Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-02 / 26. szám

1955: július 2.

9

em volt se rendi gyűlés, se városi nagy gyűlés áz óvárosi városházán s fontos fai*

, lóság sem ült ott össze és az ‘ entberek mégis nagy sokaságban vonultak a városháza felé, s nem kicsiny ideig vonultak, hanem reggeltől kezdve. egész mp. És aki ide- éljött, annak nem aka- mázott elmenni. Itt állt sokáig, egy óráig s tovább is, és nem kényelmesen, szabadon, hanem bele,szorítva az óriási tömegbe.

Az egevz- város itt tolongott a városháza tornya előtt, mert itt volt a csodák csodája, az új toronyóra, amelyről annyi beszéd esett már. Minden prágai városban beszéltek róla s beszéltek róla a király udvarában, az úri udvarházakban, a paraszti viskókban, a kocsmákban és az utcákon is. Azt beszélték, hogy az óvárosi toronyóra nem olyan, mint más toronyóra, hanem olyan feles és csodálatos, hogy bizton előbbre való a világ minden toronyórájánál.

Polgárok, kézművesek, öregasszonyok és fiatalok, köpenybe burkolt diákok, mind ott szorongtak a torony előtt, lábúijhegyre álltak, nyakukat nyújtották, szemüket meresztették a huszonnégy óra lapjára, amely tele volt arany karikával, vonással, számmal és titokzatos jelekkel, s a kerek táblára alatta, amelyre-a tizenkét égi jel képe volt ráfestve, a köképek'-e jobbról s balról, a faragott levelek a'att, s leginkább a halálra, a fura törőkre s o pénzeszsákot tartó zsugorira. A városháza körül iáradatlanül susogott, zúgott az ezernyi hang keveréke, mint valami búgó áradat.

Ám a hangáradat nyomban elhallgatott, amint fölü'röl, az új óra felül csengetyűhang szólalt meg. Csak elvétve hangzott föl egy- egy kiáltás, csak elvétve emelkedett -magasba egy-egy kéz a halálra mutatva, amint riasztóan csönget. S ekkor mindannyiunk ámulatára kinyílt a két ablak az óra felett, s az álmélkodók előtt megjelent a 12 apostol. — Egymás után jöttek elő az apostolok nyugatról kelet felé tartva, és mindegyikük arccal a nép fe^é fordult. Végül maga Krisztus jelent meg s megáldotta a tömeget. Sokan levették fövegiiket, sokan keresztet vetettek, sokan a halálra mutattak, amint száját tátogatja. meg Júdásra avagy a zsugorira, amint nagy kínban fészkelődik, meg az aggastyánra, aki a halál mellett a fejét rázza, hogy még nem akar menni, ne csengessen hát a halál. De amint följebb, az ablakok felett megszólalt a kakas, a tömegben ismét vidám mozgolódás támadt. Nevettek az emberek, kiáltoztak. S az ezernyi hang keveréke ismét susogott, zúgott fáradatlanul, mint a búgó áradat. Mindenütt a mesterről beszéltek, aki az órát késztette, hogy az Isten különös kegyelmével, s mindenkinél élesebb elmével vagyon menn’dva: mindenütt Hanué mestert emlegették, aki e művet oly nagy értelemmel, oly csodálatosan megalkotta.

A mesterek is meg a doktorok, akik a torony közelében állottak és az órát vizsgálták, dicsérték annak alkotóját. Tisztelet remeit ó

arccal álltak itt, sovány vagy kövér testükön sötét köpennyel vagy pompás talárral, s deákul vagy csehül beszéltek, mindig csak az óra köreiről s jeleiről. A kakason, figurákon, halálon, aggastyánon meg a többin csak mosolyogtak s amikor a halál riasztón csengetni, a kakas meg kukorékolni kezdett, egyikük a baH-iilnureátusok meg a diákok előtt megvetően ' akként vélekedett, hogy ezek a bolygó alakok és hasonló apparátusok csak a köznép csodálatára és mulatságára vannak csinálva.

A régi, bonyolult szerkezetű toronyórákat csehül orlojnak hívják.

Az orloj (a horologium szóból) őseink idején 24 órát mutatott. Az első órát a nap le- nyugtától számították. A 15. századtól kezdve fél orlojokat is kezdtek használni nálunk, amelyeknek számlapján 12 óra volt, A fél or- lojt német orlojnak is hívták. Mind a két fajta orlojt a 17. századig használták, amíg 1623-ban hivatalosan el nem rendelték a fél orloj hasz- . nálatát. Az óvárosi orloj egy mondaváltozat szerint a Vak Ifjú műve. A valóságban azonban 1490-ben készült el, II. Ulászló idejében és Hanus mesternek, a híres csillagásznak ke- zeműve.. Az óra elkészülte után Hanus mester tanítványával, Jakubbal együtt, irányította annak járását. A mester halála után Jirí Zvonek városgazda elrontotta a gépet, amelyet aztán a klokotskáhoral Ján Táborsky könyvíró és festő javított meg. I. Ferdinand idejében az or- lojhoz egy 12 órás számlapot szereltek. Táborsky halála után a gépezet elromlott és senki sem tudta megjavítani. A 18. században Prága városa ócskavasnak akarta eladni az órát. Antonín Strnad, a jeles csillagász érdeme, hogy nem így történt. Az ő irányítása alapján Landsberger órás az egész gépezetet kijavította. Évek múltán megint elromlott az óra, s csak 1865-ben javította meg Holub órás, s azóta jár. E javítás után 1866 újév éjtszakáján indították meg a gépezetet. Az állatjegyes naptárkor a nagy számlap alatt Josef Mánes mesterműve. Ezt a képet most a prágai városi múzeumban őrzik, az órán csak a kép másolata van, amelyet E. Liska készített. Az óráról a már említeti Ján Táborsky 1570-ben cseh nyelven pontos leírást készített. Ez a kézirat Ján Táborsky arcképével együtt a városi irattárban van. Táborsky alapján Bohuslav Ralbín, latin leírást készített és a két leírás alapján Rieger a 18. században németet. Balbín azt is leírja, hogy egy ízben, amikor az óra éppen ütni kezdett, a csontváz nyitott szájába egy veréb repült bele s a csontváz szája abban a pillanatban összecsukódott. A kis veréb így egy óra hosszat maradt börtönében, amíg az óra újból ütni nem kezdett sa csontváz újból ki nem nyitotta száját. Mihelyt a száj megnyílt, a veréb vígan kirepült belőle.

ŰJaJz ^iíddeA:

Ka

►vs

És azt beszélte, hogy ez a toronyóra ama figurák nélkül valamennyi tudós ember, de kivált az asztrönómusok számára fölöttébb becses, és azt valamennyien csodálják, mert megmutatja, hogy a nap miként megyen a zo- diakusOn, miképpen halad nyugatról kelet félé, és melyik jelen, hányadik fokon áll nap mint nap, évről évre, melyik órában kél fól, melyik órában éri el a delet, hol nyugszik le, milyen magasan supra orizontem * kelet felől, milyen közel délhez és milyen alacsonyán nyugat fölött és azt is. hogy hol van nyugta sub orizonte, ** vagyis éjtszaka a föld alatt, s azt is, hogy télbe menet hogyan rövidíti a napokat tőlünk távolodva és nyárba menet, hogyan hosszabbítja azokat hozzánk közeledve.

tudós mester egyszerre elhallgatott, amint a városháza feldíszített kapujában megjelentek az elöljárók és az Óváms tanácsának tagjai, rókamálus köntösökben, barettel vagy süveggel a fejükön. A toronyóra felé tartottak. A sokaság hátrálni kezdett s mindenek, a köznép, a tudós mesterek, bak- kalaureátusok és diákok az elöljárókat nézték, de még inkább egy öreg embert, aki sötét mesteri kábításban lépkedett közöttük. A prímátor *** mellett haladt, tiszteletreméltó sápadt arcát sötét haj keretezte.

A sokaság susogni kezdett, mindenütt mozgolódás támadt s az emberek nyakukat nyújtogatták, hogy az öreg embert láthassák. Mert mindenki tudta, hogy a primátor mellett Hanus mester, az új toronyóra atyja, alkotója megyen műve felé.

Mindenki nagy tisztességgel süvegelte meg, a kollégium tudós ^mesterei is, s ő szerényen köszönte az üdvözlést, s amint a primátor és az elöljárók megállnak az óra előtt, kívánságuk szerint elkezdte magyarázni a köröket s jeleket.

A napról beszéli meg a csillagokról, aztán a holdról, elmondván, mi mindent mond meg róla az ófa, mikor áll be első negyede, mikor van telihold, mikor lehet látni az utolsó negyedet, hogyan telik, hogyan fogy. s beszélt a 12 jelről is, mikor melyik hat van közülük a föld felett, mikor melyik hat a }öld alatt.

Aztán még elbeszélte Hanus mester, hogy az óra megmutatja az ünnepeket is egész éven át, s hogy a rendes kalendáriumnak mind a 12 közönséges hónapja a holdkulccsal van beleírva.

Akik ott álltak körülötte, mind némán hallgatták. A sokaság is hallgatott, s a mesterek és doktorok értően bólogattak.

Mikor aztán Hanus mester befejezte beszédét, hangosan dicséret hangzott fel köröskörül. Ám ő, mintha a dicséret nem néki szólott volna, megkérte az elöljáró urakat, mennének vele a toronyba, néznék meg az óra masináját, ingáit, kerekeit; mindjárt ütni fog, úgymond, lássák hát, miképpen mozognak részei, kivált a kerekek, mily jól tudják kötelességüket, nem mulasztván el megtenni, ami rájuk vagyon bízva.

És felmentek a toronyba, s amint ránéztek az egész mesteri szerkezetre, kerekekre, ke- rekecskékre, emelőkre, ingákra, elámultak, mondván miképpen gondolhatta ki mindezt

*) A látóhatár fölött.

**) A látóhatár alatt.

***) Prága polgármestere.

emberi fej, miképpen lehetett ezt így elrendezni, emlékezetben megőrizni, mindén keréknek, kérékecpkénélc és mindén kerék minden fogának elrendelni, mily munkát végezzen.

S még inkább álmélkodtak, mikor Hanus mester megmutatta s megmagyarázta a toronyóra négy oldalát, avagy négy részét, amely közül mindenkinek megvolt a maga ingája, a maga masinája, és megvoltak a kerekéi, mélyek a maguk külön munkáját végezték. S leginkább az óra negyedik oldalát, negyedik részét csodálták, a legbonyólültabhat, a legmesteriébbet s annak legtöbb kerekét, a kalendáriumkereket, melynek karimájába háromszázhatvanöt rovátka, avagy fog volt vésve. Ez a kerék, amint a mester elbeszélte, egyszer fordul még egy évben s mindennap egy rovátkával, avagy foggal fordul el.

Az egész bonyolult szerkezet simán mozgott, mintha esze s lelke lett volna. A mester elméje volt benne, az irányított mindent, s csak Hanus mester értette az egész gépet, senki más. Az elöljárók egyike, Jánís órás őszintén, mindenki előtt beváltotta, nem tagadván, hogy nem érti, amit maga előtt lát, s hogy a gépét HanuS mester biztosan Isten 1cü'önös sugallatára állította össze; ő Jáw.is, úgymond öreg órásmester, de nem szeretné, ha ezt az órát kezére, gondjára bíznák, mert abba bizton belebolondulna.

A Károly Egyetem egyik tudás mestere erre elmondotta, hogy megjárta Frankhont s Itáliát, hogy Ott nagy s jéles toronyórákat látott, de ilyet nem talált sehol se.

„És nem tudom s nem sejtem”, tette hozzá, „hogy hol, mely táján a világnak lehetne ennél csodálatosabb, mesteribb óra. Hacsak Hanus mester nem csinálna valahol még egyet.”

