hazai csóknak, pornak, bornak! Bármerre járjak a világban, mindig a víg szívemben honfiak. Miénk e haza Miénk e haza! Büszke Lomnic csúcsától, le a víg Dunáig. Itt enyésztünk is sorvadoztunk sanyargó éveken sokáig. Az ősök csontja felelt békén megy a gulya és forr az élet. Dohogó gyárzaj kísérőié ifjú ember énekének. Tárjunk ki karunk! Ó, szabadság! Sas a szívünk most, szilaj! Vágyva berepül hegyet, erdőt, völgyei! S vörös lobogó selyme szárnya. KULTUR HÍREK Magyarnyelvű pedagógiái és módszertani folyóirat jelenik meg január 25-i kezdettel, Szocialista nevelés címmel. A folyóiratot, mely tanítóknak értékes segítségét nyújt, majd nevelő és oktató munkájukban. 60 oldalas terjedelemben, sokszorosított példányokban adják ki kéthavimként. A Lengyel-Csehszlovák Barátság során Lengyelország néhány városában felléptek a kassai kerUletbeli népművészeti együtteseink is. A CSISZ főiskolai szervezeteinek 66 legjobb tagja a félévi szünet alatt ellátogat a Szovjetunióba. Az idei Mozart évben az osztrák kinematográfia hosszabb filmmel lép • közönség elé, amelyben Kari Hartl rendező V. A. Mozart életének utolsó évét dolgozta fel. Rembrandt születésének 350- ik évfordulójával kapcsolatban képeinek két nagy kiállítását készítik elő Hollandiában. A holland kormány azzal a felhívással fordult a zeneszerzőkhöz, hogy komponáljanak operát Rembrandtról. * A fiatal szovjet írók országos értekezlete január 9-én megkezdte munkáját Moszkvában. Szurkov megnyitó beszéde után a fiatal írók nevelésének kérdéséről Azsejev tartott vitaindító előadást. A lipcsei Kari Marx téren Megkezdődött az angol és *- merifoai bombázók által elpusztított Neues Theatar újjáépítési munkálata. Az NDK kormánya 43 millió márkát irányzott- élő a munkálatokra. Az új opera-házat 1959-ben adják át rendeltetésének. Kosaburo Joshimura, a „Hirosima gyermekei című film alkotója űj filmet forgat „Asz- szonyok a Genjí utcában“ címmel. A film nyolc különböző társadalmi réteghez tartozó asszony sorsát mutatja be. megkért, hogy ne eresszem ki csak Bruckban. mert így biztonságosabb, legalább nem követ el semmit az úton. Az inspekció távozása alán u tizedes nem bírt visszafojtani egy epés megjegyzést: — Na látja, Svejk, hiába fordult a magasabb hatóságokhoz, szart se ért vele. Ha akarnám befílthetnék mind a kettőjüknek. ■— — Tizedes úr, — mondta az egyéves önkéntes — ha valaki szarral dobálózik, én azt többé-kevésbé meggyőző érvelésnek tarlóm, de egy intelligens embernek nem volna szabad ilyen szavakat használnia, ha fel van háborodva. vagy ka támadást akar intézni valaki ellen. Azután az a nevetséges fenyegetés, hogy mind a kettőnknek befüthetne. Miért nem tette meg, azt a kutyafáját, mikor alkalma volt rá? Ebben minden bizonnyal a maga nagy lelki érettsége és rendkívüli finomsága jut kifejezésre. — Elegem van ebből? — ugrott fel a tizedes. — Mind a keltőjüket fegyházba kiildhetem! — Es milyen okból galambom? — kérdezte ártatlanul az egyéves önkéntes. Az az én dolgom — jelentette ki a tizedes, mintegy önmaga bíztatására. — A maga dolga — mondta mosolyogva az egyéves önkéntes — a magáé és a mienk. — Mint abban a kártyajátékban: „itt az enyém, itt a tied." Inkább azt mondanám, hagy magára némi hatást gyakorolt az a megjegyzés, miszerint raportra fog menni, és ezért üvöltözik most miránk, persze egyáttalán nem szolgálati úton. — Maguk goromba disznók — kiáltotta a tizedes, összeszedve az utolsó csepp lelkiierejét is, hogy rettenetes képet vágjon. — Mondok én magának valamit, káplár űr, — szólt közbe Svejk — én már öreg katona vagyok, a háború előtt is szolgáltam, és ezekre a káromkodásokra mindig ráfizet az ember. Amikor évekkel ezelőtt szolgáltam, emlékszem rá, hogy voli nálunk a században egy_ Schrei- ter nevű zupás. Bezupált, mint káplár régen hazamehetett volna, de ahogy mondani szokás, ez egy ütödőtt ember volt. így aztán a nyakunkba ült nekünk, katonáknak, ránkragadt, mint piszok az ingre, hogy ez nem jó, hogy ez nem* fórsrifios, szekírozotl bennünket., ahogy csak bírt, és azt mondta nekünk: „Ti nem vagytok katonák, ti bakterek vagytok." En egyszer megdühödtem ettől és századraportra mentem. „Mit akarsz?" kérdi a kapitány. „Kapitány úrnak jelentem alássan, panaszom van a * Előírásos mi Schreiter feldvébl arunkra: elvégre mi császári katonák vagyunk, kérem, nem pedig bakterek. Mi a császár őfelségét szolgáljuk, de semmiféle gyümölcsöket nem őrizünk." „Tűnj el, féreg, a szemem elöl", felelte nekem a kapitány. Erre én, hogy alázatosna kérem, hogy küldjenek batalionsraportra. .4 baialionsraporton, amikor megmagyaráztam az alezredesnek, hogy mi nem vagyunk bakierek, hanem császári katonák, az alezredes két napot sózott rám, de én kértem, hogy vigyenek regimentsraportra. A regimentsrapor- tnn is megmagyaráztam a dolgot, és az óberszt úr rámordílott, hogy hülye vagyok és menjek a fenébe. Erre én megint csak: „Öberszl úrnak alázatosan jelentem, kérem, hogy küldjenek dandártraportra." Ettől megijedt, és mindjárt odahívia az irodába a mi Schreiter zupásun- hat, és ennek ott, az összes tisztek előtt bocsánatot kellett tőlem kérni a „bakter" szóért Aztán utánam jutott az udvaron és közölte velem, mától kezdve nem fog énrám káromkodni. de viszont a helyőrségi fogházba juttat. En attól fogva borzasztóan vigyáztam, de hiába. Egyszer őrségen álltam a raktár előtt, és ott minden őr mindig felirt valamit a falra. Vagy egy, női szemérmei rajzoltak oda, vagy felírlak valami versikét. Nekem semmi se jutott eszembe, és ezért, amikor már nagyon unatkoztam., a nevemet írtam oda egy felirat alá, amelyik így száli: „A zupás Schreiter egy marha." És ez a disznó zupás mindjárt jelentette, mert úgy leselkedett utánam, mint egy vizsla. Egy szerencsétlen véletlenből kifolyólag afölött a felirat fölött még volt egy másik is: „Nem megyünk mi háborúba, mind az egész le van szarva“, és ez 1912-ben volt, amikor Szerbiában kellett hogy menjünk a Procházka konzul miatt. így aztán engem elküldték Tere- zínbe a *lundsgerichtre. A hadbíróságról azok az arak vagy tizenötször lefényképezték annak a raktárnak a falát az összes feliratokkal és az én aláírásommal együtt, és hogy összehasonlítsák az írásomat, tízszer le kelleti írjam: „Nem megyünk mi háborúba, mind az egész le van szarva", tizenötször leíratták velem, hogy ,A zupás Schreiter egy marha“, és a végén jött egy írásszakértő, és őneki ezt kelteit írjam: „1897 július 29-én történt, hogy a Labe-menti Králové Dvur megismerkedett a vad és kiáradt Labe borzalmaival". „Ez még nem elég", mondta a hadbíró, „minket a le- szarás érdekel. Diktáljon neki még valamit. * Taríományi törvényszékre amiben sok az sz. és az r." így hát ezt diktálták: „Szerb, szőr, szikra, szopornyica, ehe- rubin, rubint, lóktjtö." Az a bírósági írásszakértő már egészen bele volt hülyülve és folyton hátrafelé pislogott, ahol egy szuronyos katona állt, és azt mondta, hogy ezt Becsbe kell válni, írjam még le háromszor egymás után, hogy: ,A nap is sütni kezd már, pompás meleg az idő." Az egész anyagot elküldték Becsbe, és a végén az lelt belőle, hogy azok a feliratok nem az én kezemről vannak, az aláírás pedig az enyém, amit be is vallottam, és ezért hai hétre vagyok ítélve, mert aláírtam magamat, amikor őrségen álltam, és miközben aláírtam magamat c falra, nem őrizhettem a raktárt. — Na ugye, — mondta elégedetten a tizedes — mégse maradt büntetés nélkül a dolog, és maga egy közönséges bűnöző. Ha én. vagyok annak a landgerichtnek a