Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-06-02 / 22. szám
1956. június 2. 5 VITA: IRODALMUNK HELYZETÉRŐL Tiszta vizet a pohárba Figyelemmel kísérem az üj Ifjúságban folyó vitát irodalmunk mai helyzetéről. Rögtön bevezetőben be kell vallanom, hogy az eddigi hozzászólások csalódást okoztak számomra. Az az észrevételem, hogy a vitázók egy helyben topognak, alig-alig hangzott el hozzászólás, amely a vitaindító cikktől jóval tovább jutott volna, amely annál lényegesen többet mondott volna. Két kérdés körül keringünk, s ez a kezdő írók érvényesülési lehetőségének, továbbá az irodalmi lap szükségességének kérdése. Természetesen e két dolog szorosan ösz- szefügg. Le kell szögezni azt is, hogy a felvetet- kérdésekkel kapcsolatos panaszok teljesen indokoltak. Éppen ezért célszerű is e..ől beszélni, tá- mutatni a hiányosságokra és azok eltávolításának lehetőségeire. Csak így juthatunk tovább, előre. Am az eddigi hozzászólásokban sokkal több az általános megállapítás (amely amúgy is közismert olvasóink előtt), mint a lényegbe vágó javaslat. A vitá nem elemzi kellőképpen irodalmunk helyzetét, inkább szervezési kérdésekkel foglalkozik s jobbára a felvetett javaslatok is hasonló jellegűek. Pedig irodalmunk jelenlegi helyzetének felmérése nem merülhet ki csupán a szerkesztőségek bírálatával, amiért is azok sokáig fiókban tartják a kezdő írók kéziratait. A vita során az aprólékos — bár vitath-tatlanul jelentős problémák részletezésével elsiklot- tunk fontos, megvitatásra váró elvi kérdések mellett. Melyek ezek az elvi kérdések? Milyen utat tett meg irodalmunk a felszabadulás óta, helyes volt-e ez az út, hol és miért voltak zökkenők, melyek azok a tényezők, amelyek még akadályozzák teljes irodalmi kibontakozásunkat? Az irodalmi lap kérdése Az eddigi hozzászólásokban erről esett a legtöbb szó, s kétségtelenül ez irodalmi életünk megoldásra váró egyik legégetőbb problémája. Minden kétséget kizáróan elérkezett az ideje, tlocry egy ilyen lap napvilágot lásson, amely az írók fórumává válik. Eddig ez a helyzet, hogy a Csehszlovákiában megjelenő magyar lapok, amelyek egytől egyig valamely tömegszervezet keretében jelennek meg s azok szócsövei, csak olyan írásokat közölnek, amelyek megfelelnek a lap jellegének, küldetésének. Ez a tény az irodalmi művek tartalmilag széleskörű skálájának bizonyos fokú korlátozását jelenti. Persze a valóságban ez a korlátozás nem olyan nagy. mint az első pillanatra látszik. A jó elbeszélés, novella, valamelyik lapban mégis csak helyet ka' De ha az irodalmi alkotások megjelenése kizárólag tartalom, jelleg szerint tagozódik az egyes lapokban, az irodalmi élet szükségszerűen szétforgácsolódik, megnehezedik az általános irodalmi fejlődésünk figyelemmel kísérése és nagyon nehézzé válik fejlődő irodalmunk útjának egyengetése. Az egyes lapok tehát inkább azért köz’ik le az irodalmi alkotást, mert az „bevág“ a lap jellegébe, tartalmával a szervezet, a mozgalom számára időszerű s talán egybevág a pont abban az időben folyó akciókkal. A közlés szempontjából nem minden esetben az irodalmi érték mérvadó. A lap jellegének megfelelő cikkel, amely nem baj ha irodalmi alkotás is. Ezért irodalmi fejlődésünk szempontjából nagyon is nagy szükségét érezzük egy irodalmi lapnak, amelyben a legjobb irodalmi alkotások látnának napvilágot s ezen keresztül pontosabban lemérhetnénk irodalmunk helyzetét. Am még ennél is fontosabb az a tény. hogy az irodalmi lap megjelenése lehetővé tenné, mondanám, provokálná az irodalmi kritikát, amely jelenleg irodalmi életünk leggyengébb pontja. Irodalmunk legnagyobb adóssága Még mielőtt rátérnék további problémák boncolgatására, szeretném röviden vázolni az ifjúsági és gyermekirodalom helyzetét. Szomorúan kell megállapítani, hogy a gyermekirodalom a csehszlovákiai magyar irodalom létezése óta — közhellyel élve — „szűk keresztmetszet“. Az ifjúságról ugyan sokan és sokat írtak, de annál kevesebbed az ifjúságnak. Az első Csehszlovák köztársaság .atyar irodalmában is gyertyával, he’yesebben fényszórókkal kereshetjük ezeket az irodalmi alkotásokat is. A felszabadulás óta történt ugyan némi változás, de megnyugvásra ez sem ad okot. Szabó Béla „Marci a csodakapus“ című művén kívül, amely az ifjúság felsőbb korhatára számára íródott, egyedüli megemlítésre méltó mű Szűcs Béla meséinek kötete. Szabó Béla értékes könyvet adott olvasói kezébe, amelynek sok más értéke mellett is a legnagyobb, hogy a mű anyagának táptalaját a Csehszlovákiában élő magyarság problémái képezik. Szűcs Béla meséit friss hang jellemzi s indulásnak „agyon is bíztató. Reméljük sem Szabó Béla. sem Szűcs Béla nem váratnak sokáig további ifjúsági müveikre. Teljesen hiányzanak az ifjúság mai életéről szóló művek. A CSISZ és a pionírszervezet problémáiról eddig egyetlen műben sem olvashattunk, pedig ez eleven, sok és érdekes problémát szolgáltató szűz talaj. Bátran leszögezhetjük, hogy irodalmunk a legnagyobb mértékben éppen az ifjúságnak maradt adósa. S ezt az adósságát mielőbb törlesztenie kell. Mi hát az oka e visszamaradásnak? Ifjúsági irodalmunk lemaradásának okát több szakaszon kell kutatnunk. A költő, aki lealacsonyodik Akik ma kezdő íróknak számítanak, csaknem egytől egyig az ifjúsági lapokban kezdték irodalmi pályafutásukat. (Remélem, nem veszik rossznéven a múlt felhánytorgatását). ügy hiszem aligha akad kivétel. Ez magában véve még nem is lenne baj. Ám a gyakorlat azt mutatja, hogyha azután az üj Szó vagy a Fáklya is leközöl egy-egy írásukat, a kezdő író már „restelli“ az ifjúsági lapokban leadni alkotásait. S azt jobbára csak az esetben teszi, ha valamelyik írását a fentemlített szerkesztőségek már visszautasítottak. Természetesen ez a jelenség nem mondható általánosnak, de naivon is elterjedt. Minden esetre ez az egészségtelen jelenség az ifjúsági . odalomrói alkotott alapjában helytelen szemléletből ered. Am előbb néhány példát! Az egyetlen színes gyermeklap szerkesztőségébe fiatal költő lépett, kezében egy alkalmi verssel. Bevezetőben elmondta, hogy nem a legsikerültebb alkotás, de gyermekeknek biztosan megfelel. Csak egy kikötése volt: ne írják alá az eredeti nevét, nehogy kinevessék, amiért lealacsonyodott a gyermekirodalomhoz! Később kitűnt, hogy az említett verset valamelyik szerkesztőség visszaadta. Nem is egy alkalommal megtörténik, hogy egy-egy irodalmi próbálkozást közvetlenül valamelyik ismert írónknak küldenek megbírálás végeit. Sajnos az is megtörtént, hogy az író ezekkel a szavakkal adta vissza az írást szerzőjének: „Vidd el az Üj Ifjúságba, ott mégis csak kisebbek a követelmények“. Hasonló jelenség felüti a fejét az üj Ifjúság és a Pionírok Lapja szerkesztőségei közti viszonyban is. A lealacsonyodás kisebb követelmények! Egy és ugyanazon tőből eredő szemléletbeli vadhajtások. A gyermek és ifjúsági irodalom talán lépcső a felnőtt irodalom felé? Egy írónak talán ifjúsági vonalon kell megtennie az első lépéseket, hogy eljusson a felnőttek irodalmáig? Talán minden orvos a gyermekklinikán kezdi gyakorlati munkáját, hogy tovább juthasson? Uay-e nem? Pedig az orvos és az írók közt nagyon sok a közös vonás. Az orvos feladata az emberi test épsége felett őrködni. Az író az emberi lélek szépsége, tisztasága felett őrködik, sőt mi több, az emberi lelket formálja