A primátor e szavakra meghökkent s a város véneire nézett, azok meg órája, egyazon szempillantásban. Mert megijedtek, hogy üyen dolog is előfordulhat. S mindjárt Hanus mester felé fordultak. Ám a mester mosolygott: örül, úgymond, hogy e nehéz művet el tudta végezni, s köszönetét mond Istennek érette.

ikor a primátor kijött a toronyoól, már nem volt olyan elégedett, mint amikor oda bement. Nyugtalan gondolatok lepték meg, öt is meg az elöljárókat is: hátha másnak is épít Hanus mester ilyen toronyórát, hátha más városban is lesz ilyen csodálatos mű?

A prágai toronyóra hire elterjedt a cseh korona minden országában és azok határain túl is, idegen földeken. Mindenki, aki Prágába jött, a toronyórához sietett és annak dicséretét elvitte magával szülőföldjére.

S már jöttek is a különböző hazai és idegen városok követei Hanus mesterhez, hogy készítsen az ő városaiknak is hasonló órát. S ekkor félelem szállotta meg a primátort s az elöljárókat. Senkivel sem akartak osztozni dicsőségükben. Azt akarták, hogy csak Prágában legyen ilyen híres-nevezetes mű, azt akarták, hogy az ő városuk toronyórája legyen az egyetlen ilyen óra a világon.

S titkos gyűlést hívtak össze, tanácskoztak, gondolkodtak, amíg mindnyájan meg nem egyeztek abban, hogy Hanus mestert talán mégis elcsábítják az idegenek ígéretei s aranya, s talán már dolgozik is az új órán, amely még jobb, jelesebb lesz, mint az övék, mert mindig műhelyében időzik, folyvást barett

kácsöl, fólyváit próbálgat valamit. Hogy bizonytalanságuknak véget vessenek, szörnyű tettre határozták el magukat.

* * *

Hanus mester műhelyében DM a nagy asztál melléit 8 egy kiterített ívre bonyolult szérkézet tervét rajzolta. Két gyertya égett áz asztalón; az ablaktáblák be voltak zárva, a kályhában égett a tűz. Éjtszaka volt, az üres utcákon csend honolt. A házban is csend honolt, semmi sem mozdult sehol sem.

A mester annyira belemélyült munkájába, annifira elgondolkodott, hogy nem hullotta még, amint kinn valakinek léptei alatt meg- nyikordult a fatépcsö. A mester csak arra fordult meg, amikor hirtelen kinyílt az altó s három ember lépett be rajta, köpenybe burkolva, arcra húzott csuklyával. A mester meghökkentőn kérdezte, hogy mit akarnak, de ketten máris rávetették magukat, a harmadik pedig eloltotta a gyertyákat. Aztán betömték száját s a kályhához vonszolták.

Mindenki aludt a házban. Senki sem hal-' lotta a dobogó lépteket odaiönn Hanus mester műhelyében, senki sem tudta, hogy három csuklyás ember álkulccsal kinyitotta az udvarba vezető ajtót és ezen keresztül bejutott, majd kis idő múltán ismét kijutott a házból.

Csak reggel találták meg a csuklyások nyomait, csak reggel látták meg szörnyű művüket. Hanus mestert magánkívül találták ágyán. Forróság rázta és szeme be volt kötve. Elborzadva hallgatták, mi történt vele. miként támadtak reá, miként vakították meg. Aztán bekötötték szemét, de erről már a mester nem is tudott, mert elvesztette eszméletét.

A büntetés híre egész Prágát felrázta. Mindenütt keserű haraggal beszéltek a gonosz sátánokról, akik Hanus mestert megnyomorították. Ám hiába kutattak utánuk. Mintha a föld nyelte vdna el őket. Mát sok helyen suttogtak erről titokban s mesélték, mit mondott Hanus mester, mikor kissé magához tért. Hogy dlßbüntevOket ne keressék, úgyse találják meg őket, bár közel vannak.

Többet nem mondott: dm mindenki sejtette, hogy többet is tudna mondani, de nem akar. Mint vak madár kalitkája sarkában, oly szomorún, olyi némán 1f.lt műhelyében, ahol annyit dolgozott. Csendben állottak műszerei, mozdulatlanul függtek a falon fűrészei, resze- lői és egyéb szerszámai, s könyveire, papírtekercseire, pergamenjeire, rajzaira, terveire, egykedvűen rakódott rá a por. Minden fekete sötétségbe hullt számára. Kihunyt szeme semmit sem látott, szemernyi fényt se. Nem tudott többé munkához nyúlni. Bánkódott, spomorködott, keseraett, búsult, s teste egyre gyengült, kevesbbedett.

. A háládatlanság is '■yötörte, a szörnyű há- ládatlanság, amivel nagy művét jutalmazták. Lelkében újra meg újra hallotta azokat a szavakat, amelyeket a csuklyások egyike ama szörnyű éjtszakán mondott: „No, más toronyórát már nem csinálsz!”

Ezt kapta jutalmul, ezt kapta az ő nagy munkájáért. Búsult a mester, és teste egyre fogyott. Érezte, hogy nemsokára mindennek vége lesz. S összeszedve minden erejét, egy volt tanítványa kíséretében elindúlt a város- háta felé.

A városháza tornya előtt sokaság állott, várva az óra ütését. A híres-neves mester ott ment el az emberek előtt, de senki sem ismerte meg. Annyira megváltozott. Teste megfogyott, arca beesett, megsárgult, haja megőszült a kínlódásban. A városháza előtt egynéhány elöljáró jött vele szemben. Ezek megismerték, de kitértek előle. A tanács senkit sem küldött üdvözlésére s a tanács tagjai nem szívesen hallották üzenetét, hogy eljönne áz órához, mert eszébe jutott, miképpen lehetne megkönnyíteni a nehezék mozgását az óra szerkezetében.

A mester most az óra legbonyolultabb részéhez, a negyedik. oldalhoz vezettette magát. Minden sötétségben volt előtte, a töméntelen kerékből, kerelfecskéböl, rugóból, emelőből semmit sem látott. Csak a hangjukat hallotta, munkájuk hmgját, amint símán, . helyesen járták a magák kijelölt útját.

S ott állt a mester vakon, betegen, idő előtt megfehéredett fejjel műve előtt és hallgatta annak hangját és az elöljárókra gondolt, arra, hogy vaksággal jutalmazták, csak hogy dicsekedhessenek a világ előtt, s nem törődtek az ő kínjával, fájdalmával, vele magával.

i lekor megszólalt a csengetyű. Kint a iWlrris.. tornyon a csontváz meghúzta a kö- telet s áthatóan csengetett, jelezve a már-már tűnő órát. A halál hívta, akiket kiszemelt. A masina megin- dúlt s megindultak már az apostolok is.

Hanus mester egész testében remegett. Fölemelte jobbját, egy szempillantásig az óra szerkezete felett tartotta, majd belenyúlt a kerekek közé, mintha világosan látta volna a gépet, s ujjal egy kis ideig lázasan dolgoztak benne. Mikor aztán visszahúzta kezét, valami megcsikordült a kerekek között s az egész gép, mintha megzavarodott volna riadtan felhördült, lihegett, hörgőit, kerekei, ke- rekecskéi előre-hátra forogtak, minden zakatolt, zörgött, sziszegett, sivított benne és a halál csengetett. Aztán minden elhallgatott. Elnémult a csengetyú, elnémultak a kerekek, emelők, rugók, megállóit minden. Az apostolok nem vándoroltak útjukon, a figurák megmerevedtek, a kakas nem kukorékolt.

Az ijedt nép odakinn megzavarodva kiáltozott, lármázott. A városháza urai az órához szaladtak. Az óra mozdulatlanul állt, s mellette a földön ott feküdt mestere, apja, elszürkült arccal, aléltan. Alighogy hazavitték, kilehelte lelkét.

És a toronyóra állott. Állott, és senki sem volt, aki pompás mesteri szerkezetét megjavíthatta volna.

$