Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-04-21 / 16. szám
6 1956. 2prffiif'2f. ZSEREI LAKODALOM TŐánccal, dallal Gerencséren és Csitáron is hallottam már a zsérei lakodalomról, meg aztán a gímesiek is nevetnek rajta. Sokszor kérdeztem az embereket, hogy milyen volt a lakodalom. Az volt rá a felelet, hogy menjek egyszer Zsérére és kérdezzem meg valakitől, hogy milyen volt a zsérei lakodalom. Majd aztán megtudom, hogyan kell gyorsan futni, mert egész biztos kizavarnak a faluból. Majd ott elmondanak mindent, csak egyszer menjek el oda. Az oldatom majd kifúrta a kíváncsiság és valóban elmentem Zsérére. Jó régen volt már, a havas téli delelőttön Kovács Gergely bácsit, régi Ismerősömet kerestem fel. Elmentünk az erdőbe is, melyet úgy ismer mint a tenyerét. Negyven éve erdőkerülő, azóta legtöbbször kint tartózkodik a szabadban. A frissen esett hóban kitűnő szaktudással magyarázta nekem, hogy melyik a nyúl és az őz nyoma és hogyan lehet megkülönböztetni a vaddisznó lába nyomát a kutyáétól. Néha a nyakunkba hullott egy kis zúzmara és a csapás végén hirtelen két vaddisznó tűnt fel. Aha, súgja felém az öreg, majd most lesz valami. Gyorsan lekapta válláról a puskát és behúzódtunk a bokrok közé. A vaddisznók mégse felénk tartottak, hanem ferdén nekivágtak a hegyoldalnak. A teremtésit neki — szólt Gergely bácsi, beléjük szűgyeltem volna egy-két töltényt, de hát nem sikerült. Nagyon ritkán iszik szeszes italt, de most mégis egy kis üveg bundapálinkát húzott ki a zsebéből, lehet, hogy mérgében, ivott belőle egy kortyot. Engem is megkínált és olyan erős volt, hogy meg se lehetett köszönni, így azt sem kérdeztem meg tőle, hogy ho! szerezte. Meg aztán ez illetlenség is lett volna. És akkor, ott a fa alatt, mondott el nekem egyet-mást a zsérei lakodalomról. Régen volt már az, talán tizenöt éve is van, hogy az a fiú nősülni akart. Nem ment ez a doloq akkoriban olyan könnyen, mint ma. Bor még valahogy csak akadt az egybekeléshez, ha sok is volt benne a százsoros leve, de azért iható volt. Hanem a hússal volt baj. Hogy csússzon a zsérei bor, zsíros étellel kellett ellátni a tisztelt vendégkoszorút, mert másképp csendes lett volna a lakodalom. A csendes lakodalom pedig szégyen, temetésre hasonlít. A menyasszonyék adták a bort a nászünnepséghez, a legénynek — akinek le nem írom a nevét — a hússal kellett volna hozzájárulni. Augusztus közepén azonban megdöglött a malacuk, szeptember elején pedig elhullottak a baromfiak. Valóságos istenverés, — sóhajtozott a legény anyja. Nehéz lesz megcsinálni azt a lakodalmat. Már a legény is aggódott és a testvére is, a kisebbik fiú, aki ugyan szintén iegénysorban volt már. Ezt az aggodalmat valaki, hogy ki, az most nem tartozik ide, megtudta a szomszéd faluban Ko- lónyban. — Hát ti még egy vaddisznót se tudtok elejteni a lakzi- tokhoz — mondotta neki a ko- lónyi barát. Igen jó .innak a húsa, bármilyen lakodalomban is királyi csemege. Kovács Gergely bácsi, ha hosszú ideje járta is az e-dőt, mégsem akadt össze a bajusza egy rabsiccal sem. Pedig ősszel már kezdtek durrogni az erdőben és sok vadat hazacipeltek, gyakran éhező családjuknak. Ügy is volt, hogy Gergely bácsi látta, amint a nyulat lőtték le, de mégse látta meg. Hagyta, hadd vigyék, ha más nem látja, ő szemet huny felette. Annak a legénynek is ezt kellett volna tenni, de kissé ügyetlen volt. Egy vaddisznó nem a világ, nem pusztult volna ki emiatt az erdőgazdaság. Mivel a legény nem volt vállalkozó szellemű, ezért a kolónyi jóbarátja azt mondta, hogy majd ő szerez egy vaddisznót a lakodalmára, legyen csak egész nyugodt, mert kibírja azt még a zsérei erdő. Csakhogy vaddisznót nem könnyű elejteni. Rettenetes óvatos állat, az a puskacső szagát is megérzi és időben elillan. Persze, ha valaki ismeri a csapásukat és ott lesben áll, akkor könnyebben puskavégre kaphat közülük néhányat. Ügy látszik a kolónyi legény sem volt egész járatos a vadászat tudományában, mert nem tudott vaddisznóra szert tenni. A lakodalom pedig már közelgett, már égett a talpa alatt a föld. Mi lesz. ha nem lesz vaddisznó? Éhen marad a násznép. Mégis a lakodalom előestéjén hússá’ állított be a menyasszonyékhoz, mert ott tartották az egybekelés megünneplését. Finoman megnyúzott hús volt, színre, szagra egyezett a vaddisznó húsával. A gazdasszo- nyok másnap ízletes ételt készítettek belőle, .amitől vacsora után a vendégek megnyalhatták az ujjúkat. Hogyan, hogyan nem, az ma is titok, valaki megtudta, hogy miféle vaddisznót ettek a lak- ziban. Kolónyból jöttek azok a gazemberek, mert Zsére nincs messze Kolónytól. A hívatlan vendégek a lakodalmas ház ablaka alá csoportosultak és ugattak ám, mint a kutya. He- he-he jó volt a hús? — kiabálták és tovább ugattak. Az ugatásra mindenki felfigyelt, aki a házban és az udvaron tartózkodott. A menyasszony halványabb lett egy árnyalattal, a vőlegény pedig pirosabb lett tíz árnyalattal. De már akkor a násznép közül sokan az a.jtó felé hurcolkodtak, hogy hamarabb az udvaron lehessenek. Közülük többen a kolónyiak baját akarták ellátni, de azok időben elfutottak, csak kettőt sikerült közülük véresre verni. A násznép egy része pedig az udvar hátuljában nagy erőlködés közben adta vissza az anyaföldnek a kutyahúst, amit vaddisznóhús gyanánt ettek meg. De azért olyan ember is volt, aki igen jól mulatott a lakziban. Azóta a két falu között hatalmas ellentétek fejlődtek ki. Ha egy kolónyi lakos meglát egy zséreit, hát ugatni kezd. A két község határa szomszédos és az egymáshoz közel eső földeken dolgozók egymást hecce- lik emiatt. A zséreiek pedig azzal vágnak vissza, hogy hívatlan vendégnek ólban a helye, mert a két kolón.yit, mikor alaposan elverték, bezárták a disznóólba. Azért nevetnek a környéken a zsérei lakodalmon, ami igen nevezetes lett és megtudjuk a történetéből azt, hogy milyen nehéz volt régen a szegény fiataloknak összeházasodni. BAGOTA ISTVÁN A nap tűzvörös korongja lassan lebukik a láthatár mögé. Szombat este van. A városka lakói már befejezték a szokásos esti heti nagytakarítást s ellepik az utcát. Vidám fiatalok egymásba karolva, hangosan beszélgetnek, az idősebbek pedig komolyan, lassan bandukolnak a kultúrház felé. .A kultúr-^ ház előtt megállnak, megtekintik a kiragasztott plakátot, mely azt hirdeti, hogy ma este itt, Somor.ián, a helyjbeli tizenegyéves iskola CSISZ' szervezete vidám műsoros estét rendez. Hogy vidám leszj arra abból lehet következtetni, hogy a plakáton ott díszeleg két szócska: „Tánccal, dallal”. Lassan megtelik a helyiség, abbamarad a széktologatás, elcsendesül a zaj. Megkezdődik az előadás. Az első szám egy orosz népi tánc volt, mely nagy sikert aratott. A tánc után újra felgördül a függöny s a színpadon öt fiatal üli körül az asztalt. — No, ez valami unalmas gyűlési jelenet lesz — mondta valaki ásítva. De az, ásító száj gyorsan becsukódott, mert a CSISZ vezetőségi gyűlésen (ezt ábrázolta a kép) éppen arról folyt a vita, hogy népünknek melyik zenei műfaj tetszik legjobban, a népdal, operett, opera, vagy a sláger? Hogy jobban