Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-12-18 / 100. szám

1054. december 18.

5

ta iFiús&s

Nemcsak nagyszerű embereink vannak

Prágátó’ - Ostraváig hosszú az út Kora reggeltől késő estig száguldót» velünk az autóbusz. Öreg este volt. mikor betoppantunk Ostrava szívébe De ez a város ilyenkor szép. Ilyenkor látni nagyságát, hatalmasságát. Vibráló ezernyi fény, ömlött tüzzuhatag, sziporkázó szikraeső mindenütt. A fojtogató sötét, a szitáló eső nem bírja Ostrava tüzeit befedni, kiol+ani. Szorgos kezek szítják, élesztik ezt a tüzet: Ostrava munkásai.

Amikor az utcára toppantam, megszédült a fejem. A város zúgott, mo- rajlott. Szürke kormos épületek nyúltak az égre. A városháza tornya hetykén, pökhendien, cingáran mered a városra. Hatalmas órájáról regék'1': mesélnek. Pontosan nem tudtam meg, de azt mondják, hogy az óra egyetlen mutatója hét méter hosszú. És ’ itt kell néhány szót a város múltjáról mondani.

Ostrava pár évtized alatt nőtt óriássá. A töke mohó vicsorgással vetette magát a városra. A zsíros konc végsőkig ingerelte étvágyát. Nemcsak kolosszális gyárakat, bányákat teremtett, de a várost is felfújta bűzös leheletével. Kellett a föld, a telek minden darabja. Drága lett még a levegő is. A kohók, a gyárak elszippantották, meglopták a zsúfolt város levegőjét. Helyette kormot, füstöt köpködtek a városra, hogy laposra nyomják az ember mellét, görnyedné hajlítsák a- lakját. Tüdöbaj lett itt az emberek átka. A sikoltó vas cafatokká tépte az emberek idegét, a rohanó élet lázas pírt csalt az arcokra és őrjítő fényt a sápadt arcokban ugráló szemekbe. Az egykor kényelmes város unott embereit felváltotta az utcán futkosó sötét figurák lavinája. Amerika tombolt, Amerika beszökött Ost • ravába, hogy nyomorult legyen az ember.

Minderről sokat meséltek nekem Ostraván. A füst, a korom, a bűz elleni küdzelem, ma is életkérdése a városnak. A napfényes nyarat a város gyermekei a felhőt simogató Tátrában töltik. Ott üdülnek a bányászok, olvasztárok, esztergályosok is mindannyian. Ezek az ideiglenes intézkedések a város átka ellen. De megkezdődött a végső leszámolás is. Szétszórják a zsúfolt várost. A gyárakat hagyják, a várost viszik ki a tiszta levegőre. Harminc-hegyven kilométeres körzetben bontogatja szárnyait az új város. Csupa családi ház, mind megannyi remek villa. S köztük ott zöldéinek az üj parkok, ligetek, erdők, a régi város száműzött lakói. Ember és fa összefogott. A régi város falai közt a korom, a füst nemcsak az embert tette ronccsá, de a növényt, a fát is. A korcs fák leveleit fekete ronggyá csavarta, zsugorította a napfénytelen füst. Ott nekik is kevés volt a levegő, sok a munka. Ember és növény ma az új város egészséges lakója. Mert úgy van az, ha az ember győzni akar a természet erői fölött, sokszor kell folyamodnia

magának a természetnek az erőihez. Innen az új városrészekből viszik, röpítik be a dolgozókat, a munkásokat, a hivatalnokokat, a gyorsjáratú villamosok, autóbuszok, trolejbuszok. Az új város, az új Ostrava tiszta levegőt. nyugodtságot, pihenést nyújt Ostrava munkásainak, dolgozóinak. Eltűnik az átok, a tüdőbaj.

Ennyit a városról, a nagy harcról, ember és elemek közt.

De az ember nehogy azt higyjs, hogy itt csak régi gyárak, bányák vannak. Ostrava egyik büszkesége az új Gottwald-müvek. Jártam én már néhány nagy gyárban, de ilyet álmodni sdm mertem. Hogy gyalog bejárjuk, arról hamar >• ke' ett 'muhd?ni*">k. Autóbusz hordott üzemtől-üzemig. Az üzemek közti területeket parkosítani fogják. Néhány év múlva nem is gyárnak, hanem valami hatalmas szanatóriumnak hiszi majd az ember.

Ha író egyszer egy gyár születéséről akar írni, ide jöjjön. Ezt a gyárat a munkások építették a szó szoros értelmében. Az történt ugyanis, hogy amikor az építés megindult Ostrava régi mérnökei megtagadták a segítést. Féltek a régi gazdáiktól. Egy 24 éves mérnök egyedül látott hozzá a monumentális építkezés irányításához. Lelkesen dolgozott s a munkások, a régi jó harcos szakmunkások segítettek neki tanáccsal, elgondolással. Az építkezés meg is indult. Amikor a munka hatalmas méretei kezdtek kibontakozni az eddig visszahúzódó mérnökök egymásután jöttek el. Először csak beleszóltak, tanácsot adtak az ifjú mérnöknek, aztán egyenként ideragadtak. Hiszen úgy van az, hogyha az ember belemelegszik a munkába, rabja lesz s míg be nem fejezi, nem tud tőle szabadulni. így jártak ezek a félénk, de máskülönben tiszteséges mérnökök is. A szívüket adták a munkába, hogy a Gottwald- művek Ostrava szíve legyen.

Először a finomhengerdében néztük meg, hogy néhány öles acélhengerből hogyan készül pár pillanat alatt óriási acélcső. A hengerbe fogai, karjai veszett táncra pendítették az cgvre nyú'ó csövet hogy asába - vie vastagabb rudat nyomjanak. A gumiként nyúló acél fehéren izzó törzse egyre pirult, míg vörössé fáradt a nagy küzdelemben, hogy aztán fürge lányok fényesre csiszolják üszkötköpő köszörűkkel.

Aztán a magaskemencéket néztük, amint telhetetlen gyomrukba egyre szállították a kúszó, fura csillék az ennivalót. A Martin munkásai vidám emberek. A magasbakúszó folyékony acélt szállító tartályokra nagy fehér betűkkel lányneveket Írnak: „Ancsa". „Katka”. stb.

— Mehet az „Ancsa“, viheti a vőlegényét! — int a félmeztelen Bódis a darusnak, s nyomban viccesen mellbevágja a fiatal Blanárikot. De ez a gyerek itt nem gyerek. Bátran visszabokszol. Struzka, a kemencemester bíztatja a gyereket, s mind nevetnek. Ma 120 százalékra teljesítik a normát. Van miért viccelni, nevetni.

De mindazt, amit láthat az ember egy egész könyvrevaló lenne, ha elmondaná. Magát a gyárat egy nap alatt, bejárni ehetet n. A durvahen- gerde gépszörnyei közt csak elsétálunk. Sietünk, hogy Közép-Európa legnagyobb kovácsmühelyét megtekintsük.

Ha kovácsműhelyt mondok, akkor nem kell holmi falusi patkoló vagy vasalóműhelyre gondolnunk, hanem egy monumentális nagy gyárcsarnokra.

Amikor beléptem, kintről hiába figyeltem a gőzkalapácsok szuszogását, csattogását. Semmi zaj, nem hittem a fülemnek. Hiszen ha a világ egyik legnagyobb kovácsműhelye ez, akkor számtalan, hatalmas gőzkalapácsnak kell itt működnie — gondoltam.

De benn ugyanilyen csend fogadott. Szemem kutatott a kalapácsok után, de eprei sem ta állam. Csak egy nagy gépszörny állt középen, körülötte szép sorjában a hevítőkemencék garmada. Hát az a gépszörny, az volt itt a „kalapács“. kalapács? Nevettem, hiszen ez egyet sem üt, mert ha ütne, átlyukasztaná a földet. De nyom, s úgy lapítja, formálja a többtonnás acéldarabokat. Hogy milyen erővel nyom, arra csak annyit mondhatok: ennél a kalapácsnál csak egy van nagyobb a világon. Azt hiszem ezzel mindent megmondtam.

Amikor a magasbanyúló gyáriroda

tetejéről végignéztünk a'városon, még mindig ez a fura kalapács járt az észt mb'n Ismertem egy ö t 2 gőzk?-' lapács kezelőt. Többtonnás kalapácsa alá bátran odamertem tenni a karórámat. Olyan finoman ütött rá hogy még az üvege sem tört össze. De ez a kalapács, ez. minden elképzelésemet felülmúlta.

A távolban üszökzuhatag csurgott le egy nagy salakhegyröl. Alattunk mint ifjú lány, pihegett a város. Fész- kelődött, dörgölődzött a sötét estéhez, mint vőlegényéhez. Ostrava nem pihen. Lüktet, él, a békén dolgozik. S én talán még soha olyan erősnek, magabiztosnak nem éreztem magam, mint itt, Ostrava fölött a magasban. Ertls, hatalmas a m; hazánk s Ostrava az egyik acélökle. Kemény, nagyon kemény ököl. De ha nyugat urai nem hiszik, még megérezhetik.

(Folytatás következik )

J. GREGOR TAIOVSKY

Még a. könyvelői asztal mögött, száraz számok fölött ülve is csöppen mindig egy kis édesség a telkembe. Nem ismerjük a családot, barátot, általában az embert, — csak a vagyont: a földet, házakat, birtokot, — és mégsem tudja még a legszigorúbb bankember sem elfojtani szívében a jóérzést; én ilyenkor ujjongok magamban, hiszen ,,most” újra emberséges dolgot ’ cselekedtünk, segítettük a népet, amint népbankhoz illik.

így történt most is.

Hideg van. A szegénység gyermekei már régen felettek mindent a kamrákban, amit a szülök, nagynehe- zen az elmúlt nyáron, maguktól elvonva, felhalmoztak. Kezdenek az emberek- bankunkba szállingózni tízkoronás. húszkoronás, harminckoronás váltókká). „Kenyér-váltókkal”! Héttön is hárman jöttek. Az egyik esetét elbeszélem.

Mar két, három nappal ezelőtt váltót hozott be egy nyomorúságos, sovány fiatalember és harminc kbronnt kért rá Beírtam a könyvbe és átadtam az igazgatónak.

— Kérem szépen, ha lehetséges.... Egy kis pénzt... kenyérre. . —

S kezdte valószínűleg attól félve, hogy úgy iái', mint a másik bankban, ahol a váltót kitöltötték, amit mi már az írás után megismerünk.

Az elfoglalt, szigorú igazgató, mintha nem is hallaná emberünk szavát, átvéve á váltót, megkérdezi:

— Ki írta alá a váltót?

— Sógorom — válaszol az ember.

— És. ki a másik?

— Unokatestvérem.

— Mije van magának? Földje, háza?

— Én kérem ■ ' mi csak gazdasági házban lakunk . (ölelünk nincs.

Elkomorkodik a; igazgató és gondolja magában: „Hogyan is vehetsz

fel kölcsönt, mikor nincs mire?’’ és átterelve a szót a sógorra, kérdezi: mije van annak?

— Annak sincs semmije, munkába jár — válaszol a szegény ember éppen olyan jólelkűen.

Az igazgató nyújtózkodik a székén és megkérdezi: mije van a harmadiknak?

— Annak ... egy kis háza .. i

— Hol?

— A város végén, a keriderásztató mögött.

„Értem" — gondolja az igazgató „olyan házikó, amely száz forintot ér, de kétszáz forint rajta az adósság.”

— Nem adhatunk magának. írassa alá a váltót olyannal, akinek háza van, földje — és rávezeti a váltóra. „Nem”. „Nem engedélyezve.”

— Már bizony csak megtehették volna ... ki írja ezt nekem alá..'. ?

— Nem adhatunk — válaszol az igazgató és nyújtja vissza a váltót; miközben ő is ráismer az írásra, t- most már ö is tudja, hogy a váltót <■ zsidó bankban töltötték ki, ám pénzt ott sem adtak, így jött aztán szerencsét próbálni ide. Ugyanazt gondolta a földhözragadt, szerencsétlen ember is, mikor meggyötörtén kitémolygoti a „népbanktól.”

Két-három nap múlva újra benyitott. Ráismertem a szomorú benyomásról. amelyet esetlen, lassú jáfásával, beesett arcával és bátortalan beszédjével keltett.

— Üj kölcsön? -■ színlelem, mintha megfeledkeztem volna róla.

Leültetem emberemet, viszem a váltót az asztalra, közben . vizsgálatom kivel Íratta még alá. A váltón ugyanazok az aláírások vannak. Nyújtom az ellenőrnek.

— Jöjjön csak ide, maga ■.. hívják el a székről, a váltót ma több véleményező vizsgálja, meri ma új kölcsönök napja van.

— íme, itt. — mutatnak i a régi helyre, — ahogy mondtuk magának, alá kellett volna íratnia a váltót olyan valakivel, akinek háza, vagy földje van.

Mindnyájan lessük szegényt, mit válaszol a direktornak.

— Senki sem akarja, mert .semmim sincs és mert beteg vagyok;, meghalhatok. Pedig én már jobbáré vagyok! Rosszúl voltam igaz .. még most is, lám. milyen vagyok. Ősz óta beteg voltam, alig láttam, majdnem megvakultam, nem tudtam a szobából kimenni. Munkába akarok menni, mert nincsen betevő falatunk. Kenyérre akartam a kölcsönt asszonynak, n/er- mekeimnek, amíg magam kein etek .... Hiszen tisztességesen m> izéiért! majd egy-két korona, rész!etekben. Ne engedjék kérem hogy koldulni kényszerüljek ... Mert most már igazán nem tudnék egyebet... — mondta kétség- eesetten és lelógó sárga bajuszátó' öklével lesimitoti egy borsónagyságú könnycseppet. —

MIRKO NESPOR - a nép hű fia

Hősi halálának 10. évfordulója

r zekben a napokban fa va uk is városaink szeretettel gondolnak a 10 évve. ezelőtti szép napúkra, amikor a győzedelmes Szovjet Hadsereg eljött hozzánk és elhozta számunkra az áhított szabadságot. És ugyanakkor amikor országunk felszabadított részén már tökéletes boldogságban szövögették a jövő terveit, a megszállt területen, a hitleri fasiszták és a gárdisták rémuralma alatt a legszörnyübb és legvéresebb terror alatt szenvedett a nép.

A fasiszta urak érezték, hogy közeleg a vég. Nem tudták letörni a nép ellenállását. Á partizán harcokban egyre erősödött a nép akarata. Az illegális dolgozók és a paiiizánok ellen megindították a fasiszta apparátus legelvetemedettebb szervezetét a Gestapot, az SS-t, a rendílrkopó- kat és a társadalom salakját.

Mirko Niespor a forradalmi főiskolás is ekkor esett áldozatul. A partizánegység parancsára éppen szülő- városkájába, Holicra tért vissza. Nes- port már régen kereste az U. S. B. Nagyon érdekelte őket a 20 éves főiskolás. Mirko Nespor 1944-ben lépett az illegális dolgozók közé, mégpedig az Árvái Gát építésénél ismerkedtek össze Linhardt mérnökkel.

Nespor gyűlölte a fasizmust és tettekkel akarta bebizonyítani, hogy mennyire szereti népét. Fiatalos lendülettel indult neki, komoly önálló illegális dolgozó fett belőle, aki egyforma körültekintéssel és. lelkiismeretesen végezte úgy a kisebb, mint komoly katonai feladatokat is.

Árvában, megszervezi a felkelést.

Amikor a németek elnyomták :z árvái felkelőket a partizánvezetők Banská Bystricába küldték további utasításokért.

1944 októberében a németek benyomultak a felkelési terület, kellős közepébe. Mirko Nesport ott látjuk az árvái partizánok között. A sok nélkülözés, és a fáradságos utak megtámadták egészségét, komolyan megbetegszik. A partizánvezetőség egyenes parancsára Mirko hazamegy szüleihez. De nem bírja ki otthon a tétlenséget, elhatározza, hogy Bratis- lavába megv. 1944 december '3-án

Mind elhallgattunk és szégyenkezve egymásra néztünk. Az igazgató megértette. Ebben a mélységes csendben egyszeresük sercegni kezdett a tolla. Áthúzta a sajátkezűleg írt „nem’-’-et, ráírta „igen” és hozzáírta a nevét. — Utána minden igazgatósági tag kéz- bévette a tollat és némán aláírta a váltót. Mi ez? Mi teszi ezt? A könnycsepp? Benneteket legalább a könny ... Felkaptam a váltót és előkészítettem kifizetésre. Valami belső hang tíznél is több kérdés feltevését követelte bennem, mégsem zaklattam kérdéseimmel. hanem csöndesen együtt örültem vele — hiszen ma gyermekei és felesége kenyérhez jutnak. A gyermekek után jönnek a szomszéd gyermekei, majd anyjuk és végül maga a szomszéd; felesége nekik ’* is leszel egy-egy darabkát, megkínálja őket is. — mindnyájan vidáman eszegetik majd a kenyérkét, nem tudva semmit arról, hogy sós a nyomorult, szegény atya és férfi könnyétől, aki most nagy nyugtalansággal és gonddal készíti iszákját. kampóját — közben örömmel meséli mindenkinek, hogy reggel már munkába megyen, a kendergyárba, ahol fél évvel ezelőtt majdnem megfulladt és ahol majdnem megvakult. Most. hogy kicsit magához jött, el is felejtette már. Kérdi a szomszédasszony, hogy megint csak oda-e?

— Hová mennék, nincs itt más munkahely?

— És ha megint belebetegedsz kínozza az asszony.

— Most. hogy ezt a betegséget átvészeltem. kicsit megacélozódtam ám...

És aztán torié,sztenem is kell. ■ ■

Aj igazgató pedig egész a kifizetés napjáig azt fogja gondolni, hogy amit akkor tett: gyönyörű emberbaráti csekkedet volt.

Ford.: SIPOS GYŐZŐ

vonatra ül, ahol a Gestapo lekapta és elhurcolta.

Minden pontosan a fasiszta recept szerint történt: kihallgatások, kínzás — de Mirko megállta a helyét, semmit se árult, el partizán munkatársairól. Bratislavában a hírhedt Vlc- kova utca 53. számú házban a gárdisták kínzókamrájában az embertelen gárdista vérebek a legszörnyűbb kínzások közepette a decefh- ber 16-ról 17-re virradó éjjel — felakasztották.

ígv fejezte be életét Mirko Nespor; a fiatal forradalmár-főiskolás.

Honnan vette ez a szerény megjelenésű egyszerű fiatal diák lelki- erejét?

Nespor a második világháború azon hőseihez tartozik, akik megmutatták, hogy- mire képes az ember, amikor nehéz megpróbáltatásoknak van kitéve. Nespor jelleme a szovjet emberekre emlékeztet minket, az egyszerű kolhoz tagokra és azokra az értelmiségiekre is, akik bámulatos hősi jellemvonásokat mutattak szemtől szembe az ellenséggel. Háttérbe szorították saját egyéni érdeküket és előtérbe helyezték a közösséget — és ez az igazi hősiesség. ,

Mirko Nespor jellemét a körülmények acélozták meg. Már egész fiatal korban érezte a kapitalista rendszer igazságtalanságát. Édesapja, aki zenetanár volt. kénytelen volt Amerikába kivándorolni: hogy munkához jusson és eltartsa családját. A kis Mirkot otthon szerénységre és munkára serkentették. Az isolában jeles tanuló. Már egész kis korában a gépek, a technika érdekli a legjobban.

Gépészmérnök akart lenni. Szüleinek nem állt módjában hogy tehetséges fiukat taníttassák, ezért a szünidőben mint munkás dolgozott a fűrésztelepen vagy Gbelyn a pet- róleumkutaknál.

Mirko hamar meglátta a társadalmi rendszer rettenetes igazságtalanságát. tudta hol a helye. Az becsének is mindig mondogatta: „Emlékezz csak vissza arra, amit, mondok — csakis a Szovjetunió segíthet meg bennünket. Azok ott Londonban olyan köztársaságot akarnak, amelyben apánk éjjelenként megint csak Hodoninba járhatna muzsikálni, rozsét szedni az erdőben, vagypedig napszámolkodni az uraságnál.” .Ilyen világosan látta az akkori politikai helyzetet Mirko, a 14 éves kis diák. Sokat olvasott, tanult. Szívesen foglalkozott idegen nyelvekkel, eredetiben olvasta az orosz klasszikusokat Rajongott a Szovjetunióért.

Mirko Nespor 1944 júliusában az Árvái Gátra megy dolgozni, akkor már teljesen kiforrott a politikai nézete. Linhardt mérnök, aki csakhamar felfedezi tehetségét, így jellemzi:

„Kiváló diák. pontos dolgozó, kötelességtudó és még a nyoma sincs nála a burzsoá nacionalizmusnak, forradalmi hazafi, akinek leghőbb vágya, hogy minél hasznosabb legyen. Fiatal kora elenére. érett, komoly, értékes ember.”

Illegális munkája mellett Nespor állandóan tanulmányozza a marxista irodalmat. Ha akkoriban még nem is párttag — tiszta szívvel a kommunista párthoz tartozik.

Az egyik baj társa ezt mondta róla: „Fiatal diák — .érett ember, aki hamar bebizonyította, hogy megilleti a sztálini megjelölés — pártigazolr vány nélküli bolsevik.”

Akaratlanul is a hős komszomolok- kal hasonlítjuk össze, a Szovjet Hadsereg katonáival, akik amikor harcba indultak, azt kívánták, hogy abban az esetben, ha elesnek, párttagnak tekintsék őket.

A Kommunista Pált Mirko Newport is párttagnak tekinti, hiszen bebizonyította hűségét a párthoz és a munkásosztályhoz, harcban a mai boldog életért'még az életét is feláldozta.

Hősiességét elismerték. A kormány in memóriám a Szlovák Nemzeti Felkelés Hőse címét adományozta neki. A Szlovák Technikai Főiskola pedig építészmérnöki, oklevéllel adományozta meg. Bratislavában a legnagyobb főiskolai internátus NeSpor Mirko nevét viseli.

Gondolkozzunk csak Mirko Nespor hősi haláláról. A fasiszta vérengzés áldozata, lett, amely millió és millió áldozatot követelt,

A Szovjetunióban, Lengyelországban. Franciaországban, Jugoszláviában millió és millió anya boldogságra munkára neveli a fiát.

Mirko Nespor ha élne, bizonyára vízmüveket építene, hidakat és gyárüzemeket. Építsünk most mi és Mirko Nespor hazaszeretete tovább lángoljon bennünk mi építsük köztársaságunkat szebbé és gazdagabbá, olyan gátat építsünk, amely lehetetlenné teszi az imperialisták támadó terveit

(dr. Jura.i Strasser)