Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-30 / 30. szám

1955. július 30. 5 ^4 ívnak a bányák Matiás Lajos technikus megbeszéli a munkát Vicék Mihály . munkacsoportjával. A Sverma-tárn a mélyén Ötszáz méternyire a föld alatt. A fúrók mélyen belevájnak a falba, a bányászok testén kiül az izzadság és a friss szénportól egész feketék. Mint a lavina, úgy ömlik a szén, jönnek a segédbányászok és a- motoros csil­lékbe lapátolják a szenet. Az értékes fekete aranyat viszik fel a föld szí­nére. — Hogy a ménykő üssön belé, már megint megállt — mondja nagymér­gesen valaki. A fúrók búgása lassan letompul, majd végleg megszűnik. Hát mi van már megint azzal a mo­torral ? — Nem tudom, de valahogy se­hogy se akar elindulni — feleli egy feketehajú fiú, a motor melltil. El kell hívni a lakatost. Negyed óra múlva megjelent egy fiatalember hatalmas, nagy bőitás- kával. Előszedte szerszámait, nem kérdezett sokat, és gyorsan nekifo­gott a motor javításához-. Bi$z,ep. további szénfe-jtés attól függ, hogy mikor 'esz kész á géppel. Csahamar el is készült, nem volt nagy hiba, már be is kapcsolhatott. A csillék újból mozgásba jönnek, és a szén újra ömlik. — Na, végre! Jaj, hogy ne felejt­sem el, te Józsi, ha Varsóba mégy, akkor aztán írjál, és válassz ki va­lami szép bélyeget, tudod, hogy bé­lyeggyűjtő vagyok! • A fiatal lakatos mosolyogva vála­szol: „Hát persze, hogy írok, ti azon­ban távollétemben is teljesítsétek a ciklust, közben gondosan összeszedte szerszámait §s a táskába tette. Jozef Fucík a tárna felé menet azt számitgatta, hogy hány lapot ír majd Varsóból. Nem baj, mindegyiknek írok... Józsi nem ostravai. Dél-morva vi­dékről jött ide, *a fiatal bányászok központjába. Már otthon, az iskolá­ban is ő volt a CSISZ alapszerveze­tének elnöke. Kitanulta a bányalaka- tosságot, gyorsan tanult. Ügyes gye­rek Jóska, nem egy gépet hozott már rendbe az ostravai bányákban. A fiatal bányászok otthonában az asztalán cseh—orosz Szótárt és né­met tankönyvet látunk. ■.*- Készülök a. VIT-re, magyarázza ■■*z- nem akarok csak a tolmácsokra támaszkodni. Sok tapasztalatot szeretnék szerez­ni Varsóban és sokat akarok majd a fiúknak mesélni. Sokat kell még tanulnom. EUSTACH BROULIK fi Wohland-müszak 330Vra teljesítette a tervet A 33-as számú falnál a kombájn­dolgozók az elmúlt napokban szépen teljesítették és túlteljesítették azt a vállalásukat, hogy a bányász napig ezer tonna szénnel többet terme'nek. Most újabb munkagyőzelmet értek el. A tervet 196 %-ra teljesítik na­ponta és terven felül 207 tonna sze­net termelnek. Az eredmény főleg Wohl and Pavel és Maros István kombájnus munkacsoportjának kö­szönhető, akik nyolc' óra alatt 57 méter hosszú szénfalat tisztítottak le és így 330 %-ra teljesítették a nor­mát. Ezt a szép eredményt azért érték el, mert jól szervezték meg a munkát, jó yolt a munkaerkölcs. Az előbbi műszak is elősegítette a sikert, amennyiben a közlekedési berende­zést megfelelőképpen átállította és gondoskodott a szükséges fáról. r Uj utakon járunk Most júliusban múlt két éve, hogy idejöttünk a bányász szaktanulóott­honba. Felejthetetlen szép időt töltöt­tünk itt, nehezünkre esett a búcsú. Bensőségesen