Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-16 / 28. szám

1935. július' 16. Helyreállították a Belvedert a prágai Várban A prágai Vár legfrissebb rekonstrukciója a Belvedere — Anna Jcirálynö nyárilakja. Június utolsó napjaiban hazánk fővárosa ünneplőbe öltözött. Minden utcában és minden téren lázasan folyt a munka A régen lekopott, megrongált házak új vakolatot, új színt kap­tak, a város nevezetességei építészeti remekművel és törté­nelmi emlékművei soha nem látott pompával és szépséggel várták a nagy nap eljövetelét; az I. Országos Spartakiáda meg­nyitását. A prágai várral szomszédos Királyi kertben ugyancsak meg­lepetést készítettek az Elnöki iroda építészei; megnyílt az évekig elhanyagolt, félig rombadőlt és esztendők óta csukott Belvedere — Anna királynő nyárilakjának kapuja. Az elraga­dóan kecses és finomvonalú kis épület — amelyet az Alpoktól északra az olasz renessaince legszebb alkotásának tekintenek — a tizenhatodik század derekán épült. Eredeti tervét Paola della Stella olasz építőművész készítette I. Ferdinánd számára. Az építkezést 1560-ban Wolmut Bonifác fejezte be, ugyanaz, aki a szent Vítus dóm és a Vár más, jelentős részeinek épít­kezésén is részes volt. A Belvedere földszintjét körülvevő loggiát* díszítő reliefek renessaince kőfaragó mesterek müvei, a fordított hajótörzshöz hasonló tetőt hajóácsok szerkesztet­ték. Az első emeleti gyönyörű terem megrongált boltozatát tökéletesen újjáépítették és megszilárdították, a termet új márványpadlóval látták el. Az újjáépítés tervét Pavei Janák professzor, államdíjas építőművész és munkatársai — Dr. Ing. Hacar allamdíjas akadémikus, Dr. Ing. Novácek docens' és Dr. Ing. Budinka főiskolai tanársegéd készítették. A nyárilak földszintjén ma eredeti és új tervrajzokból, le­írásokból, színezett fényképekből álló szemléltető kiállítás is­merteti az épület fejlődését. üregnek és fiatalnak, prágainak és vidékinek egyaránt ér­dekes és maradandó élményt nyújt, ha végigmegy a Belvedere oszlopsorán, ahonnan Prágára az egyik a legszebb kilátás nyí­lik, MORAVEC KATALIN IVAN VAZOV születésének 105-ik évfordulójára A bolgár nép július 9-én ünnepli Iván Vazov, a nagy ■*>, .a«*. _ m m • na nM __ T ti o Cj.mí sEk m ¥— Üt Amíg a wolframból villamos égő lesz bolgár költü születésének 105- ik évfordulóját. Vazov kedvelt nemzeti költő és iró, népe ér­dekeinek hű tolmácsolója. Őszinte, lángoló hazafi és leg- öszintébb hirdetője az orosz­bolgár barátságnak. Vazov több mint 50 évet irodalmi mun­kásságnak szentelt, müveiben teljes egészében kibontakozik a bolgár nép élete, alaposan is­meri a népet és lelkesen dalol a nép munkájáról és a termé­szet szépségeiről. Vazov, a pol­gár irodalom legnagyobb* büsz­kesége. Nem találunk olyan bolgárt, aki ne ismerné verseit. A bolgár gyerekek Vazov ver­seivel ismerkednek meg az is­kolában először és Vazov hősi alakjai mint eszményképek él­nek tudatukban. Nerp véletlen, hogy Vazov énekelte meg a bolgár nép nemzeti forradaimi harcát. Hősei, akik ezekből a harcokból kikerültek valóban olyan egyéniségek, akik példa­kép lebeghetnek az ifjúság előtt, ma is, a szocializmus építésének időszakában. Vazov müvét a bolgár nép erejébe vetett mélységes hite jel'emzi a legjobban. Művészien ecsetelte a bolgár nép életét és nehéz helyzetét, élesen bírálta a bolgár bur­zsoáziát és a kalrnárlelkű ka­pitalista klikk erkölcstelensé­gét. Vazov. a bolgár nép fia határtalan lelkesedéssel festi le hazája természeti szépségeit. Vazov a bolgár és orosz nép szoros barátságában látta biz­tosítva népe boldogságát Mü­veiben állandóan kihangsúlyoz­za.