Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-29 / 43. szám

1955. október 29. UJ- üßütäg.' JOZEF BUCHANZC: wm m iisifi ¥i S-ahinov ősi királyi városába érkeztem, amelynek felséges öl­tözete régen meghatott, dicső- ségénék fénye elhalványult, de mindmáig híres a gyümölcster­melése és édes mustja. Az ál­lomáson rozzant autóbusz várt. Mintha szégyenkezett volna á- rniatt, hogy a büszke CSAD nevet vlsefl. Vezeték és kereszt­neve a következő volt: Sabinov — Majdan és vissza. A szé­gyenkezésre meg is volt min­den oka, mert a teteje, jobban mondva á karosszériája majd­nem elrepült. Mindenki folya­modjon az autóbuszok vándor védszentjéhez, nehogy ez a cso­da a nyakába szakadjon!... Velem együtt néhány piros bá­tyus asszonyka szállt fel. Ba­tyujukból fehér ’ cipó kandikált ki. Mellettem öreg juhászgazda lépegetett. Kezében husáng, fe­jén báránybörsapka, lábán te­niszcipő, — a bocskor méltóbb utódja. Szinte az utolsó pilla­natban kapaszkodott fel égy furfangos molnár. Később ál­landó ékeinek nyilaival vette célba hol az egyik, hol a másik úti-társat. Közben az asszony­kák kicsomagolták átnedvesedett papírjaikból a keringet és a ka­lácsot. Az ecetes halbűz nyom­ban elárasztotta az egész göt­hös autóbuszt. Az én fiatal vi­tézem nagy buzgó hortyogással látott célja megvalósításához, noha koraibban erősen jogadko- zott, hogy meg sem moccan. Az autóbuszban csinos me­nyecskék is ültek, akiknek a fejkőtöjük sahinovi módra volt felkötve. Öreg nénike erőlködött csomagjával az ajtó felől. Sen­ki sem tessékelte hellyel. Az öreg juhászgazda ugyan ősz- szébb húzódott, de hely így sem akadt. Ekkor a legközelebb ülő asszonyka felállt és így szólt: Jöjjön nénike, jöjjön, itt még akad hely.“ „óh nem, szépségem, köszö­nöm, én már csak elálldogálok. Úgyis csal; közeire ' megyek. Csak legalább a batyumat, — kenyér van benne és mindenki belebotlik." Piros batyuját a kenyérrel az Ülésre tette. Az autóbuszban élénk beszél­getés indáit. Az öreg juhász­gazda élénken hangsúlyozta: „Mi tudjuk értékelni a minden­napi kenyeret, de maguk fiata­lok?!... Hát még ha kőmal­mon kellene örölniök és odaha­za tizenhárom gyerek várna rá­juk!" Az őszi nap már elbújt a szürke felhők szürkés bandájá­ba és annak hasadékain át kan. dikált ki a völgyre. Etlndúltam a Eutina nevű falucskába, amelyről érdekes értesülést nyer­tem. — Mintegy ötszáz lakója van. Néhány utcára tagozódik a völgyben, amelyet évszázadok óta egyik oldalról a Cergov, másikról a Mirtíol őriznek. A lakosság rutén és szlovák. Jó és dolgos. A természet pe­dig, mint yz általában járja az ilyen népeknél, jellegzetesen szép, de mostoha is. Itt csak keskeny fötdsávokat láthat az fát Pitir,iS"fa x­Mm JLJLsIsME'. ember, amelyek kizárólag zab, rozs és burgonya termelésére vannak hivatva. — Amott egy csoport lombos fa. Az erdők sötét pereme a láthatáron. Ko­pár és meredek hegyoldalak, melyekre a legénykék őszi lege­lőre hajtották ki a marhaállo­mányt. A csorda kolompjának hangja poszt orális szimfóniaként száll le a völgybe. Valamelyik kis falusi udvaron zümmög egy fáradt cséplőgép és nyetdesi a zab és rozskévékét. Nehéz volt az élet ezen a vi­déken. A nép csak „Éhség völ­gye" néven ismerte ezt a he­lyet. Itt az éhség volt a legna­gyobb úr. Különösen, ha olyan cinkosai voltak, mint Pécsy gráf és Elemér! Ezeké volt a föld és vajon ki csodálkozik azon, hogy ennek a népnek a pen- sylvániai tárnákban, csikágói vágóhidakon és argentin tele­püléseiken kellett sínylődnie!? Centet, véres centet kellett ha- zaküldeni, hogy jusson falat kenyérre az otthoniaknak. Maga Latina község a nevét az ukrán „túlírj" szótól nyerte, amely kérlelhetetlent, szívtelent jelent. Most pedig nézd ezeket a fiúkat. Szőke hajuk lobog a szilben. Vállukon fűrészt cipel­nek. Gumicsizmákban lépked­nek. Felsőtestüket szvetlcr fe­di. Az egész utcának mutogat­ják fehér vajaskenyerüket. ügy létekben megkérdeztem egyiküktől: „Meg tudnád-e mon­dani fiacskám, miért hívta nagy­apád és: apád ezt a völgyet az éhség völgyének?“... „Miért keresztelték szülőföldjüket ilyen nehéz, vádoló szóval?“ — A fiúk egyike rámnevet és miköz­ben zsíros öklét felém mutatja, így szól: „Üdvözlöm, ott az is­kola!" Noha fekete ez a néhány épü­letből álló iskola, ahová utam vezet, — olyasmivel dicseked­het, amit azelőtt még a járási székhely sem mondhatott magá­énak: Nyolcéves középiskola.’. ... A történet, amely idecsábított egyszerű és tanulságos: ebből az iskolából sugárzott a fény ezer év elmúltával a völgyre. Ifjú és viharos. Az úttörők ke­ze nyomán. Nem is akarja hin­ni az ember, mivel már évek­kel ezelőtt elfelejtette a petró­leumlámpát. Ez az úttörő nap vonzott ide bennünket! — Bár nehezen jött a világra, mégis fényt áraszt Ennek az úttörő fénynek, en­nek a néhány villanyhuzalnak az ősforrása valahol a Bányte- tep melleit van, ahol a kis tu­tinkéi folyócska ered. Szívós pa­tak ez. Vigad csobog és medré­ből olykor fájdalmasan lép ki­üljenek ezek a kis folyók. Alat­tomosak, szemre ártatlanok, de annyi kárt okozhatnak, hogy megfájdul tőle az ember szíve. Ennek a pataknak a vizes há­tára már sokféle zabolát tettek. Öreg malmot hajtott. Földes- uraknak kalácshoz valót Őrölt. Szegény embernek csak me­nyegzőre és halotti torra. A molnárok ugyan nem gazdagod­tak meg, de agyondolgoziák magukat. Néha meg sem tudta mozdítani a víz a köveket, pe­dig a nagyságos úr a lelkűkre kötötte... Ámde a latinai su- hancok, lelkes nevelőjükkel az élen a leghatásosabb zabolát tették rája: az oldalához dina­mót, a malomkő) alá pedig vala­miféle vasat helyeztek. Csak húzzad, húzd kedvest Valamelyik este egyik nénike az alvégen így sopánkodott: „Jaj, csak nem kisérti az ördö­göt a ml kántorunk? — Meg­hagy villanyfényt? Ez csak az uraknak való. Az ember azt sem tudja, hogyan forgolódjon körülötte. Elpusztítják az em­bert, elpusztítanak bennünket görögkeleti testvérek!" Nem pusztítottak el senkit. — Az égőkből fény sugárzóit és a rádió — mintegy az úttörők rádióamatőr csoportja sikerének tiszteletére, ki tudja kinek a jóvoltából, ropogós csárdást ját­szott. Valamelyik tnakrapipa mellől e"ahgzott a . bölcs meg­jegyzés: „Látod az órácskákat, eltalálták mit kell nekünk ját­szani!" A régi vízi malom fedele alá értünk, amely a sötét múlt csendes, sőt néma tanújaként maradt itt. Kacsák és libák ha­da szorgalmasan szeli a sekély tó-vizét és valamit nagy gá- gogva magyaráznak egymásnak. A hímkacsa tisztelettudóan, e- melt fővel üdvözöl bennünket. Belépünk a félhomályba,, ahol a főlépcsőkön ősz bácsika szun­dikál. A kezében újság. Bár na­gyot hall, mindamellett még el­dolgozgat. Fia, Molcan Mihály, akinek magának is hat gyerme­ke van, azt mondja róla, hogy egészséges. — „No hát ezt a csodát jöttek megbámulni?" A Katinka csobban a nagy fake- rékeit és loccsanva zuhan a se­kély vízesésbe. Kihalt itt min­den. A liszt szaga már régen elpárolgott a sarkokból. A bag­lyok már nem hálnak itt. Nos hallgassátok meg, hogyan ke­rült be a hübérurak ezen jám­bor szolgája, a vízi malom az új történetembe. ittimimtM* .............................................................. THOMAS MANN: Foditotta: Tóth Tibor Keservek (3. folytatás) A gondolatot és a szót meg­utáltatok azok, akik ma sáfár­kodnak vele, akiknek ma meg* adatik a jog, hogy hangosan gondolkozzanak és cselekedje­nek. A nyelv, a gondolkodás és az írás becsületét meggyalázták és oly alávalón visszaéltek vele, hogy az harminc évvel ezelőtt kontinensünkön elképzelhetetlen volt A Dollfuss gyilkosság után ügy látszott, erősödik a világ elszánt akarata, hogy leszámol­jon Hitler-Göring-Göbbels par» lamentgyujtogató. gyilkos re­zsim jével. A német nép lelkiállapota? Eltompult álmélkodás országá­nak rossz hírnevén. .Néhány napig hagyták, hogy értesüljön a gengszter rezsim ellen irá­(Napló’egyzetek) nyúló durva támadásokról, ez­zel igyekeztek felkelteni becsü­letes felháborodását, amely ál­talános tájékozatlanságát és tudatlanságát tekintve termé­szetes. Ugyanaz a repcet, mint a háború idején: Németország az igazságot védelmezi a ha­zugsággal szemben. A világ tobzódik a pimaszságokban, Né­metország nemesen tűr. A csa­ló gazemberek rákényszerítik a népre ezt a szerepet, mert tud­ják, hogy lelkületűnek ez felel meg a legjobban. Már augusztus 1-én tartot­tam attól, hogy Hitler beikta­tása a birodalmi elnök tisztsé­gébe igen rossz, a fejlődés gátló következményekkel jár. Élképzelhető-e, hogy minden gyalázatossága után monumen- táis bálványt alkotnak ebből az „alakból”, feje körül a gon­dos atya dicsfényével ? Egy nappal később aggodal­mam beigazolódott, elfogadtat­ták és kihirdették a jőelőre el­készített törvényt, sietve fel­eskették a véderőt — Blom­berg még jókor hozzájárulását adta — és csak most döbben­tünk rá a június 30-iki tömeg- gyilkos államcsíny értelmére, amely nem utolsó sorban sza­baddá tette az utat e cél el­érésére. — A nap hőse azonban nem kívánja az államelnök) cí­met, elődje iránt érzett kegye­letből. De hisz Ebert is elnöl volt és ha annyi benne a ke gyelet, miért nem röstelli Bis marok után viselni a birodalmi kancellár címét? (Folytatás következik) „Sváko, indítsa meg a kere­ketr Ugyan miért nem hagytok bé­kémet? — Vagy talán nem ve­szitek észre, hogy egészen re­kedt vagyok! Több vizet enged­jetek rám, mert összetörnek a bordáim ... Jaj uraim, mi min­dent mondhatok én el önöknek! Ven öregecske. — Rajtat Több vizet kerekemre! — Ügy. — Három évvel ezelőtt itt okve- tétlenkedtek a huncut fiúk. Gon­doltam, hogy nem hagynak bé­két. Talán vizet eresztenek rám, vagy pedig vak macskát... De íme ügyesen forgolódtak körü­löttem. Mondogatták: „Ez Is jó rajta. A kerék sem rothadt még. Szíjjakat veszünk. A Eutinán gátat építünk■“ — Gondoltam magamban, hogy öreg vagyok én már az efféle tréfákra. Hi­szen tudjátok, hogy míg fiatal voltam és ezeket a köveket kel­lett. forgatnom, a molnárok so­kat évűitek velem. Amint fia­tal és jómódú menyecske jött, vígan folyt az őrlés. A szegény embernek nem egyszer keltett éjnek idején kövei hordania a gátra és árkot mélyítenie. Bi­zony‘bizony, ilyenek voltak a régi idők. — Most meg itt van­nak ezek a fickók. Valahogy úttörőknek hívják őket. Azt gon­dolják, hogy én fogom hajtant a kerekeket az 5 villanyáramuk­hoz. Ma mindenki könnyen akar élni... Jöttek és a baloldalam­ra ideerösitették a dinamót... Te meg öreg mai mocska kín­lódj! Egyikük, aki úgyszólván kt sem nagyon játszott a földből, így okoskodott: „Ha őrölt az uraknak, dolgozzon nekünk isi" — Ennyi tiszteletet érdemel csak az öreg malom? Egyhangúan zakaiolt az öreg malom, kissé bágyadt is már. Bszre sem vette, hogy a lép­csők alatt kigyulladt az égő fé­nye. A fény az alkonyaiban úgy ficánkolt, mint az egérke. Azt sem tudta, melyik sarokba ugorjon. „Nézzétek, világit" — mon­dotta a vezetőm. A régi vízi malom gyújtotta meg a hala­dás fényét. A víz fürgén ug­rált a keréken és az mormogva egyre csak dolgozott. Az öreg malom meséje bevo­nult a valóságba, amely vidám és állandó. A ,,Hollócska“ nevű magas­lat lábánál bokrok és vadszil- vafák ágas-bogas árnyéka ter­peszkedik. .