Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1955-06-18 / 24. szám
A CMS/ SZLOVÁKIAI KÖZP O N T 1 IÍ J Z O T T, S Á G A IN A K L A P .) A Bratislava, 1955. június 18. Ara 60 filler IV évfolyam. 24 szám. Diákjaink boldog szünideje elé A nyárnak meg van a maga különös varázsa és nem csoda, hogy diákifjúságunk már türelmei lenül varia azokat a napokat, mikor a nyarat igazán a magáénak vallhatja. Mennyi terv születik ilyenkor, hogy hogyan használjam ki a legcélszerűbben, leghasznosabban és legboldogabban az év két legszebb hónapját? Márpedig, ahol a CSlSZ-szervezet csak egy kis figyelmet is szentelt ennek a kérdésnek, ott biztosan a tervek sem mennek füstbe. Szép példával jár elöl michalovcei pedagógiai Iskola CSISZ-szervezete. A nyárra minden tekintetben felkészültek. Több érdekes kezdeményezést valósítanak meg. A második osztály tanulói például több napos kirándulást rendeznek a besztercebányai kerületbe. A Szlovák Nemzeti Felkelés hőseinek harci útjain fognak majd menetelni. Megismerkednek így hazánk történelmének egyik iegdiesöbb fejezetével. Meglátják azokat a helyeket, ahol dicső partizánjaink a fasiszta megszállókkal szemben testükkel védték a draga földet és meglátják, a véres csaták színhelyén az elmúlt esztendők alatt épült a béke és az alkotó munka élő szimbólumait nagy gyárakat és üzemeket. Csőri .latosan szép a mi hazánk, igyekezzünk hát alaposan megismerni. Persze bátor kezdeményezésre van szükség, meg kell szervezni a táborozáshoz szükséges eszközöket is. De az eredmény azután mindent kárpótol. Az erdők illata, a sziklák szépsége, a szalonna-sütés, vagy a tábortűz körüli vidám beszélgetés, maradandó emlék. Több iskola diákjai, különösen pedig a természettudományok kedvelői kihasználják a nyarat az iskolai növény- és ásványgyűjtemények kibővítésére is. Ezzel sokszor értékes példányokkal gazdagítják a természettudományi kabineteket és bővítik saját tudásukat is. Természetesen ebben az évben még sok olyan nemzetgazdasági feladatot kell megoldani, ahol diákifiúsá- gunk nagy segítséget nyújthat. így elsősorban a nyári mezőgazdasági munkák és mindenekelőtt az aratás és cséplés idejében való elvégzése mindannyiunk ügye. Hisz épp ekkor dől el élelmezésünk további javulásának sorsa. A Szovjetunióban a pionírokat arra nevelik, hogy vegyenek részt a kalászszedésben a tarlókon Megmenteni minden szem gabonát, melyre az országnak szüksége van, nagy és hazafias feladat. • Mezőgazdaságunkban éveken át dolgoztak diák-brigádok és fognak dolgozni ebben az évben Is. A brigádokon kívül azután itt vannak azok a diákok, akik a nyáron a szünidőt falusi hozzátartozóiknál töltik. Ök elsősorban majd rokonaikkal és ismerőseikkel dolgoznak a szövetkezeti vagy az egyénileg dolgozó földművesek földjein. A városban szerzett elméleti tudást most a gyakorlatban is érvényesíthetik. Legyenek ezek az elvtársak a nyári hónapokban a kulturális élet szervezésében is falusi dolgozóinknak segítségére. A mezőgazdaságon kívül nagy szüksége van rendkívüli munkaerőkre építőiparunknak is. Diákifjúságunk itt is megértette feladatát. A kassai kerület közép- és főiskolás diákjai például részt vesznek a Szövetségi Vasútvonal építésén, mely elsőrendű fontosságú összekötő vonal a Szovjetunióval. Sok diák megy, majd az egyéb építkezésekre is, a vágvölgyi hidrocentrálékra. lakás- és kórházépítésekre is. Érdekes kezdeményezést indított a martini gépipari iskola CSISZ-szervezete, mely saját iskolájának építésén fog dolgozni, hogy jövőre majd szebb és nagyobb iskolában tanulhassanak. Az összes lehetőséget persze ezen a helyen fel sem lehet sorolni, hisz dolgos kézre nálunk mindenütt szükség van. Diákságunknak pedig lehetősége nyílik tanúbizonyságot tennie hazaszeretetéről. Ha a nyárra gondolunk, úgy az mindig a nap, a víz és a levegő fogalmát eleveníti meg. Hisz ki hem szereti az ózondús levegőt, a nap egészséges, melegítő és barnító hatását, a víz üdítő érzését. A nyár majdnem korlátlan lehetőséget nyújt mindennek a kihasználására, hisz a téli sportokon kívül minden sportág űzhető ilyenkor. És mennyi még a teendő, hogy a labdarúgáson kívül, amit természetesen nem akarunk lebecsülni, egyéb sportágak Is tömegessé váljanak. Nagy hatással lesz a testnevelésünk további fejlődésére az I. Országos Spar- takiád is. Fejlett testnevelésünk ezen hatalmas seregszemléjén több tízezer diák vesz majd részt. Legyenek épp ők majd a nyári tornászás és sportolás legodaadóbb szervezői. Kiváló alkalom nyílik az úszás, a turisztika és kerékpározás fejlesztésére is. Tavaly például egy tábori iskola diákjai tanáruk vezetésével kerékpáron körüljárták köztársaságunkat. Azt nem kell különösen kihangsúlyozni, hogy a testnevelés milyen hatással van az egészségre, ez úgy hisszük világos, főleg a diákok körében. És ha akárhol is leszünk a nyáron, „jó barátunkat“, a könyvet sohase felejtsük otthon. Legyen a könyv nyáron is hű kísérőnk mindenhová. Éppen azért, mert több az időnk, többet olvashatunk és művelődhetünk. Alaposan áttanulmányozzuk kedvenc íróink, költó'nk, munkáit, igyekezünk megismerkedni hazánk és a világ- irodalom remekíróinak műveivel. Persze olvasni nemcsak saját magunknak olvasunk. Tanuljunk színdarabokat, tanuljunk szavalni. CSISZ-szervezeteinkben fontos, hogy mindenki tudjon valamit, hisz a közösségnek úgy lesz hasznos és szeretett tagja. És végűi kívánjuk, hogy ez a nyár járuljon hozzá erőnk és egészségünk gyarapításához, hogy a jövő iskolaévben frissen megsokszorozott erővel és lendülettel tudjuk teljesíteni feladatainkat és így felkészülhessünk minden erőnkkel népünk és hazánk hathatósabb szolgálatára. DIÁKTÁRSAIMHOZ Üdvözletem küldöm hozzátok egykori víg diáktársaim, kikkel annyit dacoltam együtt s gond nélkül aludtam álmaim. Június volt, mikor ujjongva ittunk a szép diákévekre, és mondjátok, tán azóta már elcsitult a jókedv éneke? Óh, ti bátor tüzszívű kohók, kik jó pajtásaim voltatok, ugye még nem feledtétek el, amit ifjú szívünk fogadott. Hisz az élet jó iskola lesz, csak fel bátran, mi biztos győzünk! A kedves, kis öreg padokban mi már többet nem időzünk. % Tápláljon hát minket a nemes, küzdeni vágyó férfi akarat s a harc, ha kemény is, de ki helyt áll az örökké hű barát marad. TÖRÖK ELEMES Aót'iéy