- hogy szeressék felszabadí­tójukat és az orosz nép legyen mintaképük. Ahogy ő szereti az orosz népet, u/ívanúgv az egész bolgár nemzet is rajong a testvéri orosz nemzetért. Mint irodalmár a realista orosz irodalom, • Lomonoszov, Puskin. Gogoly. Lermontov. Belinszkij, Sefcsenko és Nyek- raszov hatása alatt élt. Sokat fordított oroszból, nyelvezete csodálatosan gazdag, egyszerű és közvetlen. Mindig a nép nyelvének mérhetetlen gazdag forrásaiból merít. Méltán sora­kozik nagv elődei Batev. Petkó Raesev. Szlövejkov és Beszko sorába. Alaposan ismeri mű­veiket és nyomdokukban ha­lad. Nem hódol be a n.vugat- euiópai irodalmi hatásoknak es éles harcot folytat az úgyne­vezett modernizáló irodalmi irányzatok, a formalizmus és a kozmopolitizmus eUen. Va­zov azt hirdette, hogv az igazi művész olvan müvekkel gaz­dagítja nemzete kultúráját, me­lyek visszatükröztetik a nép életét. A „Járom alatt” című regé­nyében és a „Nem kedvesek, nem drágák” című novel'ájá- ban kifejti, hogy a bolgár nép az oroszoknak köszönheti poli­tikai felszabadulásai. A „Men­tés” cimü költeményében az orosz-törők háborút festi le, az orosz hadsereg hőstetteit dicsőíti. Versei tele vannak élettel, optimizmussal és ölök­ké frissek, üdék maradnak. A „Szentimentális séta Eu­rópán keresztül” című versé­ben Vazov örömét fejezi ki a boldog jelen felett és rávilágít arra, hogv az orosz nép már időtlen idők óta a nemzetek közötti barátságért küzdött. Az angol-búr háború ideién Vazov a hősies búr nép oldalára állt és kipellengérezte az ango' kormányt. Levéti az angol lordok álarcát. Undorodik a reakciós angol politikától és a nyugateurópai kapitalizmus po­litikájától, gyülö'i Dizraelit, Bismarckot, akik hatalmi po­litikát folytattak és a bolgár nemzettel szemben igen lealá­zó- magatartást tanúsítottak. Vazov rajongott az orosz kultúráért, azt val'otta. hogy csakis az oro«z drámairodalom felel meg a legjobban a bol­gár nép ízlésének, mert egész közel áll a bolgár nép problé­máihoz és hangulatához. Va- zOv igen közel állt az orosz forradalmi demokratákhoz Be- linszkijhez, Csernvisevszki.ihez, Herzenhez. Piszarevhez. Ben­nük látta megtestesülve a ha­ladó gondolatot. Harcban a ha­zai bolgár modernisták ellen mindig kihangsúlyozta az Orosz irodalom realista és demokrata irányzatát és rámutatott arra, hogy milyen közel áll a nép­hez. Ivan Vazov hatalmas művét nagyon tisztelik a Szovjetunió­ban és a népi demokratikus »Vamokban. Legtöbb művét már lefordították oroszra. Nyikolai S. Djezsavin érté­kes monográfiát írt Vazov éle­téről. Vazov versei ma is hazafias­ságra buzdítanak és hasonló­képpen mint Juraj Dimitrov. Ö is beléoltotta a nép leikébe, hogv mint a szemük fényét úgy őrizzék a bo'igár-orosz ba­rátságot. PENCO PENEV Vajon milyen anyagból és hogyan készül az izzólámpák hajszálvékony fémből előállított világító spirálisa, hogy vékeny- sága ellenére is olyan hagy fényt áraszt? Hiszen tudjuk, hogy valamely fém fénykibo­csátása annál nagyobb, minél