Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-12-25 / 101-102. szám
\ ÚJ IFJÚSÁG 1954. december 23. C anyi úgy élt, mint a többi cse- ^lédember fiai: futballozott, játszott, foltos kis cipőjében gyúrta a sarat, járt az iskolába. — A tanító különösen az utolsó évben többször megemlítette apjának, hogy „éleseszű gyerek.” Bizonyítványosztáskor már a gyerek előtt sem tagadta — jól van fiam, majd beszélek az apáddal. Ekkor némi szorongást érzett, sejtette hogy életében most valami történik. Mindig szerette a könyveket, szeretett olmsni, egyetlen vágya volt, hogy ö is egyszei annyit tudjon, mint a tanító úr. aki az (I szemében a világ legnagyobb embere volt, így született meg gyermekszívében a gyerekes, de erős elhatározás: tanító leszek. Arról, hogy mit jelent e rövid mondat, megvalósítása, fogalma sem volt. Hogy valami nincs rendjén. ezt akkor kezdte érezni, mikor vacsora után az édesapja megkérdezte — „No. fiam, most már mi lesz?” Ilyen hangon még sosem szóltak hozzá, így csak. a {elnőttek beszéltek magyk között. Érezte, hogy felelnie kell de semmi sem jutott eszébe ___ Bizonyítvány... villant eszébe a gondolat, s mint vízbe fuldokló a szalmaszálat, úgy ragadta meg. E10- kotorta a bizonyítványt s apja elé tette. Két kérges kéz nyúlt a papír után, de nem emelte fel. Visszataszította az asztal közepére. — ,,Jól van fiam, tedd el. Erre néked már nem lesz szükséged. Majd akad valami munka a te számodra is.” Az utolsó mondatot lágyan, gyöngéden mondta, bár ajkán nem villant mosoly, homlokán sem simultak ki a redó'k, de szeméből valami bátorító, csodás erő áradt, amely visszatartotta az édesanya feltörd könnyeit. A bizonyítvány visszavándorolt a könyvek közé s fel sem említették többé. Ezen az éjszakán sokáig forgolódott, mikor végre elaludt, rémeseket álmodott: óriás jött a faluba, aki százmázsás csizmában járt, szétrúgta a hegyet s helyébe asztalnagyságú kövekből egy szempillantás alatt hatalmas palotát épített. Mikor elkészült, összehívta a gyermekeket és azt mondta: látjátok ez a tiétek. Aki a palotába bejut, élete végéig boldogan élhet, mindent megtalál ott. Az óriás eltűnt s a gyermekek csak most látták, hogy az épületet magas kőkerítés és tó veszi körül. A bejáratot medvék őrizték. Sanyi néhány társával átmászta a kerítést, átúszta a tavat, niegverekedtek a medvékkel és diadalmasan berobogtak a nagy házba. Egész nap játszottak, csodálatos ételeket ettek, este pedig kiválasztották a legszebb könyveket, hónuk alá vették, átkeltek a kiszáradt tavon, < amint a kapun kiléptek, nékik rontott a szél, elragadta d drága könyveket. Megszeppenve vették észre, hogy a kastélyt elfújta a szél< ők az útmenti fákba kapaszkodtak mindaddig míg előbukkant a nap vörös korongja. megállította a szelet, felmelegítette fáradt tagjaikat — felébredt. A nap még nem sütött, de a kis szobában már világos volt. így észrevette, hogy a karjában szorongatott kicsi dunyha nedves a homlokán gyöngyöző verítéktől. A puha, anyai kéz simítása nyomán megremegett, elszállt szeméből az álom ... öltözött, munkába indult Játszótérről a mezőre, iskolapadból a kenyérkeresők közé toppant. Napok, hetek, kemény hónapok következtek, amik kiöltek szívéből minden gyermekit, s beoltották helyette a mindennapi élet baját, kebenne a kemény, zord parancsok sem. Már nemcsak remélte, várta a jobbat, a szebb, emberibb életet, hanem küzdött, harcolt is érte. S azon a negyvenötös koratavaszi hajnalon a szabadság szele nem nyugalmat, megelégedést, hanem bíztatást, újabb harcra, küzdelemre való felhívást jelentett számára. Feledhetetlen idők voltak azok. — Százakat, ezreket hajtott, kergetett új utakra a mámorosító érzés: a szabadság. Minden megváltozott, minden megszépült még a könyv lapjai is megelevenedtek, új erőt. bizalmat öntöttek a könyvbarátok szivébe. Az évek repültek, az idő rohant, újra pezsdült az élet, rügy'fakadást, lombhullás kisért s Sanyiból ke- ményvonású Sándor fejlődött. Szavára felfigyeltek, hangja mind gyakrabban csendült a gyűléseken. Barátai, a gerinces kis csoport, megérezte, hogy egy lépéssel tovább lát sérvét. Amint a villa és kapanyél nyomán keményedett tenyerén a bőr, úgy forrott, érett, erős elhatározású legénykévé a hajlékony gyermek. — Korán megértette hová tartozik, hol a helye. Esténként legjobb barátaitól — ,a könyvektől kért segítséget. Az innen kapott gondolatok kísérték, vezették. nevelték érett fiátalemberré, aki helyet foglal s helytáll osztálya mellett. Hiába változott a külső, a foltos munkásruha zöld egyenruháim, a szív, az a régi maradt s a gondolatok megőrizték a legjobb barátnak, a könyvnek tanácsát: egyenesek, nyíltak, igazak maradtak. A félve őrzött, ápolt eszmét nem törték meg mindegyiküknél. Egy gyűlésen magasba lendültek a karok s az új pártelnök határozott mozdulattal vette át a pecsétet. Nem csalódtak benne. Üj feladatok, új események váltogatták egymást. Ezer gond, feladat nehezedett vállára, s ő dolgozott, beszélt, olvasott. Minden más kiszorult életéből. Továbbra is keverte a maltert. rakta a falat, kőműveskedett. Ha csendült a déli harangszó, s a gyermeksereg szétözönlött az utcán, hosszan utánuk nézett. Ilyenkor régi *emlékek buggyantak fel szívében. — Este a könyvek táplálták, gerjesztették mind gyakoribbá és forróbbá az emlékeket mindaddig, míg a gyermekgondolat egy férfi elhatározásává ért. Tanulni kezdett. TS~ emény évek, álmatlan éjszakák következtek. Az élet az forrott tovább. Ott látjuk a CSEMADOK élén, ott találjuk az ifjúság között. Bátran küzd a célért, agitál, szervez, vizsgálja, válogatja az embereket, 's egy év alatt együtt áll a kis csoport, amely elsőnek kimondja: boldogabb életet, szövetkezetét akarunk. A csoport egyre nő, erősödik, s egy fiatalember szíve boldogabban dobban, kérges keze biztosabban nyúlt a rajztábla után. Ha az sikerült, ez sem fülhat kudarcba. Hiába futott az idő, az akarat győzött. Harminckét éves volt. mikor érettségizett. Egy kívánsága volt: falumban akarok tanítani. Mindenki tudta, senki sem kérdezte tőle, hogy miért? Ezerkilencszázötvenet írtak, mikoi Círia Sándor tanító először végignézett a kis padokban szorongó gyermekeken, az ő fiain. Mindegyiket magáénak érezte. Az első keserűség akkor lobbant fel szívében, amikor az ellenség mellett, még egy jó barát is suttogni kezdett — néhány éve kőműves volt, ma meg tanít. Mit fognak tudni a mi gyermekeink? Érezte, hogy most dől el a csata. Hallgatott, de még szívósabban tanult, s tanított. Talán a félévi vizsgákon elhangzó kitűnő feleleteknél is jobban örült annak, hogy a jóbarát, a régi suttogó — akinek