Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-22 / 42. szám

# ) 1955. október 22. <^J-iaíalok versei: TÖRÖK ELEMÉR: Gömöri emlékek Télen, mint a frissen mosott finomra szót pamutos vászon csak itt-ott egy tarkáik) folt, az is oly, mint egy pici lábnyom És néha töri meg csöndjét párjáért siró szarvas hangja, melynek hulló, meleg könnyét a tél bús arcára fagyasztja. Lám, így van ez mindig velem, itt a híres Gömörországban, hol képzeletem s én meglelem szépségét, mit elrejt magában. Hol, mint ölelő anyai kar tárul ki büszkén körültem a hegy, mely árnyával betakar gondjaimban elmerülten. S néha még észre sem veszem, Nyáron a százados tölgyfák hogy újra a tavasz melenget arcomba lóbálják loíhbjukat, és a gyúrötthátú hegyen és ősszel már, mint egy tört ág a pattanó gyönge rügyeket. a szép gömöri táj úgy mutat. És' mégis, nékem szép így is lombhullató hervadt színével, s utam, ha olykor arra visz, fájón búcsúzom tőle én el. OZSVALD ÁRPÁD KÉT VERSE: Nem állta utunkat... Még tejfehér köd ült a völgyek ölén, vörös palástját bontotta a hajnal, de már buja fű zizzent lábunk' nyomán s egyszerre csendült ajkunkon a dallam. Nem állta utunkat szúrás boróka, sovány testével meglapult a földön. Ügy mentünk mind, a kelő napot nézve, kipirult arccal keresztül a völgyön. Jótanács Arcod a tükör nem teszi szebbé, nem simítja el homlokod ráncát, Hiú álmoknál százszor többet ér egy életre kötött hű barátság. Bartha Tibor: Őszi képek Ma gyönyörű szép az ősz, olyan, mint a lángoló nyár, tüze perzsel, illata száll. Bíborvörös most a táj, , lomhán nyújtózkodik az ég, olyan mintha aludna még. A tó tükre türkisz kész csendes partján csónak pihen, a szél dajkálja szelíden. Sűrű ködfátyol lebben a betakaródzott tájon, s lepihen az ingoványon. Köd a gonddal tova szálljon, kék. legyen felettünk az ég; volt már könnyesszemű ősz elég. A HARAG NAPJA Egy ilyen jól sikerült film­ről nehéz kritikát, bírálatot mondani. Hisz valójában a film cselekménye mindvégig izgal­mas és szinte magához láncolja az ember figyelmét. Van ebben a filmben humor, szeretet, be­csületesség, gazemberség, em­beriesség, minden, ami egy fil­met értékessé, megkapóvá és széppé tesz. A film 1953-ban készült, Tár­gya az 1919-es Magyar Tanács- köztársaság. 1919 tavaszán vagyunk. Hosz- szú szerelvények gördülnek ki az állomásokról, tele vörös ka­tonákkal. Milyen megkapó és szinte könnyekig ható jelenet a magyar munkások, parasztok egyszóval a magyar vörös ka­tonák harcbaindulása. Harcba a fiatal tanácsköztársaság meg­védéséért, a magyar földet minden oldalról támadó inter­venciós csapatokkal szemben. Mennyire más is ez a harr- bainduiás, mint mondjuk, ha idegen érdekekért indul csatá­ba az a nép, mely most öröm­mel indul az ő általa alkotott rend megvédéséért. A film cselekménye Salgótar­ján melletti városkában játszó­dik le. Főhőse Sós Ferenc, egy nyomdamunkás, kommunista, a direktórium egyik vezetője. Sós becsületes ' és igazságos ember és ezért az igazságáért harcol végig. Az igazság meg­védésével szemben nem ismer rokont, de még testvért sem. Sós négy vörösőrs kíséreté­ben tetten éri a tivornyázó, áru­ló Máriásy polgármestert és cinkos társait, kik terveket dolgoztak ki a kommunisták letartóztatására és kivégzésére Sós francia fegyvereket is ta­lál Máriásy lakásán. Itt meg kell jegyeznünk azt, hogy Má­riásy egy apolitikus tanárnak a fia. A tanár mindamellett be­csületes és igazságszerető em • bér. Megkezdődik a tárgyalás. Közben meg kell említenünk a direktórium vezetőjének szere­pét is, ki egy áruló, gerinctelen szocdem. Ő a polgármesterék malmára hajtja a vizet, kik ké­sőbb őt éppúgy megvetik és le­csukják, mint a kommunistákat. Ez a szocdem vezető rá akar­ja bizonyítani a tanárra, (fele­lősségvonás végett, hogy Máriá- syt megmentsék), hogy ő tudott a fia árulásáról, ami nyilván nem volt igaz. S míg a tárgyalás folyik, a le nem leplezett árulók tagjai nyugodtan végzik romboló mun­kájukat. Megszervezik saját embereikből és ap ingadozó kis­polgárokból az 'ellenforradalmi csapatot, kik a megadott jelre megtámadják a direktórium é- pületét és a postát. A támadás sikerrel jár, mivel a vörösöket meglepetésszerűen érte az el­lenforradalmárok éjszakai tá­madása. Leíegyverzik és bör­tönbe zárják a vörösőrsök tag­jait, köztük Sós Ferencet is. Győzött az ellenforradalom. Ámbár a győzelem nem végle­ges, mert az intervenciós csa­patok nem érkeznek meg az ígért időre. Ugyanis a cseh és francia intervenciós csapatokat Salgótarján előtt a vörös osz­tagok egy bizonyos időre fel­tartóztatják. Így a győztes el­lenforradalmárok hiába várják rettegve, hogy mikor jelennek meg a láthatáron, kik számuk­ra meghozzák a végső győzel­met. Sóst a legbrutálisabb eszkö­zökkel kínozzák, hogy vallomás­ra bírják. Sós hallgat, de ha szól, akkor abból nincsen kö­szönet Máriáséknak. Eközben a vörös osztag egyik csoportja megérkezik, hogy segítsen a lefegyverzett vörös őrsöknek. A vasöntő munkások is hírt vesznek arról, hogy a városban győzött az ellenforradalom, ők egyemberként fegyvert ragad­nak és megtámadják azt az épületet, ahol Máriásyék kíno­san várják a hajnalt. A,felfegy­verzett munkások a sekely számból álló vörös osztaggal karöltve rohamozza meg az épületet és szétveri az áruló bandát. Máriásy a harcban el­esik. Ez lenne a film vége. És a győztes vörös katonák újra vonatra ülnek, azzal a jelszóval, hogy utolsó csepp vérükig har­colnak a tanácsköztársaságért. T. 1. Több figyelmet az olvasókörökre („Minden, ami bennem van, a könyvnek köszönhetem". Gorkij) Az ifjúságban nagy az ér­deklődés az élet, a világ, az emberek megismerése iránt. Ter­mészetesen, ez irányú vágyait, leginkább az olvasásban és a tanulásban találja meg. A könyv feleletet ad mindazon kérdésekre, melyek érdeklik. Am a könyv nemcsak tanít, és ne­vel, hanem átformálja az em­ber jellemét s a hősök hibái­ból, tévedéseiből és sikereiből tanul és nem utolsó sorban a hőst példaként állítja maga elé. Nem akarjuk azt mondani, hogy ifjúságunk nem olvas. Ol­vas. Am a hiba ott van, hogy sokszor nem válogatja meg, hogy milyen könyveket olvas­son, vagy pedig csupán szóra­kozásból olvas. S hogy fiatal­jainkat megtanítsuk, hogy ho­gyan kell olvasni s hogy miket olvasson, erre ió alkalom az ol­vasókör. A CSISZ KB határo­zata világosan kimondja, hogy az új oktatási évben a politikai nevelés egyik formája az olva­sókörökben folyó munka lesz. Ezért szükséges, hogy minden alapszervezetben megalakítsuk az olvasókört. Hisz’ valójában az olvasókör a fiatalok számá­ra alakul. Ez jó alkalom arra, hogy fiataljainkkal még jobban megszerettessük a könyvet. Ugyanakkor előkészítjük őket a politikai körökbe. De meg kell mondanunk, hogy ezzel a kér­déssel a CSISZ járási vezető­sége és a CSISZ alapszerveze­tek keveset foglalkoznak. Sok esetben megelégednek azzal, hogy megalakítják az olvasó­köröket az iskolákban, az álla­mi szaktanuló intézetekben és kész. A falusi ifjúságot pedig majd csaknem teljesen elhanya­golják. Keveset törődnek azzal, hogy mit olvas a falusi ifjúság, nem szervezik be őket az olva­sókörökbe sem. Gondoskodni kellene a Fu- csík-jelvény megszerzéséhez szükséges könyvekről. Aktívab­ban támogatni az olvasókörök munkáját, gondoskodni a körök vezetőinek megválasztásáról. Semmiesetre sem helyes a CSISZ járási vezetőségének a babérokon való pihenés, ami­kor csak kevés helyen szervez­ték meg az olvasó köröket. A párkányi járásban például 1 ? hónap elején még csak hét ol­vasókör volt, az is csak az is­kolákban. A verebélyi járásban pedig még szeptemberben egyet­lenegy körrel sem dicsekedhet­tek a CSISZ-vézetők. Könnyel­műség és felelőtlenség a CSISZ járási vezetőitől az, hogy eze­ket a hibákat figyelmen kívül hagyják, ahelyett, hogy végre már minden CSISZ-vezetó' szív­ügyének tartaná az olvasókörök megszervezését és a további jó munkáját. Ahogyan már említettem, ke- . veset foglalkozunk a falusi if­júsággal a Fucsík-jelvény szer­zéssel kapcsolatban, de ugyan­az a helyzet, vagy legalábbis hasonló az üzemekben dolgozó fiataloknál is. Ha beletekintünk a Fucsík-jelvényt szerzők név­sorába, láthatjuk, hogy milyen kevés ezek között a falusi s az üzemben dolgozó fiatolok szá­ma. Éppen ezért szükséges, kü­lönösen most, hogy a falvakon és az üzemekben minél több fiatalt nyerjünk meg az olvasó­körök számára. Jn olvasókörök munkája 1955 októberében kezdődik és 1956 májusában fejeződik be. Mond­juk, felmerülhet az a kérdés, hogy azok a fiatalok, akik az alapfokú, vagy más politikai körben működnek, megszerezhe- tik-e, vagy hogyan szerezhetik meg a Fucsík-jelvényt? A do­log egyszerű, és igen könnyen megoldható. Mégpedig úgy, hogy a politikai körök hallgatói egyéni olvásási tervet dolgoz­nak ki. Például ilyenformában: október 1-től október 15-ig el­olvasom Osztrovszkitól az „Acélt megedzik“ című regényt. Oktober 15-től, november 15-ig Jirásek „Mindenki ellen“ című könyvét, stb. S mire az olvasó­kör befejezi munkáját, ők is jelentkezhetnek a Fucsík-jelvény megszerzéséhez szükséges be­szélgetésre. Ajánlatos ezenkívül a fiatalok számára irodalmi es­téket, ankéteket rendezni, me­lyekre meghívjuk* — ha erre lehetőség van, — az írókat is. Tegyünk meg tehát' minden lé­pést, hogy ifjúságunk igazán megszeresse a könyvet és le­gyen a könyv a legjobb barát­ja. FÜLOP PETER HELYREIGAZÍTÁS Lapunk 41. számában á „Gyermekkorom hattyúdala" című vers szerzőjének neve tévedésből kimaradt. A íent- emiített vers szerzője Petrik József, az alábbi két vers a Tóth Gyuláé, fordította: rer adam (30) A szerencsétlen polgár semmit se tudott fel­hozni a mentségére azon az őszinte kijelentésen kívül, higy ő hentesmester a Régikapu utcából, és hogy ö nem úgy gondolta. Közben a jóindulatú férfiú, aki olyannyira hitt Svejk ártatlanságában, lefizette érte az iro­dában a bírságot, s elvezette Svejket -a har­madosztályú étterembe, sört rendelt neki, ^ s miután értesült róla, hogy a derék katona min­den igazolványa és katonai menetlevele is La­kás főhadnagynál maradt, nagylelkűen átnyúj­tott neki még egy ötöst a vasúti jegyre a további fogyasztásra, Mielőtt elbúcsúzott volna, bizalmasan azt mondta Svejknek: — Nahát, kedves katona ba­rátom, ahogy mondtam: ha orosz hadifogságba kerül, adja át üdvözletemet Zeman sörfőzőnek Zdolbunovban. Vigyázzon a cédulára, amire a nevét felírtam. Aztán ügyes legyen, hogy ne sokáig maradjon a fronton. — Emiatt■■ egy csöppet se tessék félni, — mondta Svejk — mindig érdekes, ha az ember ingyen megismerhet egy idegen vidéket. Svejk magára maradt az asztal mellett, s miközben csendesen éliszogatta nemeslelkű jó­akarója ötkoronását, a perronpn azt mesélték egymásnak az emberek, akik nem voltak jelen Svejk és az állomásfőnök, beszélgetésénél, csak messziről látták' a csődületet, hogy valami ke­rnet fogtak, aki a pályaudvart fényképezte, ezt azonban megcáfolta egy hölgy azzal az állí­tással, hogy szó, sincsen semmilyen kémről, vi­szont ó hallotta, hogy egy dragonyos össze­kaszabolt egy tisztet a női ktozétben, mert ez a tiszt bemászott oda a dragonyps babája után, aki ezt a dragonyost kikisérte áz állomásra. E kalandos kombinációknak, amelyek annyira jellemezték a háborús korszak idegességét, a csendőrség vetett véget, megtisztítva a per­ront. Svejk pedig csöndesen tovább ivott, gyen­géden visszagondolva a főhadnagyára. Mit fog az csinálni, ha megérkezik Ceské Budejovicébe, és az egész vonaton hiába keresi a tisztiszol- gáját. Egy személyvonat beérkezése előtt a harmad- osztályú étterem megtelt katonákkal és civi­lekkel. Többségben voltak a legkülönbözőbb ezredekböl, alakulatokból való s a legkülönö­sebb nemzetiségű katonák, akiket a háborús szélvész idefújt a Tábor-városi hadikórházakba, vagy akik most indultak ki ismét a harctérre újabb sebekért megcsonkulásokért és fáj­dalmakért, hogy megszolgáljanak a sírjuk föle egy közönséges fakeresztet, amelyen meg évek múlva is lengetni fog a szél és verni fog az eső Kelet-Galícia szomorú síkságain egy ki­fakult osztrák katonasapkát, rozsdás „ferenc- jóskagombbal", s amelyre időnként majd rá­telepszik egy szomorú öreg holló, visszagon­dolva arra, hogy milyen zsíros lakomák folytak itt néhány évvel korábban, amikor egy végtelen terített asztal volt az ő számára ez az egész térség, tele ízes emberi hullákkal és lótetemek­kel, s amikor éppen az ilyen sapkák, amilye­nen most is ül, a legízletesebb falatokat rej­tették — emberi szemeket. A szenvedésnek egyik ilyen jelöltje, akit ope­ráció után kiengedtek a hadikórházból, s most vértől és sártól mocskos egyenruhát viselt, oda­ült Svejkhez. Elcsigázott, lesoványodott, szomo­rú