nagyobb hőfokra izzítható. Az izzólámpák világítószála pedig olyan fémből készül, amelynek olvadási pontja az , összes s te­mek között a legnagyobb 5.400 fok. Ez a fém a wolfram (jele; W) Kerek száz éve ismerjük, de izzólámpába csak 1904 óta alkalmazzák, holott ekkor a villanyvilágítás már negyedszá­zados múltra tekinthetett visz- sza. Hogy miért ilyen sokáig nem tudták felhasználni az iz­zólámpákba, azt előállításának körülményességével lehet ma­gyarázni. A wolfram története ott kez­dődik, hogy 1781-ben Scheele svéd kémikus a tung stein nevű ásványból egy új savat különí­tett el. Ezt az új savat ugyan­csak előállították az ónércek kisérő ásványából is a wolfra- mitből. Ez az új sav volt a wolframsav. így lett aztán a tiszta fénynek a neve wolfram. Magyarul, németül és még sok más nyelven is wolframnak hívják, angolul pedig az előbb említett fém szerint tungstein- nek nevezik. (Ennek a két név­nek összevonásából kapta a hí­res magyar gyártmányú világ- viszonylatban is egyedülálló Tungsram égő az. elnevezését). Az első wolfram izzószálat 1904-ben a budapesti Egyesült Izzó laboratóriumában készítet­ték. Azóta kizárólag wolfram­ból készül az izzólámpák fona­la. Az eljárás igen körülményés és hosszadalmas. Elsősorban tiszta wolframport állítanak elő, amelyet hidraulikus préseken öt centiméter széles és körül­belül harminc centiméter hosz- szú rudakká sajtolják. Ez a rúd még nyers és törékeny, mert a sajtolás minden kötő­anyag mellőzésével történik. Ezért először kissé felhevítik, hogy némileg összeálljon, majd elektromos áramot bocsátanak át rajta és hidrogénöblítésű kályhában zsugorítják. E huszonnégy centiméter hosszú egy centiméter átmérő­jű rudakból készüj a wolfram- fonál, amely bizonyos esetek­ben csak 10—20 mikron vé­kony.) egy mikron a milliméter ezredrésze). A legvékonyabb fonalak tehát ezerszeres átmér rö csökkentéssel készülnek a wolfram rúdból. A megfelelő vékonyságú wolframszál előállí­tása bizony nem tartozik a* leg­könnyebb feladatok közé. A wolframrudat először gépi úton kovácsolják. Hossza az egyes kovácsolások után állandóan nő; ugyanakkor pedig átmérője en­nek megfelelően csökken. A kovácsolást addig folytatják, amíg a rúd néhány méterre hosszabbodik. Ilyen elvékonyi- tás után már fonállá húzható, persze nem egyszerre, hanem fokozatosan egyre vékonyabbra. A dróthúzás úgynevezett hú- zókövön történik. A húzókő vastagabb drótok húzására megfelelő átmérőjű lyukkal el­látott kemény fémötvezet, míg a hajszálvékony drótok húzásá­ra gyémántot használnak. A drótot minden egyes húzásnál megfelelően felmelegítik és több egyre kisebb átmérőjű lyukkal ellátott húzókövön húz­zák át. Hogy könnyebben csússzék, vizes, grafitszuszpen- zióval kenik be a drótot. Elein­te igen körülményes volt a drót befűzése a húzókő lyuká­ba. Ezért a drótot befűzése előtt nátriumnitrit olvadékba mártogatják és így kihegyezik. Az orsóra csévélt wolfram- szálat rádiócsövekben kátéd­ként és villanylámpákban izzó­szálként használják' Jel. Bár évente tízmilliószámra készül­nek rádiócsövek és izzólámpák, wolfram szükségletük mégis igen csekély. Hiszen százezer izzólámpa spirál elkészítéséhez átlagosan mindössze egy kg wolframfém szükséges, mert ebből a mennyiségből jakár száz kilométer hosszú Jónál ás ké­szíthető. Évtizedekig tartott, amíg a gyártási módszerek kialakultak és napjainkban, ha egy-egy új égöt vásárolunk, nem is gon­dolunk arra, hogy micsoda bo­nyolult gyártási eljárásokon ment keresztül, míg végül el­adásra került. — Kár, hogy nekem nincsen nahtkaszlim, — mondta szemrehányóan a tábori lelkész — mindenre nem gondolhat az ember. Az ócskabútor-kereskedő távozása után a tábori lelkész baráti beszélgetésbe kezdett Svejkkel, és együtt megittak még egy üveg pálinkát. A beszélgetés tárgyát jórészt a tá­bori lelkésznek a nőkhöz és a kártyához yaló viszonya képezte. Sokáig ültek együtt. Még a leszálló alken i is baráti beszélgetésben találta Svejket és a tábori lelkészt. Éjszaka azonban felborult közöttük a .jó- viszony. A tábori lelkész visszazuhant tegnapi állapotába, összetévesztette Svejket valakivél, és azt mondta neki: — Szó se lehet róla, maga itt marad, emlékszik arra a. vöröshajú kadétra a tréntől? Ez az idill egészen addig tartott', mígnem Svejlc így szólt a tábori lelkészhez: — Most már elegem van ebből: azonnal bemászol oz ágyba és' durmolsz, megértetted!- ' Bemászok, szivecském, bemászok. hogyne másznék — dadogta a tábori lelkész — em­lékszel, amikor együtt jártunk az ötödik osz­tályba, és én megcsináltam a görögleckédet? Magának villája van Zbraslavban. És ha akar, gőzhajón utazhat a Moldván. Tudja maga mi az a Moldva? Svejk ráparancsolt, hogy vegye le a cipő­jét és a ruháját. A tábori lelkész engedelmes­kedett, de tiltakozását azért közölte holmi is­meretlen személyekkel. — Látják, uraim, — fordult a szekrényhez és a fikuszhoz — így bánnak velem a roko­naim. Megtagadom a rokonaimat — határozta el hirtelen, végigdőlve az ágyon. — Ha ellenem esküszik az ég és a föld, akkor is megtaga­dom őket... S a szobában felharsant a tábori lelkész hortyogása. IV. Ezekben a napokban ment el Svejk a la­kására Öreg takarítónőjéhez, Müllernéhez. A lakásban csak MiUlerné unokanövérét találta, aki sírva közölte vele, hogy Müüernét letar­tóztatták még aznap este, amikor elkísérte Svejket a sorozásra. Az öregasszony katonai törvényszék elé került, s mivel semmit se tudtak rábizonyítani, a steinhofi koncentrációs táborba hitték. Már levél is jött tőle. Svejk fogta. ezt a családi ereklyét, és el­olvasta: „Kedves Aninka! Nekünk itt nagyon jó dol­gunk van, mindnyájan egészségesek vagyunk. A barátnőmnek a szomszéd ágyon flekk — van és vannak itt fekete — is. Különben minden rendben van. Enni eleget kapunk és gyűjt­jük a krumplit, hogy levest főzzünk belőle. Hallottam, hogy Svejk úr már — valahogy pró­báld megtudni, hogy hol nyugszik, hogy a háború után beültethessük azt a sírt. Elfe­lejtettem mondani neked, hogy a padláson a jobb sarokban egy ládában van egy kis ku­tya, egy ratler kölyök. De már néhány hete, hogy semmit se kapott enni, egészen azóta, hogy értem jöttek és elvittek a —. Ezért gondolom, hogy moét már késő, és hogy most már az a kiskutya is meg —.” És keresetben az egész levélen egy rózsa­színű bélyegző: Zensuriert K. u. k. Kon­zentrationslager Steinhof. — És az a kiskutya tényleg meg volt halva, — zokogta Mülletné unokarwvére — és a Svejk úr nem ismerne rá a lakására. Varró­nőket veb.em ide lakni. Egy olyan női sza­lont csináltak az egészből. Mindenütt divat­képek vannak a falon. És virágok az