széppé, nemessé. S ha a lélek orvosa nem jó munkát végez, bizony sok-sok kór okozói a 1 ehet. Most már felmerül a kérdés, vajon az ifásági irodalom kevésbé igényes? Korántsem. Számtalan példa bizonyítja, hogv az ifiúsági könyvek nevelő hatása sokkal nagvobb. mint a felnőttek számára írt műveké. Miért? A gyermek, az ifjú világnézeti életszem1 élete még csak alakul. A jó és rossz könyv is egyaránt segíti, gyorsítja ezt a folyamatot. Sok-sok fiatal életében egy-egv könyv határkövet jelentett, úi. meghatározott irányba terelte az életről, a jövőről alkotott eddigi nézeteit, vagv talán csak elképzeléseit. sejte’meit. A felnőtt le tu'"a szűrni az irodalmi mű értékét és hibáit. A fiatal sok esetben mindent késznek vesz. így a műben jelentkező helytelen nézetek károsan befolyásolhatják a fiatal lélek formálódását. Szomorú, de eléggé szemléltető példa erre a nyugati államokban hemzsegő értéktelen kiadványok, amelyek a faji és a nemzetiségi gyűlöletet ontják magukból. S bizony e kiadványoknak sok lelkileg megfertőzött gyermek lesz az áldozata. Az ifjúság kezébe nem kisebb igényű, hanem a lehető legmagasabb színvonalú, művészi műveket kell adnunk. Az ifjúságnak írni az író számára nem lealacsonyító, hanem a lehető legnemesebb feladat, sőt küldetés! Az ifjúsági lapokról , Az elszórt ifjúsági irodalmi alkotások irodalmi lap hiányában eddig kizárólag csak az ifjúsági lapokban, a Kis Építőben, a Pionírok Lapjában és az Üj Ifjúságban láttak napvilágot. Sok panasz hangzott el, hog'y e szerkesztőségek sokszor hónapokig tartják fiókban a beküldött írásokat. Erre a kritikára az ifjúsági lapok szemszögéből szeretnék válaszolni. Ha a kéziratok valóban hónapokig hevernének a fiókokban, ez éppen abból a helyzetből adódna, amelyet már előbb is fejtegettem. A lapok jellegüknek megfelelő, de a legtöbb esetben időszerűséget is megkívánó írásokat keresnek. Így megeshet, hogy néhány írásnak meg kell várnia, amíg esetleg ismét elérkezik az időszerűsége. Ez az eset azonban nem nevezhető tömeges jelenségnek. A magyar ifjúsági lapok, ha összesített terjedelmük nem is kielégítő, mégis az eddiginél sokkal több irodalmi alkotást közölnének. Azért csak közölnének, mert ezekből az írásokból igen nagy a hiány. Ez nem jelenti csupán azt, hogy nem érkezik be elegendő mennyiségű írás. Inkább az írások minősége körül van a baj. — Ezzel összefüggésben kifogásolható a szerkesztőségek állásfoglalása a beküldött írásokkal és azok szerzőivel szemben. A szerkesztőségek bírálata nem egészen őszinte, néha ámítják a szerzőket. Pedig a próbálkozókkal őszintén, keményen kell közölni az igazságot. Az irodalmi alkotást nem szabad összetéveszteni a levelezők írásaival. Ezért elbírálásuk is más mérce szerint történik. Igaz, akadnak erőszakos próbálkozók is. Hiába írja meg a szerkesztőség, hogy először sajátítsák el a helyesírás legelemibb szabályait, az írás első előfeltételét. Újból jelentkeznek, vádolnak, követelnek. A szerkesztőség két—három oldalas bírálatát is hiányosnak bélyegzik. S szerintük e hiányos bírálat az a tényező, amel- akadályozza kibontakozásukat. Nos, ezeknek az embereknek őszintén kell megírni a valóságot s a legtöbb esetben ehhez két—három oldalra sincs szükség. Korántsem az itt elmondottakkal kapcsolatban, de szeretnék foglalkozni Komáromi R. János hozzászólásának azon részével, amelyben statisztikát közöl az utóbbi években megjelent írásairól. Az a statisztika hiányos, nem bizonyít semmit. Hiányos azért, mert írója csak a közölt művek számát közölte, de elfelejtette megírni, hogy az említett évek folyamán menv- nyi írást küldött be a szerkesztőségekbe. Az ifjúsági lapok esetében foglalkozni kell még egy fontos tényezővel. Bármennyire furcsán hangzik is, az ifjúsági lapok hiányos anyagi el látásáról akarok szólni. Az ifjúsági lapoknál nem egyszer ütközik nehézségbe a közölt cikkek rendes honorálása. Ez pedig nem csupán pénz kérdése! A pénz csak eszköz, amely az irodalmi mű erkölcsi, művészi és társadalmi értékét fejezi ki (legalább részben). A munkás jól végzett munkájának eredménye, társadalmi elismerése is a magasabb bérben tükröződik. így van ez az íróval is. A magyar ifjúsági lapok szűk honorárium kerete nem teszi lehetővé egy-egy irodalmi mű ilyen formájú értékelését. Ez pedig igazságtalanság az íróval és művével szemben. Ugyanakkor éles ellentétben áll a munka szocialista jutalmazásának elvével. íróink nem ismerik az ifjúság problémáit Az írószövetség az ifjúsági irodalom felvirágoztatása érdekében eddig nem sokat tett. Sem a már „befutott“ írókat nem buzdította, hogy az ifjúság számára is írjanak, sem új, eddig ismeretlen ifjúsági írók felkutatására nem törekedett. Pedig meggyőződésem, hogy ilyenek is akadnának, csak hát ezek fejlődése érdekéiben egy kis tevékenységet is ki kellene fejteni. Az írószövetség szlovák vonalon több segítséget nyújt az ifjúsági lapoknak is, ahol a legtöbb ifjúsági mű jelenik meg. Nemrégiben például jól kifent boncolókés alá vették a Pio- nierske noviny-t. Ezzel szemben be kell vallani, hogy a Pionírok Lapja fennállásának öt éve alatt ilyen formában semmiféle kritikát nem kapott. Pedig nagyon is szükséges lenne! Azt hiszem, az üj Ifjúság és a Kisépítő sem büszkélkedhet sokkal több segítséggel. Felmerül a kérdés, miért nem írnak az ifjúságnak ismertebb íróink? Talán időhiány? Előre bocsánatot kérek mindazoktól, akik sértésnek veszik az alábbi megállapítást. Az ifjúsági irodalomtól való vonakodás egyedüli oka, hogy íróink nem ismerik az ifjúság mai életét, mai problémáit. Éppen ezért inkább mellőzik az irodalomnak ezt a szakaszát. A fenti állítás illusztrálására szeretnék egy példát felhozni. Akkor történt, amikor az írószövetség néhány tagja a szlovák ifjúsági lapok meg- birálására gyűlt össze. A szerkesztők panaszára, hogy az írók keveset írnak az ifjúsági lapokba, az egyik író furcsa javaslattal állt elő. Azt az ígéretet tette, hogy a jövőben ezen a helyzeten változtatnak, de ehhez a szerkesztők segítségét is kérik. Mégpedig a következő formában: kéri a szerkesztőket, hóm» az utazásaik alkalmával észlelt problémákat, az ifjúsági munka szép példáit meséljék el az íróknak, akik aztán ennek alapján irodalmi műveket írnak. Íme az író életismerete! Mit tehetne az írószövetség e kedvezőtlen helyzet eltávolítására? Egyedüli kiút: rendszeres gondoskodás az ifjúsági irodalom felvirágoztatása érdekében. Első lépésként pályázatokat lehetne indítani az ifjúsági írók 'szére. A pályázatot két részre kellene osztani: külön az ismert írók és külön a kezdők, az eddig ismeretlenek számára. Az utóbbinak az új tehetségek felfedezése lenne a célja. A pályázatok elkülönítése azért fontos, mert amint a múlt tapasztalatai is bizonvítják, a kezdők félnek az ismert írók nevétől s természetesen olyan pályázatban, ahol ezek is indáinak, a kezdők esélyei nem nagyok. Az ilyen pályázatokat rendszeresíteni lehetne. Bizonyára felkeltené az érdeklődést az iftósági irodalom iránt. Eziltal érhetnénk el azt is, hogy a már ismert írók is igyekeznének behatolni az ifjúság problémáiba. A kezdő írókról Mindenekelőtt is tisztázni kell a „kezdő írók“ fogalmat. Ki a kezdő író? A hozzászólások alapján azt kellene hinnünk, hogv sok-sok van belőlük. Nézetem szerint itt félreértésről lehet szó. Van sok próbálkozó, de ezek között elég kevés, akiket megilletne a kezdő író fogalma. Kétségtelenül ilyenek is akadnak, de számuk nem olyan nagy. Bartha Tibor, a fiatal írók felkarolásáról ír. Példaként állítja az üj Ifjúság szerkesztőségét, amely nyaranként lehetőséget ad néhány fiatalnak, hogy a szerkesztőségben dolgozhassanak, utazhassanak és ígv megismerjék az életet. Az élet ismerete nem abban rejlik, hogy valaki kél—három napra kiutazik vidékre, s ott rövid tartózkodása alatt megfigyeléseket végez. Sok írásnak éppen az a gyengéje, hogv a problémák felületénél nem jut tovább. Fiatal íróink is ismerik az életet általában, de nem ismerik apró részleteiben. Nehéz írni mélyreható művet azokról a problémákról, amelyeket csak kívülről szemlélünk. Ebben látom kezdő íróink gyengéjét. Javarészük szerkesztőségekben dől- • gozik, ahol nincs módjukban az élet egyes szakaszait azok legapróbb megnyilvánulásaiban és kölcsönös összefüggésben megfigyelni. A riport álta Iában az életnek egy, esetleg néhány, az egészből kiszakított problémáját tükrözi. Az életnek ilyen formájú ismerete nem elegendő komolyabb irodalmi mű megalkotásához. ZSILKA LÁSZLÓ JDmgai Ha Prágában járok, mindig meglep ez a város. Nemcsak a kőbedeünedt múlt, hanem a ma is, az ember, aki előzékenye : útba igazít, még a villamoson is udvarias és tolakodás nélkül, néma belső parancsot követve sorba áll akár az újságos bódé előtt is. Rejtély számomra ez a város és valahányszor ide vetődöm, újult igyekezettel próbálom kibogozni titkainak szálait, odáig jutni a kölcsönös megismerésben, hogy egykor otthon-városnak erezhessem, a magam fészkének ezt az irdatlan körenge- teget, ahol mindmáig csak vendég vagyok, jó szívvel, tárt karral fogadott látogató, idegen. A minap este szállodai szobámban nyitva felejtettem az ablakot és a rövid éjszakai csend után a hajnal pirkadásá- val villamosok robogása, ko- pácsolás zaja vert fel álmomból. Idegen városban mindig megejtő és igézeíes a nap ébredése. Nem a koránkelő, munkába igyekvő emberekre és a megkésett, hazafelé tartó korhelyekre gondolok — e kép minden városban egy. Más kapta meg figyelmemet e reggelen, mialatt a pirkadat derengésében lestem a Vencel- teret, Prága szívét, hogy kifürkésszek valamit titkaiból. Már előzőleg megfigyeltem, mennyire tiszták Prága utcái. A ruhám, a cipőm nem lepte be a por. ha akár órákhosszat ♦ ♦ ♦ <—*—»—*—♦— csatangoltam ismeretlen utcákon, a felfedezés, a keresés ösztönétől vezetve. S e hajnalon választ kaptam ismételten magamban feltett kérdésemre: miért tisztább e város Bratislavánál vagy más szlovákiai kisebb-nagyobb helységeknél, ahol országjáró Idáimon megfordultam. Szobám ablakábó' néztem le a térre. Odalenn egy ember tesz-vesz, kezében söprű — a járdát takarítja tisztára. A szálloda alkalmazottja volt, sujlá- sos egyenruhája elárulta. Mellette polgári ruhás férfi szorgoskodott. egyazon céllal. S dig telt el negyed óra — egymás után jelentek meg a házak előtt, föl egészen a Vencel-szoborig a házgorulnokok, kezükben söprűvel, és célszerű mozdulatokkal simították tisztára a járda kőhátát. A tér alsó végén a ko- pácsolás pedig onnan eredt, hogy a villamossínek váltóját gondosan tisztára kaparták, beolajozták, hogy egy napig megint zavartalanul gördülhessen át rajta az ezernyi szerelvény. Meglestem Prágát reggeli tisztálkodása közben — s olyan izgalommal ügyeltem e naponkénti takarítás beidegzett, ütemes mozdulatait, mintha érett szépségű, kedves asszony pipe- rézte volna magát előttem. A messzibe nyúló nagyszerű téren eláradt a reggel áhítata és kerekek robogásában, gépkocsik dudaszavában megszületett az új nap. TÓTH TIBOR-*—*—•—«—»--«—♦ ♦ ♦ ♦
