Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-30 / 30. szám

tiADISLAV MNACKO:

NE FÉLJÜNK Á FÖLDTŐL

Élnek közöttünk olyan emberek, akikre ráillik az a mondás, hogy „se a kocsiról, se a kocsira”. Reggel haragos képet vágnak és nem mondják, hogy ma nem aludtam ki magam, vagy fáj a derekam. Véleményük szerint mélyen belevájnak a szocialista valóságba és a megszokott kifogással „én nem ellenzem, isten — ments, de“ igyekeznek különböző értelmetlenséget ráaggatni embertársaikra. Jól ismerjük az ilyeneket, mindnyájunknak van ilyenfajta ismerőse. Megvan a véleményünk róluk. Pedig állítólag nem is olyan rosszak, csak hát örökké morognak. Ez valószínűleg az epével van összefüggésben — és többnyire • így is van.

Én is ismerek ilyen embert. Jó munkaerő és azt hiszem mint ember is megállja a helyét. Reggel kezébe veszi az újságot, de csak azért, hogy 'legyen oka morogni. (Kora reggel is morgott már, amikor megszólalt az ébresztő órája). Ö és a hasonló spekulások addig, addig csűrtek, csavartak, míg ki nem sütötték a következő „zseniális” mondatot, melyet mi már mindnyájan ismerünk: íme: „A kommunisták először a faluból a gyárakba kergették az embereket és most egyszerre megint a gyárakból a mező- gazdaságba ...” A leikecskék aztán vígan örvendezhetnek, hogy tettenér- ték a kommunistákat. Végtére — részben igaz is — csakhogy persze nincs úgy a dolog, mint ahogy hangzik. A kommunisták valóban a gyárakba és az éur (kezesekre hívták a falvakból a fiatalokat. Most meg azt mondják az ifjúságnak — a mezőgazdaságban vár rád a jövő... és aki nem gondol fejlődésünk két különböző szakaszára és a két szakasz között fennálló törvényszerű összefüggésre annak bizony valóban furcsán hangzik az idézett mondat.

Már ősidőktől fogva úgy volt, még az első mezőgazdasági települések idején, amikor a paraszt le akart telepedni, nem azzal kezdte, hogy puszta kézzel megművelte a földet, hanem a lehetőségek és ereje szerint tetőt emelt a feje fölé és azután látott hozzá a föld megműveléséhez szükséges eszközök előállításához és csak aztán dolgozta meg a földet. És amikor a háztető összedüléssel fenyegette, amikor elromlottak a föld megműveléséhez szükséges eszközei, akkor új tetőt épített és új segédeszközöket, teremtett.

A kapitalisták nagyon korhadt háztetőt hagytak ránk és primitív kicsorbult szerszámokat. A felszabadulás után azt mondtuk, hogy közös otthonunkat úgy építjük át, hogy ott jól érezze magát a boldogság és honosságra tegyen szert. '

Szlovákia iparosítása előteremtette azt a csodálatos gépezetet, melynek segítségével most és mindenkor előállíthatjuk azt, amire szükségünk van. Az emberek nem gondolkoznak a következőn: hogyha nem emeltük volna a termelést, nem biztosítottuk volna a nyersanyagot, nem gondoskodtunk volna az energetikai forrásokról és a mai követelményeknek megfelelő gépekről, szóval a szocialista iparosítás nélkül nem fejleszthetnénk mező- gazdaságunkat. Vagy talán más úton haladhattunk volna? Kérhettük-e a paraszttól, hogy emelje a terméshozamot, ha nem biztosíthattunk volna számára jobb termelési eszközöket, mint amilyenek addig rendelkezésünkre álltak. Mi történt volna, ha az a sok ezer fiatal nem megy a városba és a falun marad? Agyonnyomták volna egymást a keskeny mesgyéken és vakulásig küzködnének az elavult gazdasági eszközökkel. Nem volna igaz az az állításunk, hogy elkergettük a nyomort saját küszöbünkről. A mező- gazdaságban ugyan munkaerőfelesleg mutatkozna, de nem tudnánk eltartani a népet. Nyomor és munkanélküliség állna be. A munkanélküliséget úgy távoiítottuk el, hogy az iparosítással olyan feltételeket teremtettünk, amelyek biztosítsák a munkalehetőséget. Olyan feltételeket teremtettünk, amelyek lehetővé teszik, hogy a mezőgazdaság olyan fokra emelkedjen, amelyet sehogyse hasonlíthatunk össze az előbbi reménytelen helyzettel.

Akadnak olyanok, akiknek úgy tűnik, hogy hazánkban a szocialista iparosítás túl gyorsan haladt. Eleget hallgattuk vészjósló hangjukat azoknak, akik aggodalmaiknak „tanácsokban” adtak kifejezést: „csak vigyázzatok a nagy buzgalomban, nehogy...” (a valóságban azt gondolták — inkább törjétek csak ki a nyakatokat). Minél lassabban építettük volna ki a szocialista ipart, annál lassabban teremtettük volna meg a mai életfeltételeinket. Zápotocky elvtárs, köztársasági elnökünk nem egyszer hangsúlyozta, hogy csak az a mienk, amit saját szorgalmunkkal és kezdeményezésünkkel megteremtünk. Alaposan nekifogtunk a munkának, és nem üres beszéd, ha azt állítjuk, hogy behoztuk már azt amivel a mostoha évszázadok megrövidítettek.

Ha ma, a legfontosabb feladat az, hogy az ifjúságot a mezőgazdaság számára megnyerjük, akkor még hozzáfűzzük, hogy ez nem valami „adósság lerovás“. Az a mezőgazdaság, ahová a haza ma hívja a fiatalokat, egészen más mezőgazdaság, mint ahonnan annak idején a gyárakba és építkezésekre hívták a fiatalokat. Még nem fejeztük be hazánk szocialista átépítését (a mezőgazdaság szoros függeléke az átépítésnek), hanem megteremtettük az előfeltételeit annak, hogy a föld jobban táplálja az embert, mint eddig. Nem küzködés árán és nem telve félelemmel és bizonytalansággal a jövővel szemben, hanem anélkül, hogy a mezőgazdasági munka testileg vagy szellemileg elnyomorítaná a mezőgazdaságban dolgozót.

És ma, amikor hazánk így szól a fiatalokhoz: „a mezőgazdaságban vár rád a jövő" — akkor ezt tiszta lelkiismerettel teszi és azzal a tudattal, hogy a fiatalok jövője minden tekintetben biztosítva van. Ezt nem állíthatnánk olyan biztonsággal, ha nem lennének itt a gyárak százai és nem segítenének a parasztoknak abban, hogy jobban éljenek és alkossanak. Itt nincs szó arról, hogy „kifűzik a fiatalokat a faluból, vagy a faluba csődjük őket”. Egész más dologról, más kérdésekről és egészen más természetű problémákról van szó. Végül még annyit, hogy nem azért tesszük, mert „végre rájöttünk, hogy hibát követtünk el”. A szocialista iparosítás nem volt hiba. Hogy mennyire nem volt hiba és nem lesz ebből hiba, akkor értékelnénk ki a legjobban, ha olyan körülmények közé kerülnénk, ahol kénytelenek volnánk — iparosítás nélkül létezni. Ha valaki varázsvesszővel megérintené ezt az országot és azt mondaná: „gyárak tűnjetek el” és azok valóban eltűnnének, a malthuzianisták örömrivalgásba fognának és Szlovákia újból „példaképe lenne annak az országnak, amely nem tudja eltartani lakosságát“. Az emberek mégis csak a mezőgazdaságba akarnának menni, de a brazil, argentínai, ausztráliai „mezőgazdaságba” — rabszolga farmokra.

Természetesen az ember nem határoz egykönnyen (és ne is határozzon). Ezek a kérdések lényegileg az egyéneket érintik. A könnyelmű elhatározások — „ide vagy oda megyek” — rendszerint nem a legszerencsésebbek. Most a mezőgazdasági munka betetőzése, az aratás és a cséplés előtt állunk. Az aratás sikerétől függ, hogy milyen izű és milyen nagy darab lesz a kenyér és a hús a nemzet asztalán. Mindnyájunkat egyformán érint ez a kérdés. Nem szabad, hogy akadjon olyan fiatal, aki segíthetne, de nem segít.

Ne féljünk a földtől. A föld táplál minket és a jövőben még több termést ad Mindaz, amit a mezőgazdaságról tudtok, az a sok küzködés, nyomor, hátramaradottság, kultúrálatlanság — az már a múlté. (Természetesen mindez még létezik, az olyan helyeken, ahol az emberek maguk nem akarják azt másképp. Ott az a feladat vár a fiatalokra, hogy változtassák meg a helyzetet). A földeken vár a szép, a biztos jövő, az egyéni élet biztosításának alapja. Hiszen Szlovákia ma egészen más mint volt, más a falu és más a város.

Ne féljünk a földtől, táplál és eltart minket és azokat is, akik utánunk jönnek. •

— Persze hogy van! Boziián! Látogasd meg Okét. Ahogy a plénumon elhangzott beszámolóból is hallhattad, 14 hektáron gazdálkodnak. Ök az egyedüliek a járásban és náluk van a kerületi bizottság vándorzászlaja is.

Ezt a választ kaptam Füleken, a járási CSISZ vezetőségéiül arra a kérdésre, hogy van-e a járásban ifjúsági munkacsoport valamelyik EF sí-ben.

Ügy sütött a nap,, mintha mindazt amit elmulasztott egy nap alatt kellene bepótolnia, forró érlelő meleget sugárzott. Motorkerékpárunk haragoszöld krumpli, kukoricaföldek és sárgán hullámzó gabonatáblák mellett rohant, célunk, Bozita felé. Néhány helyen a domboldalak enyhe lejtőjén jól összerakott keresztek adják hírül, hogy megkezdődött az aratás, a legszebb, egyben a legnehezebb munkánk egyike.

Az EFSZ irodájában csak a könyvelőnőt találtam. Bemutatkozás után előadtam jövetelem célját.

— Ifjúsági munkacsoport? Vándor- zászló? Az itt nincsl Hogy miért? Azt talán az elnök tudná megmondani!

— Ot hol találom?

— Otthon. Itt lakik az alig másfél ' kilométerre fekvő faluban.

(Tudniillik három kisebb falu: Bozita, Novy Sad, Ipelka közös EFSZ-be tömörültek.)

Mit tehettem, elindultam gyalog (a motorkerékpárt elvitték) és útközben elmélkedtem a láb és a motorkerékpár mint közlekedési eszközök között. Végül arra a megállapodásra jutottam, hogy mind a kettő jó. Mert jó, ha lába van az embernek, s ha motorkerékpárja van, az se rossz.

Urbanek elvtárs az EFSZ elnöke épven akkor érkezett haza. Érdeklődésemre azt a választ adta, hogy önálló ifjúsági munkacsoport nincs; tervbe volt véve, de végül a fiatalokkal együtt úgy döntöttek, hogy helyesebb ha nem lesz. Mégpedig azért, mert nem laknak egy helyen a fiatalok.

— De ha nincsenek is egy csoportban, jól dolgoznak — mondja Vrbánek elvtárs: Nagyon, nagyon meg vagyok velük elégedve és ha sok ilyen munkása lenne a szövetkezetnek, mint Hroncek Milka,. Demeter, Kaliciak, Stehnoler, Kovács és a többi, akkor még gyorsabban fejlődne szövetkezetünk. így is elvégeztünk idejében minden munkát és remélem az aratásban sem lesz fennakadás. Jó termésünk ígérkezik, szeretnénk mindent veszteség nélkül betakarítamásikra. Én inkább azt gondolom — s másoktól is úgy hallom,, nem bíznak bennünk, nem merik ránkbízni azt a néhány hektár földet. Ügy látszik jobban kellett volna harcolni érte. Addig is az aratás ideje alatt vasárnaponként dolgozunk együtt.

— Es a kerületi bizottság vándor- zászlajáról mit tudtok? Az is itt van nálunk.

— Na, végre ez is megvan — sóhajtottam fel — és hol, kinél van?

— Valahol a CSISZ elnöknél a szekrényben — mosolyog Milka bizonytalanul.

— Ügy, hát akkor azért nem láttuk — szólt közben gúnyosan Kaliciak.

ALIG PIRKAD, a hajnal, a nagy- mácsédi határban már nyüzsögnek az emberek. A harmatnak nyoma sincs, a sárga kalászokról már az utolsó kis nedvességet is felszippantották a napsugarak. A dülöúton csendesen kerékpározik két ember. Az árpatarló szélén megállnak. Hosz- szan néznek az egyen'etesen búgó lánctalpas után, majd elindulnak keresztül a táblán. Mögöttük marad a barna barázdákat hasogató traktor. Vörös elvtárs, aki benne ül, csak a fordulóban veszi észre a két embert, de így távolról is rögtön felismeri őket: az elnök és a titkár. Két kíváncsi ember, aki mindent tudni akar és mindenről személyesen meggyőződik. Már fél háromkor találkozott velük. Ö tankolt a falu szélén, azok meg a kerülővel beszélgettek. Azóta U húzott jó néhány barázdát, mert hát ma sem maradhat a tizennyolc hektár alatt, azok viszont bejárták a fél határt s most ott állnak a -kombájnok mellett.

Nem időznek' sokáig. A titkár, Krizsan elvtárs, először a tarlót veszi szemügyre, majd a szalmában kutatja a szemet, de hiába. Az elnök a szakaszagronómussal 1 beszélget, s megtudja, hogy minden jól halad, szépen dolgozik a négy kombájn. A cseh elvtársak versenyeznek az idevalókkal s az eredmény: még két nap és befejezik az aratást. Közben a titkár a pótkocsiban lévő' árpát is megvizsgálja: szép, száraz, érett, ezt el keli ismerni. Tovább mennek.

Most már csak úgy széttekintenek, nem állnak meg. Az idő tizenegyre jár s ők hajnal óta kerülik a határt. A falu szélén elválnak. Babai elvtárs, a nemzeti bizottság elnöke, a sertésólak felé igyekszik, megnézi, hogy mit csinál a lányka. Fölöslegesen aggódott. Judit már mindent rendbetett.

A titkár közben asztalhoz ül, igyekszik rendezni gondolatait. Délután kettőkor . összeül az aratást irányító bizottság. Hogy is állunk tehát:

— Az aratást már két nap alatt

Bt ny ez helytelen dolog, hogy még meg sem mutatták a tagoknak a zászlót. (Remélem azóta már megtörtént.) Hiszen azt nem az elnöknek adták, hanem a tagságnak azért, amiért olyan kiváló harcos társai, a szörretkezet öregebb dolgozóinak. Az ifjúsági munkacsoport kérdésében is közös nevezőre juthatnának. A szövetkezet fiataljaiban van lelkesedés, munkakedv. Segítsenek nekik a tapasztaltabb szövetkezeti tagok, s fog az menni. A szövetkezet vezetősége bízzon a fiatalokban és a fiatalok pedig saját magukban.

ezekben van egyedüli bizalma, menynyi n?héz feladatot segítettek már ezek megoldani neki. Rájuk számíthat a jövőben is. Mit is kell még tenni? Igen. Az önkötözőgépek után nem a legjobban halad a keresztezés. Oda ePy talpig embert kell állítani. Ezt majd közösen kiválasztják. Mi volna még egyéb? Tehát minden rendben van. Most akkor hazalépek ebédelni...

Mire fiókját bezárta, már elfelejtette elhatározását s kocsma felé indult. Igen. Erről majd ^feledkezett . ... Valaki azt mondta, hogy a kom- bájnosoknak minden nap húst főznek. Micsoda dolgö ez! Még csak az hiányzik, hogy a végén a cseh elvtársak valami panaszt tegyenek. Elsüllyedne szégyenében..

A kocsmában enyhe hűvös levegő van. Barnaburü, pufi gyerekek hada sorakozott fel a pú1* előtt különböző méretű kancsókkal. A kocsmáros csapolja a friss sört. A titkár a konyha felé tart. Agyában megvillan a gondolat. „Hátha hús van, akkor...” Az ajtóban megtorpan. Az asztalon omlós, lágy mákos bélés egész halmaza ... Elmosolyodik, gyorsan visz- szalép a küszöbről.

— Kis sört? Igen — szalad ki száján a szó, ’s agyán átcikkázik a gondolat: itt sincs hiba... A pohár után nyúl. Milyen jó, hűs, üdítő.' — Ott kint, az árpafö'dön milyen jó volna. Abbizony. Miért visznek ezelj sört a kombájnosokiiak?

Máris kint van a kocsma előtt, iramodna az EFSZ irodája felé, de két suhanc útját állja, egy ötvenliteres hordóval cipekednek, alig bírják feltenni’ a kocsira. — Hová mentek, Jóska? ,

— Utánpótlást viszek a kombáino- soknak — hangzik a válasz s a kocsi tovagerdü1.

Megelőztek — sóhajt a titkár, ezek a gyerekek mindenütt ott vannak. Hiába, no, fiatalok ... Ekkor villant eszéb., hogy ö is az, hogy (5 is közéjük tartozik, hisz ott van állandóan közöttük. Jóleső érzés fut rajta

KOVÁCS ZOLTÁN

HATÁRJÁRÁS !

A kerületi bizottság véndorzászla- járól azonban ö sem tud semmit.

Kellő útbaigazítás után megláttam a serénykedő csoportokat is. Egy kisebb domb alatt dohányt törtek. Ezzel is sietni kell most. Nyakukra érik és ebből szép pénzt kap a szövetkezet. Távolabb tőlük aratnak. Itt is, ott is ügyeskednek a fiatalok. ' Ügy látszik a róluk szóló dicséreteket tényekre alapozták. Így van ez jól! Legyen a fiatalság mindenütt az első sorban. Adják ők meg a lendületet, a kedvet a munkához.

Az egyik csoportban Hrncek Milkát is ott találtam. Csinos gömbölyű arcú barnaszemű lány. Azt beszélik „a rossz nyelvek”, hogy rövidesen férjhez megy. Nem is csodálom, hogy megakadt rajta valamelyik fiú szeme. Nem is olyan régen még a Kovosmalt munkása volt. Aztán hazajött dolgozni. Eleinte nem nagyon akart, de most már úgy érzi nem bánta meg. Jobban érzi magát itt a szabad levegőjű mezőn, barátnők, hazaiak körében, — s minden remény megvan arra is, hogy munkájuk gyümölcsöző lesz. Már ebédre járt az idő, ráértünk beszélgetni. Az ifjúsági csoportról ő azt mondja:

Nem is tudom miért nem alakult meg a csoport. Valóban akartuk, de aztán az EFSZ vezetősége, s talán a fiatalok, közül is valaki úgy gondolta, jobb lesz, ha nem lesz. Az, hogy messze van egyik falu a másiktól, nem lehet döntő, mert most is ugyanannyit járunk egyik helyről a

Vörös Augusztin a többszörösen kitüntetett traktoros (jobbról az első) váltás közben néhány perc pihenőt tart és elbeszélget Rokarík Juraj fiatal traktorossal.

bevégezzük. A kombájnok szép munkát végeznek, még az egyéniek is megcsodálják s már egynéhányan elhatározták, hogy ők is azzal vágatják le gabonájukat. A . jégverte kárt már felbecsülték. Ez rendben van. Az árpa, különösen a vetőmag árpa kitűnően fizet. Húsz—huszonnégy mázsát ad hektáronként. A búza is jó. Tehát ha összevetjük, vagy két mázsával több lesz az átlagos termés a tavalyinál. A beadást szépen teljesítik. Herekaszálással sietni kell. Erről majd szólok az elnöknek, le - kell vágatni gyorsan, hogy még egyszer kaszálhassanak. A dohány törését is megkezdték. Ott megy a munka. Ott vannak a fiatalok. Hiába no... ahol ezek a lánykák és gyerekek megjelennek ..

keresztül, visszalép, megissza a kis sört s rohan ebédelni...

Kettőkor kezdődik az ülés. A titkár beszámol, beszél a feladatokról, a hibákról, a beadásról, mondja folyékonyan.

Az EFSZ elnöke először csak bólogat — igaz, igaz, éppen úgy van.. állapítja meg magában. De nem állhatja tovább, meglöki szomszédját.

— Ez mindenről tud! — A szomszéd elismerőleg int, kifújja a füstöc s közelebb hajol — Hiába no.. üye- nek a fiatalok. Mindketten bó’mtenak s a titkár ebből mitsem tud folytatja a beszámolást, elemzi a helyzetet s megállapítja, mit kell tenni holnap.

Persze, ő is fiatal.

CX