ablak­ban. MÜllerné unokanővérét nem lehetett meg­vigasztalni. Szüntelen zokogás és jajveszékelés közben végül is kifejezésre juttatta abbeli félelmét, hogy Svejk tulajdonképpen katonaszökevény, és most még öt is tönkre akarja tenni és szerencsétlenséget hoz rá. Végül már úgy be­szélt vele, mint egy züllött kalandorral. — Hát ez borzasztó vicces, — mondta Svejk — nekem ez csudára tetszik. És tudja .meg, Kejrné, hogy magának tökéletesen iga=a van, mert én tényleg megszöktem. De ehhez meg kellett, hogy Öljek tizenöt váhtmajsztert es feldvébelt.* Csak ne mondja meg senkinek. És Svejk a következő szavakkal távozott otthonából, amely nem akarta befogadni: — Idehaügasson, Kejrné. a mosodában van egy pár gallérom és inymellem, azt hozza haza nekem, hogv ha majd leszerelek, akkor legyen valami civilruhám, amit felvegyek. — Arra ts vigyázzon, hogy a szekrényben ne menjen be a ruhámba a moly. És azokat a lányokat, akik az ágyamban alusznak, mondja meg, hogy üdvözöltetem. Aztán Svejk benézett a „Kehely"-be. Pali- vecné, amikor meglátta, kijelentette, hogy nem hajlandó kiszolgálni, mert biztosan katona- szökevény. — Az én uram — kezdte elölről a régi * Őrmestert, törzsőrmestert. históriát — mindig milyen óvatos volt. és most mégis ott van, le van csukva szegény teje, pedig semmit se csinált. Az ilyen em­berek meg csak úgy szaladgálnak a világban, és elszökdösnek a katonaságtól. Már a műit héten is keresték itt magát. — Mi sokkal óvatosabbak vagyunk magánál, — fejezte be előadását — és mégis pechünk van. Nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint magának. E szavakat meghallotta egy- idősebb bácsi, egy smíchovi lakatos, odament Svejkhez, és így szólt hozzá: Kérem, uram; várjon meg odakint, beszélni. szeretnék mugávpl. És csakhamar csatlakozott is Si’ejkhez, akit a vendéglösné ajánló szavai után dezertőrnek hitt. Közölte vele, hogy van egy fia, aki szin­tén megszökött a katonaságtól, és most a nagymamájánál rejtőzik Jasennában, Josefov mellett. Hiába biztosította Svejk, hogy ő nem dezer-. tör, az öreg egy tízest nyomott a markába. — Egy kis első segély, — mondta, magával húzva Svejket a sarki kocsma felé — értem én magát, tőlem nem kell, hogy féljen. Svejk késő éjszaka tért haza a tábori lel­készhez, aki még nem volt otthon. Csak reggel jött meg, felköltötte Svejket, és azt mondta: — Holnap elmegyünk tábori misét celebrálni. Főzzön egy feketét rummal. Vagy mégse, főzzön inkább grogot. 11. Svejk tábori misét celebrál a feldkuráttal /. Az emberek gyilkolásának előkészületei min­dig is az isten nevében zajlottak le, vagy általában valami képzelt telsőbbrendű lény nevében, akit az emberiség kitalált magának és megteremtett a saját képére és hasonlatos­ságára. A régi föníciaiak, mielőtt elvágták a foglyaik nyakát, éppoly ünnepélyes istentisztei elet rendeztek, mint néhány ezredévvel később az újabb generációk, mielőtt hadbavonultak volna, hogy tűzzel-vassal kiirtsák ellenségeiket. A guineai és polinéziai szigetek emberevíli, mielőtt ünnepélyesen felfalnák a foglyaikat, illetve a használhatatlan embereket, mint pél­dául misszionáriusokat, utazókat, különböző kereskedelmi cégek ügynökeit, vagy egysze­rűen csak az odatévedt kiváncsiakat, először

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents