Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-03 / 35. szám

1955. szeptember. 3. Milán Rázus elvtárs beszámolója a CSISZ Szlovákiai Központi Bizo tsága teljes ülésén (Folytatás a 4. oldalról) zájárulnak szövetkezetük és falujuk fejleszté­séhez. Csakis akkor teljesíti a kör hivatását, hogy ha összekapcsolódik az élettel és ama szükségletekből indul ki, amelyek ma mezőgaz daságunkat érdeklik. Érdekes, lebilincselő és az iskolára nézve nagyon hatásos azon fiatal technikusok mun­kája, akik tansegédeszközök készítésével, mező- gazdasági gépek ismeretével, a" gépipar, a köz­lekedés, a bányászat és a kohászat termelésével foglalkoznak. Szükséges, hogy a fiatal techni—»- kusok és micsurinisták irtunkéinak szemléi „isko­láinkon a pionír csapatok fontos ügyét képez­zék. A pipnír-szervezetek életében a jövő iskolai évben a legkimagaslóbb esemény lesz a pioní­rok összejövetele, amelyet az iskolai év végén hazánk összes járásaiban és kerületeiben tar­tanak. A pionírok összejövetelének olyannak kell lenni, hogy az a gyermekek egész évi mun­kájának szemléje és betetőzése legyen. Hogy az összejövetelek teljesítsék feladatukat, azok előkészítésére nagy figyelmet kel! szentelni az iskolai év kezdetétől fogva. Az összejövetel előkészítésébe be kell kapcsolni minden pionír ' csapatot. Szükséges, hogy a CSISZ Központi Bizottsá­ga által az 1955—56-os iskolai évre megszabott elveket és a CSISZ KB határozatát a pionír­szervezetről, minden pionír vonalon működő összes dolgozók magáévá tegyék. A CSKP és a CSISZ II. kongresszusának határozatait he­lyesen csak akkor teljesíthetjük, ha teljes fele­lősséggel kiszemeljük a tehetséges és fejlett pionír vezetőket minden csoport es csapat élé­re, akik a pionírok munkáját úgy fogják meg­szervezni, hogy összhangban legyen a tanítás­sal és azt elősegítse. Szükséges, hogy bizto­sítsuk a pionírvezetök szorosabb együttműkö­dését a tanítókká} és arra kell törekedni, hogy minden vezető legalább egy iskolai éven ke­resztül maradjon tisztségében és a CSISZ já­rási bizottságának és alapszervezetének tudo­mása nélkül ne szakítsa félbe a gyerekekkel folytatott munkát. A pionírvezetőket felelősség- teljes munkájukban jobban kell segítenünk a Szlovákiai Központi Bizottságtól kezdve, egé­szen az alapszervezetekig, A járási és kerületi vezetőségek kereten belül iskolázást és szemi­náriumot kell szervezni, megismertetni a pio­nírvezetőket és a fiatal tanítókat V. I. Lenin pionír-szervezetének tapasztalataival, alkotó mó­don érvényesíteni azokat a gyakorlatban és emellett sokoldalúan kihasználni a pionírottho­nok eszközeit és segítségét. A politikai oktatás sikeres lefolyásáért, a tömegkultúra és a sporttevékenység további fejlesztéséért Az ifjúsági szövetségben a nevelés fő eszkö­zeinek egyike a politikai oktatás éve, amelynek folyamán az ifjúság megismerkedik a marxiz- mus-leninizmus tanításának és a tudományos világszemléletnek alapjaival. A fnúlt év folya­mán' 1911 politikai alapkör létesült és 175 kört létesítettek a Szovjetunió Kommunista Pártja történetének tanulmányozására. Az oktatási évet 1 709 politikai alapkör fejezte be 28 551 hallga­tóval és a bolsevik párt történetének 164 köre 2 020 hallgatóval. Az oktatási év a legsikere­sebben a nyitrai kerületben folyt, míg a leg­gyengébb volt a kassai kerület. Habár a múlt­tal szemben jelentős haladás volt észlelhető, megmutatkozott, hogy kiváltképpen a falvakon az oktatás évének lefolyása nagyon gyenge volt és a tanulás anyaga nem volt összekapcsolva a gyakorlattal a falusi ifjúság konkrét felada­taival és hogy a politikai iskoláztatási évet nem használták ki a paraszt ifjúság aktivitásá­nak fokozására a falu szocializálásában. A körök és a hallgatók száma jelentős csök­kenésinek az év folyamán, valamint az ifjúság ki nem elégítő bekapcsolódásánák okai az em­lített körökben főképpen abban rejlenek, hogy nem szenteltünk elegendő figyelmet a propa­gandisták politikai iskoláztatása, folyamatos munkája és előkészítése szilárd hálózata kiépí­tésének, valamint a politikai iskoláztatás folya­mata napi ellenőrzésének a járásokban, vala­mint a CSISZ járási bizottságai másodtitkárai­val való együttműködésnek, amelyektől alap­vető mértékben függ a politikai oktatás évének sikeres lefolyása. Az új oktatási évben ezeket a hiányosságo-. kát határozottan ki kell küszöbölni, alapvetően kibővíteni a politikai oktatás hálózatát és be­kapcsolni a szervezet és a szervezeten kívül álló fiatal emberek lehető legnagyobb számát. Emellett tekintettel kell lenni arra, hogy az az ifjúság, amely már átment a körök alaptípu­sain, ismereteit és tudását bővítse magasabb típusú körökben. Az oktatási év részét képezik az olvasókö­rök és az előadások által folytatott propaganda. A könyvek olvasása és az előadásokon való részvétel által a fiatalok kibővítik politikai látó­körüket és kulturálisan fejlődnek. 3 18ö olvasó­kör alakult 38 100 hallgatóval. Viszonylagosan jól működtek ezek az iskolákban és szakisko­lákban. Sokkal maradtunk azonban adósak a paraszt és munkásifjúságnak, ahol gyakran axok a körök is, amelyeket megalakítottunk az elégtelen gondoskodás következtében megszűn­tek az oktatási év folyamán dolgozni, vagy csak ideig-óráig möködtek, minden irányítás nélkül. Szükséges, hogy a következő iskolaévben nagy súlyt helyezzünk az olvasókörök működésére és igyekeznünk kell, hogy ezeket a köröket sokkal több fiatal látogassa, mint a múlt évben. A kerületekből beérkezett áttekintések sze­rint az elmúlt oktatási év folyamán 8 868 elő­adást tartottunk 232 760 fiatal részvételével. Az előadói propagandát többnyire kampányszerűen és nem elég céltudatosan űzzük. Az előadói propaganda terén való ki nem elégítő munkát főképpen az okozza, hogy p járásokban nagyon kevéssé működünk együtt azokkal a szerveze­tekkel és intézményekkel, amelyek az előadá­sokat a dolgozók között szervezik. Nevelő munkánkban jelentőségteljes helyet foglal el az ifjúsági sajtó, amely az ifjak és leányok nagyértékű tanácsadója és segítőtársa. Erről az a nagy érdeklődés tanúskodik, amit a Smena és a gyermekújságok iránt mutatnak. Az új iskolai év megkezdésével és a CSISZ szlovákiai kongresszusának előkészítésével kap­csolatban azonban meg kell kezdeni az előfi­zetők széleskörű toborzását, hogy lapjaink és folyóirataink a fiatalok ezreinek kezébe kerül­jenek és ezáltal teljesítsék fontos hivatásukat az ifjúság szocialista nevelésében. Ama feladat vár reánk, hogy ifjúságunkkal megismertessük a CSISZ szlovákiai kongres­szusának összehívását és belekapcsoljuk az ifja­kat és lányokat a kongresszus előkészületeibe. Erre a legjobb eszköz a kulturális tömegmun­ka széleskörű kifejlesztése, amelynek nagy je­lentősége van a szocialista nevelésben és amely ha helyesen van szervezve lehetővé teszi az ifjúság érdekeinek széleskörű felkarolását és a jó kollektívák összefogását. Ma bátran lehet mondani, hogy a szervezetek többségének van­nak bizonyos tapasztalatai ezen ténykedés szer­vezésére nézve. Azonban ennek ellenére az ed­digi eredményekkel még távolról sem lehetünk megelégedve, mert szervezeteinket még mindig nem tekinthetjük az ifjúság gazdag társadalmi élete és szórakozása sokoldalú szervezőinek. Naponta bukkanunk hiányosságokra .e téren. A szervezetek nagyon kevéssé elégítik ki az ifjúság vágyait, szórakozások, tánc, társadalmi érintkezés tekintetében nemcsak a mennyiséget, hanem a minőséget is tekintve. A Csehszlovák Ifjúsági Szövétség 11. kongresszusa hangsú­lyozta, hogy .ralapvető kérdést képez ezen ak­ciók tömegi mivoltának, különféleségének és az ifjúságra gyakorolt vonzóerejének összekapcso­lása a kulturáltsággal és eszmeiséggel és ezál­tal elérni azt, hogy felszámolhassák a babona- ság maradványait, valamint azokat az idegen polgári elemeket, amelyek áthatják az ifjúság szórakozásait“. Az ifjúságra gyakorolt nevelő hatás kiszéle­sítése megkívánja, hogy most a kongresszus előtti időszakban sokkal több figyelmet szentel­jünk mint eddig a kulturális, felvilágosító és a szórakoztató tevékenység szervezésének. Azt ajánljuk, hogy továbbra is szervezni kell olyan akciókat, kirándulásokat, találkozásokat és ösz- szejöveteleket, mint ahogy ezt megtette a nyári aktivitás keretén belül az ifjúság az eperjesi kerületben a Duklán, a kassai kerületben Dar- gón, Betlérben és más helyeken. Üdvözölni kell a Smena szerkesztő kollektí­vájának kezdeményezését, amely „szép és gaz­dag a mi hazánk“ jelszó alatti versennyel kez­deményezte a kirándulások, utazások ■ és népi mulatságok széleskörű kibővítését. Az őpzi és téli időszak ugyancsak sok alkal­mat ad la tömegmunka további fejlesztésére és az érdekkörök kibővítésére,, további együttesek alakítására az üzemekben, a falvakon és a többi munkahelyen. A tömegkultúrmunka érdekében sokkal job­ban kell kihasználni á népművelődési intézmé­nyeket, az üzemi klubokat, a. mozit, színházat, könyvtárakat és múzeumokat. Különösen szo­rosan kell szervezeteinknek együttműködni a falvak népművelődési intézményeivel és e szer­vek körül kiépíteni az ifjúsági aktívákat, ame­lyek előmozdítják az ifjúság és a polgárok kö­zötti kulturális tömegmunka fejlesztését. Ifjú­ságunk tömegakciókkal, együttesek fellépésé­vel, utazásokkal és különféle kultúrprogrammal nyilvánítja Örömét a második ötéves terv meg­kezdése alkalmából és köszönti a CSISZ szlo­vákiai kongresszusának előkészítését. Az I. Országos Spartakiád eredményei igazol­ják, hogy ifjúságunk nagyon érdeklődik a test­nevelés iránt, Most arról van 'szó, hogy a já­rási és kerületi spartakiádok eredményeit ifjúságunk harci lelkesedését az örömárban és dalban úszó Prága meglátogatása után, az ifjúság hatalmas sportszemléje feletti lelkese­dését használjuk ki az ifjak é.s leányok további ezreinek bekapcsolására, a testnevelés állandó ápolása céljából az örömteli sportversenyek megrendezésére és azért, hogy állandóan töké­letesítse magát a munkához való felkészültség­ben és a haza védőimében. A spartakiád iga­zolta, hogy ifjúságunk nagyon érdeklődik a sport és a testnevelés iránt. A CSISZ szerve­zeteinek jobban mint eddig a testnevelési szer­vek és á Hadsereggel Együtti®űködők Szövet­sége együttműködésével meg kell szervezriiök a helyi testnevelési védelmi és sport tömegak­ciókat, amelyek a fiatal szívekhez közelfekvők és lehetővé teszik a befolyás kiszélesítését a többi ifjúságra. A szlovákiai kongresszus előkészítése idején tíz- és tízezer új CSISZ-tagot kell szerezni. A CSISZ II. kongresszusa hangsúlyozta, hogy az ifjúsági szövetség hivatását az ifjúság ne­velésében kiváltképpen azáltal teljesíti, hogy soraiba tömöríti és neveli az ifjúság többségét. Egyúttal elrendelte a CSISZ szervezeteinek, hogy soraikba megnyerjék a fiúk és lányok többségét. Szövetségünknek állandóak pótolni és bővíteni kell sorait az új tagok tízezreit kell megnyerni, hogy a nevelő ténykedés ha­tása alatt a szövetség szervezeteiben a szocia­lizmus öntudatos és bátor harcosai nőjjenek, hogy példaadásukkal magukkal ragadják az egész fiatal nemzedéket, hazánk építésének terén végzett tudatos munkára. Az új tagok szüntelen megnyerése a szövetség életének alaptörvénye már csak azért is, mert a tagsáp ideje az életkor tekintetében korlátozott és a szövetséget állandóan fel kell frissíteni. Ezt az iráriyelvet nefh teljesítjük kielégítően Az új tagok felvétele a CSISZ II. kongresszusa előtti időszakkal való összehasonlításban a kongresszus utáni időszakban rosszabbodott Amíg addig havonta átlag tízezer tagot vettünk fel, most csak ötezret. Augusztus havában cse­kélyebb növekedés mutatkozik, mint amilyen a természetes csökkenés. Mindössze 793 új tagot vettünk fel, ebből az eperjesi kerületben csak 180-at, a bratislavai kerületben 119-et, á besz­tercebányai kerületben 153-at. A zsolnai kerü­let nem mutatott ki egy új tagot sem. Miben rejlenek a szövetség ki nem elégítő növekedésének okai Szlovákiában? Főképp ab­ban, hogy a szervezet növekedéseinek kérdé­seivel szemben közömbös álláspont került fel­színre és hogy az új tagok megnyerését és felvételét nem szervezzük. A kerületi és járási vezetőségek elfogadtak ugyan terveket, azon­ban ezek a tervek többnyire csak papíron ma­radtak, mert azok teljesítését nem biztosítják és ellenőrzik naponta A CSISZ szlovákiai kongresszusának előké­szítésében elsőrendű feladatunk az, hogy a fia­talság további tízezreit nyerjük meg a CSISZ tagjaivá. Szervezeteink gazdag vonzóhatású ténykedésének kibővítése, a kongresszus előtti időszakban megkönnyíti ezen feladat teljesí­tését. Különösen jó alkalom nyílik a szövetség be­folyásának kibővítésére most, amikor a tagsági igazolványokat fogjuk kicserélni. A tagsági igazolványok kicserélésének eddigi előkészületei elégtelenek. Sok funkcionárius nem értette meg ezen a szövetségre nézve oly fontos esemény jelentőségét. Erről tanúskodik például a Bratislava I. járásban uralkodó álla­pot. Ebben a járásban 116 alapszervezet van. Azonban mindezideig a CSISZ Központi Bizott­sága Elnökségének határozatát a tagsági iga­zolványok kicseréléséről mindössze 55 alapSzer- vezet tárgyalta meg funkcionáriusaival. Igaz ugyan, hogy a járásban 26 iskolai és szakis­kolai szervezet van, amelyek a tagsági igazol­ványok kicserélését csak szeptemberben kezdik meg. Azonban, ha ezeket a szervezeteket le­számítjuk marad 32, amelyekben még nem volt megtárgyalva a tagsági igazolványok kicserélé­se. Ugyanúgy mint más járásokban itt is fel­merülnek olyan helytelen nézetek, hogy a tag­sági igazolványok kicserélésére vonatkozó ter­vet az alapszervezetben csak akkor lehet ki­dolgozni, ha az alapszervezet megkapja a ki­cseréléshez szükséges nyomtatványokat. Ez annyit jelent, hogy egyes elvtársak az igazol­ványok kicserélését úgy tekintik, mint admi­nisztratív tevékenységet, amely nem kíván po­litikai előkészítést. Hogy ilyen nézet a járás­ban felmerült, azt igazolja az a tény is, nogy augusztus 28-ig az igazolványok kicserélését csak 56 szervezetben tárgyalták meg és au­gusztusban csak három új tagot vettek fel. A tagsági igazolványok kicserélése nagy po­litikai küldetésének meg nem értése nagyon káros. ^tagsági igazolványok kicserélésével szerve­zetünk alapvető növekedését kell elérnünk. A széleskörű toborzás szervezőinek a CSISZ járási vezetőségeknek kell lenniök. Még mindig elő­fordulnak olyan nézetek a CSISZ dolgozóinak körében, hogy a CSISZ-be való felvétel és az igazolványok kicserélése előkészítésének meg­tárgyalása a taggyűléseken az alapszervezetek funkcionáriusaitól függ. E*ek a dolgozók meg­feledkeznek arról, hogy a járási bizottság nem azért van, hogy nyilvántartsa azt, ami az alap­szervezetekben folyik, hanem azért, hogy az alapszervezeteket irányítsa, ellenőrizze és se­gítségükre legyen mindennapi munkájukban. Az uszálypolitika és a csipkelődés helyett, amelyet már régen elítéltünk és amely ennek ellenére még mindig felbukkan egyes dolgozóinknál, ha igazolni akarják saját hibáikat és a feladatok, nem teljesítését az alapszervezetek passzivitá­sával, alapszervezeteinkben és az apparátusban mégis a harcos szellemnek, kitartó akarásnak kell felülkerekednie a határozatok teljesítése érdekében. Szükséges, hogy a funkcionáriusok tudatára ébredjenek felelősségüknek. A járási vezetőség nem kulloghat hátul, hanem az ifjú­sági mozgalom élén kell törtetnie a járásban és a munkát úgy szervezni, hogy a szervező munka minden nap megnyilvánuljon. Miért merülnek fel még funkcionáriusainknál ilyen maradi nézetek? Miért van az, hogy ilyen és hasonló helytelen nézetek következtében nem teljesítünk sok határozatot és irányvona­lat? A fő ok abban rejlik, hogy nagyon kevés alkalommal jövünk érintkezésbe a széles aktí­vával, hogy a CSISZ Szlovákiai Központi Bizott­ságának, a kerületi és járási bizottságoknak funkcionáriusai és az apparátus dolgozói na­gyon kevéssé magyarázzák meg a felsőbb szer­vek határozatait és nem ellenőrzik hogyan is­mertetik ezen határozatokat a különféle gyű­léseken és tanácskozásokon. Gyakran megfe­ledkezünk arról, hogy a határozatok teljesítése érdekében az ifjúsági tömegeket meg kell nyerni, főképp, hogy a szervezeti munka az' emberekkel való érintkezésben rejlik. Még a legjobb határozat is hatálytalan marad, hogy ha csak papiroson van meg és nem teszi ma­gáévá a tömeg, és ha nem tudjuk keresztül­vinni azt, hogy megnyerjük a széles tömege­ket a határozat végrehajtására és hogy ezt nem cselekedjük elegendő mértékben arról ta­núskodik a taggyűlések ki nem elégítő lefo­lyása és a magasabb szervek funkcionáriusai­nak még kisebb részvétele a taggyűléseken. Nem kis mértékben van elterjedve az a nézet, funkcionáriusaink között, hogy a maga­sabb szervek sok feladatot rónak rájuk és ezért elégtelen a munkájuk. A szövetség mun­kájának ilyen értelmezése éppen a javíthatat­lan bürokratáknál fordul elő, akik azt gondol­ják, hogy egyedül vannak és nem látják meg azt a hatalmas erőt, amelyet a mi többezres mozgalmunk képez. Nem mennek az ifjúság közé, ás nem tudják megnyerni ügyük számá­ra. A határozatok gyakran csak az elnököt illetik és nem kerülnek az ifjúság gyűlése elé. Ki kell jelenteni, hogy soha sem lesz keve­sebb, hanem mindig több feladatunk. A szocia­lizmus építésének gyors üteme, a problémák egész sorát vonja maga után és az ifjúság részvétele a problémák megoldásában mindun­talan növekszik. Az ifjúsági szövetség arra szolgál, hogy a fiatalságnak segítségére legyen e problémák megoldásában, és az ifjúsági szö­vetség ezeket meg is fogja oldani. Olyan | funk­cionárius, aki nem látja meg az ifjúságot, kí­vánságait és vágyait, aki nem tanul meg sem­mit javíthatatlan bürokrata és az ifjúságot nem tudja semmire sem megtanítani, ócska vasba való. Az igazság az, hogy feladataink nagyok és sokoldalúak. Azonban, ha bátran lépünk az ifjúság elé és megnyerjük az ifjak és leánjuK ezreit" a feladatok teljesítésére, megmutatjuk a fiatalságnak az utat, helyesen szervezzük meg a munkát és az ellenőrzést, akkor sem­miféle feladat nem lesz teljesíthetetlen szá­munkra. Kppen a CSISZ szlovákiai kongresszusa előtt szükséges, sokoldalúan megjavítani a szerv összes tagjainak munkáját és megtalálni a minden fiatal emberhez vezető utat, megnyer­ni őt hazánk aktív és öntudatos építőjének. Évzáró taggyűlések és konferenciák — felsorakozás a CSISZ szlovákiai kongresszusára. További sikerek elérése, a nevelő munkában, az ifjúság részvétele a CSISZ szlovákiai k kong­resszusának előkészítésében annyit jelent, mint a CSISZ minden alapszervezeténck magasfokú aktivitását elérni. A CSISZ szervezetei az üze­mekben, falvakon, iskolákban, szakiskolákban és a többi munkahelyen kell, hogy az ifjúság széles tömegeinek szervezőivé váljanak és na­ponta éljenek a kongresszus előkészítésének szellemében, szervezzék a CSISZ II. kongresz- szusa határozatainak teljesítését, hogy minden ifjú érezze, hogy az ö munkája is hozzájárul a CSISZ -szlovákiai kongresszusának sikeréhez. Sehol sem szabad hiányozni a víg szórakozás­nak, nevetésnek, örömnek és dalnak. A kong­resszus nagy ünnep lesz, örömteli esemény a Szlovákia ifjúsága számára. A kongresszus előtti kampány fő részeinek egyike lesz az évzáró tagsági gyűlés, a járási, városi és kerületi konferenciák, amelyek érté­kelni fogják a CSISZ II. kongresszusa határo­zatainak teljesítését, alapszervezeteinkben is jóváhagyják munkaterveiket, amelyeket a CSISZ szlovákiai kongresszusa elé terjesztenek. Az évzáró gyűlések és konferenciák jó alkalmat fognak szolgáltatni a szervezetek munkájának kritikai és önkritikái értékelésére, valamint a hiányosságok okainak leleplezésére és arra, hogy megtaláljuk az utat azok kiküszöbölésére. Az évzáró gyűlések és konferenciák intézkedé­seket fogadnak el az építő és nevelő feladatok méltó teljesítésére és szervezeteink munkájá­nak megjavítására. Éppen ezért az évzáró gyű­lések és konferenciák előkészítésére és lefoly­tatására nagy figyelmet kell szentelni és se­gédkezet kell nyújtani a kerületi és járási ve­zetőségeknek, valamint a helyi szervezeteknek azok előkészítésében. Nagy gondossággal kell eljárni különösen a funkcionáriusok kiválasztá­sánál az új vezetőségek számára. Ezekbe a . bizottságokba olyan funkcionáriusokat és tago­dat kell kiválasztani, akik a munkában megfe­léltek, megértik az ifjúságot és számára gazdag és érdekes életet tudnak teremteni. A kongresszus utáni időszak összes felada­tait csak akkor teljesítjük, ha a teljesítésért folyó harcba be tudjuk kapcsolni funkcionáriu­saink teljes aktíváját, s ezen aktíván keresztül az egész ifjúságot. Kiváltképp járási bizottsá­gainknak kell ebben az időszakban naponta összeköttetésben lenni az aktívával, tanácskoz' ni vele, támogatni, konkrét feladatokat tűzni eléje és ellenőrizni azok teljesítését. Elvtársnők, és Elvtársak! Az ifjúsági szövetség Szlovákiában ténykedé­sének jelentőségteljes korszakába lép. Ez idő­szakban ifjúsági szövetségünk az ifjakat és lányokat a CSISZ II. kongresszusa által a köz­társaság egész ifjúsága/ elé tűzött irányelvek lelkes és szorgalmas teljesítéséhez vezeti. Fel­buzdítva a magas kitüntetéssel, Csehszlovák Ifjúsági Szövetség a II. kongresszus alkalmából, a köztársasági érdemrend elnyerésében része­sült. Szlovákia ifjúsága újabb hősies cseleke­detekkel válaszol, szép hazánk építésében. A CSISZ szlovákiai kongresszusának előké­szítésében célunk az, hogy az ifjúsági szervezet Szlovákiában: 1. Az ifjúság széleskörű mozgalmát indítsa meg az 1955. évi terv feladatainak teljesítésé­ért és túlteljesítéséért, a második ötéves terv sikeres megkezdéséért, a szocialista munka­verseny kibővítése által, aktív és kezdemény•- ző részvétellel az EFSZ-ek építésében. 2. összpontosítsa figyelmét az ifjúság haza­fias nevelésére, gondoskodjon politikai és szak­képzéséről, bekapcsolásárói a CSISZ oktatási évébe, a testnevelési és sport-, kulturális és szórakoztató tevékenységbe. 3. A tagsági igazolványok kicserélésének al­kalmából megszilárdítani és kibővíteni az if­júsági szövetség és a pionír-szervezet sorait az új tagok további tízezreivel. E helyről hívjuk fel a CSISZ összes szerveit és szervezetét, valamint összes tagját és Szlo­vákia ifjúságát, hogy áldozatkészséggel és lel­kesedéssel kapcsolódjon be a kongresszus előtti feladatok teljesítésébe és ezáltal teljes mér­tékben járuljon hozzá a CSISZ szlovákiai kong­resszusának sikeres lefolyásához. Minden törekvésünket arra irányítsuk, hogy a CSISZ szlovákiai kongresszusa munkánk örömteli szemléje legyen és egyben hatalmas hozzájárulása a további sikerek elérése céljá­ból, ifjú nemzedékünk nevelésében, hogy lelkes hazafiakká, rendíthetetlen harcosokká váljanak a szocializmusért folytatott harcban Mindent a CSISZ szlovákiai kongresszusának sikeréért! Szeretett tanítónk — Csehszlovákia Kommu­nista Pártja — vezetése alatt előre hazánk további felvirágoztatásáért! . . . ; ........... É

Next

/
Thumbnails
Contents