Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-22 / 42. szám

*

1955. október 22.

JONATHAN SWIFT

Mint minden világirodalmi remekmű, úgy a Gulliver utazása is bizonyos értelemben kimeríthetetlen. Milyen sok gyönyörűséget jelentett számunkra gyermekkorunkban és milyen élvezetes olvasmány felnőttek számára még ma is. Szinte hihetetlen, hogy Jonathan Swift kétszáz évvel ezelőtt halt meg és október 19-én emlékezünk meg elhalálozási napjáról.

Gyermekkorunkban, amikor mohón csak a mű cselekményét szítuk magunkba, nem értettük meg a szatirikus regény lényegét. Érettebb fejjel újból felelevenítjük képzeletünkben Gulliver halhatatlan alakját és most olyan üdén, frissen áll előttünk, mintha egyenesen most érkezett volna Lilliput országából és most mesélné el nekünk úti kalandjait.

Gulliverrel kapcsolatos legfőbb élményünk ma is Swift kritikájának teljessége. Nincs benne semmi megalkuvás, kendőzés, vagy kímélet: ott. ahol valami rossz, ott gyökeresen igazságosabbat kell helyébe állítanunk — ezt magyarázza Gulliver minden olvasónak. Swift hősét, Gulliver kapitányt, több utazásban elküldi olyan országokba, ahol az arányok lényegesen elütnek. A más szemmérték adta különbség feltárja Swift Angliájának lényeges ellentmondásait. A szatíra nem is annyira a szembeállítás, a viszonyítás fordulatain múlik, hanem azon, hogy milyen eszmékhez viszonyítja az író az ábrázolt valóságot. Swift nemcsak a vallás, a feudális ideológia eszméit és- a gyakorlati valóság közti kiáltó ellentéteket állítja szembe, hanem még inkább rámutat a burzsoa világ ellentmondásaira. A lilliputiak országába azért vezeti hősét, hogy torzképben gúnyolja ki mindazt, ami. kora társadalmába* visszás volt. Amikor Gulliver megismerkedik Lilliput ország társadalmi, politikai, vallási viszonyaival, akkor ez 'angol viszonyokat látjuk magunk előtt. Swift a közvetlen analógia eszközével dolgozik. Az angol uralkodó osztályok torzsalkodásaiban az egyes klikkek vezetői valóban csak kötéltánccs akrobata mutatványokkal tarthatták fel magukat, nem a hozzáértés döntötte el sorsukat, hanem az intrikák kötéltáncos bravúrjai, akárcsak a lilliputi pénzügyminiszterét, aki sikerét annak köszönhette, hogy kilencszer tudott tótágast állni a kötélen. Swift igen élesen rávilágít kora uralkodó osztályainak párt es egyházviszályaira és szatírája erősen a vallás ellen irányul. Az aránytalan ellentétek hatásával teszi nevetségessé a lilliputiakat, akik vádiratot szerkesztenek Gulliver ellen és így közvetlenül ostorozza a gyarmatosító hatalmakat. 6ul!!- ver szerzője aztán fordít egyet a szatíra alapötletén és hősét az óriásokhoz küldi. A gondos aprólékossággal kidolgozott részletek nem kedveznek sem az óriásoknak, sem Gullivernek, mind Gulliver mind az óriások gyakran válnak nevetségessé, s mindez együttesen szolgálja az emberi társadalom bírálatának célját. Az óriáskirály hosszú beszélgetést folytat Gulliverrel hazájáról és részletesen ismerteti Anglia földrajzát, történelmét, alkotmányát és nevelési rendszerét.

Gulliver az óriások országában olyan Intézményekkel ismerkedik meg, amelyek Angliában nincsenek.

