Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-05-28 / 21. szám

%

6

Mihail Solohov műve csakis a leg- emberibb és legigazságosabb társadalomban születhetett. Megmutatta, hogy a Nagy Októberi Szocialista' Forradalom, a kommunizmus eszményképeiért folytatott harc felszabadította a népi tehetségeket, felfedte lelkiviláguk gazdagságát és o fejlődés körülményes folyamatán keresztül megérlelődött az új szovjet ember típusa.

Solohov' ma ötven éves, műveit eddig ötven nyelvre fordították le, mindenütt, ahol haladó emberek élnek ismerik a Csendes Don-t és az Új barázdát szánt az eke című műveit.

Minek köszönheti Solohov világsikerét: Műve éles ellentétben áll o burzsoá nyugat reakciós irodalmává’., amely az imperializmus szolgálatába állítja az irodalmat is, megalázza az embert, sárba tapossa az emberiség eszményképeit és hamis jelszavak köpenyege alatt a legreakciósabb ideológiát terjeszti. Solohov könyveiből mélységes megértés sugárzik, érti aP emberek gondolatait, átérzi vagyaikat és közvetlen egyszerűséggel írja le azokat. Együtt fejlődik, nő. terebélyesedik a szovjet élettel. Megmutatta, hogy izmosodott, kristályosodott ki a szovjet ember, aki már a Nagy Honvédő Háború idején megmutatta hatalmas erejét és erkölcsi fölényét a kapitalista világ embere felett Az író regényalakjaiban, mint Davidov, Stökman, Kotliavov, Mihail Kosevoj, Melehov, személyesíti meg a szociális harc eposzának hőseit. Solohov 1923-ban jelentkezett az irodalomban. Illés Béla „Találkozások" című könyvében kedvesen leírja, amint egy bátortalan, sovány, szőke kozák fiú hatalmas kézirattal a kezében eljött egy vacsorára, melyet Szerafimovics szovjet író, * több külföldi író számára adott. Jelen voltak Dreiser, Barbusse, Aragon. Azonnal felismerték Solohov rendkívüli tehetségét. Egy év múlva már az egész világon mohón olvasták köteteit.

Solohov a kruzsilini határban a Don mellett született. Anyja kozákasszony volt. Imi csak akkor tanult meg, mikor Mihail már a középiskolába járt. A polgárháború idején a Don környékén élt. 1923-ban már ír a Komszomol-lapokba, meséket is ír és az átélt polgárháborúból meríti tárgyát. De ekkor már a Csendes Don foglalkoztatja.

Regénye szorosan összefügg a kozákok történetével és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatását ecseteli, kifejti a kozákok, osztályharcát és társadalmi harcát. A doni kozákok múltját Stokman alakja fejezi ki a legjobban. Stokman ismerteti meg Ivan Alekszejevics Kotliavovval ßs Mihail Kosevojjal a kozák múltat, felfedi a cári abszolutizmus igazi ábrázatát és megmagyarázza az_ osztályharc lényegét. Megismerkedünk a különböző Osztályok megszemélyesítőivel és az író rávilágít arra, hogy milyen előítéletek és tévhitek harapództak el a kozákok és a többi 'rósz nép között. Solohov érdeme. hogy olyan élő képet nyerünk a kor szociális vonatkozásairól, és arról a hatalmas folyamatról, amely eltávolította az ellentéteket és felrázta a Csendes Dont. A polgárháború folyamán Stokman, Kotliavov, Buncsuk, Luhacsev, — a vörös parancsnok, életüket vesztették. Ezekben a regényalakokban már megcsil- ln .ak a szovjet harcosok ragyogó emberi tulajdonságai. Művészi eszközökkel olyan alakokat teremt, akik felejthetetlenek maradnak számunkra. Stokman a tapasztalt forradalmár, aki olyan okosan irányítja és neveli a bolsevik kádereket, Mihail Kosevoj, a fiatal kommunista, akt kérlelhetetlen az. ellenséggél szemben, meghatóan szívélyes a barátaival és érett felnOtt, amikor cselekedni kell. Egyéni és társadalmi sorsok szövődnek előttünk és több hullámban előttünk hömpölyög a hatalmas áradat. Kimagaslik a Melehov család sorsa, ahol a hagyományok olyan erOsek, hogy Pétert a reakció táborába kergette. Prokofjevicsot is eltérítette útjáról, Grigorij anyja is ál- ddzatul esett. Rendkívül jellemzők a női alakjai, mint például Péter felesége, Darja és Kosevoj felesége, Du- nyócska. Nem is tudjuk, melyik regényalakot ragadjuk ki az élőknél beszédesebb dákjai közül. Grigorij Melehov és Akszinya tragikus sorsa különös erővel hatnak ránk. Grigorij megéli azt az emberi tragédiát, hogy a saját boldogsága ellen harcol, a múlt megvakította és megmételyezte. É'ete csupa ellentét, csupa kétkedés. Grigorij alakján, amely a regény központi alakja, Solohov minden erejét arra összpontosítja, hogy megmutassa a nevelés és az átneve- lés útját. Grigorij élete tragikusan végződik. Grigorij és Akszinya is elvesznek, mert nem tudták elszakítani a múlt béklyóit, melyek megder- mesztették öntudatukat. De az író a jövő felé fordítja tekintetünket, a jövő győzelméért hál meg Stokman, Buncsuk, Kotliavov. Ezek helyes úton járnák és új életre ébrednek Grigorij zsenge bajtársai is, Dunyaska és

Misatka. Akszinya a világirodalomban talán először mutatja meg egy parasztasszony lelki világát, eddig mindig csak idealizált, vagy egészen elferdített képeket kaptunk a falusi asszonyról. Solohov mély lélektani tudással vezeti az olvasóját a lélek útvesztőién keresztül a festőién leírt, reális tóinkon át és érdeklődésünk egy pillanatra se lankad. Az író világnézete és optimizmusa megnyilvánul az esztétikai felfogásában is, költői képei, természeti leírásai bámulatosak, egészen egyéniek, eredetiek. Ha csak valami töredék kerül kezünkbe' Solohov írásaiból, rögtön ráismerünk stílusára. Solohov fordítói sok nehézséggel küzdenek.

Tizenöt évig dolgozott <t Csendes Donon, már munka, közben szükségét érezte annak, hogy bemutassa a mai szovjet kozákok életét, és előkészítette az Űj barázdát szánt az eke című könyvét. A polqárixáború óta jelentőségteljes idő múlt el, lényegesen megváltozott minden, az osz- táluharc más formát ö’tött. Az új regény szorosan összefügg a fejlődési ■ kori\zak'úi p'-ob'émáiva1. Ezt a könyvét a kolhozfalunak szenteli. A reális társadalmi folyamat ábrázolásánál mvi’agit arra hoav a kommunista vári nevelő és szervező munkája változtatta meg az emberek életét. A reaénu k’eme'kedő fejezete az, amikor az Jró megmutatja, hogy a népre mennyire hatott Sztálin elvtárs történelmi beszéde. Kimagasló Davidov alakja, azé a bolsevik munkásé, akit a párt küldött ki, hogy segítsen a szocialista falu felépítésében. Solohov tehetsége akkor ragyog a legjobban, amikor a kérlelhetetlen harcot ábrázolja. így lesznek annyira vérből és húsból való emberré alakjai.

Mihail Alekszandrovics Solohov rengeteg levelet kap olvasóitól. A háború idején számtalan katona írt neki a frontról és a világ minden sarkából. Az emberek megírták, hogy a könyvei soraiból erőt merítenek. Ezek az egyszerű levelek tükrözik vissza a legjobban Solohov jelentőségét. . Azt bizonyítják, hogy az olvasok elvárják az írótól, hogy tökéletesen igazat írjon, ne ferdítsen, ne túlozzon és ne lapítson el, mutassa meg az embereket úgy, amilyenek. Az irodalmi művekben művészi formába öntve látni akarják az ideológiai összefüggéseket érthetően, egyszerűen.

Mindnyájan a legnagyobb érdeklődéssel várjuk Solohov rendkívüli írói tehetségének további kibontakozásait.

