Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-08-13 / 32. szám

1955. augusztus 13. 12 <&. S3»V Ambiczí A Világ Ifjúságának Találkozója az ... Olga hivatása A gimnáziumi önképzőkörben sohsem szerepelt versével vagy akár prózai írásával. Nem vágyott Ilyen olcsó sikerekre. A kö­zépiskolai évek utolsó hetéig megmaradt annak a józan, rideg irodalmi kritikusnak, akit tisztelni kellett, s aki csak sejteti magáról, hogy egyedül akaratától függ és örökértékű műveket alkothatna. Érettségi után, már a fővárosban élve, a főiskolai lap kul- túrrovatát bírálta lenézően. Fűzfapoéták, írópalánták próbálko­zásainak való újság ez, — mondogatta. Ha ő megmutatkozik valamelyik kiforrott alkotásával, úgy csak az írószövetség lap­jának hasábjain teszi azt. A bölcsészetet sem lehet a végtelenségig hallgatni, s Am- bíczi Olga, észre sem véve hogyan, diplomás értelmiségi lett. Elmúltak a diákévek és nevét, amelyet írók-olvasók egyaránt csodálattal emlegethettek volna, nem ismerte senki. Vidékre helyezték, nagy irodalmi hagyományok városába. — Itt válók nagy íróvá — gondolta. Egyelőre itt sem írt semmit, csak mérlegelte, miről szóljon a nagy mű. Nap mint nap nyolc órányi munka, négy órányi előkészület másnapra. Megállt a diplomája előtt, ami a falon függött be­keretezve, és szemére hányta, mintha meg nem értő házas­társa lenne: — Te ölöd meg bennem a költőt, az írót... Három nemzet irodalmi újságját járatta és olvasta becsület­tel. Ujját hazája hatalmas olvasótáborának pulzusán tartotta és mindig érezte, mit kellene írnia. És nem írt semmit. Kollégája államdíjat ' pott írói munkásságáért. Irigyen, de elnézően gratulált neki és elkeseredetten kereste saját nagy témáját. És maga sem tudta miért, nem írt semmit. Irodalmi pályázatokról szóló újság-kivágások sokasodtak munkaasztalán, beküldési határidő szerint sorbarakva, de hasz­talan. A gazdag pályadíjakat ígérő gyermekmesékből, fantasz­tikus ifjúsági regényből és felkelési hőskölteményből nem lett semmi. Egyre kedvtelenebbtll dolgozott munkahelyén. Áthelyezték. Oly vidékre került, ahonnan 1831-ben a parasztlázadás tüze szétharapózott. — Ez az én témám, — gondolta Ambíczi Olga s gondosan olvasgatott el mindent, ami erről a tárgyról szólt. Eltelt egy év, kettő, s ö nem írt semmit. Ez év tavaszán végre hozzáfogott a nagy műhöz. Négy oldalt írt, de „egy időre” abbahagyta, mert a német írószövetség felhívta az itteni írókat, vegyenek részt közös, antifasiszta szellemű, irodalmi pályázaton. Beküldési határidő március 31. — Bátran neki, — bíztatta magát Ambíczi Olga. — Egy hónap kis idő, elbeszélésed egyetlen lehet ebből az országból... S nem készült el vele. Nekiült volna újra a nagy témának, de... Hivatalosan Zsolnára küldték. Ottani ismerőse színházba vit­te, ahol Buchanec, a fiatal író darabját mutatták be. „Proscava — dráma az 1831-es parasztlázadásról”, ez állt a színlapon. Majdnem sírt. — Elírták a témámat, — kesergett, de csak önmagában. S felszegte fejét: — És mégis író vagyok, nem is akármilyen író, ez már a lelkemben van, hiába ... Gépiesen dolgozott tovább s ezentúl sem írt. semmit. Minek, a tehetség s a szellem úgyis kiemelkedik, róla még tanulni fognak az iskolában! SZÄNTÖ GYÖRGY Az elefántok is üdvözlik egymást a VIT alkalmával A CSISZ járási vezetősége nem ad választ levelekre. Így néz ki, ha egy ember vé­gez mindent. Wem, mégsem folytatom. Ha mindazt a sok szépent ecse­telni akarnánk, ami ott látha­tó az egész újság sem lenne elegendő. Tulajdonképpen csak néhány jelenetet szándékszom ábrázolni a Találkozóról, hogy ízelítőt adjak a sokszor komikus nyelv­zavarokból. Térjünk vissza _ az első Találkozó első napjára. Arra a találkozóra, amelyet Prágában tartottak. VOUS PARLEZ! A 218-as számú tolmács fel­tűzte a sárga karszalagját, amelyen „Interpreter” „Lere- vodcik” (helyesen „Perevod- cik”, a nyomdában azonban el­tévesztették) „Interpréte", „El Interpréte”. EzekbOl a nyelvek­ből csak oroszul tudott, de olyan karszalagot kapott va­lamennyi tolmács. A 218-ás számú tolmács be­osztást kapott a lengyel kül­döttséghez. De a lengyelek még nem érkeztek meg. Feltűzte tehát a karszalagot és usdi a városba — feszíteni egyet. Elsőnek a fmncia ifjak ér­keztek Prágába. Az első cso­portban mindjárt vagy kétez­ren voltak. Tolmácsunk alig jelent meg a Václav téren a francia lá­nyok egy csoportjával futott össze, akik szállásukat keres­ték. Megpillantották a szala­gon az „Interpréte” feliratot. Ha tolmácsunk tudott volna franciául hamarosan tele lett volna a feje, mert a leányok igen gyorsan beszéltek és vala­mennyi egyszerre. Mivel többet nem tudott, csak annyit mon­dott, „nem tudok franciául” úgy mondják, hogy „zsö nö párl franszé.” Ezt a kevés tudását tehát felhasználta. Egy leány azon­ban csodálkozva válaszolt: „Vu Metis PfSTA Rohant Pista, szedte lábát nem is gondolt most egyébre fellobbanó jó kedvében, csak a lányra, meg a pénzre. Száz korona nagy pénz nála, mert néki csak fillér csörgött nap mint nap a bő zsebében, az is csak, ha kapott kölcsönt. Hanem most csak tartsuk szemmel Pista újabb történetét, ki a meghitt reményében elfeledte a lány nevét. Eett is ebből nagy galiba mire „hősünk’ mert a templom szögleténél nem találta most Ágit ott. S lyába is beszélt Pista Jani nem hajlott szavára, nem számított, nem'. akidig nem érezte pénzét újra a markaba. parié!” Ami annyit jelent: „Hiszen beszél!” Az indokolás logikus volt. A tolmács erre már nem tudott válaszolni, annál is inkább, mert franciául már csak any- nyit tudott, hogy „köszönöm”, „jó estét" és „viszontlátásra". Na és nem utolsósorban azért sem, mert a kislány aki így lefőzte a társalgásban, igen szép volt. A 218-as számú tolmács te­hát a francia lányok csoport­jával tartott és elindult szállá­suk megkeresésére. Estére arra a meggyőződésre jutott, hogy a tolmácsoláshoz nem is kell nyelvtudás. Ez tulajdonképpen nem is újság, mert számos for­dítónak is ez a véleménye. Ha sejtettem volna ■.. A 218-as számú tolmács este táncmulatságon találkozott . a lengyel tolmáccsal a vinohradi sokolovnyában. Ez lengyel volt, Prágában a technikán tanul.t. Most körül­belül húsz lány csoportjában ült, igen szomorú ábrázaital. A leányok ruháin „Great Rri- tania” és „Ausztrália” felírású cédulák voltak feltűzve. Lehangoltan adta* elő az ö esetét. Ruzy'nba ment a repü­lőnapra. Ott futott össze ezzel a leány csoporttal akik Prágá­ban vezető nélkül vágtak út­nak és a villanyosban a cím helyet csak annyit mondottak „Festival”. A jóakaratú kala­uz a Hradebná utcai interná- tus helyet a ruzyni ünnepélyre irányította őket. Ruzynban a főrendező már nem volt található, így a len­gyel tolmácsot rendelték kísé­rőnek a leányok mellé. Ez nem tudott angolul egy szót sem. Kísérleteit tett a német és orosz nyelvvel, de így sem si­került megértetnie magát, te­hát egész délután már csak kézzel beszélt. A 218-as számú tolmács alig kezdte magyarázni az 0 esetét a francia lányokkal, arra lett figyelmes, hogy mind a húsz leány mosolyogva figyeli őket és egy közülük angolra fordítja beszélgetésüket. „Maga... tud... lengye­lt ?!” Igen. Lengyel származású ausztráliai leány volt. Megle­hetősen jól beszélt lengyelül. „Ha sejtettem volna! Eszem­be sem jutott lengye ü\ meg­szólalni ... Így feleslegesen hallgatni egész délután...” Boldog volt, hogy végre be­szélhet és felkérte egy tangóra a lengyel származású ausztrá­liai leányt. Eoy kis félreértés. A szláv államok küldötteivel nem voltak különösebb nehéz­ségek. De néha éppen az egyes nyelvek hasonlóságából szárma­zott komikus helyzet. Már sok- szór írtak olyan jelenetekről, melyek abból következtek, hogy a cseh és lengyel nyelvnek ha­sonló Icifejezései mást-mást je­lentenek. Az első Találkozón zavarba hozta a lengifel sportolók cso­portja az egyik prágai aján­dékbolt elárusítóját. A fiúk ugyanis „pliSky na lasku-t” kerestek. Később kiderült, hogy tátrai fokosokra emlékplakette­ket keresnek. Tehát vigyázat, akik az idei lengyel találkozón .vagytok „laska" lengyelül bo­tot jelent. EZeitem van az asztalon 6 218-as számú tolmács szalag. Felidézem a tng jeleneteket és irigylem azokat, akik az idén Varsóban vannak. Felejthetet­len egy üyen találkozó. A nyelvnehézségek ne okoz­zanak gondot. Az az ifjúság amely a világ minden részéből a Találkozóra ment, bebizo­nyítva békevédelmi szándékát, szolidaritását, baráti együttér­zését. szavak nélkül is megér- tir egymást. (MF) Nem találta, mert útközben feltartotta egy barátja, ki hogy-hogy nem, azt ki tudja megneszelte a pénzt nála. „Hallod Pista, ide figyelj, légy szavadnak végre ura s ne hidd, hogy most elhalmozhatsz meséiddel megint újra. Add meg a pénzt, már nem várok, tudom most van, ne is tagadd, Jani mondta épp az imént, ne kéresd hát annyit magad.” (Folytatjuk) — Eperfagylaltot rendeltem— és nem citromot — VI T Uuuric ~ L' üAf* OMM' cVr' I .£ h. Mii a A varsói kultúrpalota is üdvözli — Magától is olyan sok au- a VIX-et. togrammot kértek? (A Komszomolszkaja Pravda nyomán.) Maga már sokkai jobban táncol, A varsói leány mondja: lám — Mit számít nekem, hogy mint két évvel ezelőtt. Emlék- én akartam idegent játszani, esik az eső — hiszen mi ketten szem, akkor Bukarestben bor- azért öltöttem nadrágot... együtt járunk! zalmasan összetaposta a iába- A skót fiú mondja: Leányt mat • • • akartam játszani és nem sike­rült. ÚJ IFJÚSÁG — a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának lapja. Megjelenik minden szombaton. Kiadja a Smena a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának kiadóhivatala Bratisla­va, Prazská 9. — Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő Szőke József. — Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bratislava, Prazská 9. Telefon 227-17, 237-01. — Nyomja Merkantil n. v. nyomdája. — Előfizetés egy évre 30.— Kés, félévre 15.— Kcs. — Terjeszti a postaszolgálat. - Rendeléseket minden postahivatal és minden kézbesítő átvesz — HírlaDbélvea A—6&M.7 engedélyezve Bratislava 2. Kerületi Postahivatal. Feladó és irányítópostahivatal Bratislava 2. ■ f y a %

Next

/
Thumbnails
Contents