A kettős szatirikus alapötletből Gulliver később olyan országba érkezik, ahol megint a dolgok új arányai tárulnak szemei elé. A repülő sziget országában ugyan látszólag az ész és a tudomány az úr, de mivel ezek képviselői megtagadnak mindent, ami a nép érdekeit szolgálja, az országot siralmas nyomorba döntik. A repülő sziget a nép felett lebegő és érdekeit semmibevevő angol u- ralkodó osztályt és az egész

szárazföldet kizsákmányoló Angliát jelképezi. A szerzőt néha már el is hagyja önfegyelme és feladja a szatíra jelképes módszerét és szíve szerint néven is nevezi a dolgokat.

Ha a legrészletesebben elemeznénk Swift szatírájának módszereit, humora tartalmát, e- gyedülálló ötleteit, a részletek kidolgozásának aprólékosságát és egyben benső ellentmondástól, mentes következetességét, akkor még mindig maradnának olyan részletek, amelyek minden ovlasásnál * újat és mást mondanának az olvasónak.

Kevésbé ismert Swift a „Hordó meséje” című szatírája, melyben elmondja, hogy a három egyház milyen házugsá gokkal és fortélyokkal igyekszik hamis tanaikat fenntartani. A jelképes mese egy apáról szól. akinek három fia van és amikor az atya a halála óráját közeledni érzi, végrendelkezik Fiai mindegyikére egy-egy kabátot hagyományoz. A kabátoknak az az előnye, hogy egész életére jó szolgálatot tesznek. A végrendelet egy szigorú kikötéssel él. A kabátok szabásán változtatni semmit sem szabad.

A jelképes mese értelme: a végrendelkező atya — a keresztény isten, fiai az egyházak, a végrendelet, a szentírás, a három kabát pedig az egyházi tanítás. A mese célzata világos: az egyháznak semmibe sem veszik az ősi egyszerűséget, és csakis világi hiúságra törekszenek. A kereszténység romlását Swift a nép szemszögéből nézi, nem a mesealakok Péter, Jankó és Márton viszályain van a hangsúly, hanem abban az alapvető árulásban, melyek ezek az Igazi emberség ellen elkövettek.

A „Könyvek csatája” című szatíráját is páratlanul mulatságos mese keretébe foglalja. A királyi könyvtárban a modern és régi szerzők művei véres csatára kelnek, mert a két tábor egyaránt vitatja a másik

elsőbbségét. Swift ellentéteinek vonalát követve mindenki rögtön tudja, hogy a harc résztvevői nem csupán könyvek és a színhely az egész londoni közélet. A „Könyvek csatáj?” a szerzők, pártok és világnézetek harca. Fényes alkalmat nyújt arra, hogy megmondja a véleményét a korabeli irodalomról és ostorozza hibáit.

Jonathan Swift Írásait még életében tizenhét kötetben adták ki. Gulliver utazásait nem volt könnyű nyomtatásban megjelentetni. Érdekes külön regény lenne az első kiadások története is. A szerzőség titkát sokáig fenntartotta. Amilyen keményen, határozottan, félelmet nem ismerve tudott harcolni egy-egy reform törekvésért, vagy az igazságtalanság leleplezéséért, annyira keserű boldogtalan, örömtelen volt belső élete. Végrendeletileg gondoskodott sírfeliratáról, melyen ez áll: „Szívét immár nem martlossa kegyetlen felháborodás, vándor menj, s ha tudod, kövesd szabadságharca kemér.j példáját.“ Az elhalálozás dátuRészlet Swift: „Gulliver utazásai“ cimű könyvéből:

A szerző nagyon különös hangon mulattatja a császárt és mindkét nembeli nemességét, A liliputi udvar szórakozásai.: Á szerző bizonyos föltételek mellett visszanyeri szabadságát.

A

emed viselkedésem és jó modorom annyira megnyerte a császárt és udvarát, sőt a hadsereget és általában a népet is, hogy már-már reménységet táplálhattam, hogy rövid időn belül visszanyerhetem szabadságom. De el .is követtem minden tőlem telhetőt, hogy ezt a nekem kedvező hangulatot szítsam. A bennszülöttek lassan- lassan megszoktak és egyre kevésbé féltek tőlem. Olykor- olykor leheverédtem és ölüket, hátukat a tenyeremen táncoltattam; utóbb már fiúk, lányok nem egyszer bújósdit is játszottak a hajamban. Most már derekasan haladtam a nyelvükben; értettem s beszéltem is.

Egy szép nap a császárnak kedve kerekedett, hogy bizonyos hazai mutatványokkal szórakoztasson. Ezekkel az ügyes és nagyszabású mutatványaikkal

túlszárnyalnak minden más népet, amelyet csak Ismertem. De legjobban ,mulattam köléltán- caikon, amint a föld felé, . két láb és tizenkét hiivelyknyire ki- fesZített vékony fehér fonálon ugráltak. Az olvasó szíves türelmét kérem, ha ennél a pontnál kissé tovább időzöm.

Ezt a kötéltáncot csak olyanok végzik, akik nagy hivatalok kandidátusai és nagy gráciában vannak az udvarnál. Er- re a művészetre már kora ifjúságuktól fogva tanítják, jóllehet sokszor nem is nemesi származásúak és egyébként sem részesülnek fényes nevelésben. Ha egy magas állás — akár hálál, akár az olyan gyakori kegyvesztés következtében — megürül, öt-hat kandidátus folyamodik a császárhoz, hogy mulattathassa őfelségét és udvarát kötéltánccal. S aki legamagasabbat tud ugrálni, anélkül, hogy lebuknék, az nyeri el az üres tisztséget. De gyakran maguk a fő-főminiszterek is parancsot kapnak, mutassák be a császárnak tudományukat s tanúsítsák előtte, hogy még nem vesztették el képességeikét.' Flimnap, a kincstartó, ismeretes. arról, hogy legalább is egy hüvelykkel magasabbra tud ugrani a kifeszi- tett kötélen, mint az egész császárság más lordja. Magam is többször láttam,, mint vetett cigánykereket egy árkon át feszített kötélen, amely nem volt vastagabb egy angliai közönséges csomagolós'párgánát. Rel- dresal barátom meg, a császári ház fö-főszekretáriusa, az én — remélem pártatlan — véleményem szerint nyomban a kincstartó után következik; a. töpbi nagy- rangúak azután körülbelül egyformák.

Ezek a mutatványok gyakran végzetes balesetekkel járnak; legalább is nagyszámú ilyen esetet emlegetnek. De magam is láttam, mint törte ki lábát két-három ilyen kandidátus. —1 Am még nagyobb a veszedelem,

ha császári rendelet következtében maguk a miniszterek tanúskodnak ügyességükről, mert arra való igyekezetükben, hogy fölülmúlják önmagukat, annyira vakmeröek, hogy alig van köztük, aki még le nem zuhant volna, sőt van, aki már kétszer- háromszor is lebukott. Hallottam, hogy Flimnap, egy vagy két évvel megérkezése előtt múlhatatlanul kitörte volna a nyafkát, ha a császár egy párnája, amely történetesen a földön feküdt, nem enyhíti vata zuhanása erejét.

F

an azután egy másik mutatvány, amelyet azonban csak különös alkalmakkor, s akkor is csak a császár, a császárné és miniszterelnök előtt végeznek. A császár az asztalra tesz három, egyenkint hat hüvelyk hosszú finom selyemzst- nórt; az egyik kék, a másik piros, a harmadik zöld. színű. Ezeket a fonalakat díjul tűzi ki azok száméira, akiket kegyének különös jelével akar kitüntetni. A solemnis bemutatás Őfelsége nagy fogadótermében történik, ahol a kandidátusoknak ügyességükről olyan próbát kell ten- niök, amely nagyon különbözik az előbbitől, s aminőhöz némi- kép foghatót nem láttam sem az ó-, sem az újvilágban. ^4 császár botot tart a kezében vízszintesen s a kandidátusoknak rendre hol át kell ugorniok a boton, hol meg át kellbujniok alatta, aszerint, hogy a császár leereszti, vagy följebb emeli a pálcát. Olykor a császár fogja a bot egyik végét, a miniszter- elnök a másikat, de néha ez maga fogja az egészet. Aki legügyesebben végzi a dolgát s legkitartóbb az ugrálásban s át- bújásban, jutalmul kapja a kék selymet; a második kapja a pirosat, a harmadik a zöldet. Valamennyit kettős csavarással derekukra övezve, hordják, s abban az udvarban kevés, nagy embert táthatni, aki ne ékeskednék ilyen övvel.

nicht fahren, ülni, inni, fúrt inni, burst

— Nincsen, apuskám, — felelte Svejk — Herr óberlajtnant Lukás, regiment numero 91, magával vitte, és én ittmaradtam az állomáson.

— ** Was ist das Wort: apuskám? — fordult az őrmester az egyik kísérőjéhez, egy öreg landwehr-katonához, aki úgylátszik nem volt nagyon jóban az őrmesterrel, mert nyugodtan így felett:

— *** Apuskám, das is wie: Herr Feldwebt.

Az őrmester folytatta beszélgetést Svejkkel:

— Tőkumeni minden katonának, tókumeni nélkül becsukni **** auf Bahnhofs-Militärkommando, den lausigen Bursch, wie einen tollen Hund.

Svejket bevitték az állomásparancsnokságra; az' őrszobán ott ült a legénység többi tagja, valamennyien úgy néztek ki, mind az öreg landwehres, aki oly szépen le tudta fordítani németre az „apuskám“ szót született ellenségének, az őrmesteri hatalomnak.

Az őrszoba litografált képekkel volt feldíszítve, melyeket akkoriban a hadügyminisztérium szétküldhetett minden katonai irodába, de minden iskolába és kaszárnyába is.

Svejket, a derék katonát, először is az. a kép üdvözölte, amely a felirat szerint, Franz Hammel szakaszvezetőt, továbbá Paulhart és Bach- mayer tizedest ábrázolta a 21 cs. kir. lövész- ezredből, amint kitartásra buzdítják a legénységet. A második oldalon függő kép ezt a feliratot viselte: „Dankó János szakaszvezető az

5. honvéd huszárezredből felderíti egy ellenséges üteg állását.

Jobboldalt egy plakát lógott:

Ilyen plakátokkal, melyeknek szövegét a kiagyalt rendkívüli példákkal együtt a hadügy- minisztérium irodáiban fogalmazták a katonhi szolgálatra behívott német újságírók, ilyen plakátokkal akarta ez a vén hülye Austria fél- lelkesiteni a katonákat, akik mindezt sohasem olvasták el, s amikor a bátorságnak ilyen rendkívüli példáit fűzve, könyvalakban küldték utánuk a frontra, hát belecsavarták cigarettának a papírdohányt, vagy még célszerűbben használták fel a küldeményt, a vakmerőségről kitalált rendkívüli példák értékének és szellemének megfelelően.

®* Mit jelent az a szó, hogy apuskám?

*** Apuskám, az annyi, mint: őrmester úr. **** A katonai állomásparancsnokságon, a tetves fickót, mint egy veszett kutyát.

Míg az őrmester elment valami tisztet keresni, Svejk ezt olvasta a plakáton:

Jozef Bong irénkatona Az egészségügyi oszlop katonái súlyos sebesülteket raktak fet a kocsikra, amelyek egy fedett szakadékban várakoztak. Amint megteltek a kocsik, hátravilték őket a kötözőhelyre. Az orvosok észrevették a kocsikat és gránáttüzet irányítottak rájuk. Jozef Bong trénkatonának, a 3. cs. és kir. trén- svadronból, megölte a lovát egy gránát- repesz. Bong feljajdult: „Szegény, kis deresem, véged van!“ Abban a pillanatban őt is eltalálta egy gránátszilánk. Mindazonáltal kifogta lovát, és a hármas fogatot biztos fedezékbe húzta. Aztán visszament az elesett ló hámfáért. Az oroszok szüntelenül lőttek. „Csak löjjetek, átkozott dühöngök, én a hámot nem hagyom itt!" és tovább szerelte a lóról a hámot ezekkel a szavakkal. Végül elkészült, és visszavonszolta magát a hámmal a kocsihoz, hosz- szú távolléte miatt az egészségügyi katonák mennydörgő szemrehányásokkal fogad- ' ták. „Nem akartam otthagyni a hámot, még majdnem új. Azt gondoltam, kár lett volna érte. Az ilyen dolgokból nincs fölöslegünk", védekezett a bátor katona, továbbmenve a kötözőhely felé, ahol csak most jelentkezett, mint sebesült. Kapitánya később ezüst viiézségi éremmel díszítette fel mellét e bátor tettéért.

Svejk elolvasta a plakátot, s mivet az őrmester még nem jött vissza, így szólt az őr- szobában üldögélő landwehresekhez: — Ez itten nagyon szép példája a bátorságnak. így minálunk a hadseregben mindig vadonatúj lószerszámok lesznek; de amikor Prágában voltam, olvastam a Prágai hivatalos újságban egy még szebb példát egy dr. Josef Vojen nevű egyévi önkéntesről. Ez Galíciában volt a 7. tábori vadász zászlóaljnál, és amikor szuronyra került a sor, kapott egy golyót a fejébe, és amikor a kötözőhelyre. vitték, azt ordította, hogy egy ilyen karcolás miatt ő nem hagyja magát bekötözni. Es mindjárt tovább akart elő- nyomulni a szakaszával, de egy gránát elütötte neki a bokáját. Megint el akarták vinni, de d fogott egy botot és azzal bicegett a harcvonal felé, és a bottal védekezett az ellenségtöt, és odarepült egy másik gránát, és letépte a kezét, amiben a botot tartotta. Erre átvette azt a botot a másik kezébe, azt ordította, hogy ezt nem bocsájtja meg nekik, és a jóisten tudja,

mi tett volna a vége, ha egy sprapnel nemsokára véglegesen ki nem készíti. L,ehet, hogy ha a végén mégiscsak fűbe nem harap, hát d is ezüst viiézségi érmet kapott volna a bátorságért. Mikor a srapnel levittea fejét, ez még gurulás közben is azt kiáltotta: „Bár rád a bősz halál lehet, tedd híven, amit tenni kell!"

— Firkálni, azt tudnak ezek az újságok, — mondta az egyik közlegény — de odakint egy ilyen szerkesztő egy óra alatt tisztára meg lenne hülyülve.

A landwehres kiköpött: — Minálunk Cas- lavban volt egy szerkesztő Becsből, egy német Fénrik * volt. Mivetünk a világért se akart csehül beszélni, de amikor berakták egy menetszázadba, ahol csupa csehek voltak, mina- járt tudott csehül.

Az ajtóban megjelent az őrmester, és dühödt arccal azt mondta:

— ** Wenn man lenni drei Minuten Weg, da hört man nichts anderes als: eseszki csesL

Aztán megint kijeié indult, bizonyára az étterembe, de még odaszólt a landwehr-káplár- nak, Svejkre mutatva, hogy mihelyt a hadnagy megjön, vezesse elébe ezt a tetves gazembert.

— A hadnagy úr megint a távirász-Iánnyal szórakozik az állomáson — mondta az őrmester távozása után a tizedes — már több mint két' hete koslat utána, és mindig borzasztóan fel van dühödve, amikor megjön a távírdából, és azt mondja róla: *** „Das ist aber eine Hure, sie will nicht mit mir schlafen.“

Ezúttal is igen feldúlt állapotban lehetett, mert amikor nemsokára megjött, hallották, hogy valami könyveket csapkod az asztalra.

