Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1956-01-14 / 2. szám

1956. január 14.

r>

Látogatás aszinai

Szeretek feltűnés nélkül, Ismeretlenül bejutni egy iskolába. Lábújjhegyen végigjárni a folyosókat, megállni egy-egy osztály előtt, felelni vajon miről folyik odabent a tanítás. Azután nesztelenül továbbosonni. Szeretem végignézni a folyosón kifüggesztett képeket, diplomákat, megcsodálni a szekrényekben kiállított legszebb kézimunkákat, legjobb rajzlapokat, így az ember azalatt, míg benn az osztályokban zavaria- lanul folyik, a tanítás, bizonyos képet kap az iskola életéről. Ez alkalommal is szerencsém volt. Kassától kb. 20 kilométernyi .távolságban levő szinai nyolcéves iskolában is úgy érkeztem, hogy volt elég időm végignézni mindent, amíg szünetre csengettek. Éppen az együk diplomát olvastam az első emeleten, amikor egy gyermekkarig zavart meg.

— Kit tetszik keresni, kérem, — szólalt meg egy kis fiú a hátam mögött.

Nos, lelepleztek. El kellett Kát mondanom mi járatban vagyok s a kisfiú kérdésére kérdéssel feleltem rögtön.

— Mi újság az iskolátokban?

A kisfiú okosan válaszolga- tott kérdéseimre s így megtudtam tőle, bogy Durant Ferinek hívják, s most a nyolcadik osztályba jár, jövőre repülőiskolába szeretne menni. Tőle tudtam meg, hogy az iskolában vannak kenyheci, migléci gyerekek is s hogy van Micsurin- körük, modellező, kémiai test- nevelési körük. Közben szünetre csengettek. Elbúcsúztam Feritől és felkerestem az igazgató elvtársat.

Az igazgató elvtárs aztán bővebben számolt be az iskola és a község életőről.

— Iskolánk diákjainak legnagyobb része tagja a pionír- szervezetnek, s a pionírszervezetünknek a tanító elvtársak vezetésével több érdekköre dolgozik. Van Micsurin-körünk. testnevelési, kémiai természetrajz, fiatal történészek-köre, van ének- és táncegyüttesünk -- mondja az igazgató elvtárs. — Sajnos ezéven heiységhtány miatt modellező körünk nem működik.

Az érdekkörök közül talán a Micsurín-kör dolgozik a legjobban. Külön földjük van a gyerekeknek, melyben különböző növényeket termelnek.

Különös figyelmet érdemel a fiatal történészek köre. S mondhatom, nékik van legjobb alkalmuk a munkára — mondja az igazgató elvtárs, és már hív is ki a folyosóra s mutatja az üvegszekrényben elhelyezett, ásatásoknál talált dolgokat. Különösen az egyik kőedény töredéke értékes, melyen még gyönyörűen láthatók a kőbevésett ornamentumok.

Ezután a testnevelési kör vezetőivel Darina Zbrövsková elvtársnővel beszélgettünk el.

— Testnevelési körünk eddig csak bizonyos játékokat gyakorol. Ennek oka az, hogy iskolán1 ik nincsen tornaterme, — kezdi a beszélgetést a testnevelési kör vezetője. Ha szép az idő, még csak hagyján *— folytatja, — akkor kimehetünk az udvarra, vagy a futballpá- lyára, s kint játszhatunk a szabadban. Ám amikor már beáll az esős idő, nehezebb a dolgunk. Bizony nagy hiba az, hogy nincs tornatermünk. De ettől függetlenül, a nyári sportokban kivették részüket diákjaink. ősszel osztályok közötti atlétikai versenyt rendeztünk. Ezen a téren szép eredményeket értünk el. S ha figyelembe vesszük, hogy iskolánkban ezéven volt először atlétikai verseny, meglehetünk elégedve az elért eredményekkel. Bár igaz, jövőre már nagyabb terveink vannak. Szeretnénk az udvaron egy kosárlabda pályát létésíte- ni. Labdákat venni.

A barátságos beszélgetés közben múlik az idő, észre sem vettük, hogy közben már letelt egy óra és ismét szünet van. Most alkalmam nyílik beszélgetni Kottay Edittel, a tánc- együttes vezetőjével. Kottay Edit, a múlt éven érettségijeit a tanítóképzőben. S mint minden tanító, ő is tele van tervekkel, ideálokkal. Kottay elvtársnőt inár régebben ismerem. Sok sikert aratott a kassai műnk '• "úrkör fellépésein.— Most azokat a táncokat tanítja be a tánckörben és a Csetna- dokban is, amelyekkel azelőtt is fellépett a munkás kultúr- egyletben.

Szépen működnek a szinai iskola érdekkörei. Jó! dolgoznak a pionírok. Csak egy bajuk van, hogy munkájukban néha megfeledkeznek legfontosabb kötelességükről, a tanulásról. Igaz, hogy eddig nem volt még alkalmuk a rendes tanulásra. Nem voltak osztályaik, képzett tanítóik. De ezen most már túi vannak. — Most rajtuk áll, hogy kihasználják az új iskola és a jó ta- nitóikar segítségét. S ami a lényeg, tanuljanak! Ezen a téren a szülőknek is több gondot kellene szentelniük gyermekeik nevelésére. Ne felejtsék el a szülők, szövetkezeti tagok, hogy szövetkezetük első helyen ál! a kassai járásban. S ez kötelezi mindenkit arra, hogy az iskola is első helyen legyen. A pionír-szervezet pedig vegye fel a kapcsolatot a zsadányi, vagy a kassai nyolcéves iskolával. Ezek az iskolák ezéven a kerület legjobb iskolái közé tartoznak. Látogassák egymást kölcsönösen, beszélgessenek tapasztalataikról és akkor biztosan nagyobb eredményeket érnek el munkájukban.

A tanuláshoz és a további szervezeti munkához sok sikert kívánunk a szinai nyolcéves iskola diákjainak. R. B.

Fölényünket a múlttal szemben nemcsak társadalmi és anyagi fejlődésünk bizonyítja, hanem az a műveltségi fel- emelkedés is, melyet a legkisebb községben is tapasztalhatunk. Hogy tömegeink kulturális igényei növekednek, nem kis része van abban a falusi színjátszó csoportjainknak.

Ahogy csiszolódik a falusi közönség ízlése, fokozatosan kell szebbet és jobbét adni színjátszóinknak is, mert előfordul — mint már előfordult, — hogy közönségünk nem tekinti meg a műkedvelők előadását, egyszerűen abból az okból, hogy nem érdemes megnézni.

A színjátszó csoportoknál nagy kérdés; hogyan arassunk sikert? Ahelyett, hogy azt kérdeznénk, hogy játszunk jól? Első lépés a darab megválasztása. Alakuló fiatal gárdával nem kezdhetünk például operettet, vagy drámát játszani. Kezdjük egyfelvonásos darabokkal, majd vígjátékkal, népszínművel folytassuk s fokozatosan rátérhetünk nagyobb rendezői munkát követelő darabokra, mint az Orosz kérdés, a Fuesík dráma, a Tanítónő stb. ügyelnünk kell a közönség igényére és fejlettségére is. A színjátszás nevelő munka s ezzel tisztában kell lenni fiatal színjátszóinknak is. A színjátszás fontos kelléke a szív. Meg kell értenünk, és át kell gondolnunk annak a személynek az életét és életkörülményeit, helyzetét az emberekhez és a társadalomhoz, akit alakítunk. Ez a legfontosabb s ezt hanyagolják el műkedvelőink a leggyakrabban. Átérzés nélkül üres figuráknak tetszünk a színpadon s a legszebb, legjelentősebb mondatok is frázisként hangzanak holott nyomot kellene hagyniuk a néző szívében.

Említést tettünk a rendezői munkáról. Jó rendezés mellett a legkisebb, legjelentéktelenebbnek látszó jelenetből is óriásit és szépet hozhatunk ki. Szükséges tehát, hogy falusi rendezőink tisztában legyenek a színpaddal s a színjátszás követelményeivel. Ezen a téren legjobb tanítómesternek Szta- niszlavszkit' és a színjátszásról írt művét ajánlhatjuk. A rendezőnek figyelembe kell venni a színjátszó képességeit s megtalálni azt a pontot, melyen keresztül legjobban hozzáfér- közhet a szereplő lelkivilágához. A rendezőnek nemcsak Színpaddal, hanem emberismerettel és emberábrázolással is tisztában kell lennie.

Kifogásolható, hogy műkedvelőink nagy része „szerepelni“ akar és nem alaktíani. A színjátszás nem magunk mutogatása. Amint színpadra lépek már nem én vagyak, hanem az író által megrajzolt egyént mutatom be a közönségnek. Ezt elfelejtik nagyon sokan. Az átérzés elhanyagolása vezet a közönség részvétlenségéhez. Mély átérzéskor gyakran előfordul, hogy a színjátszó sírva fakad, és a közönség is vele sír. Ezzel már neveltünk. A nézőt meghatottuk, elgondolko- dóvá tettük, tehát elértük célunkat.

A hangsúly. Sok baj van ezzel a hangsúllyal. Színjátszóink gyakran megfeledkeznek az írásjelekről. Pont előtt felviszik a hangsúlyt, s kérdés helyett kijelentenek a rendező nem nagy örömére. A jó hangsúlyozás titka a hangosan való olvasás. Ne szégyenkezzünk hangosan olvasni akár a szerepünket, akár újságcikket, vagy részletet. Ezzel elérjük azt is, hogy megszokjuk a saját hangunkat s elkerüljük fellépésünkkor azt

a nagy betegséget, amit lámpaláznak nevezünk.

Nem elég csupán a magunk szerepét ismerni. Tisztában kell lennünk a darab cselekményével, a jellemekkel, fordulatokkal, hogy ezáltal is hívebben, igazabban és szebben tegyünk eleget a ránk bízott feladatnak.

Megfigyelhető, hogy mennyivel jobb színjátszóknak bizonyulnak azok a fiatalok, akik némi olvásottsággal rendelkeznek. Minél többet olvasott az ember, annál műveltebb, s minél műveltebb az ember annál többre képes. Kapcsoljuk össze CSISZ szervezetünkben az olvasókörök munkáját a színját- szóékkal. Használjuk ki a téli estéket s meggyőződünk róla, hogy nem volt hiábavaló.

Vigyázzunk tehát arra, hogy ne színészkedjunk, hanem alakítsunk. A kiejtésünket, a hang erősségét mindig a megjátszandó egyéniség szerepéhez mérjük.

Ha ezeket a röviden tárgyalt, de nagyon fontos pontokat alapul vesszük, nem marad el műkedvelő gárdánk fejlődése s ezáltal a taps sem.

FECSÖ PÁL

íme, a fenti cikkünkhöz szemléltetésképpen három kitűnő színészi alakítás a Francia négyes című új szlovák filmből.

Abból az elvből indultam ki,, hogy például az elefánt, a tigris, az oroszlán, a majom, a vakond, a ló, a malac és a többiek már amúgy is régóta ismeretesek az ,Állatok világának" minden olvasót fel kelt rázni valami újdonsággal, új felfedezésekkel s az első tépésem ebben az irányban a kénhasú bálna volt. Ez az én új bálnafajtám akkora volt, m'nt a tőkehal, s egy hangyasavval telt hólyag jellemezte, valamint egy különleges bél- csatorna, ezen keresztül az én kénhasú bálnám valami mérges és kábító savat fecskendezett a kisebb halakra, melyeket fal akart falni, később egy angol tudós. .. már nem emlékszem rá, hogy milyen névvel ruháztam jel, el is nevezte ezt a savat bálnasavnak. A bálnazsírt már addig is ismerte mindenki, de az új sav felkeltette néhány olvasó figyelmét, s ezek érdeklődtek a bálnasavat gyártó cég iránt.

Egyáltalán, biztosíthatom önöket, hogy az „Állatok világa“ olvasói rendkívül kiváncsiak,

A kénhasú bátna után rövid időközönként, egész sor új állatot fedeztem fel. Megemlítem közülük: az agyafúrt bábut (emlősállat az erszényesek rendjéből), az édeshúsú ökröt (a tehén ős típus a), és a szépia-ázalékot, amelyet a vúndorpatkányfajták közé soroltam.

Új állataim napról-napra szaporodtak. Magam is rendkívül meg voltam lepve, hogy az állatvilág ily hathatós kiegészítésre szorul, s hogy Brehm annyi állatit kihagyott az Állatok világa című munkájúból. Tuclott-e Brehm, s mindazok, akik utána következtek, az én izlandi denevéremről, a „távoli denevérről", az én házimacskámról, amely a Kilimandzsáró hegy tetején lakott „ingerlő szarvas-pácsuha" néven?

Volt-e fogalmuk addig a természettudósoknak l\hún mérnök bolhájáról, amelyet a borostyánban fedeztem fel, s amely teljesen vak volt, mert az ükanyja, mint megírtam, a földalatti vak gőtével párosodott, és ez a gőte a posztojnai cseppkőbarlangban tanyázott, amely akkoriban egészen a mai Balti-tengerig éri?

E jelentéktelen tényből nagy probléma kerekedett a ,,Cas" és a „Cecil" között, mert a „Cech", idézve a „Vegyes" rovatban az én újonnan felfedezett bolhámról szóló cikket, kijelentette: „Amit Isten cselekszik, jól cselek- szi." A „Cas" természetesen a íegreatístább módon szétzúzta az én egész bolhámat a tiszteletreméltó „Cech“-liel együtt, s úgy látszott, hogy ettől fogva elpártol tőlem az új teremtmények feltalálóinak és felfedezőinek szerencse- csillaga. Az „Állatok világa" előfizetői kezdtek nyugtalankodni.

Erre némi okot adtak különböző apróbb cikkeim a méhészetről és a baromfitenyésztésről, melyekben bizonyos új elméleteket fejtettem ki,

s ezek valóságos pánikot keltettek, mivel egyszerű tanácsaim következtében egy híres méhészt, Pazourek urat, megütött a guta, s a Sumzvában és a Podkrkanosén kihalt a méhészet. A baromfikat pestis támadta meg, ' és egy szó mint száz, megdögtöttek az utolsó szálig. Az előfizetők fenyegető leveleket írtak — visszaküldték a, folyóiratot.

Ekkor a szabadon élő madarakra vetettem rá magam s még ma is emlékszem afféremre a ,,Paraszti láthatár“ szeri esetivel, Josef M. Kadlőák klerikális képviselő és igazgató úrral.

Kivágtam a „Country Life" című angol folyóiratból egy képet, amely valami tölgyfán ütő madarat ábrázolt. Ezt a madarat makkos- madárnak neveztem el, aminthogy logikusan egy pillanatnyi habozás nélkül azt is megírtam volna, hogy az a madár, amely fenyőfán üldögél, csakis tobozmadár lehet, vagy legfeljebb toboztyúk.

No és mi történt erre. Kadlőák úr egy közönséges postai levelezőlapon közölte velem, hogy az a madár szajkó, nem pedig makkos- madár, ami a német Eichelhäher szolgai fordítása.

En erre levelet küldtem Kadlőák úrnak, kifejtve egész elméletemet a makkosmadárról, s a levelet átszőttem számos káromkodással és a Brehm-bŐl vM ál-idézettel.

Kadlőák képviselő vezércikkben válaszolt a „Pan«zti láthatár" hasábjain.

Főnököm, Fuchs úr, a kávéházban ült, mint mindig, és a vidéki lapokat olvasia, mert az utóbbi időben igen gyakran talált megjegyzéseket az ,,Állatok világa"-beli lebilincselő cikkeimről, s amikor odamentem hozzá, az asztalon heverő „Paraszti láthatár"-ra mutatott, és nagyon halkan mondott . valamit, rámfüggesztve szomorú szemét, mert az utóbbi időkben mindig ilyen szomorú volt a szeme.

Hangosan felolvastam a cikket a .kávéház egés~ közönsége előtt:

„Tisztelt szerkesztőség!

Felhívtam figyelmüket arra, hogy az önök folyóirata szokatlan és megokolatlan terminológiát igyekszik bevezetni, hogy vajmi kevéssé törődik a cseh nyelv tisztaságával és különböző állatokat talál ki. Bizonyítékul felhoztam, hogy a közkeletű és ősi szajkó elnevezés

„Cas“: T. G. Masaryk liberális, ún. realista portájának lapja.

„Cech“: a klerikális párt lapja.

helyett a önök szerkesztője a tnakkostnadár szót használja, vagyis szolgaian lefordítja a német Eichelhäbert, ami csehül egyszerűen — szajkó".

— Szajkó — mondta utánam kétségbeesetten a folyóirat tulajdonosa.

Nyugodtan továbbolvastam: „Válaszképpen az Állatok világa szerkesztőjétől egy példátlanul durva, személyeskedő és bárdolatlan levelet kaptam, melyben büntetendőén tudadan .marhának nevez, ami természetesen erélyes rendreutasítást követel. Jólnevelt emberek mm ilyen hangon válaszolnak tárgyilagos és tudományos ellenvetésekre. Igazán szeretném tudni, hogy ki a nagyobbik marha kettőnk közül. — Igaz, talán helytelen volt levelezőlapon közölni ellenvetéseimet, nem pedig levélben, de rengeteg elfoglaltságom közepette nem törődhettem ilyen jelentéktelen formaságokkal, most azonban e goromba támadás után kénytelen vagyok nyilvánosan pellengérre állítani az Állatok világa szerkesztőjét.

Az önök szerkesztője végtelenül téved, ha azt hiszi, hogy tanulatlan marha vagyok, akinek fogalma sincs róla, hogy ennek vagy annak. a madárnak mi a neve. Hosszú évek óta foglalkozom ornitológiával, éspedig nem könyvekből, hanem u természet közvetlen tanulmányozása révén, és több madárral rendelkezem kalitkáimban, mint ahányat az önök szerkesztője egész életében látott, lévén olyan emberről szó, aki soha ki nem teszi lábát a prágai kocsmáikból és sörözőkből.

Mindez csak mellékes, habár kétségtelenül nem ártana, ha az Állatok világának szerkesztője meggyőződne róla, kinek veti a szemére, hogy marha, mielőtt ez a támadás elhagyja a tollát, még akkor is, ha kirohanását, a morvaországi Frydlandnak szánja, ahol e cikkem megjelenéséig szintén előfizettek az önök fo- lyóiratar.

Egyébké- nem is személyes polémiáról van itt szó, amit egy őrült fickóval folytatnék, hanem az ügyről, s éppen ezért még egyszer n gismétlem, hogy tűrhetetlen dolog fordítás alapján új elnevezéseket kiagyalni, amikor meg van a közkeletű hazai kifejezésünk — a szajkó."

— Igen, a szajkó — mondta még kétségbeesettebb hangon az én főnököm.

Elégedetten tovább olvasom, nem hagyva magam . félbeszakítani: „Betyárság ez, ha laikus és durvaember művel ilyet. Ki nevezte a szajkót valaha is. makkosmadárnak? A „MadaFalusi színjátszóknak - a színjátszásról