Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-05-26 / 21. szám
IfSB. május 26. 7 ■1£ Az é/ef küszöbén {Jó tanító volt... Egyetemi nagyvonalúság, illetve elszalasztottam egy kislányt Sok szép lányról, és egy nagyon szép lányról lesz szó. Egy-két doigot mégis előre kell bocsátanom: Én valahogy azok közé az emberek közé tartozom, akik nem szeretik a szélhámosságot. Dehát, szeretem, nem szeretem, a mindennapi élet úgy látszik nem sokat ad az én kényes-beteges felfogásaimra, és-bizony-bizony egy egyszer csúnyán, sőt kika- cagtatóan arcomba vág és megbosszul. Ilyenkor aztán ezerny: szent megfogadásomat sutba dobva magam is kénytelen vagyok visszavágni, — azaz ko- molytalankodni. íme egy parányi történet, — szörnyen komolytalan, de úgy érzem, halálosan komolyan lehet venni —, vasárnap est! történt, persze, hogy mulatságon, (mert ilyesmi csak ot történhet meg „klasszikus” formában) és persze, hogy egyetemisták között, mert ilyesmin »em képesek holmi „köznapi' emberek. Színhely: a bratislavai főiskolás lányok fellegvárában, i Hegyipark internátusbán. Tudnivaló az is, hogy ámbá már másodéves hallgatója vagyok a pedagógiai főiskolának tehát a sok-sok „hallgatásból’ már-már nyakig vagyok, bará tok jöttek, barátok mentek, legalább öt internátusi konyhát kipróbáltam, tehát sok-sok idő elviharzott a fejem fölött, — de a Hegyiparkban szégyen, nem szégyen, még nem voltam. így hát talán senki sem lepődik meg, ha bevallom, hogy nagy kíváncsisággal és nem kis legényes számításokkal tévedtem oda tegnap este. Egy barátommal, iskolatársammal. Hát ez jópofa egy gyerek. Milyen is?: szentül szereti a nőket, no hinni, azt nem, egyetlen szavukat sem hiszi. No, de ez már az ő hibája .,. Tehát ott voltunk. A muri (ahogy pozsonyi zsargon néven nevezik) nagyon cukinak ígérkezett. Volt ott mindenből elég. A helyiség nem is szép, gyönyörű, a zenekar elsőrangú, pompás felszolgálás, étel, ital, és sok, sok, nő. Hát mi keH egyéb ...? Mi is _ letelepedtünk az egyik asztalhoz, rendeltünk valami limonádé dolgot, ami a legolcsóbb volt, aztán bámészkodtunk, keresgéltünk, leskeiöd- tünk, — mint már ilyenkor szokás. _ — Táncolsz? — kérdeztem az én Palikámtól. ■ _— Mit tudom én, tatén úgy tizenegy felé, mint szokás szerint ... — volt a kurta válasz. így ültünk egy jó darabig. Szürcsöltük a poharunkban sárgáié levet és nézegettük a lányokat. Valóban volt ott sok szép lány. Nem is messze tőlünk. Fiú sokkal kevesebb, úgy, hogy tánc közben is ült jó-né- hány. Nézegettem, nézegettem, míg végül az egyik szőkén megakadt a szemem. Szép lány volt. Aranyosszőke, hosszú fürtökben lógó haja szélesen terült el a vállán. Szőkékhez illő ibolyakék szeme csábító kedvességgel égtek. Roppant megtetszett. Hát mit csináljak? Nagy kedvem lett volna táncra hívni. Szólok is Palinak: — nézd te, ezt_a gyönyörűséget. — Nem rossz — volt a mindent megmondó felelet. Azután már minden, minden körülötte forgott. Susogtunk róla egyet-mást, szemeztünk vele, végül aztán elhatároztam magam, hogy felkérem őt táncolni. Fel is állok, minden bátorságom összeszedem és indulok az asztala felé. Szinte minden lépést kiszámítottam, mát talán csak három maradt hátra már éppen hajolni akartam amikor a másik oldalról cgj másik fiú elvitte előlem. Fülig elpirosodtam. De ilyenkor mindez nem segít, valami gyorsan határozottan csinálnorr kell. különben szégyenben maradok, — villant át az agyamban Mi» tudtam csinálni, meg- íivorsítottam a lépésem, túlmentem az asztalán és a túlsó asztaltól felkértem egy másikat táncolni. Sunyin, szemtelenül, mintha semmi sem történt volna, mintha eszem ágában sem lett volna az az első. No. ez se'm volt csúnya. Ez nem volt szőke, se nagyon barna, olyan gesztenyeszín haja volt. Szép, kedves arca, dió- barna nagy szemekkel, és nagyszerűen táncolt, kellemesen szórakozott. Olcsó dolgokról beszélgettünk, mint tánc közben mindig. Közben-közben meg is néztem a lányt, mosolyogtunk egymásra, aztán elkezdtünk valami méla andalító dalt dudorászni, amit éppen a zenekar játszptt. Mindössze annyit ■ mondhatok, hogy egy picit sem bántam meg, hogy a szőke helyett ez a gesztenyehajú lett a táncosom. Jól megbarátkoztunk. Miután vége volt a táncnak, szétváltunk, leültünk ki-ki a maga helyére. (Á szőke is leült, nem mesz- sze ült tőle ez ? másik, mind a kettőt jól láttam, meg is néztem őket jól mégegyszer, itt meg megint valahogy úgy tetszett, hogy a szőke azért szebb egy kicsit. Dehát tudja isten, hogy van ez velünk, fiúkkal). Szőke, szőke. Következett megint a tánc, hát bizony nem tudtam mit csinálni. Egy kicsit tétováztam, ezalatt meg ismét elvitték a szőkét. Hát nekem megint a barna maradt. Felkértem, táncoltunk. A lányka dalolt. Meleg jóleső hanggal. Valahogy úgy tűnt, hogy örült, hogy újra velem táncolhat. Meg is kértem a következő táncra is. Szívesen ajánlkozott. Azután más dolgokról beszélgettünk. A tánc vége felé szó esett egy érdekesebb dologról is. Egyszer csak egész véletlenül ezt kérdezi tőlem a lány: — Mondja esek, maga nem a medicinára jár véletlenül? — Ajaj, dehogy, — ^ mente- getődztem — sosem szerettem volna orvos lenni, nem bírom a vért... — Nem? Pedig én oly biztos voltam benne ... — mondja kissé csalódott hangon — akkor talán az építészetire ugye? ' — Hát még most sem találta el. — Oda se? Akkor találgatni fogok. , És találgatott. Fel is sorolta az összes fővárosi főiskolákat; a jogot, közgazdaságtant, filozófiát. patikusságot, meg mit tudom még mit. De egyet, az én iskolámat, hát azt nem említette. Roppant megrökönyödtem. Nem tudom miért, de valami úgy a szívembe vágott, valami úgy fájt, valami oly nagyon bántott... — szerencsére nem volt sok időm a gondolkodásra, vége lett a táncnak, még fülébe súgtam, hogy milyen iskolába járok, és otthagytam. Hát gyerünk koma tova, de hova ? — jutott eszembe egy mondás. Mert bizony én is úgy jártam most már. Tova, tova, de hova? No, nem kell kétségbe esni, volt még lány. Azt mondanom sem kell, hogy a barna, nagyszerű, a következő táncnál egy pillanatig sem várt rám, számítottam is rá, tudtam, hogy így lesz. Egy darabkáig ültem, aztán egy másik lányt próbáltam táncra hívni. Táncol- gattunk is, dehát ott sem állt a dolog másképp. Aztán egy harmadiknál, majd egy negyediknél, - s végül egy ötödiknél próbáltam szerencsét. Hát hiszitek, nem hiszitek, akárhol kezdtük, akármint kezdtük a beszélgetést, a végén csak ott lyukadtunk ki; hogy nem-e orvosnak készülök. A fene azokba az orvosokba, hát roppant dühös voltam. Le is ülök azért Pali komámhoz, mondanék is neki valamit, nem is, hát inkább hallgattam. Né- : ha-néha azonban odapislantot- tam, gondoltam, hogy megszólít é6 észreveszi, hogy valahogy bajom van, a gyerek észre is vette, ezt arról gondolom, mert • nagyokat mosolygott az üres pohár fenekére, de azért, hagyott még egy darabig magamnak, hadd kínlódjak. Vagy egy félóráig nem táncoltam. Pali persze otthagyott, szemmel 'áthatóan nagyszerűen mulatott egész este. Egy darabig még a szünetekben sem tért vissza hozzám. Egyszer aztán mégis, mondja is: — No áruld el, mi nyomja a szivedet? — Mi nyomja? Hát barátom, én úgy nézem ki ebből az egészből, hogy nem sokra megyünk mi itt a mi jövő tanárságunkkal. Ezek előtt a lányok előtt vajmi kevés becse van a pedagógiának. Erre aztán ő olyan nagyot kacagott, hogy