Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-04-14 / 15. szám
!936. április 14. 5 KULCSÁR TIBOR: Emlékezés Juhász Gyulára Tik-tak, tik-íak ... ketyeg az óra, Múlnak a napok és a szürke évek. De az emlékek az utódok És tanítványok szívében — élnek! Él ő, a kergetett, kiebrudalt, Otthontalan, hajszolt, száműzött tanár. S évek múltán is felzeng hangja: Milyen volt szőkesége, nem tudom már... Állta a harcot, nem torpant meg, Nem volt talpnyaló, nem volt félék, gyáva. S várta népével büszkén, bátran, Hogy szükség lesz még arra a kaszára! Ö, ember, én hiszek tebenned! d' Szólt népéhez bús, emberséges hangja S mint Ady, ő is megkérdezte: Mi lesz, ha egyszer lobbot vet a szalma? Nem alkudott, akár csak Petőfi S bár üldözte, rágta kínos magánya, Hitte, hogy a nép s a szabadság Majd győzni fog a földön nemsokára! ... Szinte látom, amint magyaráz, S hosszan néz, csak néz a terem falára, S izzó, égő, kicsi szeméből Két könnycsepp huill a rab magyar hazára. ... Tik-tak ... Tik-tak .... Ketyeg az óra, Halad az idő, már tán éjfélre jár. S félálmomban is fülembe cseng: Milyen volt szőkesége, nem tudom már.,. SZOMBATHY MÉDA Magyarul tanítok Verseket írok Hozzá. Beléjük rakom a szívem, pedig nem érti a nyelvem, a magyar szó neki idegen. Betüzgeti aranyosan a szép magyar szavakat. Helyesbítem s a szájából lágy, édesen buggyannak. Megakad a szája mostan a legszebb szón: „szeretem“ A mosolygós szemén látom, a szívében kigyulladt a szerelem. KOVÁCS MIKLÓS Régi tanítónőmnek ♦ ♦ * Ezüstös kontyát a jóság koszorúzza, és szelíd arca mindig mosolyog. Szemében — mikor még engem tanított — nehéz könnycsepp gyakran csillogott. Ha reggel bejött a tanterembe, a kis rongyosokon végignézett. Jóságos öreg szemében kigyúltak az álmodott boldog remények. —H- — Nem tud az messze szállani, Kinek nem nőnek szárnyai. Nem rejtheti el az szennyét, Ki másra szór üszkös pernyét. Nem lát az orra hegyéig, Kinek minden feketéink. Kinek könnye sohse csordul: Szíve ürességtől kondul. Ütját aki fel nem méri: Célját nehezebben éri. Ki nem látja meg a szépet: Nem is tudja, mi az élet. MOJZES ILONA * Északon dél Ma valahonnan délről süt a nap, pálmaliget nőtt a házak helyén. S mintha a tenger jönne felém, oly kéken csillan minden pillanat. Oly meleg van, e déli partokon, lágy, simogató szél siet felém. Felhővé nőve tiszta kék egén ne legyél pára forró homokon. Odakint a valóságban tél van, északi mord szél fúj a kertekben sűrű pelyhekben hull a hó az utcán. Nézem és csodálkozom, hogy tél van, mikor a nyár ég sötét szemedben vagy bíbor-hatalmú délibáb csupán? GYURCSÖ ISTVÁN: Apró virágok Apró virágok tavaszi rét színével vigasztalják, üdítik megfáradt szemem. Piros ruhádnak fodrán apró virágok; eszembe juttatják, hogy szép a szerelem. Vállad, nyakad fehér-pirosán kínálja üde bársonyát és szerelmes csókra hív. — Hej, tavasz, ifjúság, szépség, hű szerelem: ilyenkor legszebb a leány, a szó, a szív. DÉNES GYÖRGY > Áprilisi e te F enyőillat puha csókját kavarja itt a szél. Virág lepi a fák fejét, csillagok fénye kél. Fehér süveg, virág süveg szemeinkbe omlik, földízű langyos illatár tolul, csappan, bomlik. Lágy körvonal a hegyszegély, s átszitál az esten. A hold üzen: — a szemhatárt vérezüstté festem! — Itt bolyong két kusza árnyék, fehérre gyűlt árnyék, és távol, a vak semmiben egy Illa láng jár még. Szép leányka megy magában, Ezért sírnod nem érdemes, Piros szalag a hójában. Itt vagyok én engem szeress. Hova megyen, én nem tudom, teszek én a Te galambod, Olt a poros dűlőúton. Hogyha Te is úgy akarod. Dűlőúton halkan, szépen, Fájó sebbel a szívében. A szívében, mely ki tudja, Miért adta magát búra. „Mond csak, mond csak szép leányka, Jó szívedet mily bú bántja?“ ..Szívemet, ó ne is kérdezd, Tudom te azt úgy sem érted''. Nézd meg színét e virágnak. Férjhezmenő barna lánynak, Kit az anyja férjhez adna, S nem ahhoz, kit ő akarna. Nem, mert ahhoz nem is mehet, Nem viselhet szegény nevet. Szegény legényt, szegény nevet, Hiába szép, nem szerethet". GYt'RE LAJOS , M A Hej, csapodár Márta. Mindig csak azt várja, Mikor néz a legény. Az a barna legény, Hosszú varkocsára, Hamvas-pír arcára, Arcáról szemébe, Szeme közepébe. A galambod, hű szeretőd. Ha akarod, mind a kettő". Es a kislány így válaszolt. Míg szeméből forró könny folyt: „Ha haragszol is, nem bánom. De nem lehelsz az én párom. Mert szeretni egyet fogok, Kiért szívem most is dobog". ..Igazad van szép leányka. Legyél csak te annak párja, Annak párja, kit szeretet, S amit mondtam felejtsed el. Ha szegény is, csak szeressed, Gazdagságod: hű szerelmed. és én most már el is megyek. Szép leányka, isten veled". RT A Fényes az a csillag, Ablaki, ha nyílnak, A fekete éjnek, Fekete szemének, Csillag-ragyogása, Minek nincsen mása, S aki bele nézne, Elvész szeme fénye. Hej, csapodár Márta, Mindig csak azt várja, Ölelő két karja, Más legényt takarna. PETRIK JÓZSEF Fe;. ő rügyek alatt Mint édesanya gyermekére Borul, hull az alkonyat a tájra. Szellő érint, mint kendő széle S édes zamatot csókol a számra. A fán a tavasz ezer ujjal Bontogatja a virágkelyheket... — Bennem is most valami új van. Egy új érzés rezgeti szívemet. Arcomon tükrözik a fénye, Míg életemre s terád gondolok. A megifjult föld szívverése Zsong alul, s én is, én is dalolok: Az én legkedvesebb virágom Az almafa rózsaszín virága. A legkedvesebb a világon Te vagy énnekem, piros leányka. (51) Svejknek nagynehezen sikerült megértetnie magát: — Vanek? az elment az ezredirodába. Hogy ki beszél! A tizenegyes menetszázad or- donánca. Ott ki beszél! A tizenkettes menetszázad ordonánca? Szervusz kolléga. Hogy mi a nevem? Svejk. Es a tied? Braun. Nincs véletlenül egy Braun nevű rokonod Karlín- ban, a rakparton, egy kalapos? Szóval nincs, nem is ismered... En nem ismerem, csak egyszer arra mentem villamoson, és szembetűnt nekem a cégtáblája. Hogy mi újság! Én nem tudok semmit. Hogy mikor indulunk! En még senkivel se beszéltem az indulásról. Hová kéne mennünk! — Te dilis, hát a menetszázaddal a frontra. — Arról még nem hallottam. — Szép kis ordonánc vagy. Nem tudod, hogy a lajtnantod... — Nekem óberlajfnantom van... — Az mindegy, szóval, hogy az óbertajtnan- tod elmeni e besprechungra az óberszhez? — De, az óberszt meghívta őket. — Na látod, a mienk is odament és a tizenharmadik század parancsnoka is; éppen most beszéltem telefonon az ordonáncukkal. Nem tetszik nekem ez a nagy sietség. Hát arról tudsz valamit, hogy a zenészek pakkol- nak? — En semmiről nem tudok semmit. — Ne tettesd magadat marhának. Tudod, hogy a reclinungsfeldwébeletek már vagonavi- zót is kapott! Mennyi nálatok a manschaft létszáma? — Nem tudom. — Mi az, tökfej, attól félsz, hogy felfallak! — (Hallani, hogy a drót túlsó végén beszélő odaszól valakinek: ..Fogd csak a másik kagylót, Franla, ha látni akarod, hogy milyen hülye ordonánca van a tizenegyedik századnak". — Halló, alszol, vagy mi van ott? Hát akkor felelj, ha egy kollégád kérdez. Szóval te még nem tudsz semmit? Ne tagadd. Nem szólt semmit a rechnungsfetdwébletek, hogy konzer- vet fogtok faszolni? Hogy ilyen dolgokról nem beszéltél vele? Te hiilyönc, te. Hogy neked ahhoz semmi közöd? — A drót túlsó végéről nevetés hallatszik). — Jó nagy marha lehetsz te is, ahogy megtudsz valamit, azonnal telefonálj nekünk a tizenkettes menetszázadba, te kis aranyos hülye. Hová valósi vagy? — Prágai. — Akkor okosabb is lehetnél... Es még valamit: Mikor ment be a rechnungsfeldwéb- letek az irodára? — Egy pár perccel ezelőtt hívták. — Nahát, és mostanáig ezt nem tudtad megmondani? A mienk is az előbb ment el. itt készül valami. Nem beszéltél a trénnel? — Nem beszéltem.. — Jézus Krisztus, és te meg azt mondod, hogy prágai vagy. Te semmivel se törődsz. Hol csavarogsz egész nap? — En csak egy árával ezelőtt jöttem meg a hadosztálybíróságról. — Hát az egész más káposzta, pajtás. Akkor még máma elmegyek hozzád beszélgetni. Most kétszer csöngesd le a telefont. Svejk éppen pipára akart gyújtani, amikor a telefon ismét megszólalt. „Bújjatok a fenekembe a telefonotokkal", mondta magában Svejk, „azt hiszitek, kedvem van diskurálni veletek?" A telefon kérlelhetetlenül tovább zörgött, úgyhogy Svejknek végül elfogyott a türelme, fogta a kagylót és beleordított: — Halló, ki beszél? Itt Svejk, a tizenegyedik század ordonánca. A válaszban Svejk felismerte Lukás főhadnagy hangját: — Mit csinálnak ott maguk? Hol van Vanek, azonnal küldje Vaáeket a telefonhoz! — Úbertajtnant úrnak alázatosan jelentem, az elébb csengett a telefon. — Idehallgasson, Svejk, nem érek rá magával szórakozni. A katonai telefonbeszélgetés, érti, az nem olyan mint civilben, amikor órák hosszat telefonálgatunk, hogy meghívjunk valakit ebédre. A telefonbeszélgetés legyen világos és rövid. Telefonban elmarad még az ober- lajtnant úrnak „alássan jelentem" is. Na tehát, azt kérdem magától, Svejk, kéznél van az a Vanek? Azonnal jöjjön a telefonhoz. — Nincsen kéznél, óberlajtnant úrnak jelentem alássan, az előbb az irodáról szóltak neki, hogy hivatják, még egy negyed órája se lehet, hogy elhívták innét az ezredirodára. — Na. majd ha megjövök Svejk, elintézem én magát. Nem tud tömören beszélni! Nahát, jót figyeljen, hogy mit mondok. Tisztán hallja, nehogy aztán, később azzal mentegetődzön hogy zörgött a telefon? Abban a pillanatban, ahogy vissza akasztotta a kagylót... Szünet, üfabb csengetés. Svejk felveszi a kagylót és a szitkok áradata zúdul rá: — Maga állat, maga bitang, maga lator. Mit csinál maga, mért szakítja meg a beszélgetést! — Kérem, óberlajtnant úr, azt tetszett mondani, hogy akasszam fel a kagylót. — Svejk. én egy óra múlva otthon vagyok, és akkor lesz nemutass... Na, szóval maga azonnal fo«ia magát, bemegy a barakkba és megkeresi az e-yik cugszfűrért, mondjuk Fuch- sot, megmondja neki, hogy azonnal vegyen tíz embert• és menjen velük a raktárba konzervet faszolni. Ismételje meg, mit kell csinálnia? — Elmegy tíz emberrel a raktárba konzervet faszolni a századnak. — Végre, hog" egyszer nem hülyéskedik. En közben telefonálok 'raneknek az ezredirodára, hogy ö is menjen a raktárba és vegye át a konzerveket. Ha közben visszaérné a barakkba, hagyjon ott mindent és fusson lauft- srittben* a raktárba. Most pedig akassza vissza a kagylót. Svejk jó ideig hiába kereste nemcsak Fuchs cugsfürert, hanem a többi sarzsit is. A konyhán voltak, rágták a húst a csontokról és azzal szórakozttak, hogy a kikötött Balount nézték, aki ugyan szilárdan állt a talpán, egészen a földig leeresztve, mert megkönyörültek rajta, de azért fölöttébb érdekes látványt nyújtott. Az egyik szakács odavitt neki egy húsos bordacsontot, bedugta a szájába és a nagyszakállú óriás, a kikötött Baloun, akinek nem állott módjában, hogy a kezével manipuláljon, óvatosan tologatta szájában a csontot, a fogai és az Ínye segítségével egyensúlyozta, s közben olyan arckifejezéssel rágcsálta húst, mint egy erdei rém. — Kicsoda maguk közül a Fuchs cugsfürer? — kérdezte Svejk, amikor végül rájuk akadt. Fuchs szakaszvezető méltóságán alulinak érezte a választ, amikor látta, hogy egy közönséges baka kérdezősködik utána. — Hé, — mondta Svejk — hányszor kérdezzem még? Melyik a Fuchs cugsfürer? Fuchs szakaszvezető előlépett, és méltóság- teljes tartásban minden elképzelhető módon elkezdett káromkodni, hogy ő nem cugsfürer, ő cugsfürer úr, és nem lehet azt mondani: „Hol a cugsfürer?" hanem csak így: „Alázatosan jelentem, hol van a cugsfürer úr?" Ha az ő szakaszában valaki nem úgy mondja, hogy: „Ich melde gehorsam“. — mindjárt kap egyet a pofájába. — Lassan a testtel, — mondta Svejk higgadtan — azonnal fogja magát, megy a barakkl a, ott összeszed tíz embert, és aztán laufsrittban velük együtt a raktárban konzervet fognak faszolni. Fuchs szakaszvezető annyira meg volt lepve, hogy csak ezt a szót tudta kipréselni magából: — Micsoda? — Semmi ..micsoda". — felelte Svejk — én a tizenegyes menetszázad ordonánca vagyok * Futólépésben.
