Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-23 / 29. szám

1955. július 23. ■fí íp#: Rózsi Varsóba utazik ... Most ugye azt kellene tennem, hogy valami csodálatos jelenségekkel és tulajdonságokkal felruházva mu­tassam be a riport főhősét: Rózsit. Hát nem! Mert ő is csak olyan, mint | a töboi lány, akikkel együtt dolgozik a deáki állami gazdaság kertészeté­ben. Tizenhét éves, szűke, nyúlánk termetű. Ami az első pillantásra fel­tűnik, az a szeme, amely mosolyog­va, bizakodóan tekint a nap barnítot­ta kedves arc keretéből. Rövidesen megtudjuk, hggy már három éve dolgozik a kertészetben, ■mindjárt az iskolapadból jött ide. Munkáját 110—120 %-ra teljesíti. Annál jobban elcsodálkozunk, mikor mindjárt az első kérdésünket néma csönd, követi, csak a körén)c serégll! lányok apró elfojtott kuncogását halljuk. Végül is Varga Jóska a szer­vezet titkára segít ki a bajból. — Rózsi nagyon kedves és vidám lány, de munkájáról nem szeret be­szélni. Beszéljenek mások inkább, vagy az elért eredmények — biztos ő így gondolja. Azért újból megkockáztatunk egy kérdést. — Legalább azt árulja el, hogyan érte el a szép eredményt? Azt hittük, most újra csend k'ivet- kezik. De nem. Rózsi meglepi! kér­déssel fordul felénk. — Mondja csak,' maga sportoló? Most én csodálkoztam el és hirte­len nem tudtam elképzelni, vajon mi köze ennek a kérdésnek a mun­kateljesítményhez. — Hat valamikor sportoltam — mondom kicsit szégyenkezve., mert eszembe jutott, hogy most csak ak­kor sportolok, ha esetleg egy közép- európai Kupa-mérkőzésre akarok be­jutni a bratislavai stadionba. — Szórni hajdanában sportolt. Akkor tudja mi az a versenyláz? No látja, így vagyunk ezzel mi mind- j nyáján fiatalok, itt a deáki birtokon. Elsők akarunk lenni, nemcsak a sportpályán, hanem a munkában is. És olyan jó érzés megnyerni egy- egy mérkőzést... Elhallgatott. Arcán látszott, hogy az elmúlt esztendők eseményein me­reng s szinte csak magának beszél: — Az első pillanatra minden olyan egyszerűnek látszott, de a valóság, a kezdet bizony nehéz volt. Sokszor gondoltam, hogy én sohase leszek olyan ügyes, mint a többi lány. Hi­szen gyakran megtörtént, hogy ők 2.00J palántát is kiültettek egy nap alatt. Aztán ... aztán, nem is tudom, hogy volt... A munkámat szerettem és igyekeztem is ... íme ezt tette az akarat és az igye­kezet. Rövid egy év alatt Rózsi az állami gazdaság egyik legjobb mun­kásává fejlődött. Ez volna hát a nagy ok, ezért jelölték (it? Nem! Hiszen a deáki állami gaz­daságban nincs egyetlenegy CSISZ- tag sem, aki munkatervét 100 % alatt teljesítené. Rózsika jelölésének más az oka! Hogy mi? Engedjék meg, hogy minden hosszadalmas magyará­zat helyett Jóska szarait idézzük: — Ha Rózsi nem volna, talán még a mai napig sem! alakult volna meg nálunk a CSISZ-szervezet. Ö a lelke minden ifjúsági munkának és min­den vállalkozásnak. A többit aztán már Rózsi mondta el: S — Amikor dolgozni kezdtem az állami gazdaságon, az üzemi csopor­tunk bizony nagyon gyengén műkö­dött, jobban mondva egyáltalán nem működött. Nagyon bosszantott a do­log. Az érdeklődés az megvolt a fia­talokban és a lelkesedéssel sem volt baj, de mégis.... semmi sem akart sikerülni. Sokat törtem a fejemet azon, hogy hogyan, milyen módon lehetne azt a Id.kssedést helyes me­derbe terelni. Végül az Űj Ifjúság szerkesztőségéhez fordultam tanács­ért. Hosszú levélben kértem őket, se­gítsenek a bajunkon... És az elv­társak a szerkesztőségtől segítettek. Kijöttek személyesen és aztán to­vábbra is küldözték a tanácsot. Meg­alakítottuk a kid túrcsoportot és spor­tolni kezdtünk. Aztán már minden úgy ment, mint a karikacsapás. .. — fejezte be hirtelen Rózsi, mintha bizony szégyelte volna, hogy ilyen lelkes magyarázatra ragadtatta magát. Persze erre már a többi lány is megszólalt. Ömlött a dicséret: — Neki köszönhetjük, hogy el- játszottük az első színdarabot, hogy népdalokat tanultunk, hogy lejátsz- hattuk az első sportmérkőzést. Rózsi, amilyen csendes az életben, olyan vidám a színpadon. Épp csak megje­lenik a színen, már derül az egész nézőtér ... A lányok egymásután idézik fel régi kedves emlékeiket, s most talán a messzeség távlatából még jobban derülnek rajtuk, mint akkor... Nem hallgatják el azt sem, hogy náluk van a járás legjobb szervezete. En­nek igen örülnek, mert így érhette őket a nagy kitüntetés, hogy falu­jukból megy a járás jelöltje. Vajon milyen érzés VIT-re készül­ni — tesszük fel a búcsú kérdést. Kolozsi Rózsi csak lassan válaszol, látni, hogy gondolatai már messze kalandoznak: — Amióta tudom, hogy megyek, se nappalom, se éjszakám... Varsó­ban majd mindenkinek elmondom, hogy hogyan élünk mi itt. mesélek majd örömeinkről, munkánkról... S ha majd hazajövök, nemcsak fa­lumban mondom el, hog« mii láttam, hanem összejárom a környéket, el­mondom mindenütt, mit hallottam, mit láttam, de főleg azt, mit érez­tem ott azon a találkozón... Búcsúzunk. Egy kicsit irigyen né­zünk utána: milyen jó neki! KOPRLA PÁL Beszélnek a határszél lakói A vysocany-i CKD Sta'jngrád- üzembői a határszélre jelentkezett fiatalok közül nyolcán a podboráni járásban dolgoznak. ’ Mindannyian ki­váló munkások. Az elmúlt héten meglátogatták üzemüket, hogy újabb fiatalokat hívjanak a határszéke. Elmentünk IVJasa Sitráková után s meghallgattuk, mit mesélt a fiúknak a szerszámműhelyben. Röpgyűlést tartottak. J. Tobrman, egy kommunista, a részleg vezetője szót kért: „Felesleges, hogy elmond­jam nektek, mennyi munkába és fá­radságba került, míg sikerük egy százalékkal emelni a termelést. A mezőgazdaságban azonban sok száza­lékkal kell emelni a termelést, így hát minden erőnket meg kel1, feszí­teni.” Pillanatnyi csend állt be. A fiúk most arra vártak, hogy mit mond Mása. Élesen kezdte: „Az üzembe visszajött néhány ember, akiket ki­csaptak a brigádból és most igen kétes dolgokat hí rész telnek. Hát én most bizony elmondom nektek, hogy mi az igazság”. Sitráková CSISZ-tag nyugodtan beszél és minden szavá­nak megvan a maga súlya. Nem siet, szépen fejteget és szíve mélyéről be­szél. „A jó kollektívában nem marad­hatnak meg a munkakerülők és a he- nyélSk. A brigádból kidobták Sta- neket, . mert többet mulasztott — minden megokolás nélkül, — mint amennyit dolgozott. Sedlák sem eről­tette meg magát és még azon felül ellopott egy' libát. Rájöttek, hogy két év alatt nyolcszor változtatta mun­kahelyét. Az ilyen jómadarak számá­ra nincs helyünk a brigádban.” Má­sa rögtön az elején megmondta, hogy miért kering annyi mende-monda. de azt is elmesélte, hogy a brigádban miképpen élnek a rendes fiúk és lányok. A stalingrádi brigád jó kollektíva. Például nemrég történt, répaegyelés után, már alig érezték a hátukat és akkor odajött a gazdaság egyik osz­tályvezetője azzal, hogy zivatart je­lentettek. A széna kint feküdt a ré­ten. Először csak 14-en jelentkeztek, hogy majd a. szárítóba viszik, de a mezőn aztán 60-an dolgoztak. Drizal, a szakács is eljött és amikor a leg­sötétebb felhők gyülekeztek az égen, akkor ö vígan rágyújtott, hogy „Ej, Buchlov felől fúj most a szé1 ... ” A többiek is nótázni kezdtek és el­felejtették, hogy fáradtak. Mennyit keresnek a brigádosok? Egész különbözőképpen. A. Mrazík 1.700 - koronát is megkeres, mások kevesebbet. Amennyit végeznek, any- nyit kapnak. Az üzemben is így van. Az ellátásért 4.- koronát fizetnek és naponta ötször bőségesen étkeznek. Sitráková négy hónap alatt 600.- ko­ronát tett be a bankba. Két pár ci­pőt vett, szoknyát vásárolt és a spar- takiádra tornaruhát. A fiúk kerékpá­rokat vásárolnak, öltönyöket vesznek, a Dvorák csoport például rádiót vett. A stalingrádi kollektíva összetart. A gazdaságban már kétszer a leg­jobbak voltak. Prágából az üzemtől jutalomképpen televíziós rádiót kap­tak. Nincs itt hiány szórakozásban sem és sportolhatnak is a brigádosok. Zene és énekkaruk is van és a já­rástól Turek elvtárs hozza a fíme- ket. A brigád színházban is volt és táncra is van elég idejük. Röplabda csapatuk jót játszik és ügyes a fott- ballcsapatuk is. Eleinte természete­sen nehezen ment a mezei munka. „Ha könnyebben menne, akkor még a pionírok is elvégeznék ezt a mun­kát, — fejezte be mondanivalóját Sitráková. Mivel nagyobb segítségre van szükség a párt Központi Bizott­sága a CSISZ-hez fordult és nem szabad hogy csalatkozzanak ben­nünk.” A gyűlés csakhamar végétért, a lányok és fiúk gondolkodnak. A műhelyben még sokáig beszélnek er­ről. A CSKD Stalingrád-üzemben ál­lítólag már húszán jelentkeztek. Ki lesz a huszonegyedik és a további... Abban a műhe'yben, ahol Sitráková felelget a kisebb kérdésekre, Tobr­man, a részleg vezetője bátorítólag és huncutul megkérdi Machácot a fiatal gépészt: „Na, mi lesz holnap? Me­gyünk? Gyurka mosolygott és vele együtt még néhány fiú. Tehát hol­nap, egész biztos. MILOSLAV VYKUKA Aratógép vagy kombájn 2 A cervencei szövetkezet tagjai az elmúlt napokban papírt, ceruzát vet­tek elő és számolni kezdtek. 183.046 hektár gabona önkötözőgéppel való learatása — úgy mint azt tavaly tet­ték, — 11.905 koronába kerülne. Ha kombájnnal csépelnének, akkor ezért a munkáért 29.945 koronát fizetne a szövetkezet. Persze nem volna szük­ség spárgára. Elmaradna a kötözök munkabére, s a cséplés is. Szóval, ha minden munkát számításba veszünk, az önkötözőgéppel 74.004.40 koronát kellene fizetni és több mint 2000 munkaegységre volna szükség. Ha kombájnnal végezzük ezt a munkát, akkor 59.338.60 koronába és 560.07 munkaegységbe kerül. A cervencei EFSZ-ben a kombájn-aratás gazdasági mérlege a követ­kező: Megtakarítás: 14.664.80 Kcs (azaz minden hektáron 80 Kcs). Megtakarítás munkaegységekben: 1515.13 (azaz minden hektáron 8.1 munkaegység). Időmegtakarítás: 20 nap (tavaly 35 napig tartott az aratás, az idén 15 napig tart). A magveszteség hektáronként 50 kilogrammal csökken, tehát összesen 92 métermázsával csökkenne, ennek következtében minden munkaegység értéke 0.30 Kcs-val emelkedik. Figyelembe keil vennünk azt is, hogy míg 1954-ben 35 napon keresztül naponta 41 emberre volt szükségük, az idén 15 nap alatt 28 ember végzi el azt a munkát. Ehhez a számításhoz bővebb ma­gyarázatot nem kell fűzni. A tények bizonyítják, hogy a kombájn-aratás milyen előnyöket biztosít a szövetke­zetek számára. MOROVICS ERZSI Egy április elsején történt. Kamasz legények, tele huncutsággal, megál­lítottak a bolt előtt. ■— Nesze — mondta egyikük, pénzdarabot nyújt­va — hozzál öt deka cérnamagot. Régi, rossz pénz volt. Elvettem s nagy örömmel, hogy a legények ilyen bizalmasak hozzám, beszaladtam a boltba. Cérnamagért, mert szentül hittem,-hogy ilyesmi létezik s a cér­na — fán terem. Négy éves lehettem akkor. Ez a történet járt eszembe, amikor beléptünk a bratislavai cérnagyárba. A munkaverseny felelőse fogadott, és megígérte, hogy elkísér a műhe­lyekbe. Nagy-nagy terembe léptünk. Két oldalt sorakoztak a vagy nyolc méter hosszú gépek haJ.k zakatolással. Szé­les vasablakok . szűrték a fétiyt a h-lyiségbe. — Ez az osztályozó — szólt kísérőnk, közbe magához intett egy idősebb nénit, az osztály veze­tőjét Csáp Katalint. Kérésünkre el­mondta, hogy a gyapotot itt osz­tályozzák, azután . kétszáz méteren­ként felgombolyítva... — anélkül hogy megsodornák — vágtam bele szavába. — Igen anélkül — folytatta nyugodtan — az már a következő osztály feladata. És elkezdte mesélni, melyik osztálynak mi a feladata. MILYEN FAN TEREM A CÉRNA? Minden szaván érezhető, hogy ez a munka már szinte életének szerves részévé vált. Nem is csoda, ötven éve dolgozik már a cémagyárban. — Meséljen nekünk arról az időről, amikor még magát Katókának szólí­tották — kértem meg Csáp nénit. Hallgatott, elmerült néhány pillanat­ra. — Régen volt már az, tizenhárom éves koromban jöttem ebbe a gyár­ba. Itt — egyik gépre mutatott — tani.ltam. Szép idők voltak azok. Fiatalok, jókedvűek voltunk. Tíz órát dolgoztunk naponta negyven krajcár­ért. — S mennyit lehetett venni azon a negyven krajcáron? — Hát mennyit? — Elhallgatott. Aztán la­konikusan ennyit mondott: — Aki­nek volt mégegyszer annyi hozzá­tenni, annak futotta, de nekem, nem. Nem leánykodhattam, mert nem na­gyon került ruhára. Csak egy gépet kezelhettünk, s így keveset keres­tünk. Bizony, nem úgy ment ne­künk, mint a mai lányoknak. Ök ke­zelhetnek hat, nyolc oldalt is, s így többet keresnek. És jut még ezért idejük vidámkodni is. Néha úgy kö­rültáncolnak, — ekkor félrenézett és \ránevetett egy mosolygó barna lány­ra, aki a közeli gépnél dolgozott. El­köszöntünk Csáp nénitől, felmentünk a második emeletre. — Ez a gyűrű­ző osztály — magyarázta kísérőnk. Itt a felgombolyított gyapotot fo­nállá sodorják, ilyen fonálból készül aztán a cérna, úgy, hogy két, négy, vagy nyolc szálat egybefonnak. Mi­kor beléptünk, feltűnt nekem, hogy a levegő nedvesebb, párásabb, mint az első emeleter.. Gőzt fújatnak be ide, hogy a fonál ne szakadjon. Morovics Erzsiké dolgozott az első gépnél, dús dióbarna haját hátrafé­sülve ránk mosolygott. — Nagyon tetszik ez a munka — mondotta, amikor már-beszédbe elegyedtünk. S nem szívesen hagynám itt. Barát­nőmmel nagyon jól megegyezünk. Segítünk egymásnak a tekercsek ki­szedésénél, hogy a gép ne álljon so­káig. Ekkor' hozzánk jött az osztály vezetőnője, akivel már egyszer ta­lálkoztunk és mint megígérte, elve­zetett egy kislányhoz. A szó szoros értelmében kislány. Apró termetű, és mégis milyen ügyes. Rajter Éviké. Még csak alig há­rom hónapja dolgozik önállóan, és már nyolc oldalt kezel. Barla elv­társnő, aki őt tanította, szinte büsz­ke rá. Évike 130 %-ra teljesíti a normát. Szép eredmény ez és szép a jutalom is érte — június hónap­ban 1.200- koronát kapott. — De hogyan teljesíthet itt a munkás normán felül, hiszen a gé­pek egyformán mennek — kíván­csiskodtam. — Igen, a gépek egyformán men­nek — mondta Barla elvtársnő, még akkor Ys, ha a fonál elszakad. Az meg már nem kerül a tekercsre, hanem rátekerődik a hengerekre és — hulladékba kerül. A jó munkásnő itt felül — a munkaköpeny kis fel­sőzsebére mutatott — hordja a hul­ladékot, nem pedig az oldalzsebben. A hulladékot levonják a feldolgozott gyapotból, és a két tényező alapján határozzák meg a teljesítmény minő­ségét — tette hozzá kísérőnk. De mikor látjuk meg már a cérnát — kérdeztem én. Nyugalom, már nem­sokára. És tovább vezetett a harma­dik emeletre. Ügy tűnt, hogy a gé­pek itt rövidebbék, hangosabban za­katolnak. A levegő itt is párás, vi­zenyős volt. Hat-nyolc fonál futott ősze és az avró hengerek alatt egybesodródtak. | Ez már a cérna ugye? igen, de még­sem — felelte a kísérőm. Ez még | csak nyers cérna, márpedig fontos, | hogy a cérna ne bomlódjék, ruganyos ! és fényes is legyen. Ezt pedig úgy : érjük el, hogy különféle vegyisze- i rekben áztatjuk. Eközben elértünk I egy géphez, amely mellett, feltünö- j en, ketten dolgoztak. I — Ö még csak tanul mellettem ' — magyarázta mosolyogva Petrikné CSEH HILDA — a fiatal •barna lányra mutatva. Cseh Hilda a kislány neve, mégcsak három hete, hogy alkalmazva van a gyárban. De ez is elég idő arra, hogy a munkát megszerette, igyeicszik mindent megtanulni Ilonkától, aki nyolc éven át szerzett tapasztalatait szívesen adja át neki. Legnagyobb nehézségeket a gombolyagok kiszedé­se okozza, leginkább azért, mert ez fárasztó munka. — Az is fog menni — mondta Hilda csillogó szemekkel, — és az­tán — önállóan fog dolgozni. Mi is bízunk abban, hogy a szorgalmas ta­nuló nemsokára oly ügyesen fog dolgozni, mint tanítója — Ilonka néni. — Ez a munkafolyamatnak végső foka? — kérdeztem kísérőnket. Oh, még korántsem, még csak ezután kö­vetkezik a cérna fényesítése, ruga- nyosítása, a kis gombolyagokra való feltekerése — egyszóval a piacra va­ló előkészítése. Ekkor már lefelé mentünk a lépcsőkön. Az járt eszem­ben, hogy az a szál cérna, amit néha oly könnyelműen elszakítunk, meny­nyi munkát igényel, míg a szovjet­unió, vagy egyiptom gyapjúültetvé­nyeiről a mamák varróskatulyáiba kerül.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents