Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-10-08 / 40. szám
6 193S. október 5. Jelenet a Tankista brigád című új csehszlovák filmből, mely a napokban kerül. bemutatásra. A film az első csehszlovák tankista brigád megalakulását és a fasiszták elleni harcát örökíti meg. A legjobban da’olő katonák között Hazánk különböző részeiből az alakulatokból és egységekből összesen 46 csoport és 87 szólista jött Bratislavába, hogy e napokban résztvegyen a hadsereg kultűrcsoportjainak országos szemléjén. A Kutuzov-kaszámya kultúr- helyisépében ezek a kultúrcso- portok léptek fel nagy sikerrel: „Radosí”, „János'k”, „Ondrás”, „Pol'ana”. A bemutatott kultúr- számok többsége népitáncok és népi énekek, cseh, morva és szlovák vidékekről. Az ez évi katonai kultűrbe- mutatók azt bizonyítják, hogy hadseregünk kultúregyüttesei fegyelmezettek s az elmúlt év óta sok szép eredményt érr tek el. A közönség körében a legnagyobb sikert a „Jánosík” című együttes érte el, mely már több helyen aratott igazán nagy sikert. Természetesen általános elismerést váltott ki a katonák által bemutatott „Betyártánc” is, az „Ondrás’’-csoport énekés táncszámai, melyek betanításánál Takács szakaszvezető fáradozott. A fellépések a katonai kórház mozihelyiségében folytatódtak. A versenyben fellépett hat szólista, két kisebb zeneegyüttes és három fúvószenekar. A szólisták közül a legnagyobb sikert Zdenek Hebda katona érte el, ugyancsak dicséretet érdemel Karol Netulicka nagyszerű kontrabasszus mutatványával. Ezenkívül a hadsereg napja alkalmából fellép majd Antonin Zápotocky katonai technikai akadémia együttese is, amely most a hadseregben a legjobb. Bratislava dolgozói jól szórakozhatnak, ha ellátogatnak a hadsereg előadásaira. Számukra is örömet, jókedvet hoznak, u- gyanúgy, mint a kaszárnyákban a katonáknak — és ami a fő eszükbe juttatják, hogy hadseregünk nemcsak a puskát, ágyút és repülőgépet tudja kezelni, hanem a hegedűt, cimbalmot is, dalolni, táncolni, szavalni is tud. A remény órái (Mégegyszer a lengyel filmhétről) A lengyel filmművészet a felszabadulás óta, de különösen az' utóbbi években óriásit fejlődött. A lengyel filmek nemcsak hazánkban, hanem sok más országban is jogos elismerést és sikert arattak. A lengyel filmek sikeresen szerepeltek a nemzetközi filmfesztiválokon is, ahol különösen három űj lengyel filmalkotás nyerte meg a nézők és a szakértők tetszését. Ezek a filmsikerek arról beszélnek, hogy a lengyel filmgyártás kiváló szakemberekkel, rendezőkkel rendelkezik, akik igényesen, hűen, művészi és haladó módon tudják ábrázolni a lengyel nép nagy történelmi eseményeit és küzdelmét a jobb és igazabb életért. Most filmszínházaink a lengyel filmhét keretében két új lengyel filmet vetítenek: A hivatlan vendég-et és a Remény órái-t. A Remény órái című filmet Ján Rybkowskl renndezte. A filmalkotó azokba a napokba vezeti vissza a ézőket, amikor a német fasizmus már csak az utolsókat rúgta. Nem egyszerű filmdrámáról van itt szó, amelyben a német militarista megszálló hadsereg ellen fellázadna a szabadság után vágyó lengyel nép, hanem ennél sokkal többről. A film alkotói meggyőző képet festenek arról a harcról, melyet a lengyel nép a fasizmus ellen vívott. A film története a háború utolsó éveiben játszódik le, de mondanivalója a mának szól. \ Az emberi önfeláldozás, a felelősségérzet és a kötelesség teljesítés példájának művészi ábrázolása mély benyomást gyakorol a nézőre. A filmdráma formája — annak ellenére, hogy sok ilyen tárgyű film készült már — nem elkoptatott. Különösen kitűnő az orvos és a katona ábrázolása. Az orvos nem fél a heves fasiszta támadás közben befejezni operációját: majd félreteszi a bonckést — amellyel egy katonának mentette meg az életét — hogy fegyvert fogjon és fegyverével újra életeket mentsen. Ez szinte szimbolikus kép, mély erkölcsi ereje igen sokat mond. Azt mondja, hogy a háborúban, rendkívül nehéz körülmények közt is harcolni kell az ember életéért, szabadságáért, boldogságáért. A lengyel filmalkotók hazájuk felszabadításának tizedik évfordulójára értékes ajándékkal lepték meg a lengyel dolgozókat. A film értékéből semmit sem von le az az egy-két apró hiba, amely a filmbe becsúszott. Ilyen hiba például az amerikaiak lapos, felületes ábrázolása, és a film elején egy-két zavarólag ható kép. A filmszínészek alakítása őszinte, mélyen átélt és átérzett. A színészek egyszerű eszközökkel nagy érzéseket mutatnak be és együttérzést váltanak ki a nézőkből. Meg kell még említeni a film szép képeit, mert csak ezekkel a művészi képekkel válik meggyőzővé a film mondanivalója. A befejező képen az orvosnőt és a színésznőt látjuk, akiknek ugyan hasonló, de nem ugyanaz a sorsuk. Anna orvosnőnek a harcban elesik a férje. Szomorúan néz át a folyón, — amelyen a felszabadító szovjet hadsereg tagjai kelnek át, — de a szomorú arc egyúttal mosolyog is, örömet és a jövőbe vetett bizalmat fejezi ki. A lengyel filmhéten filmszínházainkban megérdemelt sikert arattak a lengyel filmalkotások. Kár, hogy a mi filmdolgozóink nem készítettek hasonló filmet, amely bemutatná azt a harcot, melyet a cseh és szlovák nép yívott a fasizmus ellen (b. t.) Wladyslaw Stanislaw Reymont A szomszédos baráti Lengyel- ország irodalmával eddig még keveset foglalkoztunk. Most október 5-én a lengyel Irodalom egjk büszkesége halálának 30- ik évfordulójáról emlékesünk meg. Neve nem lengyel hangzású, ezért származásáról különböző hírek keringtek. Az igazság az, hogy az író családi neve Balcerek — falusi szokások szerint még hozzá kapta a „Rejment" nevet, melyet maga az Író módosított Reymont-ra. Reymont élete és műve jellemző az imperializmus> korszakának lengyel irodalmára. . Lengyelország társadalmi fejlődése lényegesen különbözik az általános európai fejlődéstől, mert itt sokáig hiányzott a gazdaságilag erős polgárság. Lengyel- országban csak a XIX. század második felében jelentkezik a polgárság. A lengyel ne,rnzeti megmozdulások sikertelenségét is abban láthatjuk, hogy az elszigetelt nemesség és az elhanyagolt műveletlen nép között nem létezett középosztály. Reymont 1868-ban született, négy elemit végzett, más iskolai képzettsége nem is volt. Kitanulta a, szabó mesterségét, de csakhamar vándorszínészekhez szegődött. Közben vasúti segédmunkás is volt, munka közben vetette papírra mondanivalóit, anélkül> hogy tudatában lett volna annak.' amit' ír, an nnk irodalmi értéke van. írásaira felfigyelt Alexander Swiatockowski lengyel irodalmár, aki tanácsokkal látta el és így a fiatal • Reymont novellái csakhamar napvilágot láttak. A lengyel irodalom akkoriban teljesen Zola hatása alatt állt Reymont ' is követi példáját. Lodzba megy, hogy ott egy ipari központban tanulmányozza az életet. A z eredmény ■ megdöbbentő: tökéletesen leleplezte a nemzetközi tőke igazi ábrázatát. Első regényével -az ígéret földjével nagy feltűnést keltett. Megrázó módon irta le a munkásság életét, de nem jutott el odáig, hogy meglássa a munkásosztályban rejlő erőt és .hatalmat... A Parasztok című regényével aratta a legnagyobb sikert. A világirodalomban is szinte páratlan az a határtalanul nagy művészet, - amellyel Reymont hozzá tudott férkőzni népének leikéhez és gondolat- világához. Különös vonzóerőt ád a sorain végigsuhanó lágy szláv melankólia. A lengyel társadalom fejlődésében azonkívül, hogy nem létezett polgárság mint osztály, még rendkívül jellegzetes az is, hogy a lengyel nép rettenetes elnyomatása folytan a lengyel parasztokban nem ébredezett a nemzeti , .öntudat és csakis a nemesség elleni gyűlölet fűtötte, mint ahogy azt a lengyel parasztfelkelések , is . megmutatták. A Parasztok című regényciklus , a lengyel falu és nép kathatat- ' lan eposzinak nevezhető. Uralkodó eszméje a falusi kollektivizmus és az anyaföldnek minden leigázó ereje. 1924-ben ezért a művéért Nobel-díjjal tüntették ki. Nevezetesebb munkája még a Lázadás Című allegorikus állatregénye, amelyben az állatok lázadnak fel az emberek ellen, s amelyben a szerző a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat akarta allegotizálni. „Az 1794. év" című regényében Koszci- uszko felkelését. írja le, amelyben forradalmi parasztok is részt vettek. Felfedte az áruló lengyel nemesség igazi arcát és rámutatott a haladó lengyel forradalmi erőkre. Reymont azonban a Parasztokban adta ki igazi alkotó erejét. Az 1905- ős forradalmi év már nem talált visszhangra benne, keveset írt még ezután. Erős megfigyelő képessége a lengyel falusi és kisvárosi társadalom mesteri ábrázolása Reymontot kartársai fölé emelte, ■ nagyságát a világirodalom Balzaccal és Zolával meri öss- sze. M.. M. — Engem mar senki se változtat meg, — mondta nekem — egész életemben trágárul beszéltem, ahogy gondolkoztam, és ezután is így fogok beszélni. Nem fogok valami tehén miatt szalvétát kötni a pofámra. Máma én hiss vagyok. ön -alma valóban megnőtt. Hírnevét megalapozta néhány erős kifejezés. Ennyivel ö meg van elégedve, s ha beszédének hű és pontos reprodukciójával, amit e könyvben nyújtottam, arra akartam volna figyelmeztetni, hogy így nem 'szabad beszélnie, bár ez természetesen nem állott szándékomban, kétségkívül megsértettem volna ezt a fór avató embert. Anélkül, hogy ő maga tudott volna róla, keresetten kifejezéseivel egyszerűen és becsületesen azt az ellenállást szólaltatta meg, amelyet a cseh ember a bizantinizmussal szemben tanúsított. A vérében volt ez, ez a tiszteletlenség a császár és az illedelmes kifejezések irántt * * * Otto Katz szintén életben van. A . tábori lelkészeknek ez a gyöngye is létező figura. Az összeomlás után mindent szögre akasztott, kiugrott az egyházból, s ma cégvezető egy észak-csehországi bronz- és festékgyárban. — Hosszú levelet Irt nekem, s azzal fenyegetőd- zctt, hogy ellátja a bajomat. Egy német lap ugyanis fordításban közölte az egyik fejezetet, amelyben olyannak van ábrázolva, amilyen a valóságban volt. így hát felkerestem, s a végén nagyon jól kijöttem vele. Ejfél után kettőkor már nem bírt megállni a lábán, de prédikált és azt hajtogatta: „Én Otto Katz vagyok, tábori lelkész, ti gipszjejűek." * * * Olyan típusú embereket, amilyen a megboldogult Bretschneider volt, a régi Ausztria államrendőrségi detektívje, ma is nagyon sokat találhatunk a köztársaságban. Rendkívüli módon érdeklődnek aziránt, hogy a többiek mit beszélnek. * * * Nem tudom, sikerült-e elérnem ezzel a könyvvel, amit akartam. Mindenesetre, az a körülmény, hogy hallottam egy ' embert, aki így szidott egy másikat: "Olyan hülye vagy, mint Svejképpen nem errät tanúskodik. De ha a Svejk szó új szitokká válik * a káromkodások virágkoszorújában, meg kell elégednem a cseh nyelvnek ezzel a gazdagításával. JAROSLAV HASEK MÁSODIK RÉSZ A fronton 1. Svejk balszerencsés kalandjai a vonaton A Prága—Ceské Budéjovicei gyorsvonat egy másoclosztályú fülkéjében hárman utaztak: Lukas főhadnagy, vele szemben egy idősebb, teljesen kopasz úr, és Svejk, aki szerényen állt a fülke ajtajában s éppen a főhadnagy mennydörgéseinek újabb zuhatagát várta — Lukás főhadnagy ugyanis, mit sem törődve a kopasz civil jelenlétével, az egész addigi úton szüntelenül mennydörgött Svejkre, szarvasmarhának és hasonlóknak nevezve a derék katonát. Csak egy kis apróságról volt. szó, nevezetesen a Svejk gondjára bízott csomagok számáról, — Ellopták egy kofferunkat — förmedt rá a főhadnagy Svejkre — és ezt csak így mondja, maga bitang! — Oberlajtnant úrnak alázatosan jelentem, —. .felelte csöndesen Svejk — tényleg ellopták. Az állomáson mindig sok ilyen svindler szokott lézengeni, és én úgy képzelem, hogy az egyiknek feltétlenül megtetszett az óber- lajtnant úr kofferje, és ez az ember feltétlenül kihasználta azt, hogy én elmentem a csomagoktól jelenteni az óberájtnant úrnak, hogy a mi csomagjainkkal minden a legnagyobb rendben van. Biztos, hogy csak, ilyen alkalmas pillanatban lophatta el nekünk azt a koffert. Ezek direkt lesik az ilyen pillanatot, Két évvel ezelőtt az Északnyugati pályaudvaron elloptak egy fiatalasszonytól egy gyerekkocsit, egy pályás kislánnyal együtt, és olyan nemeslelkűek voltak, hogy a kislányt leadták Minálunk az utcában a rendörkoml- szariátuson, azzal, hogy egy kapu alatt találták kitéve. Aztán az újság megírta erről a szegény asszonyról: hogy egy szívtelen anya. Es Svejk nyomatékosan kijelentette: ■*- Az állomáson mindig loptak és mindig lopni is fognak. Másképpen nem lehet. — Svejk, én meg vagyok róla győződve, — jutott végre szóhoz a főhadnagy — hogy maga egyszer nagyon csúnya véget fog érni. Még mindig nem tudom, hogy csak tetteti-e magát ilyen ökörnek, vagy pedig csakugyan ökörnek született. Mi volt abban a kofferben? — Egészben véve semmi, óberlajtnant úr, kérem — felelte Svejk, s közben egy pillanatra se vette le szemét a tarkoponyájú civil úrról, aki a főhadnaggyal szemben ült, s mintha egy csöppet sem érdekelné az egész ügy, a „Neue Freie Pressét" olvasta. — Nem volt abban a kofferben semmi egyéb, csak a tükör a szobából ,meg az előszobái vasfogas, úgyhogy mi tulajdonképpen semmilyen veszteséget nem szenvedtünk, mert a tükör ts, meg a fogas is a háziúré volt. A főhadnagy félelmetes arcjátékát látva, Svejk szeretetreméltó hangon így folytatta. — Oberlajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogy én semmit se tudtam arról előre, hogy ezt a koffert el fogják lopni, és ami a tükröt meg a fogast illeti, én bejelentettem a háziúrnak, hogy vissza fogjuk neki adni, majd ha megjövünk a háborúból. Az ellenséges országokban nagyon sok tükör és fogas van, úgyhogy még ebben az esetben se lehet semmilyen bajunk a háziúrral. Mihelyst elfoglalunk valami várost... — Kuss, — kiáltott közbe a főhadnagy ijesztő hangon — egyszer még átadom, magát a hadbíróságnak. Gondolkozzon csak rajta, hogy nem maga-e a legesleghülyébb fickó. a világon. A legtöbb ember, .ha ezer évig élne, akkor se tudna annyi hülyeséget összehordani. mint maga az elmúlt néhány két folyamán. Remélem, hogy ezt már maga is megfigyelte? ■ — Jelentem alássan, oberlajtnant úr, hogy megfigyeltem. Énnekem, ahogy modani szokás, nagyon fejlett megfigyelőképességem van, amikor már késő és valami baj történik. Énnekem olyan pechem van, mint egy Nechleba nevű illetőnek a Neká-atika utcából, aki óda szokott járni a ,,Kutyakaparó" kocsmába. Ez mindig elhatározta, hogy megjavul, és szombattól fogva új életet kezd, és másnap mindig azt mondta: ,,Reggel felé aztán. észrevettem cimborák, hogy egy príccsen fekszek." £s mindig így járt, amikor elhatározta, hogy rendesen hazamegy, és a végén kiderült, hogy valahol betört valami kerítést, vagy kifogta egy konflisból a lovat, vagy valami rendőr- patruj kakastollaivál akarta kipuccolni a pipáját. Ettől borzasztóan kétségbe volt esve, és a legjobban .az fájt neki, hogy ez a pech egész nemzedékeket üldöz. Az ő nagypapája egyszer vándorútra indult... — Svejk, hagyjon már békén az előadásaival. — Oberlajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogy amit én itt mondok, az mind színtiszta igazság. A nagypapája egyszer vándorútra Indult... — Svejk, — kiáltotta a főhadnagy dühbe gurulva — még egyszer megparancsolom magának, hogy ne meséljen nekem semmit, nem vagyok rá, kiváncsi. Majd ha megérkeztünk Budéjovicébe, számolok magával. Tudja, hogy le jogom csukatni, Svejk? — Óbertajtnant úrnak alázatosan jelentem, hogij ezt nem tudtam, mondta lágyan Sbejk — ezt még nem. tetszett említeni A főhadnagynak akaratlanul is összekoccant a foga, felsóhajtott, kihúzta köpenyéből a „Bohémiát", és olvasni kezdett a nagy győzelemről, a német „E" tengeralattjárók Földközi-tengeri tevékenységéről, s amikor egy új német találmányhoz ért, amely városod levegőberöpítésére szolgált különleges, repülőgépről ledobott, egymásután háromszor robbanó bombák segítségével, arra riadt fel, hogy Svejk megszólítja a tarkoponyájú urat: — Bocsánat, tisztelt uram, nem a Purkrá- bek úrnak tetszik lenni a Slavia bankból? (Folytatása következik)