M. M.

1955. május 28.

Nemzetközi zenei fesztivál Bratislavá^an

A zene. a művészetnek ez a csodálatos gazdagságú ága, életünknek egyik olyan fontos része, amelynek formáló, nemesítő erejét nem lehet vitatni. Egy művészi hangverseny amelyen az előadó művész teljesen beleéli magát a műbe és lelkiismeretes pontossággal igyekszik visszaadni azt a gondolatot, érzést, amit a szerző akar kifejezni: bennünk is mélyen- rezgő visszhangot kelt.

A zene mindenkié — hirdetik. Igen. a nagy zeneszerzők mindenkihez szóltak, nemcsak a kiváltságos osztályok gyermekeihez mindenkinek adni akartak valamit. Igazságot és szépséget, szabadságvágyat hirdettek, amelyre a föld minden fiának egyaránt joga van. A legnagyobb zeneszerzők nemcsak népükhöz szóltak, ha nemzeti témákat is dolgoztak fel, hanem ezzel is a népek közti barátság elmélyítésének eszméjét szolgálták. Ez a célja ennek a zenei fesztiválnak is, amelyre öt ország művészei jöttek el, hogy bemutassák művészetüket, hogy rajtuk keresztül megszeressük népünket is és a nemzetek közti egyetértés, barátság és békevágy erősödjék. Azért a zenéért harcolunk, — amint Szlovák Filharmónia jelmondata mondja, amely segíti egyesíteni >> nemzeteket a békeharcban.

A megnyitó koncerten először felhangzó Béke-szimfónia mintegy szimbóluma ennek a gondolatnak. A szerző, Simon Jurovsky úgy beszél erről, mint énekről, amelyben <: mai ember igazságos béke- és boldogságvágya szólal meg. „Minden haladószellemű embernek, aki a békéért harcol” igy szó! a mű ajánlása, és ez aztárr megjelöli küldetését is.

A múlt század leghíresebb hegedű virtuózának Paganininek hegedűversenye Vaskó Abadzsievnek, a bolgár nép kedvencének és világviszonylatban is egyik legkiválóbb hegedűművésznek az előadásában hangzott el A huszonkilenc éves, Dimitrov-díjjal kitüntetett művészt technikai felkészültsége óriási zenei emlékezőtehetsége és tudása teszi alkalmassá Paganini műveinek előadására, Paganini annak idején megbabonázta közönségét meiész újításaival; egy húron különböző hangtávolságokat játszott, ami úgy tűnt, mintha mind a négy húron játszott volna.

A nyugatnémetországi, karmester nélkül játszó Stross kamarazenekar Bach-estje .szintén mély nyomokat hagyott a bratislavai közönségben A kritika mindenfelé a legnagyobb elismerés hangján ír a zenekarról, Johann Sebastian Bach a zenetörténelem elvitathatatlan óriása, aki hosszú és küzdelmes élete után hatalmas örökséget hagyott. Kora nem értékelte, nem látta meg, hogy a többszólamú zene nemcsak a barokk betetőzését jelenti, hanem új távlatokat is nyit. A protestáns egyházi ének volt zenéjének kiinduló alapja, de a

vallásos témákban is felcsendül a szeretett nép melódiája, koráljai a népdalművészet kristályos csillogása alkotásai. A Bach számok közül ki kell emelni a két hegedűre írt D-moll koncertet és a zenekarra írt A-moll hegedűversenyt, amelyben a változatos szépségű dallam ritmikai és ’ogi- kai összefoglalása a kontrapunkció csúcsteljesítményét jelenti, (kontra- Dunkciő — ellenpont: több dallamot vezet egymás mellett, hol egyiket, hol másikat emelve ki). ,

Május 19-én két román vendégművész lépett fel. Constantin Silvestri. a bukaresti opera karnagya és neves zenepedagógusa három zenekarra írt szerzeményével, nagy sikert aratott. Az ő vezényletével csendült fel Mind- ruh Katz keze alatt Csajkovszkij csodás szépségű B-moll zongoraversenye, amely talán a legismertebb és legnépszerűbb a világ összes zongora- versenye között.

„Te leszel az első nagy művész, aki feltárod a lengyel zene kincseit, kutasd fel népi dallamainkat, á'nogy a tudósok felkutatják a hegyek mélyén szunnyadó ásványok és ércek titkos erezetét. Légy dicsősége szenvedő nemzetednek!” — Ezekkel a szavakkal küldték Chopint a romantikus, forradalmi jövőbe látó művészt viláahódító útjára. Chopin eleget tett a küldetésnek. Ő ismertette meg a világgal a nép érzéseit, melankóliáját, örömét, vidám polkáit és andalgó ma- zurkáit. Gazdag mondanivalója és szenvedélyes szépségű balladái, polo- nézei és etűdjei feledhetetlenül szólaltak meg Adam Harasiewicz, az idei Chopin-verseny győztesének interpretálásában.

Az ezidei fesztivál legnagyobb élményét a Magyar Állami Zenekar vendégszereplése jelentette. Ferencsik Jánost már többször hallottuk és mindig nagy elismeréssel szerepelt. Haydn „Üstdob”-szimföniájának előadása páratlan élmény. Egy lélekzet volt a zenekar, egy akarat létezett, a karmestere és egy hang beszélt, a Haydné. A zenekar technikai tökélye és fegyelmezettsége szinte felülmúlhatatlan. Liszt Esz-dur zongoraversenyét, csodálatos fénnyel és mély átérzéssel játszotta Cziffra György, a Magyar Állami Zenekar szólistája. Csak többszöri ráadás után engedte el a közönség, viharos tapsorkánok közepette.

Kodály Zoltánt, a legnagyobb élő magyar zeneszerzőt Csehszlovákiában még nem ismerik eléggé. Munkássága és ennek értéke túlmegy Magyarország határain. A magyar népizene gyűjtésével új, eddig nem járt területre vezette a figyelmet. Kodály az énekhang lírikusa.

Szerdán tartották a fesztivál első részének befejező hangversenyét, amelyen Jeanne Marie Darré, világhírű francia művésznő lépett dobogóra.

ZUPKÖ JUDIT

gazdasági, és erkölcsi összeomlás küszöbén áll. A bíróságokat a rendőrséggel, csendőrséggel és a fizetett besúgók söpredékével együtt az egykori hatalom és dicsőség fénye tartja fenn.

' Ausztriának minden csapattestben megvoltak a spiclijei, s a spiclik feladták bajtársaikat, akik mellettük aludtak a tábori ágyakon, s akik menetelés közben megosztották velük a kenyerüket. ,

Az áUamrendőrség — Klíma úr, Slavícek úr & comp. — szintén szállított anyagot a helyőrségi fogházba. A katonai cenzúra ide- irányította a front és a kétségbeesett otthon közötti levelek szerzőit. A csendörség még öreg nyugdíjasokat is hozott ide, akik leveleket küldtek a frontra, s vigasztaló szavakért, az otthoni nyomor ábrázolásáén a katonai törvényszék tizenkét éveket sózott a nyakukba •

A hradcanyi fogházból a motoli gyakorlótérre is vezetett egy út, Brewtown keresztül. Ezen az úton haladt néha, szuronyoktól' kísérve, egy-egy összeláncolt, kezű ember, mögötte kocsi, a kocsin koporsó. S a motoli gyakorlótéren egy kurta Vezényszó: '„An Feuer!”* S azután minden regimentben és zászlóaljban felolvastatott az ezredvarancs. hogy ismét agyonlőttek valakit lázadásért — mert amikor berukkolt, a kapitány úr egy kardcsapást mért a feleségére, aki nem bírt elszakadni tőle.

S a helyőrségi fogház triásza: Slavik, a stábfoglár, Linhart kapitány és Répa őrmester, akit „Hóhér”-nak is neveztek, megtette, a magáét Hány embert vertek agyon ezek a magánzárkában! Lehet, hogy Linhart kapitány megmaradt kapitánynak a mai köztársaságban is. Kívánom, hogy a helyőrségi fogházban _ eltöltött idejét számítsák be neki a szolgálati éveibe. Slavíceknek és Klímának az államren- dőrségen beszámították ezeket ^ a múltbeli eveket. Répa visszatért a civüéletbe, és ismét régi mesterségét űzi: kőművesmester. Lehet, hogy tagja valamelyik hazafias köztársasági egyesületnek. •

’ slavík stábfoglár, a köztársaság megalakulása után tolvaj lett, és ma le van csukva. Szegénynek nem sikerült oly szilárdul megvetnie a lábát a köztársaságban, mint más ku- tonauraknak.

Egészen természetes, hogy Slavík stabfog* Fegyvert archoz! Tűz!

lár, amikor átadták neki Svejket, néma vádaktól villogó pillantást vetett a jövevényre:

— Na, te is szépen eljátszhattad a jóhíredet. ha egészen idekerültél mihozzánk! Majd mi megédesítjük neked az itteni életedet, fiacskám, mint mindenkinek, aki a kezünk közé került, és a mi kezünk nem olyan, mint a kisasszonyok kacsája.

S hogy a pillantását még nyomatékosabbá tegye, Svejk orra alá dugta inas, vaskos öklét és azt mondta:

— Szagold meg, nyavalyás!

Svejk megszagolta, majd így szólt:

— Ezzel nem szeretnék az orromba kapni egyet, mert ennek temetöszaga van.

A stábfoglárnak tetszett a nyugodt, megfontolt válasz.

— He, — mondta Svejk hasába bökve ez öklével — egyenesen állj, mi van a zsebedben? Ha cigarettád van, megtarthatod magadnak, a pénzt meg ideadod, hogy el ne lopjak tőled. Több nincs? Biztos? Ne hazudj, mert a hazugságot büntetjük.

— Hova tesszük? — kérdezte Répa őrmester.

— A tizenhatosba — mondta ki a döntést a stábfoglár — az alsónadrágosok közé. nem látja, hogy Linhart kapitány úr ráírta a lapjára: „Streng behüten, beobachten!’’? *

Majd ünnepélyesen Svejkhez fordult: — Úgy bizony, a gazemberekkel gazemberül bánunk. Ha valamelyik makacskodni próbál, átcipeljük az egyesbe, összetörjük az összes bordáit és ott hagyjuk fekve, amíg meg nem döglik. Ehhez jogunk van. Mintahogy azzal a hentessel csináltuk, igaz, Répa?

— Na, ja, elég munkánk volt vele, stábfoglár úr, — feielte álmodozva Répa őrmester — marha erős teste volt neki! Több mint öt percet kellett, hogy tiporjam, amíg ropogni kezdtek a bordái és megeredt a vér a pofájából. És még tíz napig életben volt utána. Vannak ilyenek, akiket alig lehet elpusztítani.

— Na látod, nyavalyás, így megy az nálunk, ha valaki makacskodik, — fejezte pedagógiai előadását Slavik stábfoglár — vagy ha meg akar szökni. Az kész öngyilkosság, amiért különben ugyanilyen büntetés jár mi- nálunk. Vagy ne adj isten, hogy eszedbe jusson panaszkodni valamire, te rohadt, amikor inspekció jön. Ha jön az inspekció és meg* Szigorúan őrizni, megfigyelni.

kérdi: „Van valami panasza?” akkor te kaptákba állsz, büdös, szalutálsz, és azt feleled: „Alázatosan jelentem, hoqy nincsen, hogy teljesen meg vagyok elégedve.” Na, te köpe- delem, hogy fogod monaani, ismételd csak el.

— Alázatosan jelentem, hogy nincsen, hogy teljesen meg vagyok elégedve — visszhangozta Svejk olyan szelíd ábrázattal, hogy megtévesztette a stábfoglárt, s ez őszinte buzgalmat és tisztességtudást vélt felfedezni a válaszában.

— Nahát akkor vetkőzz le alsónadrágra, aztán mész a tizenhatosba — mondta Slavík barátságosan, mellőzve ezúttal a nyavalyást, ícö- pedelmet, és büdöset.

A tizenhatosban Svejk tizenkilenc nadrág- talan férfit talált. Itt voltak mindazok, akiknek lapjára ezt a megjegyzést írták: „Streng behüten, beobachten!” s akikre különös gonddal vigyáztak, hogy meg ne szökjenek.

Ha az alsónadrágok tiszták lettek volna s az ablak rácstalan, első pillantásra azt hihette volna az ember,, hogy valami fürdő öltözőjébe került. *

Svejket a „cimmerkomandant” * vette át Répa őrmestertől, egy borostás arcú, nyitott ingű alak. Felírta Svejk nevét egy darab papírra, ami a falon lógott, majd így szólt hozzá:

— Holnap nagy cirkusz lesz nálunk. A kápolnába visznek, prédikációra. Mi alsónadra- gosak éppen ott állunk a szószék alatt. Meglátod, micsoda hecc lesz!

Mint minden börtönben és bűntetőintézet- ben, úgy a helyőrségi fogházban is közkedveltségnek örvendett a házikápolna. Nem mintha ezek a kötelező látogatások a börtönkápolnában közelebb hozták volna istenhez a látogatókat, vagy mintha gyarapították volna erkölcsi ismereteiket. Ilyen butaságokról szó sem lehet.

Az istentisztelet és a prédikáció izgalmas változatosságot jelentett a fogház unalmában. Nem az számított, hogy közelebb kerülnek istenhez, hanem a remény, hogy útközben találhatnak a folyosón és az udvaron egy elhajított cigaretta- vagy szivarcsutkát. Istent teljesen háttérbe szorította egy közönséges csikk, amely reménytelenül hánykódott egy köpőcsészében vagy valahol az udvar porában.

* Szobaparancsnok.

Ez a parányi büdös' tárgyacska diadalmaskodott az úristen és a lelki üdvösség fölött.

Azután a prédikáció, micsoda mulatság, micsoda hecc. Otto ' Katz tábori lelkész igazán elragadó ember volt. Prédikációi Rendkívül lebilincselöek, szárakoztatóak voltak, s felderítették a fogház unalmát. Olyan gyönyörűen tudott fecsegni az Űr végtelen irgalmáról, a züllött foglyok, a gyalázatba süllyedt emberek épülésére. Olyan gyönyörűen tudott káromkodni a szószékről és az oltár mellől, Csodásán tudta elordítani az oltárnál az „ite, missa est”-et, nagyon eredeti módon tudta levezetni az egész istentiszteletet, fel tudta forgatni a szentmise egész rendjét, s ha már jól be volt rúgva, ki tudott találni teljesen új imákat, új szentmisét, egyéni ritmust, olyat, amilyet még nem látott a világ.

S aztán az a muri, amikor néha megcsúszott és elesett a kehellyel, az oltárt szentséggel, vagy misekönyvvel, és hangosan vádolta a foglyok csapatából kikerüli minist- ránst, hogy az akarva gáncsot vetett néki, és ott helyben, az oltári szentség előtt, egyes zárkát és spanglit sózott a nyakába.

S az illető jól mulat, mert ez is hozátar- tozik a fegyház-kápolna murijához. Tudja, hogy ő nagy szerepet kapott a darabban, és méltónak bizonyul a szerepére.

Ottó Katz tábori lelkész, a katona-papok gyöngye, zsidó volt. Ebben egyébként nincs semmi különös. Kohn érsek szintén zsidó vélt, sőt, mi több, Macharnak * a barátja.

Otto Katz tábori lelkész úrnak még a híres Kohn érseknél is tarkább volt a múltja.

Kereskedelmi akadémiát végzett, és éppen az önkéntesi évét töltötte. S mivel rendkívül kiismerte magát a váltójogban és váltóügyekben, az önkéntesi esztendeje alatt oly dicső és sikeres csődbe juttatta a Katz és tsa. céget, hogy az öreg Katz úr kénytelen volt kimenni Észak-Amerikába, miután ügyesen megegyezett a hitelezőivel — igaz, hogy e megegyezésről nem tudtak sem a hite1 ezök, sem “pedig Katz úr társa, aki viszont Argentínába távozott.

* Antiklerikális költö.

(Folytatása következik)

Ált hail Sol olíva ölvén éves