-Ír esthomály a le­kaszált széna illatával párosul­va lopózík be a falu faházikói közé. Valahol d felvégen egy szerelmes leány befüggönyzi az ablakát. /I tutini szépség ■egy rutén eltévedt leány dalát ének­li: Gombát szedni járt a lány már régen, Mégis eltévedt kint a zöld réten. Zöld tölgyhöz ért. ügy vélte a lelkem: Itt talán majd jó lesz éjjeleznem. Azt gondolta, zöld tölgy volt, mit látott, Pedig ott egy deli ifjú állott. Vezess fiú’, Ezen a határon Egyedül az utat nem találom. Az ének egyesül a széna és az érett alma illatával. A kultúr- házban összehajtják a fejüket a favágók és a kisparaszfok. A rádió mögül az iskolás gyerme­kek szöszke fejei kandikálnak ki. A rádió egyre játszik... A terem tele van a gyermeki kéz nyomán támadt fénnyel, fiatal emberekkel, akik elfelej­tették, hogy gondjaik is van­nak. Tele van a jövő fényével és illatával. Fordította: ZALA JÓZSEF. Váriak a bevonul ókat A kaszárnya udvaron a gesz­tenyéjük hullatják levelüket. A fák sárga színbe öltöztek. Szép őszi nap van, a másodévesek már a tartalékba mennek át. Természetesen örülnek ennek, de azért valahogy olyan fur­csa szorongó érzésük van. Hi­szen sok jó baráttól, és a víg katonai élettől búcsúznak. A kaszárnya udvara elnémult, el­csendesedett, most csak néhány katona lézeng az udvaron, se­pernek, takarítanak, rendbehoz­zák a kaszárnyát. Nagyban ké­szült ek az újoncok fogadta­tására. A kaszárnya épületében beteg vidám étet folyik. Minden tiszt asztalán hatalmas aktacsomók. A legnagyobb munka azokra a tisztekre vár, akik politikai tisztek lesznek. A mi főhadnagyunk Zruber Emil n.jy munkában van, elő­készíti munkatervét. Szeretné, ha a terv jobban sikerülne, mint tavaly. Panaszkodik is: „Ta­valy a választási akcióval vol­tunk elfoglalva, hiszen közvet­lenül a választások előtt áll­tunk és az újoncokkal meg akartuk ismertetni a választá­sokat, Már arra alig jutott idő, hogy a katonai életről beszél­jünk velük. Ma azonban arra fektessük a főhangsúlyt, hogy a hadsereg életével ismertessük meg az újoncokat. Futva átnézzük a tervet, ol­vassuk, hogy a CSISZ-tagok aktívája és a párttagok megis­mertetik az újoncokkal a CSISZ és a CSKP jeladatait. A terv­ben további aktívákról gondos­kodnak, ahol a katonák majd megismerkednek az új életfel­tételekkel. A terv nem feledke­zik meg a kullúrmunkárót sem. Az új katonák már az első nap érdekköröket alakíthatnak, amelyekben alkalmuk lesz ki­bontakoztatni tehetségüket és képességeiket. A kultúrműsorok keretén belül a katonák megis­merkednek a körök feladataival és tevékenységével. Nagy fi­gyelmet szentelnek a Fucsik jel­vényszerző versenynek és meg­értetik az újoncokkal, hogy mennyire jonios, hogy a katona olvasson és hogy a katona Szá­mára ugyanolyan fontos a könyv, mint a puska és az automatapisztoly. Nem feledkez­nek meg kihangsúlyozni, meny­nyire fontos, hogy a katonák politikai oktatásban részesülje­nek és újságot olvassanak. A katonákat megszoktatják arra, hogy rendszeresen olvassanak újágokat és folyóiratokat. Nem, a katonák nem érzik majd börtönbe magukat, mint valaha. A katonáknak minden módot megadnak arra, hogy fejlődjenek és érvényesülhesse­nek. Zrubec politikai tiszt nem feledkezett meg a sporttevé­kenységről sem, gazdag műsor­ral sportdélutánt rendez. Nem feledkeznek meg azokról az üzemekről, amelyek védnök­séget vállaltak és múzeumokat, történelmi nevezetességű helye­ket is meglátogatnak. Mihelyst az újoncok már otthonosan mo­zognak az egyenruhában, 2ry-v bee főhadnagy meg akarja m-’ iogatni a racsai JRD-t és a V. I. Lenin múzeumot. Zrubec politikai tiszt gazdag programot állított össze, most már csak a hadsereg új tagjaira vár. A „régi" katonák nehezen bú­csúznak a mai katonai élettől. J. KMET Tartsuk rendben fegyvereinket A Kutuzov kaszárnya, amely néhány nappal azelőtt még fé­lig üres volt, újból feléledt. Az ország minden sarkából új la­kók — új katonák érkeznek. A kaszárnya valóbn ünnepélyesen fogadta őket. A gyakorlóteret is előkészítettük, a szobák frissen festve, a politikai oktatás ter­me kidíszítve. A fegyverraktár- bán példás rend. A fegyverek feldíszítve, szép sorban állnak. De mit jelentenek azok a leve­lek, hol a puskákon, hol a gép­fegyvereken. Ezeket a leveleket a régi katonák írták, akik a fegyvereket használták. Kezünk­be vesszük az egyik levelet. Dubovszky tizedes, példás lö­vész írta: „Elvtársi Nemrég vé­gezted el az altiszti iskolát, né­hány nap múlva a legnagyobb megtiszteltetésben részesülsz, katonáink nevelője, parancsnoka leszel. Nálunk már hagyomá­nyossá vált, hogy átadjuk ta­pasztalatainkat. Egy évvel ez­előtt Adamkovic tizedes pa­rancsnok kezéből vetem át a fegyvert, áld minket lövészet­ben képzett ki. A mi rajunk mindig jó! megállja a helyét, csak jő és kíválő osztályzatot kaptak. Emlékszem, csak egy­szer kellett javítani a fegyve­remet. Felemeltem, bemértem és céloztam. Kilenc közül csak egy találat volt. Nagyon bosz- szantott, de mindhiába. Tüze­tesebben megnéztem az auto­matapisztolyt és akkor láttam a hibát. Ügylátszik leeshetett a földre. A műhelyben megálla­pítottam, hogy az automata pisztoly szíja a fegyver javító hanyagsága folytán beakadt a köszörűkébe és az automata a földre esett. Ebből két tanul­ságot vontam le. Ha nem lesz rendben a fegy­verem, akkor nem használha­tom. Ha én, mint a raj pa­rancsnoka nem célozok rende­sen, akkor a raj elveszti bizal­mát a fegyverben és nem telje­síti feladatukat. A fegyvert rendbehoztam és a „fekete nap” már nem ismétlődött meg. Ev­vel csak azt akarom mondani, hogy mennyire fontos a sze­mélyes példamutatás. Ne feled­kezzetek meg erről és gondo­san bánjatok a fegyverrel. Na­ponta ellenőrizd a fegyveredet, vajon minden rendben van-e. Nagyon hasznos lesz számodra és kikerülöd a felesleges kel­lemetlenségeket. A fegyvertisz­togatást használd fel arra, hegy a szétszedésnél és a fegyver összerakásánál átismételd az al­katrészeket. Később aztán ver­senyezhettek is ebben. Az isko­lai, éles és harci lövészetet ne- csak a mindennapi gyakorlatozás keretén belül gyakorold. Az estéket használd fel hasznosan és vedd igénybe a kultúr-lehe- tőségeket. A segédeszközöket vedd igénybe. Mindig mérsékelt tá­volságból célozz. Pontosan je­gyezd fel az elért eredmény - két és a legjobb céllövőket ter­jeszd elő jutalmazásra. Ha még nem kaptad meg a „példás lö­vő” jelévnyt, akkor rajoddal e- gyütt azon igyekezz, hogy a következő évben megkaphassá­tok a kitüntetést Ha igyekezni fogtok a ti ra­jotokban is, sok kiváló lövész lesz és a rajotok talán a leg­jobbak közé fog tartozni. Min­dig légy mintaképe a többek­nek, csakis akkor érsz el ered­ményeket, és csakis akkor tel­jesítheted azokat a feladatokat, melyeket a parancsnokod és a dolgozó nép elvár tőleg. L. LENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents