Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-07-30 / 30. szám
1955. július 30. BÁBI TIBOR: Ez a nyár megmutatta Negyvennyolc után az ősi kard szögre került, vagy ócskavasba. Az idő, a rozsda megette. Apáink elfeledték, csak a rossz költő emlegette. Most száz év múlva a kaszára is rákerült már a sor Érett ideje éppen! Csak múljon ki ez a hű szerszám! Elfelejtjük — tisztességben. De ezt a nyarat, ezt nem felejtjük! Ez fölér tíz parasztlázadással, száz csatanyeréssel. Ez megmutatta végre, mit tud a nép, — az ifjúság: mit tud a béke! TÖRÖK ELEMÉR: « Magadnak aratsz Nemrég még kulákmk vágtad a rendet, . meg-megálltál, hogy markodba töröld gyöngyöző verejtéked. Elnyúltál szúrós szalmaágyon, lihegtél fulladt pajták szegletén. . keserűn rágtad tarisznyád száraz kenyerét. Ma magadnak aratsz. Szisszen a kalász, vágja a kombájn kése; látod elvtárs, így arat ma a földek népe Ma tied a szőke mező, a susogó erdő, a csobogó -patak. Tied minden 'amit látsz. Állj őrt, légy éber elvtárs ne fogjon rajtad a kulák-ravaszság. ha az ellenség hajtogat, öklöd, mint a: villám sújtson le rá, ne félj, veled a Párt. 9 , mot a OZSVALD ÁRPÁD: Cséplés Kora reggel zúg már' a gép. hosszúnyakú elevátor szalmát hordja a magasba. Szekereket raknak távol, amott is jön kettő-három. Fent a gépen az etető karjához simul a kéve, míg ügyesen beereszti a nagyszájú éhes gépbe, felette por száll az égre. Kéveadó fénvlö arcát hűsíti a csendes szellő, a lányok fején háiracsúszott s lengedez a tarka kendő, versenyeznek, ki az első. Szép kék szőnyeg fent az égbolt, a nap épp most lépett rája, sugarait szeretettel szórja a lányok hajára Öregek a bajúsz alatt mosolyogva integetnek, bírálgatják vidám kedvvel munkáját e vig seregnek. t/WWVAAAA/y/sA/N/WA/NA/V/V/SAAAAAA^WWNAA/WNAAAAAAAAAAAAA^^ DÉNES GYÖRGY: Új kenyér Aranyló búzatenger adta, erős, inas paraszti kezek, nap heve verte, szellő mosta, paskolta fekete fergeteg. Dajkálták, mint anya gyermekét, csókolták komoly férfiszemek, féltő gond óvta, virrasztotta ölelő, forró szeretet. Üj kenyér fekszik asztalunkon. Fehér bélű illatos kenyér, s barna héja olyan göröngyös, mint egy nyitott paraszti tenyér Drága kenyér! Életünk anyja! Benned 1 munkás jövő dalol, s gyerm- keink forrő szívére hűs boldogságod ráhajol. Hitet adsz merész terveinknek, hogy küzdjünk, építsünk tovább, s majd beragyogja fénnyel a nap minden dolgozó otthonát. VERES JÁNOS: Aratunk A kövér kalászt a mag már lehúzza, kaszát várva susog az arany penge. Mit mondana neked a sárga búza, ha beszélni tudna, te dolgos ember? Azt mondaná, hogy nagyon boldog, boldog, mert szabad hazában nőtt, szabad népnek, „Ha asztalon leszek már s megkóstoltok — szólna — e boldogságot érezzétek!” Mit mondana neked a sárga búza? Azt, hogy közös földben jó volt megérni! Menj butykossal a hűvösvizű kútra és vígan fend a kaszát, mert szép élni. • Mert tied minden: dal, aratás, kenyér, magadnak dolgozol, nyisd dalra szádat! A táj olyan, mint egy nagy, teli tenyér. Merítsd a búzába forró kaszádat! tysi VERES JÁNOS: /Qratás után Csend van. A füvön harmat csillog, szívem a csendbe beledobban. Felszálltam tán, vagy az ég süllyed? a rétre lány-csillagok ültek. Gyalog járok a csillagokban. A tarót nézem én merengve, hajnaltól víggá fényesedve. Szívemből kihullt minden kis gond, mint hugocskámnak, estvéledve, kis kezéből a mackómedve. KOVÁCS ZOLTÁN: Csallóközi kép Arany színbe hajló végtelen róna, a szem elfárad ha áttekintni akar, kebleden szőkén ring a búzatábla — mint a tenger, melyet azúrkék ég takar. Tegnap a kaszák itt, a rónán, sárgatengerben fürgén pengtek, a barna arcok mosolyogtak, dalok, mint piros zászlók lengtek. Zöld traktorok vígan morogtak. Lángot lehelő nap forró fényt dob rá. A vándorszellő új éneket hord. Erős férfi kézben villan a kasza, s teltkeblű asszony marokért hajol. VERES JÁNOS: Cséplés Nagy, víg gép a tarlón. Odavár ma hajnalban a munka minket. Mint szárnyát páncélos bogár, nyissuk ki látó szemeinket s gyűrjük fel ingünknek az ujját! A mag peregjen hát! Előre! Víg daltól csillog már a szájam, mint friss víztől a madár csőre. A Béke hívott, merre jártam, hogy védjem és harcoljak érte! Aranyban fürdik itt ma minden, szikrázó por .dűl a rónára, erőm és békém: drága kincsem! boldogság csurran a nótába, s korsómból számba friss forrásvíz. Sok testvérünk , még szenved messze, — egy kövér tőkés dollárt számlái, — de csengése gépzajba veszve hal el. Mint leányhaj a zsáknál, igazság fénylik fel a földön! A szellő halkan hűsítette az új győzelmét vívó népet. Most asztagcrkban áll a búza, pihenve vár egy cséplőgépet. Mint nénike vízért a kútra, úgy jöttem ide friss örömért. S a tarló felett megtaláltam! Itt villog, lebeg a reggelben a biztos Jövő, melyre vágytam ködös múltban, sok nehéz percben. S mint maggal majd a közös hombár, úgy telek most meg szeretettel! E gazdag népet a Párt védi, nevétől fényes ez a reggel. S a hálás vers őt dicséri. OZSVALD ÄRPÄD: Aratás előtt Az utca csendes. A lámpák éles fénye vörös sugarakat hint a széles térre. Az egyik házból friss kenyérszagot érzek, a reggeli kenyeret sütik már a pékek. Falumra' gondolok, hol a búzatáblák sárguló kalászát nemsokára vágják vígan zakatoló, fürgetestű gépek, barna, göndör füstöt eresztve az égnek.