— Hiába, komám, be kell menjél hozzá, — mondta részvéttel Svejknek a tizedes — sokan átmentek már az S kezén, öreg katonák és fiatalok is.

Es már be is vezette Svejket az irodába, ahol a papírokkal teleszórt asztal mögött egy fiatal hadnagy ült, végtelenül dühös ábrázoltai.

Mikor meglátta Svejket és a tizedest, sokat sejtetően így szólt: — Aha! — Aztán elhangzott a tizedes jelentése: — Lajtnant úrnak alá* Fähnrich — zászlós

** Ha az ember három percig távol van, már nem hallani semmi mást, csak: csehül, csehek.

*** Micsoda ringyó, nem akar velem hálni.

zatosan jelentem, hogy ezt az embert doku- nient nélkül találtuk az állomáson.

A hadnagy bólintott, mintha azt akarná kifejezni, hogy ő már évek óta előre tudta, hogy éppen ezen a napon és ebben az órában ott fogják találni Svejket iratok nélkül a pályaudvaron: hiszen csak rá kellett nézni Svejkre ebben a pillanatban, s feltétlenül az a benyomása támadt mindenkinek, hogy ilyen ábrázatú és külsejű egyénnél e'gyáltalában, nem is lehet semmiféle dokumentum. Svejk e pillanatban úgy nézett ki, mintha a derült égből pottyant volna alá, valamelyik idegen bolygóról, s most naiv ámulattal nézi ezt az új világot, melyben egy számára eddig teljesen ismeretlen Butaságot kérnek tőle — valami dokumentumot.

A hadnagy Svejket méregetve gondolkozott egy ideig, hogy mit is mondjon, s hogy mit Ikell kérlelnie tőle.

. Végül megkérdezte:

I — Mit csinált itt a pályaudvaron?

— Lajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogy vártam a Ceské Budejovicébe menő vonatot, hogy eljuthassak az ezredemhez, a kilencven- egyesekhez, ahol én vagyok a legénye a Lukás óberlajtnant úrnak, akit kénytelen vottam elhagyni, mivel az állomásfőnökhöz kisértek bírság miatt, mert meggyanúsítottak, hogy én állítottam meg a gyorsvonatot, amin jöttünk, u biztonsági és vészfék segítségéi)el.

— Megőrülök, — kiáltotta a hadnagy — mondja el összefüggőben, rövidekben és ne fecsegjen mindenféle marhaságokat.

— Lajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogy már attól a pillanattól fogva, amikor mi a Lakás óberlajtnant úrral beszálltunk abba a gyorsvonatba, amelyikkel a lehető leggyorsabban el akartunk jutni és utazni a mi 91. cs. kir. gyalogezredünkhöz, nekünk mindjárt pe- chünk volt. Először is elveszett egy kofferünk, aztán, hogy össze ne keverjem, egy generálmajor úr, aki teljesen kopasz volt...

— Himmel Herrgott — fújt egyet a hadnagy.

— Lajtnant úrnak jelentem alássan, hogy ez kikivánkozik belőlem, mint egy szőrös pokrócból, hogy át lehessen tekinteni az egész helyzetet, mintahogy a megboldogult Petrlík suszter szokta mondani, amikor rüparancsólt a fiára, mielőtt a szíjjal porolni kezdte, hogy vegye le m nadrágját.

(Folytatása következik

mát 1745 október 19-én töltötték ki.

Swi£t példája teljesen Igazolja a marxi tételt, hogy a kapitalizmus alapvetően művészetellenes. Gulliver szerzőjének, megrázó emberi sorsának — hiszen élete végén elméje elborult, tanulsága mégse lesújtó. Legnagyobb irodalmi céljait Swift diadalra vitte, örök példájául annak, hogy a halhatatlanság távlatába nem vész kár- bff áz a mű, amely az emberi haladás útját becsülettel e- gyengeti. M. M.