Új Ifjúság, 1956 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1956-03-24 / 12. szám
1956 március 24. 5 „Prága a városok anyja". Ez a felirat olvasható fővárosunk szánpompás rímere alatt. Es ez a néhány szó magába rejti a város évszázados történetét, minden kincsét, értékét, mindazt. amit ez a város az országnak jelent és amit a világnak adott. Kincs, kultúra, tudomány, művészet, hősi. sség — ez Prága a haza és a világ számára. * * * . rága pezsgő élete a Vencel- téren összpontosul. Aki a fő- pálua udvaron leszáll a vonatról és hagyja magát tovasodorni a siető tömeggel pár perc múlva belefut a Vencet-tér for- í, at agába. ,4 tér élete szinte óránként változik. Kora reggel itt nyüzsög a legtöbb munkába siető ember. Nehéz lenne megkülönböztetni, hogy ki köztük a munkás, ki a tudós, ki a hivatalnok. Tisztán, frissen, üdén, kiöltözve megy mindenki a munkába. Ez a nagyváros első meglepetése, a vidéki az idegen számára. <42 átutazó emberek vagy a vidéki látogatók nyolc és kilenc óra közt adják meg a tér jellegzetességét. Ők már ráérősen, nézelődve járnak, kel♦ nek a tér két oldalán és az üzletek kinyitása után hirtelen felszippantja őket is a város, De a tér nem marad üres. Kilenc után ellepik a kirándulók, az üdülök csapatai. Délben a legzajosabb a rér. Vidékiek és ebédre siető orá- gaiak együtt sietnek valahová ebédelni, Délután a sétálóké, este és éjjel a szórakozó helyekre sietök, vagy onnan hazajelé tartó emberek uralják az egész teret. Az ezernyi fény a so vibráló reklám, valami ünnepi, méltóságos hangulatot parancsol a térre. És hajnalban ismét indul elölről minden a munkába sietőkket és a szórakozó helyekről hazafelé tartókkal. Csak az életet ismerő éles szem veszi észre, hogy új nap van, hogy a tér, ha megszokottan is, de új életet kezdett. * * $ A város lakói nem vaskalapos, mogorva, rohanó emberek. A legtöbb világváros élete e'üt a nemzete életétől, az emberek mások, más a mozgásuk, beszédük, karakterük. Prága a nemzet életét éli. Az emberek itt is ugyanazok a jókedélyü, szellemes, udvarias emberek, mint mindenhol az országban. Amikor először jártam Prágában, gondolva egyébb nagyvárosi tapasztalataimra, nem akartam kérdezősködni, mi me1'- re van. Nem akartam, hogy valahová a fenébe, ellenkező irányba küldjenek csak úgy heccből. A Betlehem kápolnát szerettem volna megnézni, de túl becsültem nagyvárosi élet- ismereteimet, mert a kápolnát sehol sem találtam. Végül is úgy délelőtt tíz óra tájban a Károly-parkban kénytelen voltam megkérdezni egy idősebb bácsikát. Az rám nézett és megkérdezte: — Maga idegen? — Igen— Jöjjön — mondta és botjára támaszkodva megindult elöltem. Ma már tudom, hogy ez a bácsika sem vitt egyenesen a Betlehem kápolnához, hanem módját ejtette, hogy útközben megmutassa még a nemzeti színházat, a Károly-egyeie- met és az ősi Káéoly-hidat. — Csak ezután a jó nagy vargabetű után vitt a kápolnához és mondott el mindent Húszról és magáról az épületről. Amikor elváltunk, még részletesen elmagyarázta, hogyan jutok el az Ó-város térre. — De siessen, mert most fog. ütni az órai — kötötte a telkemre. * * * Az Óváros-tér élete merőben más. mint a Vencel-téré. Mint- h" Húsz bronzba öntött hatalmas alakja csendre intett volna itt minden zajt, fölösleges mozgást és sietést. A végtelen iör- t ínetem méltóságos nyugalma üli meg a fér minden zugál. Itt csak a világhírű, ősi órának, a hajrialt jelző érckakasnak van joga a hangos szóra. Az óra előtt minden órában összesürüsödnek az emberek, Nem megy el egy prágai sem úgy itt, hogy a szeretett órára rá ne tekintene és ha csak néhány perc választ el attól, hogy üssön, nincs az az ember, aki meg ne várná. üt * * Es az óra üt. Az apostolok elsétálnak a kinyílt ablakokban, a halál csámcsog csontos áliával, türelmetlenül rángatja az apró lélekharangot, de a szentek nemet intenek a fejükkel és megszólal a kakas, jelel az életet, az élet hatalmát, győzelmét a halál felett. Az óra elütött, az emberek tovább mennek, hogy egy óra múlva ujjak álljanak a helyükre. Az óra üt, egyre üt. 1948-ban Prága dolgozó népe a párt vezetésével itt húzta meg a burzsoázia lélekharangját és jelzett új hajnalhasadást. A kakas szól s jelzi az élet diadalát minden és mindenki felett, aki az útjába