elbúcsúztunk a tanuló­otthon alkalmazottaitól. Igazán hálá­sak lehetünk nekik azért, amit nyúj­tottak. Alaposan felkészültünk az életre és az a mondás lebeg most előttünk, hogy szép az élet, csak ren­dezzük be okosan. Nyolcvan fiatal bányász lépett be a bányász-üzembe. Örültünk a fizetés­nek, mellyel megjutalmazták munkán­kat. Júliusban beléptünk a Béke-bá­nyába, ahol az üzem vezetősége és az idősebb bányászok igen meleg fogad­tatásban részésítettek. Aztán szétszé­ledtünk a munkahelyeken. Sokan kö­zölünk a 348-as számú falnál dolgoz­nak, kevesebben az 541-es falnál. Egy kisebb csoport a szállítók közé állt be. A munkakatalógus szerint külön­böző osztályokba csoportosítottak bennünket, kevesen kerültek az ötö­dik osztályba, és mindenki meg van elégedve' a beosztásával. Mindnyájan a legmagasabb fizetési osztályba, a „nyolcas“-ba akarunk kerülni. Remél­jük, hogy sikerül. Az új munkahelyen szép eredmé­nyeket érnek el a fiatal bányászok és nincs olyan részleg, ahol ne 100 szá­zalékon felül teljesítenék a tervet. JOZEF DURCA Hegyen-völgyön át Amikor megkezdték a zsolna-vrut- kai vasútvonalon a villanyosítást, azok akik semmiben sem hisznek — mosolyogtak. No, amíg az a villany­vasút létrejön, addig térdigérő hosz- szú szakáliunk lesz. Hát honnét ven­nék az áramot, ha még arra se telik, hogy a lakásokban megszakítás nél­kül világítsunk. A gyárakról nem is beszélve... Amikor tavaly ezen a befejezett rész'egen már próbálgatták a vil­lanyvonatot, újból megindult a szó­beszéd. Jó, jó, de amíg azt az egész útvonalon Kassáig felszerelik és hát­ha áram nélkül marad, szabad pá­lyán. Most július 1-én Tomas Hulka a lipcómikulási ál'omásfünök reggel 4 óra 20-kor menetrend szerint elindí­totta a személyvonatot — villanyos mozdonnyal. Szerencsés utat — integetett az állomásfőnök, .Vo.jtech Búza mozdony- vezetőnek. Rendben megérkeztek és azóta aatán kétszer naponta villany­vonat közlekedik Mikulás és Poprád között Az ember kíváncsiskodva fe'száll a vonatra, vajon hogy működik majd a villanymozdony. Alig veszed észre, máris megérkeztél. Ennek a nagy­szerű vívmánynak azért hátránya is van — mondja mosolyogva Hulka elvtárs. Az, hogy olyan gyorsan megy. A menetrendünk meg, nem alkalmazkodott ehhez a gyorsasághoz és így a megtakarított időt az állo­másokon kell kivárni. Újévtől kezdve további útszakaszon közlekedik a vil­lanyvonat és majd a menetrend is alkalmazkodik a gyors járathoz. Ak­kor aztán alaposan kihasználhatjuk. Ma még nem is tudjuk felbecsülni, hogy milyen előnyöket nyújt a vil­lanyvonat. A személy és teher szállításnál évente óriási szénmennyiséget taka­rítunk meg, mert a villanyvonatok hajtásához a vizbö energiát használ­juk fel. Az áruszállítást gnégegyszer olyan gyorsan végezhetjük, mert a vil'anyvonat Mikulás és Poprád kö­zött naponta kétszer teszi meg az utat, míg a gőzmozdony csak egy­szer. A „Bobina” nevű villanymozdony 120—130 km-t tesz meg óránként, simán, zökkenő nélkül, hegyen-völ-' gyön egyaránt. A villanyhálózatot kiépítik és Szlo­vákia első villanyosított útvonala, a mi büszkeségünk szerelőink és mun­kásaink kezemunkáját dicséri, és né­pünk megengedettségére szolgál. M. PLISTILOVA