Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-05-05 / 18. szám

6

1955. május 5.

Vita:

Beszéljünk róla

(Hozzászólás az „Irodalmunk helyzete“ című cikkhez

ELŐSZÖR:

Az új irodalommal, fiatal költőink és íróink munkásságával, problémáival foglalkozó cikkek — Fábry Zoltán kritikáit nem számítva ide — elég hűvösek voltak és általános kérdéseket ismételgettek. Hasznos voltuk így is kétségtelen. Am jobb volna, ha a jövőben az ilyen természetű cikkekből nem hiányozna a közvetlenség, a baráti melegség és a hibák részletesebb elemzése. A megjelent írások hivatalos hangneme kizárja azt, hogy fiatal költőink és íróink egy nagy család tanulásra szoruló tagjainak érezzék magukat, akiket az őket szerető és értük aggódó idősebb fivérek óhajtanak vezetni. Inkább vásott diákoknak képzelik most >magukat, akiket a zord tanár korhol.

Miért nem válaszoltak és válaszolnak az ilyen, velük foglalkozó írásokra az érdekeltek, a fiatal költők és írók a lapok hasábjain? Hiszen nyilván nekik is vannak panaszaik, kívánságaik. Miért kell ezeket véka alatt tartani? Fejlődésük gyorsabb lehetne, ha véleményüket ők is megírnák, az „audiatur et altera pars" alapján. Több szem többet lát! Hogyan lehel egy kórt kigyó- gyitani, ha a beteg nem mondja el szubjektív panaszait?

(Fábry elvtárs kritikákat írt rólunk, kritikára válaszolni pedig olyan müvekkel kell, melyek mentesek azoktól a hibáktól, amikre a kritika reflektorfénye. 'ávilágitoit. En is, most készülő „Röpülj madár" című »kötetemmel válaszolok majd a bírálatra).

MÁSODSZOR:

Törődik-e valaki például Tő- zsér Árpáddal, Lévaival, Nagy Lajossal, Fecsóval, ezekkel az igen tehetséges fiatalokkal, akik még nem jutottak el első kötetük kiadásáig, de már évek óla írnak? Ha foglalkozik velük valaki, akkor hadd álljak mellé most én is, ha pedig senki nem biztatja őket, hadd legyek én az, aki elkezdi,

Lévainak igen régen nem

láttam versét a sajtóban, pedig egy-egy régebbi verse ma is a fülemben zsong, annyira tetszett. Nagy Lajos gyönyörű, ars poetica-nak is beillő versét közölte tavaly (vagy régebben?) az Üj Szó. azóta hiába keresem nevét a megjelent versek alatt. Fecsó verset látok néha, de igen ritkán.

Vagy talán irtok is, de verseitek a szerkesztők fiókjában feküsznek! Kedves kiadó, Fecsó Pali, már most megérdemelné, hogy 40—50 verse kötetben megjelenjen!

Tőzsér Árpádról külön» kell szótanom. Nem mindennapi tehetség. Vérsel'\megragadnak a lélekben, ha olvasom sajnálom, hogy nem én írtam őket. Egyes strófái már most — kimerem mondani — a Nagy László színvonalát érintik. Eredetisége, biztos képalkotó és formakészsége, bátor hetykesége mérhetetlenül rokonszenves költővé teszik. Ha mindehhez hozzászámítjuk azt, hogy a költőt forró népszeretét fűti, nem nehéz megjósolni, hogy idővel (még csak 20 éves) a szlovákiai magyar irodalom dr. Tur- czel által hiányolt József Attilája válhat belőle. Az, persze, nem csak ötöle függ. A tehetségnek elismerése, biztatásra van szüksége. Az ád 'szárnyakat neki. Ne várjuk, hogy a 20 éves gyerek-ember világrengető mondanivalóid verseket írjon. Ahhoz még korban és eszmeileg érnie ked. Adjuk ki most — de mielőbbi — kötetben a földről, a tájról, a faluról,, a dolgozó emberről és saját lelki csatáiról szóló költeményeit. S a lapok (Fáklyái) is közöljenek többet tőle. A haszon kettős lesz: a költő fejlődni fog, a nép pedig boldogan zárja majd szívébe azt a fiatalt, aki az ő bensőjében zsongó érzéseket művészi eszközökkel vetíti elébe.

HARMADSZOR: .

Mit tanácsolhatnék én a fia tál költőknek (tehát magamnak is), aki nem vagyok irodalomtudós, de némi tapasztalat van mögöttem? triónak kedvesükről, virágos rétről, felhőhabos égről, — a fontos az, hogy élmény adja az ihletet.

