Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-02-12 / 6. szám
A Cslbz SZLOVÁKIÁI KOZPUJM 1 BlZüllSAGAJNAK LAPJA Bratislava. 1955. február 12. Ara 60 fillér IV. évfolvam. 6 szám. Tegyük érdekessé és gazdagabbá életünket A Csehszlovák Ifjúsági Szövetség az ifjúságot építő aktivitásra, politikai-nevelő, sport- és szervezeti tevékenységre neveli. A szövetség II. kongresszusa különös hangsúlyt helyezett arra, hogy az ideológiai és a test- nevelési munkát érdekesebbé és vonzóbbá kell tenni. Akadnak olyan CsISz-tagok is, akik azt hiszik, hogy az ifjúságot nem érdeklik a mostani politikai események. De ez nem igaz. A fiatalok élénk figyelemmel kísérik a nemzetközi eseményeket és érzékenyen reagálnak belpolitikai eseményeink problémáira. Gyakran keresnek feleletet sok erkölcsi és tudományos kérdésre. A frázisok és üres fecsegések nem érdeklik a fiatalokat, a politikai események azonban annál élénkebben foglalkoztatják a fiatalok kedélyét. Sokat hallanak például a fiatalok az első köztársaság „demokráciájáról“. Kezdjünk csak el beszélni Lenin „Az állam és forradalom" című kiváló művének alapgondolatairól, a demokráciáról és diktatúráról. azonnal megfigyelhetjük, hogy milyen érdeklődést vált ki az ilyen kérdések fejtegetése. Milyen hasznos volna, ha alaposabban rávilágítanánk az ökonómia alap- problémáira és az ifjúság megértené, hogy a kapitalizmus vége nemcsak egy bizonyos óhajt, vagy „igazságot” fejez ki, hanem egyenesen az emberi társadalom fejlődésének a következménye. A Csíz feladata, hogy megkönnyítse azt az utat, amelyen a fiatalok eljutnak ahhoz, hogy kialakuljon világnézetük. A marxizmus-leninizmus terjesztése feltétlenül sikerrel jár, ha a politikai körökben az előadásokon, a CsISz-összejöveteleken és gyűléseken figyelembe veszik a fiatalok természetes érdeklődését. Nemcsak az előadások. és az oktatás befolyásolja a fiatalok gondolkodását. A kultúrtevékenység is rendkívül sok alkalmat nyújt a szocialista nevelésre. Hány fiatal talált már a haladó szépirodalomban tanácsadóra és barátra. Száz és száz fiatal, aki már elnyerte a Fucsík-jelvényt, állítja, hogy az olyan könyvek olvasása, mint, Fucsik Üzenet az élőknek, Osztrovszkij: Az acélt megedzik, Fagyejev: Az ifjú gárda, Olbracht: Anna — teljesen megváltoztatta az emberek világfelfogását. A haladó világirodalom felbecsülhetetlen kincseket rejteget. Elég, ha megemlítjük Gorkij Solohov, Rolland. Nexő és Fast neveit. Csak adjunk jó könyveket a fiatalok kezébe, lássuk el jó tanáccsal a könyvek megválogatásánál. beszélgessünk a könyvekről, személyes benyomásaikról — biztosan nehezen találunk olyan fiatalt, aki ne olvasna szívesen. Vagy például egy kultúregyüttes milyen erőt jelent az ifjúság szocialista nevelésében. Hiszen a fiatalok szórakozni, táncolni, dalolni szeretnének, és nyilvánosan szerepelni. Az ifjúsági szövetségre vár az a feladat, hogy az együttesek működésének keretén belül a fiatalok alkotó szórakozási vágyát hasznos irányba terelje. A művészet rendkívüli módon befolyásolja az ifjúságot. Ezért fordult a CsISz TI. kongresszusa alkotó művészeink felé azzal a kérelemmel, hogy művészeink a mi korunk fiatal emberét ábrázolják és többet alkossanak az ifjúság és a gyermekek számára. A mi feladatunk, hogy még fokozottabb mértékben mint eddig, tanítsuk az ifjúságot a művészet megértésére, hintsük el a szeretetet úgy a komoly, mint a szórakoztató, jó zene iránt. Ezzel is harcolunk a szórakozóhelyek jobb műsoraiért, ott, ahol azt a szövetség maga rendezi, de ott is, ahol az artistaközpont, a vendéglők és más vállalatok rendezvényeiről van szó. Nem mindenki énekel, táncol és dolgozik az érdekkörökben. A sport iránt azonban a fiatalok túlnyomó része érdeklődik. Zátopek elvtárs, a CsISz II. kongresz- szusán vitafelszólalásában rámutatott arra. hogy a CsISz és politikai tevékenysége milyen szorosan összefügg nála a sporttal, amely kezdettől fogva lekötötte érdeklődését. Melyik fiatal fiú, vagy leány nem szereti a röplabda-játékot, ki nem futballozik, hokizik, vagy síel? Hány ember csak az atlétika, az úszás és torna iránt érdeklődik? És nincs olyan egészséges ember, aki ne turistáskodna. Milyen változatosan gazdag tevékenységet fejthet ki a CsISz! Azt akarjuk, hogy minél több fiatal készüljön a spartakiádra. De itt nincs szó valami „felsőbb parancsról", „CsISz-kötelességről“ fiiért ne mutassunk rá a kollektív sportfellépések szépségeire, köztársaságunk felszabadításának 10. évfordulója alkalmából rendezett sportesemények érdekességeire? Hiszen a spartakiádot nem a „jelentés” vagy „kiértékelés" kedvéért rendezzük, hanem azért, hogy további ezer és ezer embert, különösen az ifjúságot sporttevékenységre serkentsük, megszilárdítsuk erőnlétét és megerősítsük hazánk védelmi képességét. A CsISz funkcionáriusai gyakran felteszik a kérdést, vajon ez, vagy az az „akció” miért nem talált visszhangra Miért nem lelkesednek azért, amit most „felvetettem“? A következő tanácsot adjuk: Ha sikeresen akarod vezetni az ifjúságot, gondolkozz csak. Tekinti szét, éld bele magad azoknak a helyzetébe, akiket nevelni és vezetni szeretnél és akkor egész biztos, rájösz a dolgok nyitjára. Ne felejtsük el, hogy a fiatalok érdeklődését nem lehet egész egyszerűen csak úgy elskatulyázni. A mi életünk nagyon gazdag Csak figyelmesen és alkotó módon válogassuk meg a CsISz tevékenységének lehetőségeit, mert csak az vezetheti sikeresen az ifjúsági kollektívát. HÍV A KOR Versben még kevésszer mondtam el szavakba foglalva az élet megannyi köznapi nehezét, mely néha fájón érint téged, Halld hát meg fiatal barátom szívem mélyén születő zenét, melynek törvénye a kenyérharc, s az élettel kötött egyezség. Ha jól körül nézünk portánkon éles kútató ifjú szemmel, barátaim még van mit tennünk, hogy boldog legyen minden ember Mert nem vagyunk még a Hegytetőn, s a cél, mit kitűztünk messze, de esküdjünk meg, hogy mi vagyunk e cél jövendő szerelmese! S ha vagyunk, ne álljunk merengve sarjadó, új életünk előtt, bontsuk ki szilaj sasszárnyunkat, s csak a célnál tartsunk pihenőt! De aki ez úton félre áll, s nem fűti egy csöppnyi szenvedély a nemzet ügyéért, az elvész, mint egy magányos bús seregély. Barátom, nem maradhatsz magad, mert az egyes ember lemarad: hív a kor, jer hát te is velünk, s csapjon az égig igaz szavad! TÖRÖK E!