Nálunk más a szabály A minap egy Galánta-környéki fa­luba utaztam, Taksonyba. Ez a fa­lucska nincs messze Galántától, épp ezért már a vonaton azon gondolkoz­tam, hogy ha sokat kell majd várni az autóbuszra, inkább elmegyek gya­log. A vonatról leszállva első utam a táblához vezetett, melyen az autóbusz menetrendek voltak. A menetrend szerint csak huszonnyolc percet kel­lett volna várni, vagyis az autóbusz­nak 15 óra 30 perckor kellett indul­nia. Már jóval az indulás ideje előtt sokan álltak a megállónál, az utazás lázában idegesen lesve, hogy mikor jön már az autóbusz. Erre persze még várhattunk, mert a 15—98 számú au­tóbusz csak hét perccel az indulás előtt jött a megállóhoz. Amikor oda­ért, a tömeg azonnal az ajtóba állt, és leste, hogy mikor lehet felszállni. Az autóbusz azonban anélkül, hogy a kalauznő vagy a kocsivezető figyel­meztette volna az utasokat, tolatni kezdett hátrafelé Ebből a figyelmet­lenségből könnyen szerencsétlenség történhetett volna, ha az ajtónál nem felnőtt, hanem kisgyerek van. Végül újra visszajött a megállóhoz és most már felszállhattak az utasok. Amikor eljött az indulás ideje, az utasoknak még több mint a fele az autóbusz mellett állt, sok volt a nép, így’ tehát az autóbusz csak 15.40-kor indult el az állomásról tehát tíz per­ces késéssel. Amikor elindultunk az állomásról, többen örömmel sóhajtottak fel, hogy végre már indulunk. Ez persze nem ment ilyen simán. Amikor a városi megállóhoz értünk, ahol csak négy-öt utas volt, a kocsivezetőt az egyik barátja meghívta „egy pohár sörre”. A vezető nyugodtan elfogadta a meg- - hívást és miközben ő nyugodtan sö­rözött, az utasok nyugtalanul néze­gettek órájukra, hogy már tizenhárom perces késésünk van. Végre jött a kocsivezetö, de indulni még nem in­dulhattunk, mert a „jóbarát”, aki szintén kocsivezető volt, még nem jött ki a vendéglőből. Néhányan fi- gyelmezetették a kocsivezetőt, hogy helytelenül cselekszik, mikor önhibá­jából ennyit késik. A kocsivezetö flegmán vetette oda: „Mi köze hozzá. Ennyi késést könnyen be tudunk hoz­ni. Maguk felé az a szabály, nálunk ez”. A kocsivezetőnek ez a nézete na­gyon helytelen. Az utasnak joga van megkérdezni a kocsivezetötől, azt, hogy miért késik. Helytelen az a né­zete, is, hogy tíz-tízenhárom perces késést nyugodtan be lehet hozni. A gyorshajtás közben míg a késést be akarja hozni, könnyen történhet sze­rencsétlenség, mellyel veszélyezteti a saját és az utasok életét. VARGA ERNŐ És látoqatójuk érkezett: a vallásos tábori lelkész, aki reggel szintén tábori misét akart celebrálni az utászoknál. Fanatikus embei volt. mindenkit közelebb akart vinni isten­hez. Hitoktató korában pofonok segítségével igyekezett kifejleszteni a gyerekek vallásos érzését, és a különböző folyóiratokban időn­ként cikkecskék jelentek meg róla, ilyen cí­mekkel: „Egy hitoktató brutalitása’’. „A po­fozó hitoktató’’. Meg volt győződve róla, hogy a katekizmust legkönnyebben a nádpálca­rendszer segítségével sajátítják el a gyerme­Féllábára sántított egy kicsit, annak követ­kezményeképpen, hogy egyszer felkereste egy tanítványának az apja, miután a hitoktató felpofozta a fiút. mert az bizonyos kételyek­nek adott kifejezést a szentháromsággal kap­csolatban. Három pofont kapott. Egyet az atyaistenért, egyet a fiúistenért, és egyet a szentlélekért. Ma azért jött el, hogy az igaz útra vezé­relje kollegáját, Katzot. s a lelkére beszel­jen neki. A következő megjegyzéssel fogott hozzá: — Csodálom, hogy magánál nincs fe­szület a falon. Hol szokott a breviáriumból imádkozni? Egyetlen egy szentkép se díszíti a szobája falait. Mi van ott az ágya fölött? Katz elmosolyodott: — Az ottan „Zsuzsanna és a vének", alatta meg az a meztelen nő egy régi ismerősöm. Jobboldalt egy japános képet tetszik látni, amely egy gésa és egy öreg japán szamuráj szekszuális aktusát áb­rázolja. Nagyon eredeti, nem igaz? A brevi­áriumot kint tartom a. konyhában. Svcjk, hozza be, és rtyissa ki a harmadik oldalon. Sveik kiment, s a konyhából egymásután három pukkanás hallatszott, amint három bo­rosüvegből kihúzta a dugót. A vbllásos tábori lelkész teljésen elképedt, amikor az asztalon megjelent a három_ üveg. — Egészen könnyű misebor, kollégám, ■— mondta Katz —. nagyon jó minőség, rizling. Az íze hasonlít a mosélire. — Nem iszom, — jelentette ki makacsul a vallásos tábori lelkész — azért jöttem, hogy a lelkére beszéljek magának. — Jó. de még kiszárad a torka, kollega úr. — mondta Katz — igyon csak, és én hallgatom. Nekem nagyon összeférhető termé­szetem van, és szívesen meghallgatom az el­lenvéleményeket is. A vallásos tábori lelkész ivott egy kicsit, és tágrameresztette a szemét. ■— Fene jó bor, nem igaz, kolléga úr? — Ügy látom, ön káromkodik — mondta komoran a fanatikus. — Szokás kérdése. — felelte Katz — néha még istenkáromláson is rajtakapom magam. Sveik, töltsön a főtisztelendő úrnak. Biztosít­hatom önt. hogy néha még ilyeneket is mon­dok: az istenfáját, a hétszentségit, azt a szűz­mariaiat. Azt hiszem, ha majd on is olyan régóta lesz a katonaságnál, mint én, akkor éppen így bele fog szokni. Egyáltalán nem nehéz vagy fáradságos dolog, és mihozzánk lelkiatyákhoz nagydn közel is áll: az isten, a szentség, a Szűzmária, ugye milyen szépen és szakszerűen hangzik? így ék, kolléga úr. A volt hitoktató gépiesen ivott. Látszott rajta, hogy mondani szeretne valamit, de nem tud. Próbálta összeszedni a gondolatait. — Kollega úr, — folytatta Katz — fel a fejjel, ne üljön itt olyan szomorúan, mintha öt perc múlva áz akasztófára kellene mennie. Hallottam önről, hogy egyszer pénteken téve­désből sertéskotlettet evett a vendéglőben mert azt tetszett hinni, hogy csütörtök van, és aztán a klozetton meg tetszett piszkálni a torkát az ujjúval, hogy kijöjjön az egész, mert azt tetszett hinni, hogy isten különben elpusztítja önt. Én nem félek attól, hogy holtidőben húst egyek, és a pokoltól sem lé­lek. Pardon parancsoljon inni. Nno. most már jobban érzi magát? Vagy talán haladó nézeteket vall a pokolról, és a korszellemhez meg a reformistákhoz igazodik! Szerintük a pokolban most már nem olyan közönséges kénesüstök vannak a szerencsétlen bűnösök számára, hanem magasnyomású Papin-féle fazekak, a bűnösöket margarinban sütik, a nyarsak elektromos úton működnek, a bűnö­sökön sokmillió évig úthengerig gépek járnak, a rogcsikorgafásról fogászok gondoskodnak kü­lönleges _ műszerekkel, az üvöltést gramofonra veszik, és a lemezeket felküldik a paradicsom­ba az igaz lelkek mulattatására. A paradicsom­van kölnivíz-spriccelő gépek működnek és a filharmónia olyan sokáig játssza Brahm- sot, hogy^ az Vmber inkább a pokolba vagy a purgatoriumba kívánkozik. Az angyaloknak repuloqeppropeller van a fenekükben, hoqy ne dolgozzák magukat agyon a szárnyukkal. Igyon.. Kollega úr. Sveik töltsön a főtisztc- tendo urnák, úgy látom, nem érzi egészen jól Miután felocsúdott, a vallásos tábori lelkész ezt suttogta: — A vallásosság észszerű meg- goriolásból fakad. Aki nem hisz a szenthárom­ság létezésében... — Svejk. — szakította félbe Katz — tölt­sön a feldkurát úrnak még egy konyakot, hogy magához térjen. Meséljen neki valamit Svejk. — Feldkurát úrnak alázatosan jelentem, — kezdte Svejk — volt egyszer Vlasimban egy esperes, és amikor ennek megszökött az öreg házvezetőnője egy legénnyel meg a pénzével, akkor egy takarítónőt fogadott. És ez az es­peres öreg fejjel elkezdte tanulmányozni Szent Ágostont, akire azt mondják, hogy a szent- atyák közé tartozik, és azt olvasta nála, hogy aki az ellenlábasokban* hisz, az el van kár­hozva. Erre hívja a takarítónőjét és azt mondja neki: „ Idehallgasson, maga egyszer azt mesélte nekem, — hogy a maga fia gép­lakatos és hogy kivándorolt Ausztráliába. Ak­kor vedig az ellenlábasok között van. és Szent Ágoston kimondta, hogy aki az ellenlábasok­ban hisz, annak el kell kárhoznia”. „Főtisz- telendő úr, kérem” — mondja erre az a nő, „de hiszen az én fiam levelet és pénzt küld Ausztráliából.” „Az, az ördög szemfényvesz­tése’’, mondta az esperes -úr, „Szent Ágos­ton szerint nincs is semmilyen Ausztrália, magát csak az antikrisztus hitegeti.” Vasár­nap aztán a nyilvánosság előtt kiátkozta ezt az asszonyt, és azt kiabálta, hogy Ausztrália nem létezik. Úgyhogy' a templomból egyene­sen a bolondokházába vitték. Még sokan oda­valók volnának. Az Orsolyáknak van a kolos­torukban egy kis üvegül^ a Szűzmária tejé­ből., amivel Jézuskát■ szoptq.Ua, • és a benesovt árvaházban, amikor lourdesi csodavizet vittek oda, az árvák olyan hasmenést kaptak tőle, amilyet még nem látott a világ.. A vallásos tábori lelkésznek 'karikák kezd­tek táncolni a szeme előtt, s csak egy újabb konyaktól tért magához, ez aztán a fejébe is szállt. Hunyorogva megkérdezte Katztól: — Maga nem hisz a Szűzmária szeplőtlen fogantatá­sában, nem hiszi,, hogy Keresztelő Szent Já- Inivelykúija. amit a piaristáknál őriznek, va.odi? Hisz maga egyáltalán az úristenben? Es ha nem hisz. akkor miért ment tábori lel- kesznek’ — Kedves kollégám, — felelte Katz. bizal­masan megveregetve a vendég vállát — amíg az állam be nem látja, hogy a katonáknak mielőtt kimennek meghalni a csatatérre, sem­mi szükségük sincs az isten áldására, addig a tábori lelkészség nagyon tisztességesen hono­rált foglalkozás marad, és az embernek nem kell megszakadni bele. Sokkal jobb ez nekem, mint a gifakorlótéren futkosni, vagy had­* Ellenlábasok vagy antipódusok: akik a földgömb ellenkező részein laknak, lábukkal tehát egymással áte'lenben állnak. HhHIhÍINNHÍ

Next

/
Thumbnails
Contents