Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-08-20 / 33. szám
Bratislava, 1955. augusztus 20. A CS1SZ SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGAINAK LAPJA Ara 80 flWr % IV. évfolyam, 33. szám. U] KENYER 1933-ban hideg, esős nyár volt. Sokban hasonlított az Ideihez. A termés, amely tavasszal még nagy ígéretekkel kecsegtetett, a mezőn rothadt. Nem volt elegendő technikai és mechanizációs eszköz, amely segítette volna a parasztot a termés betakarításában. Gépekkel csupán a nagybirtokosok rendelkeztek. Nekik nem volt akuk a félelemre. Abban az évben sok földművelő munkája lett semmivé. Akkor az agrárpárt volt uralmon. Az urak összedugták a fejüket és számítgatták, mennyit hoz ez az év a konyhájukra. Ez az év a gazdasági válság tetőfoka felé közeledő év volt. Munkaerőből felesleg volt, ám a kis- és középparaszt ennek ellenére sem volt képes az aratáshoz segítséget felfogadni. Nem volt miből fizetni. A nagybirtokokon egészen mádképpen folyt az aratás. Ezek bővelkedtek az olcsó munkaerőben. Gépekkel rendelkeztek. Időre learathattak és betakaríthatták a termést. Az agrárpárt! kormánytagok a károsodás miatt jajveszékeltek és a felvásárlási ár emelését követelték. Az áremelés annak jelentett előnyt, akinek volt mit eladnia. A nagybirtokosok és kulákok azt a helyzetet is hasznuk növelésére használták ki. így esett ez mindenkor — a bő termés éveiben és a terméketlen években is. A kis- és középparaszt mindig csak ráfizetett. Ekkor, mintha csak netn is egy nép fiai lettünk volna. A városi embernek, a munkásnak, a hivatalnoknak igyekeztek „pártjaik” bebeszélni, hogy, ami a falun történik, az őket nem érinti — és megfordítva. Különféle mesterkedésekkel igyekeztek a falut a várostól elidegeníteni. Tízezrekre menő munkanélküli keresett munkalehetőséget. Segíthettek volna a termés megmentésében? Senki nem kérte a segítségüket. A kis- és középparasztnak szüksége iett volna a segítségre. De miből fizették volna meg a munkaerőt? Meg aztán — ez akkortájt nem is volt szokásban. Nem is lehetett. Atkozott idők voltak ezek. Voltak, de már nincsenek. Ma másképpen gazdálkodunk. Nálunk senki nem sáfárkodhat sem a felesleggel, sem a hiányossággal. Nincsenek behozatali társaságok, amelyek a behozatalból származó nyereségekkel spekulálnak. Az aratás az egész nép ügyévé vált. Ami mezőnkön megterem, nem veszhet kárba. Egyetlen gabonaszem se rothadhat el. Tudjuk, hogy mezőgazdaságunk nem képes a megnövekedett élelmiszerszükségletet teljes mértékben kielégíteni. Tudjuk, hogy évente nagy mennyiségű kenyér- gabonát keli külföldről vásárolnunk. Tudjuk, hogy a behozatalért azokkal az értékekkel kell fizetnünk, amelyeket magunk gyártunk. Ezt hazánk minden polgára tudja. Am nem elég csak tudni. Ennek alapján kell cselekedni. Kormányunk ezért hívta fel hazánk minden polgárát, hogy segítsenek az idei aratás nehézségeinek leküzdésében. Akadnak közöttünk olyanok is, akik a felhívás olvasásakor összeráncolták homlokukat és kedvetlenül mondták’ „Már megint...” Hát ezek nem jó polgárok. Azt a tényt sem tudatosítják, hogy maguk ellenségei. „Hogy hogy a maguk ellenségei?”, kérdezheti valaki őszintén. „Hisz én a munkahelyemen becsülettel elvégzem a munkám. Ki akarhat még valamit tőlem ?” Itt hát arra kell válaszolni, hogy miért a maguk ellenségei Ha valakinek a feje fölött beszakad a háztető, egészen természetesnek tartja azt megjavítani, hogy ne csurogjon be az eső. Ez az ő háza, az ő lakása. S az a többi, arol minden ebéd alkalmával az asztalára kerül, vajon az nem az övé? Vajon az nem érdekli-e, hogy mennyi árut és milyen áron vásárolhat fizetéséből? Természetesen, ez mindannyiunkat érdekli. Pedig hát külföldről vásárolni árut, amit itthon is kitermelhetünk, nem más, mint az ablakon kidobálni a pénzt. Minden selejtkészítmény, minden kiló kárbaveszett gabona nem más, mint az ablakon kidobott pénz. Az idei termés sokat igér. De csak akkor válik az ember hasznára, ha már az asztalra kerül. Az aratásban arra keH törekednünk, hogy a termésből minél több kenyér váljék. Ki ne akarna több kenyeret, több húst, több jó anyagot, több szenet és villanyt? Ki ne akarna olcsóbban élni? Azoknak, akik egyre-másra csak elégedetlenkednek, talán mindegy? Ellenkezőleg, azoknak a legkevésbé mindegy. Hogyan lehet a termés betakarításában segíteni? Az ember hogyan is nézhetné közömbösen, hogy az értékek, az ö értékei kárbavésznek ? Kormányunk jól tudja ezt. Jól, mindnyájunk érdekében gazdálkodik. A kormány felhívása mindannyiunkhoz szól: gyere segíteni, te is járulj hozzá, hogy minannyiunk asztalán bőségesebb legyen a teriték. Munkád nem lesz hiábavaló. Amit a pusztulással fenyegetett termésből megmentesz, magadnak mented meg. A kárt, amit a gazdag termés egy részének pusztulása okozná, te is megérzed. Ha valamit otthon megjavíthatsz, megteszed azt. Hidd el, az aratásban is segíteni kell, ez is a te ügyed. Hendes körülmények között ezt senki sem kérné tőled. Most azonban a csapadékos nyár következtében a te munkádra is szükség van. Kormányunk felhívása komoly szavakkal szól az ifjúsághoz, főképpen a CSISZ-tagokhoz. Az ifjúság lendületével és példaadásával sokat tehet. S bizonyára tesz is! Szép lett ám a nyárűtja, Dalolok Is én most róla. Dalolok, mint víg pacsirta, Mikor szárnyát csattogtatva Csicsereg és száll magasba. S mitől oly szép? hogy is mondjam? Hisz’ az ősz árnya már itt van. Itt pedig még nem is látni, Csak a sárga asztagokat A megfakult tarlón állni. Szál] a gépből a porfelhő, Szinte a kék égig felnő. S ne higyjétek, ám hogy ettől Lett szép most a nyárutója S nem is a friss sarjúrendtől. Porfelhő a tarlómezőn A nyár és az ősz közt elmenőp, Hol a nyár búcsút integet, * S szivedben érzed, tudod már Mit rejteget az ősz neked. Tarlómezöt, hogyha nézem, Magam látom közepében. Magam látom, mikor régen Kévét hánytam fel a dobra Rojtosszélű ködmönkémben. S látom azt is, ahogy hozza A hírfáig megpakolva, Szép sorba a sok szekér, Miből lesz majd asztalomra Barnahajú foszlós kenyér. TÖRÖK ELEMÉR