csak bámultak. bele még a szomszéd asztaloktól is, hogy mi történt ezzel a gyerekkel, tán csak nem ment fejébe a limonádé ... Aztán nekem állt magyarázni, apásko- döan. — Barátocskám, mindent gondoltam, de hogy eftnyire gyámoltalan ember légy, azt nem. Hát te ezt még csak most tudod? Te mint pedagógus akarsz itt'jól mulatni? Ne légy szamár! Akkor inkább ne is gyere ide. Aztán egész a fülembe hajolt és belesúgta: — Én már több mint három éve ötödéves orvostanhallgató vagyok ezeken a mulatságokon ... És kajánul mosolygott hozzá, és kezdtem érteni, hogy mindig jól érzi magát, és kezdtem érteni, mindent, mindent. Egy kicsit mosolyogtam még, összehúztam a nadrágot, kidül- lesztettem a mellem, és nagy orvostanhallgatói pózzal felkértem a gyönyörű kékszemű szőkeséget. Táncoltunk és pompásan, nagyon jól mulattunk együtt, egész hajnalig. A másnapra találkát beszéltünk meg a nagykórház előtt, ugyanis, „mostanában a nagykórházba járunk prakszolni...” * * * Hazafelé mégis szomorú voltam. Kérdések serege lázadva kavarogtak az agyamban. — Mi ez, mi ez? — kérdeztem önmagámtól. Másnap nem mentem a találkára ... ALMÄSI K. SOMA .Zöld. pázsittal szegélyezett izürke országúton két asszony ment Baracska felé. Csak ket- 'en voltak, de félvilág sorsát meghányták — vetették. • Közeli 'alvak, távoli országok sorsát Jnlézgették“ bölcsen. A nagy tereferében észre se vették az idő múlását. Egyszeresük a kéklő messzeségből kibontakozott egy virágos domboldal, ünneplő köntösbe öltözött gyümölcsössel. Szemük révedezve nézte. Lélegzetük meggyorsult s mohón szippantottak a levegőből, mintha itt is virág illatot lehelne a kálász- ringató szellő. És hangosan dobogó szívvel andalogva tovább mentek. A láthatáron újabb képek tárultak a szemük elé. A dombok közül előbukkant a falu magas tornya. Aztán lassan kibontakoztak a cserép- és bádogfede- les háztetők... A virágot szó- tatanul jó nézni, de a csendes házak és népes utcák beszédre késztetik az embert. — Te hová mész, nem is mondod? — Látogatóba... Hát nem hallottad, hogy Rózsa tanító úr milyen beteg? — Dehogy nem, hisz én is odaigyekszem. Szegény öreg., valóban 'olyan rosszát van? .. Istenem, hogy eljár az idő! — sóhajtott fel a másik asszony. — Bizony, bizony megöreg- szü ’k — bólintott rá amaz. A két asszony, aki 30 évvel ezelőtt járt iskolába, nem akarja hinni, hogy testben-lélekben erős tanítójuk megbetegedett, így van az ember olyannal, akit nagyon szeret, akihez sz'.v- vel-lélekkel ragaszkodik. Annak az elvesztéséi, elmúlását nehéz elhinni. Még sokat beszélnének, de Baracskára értek. És most is mint régen, megilletödve álltak meg a tanító úr szobája előtt. Végig nézegetik egymás ruháját, nincs-e valami gyűrődés, vagy folt. Aztán tétovázva néznek egymásra. A csendes kis tanító lakása megtelt látogatókkal. Gyermekei, unokái, régi tanítványok és ismerősök összegyűltek, hogy enyhítsék a beteg ember szenvedéseit legalább egy-egy biztató szóval. Az ősz tanító, a megtört fáradt ember felkeli az ágyból. Kiegyenesíti öreg derekát és szeme újból felvillan... régi emlékek parázslónak fel benne. És a tanító újból olyan beszédes, mint régen. Egy pillanat alatt kiolvassa a vendégek leikéből a titkot: a leplezett féltést. Óiból tanító lett, a 80 éves öregember. Erőt vesz magán és úgy mosolyog, érdeklődik, tanácsot ad, mintha most lenne ereje teljében. Mintha most kezdené azt a szép vályút, amelyen oly sok évig szeretettel működött. Lóton 31, Borocskán 19 évig. Tíz gyermeknek volt az édesapja. Három meghalt, hetet felnevelt. Igen, ezek is keze alatt serdültek emberekké. Felesége postán dolgozott 21 évig. Ketten iparkotl- tak, hogy ' ne szűkölködjék <i család. De nemcsak élelemre, tuhára kellett kuporgalni a fillérekből. Az ö gyermekeiben is gyökeret vert a felemelkedés vágya és ez mind pénzt követelt. Drágán fizetett azért, hogy három gyermeke tanító lett. á többiek sem vágytak kevesebbre, de előtte mégis ezek vitték többre. ő bennük élt tovább eszméje: az emberből emberré faragás művészete. A sok küzdelem, a kenyérhat c és a Sárospatakon töltött nehéz diákévei most egy pillanat alatt feledésbe mentek... Az öreg tanító arca mosolyra derült, beszédéből a boldogság érzete csendül. Az egyik kis unokát térdére ülteti, a másiknak a füzeteit nézegeti és néha-néha olyan ellenőrző pillantásokat vet a vendégekre, mint azelőtt tanítás közben, Mindenre van •gondja, mindenkinek a kedvét keresi. — Mi leszel, hogyha megnősz, aranyos Zsuzsikám? — Kérdezte az ölébe simuló kis unokától. — Gyermekorvos leszek — válaszolta Zsuzsika felnői les komolysággal. — Hát, te Béreiké mi szeretnél lenni? — Rendőr! Rendőr leszek! — Es a kisfiú úgy vígyúzba vágta magát, hogy egy rendőrtiszt sem kételkedhet állításában. Érdekes beteglátogatás. Mintha a tanító szobája tanteremmé változott volna. A nagyapa kérdez, az unokák felelnek és azután a nagyapának is választ kell adni az unokák kérdéseire. Be kell számolnia életéről, munkájáról. Rózsa Bertalan előszedi régi iönyveit, jegyzetfüzeiéit. Ötvenéves tanítóskodása idején minien órára írásban készült. A készületeket gondosan bekötötte és megőrizte. Nem is írva vannak ezek a könyvek, hanem rajzolva: szépek, formásak a betűk. Tanítványai ezeket most iát- ják először és most értik meg, hogy az ő mindentudó tanítójuknak sem ment gondtalanul a tanítás. De vajon gondoltak- e arra, hogy mennyi időt iól- 'ött el anyagkeresgélés közben, és hány könyvet kellett átolvasnia, míg ennyi előkészületet gondosan megírt? A vendégek hangulata állandóan változik az egészéget színlelő tanító irányítása alatt... Most letette a könyvet, a kis unoka haitin- cseit megigazítja és szemével hunyorít egyet ________ lányára... Az odaygrik a zongorához. Billentyű koppan és rz öreg tanító énekel. Édesanyám is volt nékem, keservesen nevelt engem ... A tanító szemében könny csillan... Könnyes mosolygással nézi a körülölte ülőket, s keze önkénytelenül ütemet int a levegőben. S a gyermekei egyszerre énekelni kezdenek. Fiatalos csengő hangjuk szeretettel öletkezik apjuk férfiasán ' zengő hangjával. Éjszaka font, nappal mosott, jaj, de kesservesen tartott ■ ■ ■ A népdal úgy ér a szivekhez, mint a sűrű langyos eső a szomjas televényhez. — Melyik a tanító úr legkedvesebb nótája? — kérdezték a vendégek. — Ez volt, de utána egy vígat is szoktam énekelni. A juhásznak jól van dolga, Egyik dombról a másikra Terelgeti nyáját, fújja furulyáját. Bú nélkül éli világát. A munkától elfáradt tanító munkával vidult fel újból és most már nemcsak színleli a jókedvet, hanem átéAz idő már későre jár, de a tanítványok még mindig áhítattal ' figyelik lélekben megfiatalodott tanítójukat, legszebb tanítása közben. eSURILLA JÓZSEF A magas hegyvidékeket látogató turisták számára megszokott közismert látvány a teli napozás. Sokan azt hiszik, — ha moziban, vagy fényképen efélét látnak — hogy ez semmi más, mint vakmerő és elszánt vállalkozás, amelynek okvetlenül meghűlés a vége. Koránt sincs ez így! A levegő hideg ugyan, és bár köröskörül végtelen hómezők terülnek el a derékig levetkőzöt! napozó mégsem fázik. Vajon" mi ennek az oka? A felelet egyszerű: a Nap sugárzó energiája. A napsugarak köztudomás szerint a levegőt nem melegítik fel, hanem a sugárzásnak kitett anyagba ütközve, hőenergiává alakulnak át. Átérésekkel megállapították, hogy az emberi szervezetnek zárt helyiségben, ülőmunkánál átlagosan mintegy 100 kalóriát kell leadnia ahhoz, hogy kellemesen érezze magát. Ha a hő- leadás ennél kisebb, akkor a szervezetnek melegérzete van ha pedig nagyobb a hőveszteség, akkor fázik. A téli napozásnak tehát az a titka, hogy ilyenkor a Nap sugárzó energia formájában a téli hideg által elvont hővesztességet pótolja.' Ezen a fizikai elven alapul a. infravörös sugárzó testek alkalmazása is. Az infravörös sugárzást előidéző szerkezet voltaképpen néhány négyzet- deciméter felületű porózus, sű- ^rű lyukakkal ellátott kerámiai \<ip, amelynek furataiban ház- tattási gáz és levegő keveréke ég. Az égő gáz a kerámiai testet mintegy 850—900 Celzius fokra hevíti fel. Ezen a hőfokon a kisugárzott energiában nagy mennyiségű infravörös (1.5—3 mikron hullámhosszúságú) sugarat találunk. Ezek a sugarak a sugárzás alaptörvényének megfelelően szintén nem a levegőt melegítik fel, hanem az útjukban álló tárgyaknak adják át energiájukat. Ha tehát ilyen sugárzó test elé, vagy aláál- lunk, szervezetünk akkor is fel tudja venni a kisugárzott hő egy részét, ha a környezet, vagyis a levegő hőmérséklete a fagypont körül njőzog. A kerámiai testek, szaknyelven égők felületén működés közben habszerű világospiros izzásfény látható. Egy égő fajlagos hő leadása 6—9 kcal/cm2 ó. — vagyis 20X14 cm felületű égővel mintegy 10 négyzet- méternyi felületet tudnak sugárzó hőenergiával ellátni. Az égő óránként alig egy köbmétér gázt fogyaszt — egy órai j üzemeltetés tehát csak fillérekbe kerül. Ez az üzemeltetés lé- j nyegésen alatta marad a más rendszerű fűtések költségeinek. \ Az infravörös sugárzó fűtés ■' további nagy előnye, hogy he- ! kapcsolása után 10 másodperc- f cél már felízzik a kerámia és 1 a megkívánt mennyiségű su- ; gárzó energiát bocsát ki ma- J gából. Igen alkalmas tehát ar- , ra, hogy olyan helyeken fűt- 1 senek vele, ahol általában rö- ' vid ideig szoktak tartózkodni, J például konyhában, fürdőszobá- < ban, vagy olyan nagy termek- , ben, amelyeket mindössze né- , hány órára vesznek igénybe. . (Színházak, mozik, spoiűcsar- I nokok, fedett uszodák). Az in- j fravörös sugárzó fűtési mód a 1 szellőzésnek kitett nagy rész- i ben nyitott ipari szerelőcsarno- i kok fűtését is megoldja, az 1 égők ugyanis oda sugároznak < hőt, ahol a munkások dolgoz- i nak, nem kell tehát a helység í Az első magyarországi infravörös sugárzó fűtés égterét és határoló falait fe- cslegesen felfűtcni. Egyes államokban már igen elterjedt az infravörös sugárzó ütés használata. Korcsolyapá- yák nézőterét, villamos megállóhelyeket, a kirakatok előtti Jtcaszegélyt, a közlekedési endőrök szolgálati helyét, ven- iéglöket, pályaudvari csarnokodat, folytonos szellőzés alatt álló munkahelyeket fűtenek infravörös sugárzókkal. Magyarországon az Építés- tudományi Intézet épületgépészeti laboratóriumának vezetője Egyedi László gépészmérnök oglalkozik az infravörös sugárzó fűtés .bevezetésének próbáméival. Az elméleti számításokat pedig Völgyes István, az ntézet kutató gépészmérnöke végzi. A kísérleti fűtés teljes mértékben beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Budapest közönsége már ezen a télen megismerkedett az újszerű és érdekes sugárzó fűtéssel. Először a tervek szerint a Vörösmarty téri cukrászda nyitott ut- :ai teraszát fűtik ilyen infravörös sugárzó égőkkel. A kísérleti fűtés bevált, és a vendégek a legnagyobb hidegben is Kellemesen érezték magukat a nyitott teraszon. A Vörösmarty téri kísérleti fűtés után meg Kezdték az egyes nagyobb budapesti gyárak szerelő és gép- :sarnokainak infravörös sugárzó ütését is. (t r
