Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-05-26 / 21. szám

4 1956. május 26. A kora reg 3d i napsütés beragyogta fényözönéve] a városkát. A házak, az útmenti fák, a kitáruló ablakok min­den telve volt' a tavaszi reggel friss, kábító illatával. A szokott hétköznapi hangulat borult a városra. Lassan megindult a- forgalom. Munkahelyükre siető munkások, hivatalnokok, harso­gó dudájú autóbuszok, traktorok és zörgő parasztszekerek özönlötték el az utcákat, megzavarta a szinte idil­likus csendet. Felébredt a város, meg­indult a sürgés-forgás, felzúgtak a gépek. A kora reggeli csendet felvál­totta a munka zaja. Talán a piacon sürgő-forgó sokaság zaja, vagy a közlekedő autók robo- gása hatott rám is és kényszerítebt arra, hogy gyorsabban szedjem lába­mat és mielőbb elérjek oda, ahová indultam, a dunaszerdahelyi húsfel­dolgozó üzembe. Kívülről úgy nézett ki áz üzem környéke, mintha teljesen elhagyatott lenne. S hogy odabent teljes gőzzel megy a munka, arra csak abból lehet következtetni, hogy az üzem kéménye — mint egy jó pi- pás bácsi — bodor füstfélhöket ere­getett az ég felé, melyeket gyorsan széttépett a csendesen fujdcgáló ta­vaszi szél. Kívülről csend, belülről zajos élet. így lehetne röviden jellemezni az üze­met. Ez így is van, mert kint az üzem udvarán csak itt-otit látni valakit mo­zogni, de az is gyorsan eltűnik vala­melyik ajtó mögött. Belülről annál zajosabb az élet. Ezen nem is lehet csodálkozni, hisz nagyrészit fiatalok, még hozzá fiatal lányok, asszonyok- dolgoznak itt. Márpedig tudvalevő dolog, hoqy ahol több lány vagy asz- szony van együtt, ott csend ritkán szokott lenni. A lányok vidáman te­referélnek, vagy dalolgatnak munka közben. De hagyjuk a sok beszédet, mert majd a lányok is megmondják — s tán joggal — hogy mi férfiak is sokat beszélünk néha. Nézzünk inkább szét az üzemben, ismerkedjünk meg a ter­meléssel. Először talán tekintsünk be az iro­dába és tegyünk eleget a hivatalos formáknak — ez nem bürokrácia, ha­nem elővigyázatosság — és mutassuk meg papírjainkat. Itt az irodában is­merkedünk meg Algeyer elvtársnővel, mint később a lányoktól megtudjuk, az üzem Ilonka nénijével, vagy ahogy Varsányi elvtárs tréfásan megjegyez­te, az üzem ,,mindsnes“-ével. Ilonka néni éppen fontos munkával volt el­foglalva. A munkaköpenyét javítja. Mikor elmondtam, miről is van szó, készségesen ajánlkozott, hogy Varsá­nyi elvtárssal megmutatja az üzemet és megismertet a termelés meneté­vel. Kőrútunk folytán először az előké­szítőbe jutottunk. Ez elég nagy te­rem. Az egyik oldalon a hentesek dolgoznak, kik gusztusosra darabolják a kacsák, libák húsát. A másik olda­lon az osztályozó van, ahol a már feldarabolt húst osztályozzák. Rend, tisztaság mindenütt. Itt igazán el­mondhatjuk, hogy tisztaság fél egész­ség. Az ember szinte úgy érzi, hogy valami laboratóriumba jutott, amint a fehérköpenyes munkásokat meglátja. De szükség is van itt a rendre és tisztaságra, meg a fehér köpenyekre, hisz naponta száz és száz konzervet készítenek el, ami a fogyasztók egész­sége érdekében megkívánja a tiszta­ságot. Valami azonban eltereli figyelmün­ket az osztályozóról, és érdeklődésün­ket más irányba tereli. Ugyanis az egyik, ajtónyílás alkalmával kellemes illat csapta meg orrunkat. Pár lépés után eljutottunk abba az osztályba, ahonnan a kellemes illat áradt, az ol­vasztó- és főző osztályra, Tóth elv­társ birodalmába. Itt bizony akaratla­nul még a nyál is összefolyt a szánk­ban, ahogy a gusztusos, sárgára sült liba — ka csapé csenyében és tepertőben gyönyörködtünk. Nem is maradtunk itt sokáig, nehogy Tóth elvtárs ész­revegye vágyakozó tekintetünket. Az­alatt a rövid idő alatt azonban, amit az osztályon töltöttünk, nemcsak azt tudtam meg, hogy itt sütik és főzik a húst. hanem azt is, hogy Tóth Ár­pád az üzem legjobb munkásainak egyike. Tervét • áliandóan 160—170 százalékra, a minőségi terv-normát pedig 104—105 százalékra teljesíti. A körút során még sok mindent láttam, hallottam. Sok jó munkással találkoztam. Ezek közé tartozik Pe- tőcz Mária és munkacsoportja is. Petőcz Mária nevét különbére már lát­tam a bejárat előtt elhelyezett becsü­let-táblán is. Csoportjával együtt meg is érdemli, hogy nevét kiírják a táb­lára, mert sem ö, sem fiatal munka­társai nem maradnak le a termelés­ben. Azt bizonyítja az a három szám­jegy, ami ott díszelgett nevük mö­gött, ahol a terv teljesítése van fel­tüntetve. A fekete táblán büszkén fe­hérük a 270-es szám, jelezve, hogy Petőcz Mária munkacsoportja hány százalékra teljesíti a tervet. Sok szép látványosság volt az üzemben, de akadt hiányolni való is. Mégpedig az öltözőben. Az öltöző pad­lózata betonból van. Ami pedig nem valami egészséges, ha hozzátesszük azt is, hogy öltözés közben, mikor a lányok zokni helyett nylon harisnyát húznak lábukra, rá kell állniok a hi­deg betonra is. Helyénvaló lenne, ha az üzem' az öltözőnek legalább egy részét deszkapadlóval látná el. Ha ez meg lesz, akkor elmondhatjuk, hogy mindenki teljesítette a kötelességét, illetve az üzem munkásai vigyáznak a fogyasztók, egészségére, az övékre pedig az üzem ügyel. Az üzemnek szép tervei vannak a jövőre nézve. Ez meglátszik azon is, hogy az üzem területén mindenfelé deszkákat, állványokat látunk. Ez an­nak a jele, hogy az üzem állandóan bővül. Szép terveik vannak az üzem szépítésére nézve is. Az udvart az építkezések befejezése után fásítani akarják, hogy még barátságosabbá te­gyék a környezetet. V. E. Tóth Árpád süti a húst. * Tt/fájus 7-e a Rádió napja. l’J- Hatvanegy évvel ez­előtt ezen a napon siketült megvalósítani A. Sz. Po- povnak a drótnélküli távírót. A nagy orosz tudós ezzel a találmányával megalapoz­ta a rádióhullámok széles­körű f elhasználását, először csak rövid értesítések, ké­sőbb már hosszú műsorok közvetítésére. A rádiótech­nika azóta , állandóan roha­mosan fejlődik, s ma már mintegy csodákat müvei. — Legújabb vívmányai a re­pülő- vagy más gépek köz­vetett irányítása és kezelése, továbbá képek közvetítése. A rádiótechnika dolgozói minden évben május 7-én felmérik munkájukat, elgon­dolkodnak az elért sikerek felett és új célokat tűznek maguk elé. A bratislavai Tesla nemzeti vállalat mun- kaerötarialékok otthonában ez alkalomból kiállítást ren­deztek, amelyen sok-sok lá­togató meggyőződött rádió- gyártásunk fejlettségéről. — A'em nyújtott ugyan ez a kiállítás teljes képet ennek a műszaknak minden ága­zatáról, azonban így is ele­gendő volt ahhoz, hogy meg­tudjuk, hogyan készül el a rádió, milyen vevőkészülé­keket gyártanak Bratislavá- ban, láttunk különféle mű­szereket és segédberendezé- eket, sőt néhány kiállított tárgy idézte bennünk a rá- d'óvilág közeljövőjét is, _ a televíziós adást. A kiállítás rendezői és szervezői érde­me, hogy gondoskodtak ar­ról. a kiállított tárgyak át­tekinthetően, szükségesen megvilágítva legyenek, to­vábbá, hogy mindegyikhez rövid ismertető szöveget tet­tek. rádió napja Már az épület közelsége is megteremti a kellő han­gulatot. A kapuban pléh- szőnyeggel bevont állványon vagy öt hangszóróból árad a friss ütemű, kedvteremtő zene. A folyosó boltözaia alatt fényképek tanúskodnak a rádióipari tartalékunk mun­kásságáról. Az oldalsó ajtó­nál kékinges fiú áll s beve­zeti a látogatókat a terembe. Az első szoba a III. osz­tály munkája. Egy beüvege­zett deszkalapon ötvennégy féle szigetelt huzalt látunk. A legvékonyabh vagy egy milliméteres cinezett réz- drót, színes igelittel bevon­vaA legerősebbik 5 milli­méternél is több, a felső szigetelőréteg alatt árnyé­koló bevonattal. Ezek a rá- 'ióberendezéseknek mondhat­nánk idegszálai. Az aszta­lokon különféle megmunká­ló szerszámok feküsznek íz­lésesen, nagyság szerint el­rendezve. Felülről és oldal­ról szép, fehér fényt szór rájuk a neoncső. Az asztul közepén hat Talizmán alváz fekszik egymás mellett. Az elsőn még csak néhány al­katrész van elhelyezve, az utolsó már komplett vevőké­szülék. A kékinges fiú csil­logó szemekkel magyarázza azt a munkafolyamatot, amely az elsőtől a hatodik­ig vezet. Láttunk még ebben a szobában segédleadót, úgynevezett szignálgenerá­tort, amelynek segítségévei a már összeállított vevőké­szülékeket hangolják. Más ilyen segédberendezések a multivibrátor, amellyel a rá­dió, illetve valamely alkat­részek hibáját keresik, to­vábbá az oszcilograf, amely­nek első lapján a sok ke­zelő gomb és kapcsoló felett vagy nyolc centiméter át­mérőjű ernyőlámpa van el­helyezve. Ha működésbe hoz­zák, ezen az ernyőn szép zöld színnel rajzolódik ki az a rezonáns ív, amely ma­gassága, meredeksége, fo­lyamatossága szerint a vizs­gált vevőkészülék helyes vagy heli/telen '^működésére lehet következtetni. Termé­szetes, fontos ehhez tudni, melyik áramkörnek milyen a rezonánsíve. Ezek a mű­szerek mind gyári készít­mények, részben Pardubicén, másrészt Pfeloucban gyárt­ják. De találunk itt olyan kiállított tárgyakat is, ame­lyek a munkaerőtartalékok önálló munkájáról tanúskod­nak. Ilyenek például egy televíziós vevőkészülék, csu­pán tízcsöves, azzal szem­ben, hogy a gyárakban hu­szonöt csöves televíziós ve­vőkészülékeket gyártanak, egy adapter az ultrarövid hullám, vételére, ötletesen tervezett kis telepes rádió, slb. Ezek a dolgok mind azt bizonyítják, hogy a fiatal műszaki káderek lám nem hiába töltötték a bizonyos kettő vagy három évet a tanfolyamon, hanem megta­nultak önállóan gondolkodni és dolgozni. A látogatók . legnagyobb számát a televíziós vevő- készülékek érdekelték. Leg­újabban ha rádióadásról van szó, akkor a beszélgetés tár­gya mindenütt csakis erre szorul: ezidén novemberben már a bratislavai televíziós stúdió is megkezdi adását. Ennek bizonyítékaként áll a Zerge-hegyen a 113 mé­ter magas antenna-torony. A Tesla munkaerőtartalékok kiállításán két televíziós ve­vőkészülék is szerepelt. Egy csehszlovák gyártmányú 4001 számú egykanális vevő, a másik a Szovjetunióban már rég ismert ..Leningrad“, amelynek ernyője 40x25 centiméter nagyságú, tehát jól látható, a kép 10—12 méter távolságból is. A lá­togatók ' kívánságára be is kapcsolták ezeket a gépeket, sőt megtörtént az is, hogy valamilyen programot fog­tak meg — ugyanis a le­ni ngrádi és a bécsi leadó­állomás ugyanazon a hul­lámhosszon működik. A kiállításnak még egy érdekessége, egy rövid hullámon dolgozó leadóállo­más. A kezelője Novák elv­társ, már „öreg" operatő'. Vagy kétszáz darab levele­zőlap hever oldalt az aszta­lon: üzenetek a világ min­den tájáról olyan rádióama­tőröktől, akiknek sikerült megfogniuk Novák elvtárs adását. Hasonló esetekben ö is így szokta értesíteni távoli barátait. Ugyanebben a helyiségben van még né­hány miniatűr adóállomás, amelyik könnyen elfér egy kis kenyérzsákban is. A már felsorolt dolgokon kívül még sok-sok minden látható ezen a kiállításon, amely képet ad arról, hogyan készülnek a fiatal rádiószerelők pá­lyájukra, további képet ad rádióiparunk fejlettségéről is. PETRIK JÓZSEF _ Hadseregünk életéb ől ^ A csehszlovák partizánok alakulatát a Munkaérdemrenddel tüntették ki A kaszárnya udvarán megszólalt a kürtszó vidám hangja. A kaszárnya­udvarra a nagy ünnepségre kivonult katonák egyszerre az érkező két autó irányába szegezték tekintetüket. Az autóból a körzeti parancsnok és a körzet politikai osztályának főnöke szállt ki. Az ünnepélyes szemle végétért. A katonák valóban kitettek magukért. Sedlacek vezérezredes felolvasta a ka­tonáknak Antonín Zápotocky köztár- salágunk elnökének parancsát, amely­ben az állt, hogy az alakulatot a Mutikaérdemrenddel tüntetik ki. Beszéde után odalépett az alakulat harci zászlajához és kitűzte a magas kitüntetést. Az alakulat mereven állt, még a szemrebbenést sem figyelhet­ted meg, talán mindnyájan arra gon­doltak, amikor 1954-ben Bősön ác áz harcot folytattak a Duna árvíz eil :n, 1956-ban megmentették a dunameiti falvak földjeit az árvíztől. Talán arra gondoltak, hogy miképpen harcoltál a Svratka, Dyje és a Jihlavka foljók ellen. A Nyitra folyóra gondoltak, a Vág ellen folytatott harcra, melyet Trencsénnél és Pőstyénben vívtak. Újból átélték azokat a pillanatokat, amikor 1955-ben segítségére siette! a szövetkezeti brigádosoknak az aratási munkákban. Visszaemlékeztek a ki­képzés alatti átvirrasztott órákra. A csokoládébarnára lesük katonák te­kintetet szigorú, de igen jóságos, sze­mükből azt olvassuk ki, hogy nem ez az utolsó kitüntetés és még több ki­tüntetés éri őket. A mostani kitüntetés arra serkenti az alakulatot, hogy még nagyobb kö­telezettségvállalásokat tegyenek és katonai kötelességüket még jobban teljesítsék és még jobban segítsél a népet. A csehszlovák partizánalakulat egész biztos teljesíti vállalását és még több sikert és még sok ilyen magasztos pillanatot ér meg, mint amilyen ez a kitüntetés volt. „Amikor harmadszor találkoztunk“ Amikor az egyik dunamenti egység harmadszor találkozott a magyar néphadsereg tagjaival, egy magyar- nyelvű könyvbe, melyet Dér Ferenc hadnagy ajándékozott dr. Fukatsch tisztünknek, akkor írta be ezt a mondatot. Ez az ajándékkönyv is bi­zonyítja, hogy tüzérségi ezredünk milyen mély és igaz barátságot kö­tött a dunamenti városka magyar egységével. Alig egy éve, hogy találkoztak és barátságukat már réginek és feltét­lenül őszintének mondhatjuk. Talál­kozásuk valóban szívélyes és barátsá­gos volt. A magyar katonák melegen üdvözölték a csehszlovák bajtársakat és Csehszlovákia tizenegy évvel eze­lőtt a szovjet hadsereg által történt felszabadítása évfordulójához szeren­csekívánságaikat fejezték ki. Hiszen ez természetes is, valóban nagy ese­mény ez, nemzetközi, így tehát a hadseregeink között fennálló kapcso­latainkban is jelentékeny. Ha a fel- szabadulás nem következett volna be és nem alakult volna meg a Magyar Népköztársaság, akkor a két ország katonái nem üdvözölnék egymást ilyen szívélyesen. És most nem áll­nának egymás mellett mint két jó barát. A katonák a beszélgetések folyamán sok komoly kérdést vetettek fel, el­beszélgettek munkájukról és magán­életükről. A magyar Népköztársaság tánc- és énekegyüttesének műsora közben is kellemesen szórakoztak és élénken kifejezésre juttatták tetszésüket. Ka­tonáinknak és a civil közönségnek is nagyon tetszett a magyar katonai művészegyüttes fellépése. Arról is beszéltek, hogy milyen szép műsort állított össze a bratislavai katonai mű­vészegyüttes. Se vége se hossza lem volt a baráti beszélgetésnek, míg aztán mégis búcsúra került a sor. Nem búcsúztak örökre, hiszen nég találkoznak. A barátságuk szilárd és katonáink, valamint a magyar k Ho­nák elhatározták, hogy majd rend­szeresen ellátogatnak egymáshoz és kicserélik tapasztalataikat. Valóban testvéri meleg találkozás volt ez, olyan találkozás, amelyet sem felejtünk el olyan könnyen. Ez a ta­lálkozás megerősíti azt az érzést, hogy a Magyar Népköztársaságnak olyan értékes katonái vannak, akik sohase hagynak minket cserben, hi­szen közös cél lebeg előttünk' neg- védelmezzük a. békét és a szochliz- must. Ez a szilárd kapocs köt esszé minket. A néphadsereg tagjaival Az egyik alakulatunkba ellá­togattak a német néphadsereg képviselői, akik résztvettek ha­zánknak a szovjet hadsereg ál­lal való felszabadításának Il-ik évfordulója tiszteletére rende­zett ünnepségeken. Hadsere­günk tagjai igen meleg fogad­tatásban részesítették a Német Demokratikus Köztársaság har­cosait. A megismerkedés igen meleg légkörben zajlott le és nem vo't egy csöppet se „feszes", mint ahogy az a hivatalos látogatá­sok alkalmával lenni szokott. Még alig szorították meg egu- más kezét, máris élénk vitába bocsátkoztak. -A német tisztek azonnal beszélni kezdtek a Né­met Demokratikus Köztársaság életéről, arról, hogy náluk mi­ben nyilvánul az SZKP XX. kongresszusának hatása, sokat beszéltek a katonák életéről és a berlini örömteli május elsejei ünnepségekről. Hadseregünk tagjai sok kér­dést intéztek vendégeikhez és azok készségesen válaszoltak. Beszélgetés közben felvetődött az a kérdés, hogy Schönbinger alezredes hogyan érte el olyan rövid idő alatt alezredesi rang­ját. Válaszában Schönbinger al­ezredes kihangsúlyozta, hogy mint a Német Kommunista Párt tagja hogyan harcolt a > 1-------------- — munkásosztály jogaiért és a fa­siszták hogyan vetették 1933- ban börtönlre, ahonnan 1945-oen szabadult fel. A szovjet hadse­reg által való felszabadulás után a párt egy munkáslap szerkesz­tőségébe állította. Nem rendel­kezett megfelelő képzettséggel, hiszen letartóztatása előtt ci­pész volt, de szorgalmasan ta­nult és így jól megállta a he­lyét. A német néprendőrség megszervezése után egy ren- dörlapot szerkesztett, míg vi­szont a német néphadsereg meg­alakulása után a hadsereg saj­tójának vezetésével bízták meg. „Jól tudjátok — mondotta, hogy minden hadseregnek kell, hogy tisztje' is legyenek, megkaptam az őrnagyi rangot és nemrég alezredessé nevezték ki. Schön­binger alezredes beszédjét han­gos tetszésnyilvánítás kísérte. A német néphadseregben.’ amely a német nép békeakara­tát képviseli és élesen szem- benáll a Nyugat-Németország- ban alkalmazott fasiszta mód­szerekkel, sok ilyen tiszt van, mint Schönbinger alezredes, aki a legnehezebb időkben is a kommunista pán oldalán küz­dölt. Ezek a katonák biztosítják a német néphadsereg szilárd és helyes felépítését.

Next

/
Thumbnails
Contents