Fejlesszék tehetségüket (olvasással) és csiszolják formakészségüket. Ezután járják be az országot s figyeljék az életet, az embereket. Tisztítsák eszmei felkészültségüket. S írjanak az emberről, a múltról, a jelenről, — s „az igazat, ne csak a valódit." S olyan eredeti módon, ahogyan természetük, vérmérsékletük parancsolja. A párthoz és a néphez hű szívvel, de mindig a maguk nyelvén énekeljenek. Lüktessen műveikben az egész élet.

S a lektorok? Lássák meg a fiatalban a magával még küszködő, de vitathatatlan tehetségei s tiszteljék is azt, lelkesítsék a fiatal írófélét. Türelmesen hagyják kibontakozni, — de a nyilvánosság előtt. Ne feledjék, bogii nem egy vers határoz, hanem az életmű dönti el, ki volt az illető.

NEGYEDSZER:

Nyilvánvaló, hogy Kerekes elvtársnak igaza van: irodalmi folyóiratra volna szükség. A fiatal írónak semmikép sem válik hasznára, ha műve a fiókban hever.

Irodalmi la-< hiányában, hogyan lehelne a helyzeten javítani mégis? Ügy, hogy az Üj Szó közölhetne legalább havonta kétszer egy 2-—2 oldalnyi verseI és széprázát tartalmazó mellékletet. S a Fáklya is több terel szentelhetne fiatal íróink müveinek. (Versre, novellára, irodalmi riportra, karcolatokra gondolok.) A kiadó úgy segíthetne, hogy évente egyszer kiadná egy-egy 50—.55 oldalas vékony kötetben legújabb verseinket. Így minden évben friss kritikát kaphatunk.

VERES JANOS

n

Becsületes juhászlegény

((

A dunaszerdahelyi CSISZ helyi szervezett a csehszlovákiai nők járási konferenciájának tiszteletére Ladislav Luknár „Becsületes juhászlegény" című négyfelvonásos színművet adta elő, Ungvári Ferenc fordításában.

— Nehéz volt összehozni a szereplőket — mondja Bán Miklós a színdarab rendezője. Mindegyik szereplő dolgozik valahol. Vagy üzemben, hivatalban, vagy iskolába jár, és nagyon nehéz volt összeegyeztetni a szabad időnket, hogy a próbákra járhassunk.

— A ruhák beszerzése is gondot okozott, — mondja Lobéi elvtárs. Mártonból nem tudtak küldeni, mert a téli szeVida András, aki a „Becsületes juhászlegény” szerepét játszotta

zónra kölcsönadott ruhákat még nem küldték vissza.

Lelkes munkával azonban minden akadályt legyőztek a dunaszerdahelyi fiatalok. Csak még egy akadály áll előttük. Bebizonyítani az öregeknek, hogy helyes úton haladnak. Meggyőzni a dunaszerdahelyi Csemadok tagságát arról, hogy nincs külön Csemadok kultúra és CSISZ kultúra. Nincs külön Csemadok magyarság és CSISZ magyarság. Csak egy van, és ez egyforma, bármelyik szervezet végzi is azt. A szocialista magyar kultúra. És ezért: pártolni kell annak, aki hazánk építésén dolgozik, legyen az bármilyen szervezetbe tartozó magyar.

A darab rövid tartalma: Jancsi a becsületes juhászlegény, aki a kisgazda társulat juhai t

Dunaszerdahelyi siker

őrzi, beleszeret a fösvény Tamás mostoha lányába. Annus- kába. Tamás gazda rém fösvény, aki még a kenyeret is eicsukja a családja elől, a szolgái megszöknek, mert nem ad nekik enni Nem nézi jó szem - mel, hogy a juhász a nincstelen juhász hozzájuk jár A szegényt nem nézi semmibe és be akarja bizonyítani, hogy az mind csal és lop. Fogadást köt szomszédjával. Fülóp gazdával, aki a kisgazda társulat elnöke, hogy Jancsitól vesz egy juhot, amely a gazdatár.sulaté és ezt Jancsi nem fogja neki bejelenteni A fogadást elveszti akkor, mikor már majdnem meg- nyertnek hitte. A darab konfliktusa itt csúcsosodik ki. A juhászlegény elveszi feleségül szerelmesét Annust, és Annus anyja, aki második felesége a fösvény Tamásnak velük megy, otthagyja a vén zsugorit. Még három mellékszereplő van a darabban, akik keretül szolgálnak a konfliktusok kifejlődéséhez. Zsófi, a Fülöp gazda felesége, Mihály a világot járt kisgazda, aki a juhászlegénynek rokona, és Pali juhászbojtár, aki Tamás gazda szolgálatából szökött meg.

Az est kellemes meglepetést hozott a fiatal színgárda minden egyes tagja tökéletes munkát végzett. A kezdeti „lám- palázt“ leküzdve, teljesen lekötötték a nézők figyelmét. Komoly Ígéret ez a kis csoport a jövőre nézve. Fülöp Gazda szerepében Lobéi Zoltán igazi parasztot alakított mind gondolkodás, beszéd, járás, mind- pedig arcjátékban. Madarász Károly vékony alakjával a fösvény Tamás gazda szerepét kitűnően játszotta. Vida András apja juhászlegény szerepét a- lakította, az első felvonásban kicsit túlozta játékát, és majdnem egy figurás juhászlegényt alakított. A második és az utána következő felvonásokban a- zonban már tökéletes ura volt szerepének.

A darab nyelvezetében azonban hibák vannak. A fordító

vagy az író nem ügyelt eléggé arra. hogy milyen korban játszhatja a darabot és milyen annak a kornak a beszédmódja, a nyelve. Néhol a mese határát érinti a darab, máshol úgy érzi az ember, hogy az 1930-as években játszódik, de vannak olyan szavak is a darabban, amit csak 1945 után ismertünk meg.

Például a fogadásban szereplő 100 arany, a mese motívumait rejti magában. A harmincas években nem volt aranypénz, de volt kisgazda társulat, amit a darab haladó szellemmel ruház fel és mintegy érezteti benne az EFSZ előhírnökét.

A párbeszédben ilyen szavak fordulnak elő:

„Azért még nem kell zabosnak lenni, Tamás.“

Ezt mondhatja egy városi utcagyerek a barátjának, de nem egy parasztember, aki. a „zabos" szó értelmét egyáltalán nem ismeri.

„ — Az a két kulák azt gondolta, hogy ők találták fel a spanyolviaszkot.“

Ebben a mondatban egy olyan szó van, amelyet csak 1945 után ismert meg parasztságunk (kulák).

„ — Akkor hát komoly a szándékotok, ha ilyen kötelezettségvállalást csináltok."

A „kötelezettségvállalás" szó napjaink szülötte. így semmi helye egy olyan darabban, ami a harmincas évek idején játszódik.

Intő és jószándékú bírálatként hozom fel e kevés példát. Nyelvünk tisztaságára ma különösen nagy gondot kell fordítani. A fordítás művészete nemcsak abból áll, hogy magyar szavakat írok az idegen helyett. A magyar gondolkodás, a magyar nyelv törvényeinek is eleget kell tenni. A darab megérdemelné a gondos átdolgozást. hogy necsak tartalmi, de nyelvi szempontból is nevelő hatású legyen.

Gyüre Lajos

— Mi újság maguknál?

— Még semmi biztosat nem lehet tudni, óberlajtnant úr — adta meg Svejk a sztereotip választ.

— Maga ökör, tegye vissza a kagylót.

Aztán egy sor ielefonogramm érkezett, és

Svejk hosszas nézeteltérések után felvette őket. Mindenekelőtt azt, amelyet éjszaka nem tudtak lediktálni neki, meri nem akasztotta vissza a. kagylót és aludt, s amely a beoltott és be nem oltott katonák létszámára vonatkozott.

Aztán megint jött egy elkésett telefonog- ramm a konzervek ügyében, noha erre az ügyre már tegnap este világosság derült.

Aztán egy másik Ielefonogramm, amely az összes zászlóaljaknak, századoknak és ezredrészlegeknek szólt.

„A dandár 75692. számú lelefonogrammjának másolata. 172. számú brigádparancs. A tábori konyhák működéséről szóló kimutatásokban a felhasznált anyagok felsorolásánál a következő sorrend tartandó be: I. hús, 2. konzervek, 3. friss zöldség, 4. szárított zöldség, 5. rizs, 6. makaróni, 7. dara, és gríz, 8. burgonya, a fentiek hiányában: 4. szárított zöldség, 5. friss zöldség".

Mikor Svejk felolvasta ezt a számvevő őrmesternek, Vaíiek »ünnepélyesen ki jeleni el te. hogy az ilyen lelefonogrammokat a latrinába kell dobni:

— A hadseregtörzsnél valami hülyének eszébe jut egy ilyen marhaság, és már szél is megy az összes hadosztályokhoz, dandárokhoz és ezredekhez.

