Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-05-26 / 21. szám

1936. május 26.

FEDOR B. IS JAG IN:

Ggy igen kényes történél, avagy az úr nadrág n élk ül

Vaszilij Vasziljevics Bestanov segédjegyző először vette fel szürkekockás úf nadrágját. Épp most hozta haza frissen vasalva a szabótól és meg akarta próbálni.

Ezért a falitükröt elhelyezte egy székre és aztán ide-oda forgolódott és elölről, hátulról fürkészöleg nézegette magát. A nadrág valóban kifogástalanul jól állt, nem volt tűt hosz- szú vagy széles, nem volt keskeny, egyszóval pont jó volt. Olyan vált, mint amilyennek egy rendes nadrágnak lenni kell. Öröm volt ránézni és még nagyobb öröm hordani. Vaszilij Vasziljevicsnek a legjobban a frissen vasalt nadrág éle tetszett, amely mint két sínpár nyílegyenesen lefutott a térdéig. Csupa óvatosságból meg sem merte hajlítani a térdét és ezért úgy lépkedett, mintha csak cölöpökön járna, nehogy összegyűrje az új nadrágot.

Mert Vaszilij Vasziljevics másnap, vasárnap ebben az új nadrágban komoly sorsdöntő lépést akart megtenni. Végre megengedhette magának. Ma a hivatalos óra után a főnöke közölte vele, hogy a következő hónaptól fogva első segédjegyzővé nevezi ki. Immár semmi sem áll útjában, hogy Olga Platonovna Sziid- livkinát eljegyezze. Es így Vaszilij Vasziljevics Bestanov elhatározta, hogy másnap tiszteletét teszi Sztidlivkin címzetes tanácsosiknál és megkéri az Olga Platonovna kezét.' Ezért már ma hazahozta a szabótól az új nadrágot, mert bár elég biztos a dolgában, mégis csak sok függ a j<¥ szabott nadrágtól és a pontos találat mindig a célbalövés módjától függ.

II.

Miközben Vaszilij Vasziljevics levetette az új nadrágot, arra gondolt, vaion nem-e volna helyesebb, ha már ma felvenné és másnap kényelmesebben mozogna benne.

A júniusi nap forrón tűzött. Zivatartól nem kellett tartani, Vaszilij Vasziljevics nyugodtan sétálni mehetett. Es így feltette hetyke kalapját a művésziesen hullámos hajára és ünnepélyesen, óvatosan lépkedve elindult szürkekockás új nadrágjában a járási székhely főutcáján keresztül, majd befordult egy mellékutcába és eljutott a közeli nyárjaerdöbe, melynek szélén vidám patak csörgedezett.

Olyan meleg volt, hogy Vaszilij Vasiljevics elhatározta, megfürdik a patakban. De hogy vetkőzzön le, úgyhogy ne gyűrje össze a nadrágját és ne tegyen kénytelen a fűbe ülni. A kis erdő szélén végre egy fatönkre akadt, gondosan szétteregette ■ zsebkendőjét és ráült. Szétfeszítette lábát és óvatosan, egész óvatosan lassan lehúzta a nadrágját és felakasztotta egy- fára. Szigorúan ügyel arra. hogy a nadrág éle nyílegyenesen lefelé fusson, a kabátját és az ingét szétteregette a bokron, és belépett a vízbe.

Sokáig nem bírta ki a vízben, mert szemével állandóan a nadrág felé sandított, hogy vajon sértetlenül ott lóg-e a nadrág. Szörnyen nyugtalanította az a gondolat, hogy valaki ellophatná Kis idő múlva kilépett a vízből, a fához futott, bizalmatlanul körülnézett, de háltstennek -gy lelket se látott a közelben• és így Vaszilij Vasziljevics. nyugodtan lehevere- dett a fűbe, a fatönk mellé, hogy a napon megszáradjon.

Igen kellemesen érezte magát.

A nyárja vékony rezgő levelei között ntszű- rödött a nap a víztől lehűlt testére, Olga Pla- tonovára gondolt és arra, hogy segédjegyzővé nevezik ki, egy pillantást vetett a nadrágra: mintegy zászló halkan lengedezett a levegőben és Vaszilij Vasziljevics elaludt.

Meddig aludt Vasziljevics, meddig nem. nem iudia. amikor egyszerre csak hirtelen felébredt, a nap már elég alacsonyan állt a fák mögött.

Átomittasan körülnézett, a rémülettől még a szívverése is megállt, a nadrág éttűnt.

Vaszilij Vasziljevics mintegy örült futott egyik fától a másikip, a kezét tördelte, a haját tépte, de ez mitsem segített a nadrág, a szép új szürkekockás nadrág eltűnt és nem került elő.

Vaszilij Vasziljevics egész összeroskadt és aléltan teült a tönk mellé, felsöhabátja, az inge és a kalapja még ott feküdt rendben a fűben, úgy, ahogy azt oda elhelyezte és fázósan felöltözködött.

Aztán ráült a tönkre és gondolkodni kezdett: mihez fogjon? Ej jelen keresztül mégsem maradhat itt az erdőben és hogy jusson haza, nadrág nélkül? Itt az erdei úton még hagyjon, de aztán? Az országúton? A városban? A szíve hevesen dobogott, a lába reszketett, és mégis el kellett, hogy induljon. A júniusi éjszaka olyan világos volt, hogy még éjfélkor is nyugodtan újságot lehetett. volna olvasni, hát hogy mehet az utcán nadrág nélkül keresztül, most, amikor annyian sétálnak az utcán és az öregek kinéznek az ablakból. Ha legalább túljuthatna a hídon, az első házig, ott lakik egy kollégája. Biztos kölcsönadna neki valami nadrágot, de hogy menjen keresztül a hídon? Pedig nem maradt más hátra.

Vaszilij Vasziljevics csendesen felhúzta a

csizmáját. Milyen furán nézett ki, nadrág nélkül csizmával. Az inge a köldökéig ért, de szerencsére a felső kabátja elég hosszú volt és a legrosszabb esetre itt volt a kalapja.

Es így Vaszilij Vasziljevics Besanov dobogó szívvel hazafelé indult. Az országúiig minden feltűnés nélkül eljutott és egy emberfiával sem találkozott. Az utcán is különös szerencséié volt. Lódobogást és kocsizörgést hallott, sehol egy fa, sehol egy bokor r közelben. Vaszilij Vasziljevics futásnak eredt, a kabátja csak ágú lobogott. Már egész közel érezte magához a lovakat, azt hitte, hogy jnár elsüllyed szégyenében, de utolsó percben megpillantott az úts egy szénaboglyát, egy ugrással ott termett és mélyen beleásta magát a. szénába.

A kocsi elrobogott. Vaszilij Vasziljevics megismerte a kerületi főnök lovait. Két fiatal hölgy ült a kocsiban, piros napernyővel a kezükben, mosolyogva feléje integettek. Zavartan köszönt. Vaion látták-e a lábát’ Amikor a kocsi a

sarkon bekanyarodott, akkor kimerészkedett a szénából.

Mint egy űzött nyúl Vaszilij Vasziljevics olyan félve futott tovább, a fülét hegyezte és megrémült stemmet jobbra-b-alra figyeli, mig a kabátja utána lobogott.

Egészen úgy futott mint egy nyúl és maga előtt semmit sem látott, csak az utolsó pilla- natokian vette észre azt a parasztasszonykát, aki az országúton egyszer csak előtte termett.

De már későn. Már nem bújhatott el előle. Eszeveszetten futott, kétségbeesetten nekiiramodott és kínosan testéhez szorította kabátját.

Az asszonyka felsikoltozott, riadtan összecsapta a kezét, mintha csak az élő ördöggel lalä.kozott volna, imádkozva, térdre bukott és keresztet vetett.

Vaszilij Vasiljevics egyre csak tovább futott. Már látható volt a kis falu, és mögötte a városka első házai.

V.

Amikor Vaszilij Vasziljevics a városkához közeledett, már beesteledett. Egy szénásszekér haladt át éppen a hídon. Gyors elhatározással utolérte és hozzátapult a szekérhez, szeretett volna láthatatlanná válni. Pechére azonban néhány csavargó ott ácsorgóit az úton. Vaszi- lij Vasziljevics igyekezett a szénába burkolod zni, úgyhogy majdnem a szekér kerekei közé került. De akkorára már felfedezték és hangosan kiáltozni kezdtek: „Nadrág nélkül! Nadrág nélkül!" Es rárohantak, mint egy éhes falka.

Ebben a szörnyű helyzetben Vaszilij Vasziljevics teljesen kimerültén, görcsösen húzogatta és maga köré csavarta felső kabátját, kiugrott a szénából és mint egy őrült végigrohant a hídon, berontott az első házba, ahöl a kollegája lakott. De a suhancok ordítozva utána jutottak, alig tudta maga mögött betenni a

kaput, felrohant a lépcsőn. Már, maga mögött vélte hallani a falkát, míg nagynehezen végre ajtót nyitottak.

Vaszilij Vasziljevics alig jutott lélekzelhez és az izgatottságtól nem jutott szóhoz. Félrelökte az ajtónyiió fiatal leányt és berontott a lakásba. %

A ház úrnőié a szalonban ült, amikor feltárult az ajtó és a nadrágnélküli úr belibegett. Rövid sikollyal ájultan összeesett. Vaszilij Vasziljevics tovább rohant, kollégája öltöző szobája felé tartott, hirtelen a főnöke lépett elé. úgy, hogy visszahőkölt. Rétségbersetten betört a' konyhába, és a hátsó lépcsőhöz érkezett, amikor hangokat és lépéseket hallott, az udvaron keresztül az utca felöl.

Most már nemcsak a nadrágot, hanem a fejét is elvesztette. Egyenesen futott, futott, nem törődött már semmivel. Egyre többen

követték, úgy érezte, hogy uz egész város talpra állt, őt követi és utána rohan.

VI.

Vaszilij Vasziljevicsnek már csak egy gondolata volt: hazajutni. A lakása azonban történetesen a város másik végén volt. A nagytéren okvetlenül át kellett menni. Pont amikor a téren keresztül rohant, a túlsó oldalon, kit pillantott meg: Platonova Sztidtivkinát, a jövendőbeli mennyasszonyát.

De már késő volt. Nem tudott megugrani. Nem maradt más hátra, minthogy egyenesen szembejön a mennyasszonyával. Nyíigyorsan a következő mentő gondolat cikkázott át az agyán: nem szabad hogy rámismerjen. Kezével betakarta az arcát, majd hirtelen eszébe jutott, hogy OI-a Platonovna megismeri a vörös pecsétgyűrűjét, kétségbeesetten a katapia után kapott, de hiszen Olga azt is ismeri, és a hullámos haját is.

Már csak vagy húsz lépésnyire állt Olgától.

Vaszilij Vasziljevics végső kétségbeesésében az ingét felhúzta a fejére, úgyhogy a füle se látszott ki, és így akart Olga Platonovna mellett elsuhanni, amikor hirtelen meghallotta az édes búgó hangját. „ VasztUi Vasziljevics hol van a nadrágja?"\

Bestanov egy éles kiáitásssal a földre zuhant. Hangosan nyöszörgőit: „Hát mégis megismert!" Az inget még görcsösebben az arca elé tartotta. Végre mégis kikanclikátt alóla. Szétnézett, senki se állt körülötte. Mindenütt csak füvet, füvet és fákat látott maga előtt, az inge, kabátja, kalapja ott feküdt mellette és a bokron ott lógott, ott lengedezett az új szürkekockás nadrágja.

Vaszilij Vasziljevics mélyet sóhajtott. Szóval álmodra az errészet.

Másnap eljegyezte Olga Platonovna SztidHa- kinát. Mielőtt elhebegte mondókáját, Olga Sztid- livkina szemét szégyenlősen lesütötte. Vaszitii Vasziljevics titokban megtapogatta a nadrágját — mintha meg akart volna győződni arról, hogi/ vajon rajta van-e az új nadrág.

Hátistennek

a nadrág rajta aakt.

Jankó Král a költő és forradalmár

Jankó Kral, kétségkívül a Stúr-iskola legkiemelkedőbb alakja. Művészi alkotása a leghűbben tükrözi vissza a szlovák nép forradalmi hangulatát a XIX. században.

Lipt. Mikulásban született, apja mészáros volt. A gimnáziumot Kézsmárkon és Lőcsén, jogi tanulmányait Bratislavában végezte. Irodalmi pályafutását is itt kezdte. Már első — még csehül írott — versei feltűnést keltettek. Költészete azonban a szlovák irodalmi nyelv megteremtése után fejlődött ki a legjobban. Az első szlovák könyv, a Nitra, nyolc gyönyörű verset közölt Král'tól: a népdalszerű Az én dalom-at és balladákat, amelyekben a költő kifejezésre juttatja elégedetlenségét a társadalmi redszerrel szemben (Elátkozott szűz a Vágban és a furcsa Jankó).

Stúr volt az első, aki felfedezte benne a született, nagytehetségű költőt. Pártolta és megszerette őt, főleg mert Krár költészetének mondanivalója ideálisan megegyezett a szlovák költészet követelményeivel. így érthető, hogy Kral' Stúr leghűbb diákjai közé tartozott, aki — miután Stúrt megfosztották a bratislavai egyetem tanári tanszékétől — többi diáktársaival együtt tiltakozott ez ellen és otthagyta a bratislavai egyetemet.

Jankó Krár különös, zárkózott természetű ember volt. Híres volt bámulatos emlékezőtehetségéről. Nagyon szeretett gyalogolni, diáktársai azt mondták, hogy Lipt Mikulásból is gyalog járt Bratislavába és vissza. Ezen útjai alkalmával megismerte az elnyomott nép sivár életét és forradalmi hangulatát. Népdalokat, mondákat gyűjtött és különös figyelmet szentelt a jánosíki hagyományoknak. Az élet megismeréséből születtek további költeményei, amelyekben megrázó erővel ecseteli a szlovák nép elnyomottságát. Forradalmi képekben mutatja be a népi felkeléseket (Részletek a Já- nosíkból), de megírja azt is, hogyan képzeli el a szabad ember életét, ír a szlávság és az emberiség hivatásáról.

Krár igazi forradalmár volt, aki tettekkel bizonyította be azt, amit verseiben hirdetett. Az 1848-as forradalom kitörésekor Budapesten tartózkodott — ahol mint ügyvédbojtár dolgozott — így alkalma volt látni, hogy a szlovák és a magyar nép ugyanazt kívánja a forradalomtól. Helyesen látta, hogy a két nép között nincs nemzeti ellenségeskedés, mint ahogyan azt a szlovák és a magyar vezető burzsoá rétegek között fennáll. A két nép érdeke közös volt, hiszen közös volt az ellenség is: a feudális arisztokrácia és a gazdag burzsoázia. Král’

felismerte a szociális kérdések elsőségét a forradalomban a nemzeti kérdésekkel szemben.

Most, a forradalomban első dolga volt. hogy felvilágosítsa a népet, hogy megmagyarázza neki az új törvényeket (a jobbágyság eltörlését), továbbá, hogy buzdítsa a nemesség elleni felkelésre. Ténykedéséért március 30-án elfogták és bilincsbe verve Ipolyságra szállították és bíróság elé állították. A vád az volt, hogy lázító verseket, valamint olyan verseket terjesztett a nép között, amelyekben „hamisan” ismertette a jobbágyság megszűntetését. Vádként hozták fel azt is, hogy vezérszerepet játszott a forradalomban és lázította a népet. Később Pestre szállították, majd 1849. január közepén kiszabadult.

A forradalmi eseményeket az Ipolyság, a Tavaszi dal, a Két testvér beszélgetése és a Vidéki dal című alkotásaiban örökítette meg.

Jankó Král’, ez az izzig-vérig forradalmár, csakhamar eltávolodott a szlovák élet hivatalos vezetőitől, különösen Stúrtól. Szemére vetette Stúrnak, hogy a Národny noviny vezércikkei nem elég forradalmi hangúak. Radikális nézeteiért kortársai „nyugtalan lélek", „rettenetes liberalista" és más hasonló gúnynevekkel ruházták fel. Maga Stúr „goromba fráter“-nek nevezte egykori kedvencét.

Král' költészete mondanivalójával és formailag egyaránt közel áll a néphez és a nép kifejezési módjához. A Stúr-iskola esztétikai követelményeinek megfelelően annyira utánozta a népköltészetet, hogy egyes versei úgy hatottak, mintha a „mezőn születtek volna és nem költő tollából”. Természetesen Král’ többi versei bonyolultabbak, mind szerkezetileg, mind formailag és mondanivalóikat illetően is. Jankó Král' a szlovák romantikus ballada megteremtője, és a szlovák realista irodalom úttörője. Alakjai szinte élnek, jellemzései és leírásai szemléltetően mutatják be a cselekményt.

Jankó Král a felkelés után Aranyosmaróton telepedett le. Hivatalnokoskodott, de nehéz anyagi gondok között élt, hiszen demokratikus elvei miatt a dzsentri-osztály gyűlölte őt. Az osztrák-magyar kiegyezés után megfosztották állásától. Nyomorgott s helyzete akkor sem javult, amikor saját ügyvédi irodát nyitott. A forradalom után irodalmi munkásságát is abbahagyta. Elfeledve és elhagyottan halt meg 1.876. május 23-án Jankó Král’ a szlovák nemzet egyik legnagyobb költője és a szlovák költészeti nyelv egyik fö megteremtője.

M. K.