áll. Az órát ügyeskezü cseh mester készítette évszázadokkal ezelőtt és jutalmul megvakították, nehogy más városnak is készítsen órát. Pár kilométerrel arrébb túl a Vltaván, fenn az ősi várban ugyanazt <elzi két magyar mesternek, a Kolozsvári testvéreknek Szent-György szobra, amint legyőzi a sárkányt. «9 * * A város gazdag kultúráidé vonzza a külföld neves embereit, tudósait, művészeit. Szinte nincs nap. hogy valaki a világ nevezetes emberei közül ne tartózkodna Prágában. Esténként megtelnek a város színházai, hangversenytermei és szórakozóhelyei. Fiatalok, idősek együtt művelődnek, szórakoznak. Vidám, viccelődő emberek a prágaiak. Az idősebbek mindenhol a világon itt is kevesebbet táncolnak, mini a fiatalok. Ök már más elvhez tartják magukat: „ülj asztalhoz, igyál, beszélgess, de senkit ne zavarjt" Nem is látni itt duhajkodó verekedőket. Pedig a jókedv itt sem hiányzik. Isszák a világ legjobb sörét. És ez a sör „égi ajándék". — Egy korsó pilzenit! — mondta Svejk, ha inni kért. — Este hétkor a Kehelyben! — így búcsúzott a barátaitól. Es este keikor a modernül berendezett öreg Kekek/ mindig megtelik jókedélyü Svejkek- kel és Svejk utódokkal. — Egy korsó pilzenit! Az öreg Kehelyben, ahol Svejk törzsvendég volt, a napokban járt Leonid Lenes, a nagy szovjet író, aki pár korsó sm után ezt írta a vendéglő emlékkönyvébe: „Egy hónapig voltam Csehszlovákiában és minden lépésnél rólad hallottam Hasek. A Kárlové-Vary-i Imperial szállóban a pincérnö eltörte a poharat, röviden meg- j gyezte: Semmi sem esik felfelé, minden lefelé. És ez te voltát Hasek. Boldog az az író, aki ki tudja fejezni a nép leikéi. Te kifejezted: az egyszerű, vidám lelkét népednek. Bocsásd meg nekem, humoristának a fe .ti stílusért, de az úgy van, hogy tizenegy óra van a Kehelyben. Te ezt biztos értedf Egészségedre Jarostav Hasek! — emelte fel korsóját Leonid Lenes. * # ® Felcsilingel a villamos csengője, tnegcsikordulnak a kerekek és a villamos elindul a Vencet-térröl. Néhány későn jövő, ki elég ügyesnek érzi magát még felugrik a lépcsőre. Lassan elhagyjuk a Vencel teret. Mellettünk autók, járó-kelők suhannak el, színes összevisszaságban. Pár perc múlva elhagyjuk a forgalmas belvárost és a csendesebb, nyugalmasabb részre érünk. Révedezésemből a villamos fékek csikorgása riasztott fel. Leugrottam a villamosról és a Máius 9-e üzem felé vettem utamat. A kapus udvariasan fogadott és pár percen belüt az üzemi tanács helyiségében beszélgettünk az üzem életéről, problémáiról és az eléri sikerekről. A CSISZ elnöke büszkén jegyezte meg, hogy a CSISZ- tagok a legjobb munkások közé tartoznak és elkezdte sorolni a legjobb CSISZ-tagok neveit. — Hogy azt a sok nevet felsoroljam, nagyon sok helyre lenne szükségem, ezért csak egy nevet ragadok ki a sok közül. Ez az egy Marcela Vojtova, akivel személyesen is megismerkedtem. Az üzemi tanács irodájából a műhelybe mentünk. A műhelyekben fülsiketítő zaj fogadott, hogy a saját szavát is alig értette az ember. Itt, az egyik műhelyrészlegben ismerkedtem meg Marcela Vojtovával. Mikor megálltunk mellette, gépe fölé hajolva, dolgozott, ellenőrizte a különféle gépalkatrészek méreteinek pontosságát. Csak akkor emelte fel szőke hajjal koronázott fejét, mikor a CSISZ elnök megérintette a vállát. — ö az, mutatta be a CSISZ elnök. Az üzem legjobb munkása és példás CSÍSZ-fag. Marcela Vojíovának, ennek a kedves szőke szépségnek az alig tizennyolcéves munkásleánynak és az esztergapad mesterének rövid az életrajza, de érdekes A munkaerőtartalékok szakintézetében tanult Vrsovicén. Tanulmányait a múlt évben fejezte be és kezében dicsérő oklevéllel hagyta el a tanulóotthont. Most a prágai Május 9-e üzemben dolgozik. Szakmáját szereti és nem. bánta meg, hogy erre a pályára jött Hogy igazán szerelmese szakmájának, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy beiratkozott az esti ipariskolába. A munka és g tanulás mellett nem feledkezik meg a szórakozásról sem. Színházba, moziba és táncolni jár. Jól is teszi. A becsületes munka után jól esik a vidám szórakozás, a tánc pedig a fiatal lábaknak nem fáradság, hanem pihenés Szőke—Varga Tavaszi séta az óvodasokkal. Az ősrégi Károlv-hid bejárata. Marcela Vojtova a Május 9-1 üzem egyik legjobb munkása.
