Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-06-02 / 22. szám
1936. június 2. 3 í | i Ä kosűti harcosok emlékeznek Í ? * f 1931 május 25-én, pünkösdkor összegyűltek a kosúti í | dolgozók és a környező nagybirtokok dolgozói, hogy ? f előterjesszék és megbeszéljék követeléseiket. A gyűlésre i T eljött Major István kommunista képviselő, hogy beszél- f i ien a dolgozókhoz. A nagybirtokosok utasítására azon- ! f ban a csendőrség megakadályozta a gyűlés megtartását, f | belelöttek a tömegbe. | | A kosúti véres pünkösd emlékét egész dolgozó népünk | f és ifjúságunk kegyelettel őrzi. Ennek adott kifejezést | T május 27-én, vasárnap,»amikor ismét összejöttek a kör- f 1 nyék dolgozói, hogy a 25 évvel ézelőt történt esetné- | f 'nyékről megemlékezzenek. Az ünnepségen többek közt i | megjelent Major István is, akit 25 évvel ezelőtt a | i csendőrök nem hagyták beszélni a dolgozókhoz. A véres pünkösd óta sok minden történt hazánkban, I i szabad lett egész dolgozó népünk. Erről beszélt Major i | István és az emberek feszült figyelemmel hallgatták | t minden szavát. | | Az ünnepi gyűlés után, délután gazdag kultúrprog- | f rammal egybekötött népmulatságot tartottak. f | Kosúton méltón emlékeztek meg a régi harcok hősei- ? I ről. Ezekben a harcokban együtt küzdött pártunk veze- | i tésével a munkásság és parasztság. Ennek a nagyszerű f t összeforrottságnak akar emléket állítani Gyurcsó István | | elbeszélő költeménye, amelynek egyik részletét közöljük | t mostani számunkban. ? • ® * Felvonulnak a környék dolgozói Indul a hullám mmSSm [Részlet „A kaszák éneke“-böl] ... Az akácfa csonka bütykein tarisznyák lógtak s az emberek a íélpirkadás ködét járták, vágták a lucernarendeket. A zöld koszorúk ráhajoltak a kaszák élére csendesen; az élet rendje most indult el: de csend volt, nem dalolt senki sem. Az élet Rendje. Kié q#Rend? — kérdezték két mozdulat között — Megálltak, megfenték a kaszát... a gyöngébbje megtöriilközött. — Kié a Rend! És visszanéztek, ott lógtak a tarisznyák a fán, mint sovány halottak, meredten, mint ember a kivégzés után. Kié a Rend, a törvény, a jog! A kasza rikoltott: a miénk! És a fenőkövek pengették a kaszák élén: miénk! Miénk! Az emberek nem értették, hogy mit dalol a kasza meg a kő. A tarisznyák csak lógtak a fán, pedig közelgett már az Idő. Közelgett. A nap fellépett egy nyárfa hegyére, sugarát leszúrta a zöld lucernába, mintha mondta volna: nincs tovább! Hírhozó jött a répaföldek kapás seregétől kócosán. Futott, sapkáját összegyűrte, és nagyot kiáltott boldogan. „Nagyapám, Jóska bácsi küldött; a kaszások is álljanak le, már itt a csendőrök, de nem baj, hagyják abba és jöjjenek be!“ A gyerek elfutott, megálltak az első rend után a kaszák, szellő libbent és az akácfán mozdultak a halott tarisznyák. Az élet Rendje most indult el. Egyikük a kaszát levágta. — Hord magaddal, nem árt a fegyver a bér, az életalkuvásra! A sző nehéz, súlya lenyomta derekát a hetvenkedőnek, s egy csomó fűvel megtörölte az élesrefent kaszaélet. A tarisznyák kócmadzagjai átfonták az emberek nyakát, az életet rejtették csendesen, kenyeret, hagymát, sót, paprikát. így indul el az élet rendje, az ember vitte énekelve, az ember, a kasza, meg a kő és velük menetelt az Idő. Harsány torokból szállt az ének, élesrefent kasza villogott, behorpadt tarisznyák beszéltek; magyarázgatták a holnapot. Magyarázgatták: „Hej, jó pajtásom már az én gazdám is úgy dalol, mintha bizony kövér kolbászok várnák az út végén valahol. Pedig érzi, hogy súlyom semmi, csak olyan levegőnehezék; nem értem, semmikép sem értem éhesen daloló jókedvét.” — Tarisznyák beszéltek, az ember csak dalolt, a kasza villogott s az élén napsugár cikkázott... a kaszák is tudták a holnapot. A kaszák is tudták. Az acél egymáshoz ért az ember vállán, dalolni segített, dalolni a Rendet, most, az élet vártán. Gyertek ide jó kovácsok, kastélytetőt húzó ácsok, téglahordók, vályogvetők, jó nótázó cserepezők; gyertek most velünk. Mi vagyunk a gazdánk kardja. Ügy suhint, hogy akarja. S vagy a rendet vágjuk rendre, vagy a Rendet vágja rendre; Gyertek hát velünk. Két szem hagyma nem a világ; ha a gazdám jól odavág szalonna is jut melléje: üssünk az urak fejére. Noszahát, gyerünk. Frissen vagyunk kalapálva ... Esze Tamás unokája a mi gazdánk s nincsen bére; üssünk a bérlők fejére; gyerünk, csak gyerünk!” Pengett a szerszám, szállt az ének, élesrefent kasza villogott s az élén napsugár cikázott: a kaszák is tudták a holnapot. í •* : Jól esik a frissítő — az üdítő gyümölcsbor. \ GYURCSÓ ISTVÁN: Az ember és a munka éneke