ember volt. Letett az asztalra egy kis cso­magot, elővette rongyos erszényét, és megszá­molta a pénzét. Aztán Svejkre nézett, és megkérdezte: — Magyarul? —- En cseh vagyok, kamerád, — felelte Svejk — nem akarsz inni egyet? — Nem tudom, barátom. — Annyi baj legyen, kamerád, —: mondta Svejk, odatéve leli korsóját a szomorú katona elé — csak húzzál egy jót. Megértette, ivott, —- köszönöm szépen, — mondta, majd tovább szemlélte az erszénye tartalmát, s végül felsóhajtott. Svejk megér­tette, hogy ez a magi/ar még inná egy sört, de nincs elég pénze, így hát rendelt neki még egy korsóval, a magyar újra megköszönte, és különböző grimaszok segítségével magyarázni kezdett valamit Svejknek, közben az átlőtt kar­jára mutatott, és nemzetközi nyelven azt mond­ta: — Pif, paf, puff Svejk együttérzően bólintott, s az elgyötört lábbadozó még közölte vele, balkezét félméterre tartva a földtől, s három ujját felemelve, hogy három kisgyereke van. — Nincs ham, nincs ham, — magyarázta to­vább; azt akarta mondani, hogy odahaza nincs mit enniük, s megtörülte könnyező szemét katonaköpenye mocskos ujjúval: a köpeny még lukas volt a golyótól, melyet a magyar király­ért kapott a testébe. Nem csoda, hogy e mulatozás következtében Svejknek lassanként semmije sem maradt az ötösből, s hogy lassan, de biztosan elvágta magát Ceské Budejovicétől, mivel minden egyes körsó sör, amelyet önmagának és a magyar lábbadozónak rendelt, csökkentette a vasúti jegy megvásárlásának lehetőségét. Az állomáson megint áthaladt egy Budejo­vicébe menő vonat és Svejk még mindig ott ült az asztalnál, s hallgatta a magyar állan­dóan visszatérő mondókáját: — Pif, paf, pufi Három gyerek, nincs ham, éljen! Az utóbbi szót Svejkre mondta, koccintás közben. — Csak igyál, te magyar zsivány, — felelte Svejk — vedeljél csak! Ti bezzeg nem így ven­dégelnétek meg minket... A szomszéd asztaltól egy katona azt mondta, hogy amikop a 28-as ezreddel megérkeztek Szegedre, a magyarok felemelték a karjukat, a megadást utánozva, így csúfolták őket. Ami a felemelt karokat illeti, a magyarok­nak tökéletesen igazuk volt, de a közbeszóló katona szemmelláthatólag sértve érezte ma­gút', holott ez a művelet nem sokkal utóbb egészen általánossá vált minden cseh katonánál, sőt végül maguknál a magyaroknál is, amikor már nem tetszett nekik verekedni a magyar ki­rály érdekében. Aztán ez a katona is hozzájuk ült, és elme­sélte, hogy ők hogy elbántak Szegeden a ma­gyarokkal, kiverték őket néhány kocsmából. — Közben elismerően kijelentette, hogy a magya­rok is tudhak verekedni, ő is kapott egy bics­kát a hátába, úgyhogy kórházba'kellett mennie. Most azonban, ha visszatéri, a zászlóalj ka­pitánya valószínűleg lecsukaija, mert már nem tudta visszaadni a döfést annak a magyarnak, ahogy Illik és való, hogy az Is megkapja a magáért, s hogy meg legyen mentve az egész ezred becsülete. — * Ihre Dokumenten, hol a tókument? — ilyen szépen szólította meg Svejket a katonai őrjárat vezetője, egy őrmester, akit négy szu­rony os katona kisért. — En látni, maga ülni, * Nem utazik, folyton iszik, fickó!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents