Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-11-17 / 91. szám

1954. november 17. 3 Ol IFlOSÁG Fiatal bányászok a CsISz Kongresszusa tiszteletére A nováki Állami Munkaerötarta- lékok Bányász tanintézetének nö­vendékei nemcsak úgy, meggondo­latlanul írják alá felajánlásaikat Ha felajánlást tesznek, semmi sem tarthatja vissza őket attól, hogy azt be ne tartsák. A Nemzetgyűlésbe és a Szlovák Nemzeti Tanácsba való választá­sok, valamint a CsISz Kongresszu­sa alkalmul szolgálnak arra, hogy a. nováki bányásztanintézet növen­dékei újabb felajánlásokat tegye­nek. A CsISz iskolai szervezetének gyűlésén kijelentették: Kötelezzük magunkat, hogy a CsISz Kongresszusáig 15.000 kocsi (8.250 tonna) szenet fejtünk és 400 méter folyosót törünk át. Ezzel feladatainkat a fejtésben 140.84 százalékra, a folyosótörés­ben pedig 111 százalékra teljesít­jük ; 1954. december 1-ig megkezdjük a fejtést a Béke-bányában és a II számú bányában külön részleget létesítünk az I. osztály növendéket számára; 1954. december 1-ig két munka- csoportban kezdünk dolgozni Bo- riskinov módszerével; Minden tanulási-termelési CsISz- csoport mellett gazdaságossági őr­séget létesítünk, amelyek feladata lesz, hogy ügyeljenek a tanintézet tulajdonával való takarékoskodás­ra; A választáselőtti kampányban öt kultúrfellépést rendezünk a falva­kon. Ötven diák kötelezte magát, hogy megszerzi a Fucsík-jelvényt és az iskolaév végéig a tanintézet vezetőségével egyetemben az isko­laév végéig hat mulatságot rende­zünk; 1954. december 1-ig új hokej- pályát létesítünk. Mindannyian be­kapcsolódunk a Szpártákiádra kö­telező egyszerű gyakorlatokba. Va­sárnapi műszakokkal szerzünk- pénzt a Spartakiádával kapcsolatos költségek megtérítésére. A tanintézet kollektív felajánlá­sa mellett, amely hozzásegíti a jövő bányászait és szakembereit a terv teljesítéséhez, a tanulók még 211 egyéni és 35 csoportos fel­ajánlást is tettek. A felajánlásokat havonként értékelik majd ki. A felajánlások alapján a nováki tanulók felhívják a többi munka­erőtartalékok diákjait, hogy ha­sonló, építő eredményekkel kö­szöntsék a CsISz kongresszusát. Betartják adott szavukat A bádogosmühe, fiatal munkásnöinek szorgalmas munkája nagyban hozzájárul a trnavai Kovosmalt dolgozói kollektív felajánlásának telje­sítéséhez. Ezen az osztályon is. — ahol jelenleg kézileg végzik a mun­kálatokat a Perot villanymosógépeken — hamarosan gépeket állítanak üzembe. Igaz szeretettel Petrás Gabriella tanítónő Párkány- I ban egész közel lakik a Dunához. Va­lahányszor kinéz az ablakon és az úszó hajókra esik pillantása, mindig elgondolkodik saját élete és családi boldogsága felett. Apja köszörűs volt, Petrás Gabriella halála után anyja vette át a mester­séget. A kis Gabriella Érsekújvárt kezdett iskolába járni, előbb szlovákba, aztán magyarba, 1952-ben szlovák I nyelven érettségizett. Nagyon szereti hivatását és szivét férje és két gyer­meke, valamint az iskola között oszt­ja föl. Tavaly a párkányi 11 éves iskolában tanított, örömmel végezte nevelői munkáját. Megértette a gyerekekkel, hogy milyen fontos a tanulás és a gyengébbek minden másodnap eljá- rogattak a tanítónő lakására, aki egy­két órán keresztül foglalkozott velük és igyekezett bepótolni a náluk mu­tatkozó hiányokat. Az ilyen munka mögött egész embernek kell állni, és Petrás tanítónő valóban egész ember. Ott találjuk őt a kovácsi kőbányá­ban, amint a legkisebbekkel kirándul, ott játszik a tanítványaival, látjuk, amint a férjével komoly beszélgetés­be merül és amikor „katonásan fe­gyelmezi” Sanyi fiát, aki hadapród, „zizkovák“ akar lenni. Vagy pedig játék közben találjuk Róbert fiacs­kájával, azután ott járkál az iskola­padok között, olvassa Makarenko „Az ember kovácsa“ című művét, vagype- dig elbeszélget a dunamocsi polgárok­kal. Mindenütt azt tapasztaljuk, hogy ez az asszony, anya, tanítónő, neve­lőnő, valóban megérdemli bizalmun­kat. Ilyen Petrás Gabriella képviselő- jelöltünk. Ha az ember évente csak egyszer látogat el egy kis faluba, sok min­denen fennakad tekintete, hogy lám: tavaly óta mennyi változás történt itt. Efajta gondolatok támadtak ben­nem is, mikor elmaradt mögöttem a mihályfai kis állomás, és rákanya­rodtam a faluba vezető útra. Egy tlszderékbenyúló vasárnap délután fogadott minden szépségével. A hosz- szú utca a rajta röpdösö ezernyi száraz levéllel, mintha nem is a fa­luba, hanem valami sárguló renge­tegbe. úgy húzza, csalogatja az em­bert. Az út két oldalán újonnan épült tégla- és vályogházak váltogatják egymást. Az egyik legújabb családi fészek alig százegynéhány méternyi­re fekszik az állomástól. Az egykori falu szélét képező mocsáron túl min­den évben több ház épül s néhány év múlva, a múlt gyászos emlékei­nek még a nyoma is eltűnik a kis faluból. * * * Az iskola alacsony, kicsi termében szülők, édesanyák foglalnak helyet. Kezdődik a szülői értekezlet. A pio- nírvezető kíséretében öt-hat kisleány, s fiú perdül be a terembe. Műsort készítettek elő. Szavalnak, énekel­nek, táncolnak. A felcsattanó taps után boldog örömmel hagyják el a termet. Előadás következik. Az igazgató beszél a családi nevelésről. Azt fej­tegeti. mi mindent kell tudni, s megtenni egy szülőnek, ha gyerme­kéből igaz, becsületes, társadalmunk számára értékes embert akar nevel­ni. Húsz édesanya néma tekintete függ rajta, szívják magukba a hal­lottakat. A vita pergőtűzként indul. A rö­vid kérdések mögött, hogy „hát,* ho­gyan tanul a Laci, az Ilonka?" ott bújkál a szülői aggódás, szeretet. A vita mind szélesebb medret vág ma­gának s előbukkannak a hibák is. A tanítónő tavaly elkövetett hibái mély nyomot hagytak a gyermekekben. A szülök is észreveszik ezt. Kemény kezíl munkás, szövetkezetben dolgozó parasztasszonyok vitatják az iskola a község ügyeit s úgy asszonyszem- mel ítélnek s gurigatják a panaszo­kat: mikor tűnnek már el ezek a csúnya padok? Már a nagyapám is ezekben tanult! Meddig tanít még az igazgató elvtárs egyedül? Mi lesz a másik teremmel, amely leszakadt? . . .Elmennék fát ültetni, de hová tegyem a két kicsit? Mi lesz az óvo­dával, már olyan régen ígérgetik. A kérdések egymást kergetve tódulnak az igazgató felé, mintha ő volna az, aki mindenről tehet, mindezért fele­lős. Már-már kifogy a válaszból, amikor fordulathoz ér a vita. Az asszonyszövetség egyes tagjai egész világosan látják mit kell tenni, s beszélnek is erről, így egyik percről a másikra rájönnek, hogy ők is hi­básak. Eddig alig jártak gyűlésekre, s a hibákról csak egymás között be­széltek. Mától kezdve ez másként lesz. Majd ők megmutatják, hiszen azért édesanyák. A fogorvosi rendelő már készen áll, s jön majd a többi is sorban egymásután. Lassan befejezik a beszélgetést, ki­felé menet még benéznek a szomszéd szobába könyvet választani. Ahogy így elnézem a könyvek körül - szor­goskodó asszonyokat, érzem, hogy nem véletlen az, egy szülői értekez­leten ennyi problémát felvetettek. Olvasnak a mihályfai édesanyák s ha hangjukat olykor-olykor elége­detlenség fűti át, az csakis a falu. a szülőföld, a gyermek iránti féltő szerétéiből ered, mert még szebb, még gazdagabb holnapot akarnak biztosítani. Örülünk neki, hogy ész­revették. hogy ez rajtuk is múlik, tőlük is függ. * * * A félkaréjban meghúzódó kis falu ünnepel, pihen. Ahogy leszáll az al­kony. felgyúlnak a villanyfények, megelevenedik az utca. Az iskolából nótatöredék, majd harsány nevetés szilrödik kifelé. Benézünk. Hat fia­tal leány táncol s néhány fiú üldögél a hátsó padokban. A táncosok dalol­nak s táncolnak is. Persze nem so­káig bírják, kifáradnak. Az egyik kifakad — harmonika nélkül nem ér ez semmit. Körülvesznek, megindul a szóáradat. A jövő héten megkap­juk azt a helyiséget, ahol most a kocsma van. Gramafont, rádiót vi­szünk oda, déhát persze addig itt kell tanulnunk. Vasárnap délután nem, tudnak mit csinálni, hát csak sétálgatnak a fa­luban. Este összejönnek, tanulják a táncot, de jelenleg még nincs zene- kiséretük. A 'választás napja roha­mosan közeledik, igyekezniük kell a tanulással. A színdarab próbákat is szorítani kell, ha. nem akarnak szé­gyent ■ vallani. Wrocláv, a lengyel ipar szíve A ivroclavi Pafawag vagongyár egy ik szerelőcsarnokában. W/- roclav zajos múltra tekint visz­” sza. Lengyelország egész törté­netét kellene áttanulmányozni, hogy kti’őképpen megvilágítsuk Wroclaw jelentőségét, a múltban. 1945 után. akik átélek a háború borzalmait, Wroclavot rettenetes álla­potban találták. Wroclav 180 kilomé­teres területén 19.000 épület és gyai berendezés feküdt romok között. A milliós városban egyet’en egy épület sem maradt épen. ezer meg ezer beteg éhes és rokkant ember váriszorgott a romok között. A harc megszüntetése után nehezen indult meg az élet. Igazán lelkes em­berek kellettek hozzá, hogy elhordják a romokat és új életet teremtsenek. De kezdettől fogva helyesen végezték feladatukat, sok közérteket mentettek meg a szándékos vagy a véletlen pusz­títástól. Üj, fiatal emberek jöttek, akik hit­tel és szeretettel fogtak neki a nagy munkának. A legkülönbözőbb vidé­kekről jöttek, sokan a Szovjetunióból, Franciaországból és más idegen or­szágokból is. Az iparvállalatok éledni kezdtek. A fiatalok csakhamar kedve­ző életkörülményeket teremtettek. A potsdami megegyezés értelmében megkezdődött a német állampolgárok kicserélése és Wroclav területére len- gypl nemzetiségű lakosság került. - 1945 végén Wroclavnak már 183.000 lakosa volt. Az idevándoroltak 40 szá­zaléka a falvakból került elő. Wroclav új lakosai átlag 15—20 évesek voltak, 50 éven felüli Wroclavban már alig akadt. Négy év múlva már 350.000 a lakosság száma. A három éves és a hatéves terv gondoskodott Wroclav iparosításáról és az ipar fellendítésé­ről. A tervet sikeresen teljesítették. A nagy sikert azzal magyarázzuk, hogy a különböző származású és fej­lődési fokon álló fiatalokat elsősor­ban szakkiképzésben részesítették. A fiatalok anyagi szempontból rendezett élethez jutottak, kultúréletet élhettek és olyan távlatok nyíltak előttük, me­lyekről a kapitalista rendszer alatt még álmodni sem mertek. Elsősorban lefektették a nehéz ipar alapjait, elkezdték az elektrotechni­kai felszerelések termelését és megte­remtették a szállítási feltételeket. Az­után kiépítették a textilipart és végül a könnyűipari üzemeket. A nők is alaposan kiveszik részüket az építés­ben és szép sikereket érnek el. A munkaerőhiány lassanként már nem okoz nehézségeket, napról-napra újabb szakiskolákat létesítenek és a főisko­lák is gondoskodnak a szakemberek gyors kiképzéséről. Az üzemek és az iskolák között példás az együttműkö­dés. az egyetemi tanárok rendszeresen résztvesznek az üzemek szakértekez­letén. Például a mezőgazdasági főisko­la védnökséget vállalt a£ egységes földművesszövetkezetek felett és segít az eredmények kiértékelésében. A gé­pészmérnöki főiskola tanárai rendsze­resen látogatják a gép- és traktorállo­másokat. így tehát szerencsésen ki­egészítik az elméletet a gyakorlattal. Ez a körülmény jellemzi a legjobban a lengyel iparközpontot. A város arculata gyorsan megvál- tozott. Mint a gomba úgy nőnek a szebbnél-szebb épületek. A fiatal munkások számára modern berende­zésű otthonokat és munkásszállodákat létesítettek. Van olyan munkásszállo­da is, ahol 1200 munkás nyerhet elhe­lyezést. A lengyel költségvetés 5o százalékát szociális és kulturális célok­ra fordítják. /roclav nemcsak a lengyel ipar szíve, hanem a lengyel tudomány fő­ütőere is. Wroclavnak 5 főiskolája van, ezeket 12.000 főiskolai hallgató látogatja. — 1946 óta több mint tíz tudományos társaság működik Wroc­lavban és tizenkét tudományos folyó­iratban hozza nyilvánosságra az elért eredményeket. A lengyel tudomány világméretben is hatalmas fejlődésen megy keresztül. 1948-ban a wroclavi ipaa-kiállítást több mint 100.000 ember látogatta meg. — 1948-ban a lengyel történé­szek tartották itt összejövetelüket. Ugyanabban az évben a békeharcosok itt jöttek össze világkongresszusra. W7 roclav. a lengyel .ipar szíve ” egyre hevesebben dobog és bol­dog távlatokat nyújt az évszázadokon keresztül annyira elnyomott lengyel nép, a bátor harcos lengyel fiatalság számára. Látkép a varoson keresztül folyó Odrára. Folytassuk csak tovább. — Mi lenne, ha úgy csinálnánk, hogy a fiúk énekelnének, mi pedig táncol­nánk. Próbáljuk meg! Felcsendül a dal, fújják a fiúk, leányok s hat pár láb ütemesen ropja a táncot, fordul, dobbant, nye­kereg a kopott padló s az ódon fa­lakat. feszíti a nóta: Szépen úszik a vadkacsa a vizen. . . * * * Az az ember, akiről a faluban ma­napság legtöbett beszélnek az Pong­rác elvtárs, a szövetkezet agronómu- sa. Este hat óra felé nyitunk be hozzá. A takaros kis ház meleg konyhájában vacsorázik a család. As apa, a képviselőjelölt 30 év körüli csillogó szemű, zömök, fürge ember, a felesége, s a három kicsi, egy fiú és két göndörhajú kislány. Békét családi élet melegét érezni a levegő­ben, a csendes szavak, a rövid mon­datok között. A gazda, a jelen, s a jövő embere; A múltat rég a sutba dobta, mi más­ról beszélhetne hát, ha nem a szö­vetkezetről, a gazdag aratásról, a répa-, kukoricatermésről, a serté­sekről, amelyeket új módszerrel, gyorshizlalással hizlalnak. Mindent el szeretne mondani, hadd lássák, hadd tudják meg, hogy mennyi min­denük van. hogy élnek azok, akik a múltban három mázsa bérletet fizet­tek a vizes, urasági földekért. Meg­győzően beszél, érezni, hogy el sem tudná képzelni életét a szövetkezet, a közösség nélkül. — Sosem gondoltam arra, hogy jelölt leszek — vallja be őszintén — nem csináltam én semmi küön- legeset. csak dolgoztam becsületesen. Többet nem beszél már e kérdésről. Annál többet beszél róla a falu, a szövetkezet vezetősége, a többiek, akik úgy mondták, hogy „van ebben a Pongrácban valami, a fene tudja mi az. hogy úgy bíznak benne az emberek". I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents