Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-04-07 / 14. szám
I 1-956. április 7. Uj utakon a világhírhez A 9-es kórterem A XV111. század első jelében valóságos holtpontra jut a spanyol festészet. Velazquez és Ribera művészete tehetségtelen festők mázolására süllyed. — Mintha az igazi művészet vastag hótakaró alatt aludnál téli álmát. Ebben a korban, 1746- ban, születik Francisco Goya, aki felköti a szunnyadó spanyol művészetet és tavaszt jelent nemcsak hazája, hanem az egész világ festőművészeiének történetében. A fiatal Goya maga sem sejti, hogy ö lesz az, aki új irányt ad a festészetnek. Kicsi korától kezdve szeret rajzolgat- ni s ahogy nő, mindinkább érzi, hogy a rajzolás nemcsak kedvtelés nála, hanem szenvedéllyé vált, s egyszerűen, rajzolnia kell, mert csak ez jelent örömöt számára. Rajzol mindig és mindenütt, ahol csak egy darab papírt találji sőt, kint a szabadban,', faszénnel, még az- épületek falait is berajzolja. Egy napon, — (izenötéves akkor — észreveszi, hogy miközben egy istálló falát díszíti ki rajzával, valaki megáll mögötte és figyeli munkáját. Hátrafordul, de az idegen csak int, hogy ne zavartassa magát. Mikor munkáját befejezi, idegen megkéri, vezesse el a szüleihez. Goya szülei egyszerű parasztemberek, de az idegennek nincs sok rábeszélésre szüksége, hogy megértesse velük fiúk rendkívüli tehetségét. A szülök beleegyeznek, hogy Francisco festeni tanuljon. Ennek az idegennek az érdeme, hogy Goya jó kezekbe került, hogy kiváló adottságát nagy mesterek tanítása mellett fejleszthette, és hogy a rajzől- galó kisfiúból a világ egyik legnagyobb festőművésze lett, az első nagy realista művész, akinek művészete útmutatást jelent a jövő nagy festői — elsősorban a francia impresz- szionisták számára. Először Saragúzában Lujan Martinez kezdi festeni tanítani. Öt évi'r tanul nála, elsajátítja az ecset mesteri kezelését és a színek harmóniájának művészetét. Keményen,' szorgalmasan dolgozik, szinte magába akarja szívni a tudnivalókat, de amikor abbahagyja a munkát, szabadjára engedi víg, mutatós természetét, dalol, táncol, de nem marad ki még az utcai verekedésekből sem. Egy ilyen utcai verekedés következménye elől, még az éj folyamán öszszecsomapolja holmiját és kilo- pódzik a városból. Madridba veszi útját s ezt a kényszerű helyváltozást is tudásának fokozására használja fel. Nap — mint nap, rendszeresen tanulmányozza a főváros művészeti kincseit — éjjeleit azonban itt is mulatozással, szép lányok, asszonyok szívének meghódításával tölti. Egyszeriben a madridi nők dédelgetett kedvence, s a madridi férfiak gyűlölt ve- télytársa lesz. E vetélytársak azonban nem nézik tétlenül Goya sikereit. Egy reggelen, tőrrel a hátában, félholtan találják egy mellékutcában. Hogy az inkvizíció elől megmentsék, barátai egy időre elrejtik s úgy ápolják, majd midőn egy kicsit jobban lesz, kicsempészik Madridból. Goya ezúttal Olaszországba megy. Itt is — mint Madridban — a régi, nagy mesterek alkotásait tanulmányozza. Megcsodálja rajzaik kiváló pontosságát, megbámulja remek meg- figuelőképességüket, elismeri egyedülálló zsenialitásukat — de eszeágában sincs követni őket. Halad a maga útján. — Nem tartozik egy iskolához sem. Született festő, akinek művészete mindig szigorúan újszerű, sajátságos. Olaszországban is folytatja megszokott életmódját. Ismét kalandba keveredik, megszöktet egy apácát egg kolostorból, elfogják, s csak a spanyol kövei közbenjárására menti meg a halálos ítélettől. Ekkor visszatér Madridba, ahol időközben már elfelejtették viselt dolgait. Népszerűsége szinte napról- napra növekszik. Eleinte „divat", később pedig valóságos szenvedéllyé válik, hogy< valakit Goya ecsete megörökítsen. Műtermében reggeltől estig modellt ülnek a főváros és az ország kiválóságai. Pedig Goya sosem hízeleg —- mint azt arcképfestő elődei tették — a képeken, mindenkit könyörtelenül olyannak fest, amilyen az éleiben. Így festette meg a IV. Károlyt és családját, kíméletlenül tekintet nélkül a királyra és a királynéra, akik észre sem vették, mennyire kigúnyolja őket. Különben is csak egy dolog érdekelte őketa a festménnyel kapcsolatban: a kép óriási mérete. Goua szorgalmas, állandóan, pihenés nélkül fest, hogy eleget tegyen megrendelői kívánságának. De az arcképeken kívül gyönyörű szép képekben örökíti meg a város életét (A vak utcai énekes, A zöldségárus asszony, A bikaviadal), valamint a falusi nép örömét, és bánatát (A mosónők, A falusi lakodalom, A vízhordók). Híres a két Mayafa (ruhában s anélkül), továbbá egyedülálló rézkarcsorozatai, a Háború borzalmai, amelyeken megrázó módon mutatja a háború minden rémségéi, és az* Ötletek, amelyekben félig realista, félig fantasztikus módon ábrázolja az embert és életét. Bár kora követeléseinek megfelelően szentképeket is fest, ezek minden művészi kidolgozottságuk ellenére sem tökéletesek. Hiányzik belőlük az, amit Goya minden képébe beleadott: az érzés. Ez azzal magyarázható, hogy Goya nem volt vallásos ember, az egyházat sosem tisztelte s ez a tisztelethiány rányomja bélyegét az egyházi életből merített műveire. De ez mitsem csorbít mind növekvő hírnevén. Kortársai ezeket is tökéleteseknek látják, a spanyol nép pedig már szívébe zárta és nemzeti festőiéként tiszteli és ünnepli. 1795- ben a San Francisco művészeti akadémia igazgatója lesz, majd 1799-ben IV. Károly az „Első Festő" címmel tűnteti ki. Nyolcvankét éves korában hal meg a nagy mester Bordeaux- ban s itt is temetik el. Hamvait csak sokkal később, 1900- ban viszik yissza hazájába, hogy ott Spanyolország Első Festö-jéhez méltó utólagos dísztemetést rendezzenek neki. M. K. — Új magyar film — Filmszínházaink nagyszerű új magyar filmet tűztek műsorra: A 9-es kórtermet. A filmdráma alkotói, Méray Tibor, a forgatókönyv szerzője és Makk Károly nagyszerű eszközökkel mutatják be egy kórház életét és a felvetett problémákat meggyőző, hiteles módon oldják meg. A filmtörténetben és a film egyes epizódjaiban is megtaláljuk a mában még élő múltat, s a filmalkotók érdeme, hogy ezt a jövő szempontjából bírálva ábrázolják. A film konferánsszal kezdődik. A néző megtudja a fiim főhőséről, Tóth Gáspárról, hogv már évek óta gyomorfájdalmai vannak, de annyit még talán összesen sem szenvedett a gyomorfájás miatt, mint az elmúlt éjszaka. Tóth Gáspár az üzemi orvoshoz megy, aki kórházba küldi. Ilyen bevezetés után kerül Tóth Gáspár egy kórház 9-es számú kórtermébe, üj környezetében azt tapasztalja, hogy egyes orvosok és ápolónők nem végzik hivatásukhoz méltón feladatukat. Dr. Akálnási lelkiismeretlensége, az egyik ápolónő helytelen magatartása, a rossz és az egyes betegek számára alkalmatlan étkeztetés arra kényszerítik Tóth Gáspárt, hogy a kórház érintetlen panaszkönyvébe mindezt bejegyezze. T'Hh Gáspár bátor szókimondása, igazságkeresése felkavarja a kórház életét. Igaz ügyéért vívott harcában magára van hagyatva, nem érti meg Dr. Sós sem, a kórház párttitkára. A betegek orvosaik iránti bizalmát félti Sós, szerinte a betegek bizalma nélkül nem lehet gyógyítani. Sós azt hiszi, hogy a nyilvános panasz emelés egv orvos ellen valamennyi orvos tekintélyét aláássa és a betegek bizalmatlanságát váltja ki. A film igen jó eszközökkel bizonyítja be, hogy Sós helyteien nézetet vall. / film több epizódja teljesen megvilágítja Tóth Gáspár alakját. Megismerkedünk vele az üzemében is, ahol egy korrupt tisztviselő által becsapott mun kás igazságáért harcol. A munkás fél az igazsága keresésétől: nekem öt gyerekem van ... nekem ebből csak bajom lehet.. — mondja, de Tóth Gáspár mécsem csüggedt. Az üzem káderjelentéséből, melyet a kórház fontoskodó, bürokrata személyzeti osztályvezetője kér, megtudjuk, hogy Tóth Gáspár lakatos, az üzem párttitkára, partizán volt, példás dolgozó. A személyzeti osztály vezetőjének nem nagyon tetszik Tóth Gáspár káderlap- ja. Miért, nincs ez az ember kiemelve? Miért nem miniszterhelyettes, ha ilyen múltja van? A film erre a kérdésre is megadja a választ. Tóth Gáspárokra ugyan szükség van a minisztériumokban is, de szükség van rájuk az üzemekben, a termelésben is. Tóth Gáspár becsületes, önfeláldozó, a hibák ellen bátran harcbaszálló kommunista alakja. Nem ijed meg a bírálattól akkor sem, f ha azokat kell bírálnia, akiknek az élete a kezükben van. Müveit kommunista, erről különösen akkor győződünk meg, mikor Dr. Sóst meg tudja győzni igazságáról. Dr. Málnási személyében olyan orvostípussal ismerkedünk meg, mely a polgári társadalmi viszonyokra jellemző. Lelkiismeretlen, gorombán bánik a munkásokkal, pénzért ..gyógyítja“ a beteget, színlelőket, s a betegektől is elvárja a tiszteletdíjat, ha azt akarják, hogy rendes kezelésben részesüljenek. Nem tud különb ember lenni a magán életében sem. Itt is számító, önző és lelkiismeretlen. Visszaél az ápolónő Atargó szerelmével, aki a gyerekét várja s végül ön- gyilkosságba kergeti az életerős, őszinte, kedves fiatal leányt. Kórházból való elbocsátása után a betegek a kórteremben szinte fellélegeznek, s az orvosok iránti bizalmuk nem csökken — ellenkezőleg nő. Dr. Sósban becsületes, okos, hivatását szerető, de hibáktól nem mentes orvost és képzett pártmunkást ismerünk meg. — Járt Koreában, * sebesült katonákat gyógyított ott, a kórház pártszervezetének titkára. Tóth Gáspár rádöbbenti téves nézeteire, hibáira s ha nem is mindjárt, de jóváteszi hibáit A filmdráma legnagyobb érdeme, hogy az életet bátran, igaz módon, hitelesen mutatja be. Néhol ugyan érződik a valóság letompítása, de ez nem von le semmit a film értékéből. A filmben egész sor kitűnő színészi alakítást látunk. Molnár Tibort már ismerjük a Budapesti tavaszból. Most Tóth Gáspár alakításával, mint igaz ügyért harcoló hős nyerte meg a nézők rokonszenvét és tetszését. Alakítása őszinte, mélyen átélt, hiteles alakítás. Gábor AAiklós jó alakításával gyűlöletessé tette Alálnásit, Makiári Zoltán alakítása pedig a legkitűnőbbek közé való. Egyszerű eszközökkel formálta meg a hivatását szerető, nemes érzésekben gazdag, nagytudású Varga professzort. Kitűnő alakítást nyújt Darvas Iván — Dr Sós és elbájoló volt Kren- csey Alarienne Margó szerepében. (—bt—) A csábító orvos és Margó A 9-es kórterem című Xilmben konyiné őnagyságát, és mondhatom, hogy nagyon szép nő, én ugyancsak egyszer láttam, amikor éppen sírt... Lukás főhadnagy leült a számvevő altiszti priccsére, és rekedt hangon felkiáltott: — Mikor lesz annak vége, Svejk? Sdejk úgy felelt mintha ezt a kérdést nem is hallotta volna: — Azután volt egy kis kellemetlenségem, de én •magamra vállaltam az egészet, ök ugyan nem akarták nekem elhinni, hogy én levelezek azzal a hölggyel, így aztán kihallgatás közben inkább lenyeltem ezt a levelet, hogy minden nyomot eltüntessek előlük. Aztán tiszta véletlenből, másképp nem is tudom megmagyarázni magamnak, belekeveredtem egy egészen jelentéktelen apró, kis verekedésbe. Ebből is kimásztam és elismerték az ártatlanságomat és a regimentsraportra küldtek és a hadosztálybíróságon beszüntették ellenem az egész eljárást. Az ezred irodán csak egy pár ipercig voltam, amíg megjött az óberszt úr, aztán káromkodott rám egy kicsit és azt mondta, hogy azonnal jelentkezzem az óberlajtnant úrnál mint ordonánc, és megparancsolta, hogy adjam át az üzenetét, hogy azonnal kéreti az óberlajinant urat, tessék odamenni hozzá a menetszázad miatt. Ennek most már több mint félórája, de az óberszt úr nem tudta, hogy engem még becipelnek az ezredirodába és még ott fogok ülni több mint egy negyedórát, mert erre az egész időre visz- sza volt tartva a lénungom, és ezt regimentnél keltett, hogy kifizessék nekem, nem pedig a menetszázadnál, mert engem mint ezredfog- h/ot kezeltek. ., Különben is minden úgy ösz- sze van keverve és kavarva nálunk, hogy az ember egészen belebolondul... Lukái főhadnagy amikor meghallotta, hogy már egy félórája Schröder ezredesnél kellene lennie, gyorsan magára kapta a köpenyét és azt mondta: — Maga megint jól kisegített engem, Svejk. — Olyan kétségbeesett és reménytelen hangon mondta ezt, hogy Svejk úgy érezte, meg kell nyugtatnia néhány baráti szóval, amikor Lukáé főhadnagy kirohant az ajtón, még utána kiáltotta: — Ne tessék félni, megvárja az óberszt úr, úgy sincs neki semmi dolga. * Nem sokkal a főhadnagy távozása után Va- nek számvevő őrmester lépett be az irodába. Svejk egy széken ült. és olyan módon etette a kis vaskályhát, hogy a nyitott aitón keresztül széndarabokat dobált belé. A kis kályha füstölt és bűztött, és Svejk vígan folytatta a célba dobálást, észre sem véve Vaneket, aki egy ideig csak bámult Svejkre, de aztán, berúgta a kályhaajtót és azt mondta Svejknek, hogy takarodjék onnan. — Rechnungsfeldwébel úr — mondta Svejk méltóságteljesen — szabadna közölnöm a rechnungsfeldwébel úrral, hogy parancsát a legjobb akaratom mellett sem tudtam teljesíteni, és még akkor sem tudnám, ha az egész lágerből kiparancsolna, merít én magasabb rendelkezéseknek vagyok alávetve. En ugyanis ordonánc vagyok itten, — tette hozzá büszkén — Schröder óberszt úr osztott ide be engem all. meneiszázadba Lakás áber- lajtnánt úrhoz, akinél puccer voltam, de a veleszületett intelligenciám miatt ordonáncnak léptettek elő. Mi az óberlajtnánt úrral már régi ismerősök vagyunk. Maga micsoda civilben, rechnungsfeldwébel úr? Vanek számvevő őrmester annyira meglepődön a derék katona bizalmas és szomszé- dias modorától, hogy ezúttal nem törődve a tekintélyével, amelyet egyébként nagyon is szeretett fitogtatni a század katonái, elölt, így felelt, mintha az alantasa volna Svejknek: pijból. — En is drogurista inas voltam, — mondta Svejk — egy Kokoska nevű úrnál a prágai Perstynen. Ez egy borzasztó különc ember volt, és amikor egyszer tévedésből felgyújtottam neki a pincében egy benzinos hordót és minden elégett, akkor ö kidobott engem, és az ipartestütet már sehová sem vett fel, úgyhogy emiatt a hülye benzines hordó miatt, nem kaphattam segédlevelet1 Maga is készít teheneknek való fűszert? Variéit tagadólag megrázta a fejét. — Mert mi csináltunk ilyen teheneknek való fűszert, méghozzá szentképekkel. A mi főnökünk, Kokoska úr, borzasztó vallásos ember volt, és egyszer azt olvasta, hogy Szent Pe- legrinus megsegített valami felpuffadt jószágot. Ezért a Kokoska úr valahol Smíchovban képeket nyomtatott Szent Pelegrinusról és az Ernauzi-kolostorban beszenteltette ezeket kétszáz forintért. Azután minden csomag tehén- fűszerhez hozzácsomagollunk egy ilyen képet. Ezt a fűszert meleg vízben felkavartuk a teheneknek, sajtárból megitatlák velük és közben felolvasták jószágnak egy Szent Petegrinus- hoz intézett imácskát, amit Tauchen úr, a mi segédünk írt. Tudniillik akkor is voltak nyomtatva ezek a Szent Pelegrinus képek, a másik oldalára még oda kellett nyomtatni valami imácskát. Így aztán este, az öreg Kokoska hehivatta a Tauchen urat és azt mondta neki, hogy reggelig írjon valami imácskát arra a képre és ana a fűszerre, és amikor a Kokoska úr tíz órakor bejön a boltba, már készen kell lenni az egésznek, hogy mindjárt a nyomdába mehessen, mert a tehenek már várják az imácskát. Vagy-vagy. Ha szépen megírja, egy-egy forint üti a markát, ha pedig nem, akkor kát hétre fel vám mondva neki. A Taucher úr egész éjszaka izzadt, és reggel egészen kialvatlanul jött boltot nyitni, és még semmi sem volt neki megírva. Sőt még azt i$ elfelejtette, hogy hogy hívják azt a tehénfűszeres szentet. Aztán a szolgánk, a Ferdinánd húzta ki a pácból. Ez mindenhez értett. Amikor kamillateát szárítottunk a padláson, mindig belemászott, lehúzta cipőjét és megtanított bennünket, hogy így elmúlik a lábizzadás. Vagy galambokat fogott a padláson, ki tudta nyitni a pénzesfiókot, és még jeglanított bennünket más svindlire is, amiket az árúkkal lehetett csinálni. Énnekem mint inasnak olyan patikám volt otthon, amit a boltból vittem haza, amilyen az Irgalmasok- nak se volt. Nahát, ez a Ferdinánd kisegítette a Tauchen urat; csak ennyit mondott: „Adja csak ide Tauchen úr, hadd nézzem meg", és a Tauchen úr mindjárt hozatott neki egy sört Es még meg se hozták a sört, amikor a Ferdinánd úr már készen volt a felével és már fel is olvasta: Mennyből hozok boldog hírt, orvosságot, csodaírt, Tehén, borjú, minden marha, tehet akármilyen fajta, A Kokoska féle portól megszabadul minden kortól.. | Aztán, amikor megitta a sört és húzott egy jót a tinktúra amarából is, már nagyon gyorsan ment neki, és egy pillanat alatt gyönyörű szépen be is fejezte: Hallgassatok Szent Pelegrin szavára, egy csomagnak csak két forint az ára. Szent Pelegrin barmainknak őre, tekints le a hálás legelőre. A sok gazda dicshimnuszt zeng teneked, Szent Pelegrin, óvj meg minden tehenet... Aztán, amikor megjött KokoSka úr, a Tauchen úr bement vele az irodába és amikor kijött megmutatott két forintot, nem pedig egyet, ahogy a főnök ígérte, és felesbe osztozni akart rajta a Ferdinánd úrral. De Ferdinánd úr, amikor azt a két forintot meglátta, egyszerre csak megszállta a mámon. Azt mondja, nem, vagy dupla vagy semmi. így aztán a Tauchen úr nem adott neki semmit és megtartotta azt a két forintot, engem kivitt a raktárba, adott nekem egy pofont, és azt mondta, hogy ilyen pofonokból még százat fogok kapni, ha el merem mondani valahol, hogy azt nem ő költötte és írta, és ha Ferdinánd panaszkodni menne az öregnek, azt kell mondjam, hogy a Ferdinánd szolga egy hazug. Erre meg is kellett esküdjek neki, valami dragon-ecetes demizson előtt. Es a mi bolti szolgánk elhatározta, hogy megbosszulja magát ezen a tehénfűszeren. Mi ezt nagy ládákban kevertük a padláson, és ö amennyi egér- piszkot csak össze tudott seperni, mind odahozta és belekeverte ebbe a fűszerbe. Aztán tócitromot gyűjtött az utcán, otthon megszá- ritotta egy fűszeres mozsárba, porrátörte és ezt is beledobálta a Szent Pelegrinus képével ellátott tehénfűszerbe. Megszólalt a telefon. A számvevő őrmester a kagylóhoz ugrott, majd bosszúsam félrelökte: — Az ezredirodára kell mennem, csak így váratlanul, ez nem tetszik nekem. Svejk ismét egyedül maradt. (Folytatjuk)