ítélhessenek, es a közönség se hallgasson száraz vitát, ott nyomban be is mutatták az egyes műfajokat. Kovács Károly és Csiba Olga népdalt • énekeltek, Góber Éva pedig egy slágert. Majd Károlyi Lajos és Góber Éva a Csárdáskirálynőből énekeltek egy részletet, azután a Bánk bánból következett egy részlet, me-yet Cseh Ákos énekelt. A jelentet jó megrendezésével és jól ösz- szeválogatott műsorával mindenkinek megtetszett és a közönség' viharos tapssal fejezte ki elismerését. Ezután újabb kellemes meglepetés következett. A bemondó bejelentette, hogy a műsor következő száma táncos, zenés vígjáték lesz „Leánysors“ cí men, mely negyvenhét népdalból és népi táncból áll. A függöny felgördülése után elénk tárult a kép. Régi, népies berendezésű szoba, a székeken fonó lányok;,. . asszonyok, rokkákkal. Majd felcsendül a dal: „A fonóban szól a nóta”. Lassan forognak a rokka kerekek, az asszonyok fürge újjal fonják a fonalat. De nemcsak az asszonyok fonnak. A felhangzó dalokból kicsendül, hogy a sors is fonja egy kislány élete fonalát. Azután már gyorsan peregnek az események, s elénk tárul a régi falusi élet. A lány egy szegény legényt szeret, az anyja pedig egy gazdalegényhez akarja hozzákényszeríteni. A lány ellenszegül. A gazdag kérőnek kiadja az útját, s várja a szegény legényt. És végül ő lesz a győztes. A hatovány, kisírt szemű lány szinte pillanatok alatt kipirosodik, könnyei (elszáradnak, s vidáman, boldogan dalol választottjával együtt. S velük dalol a lány édesanyja is, mikor látja, hogy lánya megtalálta boldogságát. A fiúk és lányok mindezt tánccal és dallal fejezték ki. Vízi Ágnes játékával nem egyszer csalt könnyet vagy mosolyt a közönség szemébe. De jól szerepeltek a többiek is. Ennek tudható be, hogy az előadás után az ember azzal a gondolattal hagyta el a helyiséget, hogy megérte eljönni, mert eqy szép estét töltött el, jól szórakozott és közben tanult is a múlt eseményeiből. De nemcsak a közönség volt megelégedve, hanem a rendezők is. Különösen ők örültek a sikernek. Horváth elvtársnö, Ágh József és Horváth igazgató elvtárs, — akik a műsort betanítoták. — Igaz ugyan, hogy akadt hiba is, mert nem volt mindig meg a kellő összhang a zenekar és a szereplők között. De ezt legtöbb esetben a zenekar elhelyezése idézte elő, mert helyszűke miatt lehetetlen volt a követelménynek megfelelően elhelyezni a zenekart. A somorjai tizenegyéves iskola CSISZ szervezete szép célt tűzött maga elé. Terjeszteni a .kultúrát, ismertté tenni régi népdalainkat és népi táncainkat, szórakoztatni dolgozóinkat. Ez a szombati előadáson jól sikerült VARGA ERNŐ belebeszélt a 12. és a 13. menetszázad is, s a telefonogramm teljesen elveszett a hangoknak ebben a pánikjában. Svejk egy szót sem értett az egészből. Végül kitisztult a vonal és Svejk ezt hallotta: — Halló, halló, most olvasd vissza és ne tarts fel! — Mit olvassak vissza! — Hogy mit, te ökör? A telefongrammott — Milyen telefongrammot? — A kutya mindenségit, hát süket vagy! A telefonó grammot, amit lediktáltam, te hülye! — En nem hallottam semmit, valaki belebeszélt. — Te majom, te, azt hiszed, hogy szórakozni akarok veled? Hát felveszed a telefo- nogrammot, va py nem? Van ceruzád és papírod " Hogy nincsen, te marha, hogy várjak, amíg megtalálod! Ez is egy katona. Na mi az. megvan? Hogy el vagy készülve! Végre, hogy összeszedted magad. Még jó, hogy át nem öltöztél hozzá, te tökfej, szóval idehallgass: „11. Marschkompanie.“ Ismételd meg! — 11. Marschkompanie... •— Kompaniekommandant, megvan? Ismételd meg. — Kompaniekommandanl!... — Zur Besprechung morgen... Készen vagy? Ismételd meg. — Zur Besprechung morgen... — Um neun Uhr. Unterschrift. Tudod mi az az Unterschrift, majom? Az az aláírás. — Ismételd meg! — Um nein Uhr... Unterschrift. Tudod. . mi. .. az az Unterschrift, majom... az., az .., aláírás. — Te tökkelütött hülye. Szóval az aláírás: Oberst Schröder marha. Megvan? Ismételd meg. — Oberst Schröder, marha. — Jól van, te ökör. Ki vette főt a telefongrammot? — En. — HL.imelherrgott, ki az az én? — Svejk. Van még valami? — Hála istennek, semmi. De téged inkább Tehénnek kellene hívni. Mi újság nálatok? — Semmi. Minden a régiben. — Ennek örülsz, mi? Hallom, máma kikötöttek nálatok valakit? — Csak az óberlajtnant úr puccerét, felfalta neki a menázsiját. Nem tudod, mikor indulunk? — Ember, éppen ez a kérdés, ezt még az öreg se tudja. Jó éjszakát. Van nálatok bolha9 Svejk letette a kagylót és elkezdte költó- getni Vanek számvevő őrmestert, aki azonban dühödten védekezett, és amikor Svejk megrázta, az orrába bokszolt. Aztán hasrafeküdt, és rugkapátni kezdett a priccsen. Svejknek mégis sikerült annyira felköltenie Vaheket, hogy a számvevő őrmester a szemét dörzsölgetve a hátára fordult, és riadtan megkérdezte, hogy mi történt. — Eddig még semmi, — felelte Svejk — csak szeretnék tanácskozni magával egy kicsit. Éppen most kaptunk egy telefonogrammot, hogy holnap reggel kilenc órakor Lukás óber- laitnant árnak besprechungra kell menni az óherszt úrhoz. Most nem tudom, mi itt a helyzet. Menjek utána, most mindjárt, vagy várjak reggelig? Nagyon sokáig gondolkoztam rajta, hogy felköltsem-e magát, mert olyan szépen hortyogott, de aztán úgy gondoltam, ugyan, mit számit, jobb lesz, ha megbeszéled valakivel... — Az isten szerelméért, hagyjon engem aludni, — mondta Vaiíek, óriásit ásítva — várion reggelig és ne költsön fel! Az oldalára fordult, és tüstént elaludt megint. Svejk visszament a telefonhoz, leült és az asztalra dőlve szundítani kezdett. Megint a telefon riasztotla fel. — Hatló, tizenegyes menetszázad. — Igen, tizenegyes menetszázad. Ki beszél? — A tizenhármas menetszázad. Halló. Hány óra van? Nem bírom felhívni a központot, engem már régen fel kellett volna, hogy váltsanak. — Nekünk áll az óránk. — Szóval ti is úgy vagytok, mint mi. Nem tudod, mikor indulunk? Nem beszéltél az ezred- irodával? — Szart se tudnak, épp úgy, mint mi. — Ne legyen goromba, kisasszony. Faszo1- latok már konzervet? Mitőtünk elmentek és nem hoztak semmit. A raktár be volt zárva. — Mihozzánk is üres kézzel főttek vissza. — Úgyis fölösleges pánik az egész. Mit gondolsz, hová megyünk? — Oroszországba. — En azt hiszem, hogy inkább Szerbiába. Majd meglátjuk, ha Pesten leszünk. Ha onnét jobbra visznek, akkor úgy néz ki. hogy Szerbia lesz, ha balra, akkor Oroszország. Van már kenyérzsákolok! Igaz, hogy fel fogják emelni a lénungot! Szoktál frischevierét játszani? Szoktál? Akkor gyere et holnap. Mi minden este verjük a blattot. Hányán vagytok ott a telefonnál! Egyedül vagy? Akkor fütyülj az egészre, és eredj aludni. Furcsa egy rend van nálatok. Hogy te úgy kerültél bele, mini Pilátus a Krédóba? Na, végre megjött a váltás. Hortyogj édesen. Es Svejk édesen el is aludt a telefon mellett, elfelejtve visszaakasztani a kagylót, úgyhogy nem is költötte fel senki, míg az asztalra hajolva aludt, és az ezrediroda telefonistája kegyetlenül káromkodott, hogy nem tudja leadni a tizenegyedik menetszázadnak a legújabb telefonogrammot, miszerint holnap tizenkét óráig közölni kell az ezredirodával, hogy hányán nem kaptak tífusz elleni oltást. Lukás főhadnagy ezalatt a tisztikaszinóban ült Sander katonaorvossal, aki lovagtóütésbcn foglalt helyet a székén, szabályos időközönként a padlóra koppantott egy dákóval, és közben a következő kijelentéseket tette: — Legelőször Salah-Edin szaracén szultán ismerte el a szanitéc csapatok semlegességéi. Mindkét oldalon gondoskodni kell a sebesültekről. A rájuk fordílotl gyógyszert és ápolás költségeit a másik félnek meg kell térítenie. Engedélyezni kell, hogy tábornoki útlevéllel orvosokat cs orvosi segédszemélyzetet küldjenek hozzájuk. A fogságba esett sebesülteket tábornoki oltalom és garancia alatt vissza kell küldeni vagy ki kell cserélni. De aztán tovább szolgálhatnak. Mindkét félnek kölcsönösen tilos betegeket foglyul ejteni és kiirtani, viszont kötelesek a betegeket biztonságos helyre, vagyis kórházba szállítani. és meg kell' engedni, hogy a betegekkel őrök maradjanak, akik azután tábornoki útlevéllel lérhetnek vissza, akárcsak a betegek. Vonatkozik ez a tábori lelkészekre, orvosokra, sebészekre, gyógyszerészekre, beleg-' ápolókra, kisegítőkre és más személyekre is, akik a betegek mellett teljesítenék szolgálatot és akiket nem szabad fogságba ejteni, hanem ugyanilyen módon vissza kell küldeni. Sander doktor közben már két dákót is eltört, és még mindig nem fejezte be különös előadását a háborús sebesültek gondozásáról, s az előadásba állandóan belekevert valami tábornoki útleveleket. Lakáé főhadnagy kiitia a feketekávéját is hazament: otthon a következő kép fogadta: Baloun, a szakállas óriás, valami felvágottat sütött Lukas főhadnagy spirituszfőzőjén. — Engedetemmel, — dadogta Baloun — ha meg tetszik engedni, jelentem alássan... LukáS ránézett. Ebben a pillanatban egy -nany gyereknek, valami naiv teremtvénynek látta Balount, és hirtelen megbánta, hogy kiköt tét te a nagy éhsége miatt. — Főzd csak, Baloun, — mondta Lukás főhadnagy, lecsatolva a kardját — holnap kiiratok neked még egy porció kenyeret. . Lukás főhadnagy leült az asztal mellé, és olyan hangulatban volt, hogy írni kezdett egy szentimentális levelet a nagynénjének: Kedves Nénikéin! Éppen most kaptam parancsot, hogy ,, menétszúzadommal együtt készüljek fel a frontra indulásra. Lehet, hogy ez a tevéi az utolsó, amelyet tőlem kapsz, mert mindenütt kegyetlen harcok dalnak és veszteségeink nagyok. Ezért nehezen tudnám ezt a levelet úgy befejezni, hogy: ,.A viszontlátásra!" Jobb lesz, ha utolzó istenhozzádot küldök Neked! ,,A többit majd megírom regpel", gondolta LukáS főhadnagy, és lefeküdt. Baloun, amikor látta, hogy a főhadnagy mélyen alszik, ismét elkezdett matatni és mászkálni a lakásban, mint éjjel a svábbogarak. — Kinyitotta a főhadnagy kofferét és beleharapott egu tábla csokoládéba, de megijedt, mert a főhadnagy felnyögött álmában. Rémülten visszatette a csorba csokoládétáblát a kofferbe és elcsendesedett. Aztán halkan odament megnézni, hogy mit írt a főhadnagy. Elolvasta és nagyon meg volt hatva, különösen az „utolsó istenhozzádtór. Lefeküdt az ajtó mellé a szalmazsákjára, ez gondolatban hazaszállt a böllérbicskájához. Állandóan az a kép lebegett előtte, etüzhe- tellenül és elevenen, ahogyan ő felszúrja a disznósajtot, hogy kijöjjön belőle a levegő, és ne pukkadjon szét a főzés közben. S mivel eszébejutott, hogy a szomszédban egyszer felpukkadt és szétfőtt az összes hurka, igen nyugtalan álomba merült. (Folytatjuk.) Az előadás három szereplője: Góber Éva, Károlyi Lajos és Vízi Ágnes,