Aztán Svejk felvett még egy telefonogram- mot, amelyet olyan gyorsan diktáltak, hogy Svejk csak néhány szót tudott lejegyezni belőle a blokkjára — az eredmény olyan volt, mint egy rejtélyes távirat:

„In der Folge genauer ertaubt gewesen oder das selbst einem hingegen immerhin eingeholet werden."*

Ez mind fölösleges, — mondta Vanek, amikor Svejk rendkívül elcsodálkozva a feljegyzésén, háromszor egymásután hangosan felolvasta — tiszta hülyeség, habár ördög tudja. lehet, hogy siffirozva van, de arra mi nem vagyunk berendezkedve itt a századnál. Ezt is el tehet dobni.

— En is azt hiszem, — mondta Svejk — hogyha jelenteném az óberlajtnant úrnak, hogy ő in der Folge genauer ertaubt gewesen oder das selbst einem hingegen immerhin eingeholen werden, akkor még talán megsértődne.

Vannak, akik olyan érzékenyek, hogy az borzasztó — folytatta Svejk, isméi elmerülve emlékeiben. Egyszer Vysocanyban villamoson mentem Prágába és Libehben felszállt hozzánk egy Novotny nevű úr. Mihelyst ráismertem, mindjárt odamentem hozzá a perronon és beszélgetni kezdtem vele, hogy mi mind a ketten drazoviak vagyunk. De ö rámordított, hogy ne molesztáljam, mert ö nem ismer engem. En elkezdtem magyarázni neki. hogy emlékezzen csak vissza, én sokat jártam hozzá kisfiú koromban a mamával, akit Antóniának hívtak, a papát Prokopnak hívták és kasznár volt. De még akkor sem akart tudni arról, hogy ismerjük egymást. Aztán elmondtam neki még apróbb részleteket is, hogy Drazovban két Novotny volt, a Tonda meg a Josef. Hogy ö ez a Josef és nekem megírták ráta Drazov- ból, hogy agyonlőtte a feleségét, mert az asszony murizott vele, amikor ivott. Egyre ő felemelte a kezét, én elugrotlam, és ő betörte az ablakot az elülső perronon. azt a nagyot a vezető elölt. így aztán leszállították és bekísérlek bennünket és a rendőrségen kiderült, hogy azért volt olyan érzékeny, meri egyáltalában nem Josef Novotnynak hívták, hanem Eduard Doubravának, és az amerikai Montgomery bői való volt, és ide látogatóba jött a rokonaihoz, akiktől a családja származott.

A telefon félbeszakította Svejk elbeszélését, és a géppuskás őszi ágból egy rekedt hang isméi megkérdezte, hogy indulnak-e már. Reggel állí/ólag besprechung van az óherszt úrnál.

Az ajtóban hot/sápadtan megjeleni Biegler kadét, a század leghülyébb alakja, aki az ön- kéntesiskotán mindenáron ki akart tűnni a tudásával. Intett Varieknek, hogy menjen ki vele a foluosóra, s olt aztán hosszasan tárgyaltak.

Amikor Vaíiek visszajött, megvető mosoly volt az arcán.

— Ez aztán a nagy marha,* — mondta Eveiknek — bizonyisten, remek példányok gyűltek össze ebben a menetszázadban. Ez is ott volt a besprechungon, és amikor eljöttek, az óberlajtnant úr meghagyta, hogy az összes szakaszparancsnokok tartsanak fegyvervizitet és legyenek szigorúak. Most ez azt kérdi töl. ,, hogy ki ketl-e költelnie Zláheket, aki petróleummal pucolta ki a puskáját.

Vanek dühbe gurult.

* A következő sorrendben pontosabban engedélyt nvert vagy magát egy ezzel szemben mindazonáltal behozni.

— Ilyen hülyeségeket kérdez tőlem, amikor tudja, hogy a frontra megyünk. Tegnap az óberlajtnant úr jól meggondolta annak a puccernak a kikötését. Meg is mondtam ennek a nyálasnak, hogy jól gondolja meg, mielőtt barmot akar csinálni a mansaftból.

Ha már azt a puccert említi, — mondta Svejk — nem tudja véletlenül, hogy talált-e már egyet az óberlajtnant úrnak?

Észnél legyen, — felelte Vanek, — mindenre bőven van idő, különben is azt hiszem, hogy az óberlajtnant úr meg fogja szokni ezt a Balount,» hébe-hóba még felfal neki valamit, de majd a fronton azt se fogja bánni. Ott gyakran egyiknek se lesz mit zabálni. Ha én azt mondom, hogy Baloun marad, akkor nincs mit csinálni. Ez az én dolgom és ebbe az óberlajtnant úr nem beszélhet bele. Zsák semmi sietség.

Vaíiek lefeküdt az ágyára és azt mondta:

— Svejk, meséljen nekem valami anekdotát a katonaéletből.

— Azt lehet — felelte Svejk — de félek, hogy megint ránkcsenget valaki.

— Hát kapcsolja ki, Svejk, csavarja le a vezetéket, vagy akassza le a kagulót.

— 1 . — mondta Svejk, levéve a kagylót,

— elmondok magának valamit, ami nagyon jól illik a mostani helyzetre, azzal a különbséggel, hogy akkor igazi háború helyeit csak hadgyakorlat volt és ugyanolyan nagy volt a pánik, mint máma, mert nem lehetett tudni, hogy mikor rukkolunk ki a kaszárnyából. — Velem szolgált egy poriéi ember. Sic nevezetű. nagyon derék ember, de vallásos és borzasztó gyáva. Ez azt képzelte, hogy a hadgyakorlat valami szörnyű dolog, hogy olyankor az emberek felfordulnak a szomjúságtól és a szanilécek úgy szedik össze őket menetelés közben, mini a lehullott gyümölcsöt. — Ezért teleitta magút, hogy tartson a készlet, és amikor kirukkoltunk a hadgyakorlatra a kaszárnyából és megérkeztünk Mtúsekbe, azt mondta: „Fiúk, én ezt nem fogom kibírni, engem. csak maga az úristen menthet meg". — Aztán elérkeztünk Hofovicébe. és ott két napi pihenőt kaptunk, mert valami tévedés volt és olyan gyorsan mentünk előre, hogy a lobbi regimenttel együtt, amik a két szárnyunkon jöttek, elfogtuk volna az egész ellenséges tábort, ami nagy botrány lett volna, mert úgy volts hogy a mi hadtestünknek össze két! szarni magát és az ellenségnek kell guöznl, mert az ellenségnél volt valami nyamvadt főherceg. Es elmondom, hogy mit csinál/ ez a

Sic: Amikor lágereziünk, fogta magát és bement vásárolni egy faluba Horovice melletr, és dél felé jött vissza a lágerbe. Nagy hőség volt, a Sic még el is volt ázva egy kicsit, és egyszerre csak meglátott az úton egy oszlopot, az oszlopon egy kis szekrény volt és abban üveg alatt egy egészen picike kis szobor Nepomuki Szent Jánosról. Erre ö imádkozni kezdett Szent János előtt és azt mondta neki: „Ugye meleged van, szeretnél inni egy kicsit. Itt vagu kitéve a napra, biztos folyton izzadsz." Aztán megkotyogtatla a kulacsát, húzott egyet belőle és azt mondta: ..Neked is hagytam egy kortyot, Nepomuki“ De megijedt, lenyelte az egészet és a Szent Jánosnak nem maradt semmi. „Jézus Mária", mondja, „Nepomuki Szent János ezt meg kell, hogti bocsássad nekem, én majd kárpótollak téged, magammal viszlek a lágerbe és olyan derekasan megitatlak, hogy nem bírsz megállni a lábadon." Es a kdves Sic úgy megsajnálta Nepomuki Szent Jánost, hogy betörte az üveget, kihúzta a szent szobrát, bedugta a zubbonyába és magával vitte a lágerbe. — Aztán a Nepomuki Szent János vele aludt a szalmán, misirozáskor a Sic magával vitte a bornyujában, és nagy szerencséje volt a kártyában. Ahol lágereztünk, ott nyert, eztán Práchen vidékére mentünk, Drahenicéhen ültünk egy darabig, és ő mindent elveszted az utolsó fiitérig. Amikor reggel kirukkoltunk, az úton egy körtefán ott lógóit a Nepomuki Szent János felakasztva. Nahát, ez az az anekdóla, és most visszateszem a kagyló!.

Es a telefon ismét továbbíthatta az új-idegállapot rezdüléseit, miután a láger régi, harmonikus nyugalma felbomlott.

Ezalatt Lukás főhadnagy a szobájában üli és egy rejtjeles utasítást tanulmányozott, amelyet éppen akkor kapott meg az ezredtörzstől a megfejtés kulcsával együtt: ugyanakkor egy titkos sifrirozott parancsban közölték az útirányt is, amelyet a menelzászlöali a galíciai halár felé követni fog (első útszakasz).

7217— 1238 — 47E — 2121 - 35 = Moson

8922 — 375 — 7282 = Győr

4432 — 1238 — 7217 — 35 — 8922 — 35 =

Komárom

7282 — 9299 — 310 — 375 — 7881 — 298 — 475 — 7979 = Budapest.

E siffirozott szöveget fejtegetve Lukás főhadnagy felsóhajtott: — Der Teufel soll das buserieren.

Vége