helyében, nem hat hetet sózok magára, hanem hat évei. — Ne legyen olyan kegyetlen, — vette át a szói az egyéves önkéntes — és inkább gondoljon arra, hogy milyen vége lesz magának. Nemrég közölte az Inspekció, hogy raportra fog menni. Egy ilyen dologra magának igen komolyan fel kettena készülni, és eltűnődhetne azon. hogy milyenek egy tizedes utolsó órái. Micsoda maga a világegyetemhez képest, ha meggondolja, hogy a legközelebbi állócsillag is kétszázhetvenöiezerszer olyan messze van ettől a. katonavonattól, mini a nap, mert a parallaxisa csak így lesz egy ívmásodperccel egyenlő. Ha, maga. állócsillag gyanánt tartózkodnék a világegyetemben, bizonyára túlságosan csekély volna ahhoz, hogy akár a legtökéletesebb csillagászati műszerekkel is észrevegyék. Hogy maga milyen jelentéktelen a világegyetemben., arra nincs is kifejezés, Félév alatt is csak olt) parányi körivel írna le az égbolton, egy év alatt is csak oly parányi ellipszist, hogy araiak a számszerű kifejezése egyáltalán nem tolna lehetséges, olyan elenyésző lenne. A maga parallaxisát nem is lehetne megmérni. — Ebben az esetben — jegyezte meg Svejk — a káplár úr büszke lehelne arra, hogy őt senki se tudja megmérni, és akármi lesz is vele a raporton, nyugodt kell, hogy legyen és nem szabad hogy felizgassa magát, mert minden izgalom ári az egészségnek, és. most a háborúban mindenkinek vigyázni kell az egészségére, mert ezek a háborús strapák minden egyes embertől megkövetelik, hogy ne legyen nyavalyás. — Ha netalán bezárnák, káplár úr, — folytatta Svejk kedves mosollyal — ha valami bántalmazás érné, akkor nem szabad hogy elcsüggedjen, és ka őnekik meglesz a véleményük a káplár úrról, hát magának is legyen meg a véleménye róluk. En ismertem például egy szenesembert, Franlisek Skvornak hívták, aki velem együtt volt lecsukva a háború elején hazaárulásért a prágai rendőrkapitányságon, és később tatán ki is végezték valami pragmatikus szankció mialt. Ez az ember, amikor a kihallgatáson megkérdezték tőle, hogy van-e valami kifogása a jegyzőkönyv ellen, azt mondta: Akár így volt, akár úgy volt, valahogyan mindig csak volt, hogy sehogyan se lett volna, úgy még sohasem volt. Azután söiétzárkába dugták, és két napig nem adtak neki se enni, se inni, és megint kihallgatásra vezették, ö meg folyton csak azt hajtogatta, hogy akár így volt, akár úgy volt, valahogyan mindig csak volt, hogy sehogyan se lett volna, úgy még sohasem volt. Lehet, hogy ezzel ment az akasztójára is, amikor aztán átadták a hadbíróságnak. — Azt mondják, hogy most sokakat felakasztanak és agyonlőnek, — szólt közbe az egyik kísérő katona — a múltkor felolvastak nekünk a gyakorlótéren egy bejéit, hogy Mólóiban főbeiőltek egy Kudrna nevű tartalékost, mert a kapitány karddal rávágott a Kudrna fiára, aki az anyja karján volt, amikor Benesovpan búcsúzkodiak az asszonnyal, és a Kudrna emiatt megharagudott. A politikai embereket pedig mind lecsukják. Morvaországban már agyon is lőttek egy szerkesztőt. Es a mi kapitányunk azt mondta, hogy várja a többieket. — Mindennek meg van a határa — mondta az önkéntes kétértelműen. — Ebben igaza van — jelentette ki a tizedes — az ilyen szerkesztők megérdemlik. Ezek csak lazítják a népet. Mint tavalyelőtt, amikor még frájter voltam., énalattain szolgált egy . szerkesztő, és ez engem mindig a hadsereg szégyenének nevezett, de amikor *klenkübungokra tanítottam, amíg bele nem izzadt, mindig azt mondta: „Kérem, tisztelje bennem az embert". Na de én megmutattam neki azt az embert, amikor „nieder" volt és a kaszárnyaudvar csupa pocsolya. Odavezényeltem egy ilyen pocsolyához, és a bitangnak abba kellett magát belevetni, hogy csak úgy spriccelt a víz, mint az uszodában * Csuklógyakorlatokra (Folytatjuk.)
