Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-29 / 4. szám
1995. fanüár 29. MM A. fordító vallomása Svejkről Csokonai őta másfél évszázad zúgott el a magyar nemzet felett, másfél évszázada a magyar irodalomnak. A gazdag beteljesülés kora ez, amelynek kezdetén ott áll Csokonai mindent megsejtő, beígérő alakja. Első volt az óriások közt, akiknek egész élete példa, útmutatás, buzdítás, mindmáig a magyar toll harcosai számára. \ Másfél évszázaddal ezelőtt fejezte be életpályáját a legnemesebb szív, a legtragikusabb sorsú magyar költő, aki megbecsülés és világhír helyett közömbösséget, „megrugdosást, nyomort és megaláztatást kapott jussul. A magyar költő tragikus sorsának első megtestesítője, első azok közük akik csak életük árán tudták közelebb hozni a nagy ügyet, akik eleve tudták sorsuk beteljesülését, de sej- dítették a jövő évszázadok mindent jóvátevő megbecsülését. Lesz még az a kor, melyben felettem is Egy hív magyarnak lantja zokogni fog, S ezt mondja népünk: Öh miért nem Éltek ez emberi századunkban?! S máshol a saját költészetéről mondja; Ezt minap egy jámbor magyar énekelte, S benne a huszadik századot képzelte. Csokonai a miénk, háborgó szelleme megbékélt korszakunkban. Nekünk írt s tudott nekünk írni, mert zseni volt, mert szíve egy volt a mindent átfogó dolgozók szívével. Kevés az olyan költőnk, írónk, akik a nemzet egyetemes nevelői tudtak lenni, akik a nemzet' életének minden rezdülésére felfigyeltek, törődni tudtak az egész néppel, felelősséget éreztek annak jövőjéért. Csokonai ilyen volt. Egész népét akarta nevelni, oktatni T~ ez volt költészetének programja. A nép bizakodó, optimizmusa csendül ki minden sorából. Mások siralmas énekekkel Bőgettessék az oboát Ríkassanak ja jós versekkel: Én illy kedvetlen embereknek Nem leszek egyike, Nem akart „mord angol“ lenni. Bármily nehéz is volt sorsa, maga körül mindig a jókedv és derű csiho- lőja tudott lenni. Költőink, íróink so- kat tanulhatnak ebből a bizakodó hangból korunkban is. De tanulhat egész ifjúságunk — megtanulhatja, hogy a pillanatnyi sikertelenség új erőre, újabb *pn5bálkozásra kell. hogy ösztönözze minduntalan az embert. * A nagy költő minden lelkesedésével tudta üdvözölni a békét, de népe jövőjéért érzett aggodalma arra ösztönözte, hogy buzdítsa a készülődésre, a felkészülésre minden külső ellenséggel szemben. Átkot mondott arra, aki „örök hírt hadban vadászott”, de a haditudományok tanulására, elsajátítására int: Ott kardia- termett ujjait egy huszár A messzelátó csőhöz egyengeti: Itt egy erős hajdú az ország Rajzolatin figyelemmel andalg Ésszel és okossággal tanulják Őrzenl érdemitek jutalmát. De nemcsak a háború, a magántulajdon, a zsarnokság, a sötétség és a babona ellen küzd, verekszik. Kiterjed figyelme az élet apró jelenségeire, férdeségeire is. Jól tudta, hogy az apró ferdeségek gyöngítik a nép erkölcsi erejét, csökkentik küzdőképességét, elszántságát, jövőbe vetett hitét, öva int az ilyen kicsiségekre felfigyelni az ország védelme szempontjából. Ha sok század alatt egy nép addig hága Hogy már menyországgá lett az ő országa, Egy nap a hódító végetvetett neki, S ma csak bús pusztára rogynak omladéki. Tanulásra, művelődésre Int, s arra ösztönzi az ifjúságot, hogy használja ki fiatal éveit, amikor az ember képességei virágba borulnak, hogy tegyen meg mindent saját maga hasznára, hazája javára. Kedves szellemességgel gúnyolja ki . a tehetetlen szerelmeseket, legyenek azok fiatalok vagy idősebbek. Elfordul, ha mégyek felé: Feláll, mihelyt ülök mellé: Jaj be nagy kín a hevesség, Még nagyobb a szemérmesség! Ez hallgatna, amaz szólna: Csak mind kettő baj ne volna. Édes ugyan a szerelem: De keserűn bánik velem, Ha mézét ollykor mutatja. Üvegen által nyalatja. Kell a derű, a mutatás és a jókedv a fiataloknak. Szórakozni és mulatni is kell, mert „bolond az barátom, a ki okos mindég!“ Ugyanakkor megveti az állandó züllött mulatozást, amely testet, lelket elcsigáz. Komor álmatlanság, harmadnapi mámor? Mulattat-e ollyan mismás gyülekezet, Mellyet oda tánc, bor, s nem barátság vezet? Mert kit baráttá tesz a bál tánca s bora, Az nem barát, hanem csak pajtás s cimbora. Ki kel az Ízléstelen táncok, szokások ellen, amelyek a nemzet, a nép erkölcsi erejének gyengítését idézik elő, amelyek idegenek lévén a hazai, az otthoni szellemtől csak a züllés útjára viszik az embert. Jogosán teszi hát fel a kérdést: % Miért nem táncol magyart az anglus, francia? Csak a magyarnak kell más nemzet módia? így vesztjük hazánkat a magunk kárával. Külső tánccal, nyelvvel, szokással, ruhával. Szeretettel beszél a magyar táncról, amely „frissíti elménket, testünket, vérünket”, amely nem árt az egészségnek, de díszesebbé teszi az embert, amely mentes minden divatosságtól és „legjobban egyez a szűzi szeméremmel”. Á lélektelen divathaj- hász, üres fejűekről, a butaszépekről így ír: Te a főbe tartod minden szépségedet: Megnézetem tehát Múzsámmal fejedet. Ez jól lehet csinos, s módia (divatja) mostani, Mégse merne reá a cinke szállani. Éppen, míg még el nem száradt a törzsökje, Ilyen volt á Jónás fél érésű tökje, Csák elől is volna egy kicsit ' lompos. Hordhatná a nyájba az első kolompos. De idézhetnénk szellemes mondásait, bölcs sorait a végletekig Amit mondott, leírt, ahhoz , hozátenni nekünk semmit .sem kell. Csokonai a miénk, nekünk írt, osztott tanácsot, nekünk a huszadik század új nemzedékének, akikért élt, szenvedett, akik meg tudják érteni minden sorát, nagy művépek szellemét. SZŐKF JÖZSEF LllDO ONDREJOV: A KIS HŐS Svejk már a harmadik fordításom. Körülbelül a harmincadik munkám és egész biztos a legnehezebb feladatom. Nem elég a nyelv ismerete és a szótár, nem elég a fordítási készség, mely rendszerint hozzásegíti a fordítót ahhoz, hogy megoldja az örök problémát: miképpen ültesse át magyarra az olyan tartalmat, mely sorsszerűén összenőtt az idegen nyelv szellemével. Svejk fordításánál csődöt mondanak a fordítói mesterség kipróbált és bevált eszközei. Svejk itt áll előttem, derűs mosolyával és sokszor nem jutok vele zöld ágra hasonlóképpen, mint a rendőrtanácsos, vagy Lukas főhadnagy. Rögtön a munkám elején elvileg megállapítottam, hogy Svejk és még néhány hős nem beszéheti az irodalmi magyar nyelvet, a pesti jassz nyelvet sem, de magyar tájszőiással sem beszélhet. Ceské Budéjovicét és Nus- lét kell magyarul megszólaltatni, csakhogy sajátságos szinaláfestéssel Svejk ne legyen pesti kispolgár vagy vagány, de mégse beszéljen idegen- szerűen. Jellemét és modorát nehéz vissza- tükröztetni, még abban az esetben is, ha nálunk is létezne hasonló beszédmodor. Csakhogy nem létezik: több kifejezés átültetésénél felhagytam a kísérletezéssel, mert túlságosan magyar légkört teremtenék. Én meg viszont azt szeretném, hogy a magyar olvasók lássák, hallják, érzékeljék és élvezzék Svejk eredeti zamatosságát. Igen ám, deha olyan Svejket alkotnék, aki megfelelne ezeknek a követelményeknek. akkor Svejk egész másvalaki lenne, nem az a csendes, szerény, közönséges hétköznapi emberke, akit Hasek leírt és én nyilván komoly hibát követnék el. Svejk hétköznapi és különös, bizalmasan közeli és szokatlan lejyen. régi ismerős és egyben új barát is — tökéletesen beszéljen magyarul és • használja fel a magyar nyelv humorának kincsestárát. Svejket lefordítani nagyon nehéz. Példaképül fehozom rögtön az el~ő mondatot: „Tak nám zabili Ferdinands“— mondja Müllerné Hiszen ez egész egyszerűen hangzik. Csakhogy a „nám” — nekünk semmiképen se állja meg itt a helyét és úgy érezzük, hogy gecmanizmus. Nem írhatom azt sem, hogy „nás“ — a ,,mi” Ferdinandunk. habár természetes volna, de Hasek ezt nem így írta, pedig a cseh nyelvtan ezt megengedné. Ezt a mondatot aztán úgy oldottam meg, hogy a ,,Ferdinand” szó olyan névelőt kapott, amely a tulajdonfőneveknél jobban kifejezésre juttatja az élő beszédet. „Do tretice vseho dobrého“ — ezt magyarul pontosan így fejezhetjük ki: „Három í magyar igazság“. Csakhogy Svejk nem a magyar igazságról beszél. Es itt ezen a helyen mégis valami közmondás félét kell alkalmaznom. A végén így írta i: „Három az igazság“ Uyen közmondás ugyan nincs a magyarban, de jól hangzik és hasonlít ahhoz a mondáshoz, amely a magyarban sajnos hiányzik. Vajon ez a két fordítási példa kellőképpen visz- szaadja az eredetit? Jómagam is bevallom, — nem, csak egy megfelelő reprodukcióról van szó. amely nem olyan hatásos, mint az eredeti kép. Ha állandóan hasonló módszerrel dolgoznék, akkor bizony egy árnyalattal halványabb Svejket kapnék. Na, de a hígított, tompított Svejk már nem lenne az igazi. Inkább nem fordítom le — gondoltam — ha nem tudom olyan tökéletesen átültetni és azzal a sziporkázó humorral telíteni, mely annyira átitatja az eredeti szöveget. Akkor aztán félretettem az eredetit, a nyers fordítás fölé hajoltam és erőszakkal menekülni akartam a cseh mondatok ismert hanglejtésétől Képzeletem magam elé vetítette Svejket a budéjovici 11-es gyalogezred jó katonáját, de a mikrofont kikapcsoltam — Svejk mozdulatait nem kisérte szöveg. Svejk helyett én magam kezdtem beszélni — eleinte dadogva, mint a színész a bábszínházban és úgy beszéltem, mint Svejk, ha történetesen magyarnak született volna. Néha kevesebbet mint Haáek. néha néhány szóval többet. És a csoda megtörtént: a közönségre is megtette a hatását — magyarok között, hangosan beszéltem, Svejket nem is isme ék és a hallgatók hasonlóképpen reagáltak, mint itt Prágában Mirék. Franta és VaSek, cseh barátaim, amikor felelevenítjük Svejk viszontagságait. Aztán bementem a kiadóvállalathoz és bejelentettem, hogy vállalom Svejk fordítását. De ez még nem jelentett happy- endet. Ezzel a jó, szerény katonával majdnem ezer oldalon keresztül ádáz harcot folytatok, minden „to“ és „né- jakej” szóért. A magyar olvasó kacagása megmutatja, vajon sikerült-e Svejk kezéből kicsavarni nyelvészeti arzenáljának minden fegyverét. A nehézségek után hadd beszéljek a könnyű oldalakról is. Habár a nyelvi nehézségek a fordítót hajmeresztő akrobációra kényszerítik, a szerző szándéka annál biztosabb talajra állítja a fordítót. Mi is' monarchiában éltünk. Ha megtaláljuk a formát és Svejk magyarul is megszólal, akkor bizony minden szava elevenére tapint. Doktor Grünsteint, Otto Katzot, a frajtereket és az ezredeseket mi is jól ismerjük. Svejk olvasásánál úgy tűnik, mintha variációt hallanánk epv magyar témára. A fordítót igényességre ösztön- - zi az irigység is, hogy ez a nemzetközi tartalom miért nem a mi nyelvünkön jutott kifejezésre. Vallomásom végén szívből köszönetét mondanék mindazoknak, akik Svejk fordításában segítségemre voltak. Elsősorban a csehszlovák kultuszminisztériumnak köszönöm, hogy módot nyújtott arra, hogy az országban tartózkodhatok és így a nyelvet és a környezetet tanulmányozhatom. Köszönetét mondok prágai barátaimnak a sok jó tanácsért és a magyar- cseh fordítóknak, akik nagy segítséget nyújtottak már azzal is, hogy átnézték az eddig elkészült részleteket. réz Adam A falu kellős közepén állott a gyár. Mellette keskeny csatornában hömpölygőit a víz. A gyár előtti kiterjedt térségen tömérdek szálfa feküdt garmadában. Odaült közéjük Fasanga Pista is. Nem messze tőlük állt Jer- gus és hosszan nézett a csatornára. — Ki az a fiú? — kérdezték. — Béke vele... — ijesztette társait Pista. — Óriási agyar van annak a zsebében, attól bordák törhetnek be igen könnyen... A fiúk topva figyelték Jergust. — Erős? — kíváncsiskodott Cserve- nák. — Bikaerős — válaszolta Pista — elbánna veled könnyen. Cservenák apátián, anyátlan árva. Mostoha anyja a leggonoszabb asszony a faluban és bizony cudarul bánik.a fiúval. Szegény gyerek igen gondozatlan, rongyos és sovány. Megríkató a nyomorúsága. Jergust nézegette, erejét becsű'get te a szemével, aztán odaszólt■— • Hallod-e te. aki félsz a békától, gyere, hadd birkózzunk meg. Jergus odapillantott mosolyogva: — Nincs kedvem — mondta hanyagul. És csak nézte tovább a vizet. A csatorna másik oldalán, a víztől alámosott falépcsőkön hirtelen jajgatni kezdett egy kis leányka. Kiabált és a víz fölé hajolt. Az előbb még egy kis zöld köténye::, kövér fiúcska állott a lányka mellett. Most nincs sehol.. Jergus szeme villogva futott végig a csatornán, megesküdött volna rá. hogy egy helyén a csatornán kis gyermek- kacsót látott kiemelkedni a vízből a lépcsőtől elég messze, csak egy pilla- iiatra aztán el tűnt, többé nem merült föl. Jergus végigszáguldott a csatorna mentén, egé„z addig, amíg a legközelebbi ház útját nem állotta. A földet szinte nem is érezte a talpa alatt. — Gondolkodás riélkül. madárként repült, elemi erővel. Hosszú ugrással belevetette magát a csatornába, alámerült, majd teljes ereje bevetésével hirtelen újra kivágódott a vízből. Sűrű szemetet, vaskos rönköket előzött, egyetlen kívánsággal: megpillantani a zavaros, piszkos vízben a zöld köténykét. Megragadni és kirántani a vízből .... A víz árja öreg égerfa gyökerének sodorta. Jergus belevájta körmeit. Derékig lendült ki. a vízből, hogy szemét merőn figyelve, a víz mélyébe szúrhassa: Hol van az a kötény? Hol a zöld kötény? Most..'. Igen, most valami lebbent... valami villant a víz alatt.. . Fejjel előre ugrott, az árba, erőteljesen, görcsösen megragadta csontos újjaival, belemélyedt puffadt, puha hasába. Kivágta fejét a vízből, rajta lebegett a zöld k Lényke ... aztán kibújt a hullámokból a kis gyermek kerek fehér arcocskája. Kiugrott a vízből Jergus, karján a gyermekkel, csontos újjai nem engedték el a hasát, Fűbe fektette a gyermeket, mellé ült, szaporán lélegzett, pihent... És figyelte, orrát tapogatta. A fiúcska meleg volt, de nem lélegzett. Jergus most arccal lefelé fordította. lábait magasra emelte. Hálál- sápadt, pufók arcán azonban életjel nem mutatkozott. Ölbe vette a gyermeket, sietett vele a faluba, A rönk-téren a lustálkodó és szálfákon lovagló gyermekek szaladtak elébe. Legelői Fasanga Pista. — Erre szaladj vele. oda — ni, a felvégre. Ez a Halajék Vilkója. Megelőzték Jergust, előtte futva mutatták az utat. > Ebben a pillanatban Halaj Vilkó megmoccant, száján víz loccsant ki, gyöngén sírdogált és köhögött. — Él. — Kiáltotta Jergus örömmel és vígan futva bekanyarodott Halajék udvarába. Vilko anyja tágas, de sötét szobában lakott. Hangos jajveszékeléssel vet- kőztette kisfiát. Aztán lefektette a kemence padkájára és jól betakargatta. Vilko hirtelen mélyen elaludt. Olyan lett az orcája, amint a rózsa. — Kedvesem, leikecském — szólt az asszony hálás szeretettel Jergushoz vetkőzz le, szárítsd meg a ruhádat. Jergus megnyugtatta: nem fázik, hazaszalad, otthon megszárítkozik. — Jó egészséget. — Köszönt el \$s kiszaladt. Siránkozva, ijedten, esett fejjel jött meg a kis Vilko nővére* Jergusrá meresztette csodálkozó nagyszemét. ^ — Ne félj. Él. — Nyugtatta meg csendes szóval, Jergus. -r Máskor ne menj vele vízhez. A fiúk nem voltak már a ház előtt. Egyedül Fasanga Pista várta. — Hol van ja kalapod? — kérdezte. — Viszi a víz valahol... — válaszolt Jergus. — No, nem tudom mit szól anyám... A víz mellett haladtak, keresték a befulladt kalapotJ Zíjgott a víz. szemetet, nagy száljákat sodort, beszélt, csacsogott mindenfélét össze-vissza, csak a Jergus kalapjáról egy szót sem... Ford. SÍPOS GYŐZŐ. Tíz éve most Tíz éve most! Elvtárs én nem voltam jelen. Gyermekként lapultam az óvóhelyen. De Te jöttél, Jöttél mint, fergeteg S a(vad hóhérsereg Nem állíthatott meg. Tíz éve most... — Emlékszem rád szőke ukrán Mint vágtattál a deres paripán, De akkor már Túl voltunk mindenen, Minden veszedelmen S Te intettél nekem. Tíz éve most... Elvtárs én köszönöm Neked. S tíz év távlatából fogjunk ma kezet. Hogy soha már Náci fenevadak, Gyilkos hóhérhadak Ránk ne támadjanak. SZEKERKA IMRE magv. ipari felső iskola Hl. b Kassa.
