Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-08-14 / 64. szám

\

\

T

0! IFJÚSÁG

1054. augusztus '•«

Ilja Repin egyik leghíresebb képe, a „Váratlan”. A kép mély gondolatérzetével és kiváló művészi feldolgozásával mindig magával ragadja a szemlélőt.

Il;a Repin, a nagy orosz művész

Hja Repin, az orosz nép nagy festője. Mint hivatásos katona fia, meg gyermekkorában megismerte a nyomort és nélkülözést. Hogy megélheté sét biztosítsa, még mint fiatal fiú, egy szén tképf esti) csoporttal vándorolt Dél-Oroszország városaiban. Mikor ígv sikerült egy kis pénzt megtakarítania, 1863-ban beiratkozott a péter- vári Képzőművészeti Akadémiára.

Ebben az időben, az orosz művészet nagy változáson ment keresztül. Az akadémián csupán a hivatalos művészettel foglalkozó vallásos és mitológiai témákat dolgozták fel. de a fiatal művészek között már megfogam- zott a nemzeti művészet gondolata, amely a valódi életet tükrözi vissza Az orosz művészet ezen új, haladó irányzatához csatlakozott Repin is.

Repin mindjárt alkotó tevékenységének kezdetén a nép felé fordult Erre legjgbb bizonyítékul szolgál a „Hajóvontatások a Volgán” képe, melyet még tanulmányai ideje alatt festett. V. Sztaszov, az ismert Orosz kritikus ígv írt ekkor róla: ,.Repin éppen olyan realista, mint Gogoly és Gogolyhoz hasonlóan, szintén mélyér- zéstí nemzeti művész.”

Rendkívül hatásos módon ábrázolta Repin a nép életét egyik leghíresebb képén, a „Körmenet a kurszki tartományban”. Ami az alakok számát, különbözőségét és mindenekelőtt tipi- kusságát illeti, ennek a képnek nincs párja az orosz festészetben.

Repin alkotásaiban mind nagyobb teret foglalnak azok a témák, melyeket a mindennapi élet nyújt. A művészt vonzza az orosz forradalmárok tevékenysége és hősiessége' Repin megörökíti az illegális gyűlést, a falusi propagandista letartóztatását, a halálraítélt forradalmár utolsó perceit. Mindezek a képek Repinnek a hősök iránt érzett őszinte részvétét és szimpátiáját tükrözik vissza. Repin ábrázolásában világosan látjuk a népek boldogságáért küzdő haréosokat, akik a nemes cél érdekében készek életüket is feláldozni.

A „Váratlan” képében Repin egy kényszermunkára ítélt forradalmár hazatérését ábrázolja. Különösen meg- kapóan festi le a forradalmár két gyermekét — a kislány fél és idegennek hiszi az érkezőt, a fiú, aki jól emlékszik apjára, kész a nyakába borulni. Arca ragyog a boldogságtól, süt az imádattól és többet fejez ki, mint az öröm puszta megnyilvánu'ását. A fiú, forradalmár fia. a forradalmi mű folytatója.

Korabeli témájú képeken kívül, Repin történelmi tárgyú képeket is fes tett. Legdrámaibb képeinek egyike a .„Rettenetes Iván és fia, Iván 1581. november 16-án” képe.

A „Záporozsei kozákokéban és a „Vecsornvicá"-ban pedig alkotómüvé- szetének egy egész más oldala mutatkozik meg — a 'vége'áthataban víg- ság és életöröm ■

Az acrképfestészet terén Repin pá ratlan az orosz festészetben. Az egyetlen kivételt talán tan tvánva, V. Sze rov képezi. A nagv orosz írókról Tolsztoj Leóról. Turgenjew” Ga- sinról. Makszim Gorkijról — és zene. szerzőkről — Rubinsteínről. Mu- szorgszkyról. Borodinról, Pjimsky- - Korzakovról, G'azunovról — továbbá N. Pirogov sebészről és P. Styepetová színművésznőről festett arcképei, e műfaj valóságos gyöngyszemei.

Repin óriási befolyást gyakorolt az orosz művészetre. Egv egész nemzedék művészei tanultak művészetéből. Repin óriási festészeti hagyatéka az orosz művészet legértékesebb része, ameh a szovjet nép művészetének, a szocialista realista művészetnek az alapját képezi.

Kultúrház kel!!

Kora reggel volt, amikor megérkeztem Kispakára. A talu olyan csendes volt, mintha kihalt lenne. De ez a csönd csak látszat volt. Az emberek már rég kint dolgoztak a mezőkön. Mire kiértem a határba, a nap már melegen tűzött. De a munka a meleg ellenére is lankadatlanul folyik. Az aratásban a fiatalok is segítenek. A fiatalok a kombájnnal aratott termény szalmáját rakják asztagokba. Az elevátort egy kis négylóerős motor hajtja. A kazalmester Bíró Laci. Mellette két lány rakja tovább az elevátor alól a szalmát. Az egyik lányka a húga, Juliskának hívják, a másik Kovács Emmi Emmi áll az elevátor alatt, tovább adja a szalmát Juliskának, Juliska meg Lacihoz továbbítja, aki valóban mesteri érzékkel rakja az asztagot.

Lenn a gépnél Varga Lali, egy szőke, meg egy barna lány végzi a munkát. A szőkét Ilonkának, a barnát Bet- kának hívják, E két fiatal CsISz-tag az aratásban is kiváló munkát végzett.

Kovács Emmi, a harmadik polgáriból maradt ki. Nyolcán vannak testvérek Az édesapja Bratislavában dolgozik különböző építkezéseknél. — Szerettem volna tovább tanulni — mondja Emmi — de haza kellett jönnöm segíteni Édesapám azt mondotta, hogy a szövetkezetnek is szüksége van fiatal munkaerőkre. így elhatároztam, hogy mezőgazdasági munkás leszek. De nemcsak Emmi az egyedüli, aki a középiskola elvégzése után mezőgazdasági munkás lett, hanem sokan mások is Ezek a fiatalok tudják, hogy nagy szükség van rájuk a mezőgazdaságban. Gajdács Tivadar, a szövetkezet agronómu- sa meg is van velük elégedve. — Ég a kezük alatt a munka — mondja és büszkén néz valamennyiükrp.

De a jó munka mellett hiba is van Ugyanis a kispakaiaknak nem volt külön CsISz-szervezetük. A nagypakai CsISz-szervezethez tartoztak. S ez bizonyos nehézségeket okozottt a fiataloknak, mert a kispakaiak a gyűléseken — amit Nagypakán tartottak — nem vehettek részt. Főleg azért, mert a gyűlések többnyire este voltak s bizony a kispakai fiatalok egész napi fáradságos munkájuk után nem szívesen mentek a gyűlésre. Ezért a kispakaiak elhatározták, hogy külön CsISz-szerve- zetet alakítanak. Alakítottak is volna, ha lett volna egy megfelelő helyiség, ahol a gyűléseken megbeszélhették volna feladataikat. A helyiséggel kapcsolatos kérdésben az EFSz elnökéhez, Földvári Antalhoz fordultak, s kérték, hogy adjon a CsISz-szervezetnek valamilyen helyiséget. Földvári elvtárs megígérte, hogy kapnak egy külön kultúrtermet, de az ígéret még mindmáig csak ígéret maradt.

Jó volna, ha a helyi nemzeti bizottság és a szövetkezet vezetősége megszívlelné a kispakai fiatalok „szerény” kérését s minél hamarább rendelkezésükre bocsátana egy helyiséget, ahoi esténként, munka után, vagy vasárnap délután összejöhetnének a fiatalok egy kis szórakozásra.

KOVÁCS MIKLÓS — Hódos

Egy kuitúrbrigőddal...

Még nincs egészen négy óra, de a templom előtti térségen kb. 30—40 tagból álló csoport türelmetlenül várta az autóbuszt. Vásárra készült a fülek- püspöki CsISz-brigádja. Azért akartak ilyer, kora délután elmenni, mert még dolgozni szerettek volna az EFSz-ben.

Őszintén szólva, engem meglepett n dolog. Nem is olyan régen még, semmit sem lehetett róluk hallani. Se jó«, se rosszat, csak voltak, éldegéltek, mintha nem Is a mi hazánkban éltek volna. És most?... A járás egyik legjobb alapszervezete. Talán azért volt meglepő számomr , mert oly ritkán járok ezen a vidéken, s közben annyi minden történhet. Itt is történt! Még januárban teljesen átszervezték a CsISz helyi vezetőségét. Farkas Barna lett az elnök. Egyszerű, megfontolt fiú. Én azt hiszem, jól választottak a fiatalok De nemcsak a vezetőség változott meg, megváltozott a tagságg is. Több mint 15 új tagot vettek fel, ami úgy hatot! a szervezetre, mintha egy sok véri vesztett emberbe új friss vért ömlesz- tenek. A vezetőség — nagyon helyesen — ezekre támaszkodott. Nem mintha az „öregeket” (azért mondom, hogy öregek, mert mindig csak azzal men- tegetődztek, ha szervezeti munkáról volt szó, hogy ők már kiöregedtek a CsISz-ből, 19—20 é vesek, furcsa öregek ezek?!) — mellőzni akarnák,de hát „nem erőszak a disznótor” — mondja egy régi közmondás.

Elég abból annyi, bogy ezek a fiatalok lassan áttörik a falu évtizedes

megátalkodottságát. Olyanok ők, min« egy téli álomból ébredő fa új hajtásai. Törvényszerűen, megakadályozhatafla- nul nőnek, fejlődnek. Sok minden hiányzik még a faluból — EFSz, villany, egy szép kultúrház és hasonló — ami most még csak vágya a fiataloknak, de rövid időn belül ez is meglesz. Meglesz, mert meg kell lennie!

Közben az autóbusz már halk duru- zsolással röpít bennünket Galsa felé. Farkas elvtárssal egy hátsó ülésre húzódva beszélgetünk; tele van tervekkel. Nagyon bízik a tagokban.

— Tudod, nagyon örülök, hogy ilyen jól összeszokott a tagság. Mindent szívesen csinálnak, akármiről van szó, csak hogy néhány dolgot említsek. Szervezetünk minden tagja készül a Fucsík-jelvény és az MHK jelvény megszerzésére, s a fizikai munkától sem riadunk vissza. Az aratás alatt majd minden vasápiap dolgoztunk az állami birtokon. S nehogy azt gondold, hogy öten-hatan mentünk ki, dehogy! ... Voltunk mindig húszán, huszonötén.

A beszélgetés félbeszakadt, mert megérkeztünk. Közel van a két falu egymáshoz. Rövid megbeszélés után kimentünk a falu mögött lévő búzatáblára, hogy összerakjuk a már levágott búzát. Este hétig tartott a munka. Ügy dolgoztak, mint a karikacsapás. Megelégedettségére a galsi EFSz tagjainak, akik látták, hogy a püspöki fiatalok nemcsak dallal és tánccal jöttek segíteni.

Az idő szinte észrevétlenül suhant el A nap utolsó sugarai erőtlenül csókolták végig az egész határt. Itt volt az ideje, hogy készüljenek az előadásra is

Csupa izgalom volt a készülődés Vájjon melyik szám, hogy sikerül?'. Mindenki a legtöbbet akarta adni, abból, amit tud. Nyolc órakor aztán zsúfolt nézőtér előtt megkezdődött az előadás. Három egyfelvonásos jelenetet, táncot, s harmonikaszólót készítettek elő a kultúrestre. A közönségnek minden szám nagyon tetszett. A fiatal har- monikást — Molnár Dezsőt kétszer is visszatapsolták. Meg is érdemelte, mert igazán kitűnően játszotta a szebbnél- szebb népdalokat. Így voltak a táncosok is. Ezeknek is ismételni kellett. Olyan szépen, kecsesen járták, hogy még a legkomorabb embernek is mosolyt csalt az ajkára az a kellemes jó érzés, amit a lányok tánca okozott. Dicsérték is őket a galsaiak - milyen szépek ! .. . Hej de jól járják ... — hallom innen is onnan is. De nemcsak a szavakból, hanem a tekintetükből, a nevetésükből is látni lehetett, hogy elégedettek. Örülnek annak, hogy ilyen kedves kultúrestét rendezett számukra — teljesen díjtalanul — a fülekpüspökiek kultúrcsoportja.

Az előadás után a kultúrcsoport minden tagja nagyon boldog volt, érezték, hogy érdemes volt készülni és eljönni Mert amellett, hogy adtak, ők is kaptak valamit: a galsairk szeretetét. megbecsülésé,.. S ez mindennél többi KOVÁCS ZOLTÁN

LOVICSEK BÉLA:

JP z a történet még akkor kezdő- ^ dött, amikor a falusi kulákok ba- sáskodtak, szipolyozták a szegény munkásnépet.

Június közepe volt. Varga János negyvenöt körüli napszámos, résees- arató ballag a porral lepett úton hazafelé. Az alvégen lakik, a szegénysoron. Gondokba merülve ballag, lógatja fejét. mint a nagyon fáradt ló. A házak előtti eperfákon éhes gyerekhad falja az alig pirosodó szedret.

Varga János csak megy, egyre megy, szedi a lábait gépiesen, utána emelkedik a por, se lát, se hall. Azt sem hallja, hogy a Pista gyerek a „középső” kiabál:

— Édesapám, édesapám! — s macskaügyességgel ereszkedik le a fáról. Szája, arca piros, mintha cikóriapapírral festette volna ki. Odatoppan az apja mellé:

— Édesapám!

— Hát te? — ocsúdik gondolataiból Varga, s szemének meleg fénye fonja körül Pistát Az öí közül talán őt szereti legjobban. Olyan nagyon engedelmes, olyan nagyon megértő, okos a nézése.

Apja mellé simul, csupasz talpa alatt zizeg a por.

— Hol vót ídesapám?

Szolgálatot kerestem neked ... meg

„nekünk” aratást — mondja keserít ízzel, fáradt kezét fia vállára ejtve.

— Szógálatot, nekem? — mereszti kerekre a szemét

— Azt a ... libacsősz leszel Csapónál.

— Oszt kenyeret is ad — villan n gyerek szeme:

— Ad.. . sóhajt az apa s elnehezül a szíve.

— A jó lesz — fut össze a nyál a gyerek szájában.

Hazaértek. Vargáné a tűz körű piszmogott. A három éves Ilka ott csüngött a szoknyáján. Kató a tizen ötéves ,,nagvián” meg mosott.

— Nos, sikerült? — egyenesedik fő’ Vargáné. Hangja kissé remeg a rettegéstől.

— Sikerült — s a durván faragott lócára ereszkedik Varga.

— Hál Istennek — tör fel a meg könnyebbült sóhaj Vargánéból.

— Aztán kinél .. hogyan ... beszélj már te ember, csak hallgatsz, mint a sült hal a tepsiben — sürgeti az urát a kíváncsiságtól. meg az öröm- tói űzve.

Nagy dolog ez, ha meggondoljuk hogy három hónap óta csak nagyritkán került kenyér az asztalra.

— Tizenharmadikért Csapónál, né gyen — pergeti a három szót Varga mint diák a vizsga után, hogy: „levizsgáztam”.

— Néégven — csodálkozik Vargáné A gyerekek is?

— Mit a gyerekek is —- mordul Varga. — Jóska tizenkét éves. Kató is jány már, megbírják.

Jóska a „kamasz” betoppan. Magasnak elég magas a gyerek, csakhát vékonyka — méri végig az apa, s valami összeszorítja a mellét. Kenyér, kenyér köll. Ez szétfeszíti a szorítást. Hangosan csak ennyit szól:

— No, fiam készítsd a kaszát, arató vagy. Két hét múlva elválik, hogy milyen szegényember leszel. — Megy kifele, mert a szeme gyanúsan elhomályosodik. Miért kell azt látni valakinek, hogy milyen érzések hasogatják bensőjét.

D ekkenő hőség terpeszkedik a mezőn, szinte megáll az átforrósodott levegő. Amerre a szem lát, aratóktól tarkáink a határ. Recseg a kasza, ropog a derék, omlik a búza.

Csapó Pál nagydarab búzaföldjén öt pár arató mártogatja kaszáját a mellig érő búzába. Olyan a búza. mint a nád, sűrít, mint az ecset, hogy megtartaná a nekitámasztott szekérkereket. Próbára teszi a kaszát, meg a kaszást.

Varga Józsi az öregek közé „szorítva” vágja, egyre vágja. Teste merő lacsak. Szája cserepes, az undorító sós izzadság majd a szemevilágát veszi Halántékán dobolnak az erek, hitvány ingére habos rózsák verődnek. Szeme előtt olykor lilás köd úszkál, úgy érzi menten leroskad, nem bírja tovább Szidja az istent, a gazdát, az egész undok életét. De csak megemberel? magát. — Köll a kenyér! — Össze szorítja fogát és vágja tovább.

— A de’et már jóval elharanqoztá' ebéd meg sehol, hogy az istennyíl1 lékelje meg a dagadt fejit — szól

c

L> r

dühösen Varga János, az előkaszás, s fen.

— Ni, csak emlegesd az ördögöt, megjelenik — lök íenökövével a falu fele a sok szenvedést látott Szügyi Samu bácsi

S valóban már porzik a dülőút íz egylovas bricska után. Nagy peckesen ül rajt Csapó hófehér ingében, fején nagykarimájú szalmakalappal.

Körülülték az ebédet, lobban mondva hasalták. „Nagyszerű ebéd”. Paprikáskrumpli, belemetélt füstölthússal. A tetején még pondrók is úszkáltak. De hát az éhes száj nem válogat

Esznek mohón, majd a szemük dulled.

— Sós, mint a nyavalya.

— Az a.. délutánra egv hordó víz köll.

— Attól meg az ing rohad. - mondja Józsi két falat közt.

sapó hátratett kézzel sétálja végig a tarlót. Arcán elégedett, kapzsi mosoly ül. Ez aztán a búza. — Visszaért

— No hékás, hát hogy ízlik a kaszanyél — vigyorodik qúnyosan Jóskára.

— ízlik az elég jól qazduram — felel Jóska tompán és alázatosan.

Csapó bricskája már messze jár. - Bodrozodó porfelhő, meg ezernyi elsziszegett átok száll utána.

A z alkony leszálltával Pista, a kis -*1 libapásztor hazafelé irányítja vagy hetven főből álló csapatát. Két kezén kisöccse. oldalán vászontarisz- nya az „éléskamra”. Igaz „harmados” mert tartalmát lelkiismeretesen megosztja testvérkéivel. Hogy mi a tartalma? Egy darabka kenyér, két-három fej vöröshagyma, egypár hulló nyíves- alma.

Alig látnak az egyre sűrűsödő sötétben. meg a felvert porban, ami a hetven liba után kavarog. Már éppen lódulna a kaput nyitni, amikor egy teherautó kibukkan a kanyarban, s mint a ierqeteg száguld az utcán.

— Jaj a libák — s a rémüet a sáncpartra szögezi Pistát.

Ahogy a hatalmas porienaer oszladozik, látja, hogy két liba tehetetlenül nyúlik el az úton.

— Istenkém. mi lesz most — bugy- gyan belőle rémülten. Remeg minden izében.

Csapó a tornácon ü, békésen pöfékel fogára akasztott csutorájából. Fe- 'esége hangjára fölfigyel.

— Mit csináltál a libákkal te... te ördögfajzat. Jézusom, ilyen gyönyörít két liba.

Csapó az udvarra lép, rögtön látja, hogy mi van. Szörnyű düh szállja meg. Hjnye az anyád keserves istenit — t akkora pofont nyom a gyerek képére, hogy menten a porba esik. Kapja a bricskáról az ostort. A sárga szíj’, suhogva nyírja a levegőt, meg a gyerek hátát. . . Zabálni tudsz .. . nesze . . , libára vigyáni nem. ... nesze neked te pokolfajzat. Sikoltott a szíj. nyomán repedő ing, véres csíkok ... nesze neked, te rühes. S a gyerek nem jajgat, nem sikolt, dacosan szorítja össze fogát, s nyöszörög, mint a kölykező kutya.

Éppen erre jönnek az aratók. Vargáné lába szinte földbegyökereziic, vérben fetrengö fia felett.

— Hát van magának lelke qazduram — szólt végtelen fájdalommal.

— Van, igen van, hogy az isten állítson belétek dögöt.

T/ argáné az itató vályúhoz akarja ' vinni Pistát, hogy lemossa a vért, de Csapó hangja megállítja.

— Bele ne piszkolj abba a inéba, hogy az állatok ne igyanak, mert téged is kahajíntlak az udvaromból.

Varga János marka veszedelmesen feszül a kaszanyélre. Csak egy mozdulat és Csapó feje az udvaron gurulna. De lenyeli az indulatot. Megszólal:

— Hát qazduram, ezt nem vártam magától.

— Tán még én kérjek tőletek bocsánatot. Szemét népség. Tudd meg, hogy egy mázsa búzát lefogok a két libára.

— Egy mázsa búzát — szörnyül- ködik el Varga János.- Ha nem tetszik, mehettek. Le is út. föl is út — azzal megy a konyhára.

Varga János áll az Udvaron lesújtottam meggyalázva. Arcán végigpereg egy könnycsepp s akkora sóhaj tör ki melléből, hogy maid a lelke szakad vele. Benne zúg a szegénység, a nyomor minden fájdalma, összes panasza