Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-03-12 / 10. szám

1955. március Í2. A Pillangókisasszony Nemrég mutatták be a bratislavai Nemzeti Szín­házban Giacomo Puccini: Madame Butterfly (Pil­langókisasszony) című operáját. A szerző régi olasz muzslkuscsalád sarja. A milánói Conservatórium- ban tanul, ahol Verdi szelleme uralkodik. Első mestere, Ponchielli ta­nárja és egyben barátja is a nagy tehetségű fia­tal muzsikusnak. Fejlő­désében előbbresegit! a kezdeti nagy nehézségek idején biztatja. Első ki­emelkedő operája, a „Manón” meghódítja az egész zenei világot és hamarosan hasonló hír­nevet szerez többi nagy alkotása. A kelő nap országába, Japánba visz el bennün­ket a történet. A sziget- ország egészen a XIX. század dere­káig mereven elzárkózott minden kül­földi hatalom beszivárgása elöl. Az Egyesült Államoknak sikerült fegyveres erővel partraszéllniuk, ezután egyre több idegen állam nyeri meg a part­raszállás jogát. A japán uralkodó kö­rök kettős politikát folytatnak: egy­részt érdekközösséget találnak a be­nyomuló kapitalistákkal, másrészt saját elnyomott népükben burzsoá- nacionalista eszméket nevelnek, elhi­tetve, hogy a nyomorúságnak egyedül a betolakodó külföldiek az okai. Ez számos véres terrorcselekmény szü­lője. Japán uralkodó osztálya hihetet­len gyorsasággal magáévá teszi a nyugati tőkések módszereit, s meg­teremti a kapitalizmust. A japán nép azonban nem tud oly könnyen átalakulni. A feudális világ ősi törvényei még sérthetetlenül ural­kodnak, az apa korlátlan joggal ren­delkezik családja fölött, ha neki úgy tetszik, el is adhatja gyermekeit. Ér­vényes i ,ég a szamuráj-törvény: a szégyent, a becstelenséget csak a sa­játos japán öngyilkosság, a harakiri moshatja le a családról. A7 új modern világ és az ősi Japán kettőssége oka a törékeny kis japán táncosnő, Csocsoszán élettragédiájá­nak. Puccini zenés drámája szenvedé­lyes vádirat az imperializmus, az ál­demokratizmus, az álhumanizmus és a „fehér hódító” ellen, aki az „ural­kodásra hivatott nép“ hazug szólama nevében a kegyetlen elnyomást való­sítja meg. A cselekmény Nagasaki jaoán ki­kötő közelében játszódik le a XX. század elején. (A bűbájos, virágzó fák között álló házacskát Benjamino Pin­kerton, az Egyesült Államok tenge­résztisztje vette bérbe az ingatlan és emberkufár Gorótol, aki szolgálatké­szen bemutatja a' barátnői közé érke­ző, a házhoz tartozó kis gésát, Cso- csoszánt is). A még jóérzésű Shar- pless, az USA konzulja figyelmezteti Pinkertont, vigyázzon, az „ideiglenes házasság” veszélyes játék, könnyen a lány életébe kerülhet, aki halálosan beleszeretett a könnyelmű hadnagy­ba. Pinkerton nevetve hárítja el az aggodalmaskodást, s az összegyűlt japán rokonság előtt megkötik az. es­küvőt. Csocsoszán bevallja férjének, hogy előző este megvált ősi vallásá­tól, hogy méltó legyen amerikai fér­jéhez. Az ünnepség delelőjén megér­kezik Csocsoszán nagybátyja és meg­átkozza hitehagyott húgát. Az átok szavait visszhangozó rokonságot ki­kergeti Pinkerton, a szépséges kis tizenőtéves asszonyka könnyeit hama­rosan felszárítja a mosoly, mit "érje csal az ő kis Pillangókisasszonyának arcára, aki mindenről elfeledkezik . . Három év elrepült. Az esküvő után nemsokára elment Pinkerton és sem­mi hír nincs róla. A hűséges Szuzuki óvatosan szeretné meggyőzni, hogy az idegen férfi nem tér vissza. Csocso­szán még emlékszik férje szavára: „Ha az orgona lombja lilaszín fürtöt hajtott, s ha fészket raknak a fecskék, én visszajövök hozzád". Csodálatosan szép nagyáriájában lelki szemeivel látva a viszontlátást, elénekli a majdani boldogságot, ami­kor a cseresznyevirágos kert megte­lik örömmel, a szerelem napfényével. Elutasítja Jamadory herceg házassági ajánlatát, hisz ő már egy amerikai ember törvényes felesége, akit nem lehet megunt játékszerként félredob­ni.’ Az amerikai konzul szeretné óva­tosan közölni, hogy Pinkert"n meg­házasodott, de torkán akad a szó, m'kor látja a hűséges asszony kitar­tó szerelmét. Amikor Pinkerton kis­fiát hozza be megmutatni Csocso­szán, messziről ágyudördülés jelzi, hogy hajó érkezett. A Pillangókis­asszony Szuzukival felvirágozva a há­zat hajnalig várja a ház urát, a fér­jet, az apát. Már reggeli fény tölti meg a szo- bácskát, amikor a konzullal belép Pinkerton és amerikai felesége Kate, hogy elvigyék Csocsoszán gyernr két. E/uzuki találkozik először velük és egész összetörve Ígéri meg, hogy rá­beszéli úrnőjét: adja át apjának kis­fiát. A Pillangókisasszonynak nem kell sok magyarázat, váratlanul meg­jelenve megérti, hogy Pinkerton az ő számára meghalt. Megigéri, hogy át­adja gyermekét apjának, csak jöjjön érte személyesen. Az amerikaiak tá- voztával szívettépően búcsúzik fiától: „Nézz rám szőke angyal, jól jegyezd meg ezt az arcot“. Majd előveszi a tőrt, amellyel annak idején apja is életét oltotta s fennhangon elolvassa a pengébe vésett sorokat: „Becsület­tel halj meg. ha becsülettel élni már nem tudná!“. A spanyolfal mögött ki­oltja ifjú életét. Puccini zenéje körül igen sok vita folyt. A századvégi verisztikus irány­hoz kapcsolódik, reális témákat igyek­szik feldolgozni, de sokszor teátráli- san felnagyítja az érzelmeket, szen­vedélyeket, zenekara mégis csupa szív, áriái fülbemászóik. A Pillangó- kisasszony a világ színpadainak egyik leggyakrabban játszott és legkedvel­tebb operája. Z—dit SZABÓ BÉLA (Részlet „Marci, a csodakapus” című regényből) Ezúton mondunk köszönetét Szabó Bélának, aki a csehszlovákiai magyar írók közül már az eddig megjelent műveivel és a még ebben a félévben megjelenő új regényével, a „Marci a csodakapus”-al is, elsőnek segít ifjúságunk nevelésében. Reméljük, hogy népünk életét közvetlenül, hűen ábrázoló regénye széles visszhangra talál olvasótáborunkban, s maradandó alkotása lesz irodalmunknak. A legjobb barátom most a szőrmés Bállá. Okos és titoktartó fiú, ezt ak­kor láttam, amikor bajba kerültünk a Bodri miatt. Az utóbbi napokban sokat vagyok együtt vele, különösen azóta, hogy az édesanyja meghalt. Elviszem sétálni a városon kívül a mezőkre, a rétekre. Jól ismertem az anyját, mert né­hanapján eljártam hozzájuk. Engem különösen kedvelt, nagyon barátságos volt hozzám és mindig félretett szá­momra egy darab birsalmasajtot, mert tudta, hogy szeretem. Az elmúlt télen egy gyapjúsállal és kötött kez- tyűvel lepett meg. Sovány, vézna asszony volt. Szívbajos. Ha csuklani kezdett, a szomszéd udvarban is meg lehetett hallani. A csuklása szívszag- gatő segélykiáltáshoz hasonlított. Na­gyon fájdalmas volt ezt a kiáltást hallani. Mintha szíve láthatatlan el­lenséggel viaskodott volna és az em­ber nem tudott neki segíteni. Rossz, nagyon rossz volt őt ilyenkor nézni és hallani, mert csak jött belőle a hang, megrázta egész testét, jött valahon­nan a szíve mélyéből és mindnyájan tehetetlenül álltunk, senki sem se­gíthetett rajta, sem én, sem a fia, sem az öreg Bállá, aki éppen olyan kisnövésű volt, mint a fia Megkö­vültén. némán álltunk, moccani sem mertünk . .. Egyszer a kis Bállá baracklekváros kenyeret evett uzsonnára... és az anyja egyszerre elkezdett csuklani . . . A kis Baliának a torkán akadt a fa­lat. Ott állt a konyhaajtón, félig nyi­tott szájjal, egyik kezében a lekváros kenyér és nem bírt tovább enni. 0(Issúgtam neki halkan: „Egyél”, de ő csak intett a fejével, hogy nem bír, a behunyt apró, okos szeméből könnyek szivárogtak. A kis Bállá édesanyja halálakor nem sírt többet, mint akkor a kony­halépcsőn. Édesanyját már előzőleg, az életében siratta meg. Most is, ha sétálunk a mezőn, egyszerre megered a könnye, pedig egész másról beszé­lünk. Én nem kérdezem, tudom, hogy miért sír ... Talán az anyja csuklásá­ra gondol, amit most olyan szívesen hallgatna. Bállá anyjának a halála nagyon, de nagyon megrendített. Jobban fájt, mint hittem volna. Borzalmas érzé­sem volt, hogy a világ minden anyja meghalt, köztük az én anyám is. Éppen akkor toppantam be Balláékhoz, mikor vézna testét felemelték a földről és a szomszédasszonyok ágy­ba fektették. Egyszerre, minden csuklás nélkül összese t és meghalt. Az asszonyok egy szót sem szóltak, de amikor láttam a néma asszonyo­kat, tudtam, hogy valami borzalmas, helyrehozhatatlan dolog történt. A kis Bállá is tudta. Ott állt a konyhá­ban a zöldre meszelt falhoz támasz­kodva, apró arcát tenyerébe rejtette, egy kis szőrmedarab hevert előtte és ujjai közül csöndes könnyek gurul­tak lefelé. — Meghalt — mondta, amikor meg­látott. tágra nyitott könnytől fénylő szemmel, és megszűnt sírni. Nem tudtam, mit válaszolni, annyira össze- Szorult a szívem a fájdalomtól és attól a kétségbeeséstől, hogy minden anya meghalt... Hirtelen sarkonfor- dultam és rohantam egyhuzamban ha­zafelé. Rohannom kellett, mert ezt a fájdalmat nem tudtam másképp elviselni. Bizonyosság kellett. Liheg­ve száguldottam végig a városon, mintha kergettek volna és verejté- kesen toppantam be a konyhába. Amikor megláttam anyám suhanó. hosszú kék kötényét, olyan zokogás rázta meg a testemet, hogy alig bír­tam lélekzethez jutni. — Meghalt a. Balláné — nyögtem ki végre, de anyám sosem tudta meg, miért rohantam és miért zokogtam annyira. Még neki sem mondhattam el azt a hírt, azt a mardosó fájdal­mat, amit akkor éreztem. Csak néz­tem apámat, kis négyszögletes szer­számasztalát a sok szöggel és kala­páccsal, fölötte a légypettyes Mona Lisát, bekukkantottam a szobába és úgy örültem a csirizszagnak, annyi jóérzéssel élveztem, hogy azt ki nem lehet mondani. Jó volt nézni, amint anyám a tűz­re rak, majd fakanállal a rántást ke­veri, s boldogan hallgattam apám ka­lapálását és Gyöngyi rekedtes hang­ját. A bölcsőnél ült, ringatta az ap­ró öcsit. Nyilván jó napja volt. Bero­hantam a szobába, kiemeltem öcsit a bölcsőből és csókoltam ahol értem. A kicsi hálás volt érte, lágy tejszagú arcát szeplőimhez szorította és piros eleven nyelvével egészen benyálazta az arcomat. Ügy mosulygott a kicsi tágra nyitott fogatlan szájával, hogy abba az egész világ minden vidám­sága és jókedve belefért. Jaj, nagyon boldog voltam én akkor, mintha tá­voli veszélyes útról érkeztem volna haza. Bizony, ha nem látom meg anyám kék kötényét, talán haza sem találok. Boldog voltam, de a boldogság o- lyan, hogy nem lehet megfogni és állandóan megtartani. Csak emléknek őrizhetjük meg. Én megőrzőm. Ritkák a boldog pillanatok egy olyan sze­gény családban, mint a miénk. Az is biztos, hogy ezek a ritka pillanatok nagy fájdalomból születnek. Szegény Balláné .. . TANYA PÄL: KÉK HEGYEK ALATT Dénes György új verseskötetérol Dénes ezúttal valóban a teljes élet­ről énekel, amely az öröm, a bánat, a szenvedély, a szerelem, a munka, a politikai öntudat, szenvedélyesség és pártosság dialektikus egysége. Mű­vészete kiforrott és lehiggadt, ha lel­kében még nem is csitultak el a vi­harok. Erről Ír a verskötet mottójá­ban: A jövőért küzdeni kell. Ingyen semmit .-•em ad az élet. Tanulj harcolni tettel, szóval, tanuljon győzni jobbik részed. Gyermekeid bölcsője vagy, vigyázó szív, őre a jónak. Tetted súlyát, szavad igazát számon kéri egyszer a holnap. A kötet invokációja az „Oda a he­gyekhez" című költemény sajátos színezésű természetlátása, amely mintegy az egész verskötet alaphang­ját üti meg: Ezek a nagy hegyek. Ezek a foltos, tarka nagy hegyek őriznek engemet. Szétrajzott évek előtt halottaimnak ők kötöttek ködökből ezüst-himesen lila szemfedőt. A szélcsóvás lombokon túl sötét, őszi felleg vonul. De ha a tavasz már loccsantgatja illat-sugarát, a győzedelmes örök természet mély-zöld babérral fonja be a titánok bérces homlokát. Az első versciklus tizenegy verse a természetet, a családot, a szülőföldet idézi. Igen, a szlovákiai „Kék hegyek alatt“ él Dénes György ott élnek a szlovákiai magyar dolgozók és teljes szívükből szeretik hazájukat. A leg­szebb táji költészet az, amit itt Dé­nes György nyújt. A táj és a lélek kölcsönhatásáról énekel a kötet következő „Csókok várnak és csillagok” című ciklusa. Dénes nem riad vissza a bánat he­lyenként a pesszimista letörés han­gulatának ábrázolásáról sem, mint tesszük a „Hiába” című kis versében: Hiába bújsz távolok ködébe, fényes szemem úgyis megtalál. Csillagoknál fönnebb jár a vágyam s konokabb, mint maga a halál. Hiába mégy tornyok távolába, ott is csak a szívem zakatol, örök a mi összetartozásunk, s együtt sírunk mégis valahol. A „Szabadság, piros virág" című ciklus a pártos, politikai verseket fog­ja össze. A szabadságról, a régi má­jusokról, a felszabadulásról és a győ­zelmes ifjúságról szólnak ezek a ver­sek s megint hozzátehetjük, Dénes tud egyéni ízt adni sorainak és a már sokszor megénekelt témák sajá­tosan új aszpektust kapnak egyéni színezésű, új meglátásai révén. Hadd hozzunk fel erre is egy rövid kis pél­dát háborúellenes verseiből „öcsém“ címmel: Sok fegyvert láttam életemben, sok fényt a fegyverek csövén. Fegyver csövén nézett a sorssal szemközt a fronton jó öcsém. Ügy hullt földre, mint a bús, száron ütött, kék vadvirág, vérébe fagyva így törött le családfánkról az egyik ág. „Zúg a Vág, harsog a Garant“ mondja a kötet egy másik ciklusának a címe, amelyben a szocialista építés, a természetátalakítás és az ezzel kap­csolatos hangulatok, a küzdelem és a megtorpanás találnak ihletett költőre Igen. a megtorpanás is, hiszen embe­rek vagyunk; de győz az ember aka­ratereje és diadalra viszi a nép ügyét. Magyar népe sorsáért aggodé szíve íratta Dénes Györggyel a „Magyar dal, zengő cimbalom” című ciklusá­nak nemzetféltő sorait 1944. márciu­sában, a német megszállás óráiban: Most, hogy a sorsunk alkonyatra dűlt, tagadjam meg egyik fényesebb szemem? Tagadjam hogy bánatok ölyve szaggatja szikkadt mellemet? A halál mesgyéjén sem! Soha! És szilárd hitét a „Megértik egy­mást már a népek" című következő versciklus felszabadulást hirdető ver­sei igazolják a ciklus címadó költe­ményének befejező versszakában: De balul számítottak ők, a sanda szemű, vad pribékek, mert kisarjadt a szabadság s megértik már egymást a népek. Dunán innen és túl a parton egy célért küzd a hősi nép, s melegen fogja a magyar szlovák testvére hű kezét. Az „Elérni egy nagy, kék hegyet" csoportban az emberi indulatok és impressziók tarka tánca járja, de Dénes mindig a dolgok mélyére lát: Mikor a pénz csörög eszembe jutnak a börtönök, könny, dicsőség, fájdalom, eszembe jut a bánatom. A kötet minden ciklusát, csakúgy, mint a „Hulló csillag a szíved” meg az utolsó „Elszálltak már a fecskék” című verscsoportot át meg átjárja Dénes György érett, szép, férfias, forró lírája s éppen ez a mélyen zen­gő alaptónus az, amely kerekded egy­ségbe fogja össze a verskötetet. Csak igen rövid, vázlatos kereszt- metszetét adhattuk ezekben a sorok­ban Dénes György a közeljövőben a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó kiadásában megjelenő „Kék hegyek alatt“ című új verseskötetének, amely már most is jogosan kelt nagyigényű várakozásokat. Talán fölvetődhetik az a kérdés, hogy hol marad a kötet bírálata? Nos, szólhatnánk kritikai hangon is, de kritikát csak megjelent köny­vekről szokás és illik írni, Dénes úg verskötete még sajtó alatt van. Amit itt el akartunk érni csupán annyi, hogy már most felhívjuk szlovákiai magyar dolgozóink figyelmét Dénes György „Kék hegyek alatt“ című új verskötetére, amely megjelenésekor, — úgy hisszük, — méltán és megér­demelten kelt majd feltűnést. Dénes György az új, szocialista I szellemű szlovákiai magyar irudalom élenjáró költői közül való. Nevével gyakran találkozhatunk Szlovákia j : Kommunista Pártja magyarnyelvű I sajtóorgánumának az Üj Szónak p ha- í sábjain, a Csehszlovákiai magyar dol­gozók kultúregyesületének folyóiratá­ban a Fáklyában, a többi magyar­nyelvű szlovákiai lapban és a cseh­szlovák rádió magyarnyelvű adásai­ban. ■ Dénes György első verseskötete 1953-ban jelent meg „Magra vár a föld” címmel. Megállapíthatjuk, hogy a nagyközönség és a kritika rendkí­vül kedvezően fogadta Dénes első verskötetét. A szocialista országépí­tés, a felszabadulás, az új élet forró élményeit tartalmazza ez a kötete, csak azt hiányolták a bírálók, hogy nem a teljes életet, hanem annak csak egyik részletét énekelte meg. Nos, a Csehszlovákiai Magyar Könyv­kiadónál a közeljövőben megjelenő új verskötete, a „Kék hegyek alatt“ mindenképpen tekintetbe veszi az ak­kori bírálók kifogásait. Dénes György válogatott verseinek széles-skálájú körképét kapja az olvasó ebben a reprezentatív, szép, színes és rendkí­vül tehetségesen megírt kötetben, amelyre már most felhívjuk minden irodalombarát és a szép iránt fogé­kony szlovákiai magyar dolgozó fi­gyelmét. Igaz, általában az a szólásmód jár­ja, hogy a mai, munkával teli, építő korszakunkban csak kevesen olvasnak verset. Nincs idejük rá, — szokták mondani az emberek. De ha így be­szélnek, csak azért teszik, mert még ' nem olvastak bele igazi verses könyv- ! be. Éppen azoknak való a verses- í könyv, akiknek nincs sok idejük ol- ! vasásra. Hiszen a versben koncentrál- I tan, röviden és tömören kapnak olyan | művészi élményt, amelyhez regényben I vagy akár színházban is sokkal több idő kell. 'Éppen ezeknek ajánljuk tehát, te­gyenek próbát majd Dénes György új ! ■ kötetével a „Kék hegyek alatt" című j érett és meleg lírájú új versgyűjte- * j ményével. Nem bánják meg. mint I ahogy a tiszta művészi élményt so- I hasem lehet megbánni, hiszen mara­dandó, ■ szép benyomással gazdagod- 14iak. I

Next

/
Thumbnails
Contents