Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-11-26 / 47. szám
\ 1955. november 26. * Mickiewicz Adám. a nagy lengyel költő halálának 100.-ik évfordulójáról nemcsak szőkébb hazája, a szocializmust építő Lengyelország emlékezik meg, hanem az egész haladó emberiség. 1799-ben igen jelentékeny tör ténelmi pillanatban született. Lengyelországot 1794-ben negyedszer is felosztották, szinte eltűnt Európa térképéről. A lengyel nép rettenetes nyomorban és elnyomatásban sínylődött. Mickiewicz mint egy üstökös jelenik meg, hogy oszlassa a sötétséget és világítson. Élete csak tüzetesebb tanulmányozás után bontakozik ki. Mindazok a zavaros és bonyolult elemek, amelyek mindig más, más néven, hol mint messzianizmus, vagy mint miszticizmus, hol mint katolikus eszme, hol mint napóleoni gondolat ragadtak Mickiewicz nevéhez, most egyszeriben lehullnak róla, ami marad az egy nagy költő elvitathatatlamil örökértékű műve, egy kiváló békeharcos emlékezete. Műveiben, a maga forradal- miságában visszatükröződik az elnyomott lengyel nép élete és harcá a szabadságért. Mickiewicz a felvilágosodás szemszögéből indúl ki. túllépi a társadalmi osztályok keretét, a nép felé fordul és verseivel egyenesen forradalmasít. A francia forradalom mély hatást gyakorol rá. Már egész fiatal korában a haladó ifjúsági mozgalomba lépett, ezért száműzik hazájából és a Krím félszigetre Ikerül. Száműzetése idején ismerkedett meg az orosz forradalmárokkal és az elnyomott nemzetek szabadságáért és a társadalmi osztályok felszabadításáért harcol. Engesztelhetetlen ellensége a cári deszpotiz- musnak. Oroszországi tartózkodása alatt bontakozik ki Mickiewicz tehetsége teljes egészében. Ezek az évek egész életére rányomták a bélyeget. Szoros barátság fűzi több neves orosz forradalmárhoz. Minél jobban erősödött a fiatal lengyel demokratikus hazafiak felszabadító mozgalma, annál jobban Őrjöngtek a cári uralkodó körök. Mickiewicz kénytelen emigrációban tölteni életének nagyobb részét. Bárhol is él, Rómában, Drezdában vagy Svájcban, örök honvágy epeszti hazája után. Ezt a fájó, marcangoló érzését s legszebben a Dziadi című művében fejezi ki a legbensőségesebben és nemcsak tartalmára, hanem formájára nézve is forradalmi írás. Meseszövése sok életrajzi adatára emlékeztet. Egyedülálló bátorsággal világítja meg a lengyel múlt kérdéseit & „Konrad Wallenrod“ című művében. Leírja egy forradalmár életét, a titkos egyesületek és összeesküvések korszakát. Wallenrod, a hős pontosan tudja mit akar és ki ellen harcol, céltudatosan fegyveréhez folyamodik. Mivel az igazi forradalmi erőktől elszigetelten áll — sokszor ingadozik és gyengének bizonyul. Ekkor találkozik Halbannal — ez az alakja személyesíti meg a népet. A költő tökéletesen kifejezésre juttatja a forradalmár belső harcát a kötelesség és az egyéni boldogság között. Wal- lenrod önmaga vet véget életének, nem akar annak keze alatt meghalni, aki ellen harcolt. A költő emigrációja alatt megismerkedett a világirodalom különböző áramlataival és kí- vál^ művészeivel. Puskinhoz mély barátság fűzi, Lermontov fordítja oroszra verseit. Párizsban találl'ozik nagy honfitársával Chopinnai. aki zenében fejezi ki azt, amit Mickiewicz a lengyel ncp keresetlen nyelvén mond el. Még életében nagynevű költő és rendkívül népszerű. Versei nemcsak a lengyelek közkincse. A „Pan Tadeusz“ című realista költeményét már élete delén írta. Művészetét az emberábrázolása és a. forradalmisága jellemzi a legjobban. Az 1830-ban írt „Oda az ifjúsághoz“ című verse egyenesen mozgósított és a varsói felkeléshez vezetett. Szávai ma is pezsdítenek és csodálatosan időszerűek, minden méltatás helyett önmagukért beszélnek: „Oh ifjúság, te szárnyalj sebesen óriás sasként messze odafenn legyen a karod, mint a villám lesújtó égi vész! Vessük a vállunk hősi testvéri láncba A földgolyó deréköve vagyunk! Egy roppant góccá forrjon ezer elménk Egyetlen góccá forradjon agyunk! Barátaim boldog fiatalok! S habár iszapos meredek az út erő s gyöngeség védi a kaput Erőnek válaszoljon az erő gyöngeség ellen ifjan törj elől Mickiewicz nemcsak szavakkal, hanem fegyverrel kezében is harcolt. Törökországban lengyel felszabadító csapatokat szervezett. Teljes katonai felszerelésben 1855. okt. 26-án halt meg és átadta a nemzetek közötti békéért és a társadalmi igazságért folytatott harc zászlaját a következő nemzedékeknek. M. M. A csillagok törvényhozója 1630 egyik borongás őszi napján egy határmenti bajor városkába, Regensburgba érkezett a postakocsi. Az utasok megpihentek, | majd folytatták útjukat. De az egyik utas annyira gyengélkedett, hogy képtelen volt ismét kocsiba szállni. Elhatározta, hogy itt tölti az éjszakát s csak másnap utazik tovább. — Reggelre elmúlik, hozzá vagyok szokva az ilyen rohamokhoz — nyugtatgatta szállásadóját és egyben sajátmagát. De reggelre nem lelt jobban. Magas lázai kapott, és még mielőtt tudatára ébredt volna, hogy milyen nagy beteg, Johann Keppler, a nagy tudós és filozófus, meghalt. Keppler Leonbergben járt iskolába, de még alig tizenkét éves, amikor apja kiveszi az iskolából, hogy a gyerek pénzt keressen. Kifutó lesz egy üzletben. A vézna gyerek azonban nehezen bírja a munkát, s apja, aki jószívű, rendes ember, amint csak egy kicsit jobba megy sora a családnak, visszaadja fiát az iskolába. A fiatal Keppler magánkívül van az őrömtől, hogy újra iskolába járhat. Minden boldogságot a könyv és az iskola jelent számára. Kitartóan tanul a legnehezebb körülmények között is és igazán csak rendkívül éles eszének cs nem utolsósorban szorgalmának és vasakaratának köszönheti, hogy még az egyetemet is elvégezhette. Az egyetem elvégzése után, felajánlják neki, ho~'i vállalja el a csillagászattan tanítását a grazi egyetemen. Az ajánlat nemigenn tetszik neki. A cSil- laftúszatíant nem tartja tudománynak, inkább amolyan szerencse-jövendölésnek. Kedvenc tantárgya a matematika. De mivel más választása nincs, elfogadja ezt az ajánlatot, nem is sejtve, hogy init nyert a tudomány ezzel a döntésével. Keppler nem sokat tudott a csillagászatról. Az egyetemen hallgatott ugyan csillagászatiam előadásokat és némi fogalma volt Kopernicus elméletéről, de sohasem végzett kísérleteket, és gondolta, hogy a csillagok nem mások, mint valami fényes dolgok az égen. Becsületességére és szívósságá- a jellemző, hogy miután állását elfoglalta, azonnal hozzálátott,1 hogy behatóbban foglalkozzék tantárgyával. \ Ainden szabad idejét és éjjeleit vizsgálatokkal tölti. Ügyszólván biztos benne, hogy a bolygók mozgása ösz- szefügg a. naptól való távolságukkal. A naplói távolabb eső bolygók lassabban mozognak. De miért! Ezt kutatja ez a tudnivágyó fiatalember, s már- már feladja a reményt, hogy valaha is jeleletet kap kérdéseire, amikor tudomására jut, hogy nem egyedül dolgozik ezen a ’ érdésen. Már régen levelezik Tycho Braheval, a híres dán csillagásszal, aki akkoriban Prágában tartózkodik, mint II. Rudolf udvari csillagásza. Érzi és tudja, hogy mindkettőjük hasznára válnék, ha együtt dolgozhatnának. Ilosszas megfontolás utf" elhatározza, hogy Prágába utazik, Brahehoz. öröme nem ismer határt, amikor megkapja Brahe levelét: „Nem idegenhez jön, hanem baráthoz’’. Keppler nem egykönnyen fut el Grúzból Prágába. Az úton megbetegszik. Kevéske pénzük elfogy s Keppler családjával együtt, fillértelenüí néz szembe a holnappal, s még hozzá idegenben, ahol nem is tudnak kihez fordulni. Ekkor Keppler- nek eszébe jut Brahe. Es Brahe bebizonyítja, hogy valóban barát. Küld pénzt s az anyagi gondoktól megszabadult Keppler hamarosan talpraáll, úgyhogy a család folytathatja útját Prága felé. A várva-várt barátság nem tart sokáig. Keppler úgy érzi, hogy Brahe nem őszinte hozzá s elhagyja Prágát. De Brahe visszahívja. Nemsokára Brahe meghal s Kepplerre hagyja kutatásainak eredményeit azzal a kéréssel, hogy Keppler adja ki nyomtatásban. Brahe halála után Kepplert Rudolf a „császár fő maiema- tikusá"-nak nevezi ki, ami szépen hangzik ugyan, de nagyon keveset jövedelmez. Keppler, aki jnost már országszerte elismert tudós csillagjóslással — ágiit szívből megvet — kénytelen kenyerét megkeresni. * * * D e kísérletezéseit egy percre sem hagyja abba. Nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a bolygók föltétlenül egy bizonyos szabály szerint mozognak. S míg a Mars tulajdonságait figyeli, komoly felfedezésre jön rá, amit ma Keppler 2. törvényeként ismerünk: A bolygókhoz húzott rádiuszvektor egyenlő idők alatt egyenlő területeket súrol. Megfigyelései* közben észrer veszi, hogy a bolygók nem mozognak, — mint az feltételezhető — körben. Számol és számol, de semmi eredmény. Már arra is gondol, hogy a bolygók talán ovális vonalon mozognak. Egyik ívpapírt a másik után rójja tele számjegyekkel, amikor egy napon ujjongva hirdeti ki: A bolygók olyan ellipszis pályán mozognak, amelynek egyik fókuszában a nap van. (Keppler 1. törvényé). Hírneve egyre nő, nevét az egész tudományos világ ismeri. De a nagy tudós nyomorog, mert Rudolfnak háborús előkészületekre kell a pénz, udvari matematikusát nem fizeti. Keppler egyetlen jövedelme \a gyűlölt csillagjóslás. Állandó gondokban a megélhetésért, az egyház folytonos üldözése közepette, végtelen órákat tölt el éjszakárúl-éjsza- kára, betegen, a gyéren bútorozott lakásban, egy rossz- szagú lámpa fénye, vagy egy gyertya lángja mellett, számításai fölé hajolva, míg megszü- ■ lelik zseniális agyában az égitestek mozgásáról szóló szar bály, amely mint Keppler 3. törvénye ismeretes: A bolygók sziderikus keringési periódusainak négyzetei, úgy aránylanak egymáshoz, mint pályáik fél nagytengelyeinek köbei. Szerényen — mint amilyen egész életében volt — adta át ezt is a tudománynak, hogy nagy felfedezésével megköny- nyítse az utat a további kutatók számára. GERÖ KATALIN (36) Az őrmester egy pillanatra félbeszakította magát, hogy megigazítsa a gyertya belét, aztán komoly arccal tovább beszélt, szigorú pillantást vetve Pejzlerka nénire: — Maga ott volt, anyo, és így be van avatva az egész titokba. Ez pedig hivatali titok. Ezt még említeni se szabad senkinek. Még a halálos ágyán se, mert akkor nem lenne szabad magát a temetőben elföldelni. — Jézus Mária, Szent József, — jajveszékelt Pejzlerka néni — miért is tettem be ide a lábam, én szerencsétlen. — Ne bőgjön, anyó, álljon fel, lépjen oda a feszülethez, tartsa fel a jobbkeze két újját. Esküdni fog. Mondja utánam! Pejzlerka néni odabotladozott az asztalhoz, szüntelenül jajveszékelve: — Skoéicei Szűz Máriám, hogy én miért tettem be ide a lábamat. S a keresztről lenézett rá Krisztus szenvedő arca, a gyertyák pislogtak, s az egész valami kísérteties lúlvilági dolognak látszott Pejzlerka néni szemében. Teljesen elvesztette az önuralmát, a térdre rogyadozott, a keze reszketett. Felemelte két újját, s a csendörörmester nyomatékosan és ünnepélyesen előre mondta a szövegei: — Esküszöm a mindenható úristennek és magúnak is, őrmester úr, hogy arról, amit itt hallottam és láttam, holtom napjáig senkinek egy szót se szólok, még akkor se, ha kérdeznének. Isten engem 'Ügy segéljen. — Most meg csókolja meg a feszületet, anyó — parancsolta az őrmester, miután Pejzlerka néni szörnyű zokogás közepette végigmondta az esküt és ájtatoson keresztet vetett. — Ügy, most pedig vigye vissza a feszületet, ahonnan kölcsönkérte és mondja meg, hogy egy kihallgatáshoz kellett! A feldúlt Pejzlerka néni lábujjhegyen hagyta el a szobát a feszülettel, s az ablakon át látni lehetett, hogy az útról még állandóad visszanéz a csendnrállomásra, mintha meg akarna győződni róla, hogy nem álmodott, s hogy néhány pillanattal előbb valóban életének egyik legszörnyübb pillanatát élte át. Az őrmester közben átírta jelentését, melyet az éjszaka pacákkal egészített ki, — ezeket azután az írással egyilttt lenyalta, mintha lekvár lett volna a papíron. Most teljesen átdolgozta az egészet, és eszébe jutott, hogy egy valamit nem kérdezett meg a fogolytól. így hát behivatta Svejket, és megkérdezte tőle: — Tud maga fényképezni? — Tudok. — Es mért nem hord magával fényképezőgépet? — Mert nincs gépem — hangzott az őszinte és világos válasz. —- De ha volna, akkor fényképezne vele? — kérdezte az őrmester. — Ha a nagymamának kereke volna... fc-_ lelte egyszerűen Svejk, és nyugodtan állta az őrmester fürkésző pillantását; az őrmesternek éppen megint belenyitalt a fejébe a fájás, úgyhogy nem tudott más kérdést kitalálni, csak ezt: — Nehéz dolog pályaudvarokat .fényképezni? — Könnyebb, mint akármi mást, — felelte Svejk, — mert nem mozog, és az a pályaudvar folyton egyhelyen áll, és az embernek nem kell rászólni, hogy barátságos arcot kérek. Az őrmester tehát kiegészíthette a jelentést: „Zu dem Bericht, No 2172, melde ich * S már írta is: „Keresztkérdéseim súlya alatt többek között bevallotta, hogy tud fényképezni, éspedig a legszívesebben pályaudvarokat. Fényképezőgép ugyan nem találtatott nála, de feltehető, hogy elrejtette valahol, és azért nem hordja magánál, hogy elterelje magáról a figyelmet, amit saját bevallása is igazol, hogy igenis fényképezne, ha volna nála fényképezőgép" Az őrmester, akinek nagyon nehéz volt a feje a tegnapi éjszakától, egyre jobban bele- kavarodott a fényképezésről szóló jelentésbe, és tovább írta: „Bizonyos, hogy saját bevallása szerint pusztán az a körülmény, hogy nincs nála fényképezőgép, csakis ez akadályozta meg abban, hogy lefényképezzen egyes * Kiegészítésül a 2172. sz. jelentéshez jelentem .,. állomásépületeket és általában stratégiai fontosságú helyeket, és kétségtelenül megállapítást nyert, hogy ilymódon járt volna el, ha meglett volna a vonatkozó fényképezőgépe. Kizárólag annak a körülménynek, hogy nem volt kéznél fényképezőgép, köszönhető az a körülmény, hogy semmilyen fénykép se találtatott nála:" — Ennyi elég — mondta az őrmester, és aláírta. Az őrmester tökéletesen meg volt elégedve a ,művével, és igen büszkén olvasta fel az örsparancsnoknak. — Jól sikerült, — mondta aztán, — látja, így kell berichtet írni. Mindennek benne kell lenni. A kihallgatás, barátom, az nem olyan egyszerű, és a fődolog, hogy a berichiben minden szépen össze legyen állítva, hogy oda- fönt tisztára beleszédüljenek. Most hozza ide az emberünket, hogy végezzünk vele. No, — mondta aztán komolyan Svejknek — magát most bekíséri az őrsparancsnok úr Písekbe a bezirksgendarmeriekommandóra. Szabály szerint magát meg kéne bilincselni. De mivel én azt hiszem, hogy maga egy rendes ember, nem kap bilincset. Meg vagyok győződve róla, hogy útközben nem fog szökési kísérletet elkövetni. Az őrmester, aki Svejk jóságos arcára pillantva szemmelláthatóan meghatódott, még hozzátette: — Es ne legyen rossz emléke rólam. Vigye, őrsparancsnok úr, itt a bericht. — Hát isten áldja, — mondta Svejk lágyan — köszönöm magának, őrmester úr, mindazt, amit értem telt, és ha alkalom lesz rá, majd írok az őrmester úrnak, ha pedig egyszer megint errefelé járnék, hát feltétlenül benézek ide. Svej kiment az őrsparancsnokkal az útra, s aki • találkozott velük, amint barátságosan beszélgetve haladtak, azt hihette volna, hogy régi ismerősök, és véletlenül egy úton mennek a város felé, mondjuk a templomba. Sose hitlem volna. — mesélte Svejk, — hogy egy ilyen út Budejovicébe ennyi nehézséggel jár együtt. Erről eszembe jut a koby- lisy C ha ura mészáros esete, ő egyszer éjszaka a Palacki/ emlékműnél lukadt ki Móráéiban, és reggelig járkált ott körbe-körbe, mert úgy jött neki elő, hogy annak a falnak nincsen vége. Ettől egészen kétségbe volt esve, hajnalban már nem bírta tovább, úgyhogy kiabálni kezdett: „patruj", és amikor a rendőrök odaszüladiak, megkérdezte tőlük, hogy merre \