csillogószemű. barna kislánya kitünően felelt — mellészegődött s kezet nyújtott. „Ne haragudj, tanító elvtárs, tévedtem. Köszönöm.” Ez a kézfogás volt számára az első, de mindmáig talán a legszebb jutalom. Azóta az elsősökből ötödikesek lettek, s a falu apraja-nagyja öt éve szólítja tanító elvtársnak. Félévtizedes tanítói pálya papírra vetve egész rövidnek tűnik, de ha közelebb hajolunk, benézünk a faluba, egy pillanatra akaratlanul is megállunk. Az eredmények — bár — A RÉGI IDŐBEN nem volt ilyen szép az életünk, mint ma — mondja Zsoldos bácsi. Apám uradalmi béres volt, sokat szenvedtünk, nyomorogtunk. Kiskoromtól fogva én is sok helyen megfordultam. Uradalmakban dolgoztam, mint tehenész, régi néven pásztor. Apám már nyolcéves koromban kénytelen volt engem is elküldeni munkára, mert egyedül nem tudta családja számára megkeresni a mindennapi kenyeret. Később megnősültem — mondja — de ha bár szerettem feleségemet és ő is engem, sok örömünk nem volt a házasságból, mert csak a szegénységünk szaporodott. Fáj a szívem, ha rágondolok arra, amikor fiam négy éves volt és vártuk a karácsonyt Nekem nem volt rá pénzem, hogy a kicsike fenyőgaly- lyat csillogó golyócskákkal és drága cukorkákkal rakjam meg, alája pedig új ruhát és drága játékokat tegyek a gyerek számára. Örültünk, ha kenyeret tudtunk a fa alá tenni, rá pedig egy-két gyertyát és kockacukrot akaszthattunk. — így volt ez régen — szövi tovább a beszéd fonalát Zsoldos bácsi — szenvedésből és harcból állt az életünk. Mert harcoltunk is — mondja. Tagja voltam már akkor is a kommunista pártnak, részt vettem a sík- abonyi tüntetésen, ahol csendörséget küldtek ránk, akik gumibottal verték szét a tüntetők tömegét. Ott volt Árvay elvtárs is, aki most járásunkat képviseli a Szlovák Nemzeti Tanácsban. És Siroky elvtársat is ismerem személyesen, sokdzor ő szervezte meg tüntetéseinket. Így élt, így várta Zsoldos bácsi a karácsonyt az úri világban, amikor a szegényember élete nyomorból és harcból állott, — és így várja MA. ZSOLDOS BÁCSI most az állattenyésztő csoport vezetője a jánostelek: állami gazdaságon. Élete megváltozott. Az ő gyermekeinek már nem kellett ti zenkétéves korukban megfogni az eke szarvát, hogy segítsenek édesapjuknak a mindennapi kenyér megkeresésében. Az egyik fia vasesztergályos, a másik katona, lánya pedig csak az iskola befejezése után lépett munREGEN ES MA kába a jánostelki állami gazdaságban. ' Zsoldos bácsinak értékes tapasztalatai vannak az állattenyésztés terén. Így tehát a felszabadulás után is megmaradt régi foglalkozása mellett. Annyi különbséggel, hogy már nem „béres“, mögötte nem áll a gazdatiszt nádpálcával a kezében. Harcolni ugyan harcol most is, de már nem béremelésért, hanem az új módszerek bevezetéséért az állattenyésztésben. Ő volt a nagymegyeri állami gazdaságban a ridegt borjúnevelés úttörője. Megkérdeztem tőle min alapszik a rideg borjúnevelés. — A rideg borjú- nevelés azon alapszik, — felelte — hogy az újszülött borjút elvesszük az anyjától, a kifejt tejet pedig erre a célra készült edénybe töltjük és az edényből a tejet a borjú dudlin keresztül szívja ki. Eleinte napi öthat, később hét-kilenc liter tejet kap. Ez attól függ, hogy mekkora a borjú. A rideg borjúnevelésnek sok előnye van. Elsősorban is az, hogyha a borjú az anyjától szopik, a tehén teljesen tönkremegy, és ha a tehén esetleg beteg, akkor a tejen keresztül a betegséget a borjú is elkapja. Továbbá nagy előny az is, hogy nem pazaroljuk el a sok tejet, mert ha a tehénnek 18—20 liter teje van, a borjú azt is feléli. — Mikor vezették be ezt a módszert? — kérdem. — Ezt a módszert körülbelül két évvel ezelőtt és bizony nehéz volt a kezdet. A nehézségek ott kezdődtek, hogy jómagam sem hittem a dologban. De amikor az állami ' gazdaság vezetőjétől kaptam egy szovjet könyvet, amely a borjú rideg nevelésével foglalkozót, már beláttam, hogy ez a módszer bizony jő. A legközelebi alkalommal, amikor az egyik tehén megellett — gondoltam — kipróbálom az új módszert és a borjút elvettem az anyjától. Amikor pedig láttam, hogy hányán bizalmatlanul figyelik munkámat, még jobben igyekeztem. A borjú szépen fejlődött, napi 120 deka súlygyarapodást is értem el. Ilyen volt a kezdet. Az eredmény pedig az, hogy most már minden borjút így nevelünk és 140 dekás súlygyarapodást is elérünk. A nevelésben elért tapasztalataimat nem tartottam meg magamnak, hanem átadtam másoknak is. Most már a nagymegyeri jábás minden állami gazdaságában meghonosították a borjú rideg nevelését. Nálunk Presinszky és Csölle bácsi a legjobb gondozók. Azt mondja el a Csőlle bácsi, hogy — nekem is van otthon egy tehénkém, amely nemrégiben ellett. A borjút otthon is az itteni tapasztalatok szerint nevelem Amióta bevezettük a rideg borjúnevelést — mondja Kalinié elvtárs, a könyvelő — magasabb tejhozamot é- rünk el. A legjobb fejők közé tartozik Tóth Mihály, aki eddig 40.000 liter tejet fejt a tervezett 36.000 helyett. De szép eredményt ért el Nagy Vince és Venger Szilveszter is, akik 39.000 liternél állnak. JÄNOSTELKEN jól dolgozik a CsISz- szervezet is. Az ifjúság a politikai körökben tanulja a bolsevik párt történetét. A mezőgazdasági szakkörök szintén jól dolgoznak. Vanek elvtárs büszkén mondta, hogy lesz kultúrházuk is. Most még csak a dohányt simító lányok dala hallatszik ki a „kultúrházból” de reméljük, hogy rövid időn belül kultúrcsoportunk fog ott dalolni, VARGA ERNŐ nem mind csülogók — de szívós, kemény munkáról, egy ember önzetlen, népiránti szeretetéről tanúskodnak. Arról az emberről beszélnek, akinek mindenre van ideje. Nappal az emberpalántákat dédelgeti, este már a csemetéket hajlítja, oltja, s számtalanszor felsóhajt — hej, ez a fiatalság! Politikai iskolázást vezet, színdarabot tanít s ahogy a szükség kívánja. lágyan vagy keményen osztogatja a tanácsot, az intő szót. Az eredmény nem marad el. Bár arról még nem beszélhet, hogy ezt a híres orvost, vagy azt a nagy tudóst én tanítottam a betűvetésre. — de ha nem volna oly szerény — már elmondhatná, hogy az iskolán kívül olyan fiatalokat, nevelt, mint Jenei Jenő. s vannak még néhányan. akikbe ő őltogatta az eszmét, s szeme előtt nőttek nyílt, gerinces fiatalokká. Mindig megtalálta a módját, hogy az idősebbek tapasztalatát egyesítse a fiatalok lendületével. így születtek az eredmények, s egy kultűrforrada- lom, amikor az országban elsőnek játszották a „Különös házasságot”. Az osztályellenség szűkölt. vonított dühösen, tétlenül. A falu tapsolt, örült, teljes volt, a siker. A hír félországot bejárta, oldalakat írtak róla a lapok, de a legmaradandóbb emlék a baracskaiak szívében maradt. így örömben, harcban szökkent tavaszból őszbe az idő, s űzték egymást az esztendők. A falu képe megváltozott. csak a sár maradt a régi, sárgás, tapadás, mely kivált ilyenkor ősszel, végtelenül ragaszkodik mindennemű lábbelihez, de meghunyászkodik s engedelmesen kétfelé fröcs- csen a búgós Skodák előtt, s a sárga foltok az új szövetkezeti árúház ajtaján és a szemközti mesteriskola frissen meszelt falán. találnak új otthonra. A völgyben s a domboldalon új házak húzódnak. A szélsők egyikében alacsony, barna asszony szorgoskodik a tűzhely körül. Ebédet készít. Gyakran kitekint a konyhaablakon ... A völgyön túl, a domboldalon, a ** kastélyból alakított ’ iskolában megszólal a csengő... Vége az órának. Az előszobából eltűnik a hosz- szú gumicsizmasor, helyébe meleg cipőcskék kerülnek. A szemközti oldalon lévő férficsizmák is helyet adnak egy pár félcipőnek. Gazdájuk olyan ember, ki jól tudja, mennyire várják az ebéddel, mégis benéz a szövetkezeti irodába, hogy mi újság, nincs-e valami baj reggeltől, — mert persze akkor is benézett, — ezt kötelességének tartja, ő a pénztárnok. Még a mezőgazdasági mesteriskolába is betekint. Ha már egyszer küzdöttek érte, hogy legyen, hát gondját kell viselni, nehogy szégyen érje véle. Mire végigcsúszkál a sáros úton, küszöbre állítja a nagy csizjmákat, bekopog — már két óra felé jár az idő. Ó, hogy mennyire várták. Persze erről ebéd közben szó sem esik. — Ebéd után még annyi sem. Az asztalra könyvek, füzetek, íróeszközök kerülnek. A szobában síri csend, csak a papír zizeg, amint végigfut rajta a toll. A feleség rendezkedik, az édesanya az ágy mellé húzódik guzsalyá- val, csendesebben pörgeti az orsót, halkabban szakítja, nedvesíti a kócot, s fátyolos szeme az.asztalon legel. Elgondolkozik. így van ez nap-nap után. Sándor mindig ilyenkor készül, máskor nincs rá ideje. Tegnap este népgyűlés volt, azelőtt valami pártértekezlet, s ki tudja mi lesz ma este? Az édesanya töpreng, lassan pörgeti az orsót, míg lehull az alkony. s a petróleumlámpa sárga fénye beborítja a szobát. Vacsora közben vidáman beszélgetnek. Először csak az asszonyok, később ő is megszólal. Előjön a régi téma: szólni kell a Juliska anyjának, hogy köhög a kicsi. Pista szüleinek is meg kell említeni, hogy jobban gondoljanak a gyerekre kevesebbet játszón, többet tanuljon. így megy ez egy jó óra hosszat, s tovább nincs.., Feláll, kabátjáért nyúl, — szolgálatba lépnek újból a gumicsizmák — köszön, az ajtóból mégegyszer visz- szaszól — azonnal jövök. Csendes kuncogás a válasz. Az asz- szonyok nevetnek. Mindig ugyanezt mondja s éjfél felé jár haza. Közben ő már a szomszéd ház előtt lépked, felkanntintja a villanylámpát. órájára tekint, meggyorsítja lépteit, s hét órakor újra ott áll az iskolában. Színdarabot tanít: „Fér\y a faluban”. Egész este beszél, ma- , gyaráz, örül. bosszankodik, de az elváláskor mindig vidám — jól van fiúk, holnap estére még jobb lesz. y izenegyre jár az idő, mire ha-*• zakerül. Bár a fáradtság ólom-• ként nehezedik vállára, nesztelenül, csendesen nyomja le a kilincset. Lámpa helyett gyertyát gyűjt. Ö, aki egész életében mindig másokért aggódott. nem zavarhatja szerettei álmát. A gyertya lángja még egy utolsót lobban, s a fiatalok barátja álomba szendéről. CSETÖ JÁNOS
