Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-02-26 / 8. szám
6 HJ.ÜßtistißL 1955. február 26. — Ügy beon! Amikor én legény voltam, ilyen senkik még nem ugráltak a faluban. Vótunk néhányan, oszt ha kellett, elő a bicskát... Rend volt mindjárt. .4 gazda, gazda volt a vártán, a qazda fia meg úr a kocsmában. De ma ... A vén kujon Fagyos megvetően legyintett és a semmibe meredt. Ügy tett iónéhány éve mar mintha nem is lenne itt, csupán a lelke járna hazu, hogy intsen, ügyelmeztessen. Pedig nyakának, arcának lilára kékült borvirágai még a vénség tavaszát mutatták. Hiszen ura volt borospincéiének-~ Az ám — bólogatott Kálmán a gyerektelen nagygazda. „Csira" volt a lelkem, de annál tukarabb. Fogott mindént. minden garast, összevásárol minden eladó főidet, mintha szent Pétertől égési vagyonára vaszust kapott volna a túlvilágra. A■ szobában négyen ültek. Fagyős, az öreg nagygazda, Kálmán, Fagyos, köhögős fia és Korpás Pista, egy szegény legény. Ez a Korpás azért bújt Fagyos liához, mert úgy mond. akinek qazdaii volt a barátja, arra még a leányok is máskép néztek, a gazdalányok is beengedték magukhoz előnyösebb házasságra nyílt így lehetősége. Apja még proli volt s nem is akármilyen. A falu szegényei bíróvá tették, de a gazdáknak sikerült megkörnyékelniök s ö szívesen játszott a kezükre. Így jutott néhány holdhoz s gazdabarátsághoz nemcsak ö, hanem fia is. Fagyosnak már minden vagyona szétment fiai kezén, de szőlejét még nem engedte. „Ha kenyér nem is, de bor az kell az utolsó vacsorára is” — mondogatta s ilyenkor a saját utolsó vacsorájára célzott. A falun már csak tántorogva tudott végigmenni s a nép sohase tudta, hogy a bortól, avagy a vénségtől oly bizonytalan a járása. Kálmán, a gyerektelen nagygazda cingár ember lévén, mindig a má ■ sok szekerét tolta, no meg piszkáló- dott. Inkább a vénekhhöz bújt, mert azok már ritkábban csúfolták gye- rektelenségét, mint a duhaj fiatal gazdák, akik minduntalan „kisegítésre” ajánlkoztak. Már mint ami a családtóllanságot illeti. Most éppen arról panaszkodott, hogy az elmúlt éjjel az a naplopó, kommunista Lábas, meg Rákos meglopták. Csak úgy bezörgettek az ablakon és beszóltak. Kálmán, most ne gyere ki, mert a sonkáidat dézsmáljuk a padláson. Elvittek négy sonkáját, meg az ösz- szes kolbászt. Ö meg rémülten in- cogott felesége melleti és a fejére húzta a dunyhát. Jelenteni se merte. — A bizony. A bor a miénk, mienk hát, a csendőr is, meg törvény is. Pár pohár mindent eligazít, néhány liter tengert is elsimít. De tik gyávák vagytok! — buggyant 'ki Fagyosból a meqvetö szó. a fiatalok felé.- Mi? Hogy mi gyávák vagyunk bátya? — hördült fel Korpás és arrébb lökte poharát. — Hogy még mi gyávák? . — Azok hát! — Hát majd meglátja!' — csattant Korpás szava s felugrott az asztaltól. Fújt, mint a vadult bika, aztán csapta a kalapját a fejébe és elrohant Jani, Fagyos fia idegesen dörzsölte öklét. —f No, ez most megvadult. Még valami marhaságot csinál — mondta s tétován merengett színtelen szeme. — Hát akkor miért itta- volna hiába a boromat. Te meg, te köhé- cselő láda, minek barátkozol ilyen senkivel, ha még a munka piszkosát sem végzi el helyetted — mondta a vén Fagyos és megvetően nézett végig fián. Ami aztán történt ezen a farsangutó napon, azt talán még az öreg Fagyos sem szerette volna úgy, ahogy lett. Mert nagy dolog történt. Ez a bortól megvadult Korpás meg akarta mutatni, hogy nem gyáva s ebből lett a baj. De lássuk csak mi is történt. * * * Amikor Korpás kilépett Fagyos portájáról, egyenesen a kocsma fele vette útját. Nem nézte az a sarat, de az utat se. Kalapja alól csapzott haja sötéten izzó szemére lógott. Még hogy én gyáva> — mormogta és kacagva felkapta a fejét. Odabent a kocsmában állt a bál. Már lámpát is gyújtottak, mert szitált az eső, hamar sötétedett. Kipirult arcú táncosok közt törtetett át Korpás, egyenesen a pulthoz. 4 korcsmáros zsíros [képe bambán vigyorgott, a cigány fáradtan reszelte hegedűjét, a teremben savanykás izzadtság szag keveredett a fojtogató hővel és füsttel — Litert' — hörögte Korpás a korcsmáros felé, s mogorván a hor- banúszó padlóra meredt. Mégcsak körül sem nézett, úgy emelte fel telt poharát, hogy kihörpintse. De ekkor történt a baj. Amint emelte a poharát, hát csilingelő nevetéssel egy táncoló pár ütődött belé. A bor ki- loccsant. Korpás felütötte a fejét. Düh szorította össze a torkát, Lábas Feri állt előtte, karján mátkájával Földhözvágta poharát és előre indúlt. Az emberek elhúzódtak, Lábás is eltolta magától a lányt és előre lépett. — Még te!, — üvöltötte Korpás és a zsebéhez kapott. A többi úgy zajlott le néhány pillanat alatt, hogy később senki sem tudta pontosan elmondani, hogy történt. Néhányan látták még, hogy Korpás revolvert rántott, elő, s közvetlen közelről Lábas arcába lőtt. Lábas rángatódzva a padlóra zuhant, a teremben kavarodás támadt. Mindenki menekült, csak Rákos uorott Korpáshoz, hogy miért, nem tudni. Biztosan barátján akart segíteni, vagy bosszút állni. Ám Korpás vele is végzett. Mindez néhány pillanat alatt történt. Az emberek még fel sem ocsúdtak és két fiatal derék, legény, két nagyszerű barát, akik még az imént vidáman szórakoztak, most holtan feküdtek a mocskos kocsmapadlón. A teremben csak Korpás maradt, aztán fegyverrel a kezében ő is elrohant, egyenesen Fagyoshoz. Ott még egy üveg bor sem fogyott el azóta, hogy elment s most, meglepetten meredtek rá, ahogy berontott. Az öreg már éppen rá akart szólni, hogy no, mi az. hát nem tudsz köszönni, amikor Korpás hamuszürkére vált arccal megszólalt: — Megöltem ... — Kit? — nyitja csodálkozásra szemét Fagyos. — Lábast és Rákost. — Hogy mi? — ugrottak fel meglepetten mindannyian, aztán lassan visszaereszkedtek, székükre. Korpás az egyik székre roskadt és keserves zokogás kezdte rázni. Csak most döbbent rá tettére, tettének szörnyűségére. A szobám fojtogató csönd nehezedett. Az emberek egymásra meredtek, senki se szólt, mégcsak moccant sem mertek. Csak az öreg Fagyos maradt nyugodt. Lassan felemelte a poharát. — No, igyál Korpás fiam. A bor ezen is segít... Pedig a bor, most az egyszer nem segített, igaz, hogy az ügy kivizsgálása nem húzódott soká, s Korpás csák ezalatt ült. Az urak gyorsan intézkedtek. „Korpás ugyan ölt, de jól tette” — szögezte le jelentésében a csendörparancsnok s hosszan fejtegette, hogy tulajdonképpen Korpás a törvény szellemében cselekedett mert a törvény ellenségeivel végzett. Meg volt rá az oka, hegy így valljon a parancsnok úr, hiszen egyszer olyan pofont kapott Lábastól, hogy a tüntetők elől az árokba gurult.. No aztán meg Lábasék, ha nem volt munkájuk, állandóan loptd:. Nem is akárhogy. Úgy mint Rózsa Sándor. Nyíltan, a gazdák szemeláttára s ha a gazda véletlenül aludt, felébresztették, hogy tudjon róla. Amikor aztán vallatásra került a sor, akkor meg azt vallották ezek a fenegyerekek, hogy ők nem loptak, hanem csak elvitték onnan, hol volt és óda vitték, ahol nincs. Ezért aztán Korpást megvédtek a gazdák, megvédte a törvény, mely igaz, csak néhány ember számára volt, mely minden „kisgazságot” büntetett a nagy gazságok mentségére.. Ám Korpás csak a hivatalos törvény büntetése alól búit 'ki. Gyilkos lett és ezt a törvény sem moshatta le róla. A pap ugyan megbocsátott, ám a lelke mégsem lelt könnyebb. Valami belső kolera kezdte emészteni testét, egyre fonnyadt, sárgult, alakja meggörnyedt. Kerülte az embereket nem akadt lány, aki hozzá menjen. Mondják, hogy Rákosnak édesanyja .fia temetése napján szörnyű átkot mondott rá. „Sorvassza el szívét az isten, ne hagyjon neki nyugodt napot, csendes éjszakát, hajszolja a bűntudat, míg csak egy csöppnyi vér marad testében.' Tény, hogy azóta Korpásnak nini.- nyugta. Éjjel riadtan felugrik s fuldokolva kap szívéhez. — Nem, ne .. . Eressz ”1 .. . hörög ilyenkor kimeredt szemmel Ám a görcs nem enged. Szorítja szívét ' és meghalni mégsem tud. Az öreg nénikék ma épp úgy, mint akkor, azon az emlékezetes farsang után Lábasra, most is sok mindent suttognak Korpás betegségérő.. Akkortájt azt mesélték, hogy amikor Lábas Feri a bálba menet átment c főtéren, odászólt az ottálló szent János szobornak: állj félre az útból, János, mert ledöntlek. Erős legény volt, erejéről legendákat meséltek és mégis ő dűlt el előbb, nem a szobor. Sokan ebben az isten új- ját látták. Most Korpás Pista sorvadására mondják ezt. A régi pletykát már elfeledték. Pedig a főtéren álló szent János szoborral is történt azóta valami. Egy nyári nagy vihar alatt kettéhasította az istennyila. Az emberek ezen nagyon csodálkoztak. „Hogy tehet így isten a saját szolgájával?” — kérdezgették. Felelni nem tudtak rá. Pedig úgy lehet, hogy szent János sem volt isten kedvesebb fia, mint Lábas Feri és azért ütött az orrára, mert sokak szerint ő volt a gyilkosság oka. Ám Korpás Pista is sorvad. Nem az átok sorvasztja, hanem a legszörnyűbb bűn, a gyilkosság bűne. SZŐKE JÓZSEF Mai szlovák költők antológiája Bizonyára nemcsak a költészet kedvelői örülnek a Mai szlovák költők című antológiának, hanem a magyar kultúregyüttesek is hálásak lesznek a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadónak ezért a gyűjteményért. Hiszen eddig csak innen-onnan régi újságokból folyóiratokból jutottak az esztrádmű- sorok rendezői szavalói szlovák költők verseihez most pedig rendelkezésükre áll egy egész kötetnyi. Az antológiában szerepelnek az élő szlovák költők ábécé sorrendben Krista Bendovátől Stefan Záriig valamennyien. Talán csak a legfiatalabb költőnemzedék néhány tehetséges tagja hiányzik a névsorból. A versek tárgya mai életünk nagyszerű problémáit, a szocializmust építő ember gondolatvilágát, a békéért harcolók bátor hangját eleveníti meg A Szlovák Nemzeti Felkelésről szóló versek legszebbjeit megtaláljuk a kötetben, de a családi líra és az őszinte szerelem szülte költemények is helyet kaptak a válogatásban. A fordítók közül Tóth Tibor és Dénes György munkája a legszínvonalasabb. De Gály Olga és Fügedi Elek is szépen fordított (bár az utóbbinak nem mindenütt sikerült megőrizni egyik-másik vers költőiségét). Ahogy az ember végigolvassa a Mai szlovák költők antológiáját örül neki de olyan érzése támad, hogy a válogatás nem a legalaposabb. Azok az olvasók akik eredetiben olvasták a szlovák költők müveit, a kötetben kiválogatott versekről nehezen ismernek rá néhány költőre A szerkesztő rosszul tette, hogy előszóban nem ismertette a szlovák költészet felszabadulás óta megtett útját. Egy antológiától ezt elvárja az olvasó. Különösen, ha ez a mai szlovák költők első válogatott kötete. Reméljük a könyvkiadó egy kimé1 ritőbb, tartalmasabb gyűjteményben kijavítja ezeket a hibákat és addig Is szeretettel olvasgatjuk a mai szlovák költészet harcos, szép verseit. Szűcs Béla Arany kezecskék Tichonné, a kedves szomszédasszony ruhát tereget, az arcán mosoly, lelkében derű és boldog álom . .. Épp egy éves lesz a jövő nyáron, és gügyög, tipeg majd körülöttem, fiú lesz biztos! arany gyermekem! és majdnem, hogy kicsordul a könnye. Az ura nem tudja hová tegye, a jó ember a kis jövevénynek elkészítette a puha fészket, összevásárolt gyapjúfonalat, sok csecsebecsét, üvegpoharat. Mily szépecske a sok apró holmi, formás a kád, gyönyörű a kocsi. Öröm nézni ezt az emberpárt, s én velük várom a kis Palikát. Annyi élet, terv van a szemükben, akár a feslő fákon a rügyben. Lent az úton száraz homokban két gyermek játszik; az én két fiam! Tesznek-vesznek, sürögnek-forognak, komoly munka, izzadva dolgoznak, kalapálnak és hordják a vizet, lapátolnak s raknak kőre követ. Miklós okos legény és spekulál, rendelkezik: „így mégis jobb talán." A porból vízzel agyagot gyúrnak, fát ácsolnak, építik a hidat. Kis mogyoróm, a csevegős Tibi nagyot mutat: „Épen ilyen lesz, ni és rajta át majd úgy karikázunk. ahogy csak bírja két kezünk, lábunk!”-* aranykezeeskék, csak dolgozzatok' ! építsetek hidat, szépet, nagyot! Csodáljak meg a játszópajtások, s vegyenek róla mintát a nagyok! Legyen törhetetlen, sziklaszilárd, pattanjon le róla a máz. csalárd ellenség tüzes puskagolyója, hazárd játéka, s hazug szója. Legyen a hid örökidökre szóló, mit nem bomlasztnak núló századok! Legyen hosszú megmérhetetlen, magasságban utolérhetetlen, ahonnan lekiáltjuk végre: Legyen hát örök és éljen a béke! Ne folyjon többet, hisz drága a vér! Miért ölnénk egymást, miért? miért? Anya vagyok, tudom mi a gyermek, virrasztók éjszakán, ha betegek és nem kell semmi' arany, tömérdek! Csak az élet! a nagy kincs! az élet! Anyám is így remegett valaha, a tiéd is ne feledd el soha! és álmodtak nagy, merész álmokat, hogy hoznak óriás reformokat. Hídról, mely embert emberhez vezet és a testvér testvérrel fog kezet. Aranykezecskék csak dolgozzatok! Építsetek hidat, erőset, nagyot, mit nem zúznak szét múló századok, vegyenek róla mintát a nagyok. MOJZES ILONA *agy érdeklődés közepette került bemutatásra Frantisek Hecko államdíjas író „Falu a hegyek közt" című regényének filmváltozata Hecko mesterien ábrázolta Stodolisfe életét a fasiszta elnyomás utolsó napjaitól kezdve egészen a boldog építkezésig, a megnyugvásig. Falvainkban. városainkban egyaránt ismerik a regény tartalmát, hisz nem egy konferencián, olvasókörben volt már vita tárgya. Jozef Talló és Ján Minác nagy feladatra vállalkoztak, amikor a regény átdolgozásához fogtak hozzá. A legjellemzőbb részeket kellett összeválogatniuk, hogy a néző megkaja azt az egészet, ami a regényt alkotja, hogy hűen, hamisítatlanul adják vissza Hecko alakjait. Legjobban Púplava alakját dolgozták ki. Samuel Adamcík Púplava alakításában, mesterien játszotta az energikus, mindennel törődő, de itt-ott Stodoliste küldöttei a németek hadiszál ásán. Púplava vezetésével. hibát elkövető bíró szerepét. Hecko, valódi Púpiaváját ismertük meg Azonban hézag volt nem egyszer egyes jelenetek között. így például Púplava halálos ágyán ezt mondta Hankának és Pavolnak: Hívtalak gyermekeim. — Holott a film szerint nem tudott semmit a két fiatal szerelméről. Ugyanúgy az osztályharc kiéleződése sem eléggé kidolgozott. Martin Sechnár középparaszt helyes útra térésénél nem mutattak rá a fő indokra, ami a falu építőihez hozta. Pavol alakját jobban, mélyebben kellett volna megrajzolniok. Mikor Púplava halála után átveszi a vezetést, nem találjuk meg benne azt a mindennel megbirkózó, kommunista harcost, akit a fogságból hazatérő fiatal katonában megismerünk. Legjobban a film első része van kidolgozva úgy technika, mint tartalmi szempontból. Krútkovában már az első pillanatban' felismerjük a németekkel paktáló, a faluval semmit sem törődő tanítónőt, az ellenség ügynökét. Várjuk a végén, hogy megkapja kellő büntetését, azonban ez elmarad. Az eddig megjelent, tehát a felszabadulás után készített filmeknél sokkal jobb, nagyobb gonddal kidolgozott, s technikailag jobban előkészített az új színes filmünk, Mégis többet vártunk e nagyszerűen sikerült könyv feldolgozásától. Sok benne az erőltetett rész, a túlkapás. Nem egyszer kell a nézőnek a hiányos részt hozzá gondolni, ami a könyvben nagyon szépen meg van rajzolva. így a filmben nem látjuk az okot, miért hagyja ott Pavo! a feleségét, s hogyan szereti meg Hankát. A fő mondanivaló, a leégett falunak az újjáépítése, a földért folytatott harc. — Színészeink élethűen igyekeztek alakítani az egyes személyeket, s legtöbbjének nagyon 4 németek által felgyújtott házak tüzet tág szemekkel nézik Púplava és szomszéd asszonya, miközben már a felszabadító szovjet katonák lövéseit hallják, jó! sikerült. Martin, földjét szerető, családjátféltő alakját Andrej Bagar államdíjas színész hitelesen alakította Feleségében Mária Bancíkovát mint az anyai érzelme» visszatükrözőjének tökéletes mesterét látjuk. A hibákkal egybevéve a film nagy haladást jelent filmgyártásunk fejlődésében s reméljük, hogy a közeljövőben bemutatott új filmek még többet adnak közönségünknek. NAGY I.
