Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-11-24 / 93. szám
% A CsISz SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Bratislava. 1954 november 24. Ara 30 fillér III. évfolyam, 93, szám Ifjúságunk a választás előtt Mihelyt kiírták a Nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba történő választásokat, az ifjúság az üzemekben, falvakon, hivatalokban és iskolákban alaposan megkezdte az előkészületeket erre a jelentős eseményre. Ifjúságunk úgy hálálja meg pártunknak és kormányunknak a mai boldog életét, hogy sikereket mutat fel a munkahelyeken, javítja az agitációs és propaganda munkát, gazdag kultúr- és sport- tevékenységet fejt ki, és újabb ezer és ezer tagot szerez a CsISz számára. így készül fel arra, hogy minden választó a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire adja le szavazatát és így készül az ifjúság a CsISz Kongresszusra. A választás előtti napokban a CsISz szervei még fokozzák a fiatalok tevékenységét, kezdeményezését és leleményességét. A fiatalok gondoskodnak arról, hogy az agitációs központokban élénkség uralkodjon, az emberek örömmel járjanak oda szórakozni, tanulni és eg.y kicsit vigadni, és hogy jól érezzék ott magukat. A fiatalok esténként összejönnek az agitációs központokban, ahol pionír- és CsISz- együttesek lépnek fel és kellemessé teszik a közös rádióhallgatást, beszélgetnek a különböző kérdésekről, mint például hazánk mai életéről és a külföldi élet kérdéseiről A fiatalok igen prdekes előadásokat szerveznek. így például Kassa és környékén előadásokat tartanak a Komszomolról, a Szovjetunióról és egyúttal beszélnek a mi választásainkról is. Több alapszervezet előad a fiataloknak arról, hogy milyen volt a régi és milyen a mai fiatalok élete. A beszélgetésekre idősebb polgárokat is meghívnak, kommunistákat, akik az első köztársaság éveiben és az úgynevezett szlovák állam alatt átélték a reménytelenség és nyomor sivár éveit. A szervezetek bizottságai biztosítják, hogy minden CsISz-tag konkrét feladatot kapjon, mint ahogy azt a bá- honyi CsISz alapszervezetében a novemberi gyűlésen tették. Három tag azt kapta feladatul, hogy a helyi leadó számára készítsék elő a műsort, adják elő Frano Krá! verseit is, akit a kerület a Szlovák Nemzeti Tanácsba jelöl. Egyes elvtársak azt a megbízatást kapták, hogy díszítsék ki a választási helyiséget. A választás előestéjén majd két villámkörlevelet adnak ki, melyben felhívják a választókat, hogy kora reggel jöjjenek és adják le szavazatukat a Nemzeti Arcvonal jelöltjeire. Együttesen, énekszóval és zenével járulnak a választási urna elé. A választás befejezése után mulatságot rendeznek, ahol majd a pioníregyüttes lép fel. Az agitációs központokban dolgozó CsISz-tagokról is gondoskodnak a bizottságok. A funkcionáriusok majd beszélnek velük és tanácsokkal látják el őket. A CsISz agitátorai minden választót felkeresnek. Ott, ahol még nem rendeztek estéket, vagy a fiatal szavazók gyűlését, ott a szervezet bizottságai még gondoskodjanak erről. Ezeken az estéken a választók megismerkednek a Nemzeti .Arcvonal jelölő listájával. A gyűlésekről tiltakozó sürgönyöket küldenek Nyugat-Németország felfegyverzése ellen. — A választáselőtti este a városokon és falvakban víg hangulat uralkodik. A CsISz-tagok örömteli estet rendeznek. Sok szervezet fáklyás felvonulást rendez. Vígan menetelnek majd a CsISz-tagok, pionírok és a többi polgárok. Fellépnek az ifjúsági együttesek és víg mulatságokat redeznek. A CsISz városi bizottsága az alapszervezetekkel együtt agitációs ifjúsági menetet szervez, ahol a fiatalok fáklyával vonulnak az utcákon keresztül és ütemezik a jelszavakat. A hatalmas menet élén a pionírok vonulnak, utánuk jönnek a CsISz-tagok és a többi fiatalok a jelöltek képeivel. A Csehszlovákiai Ifjúsági Szövetség a választások előtt mindent megtesz, hogy minél több fiút és lányt nyerjen meg a CsISz-be. Sok alkalom nyílik erre, előadások, beszélgetések, a fiatal szavazók gyűlése és a választás előtti örömteli esték. Sok fiú és leány már meggyőződött arrók hogy a CsISz-szervezetben megtalálják azt, ami után vágyakoztak. Most a választás és a CsISz Kongresszust előkészí tő időszakban valóban gazdag, érdekes és vonzó tevékenységet fejt ki a CsISz. További ezer és ezer új CsISz-tag, — ez lesz a legszebb kongresszusi ajándék. A fiatalok minden szervezetben nagyban készülnek a választásokra. Segítenek a választási helyiségek díszítésénél, előkészítik a fiatal választók közös felvonulását, gondoskodnak arról, hogy a CsISz-tagok kék ing - ben jelenjenek meg, a CsISz-zászlóval. zenével és énekelve. A CsISz-tagok a választási helyiségek előtt gazdag kul- túrprogrammal üdvözlik a szavazókat. A CsISz-tagok és pionírok leveleket készítenek elő és azokat a szavazási helyiség előtt átnyújtják a szavazóknak. A CsISz-tagok lehetővé teszik, hogy öreg emberek is résztvegyenek a választáson. A választások után víg szórakozást rendeznek. V A CsISz-szervezetre vár a feladat, hogy örömteli hangulatot teremtsenek a választásoknál és nótaszóra bírják a fiatalokat és öregeket egyaránt. A választás előtti estén ez a feladata a CsISz-alapszervezeteknek. Viliam Siroky miniszte»- elnök választási beszéde a Prága-miehlei Sokol-Házban November 19-én Prága XIV. kerülete három választási körzetének polgárai választási gyűlést tartottak a Nemzeti Arcvonal nemzetgyűlési jelöltjei jelenlétével. A megjelent polgárok szívélyesen üdvözölték Viliam Siroky elvtárs miniszterelnököt, dr. Miroslav Kiinger nemzetgyűlési képviselőt a Csehszlovák Szocialista Párt főtitkárát és Márie Ruzickovát, Prága főváros Közlekedési Vállalata kocsivezetőjét. Siroky elvtárs beszédében rámutatott arra, hogyan építették ki a szocializmus hatalmas anyagi támaszpontját. Összehasonlította Csehszlovákia helyzetét a München előtti Csehszlovákiával. Továbbá arról beszélt, hogy a X. pártkongresszus irányelvei a mi választási program- műnk. Felhívjuk az összes dolgozókat alkotó termékeny munkára az irányelvek teljesítésében — folytatta a beszédét Siroky elvtárs. Mindnyájunk előtt világos, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja X. kongresszusának a mezőgazdasági termelés legközelebbi két-három évben való lényeges fokozásáról szóló irányelveinek teljesítése mily fontos az egész lakosság életszínvonalának e- melésére, mégpedig hangsúlyozom a mezőgazdasági lakosságot is. Lehetővé teszi az élelmiszerfogyasztás további és jelentős emelését, ami főként a munkások és a városok többi lakosai számára fontos. Viliam Siroky elvtárs miniszterelnök ezután a termelés és a munkatermelékenység szüntelen növekedéséről beszélt és arról, hogy az anyagi és kulturális színvonal további emelkedésének ez a legelső feltétele. Soha ilyen erősek és szilárdak nem voltunk, mint most, beszélte tovább hazánk külpolitikáját megvilágítva, Siroky elvtárs. Az emberiség több mint egyhar- madrésze ma a béketáborban van. De nemcsak arról van szó, hogy a demokratikus országok szilárd szövetsége számbelileg van túlsúlyban bármilyen agresszív imperialista csoportosulás fölött, habár ennek a ténynek határtalan jelentősége van. Az imperialisták közötti egyezmények, az egymást halálosan gyűlölő uralkodó osztályok szűk rétegei között létrejött megegyezések ugyanúgy irányulnak más nemzetek ellen, mint saját népük ellen. De a béketábor — a független országok testvéri szövetsége, a százmilliós embertömegek egységes akarata, akik közösen harcolnak az új, magasabb társadalmi rendért és ezért legyőzhetetlenek. ★ A katonák is várják a választást November 28-án mi katonák is a í szavazóurnákhoz megyünk. Leadjuk szavazatunkat arra, akit legjobban megillet dolgozó népünk bizalma. Mi is sokat foglalkozunk a választással, érdekel bennünket és kíváncsiak vagyunk a választási törvényekre is. Foglalkozás után gyűlésre jövünk össze, ahol megismerkedünk a választási törvényekkel. Különösen újonc katonáink között mutatkozik nagy érdeklődés a választás iránt. Érhető is, mert rövid ideje vannak nálunk, kíváncsiak rá, hogy miképpen szavaznak a katonák. De azért nagyon örülnek, hogy nemcsak mi katonák, hanem az egész ország készül a választásra. A választás tiszteletére kötelezettséget is vállaltunk, hogy segítünk a szövetkezeti dolgozóknak a mezőgazdasági munkáknál. A napokban is a bánovoi szövetkezet földjéről három hektár területről takarítottuk be a répát. A környékező falukban énekés táncegyüttesünk is sokszor bemutatkozik a választási kampány ideje alatt. Sokat beszélgetünk a polgári lakossággal a választás fontosságáról. Szorosan a néppel összeforrva dolgozunk. védjük és építjük a hazát. MAJERSZKY MÁRTON altiszt Az SzKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának jelentése Moszkva (TASZSZ) — A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának jelentése: A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa mély fájdalommal jelenti, hogy 1954. november 22-én, New Yorkban, hirtelen meghalt Andrej Januarjevics Vysinszkij elvtárs, akadémikus, kiváló államférfi, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Minisztertanácsa Kedves vendégeink Már valahogy egész természetessé vált, hogy a borongós, novemberi napok nálunk minden évben forradalmi színekben égnek és a csehszlovákszovjet barátság jegyében tündökölnek. Minden évben ellátogatnak hozzánk szovjet barátaink, írók, költők, tudósok és sportemberek és kezdeményezésükkel mindig mély nyomot hagynak kultúréletünkben. Kik jöttek el ezidén hozzánk? Borisz Alexejevics Vvedenszkij, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja, kiváló rádiófizikus és technikus. Jelenleg a Szovjet Enciklopédia munkatársa. Az enciklopédia 300.000 példányszámban jelenik meg, pedig már 26 kötete készült el. A tudományos akadémia hatalmas munkát végez, világos képet nyújt a tudomány jelenlegi állásáról, eddig elért eredményeiről és távlatairól. Marxista-leninista szempontból bírálatot hoz a burzsoá tudományos irányokról Is. Ezenkívül jelenleg háromkötetes szótár összeállításán is dolgozik. Vvedenszkij a mi tudósaink előtt felvetette a csehszlovákiai enciklopédia előkészítésének szükségességét. Ifjú micsurinisták országos konferenciája Most tartották meg Bratislavában az ifjú micsurinisták kétnapos országos konferenciáját. Az ország minden részéről küldöttek vettek itt részt, akik a Micsurin-köröket képviselték. Gazdag tapasztalataikat kicserélték és azt felhasználják további munkájukba. A Micsurin-körök eddig is sok példátkö- vető eredményt értek el és a konferencia után még eredményesebben fognak dolgozni.