Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-07-14 / 55. szám

/ 01 IFJÚSÁG Begyűjtik a gabonát Kálazl József segédkombájnvezető Udvardon figyelemmel kíséri a traktor munkáját és örömmel nézi, hogyan ömlik a gabona a zsákokba. Jókedvű bri"ádosok Egy júliusi napon vonatunk Poprád felé száguldott a fák árnyékában fek­vő síneken. A vonatban fiúk és leányok énekeltek és azon vitatkoztak, hogy milyen is lesz az új munkahely, ahová mennek. A nap is lemenőben volt, amikor a bratislavai Magyar Pedagógiai Iskola 52 diája a *átrai Sztálin-csúcs tövé­ben elterülő Tátraszépiak kis községben egyhónapos brigádmunkára érkezett, hogy egy építkezésnél segédkezzen. Már előző nap megbeszélést tartot­tunk és letárgyaltuk, hogy a nyolc őrá' munkaidő után, hogyan használjuk ki hasznosan az időt. Tervbe vettük, hogy újságbeszámoiót tartunk az Oj Ifjúságból, ezenkívül kultúrestet ’•en- dezünk, táncolunk, énekelünk és sza­valunk. Nem üdülni jöttünk ide, de az itteni élet valóságos üdülést jelent számukra. A gyönyörű erdőben mada­rak énekelnek és ez reánk is jó hatást gyakorol. Az építkezés vezetősége is meg van velünk elégedve. A napi mun­kateljesítményünk 150—2000/0-ot is elér. De még jobban akarunk dolgozni, hogy még nagyobb teljesítményt ér­jünk el. is. VASZILY AMBRUS Tátraszépiak. Hazavárták a kalászok Aratás idején nem látunk sokat egy jóravaló traíctorosbrigádközponton. Minden épkézláb traktoros nyakig van ilyenkor a munkában, de traktorá­val, aratógépével gyönyörűen el is vé­gez mindent. A váoai traktorosbrigád - központon is így van. Az öreg Zsigó János, a szeredi traktorállomáshoz tar­tozó brigádközpontok talán legidősebb traktoristája, a hernyótalpas D-54-<s traktorát készíti elő — szántásra. Dél­előtt nem mehetett ki szántani, egy alkatrész hiányzott traktoráról, de délután nagy területen végzi el a tar­lóhántást. Az aratógépek után nyomban meg­jelenik ez a hernyótalpas szörnyeteg és megeszi a tarlót. Felfalja, utána fekete a föld és máris vethetik a má­sodnövényt. Amíg János bácsi a trak. torral bajlódott, a fia szólt hozzá. Pöt­tömnyi gyerek szíjostor suhog a kezé­ben, libaőrzésből futott ide. Tudja, hogy az apja szántani megy és vele akar menni. így egy idős, meglett traktoros, meg egy traktorra kíván­csiskodó gyerek lovagolja meg a her­nyótalpast. amely pufogva, zúgva fo­gad szót nekik. . . De még egy másik fiatallal is talál­kozunk. Unatkozva jár-kel, látszik, hogy céltalanul járkál, dehát, ha unja a semmittevést, akkor mégis csak hoz­záfog valamihez. A nap rettentő erő­vel tűz az itt álldogáló kombájnokra. Mintha el akarná olvasztani. A járó­kelő fiatalt Hulák Jenőnek hívják, gyönyörködve néz a kombájnokra. Nincs azokon a legkisebb hiba sem, mert a hibakereső kezek már ezerszer itt kijavították volna. Most a kom­bájn 52 lóerős motorjában, a cséplő- berendezésben. a vitorlában, a kaszá­ban, meg aztán a szalmabegyűjtüben gyönyörködik. Miért nem volt leg. alább három napon át legalább ilyen meleg mint most! Vagy csak legalább reggel és az éjjel ne esett volna, ak­kor dehogy állna itt a két kombájn. Sokkal szebbek ezek a gépek, amikor kalászokkal ölelkeznek a gabonatáblán, mert abból élet születik. Tehát hiába végzi él a kombájn negyven ember munkáját, mert a nagy esőzés mégis csak lehetetlenné teszi működését. Az önkötözőgépek dolgozhatnak, még ha kissé nyirkos is a búza szára, de a kombájnnak porszáraz gabona kell. A tizenhétéves Hulák Jenő izgatott. Fi­lm. aratás alatt csak így lebzselni, mint ö csinálja most, ez mégiscsak több a soknál. A fene ette volna meg azt a vacak időt, ha nem esett volna, most az egyik kombájnnal arathatna Ügy érzi magát, mint a kutya a meszesgödörben. Nem, tudja megmu­tatni a vágaiaknak, hogy a kombájnok milyen sok és jó munkát végeznek ö is vágai ugyan, csak nem mond el­lent az újnak. Itt még csak az idén arat először a kombájn, most mindenki azt beszéli, hogy majd milyen munkát végez. Az emberek oldalát majd ki­fúrja a kíváncsiság. Hejdák Károly, a kombájn vezetője Hulák Jenő pedig segédvezető. Az idén azonban megtanulja a kombájn­vezetés legrejtettebb titkait is. Sok ám ennek a titka. De a jó szemek előtt nem maradnak titkok, feltárulnak egytől-egyig. Amikor Vágán kimaradt az iskolából, Bratislavába ment két­éves gépszerelő iskolába. Szerette a várost, a munkapadot és a vasmunkát. A vason úrrá lenni, a mindenható vason, ez aztán az uraság! Ez volt a legnagyobb vágya, merthiszen amerre a szem lát. mindenhol látni vasat. — Azon is sokat gondolkozott, hogy hol fog élni, amikor■ már kitanult, vas­ipari szakmunkás lesz. Vonzotta őt a város és más távoli tájak, ismeretlen vidékek. A messzeségek megismerésére csábította őt valami. Tehát nagy gond­ja volt, kezdetben nem tudta hová menjen. Egyszer aztán valahonnan elvtársak jöttek a faluba. Kedvesek voltak és sze­líd, okos volt a beszédük. Azt magyaráz­ták, fontos, hogy a traktorállomásokon fiatal, jó munkaerők dolgozzanak. Ezek a szavak Hulák Jenő szívébe nyilaitok. Azután már nem gondolkozott rajta, hogy hová menjen. Választott! Kom­bájnvezetői tanfolyamra ment Nagy­szombatba, onnan került a szeredi traktorállomásra, jobban mondva, a saját falujába a traktorosbrigád köz­pontra. Most várja, hogy mikor indul, hatnak a kombájnnal az új termes aratására. Megérte, hogy tanult. Megérte, hogy két évig gépszerelő iskolán volt, utána pedig kombájnvezetői tanfolyamon. - Pedig milyen sokat kellett ott tanulni' Ha erre gondol, szinte maga előtt látja még most is a könyveket. Érdemes volt tanulni, mert itthor, használhatja fel a tudományát és a gépállomáson. Bizony nem lehet akárki kombájnve­zető, de még jó szövetkezeti tag, jó mezőgazdasági munkás sem. Tanulni kell hozzá, mert a tudatlan embereket nem szereti a fold. Hulák Jenőt a városi jobb szóra­kozási lehetőségek is csábították. Most már nyugodt, mert falun is van szóra­kozási lehetőség. Csak a módját kell tudni! Falun is lehet kultúréletet élni. csak meg kell teremteni hozzá a felté­teleket. Ki kell építeni n kultúrott- hont, lesz ott könyv, újság, folyóirat. Ezenkívül sportolni is lehet, hiszen a vágaidk szeretik a sportot. Elmehet még messze vidékre is, kirándulhat. Meg lesz erre is a mód. A kereset pe­dig a vágai szövetkezetben sem keve­sebb, mint a városban, sőt több. Ha a szeredi traktorállomás kombájnosa is mégis a vágai szövetkezetnek dolgozik munkaegységre. Még egy nagy cél, egy nagy elha­tározás fűti. Le akarja tenni az érett­ségi vizsgát. Tovább tanul, távtanuló lesz, mert ha meglesz az érettségije, jobb kombájnvezető, még jobb szövet­kezeti dolgozó lesz. Sok fiatal van, akinek ilyen hasonló céljai vannak. Ilyen fiatalok nőnek a kalászok birodalmában. — Délután arathatunk — mondja a szeredi traktorállomás kombájnosa is, távoli, még boldogabb időt kutatva né­zünk a széles búzatáblára. BAGOTA ISTVÁN Szervezeti életünkből Lontón is megszervezik a politikai iskolázást A közmondás úgy tartja: ahány ház, annyi szokás. Hasonlóan vélekednek a zselízi járás ifjlú Instruktorai is, ha megkérdezzük őket: ahány falusi cso­port, annyi különféle probléma. — Könnyű lenne Lontón is, ha olyan egyforma lenne mindenki... — véle­kedik Hikkel Géza elvtárs, a lontói csoport instrukora és mindjárt ismer­teti is a problémákat. Páhocsik elvtárs, a csoport elnöke szépen tud beszélni az új országról, a szocializmusról, tudná is mit kell ten­ni ..., de mikor dolgozni kell, csődöt mond minden tudománya, bizony se­gítség nélkül nem tudná jól vezetni a csoportot... Péli Erzsi meg vezetőségi tag, mel­lesleg még a Csemadok titkárnője !s, de bizony menyasszony, örökösen sar­kalni kell, különben elfeledkezne sok mindenről... Aztán a többiek is... Sokan vidámak, nevetősek még akkor is, ha komoly dolgokról van szó. Mások meg komorak, szótlanok még akkor Is, ha örül, táncol, vígad a csoport... Számon sem lehet tartani, hányféle fiatal, mennyi és milyen munkát ad annak, aki arra a nagyszerű feladatra vállalkozott, hogy derék emberré ne­velje a csoport minden tagját. Hz. Már pedig erre vállalkozott Hikkel elvtárs is, amikor vállalta, hogy a lon­tói csoport instruktora lesz. Az ifjúság vezetői pedig az ö gondjaira bízták a lontói fiatalokat. Munkához látott tehát, magában megfogadva: soha, egy percre sem fog megtorpanni, bármilyen akadályok ke­rüljenek is elébe. Bizony, ami Lontón fogadta, nem volt valami bíztató. A csoport nemcsak szervezetileg állt gyengén, hanem a község lakosai,a fiatal munkások, az állami gazdaságban dolgozó ifjak, akik a CsISz-en kívül álltak, észre sem vet­ték a csoportot. A csoport tagjai nem lelkesítették őket, nem foglalkoztak velük. Pedig erre módot kell találni. . . Hikkel elvtárs megkezdte a pana­szok kivizsgálását, de közben gondos­kodott a csoport szervezeti életéről is. Egyetlen vezetőségi, vagy tagsági gyű­lésről sem maradt el. Hamarosan min­den megváltozott. Kultúrházat javítot­tak a fiatalok, kultúrelőadást készítet­tek elő. Ma már tagdíjukat rendesen, pontosan fizetik. Szép eredmények. Dehát hogyan, milyen módszerrel lehet mindezt elér­ni? Mit keli tudni? Hikkel elvtárs az újjain sorolja: Egy. Az instruktor legalább minden vezető­ségi ülésen ott legyen. Kettő. Segítsen a munkatervet kidolgozni. Három. Se­gítsen a terv teljesítésében is. Négy. Ismerje meg a csoport tagjait szemé­lyesen, legyen barátjuk. És a legfon­tosabb: szeresse mozgalmi munkáját. Elgondolkoztunk. — És már minden jól megy Lontón? Hikkel elvtárs mosolyog és csak int a fejével: nem. — Elmaradt a politikai iskolázás. Jövőre feltétlenül meg kell valósítani. Aztán ott van Viserecky tanító elvtárs: fiatal, de mégsem segít a csoportnak. Be kell kapcsolni! A fegyelem terén is sok javítani való akad még ... Beszédéből érezzük, hogy komolyan számotvet minden lehetőséggel. Ismeri csoportja minden gyengéjét, hiányos­ságát. Tüdja, hogy hol, mit kell még javítani. Még kérdezünk valamit: — Hogyan értékeled saját munkádat? Lehunyja szemét néhány pillanatra, aztán bátran a szemünkbe néz. — Jó sportoló vagyok ... és Lontón még nincs sportélet..., de majd most a nyáron!... Megígérem!... A beszélgetést befejeztük. Nézeget­jük az instruktori értekezlet részve­vőit. Mintegy húszán vannak. Nem sok De, ha mind becsülettel fog dolgozni a falusi csoportokban ... legalább úgy mint Hikkel elvtárs, akkor ifjúság szövetségünk nagyot fog nőni, meg fog erősödni a zselízi járásban is, ezen a dolgos, boldog nyáron .. HAJDÚ ANDRÁS 1954. július 14. A cigaretta formájú kis csövek nap­pali fénnyé! árasztják el azt e különös helyiséget. Jules Maréchal egy kis alu­minium doboz -lőtt áll Kauan a kap­csoló és beszólni kezd: — Itt a G-26 beszél. Jelentem, hogy Louis Pigeons kutató űrhajója elindult a Marsról és felénk tart. Ezután a pi­henőszobába megy. Nagy kacagás fo­gadja. Michel Toulet váltotta ki ezt a derűt társaiból. Az ifjú nemrégiben fejezte be tanulmányait a sztratosz- ■fére-egyeteinen és most a repülőáMo- máson tölti gyakorló évét. öt napja tartózkodik már az állomáson, de órá­ról órára meglepetések érik. Első nap még járni sem tudott, egy meggondo­latlan lépés é: már a menyezethez ta­padt, miközben a társa, a nevetéstől pukkadozve nézték lebegését. Igaz nem könnyű megszokni ezt a különös helyzetet. Toulet elméletileg tudta ugyan, hogy a repülöállomáson már nem érvényesül a nehézkedési törvény, de először próbálta meg ezt a gyakorlatban. A repülőállomás csak­nem 300 kilométeres távolságban ke­ring a föld körül, másodpercenként több mint 7 kW »méteres sebességgel. Ügy kering 13.000 kilométeres pályá­ján, akárcsak a hold, vagy más ági testek. A nagy centrifugális erő ki­egyenlíti a föld vonzóerejének hatását és így csak a repülőállomás vonzóere­je hat az utasokra, ez pedig úgyszól­ván semmi. Az ürh jót atommeghaj- tású motorok r ütik fel olyan magas­ságba, ahol i z égitestek közötti immár rendszeres közlekedés átm^iő államás- sává válhat. * Meréchal asszony ebédet főz. Siet­nie kell, néhány perc múlva jön a férje, nincs ideje, hogy a fűszereshez men­jen, ment így 10 percbe telne az ebéd elkészítése, noha konyhája a legkor­szerűbb technikával van felszerelve. Így hát odalép az „Étterem" jelzésű táblához, összeállítja az étlapot, meg­nyom négy gombot, két perccel ké­sőbb csenget a konyhai felvonó és a kész ebéd megérkezik, amikor éhes férje az ajtóban áll. Maréchal odalép a fűtőtesthez és a hőmérőként is szol­gáló új elmés fűtési szerkezet muta­tóját 20 fokról 22 fokra állítja be. Eb­ben a kis vidéki városban még a múlt évben is elavult módszerrel fütöttek. A központban gőzzé változtatták az atomerőt és ez fűtötte a lakásokat. E módszer alkalmazásával azonban sok energia ment veszendőbe és többet kellett fizetni a fűtésért. Megszüntet­ték a távfűtő berendezések gyártását, mert a vezetékek túlsók pénzbe kerül­tek. A fűtőtest mögé most hőakkumu­látort szereltek, zseblámpához hasonló dobozkát, a lelassított atomrombolási folyamat közvetlenül teremti elő e fű­téshez szükséges kaloriamenmyiséget. Egy ilyen hőakkumulátor tíz évig füti a lakást töltés nélkül és az újratöltés is csak néhány percig tant. A férfi mosolyogva fordul feleségé­hez: — „Nem éppen rossz korban szület­tünk!" Felesége értetlenül néz rá. Maréchal megmagyarázza: — Egyik barátom történész. Elmon­dotta, hogy az emberek, még félévszá­zaddal ezelőtt büszkén mondták: A villamosság korában élünk, de nem is­merték a fűtésnek más módját, mint a szénfűtést. Az autókat benzin haj­totta és a járművek óránkénti 80—100 kilométeres lassúsággal cammogtak, a városokban úgynevezett villamosokon közlekedtek. A hajók és vonatok több­ségét gőz hajtotta. A villamosságot elsősorban a gyárakban és a világítás­nál alkalmazták. Érdekes, hogy mér akkor is felvetették az atomenergia felhasználásának lehetőségét, de azt hitték, hogy ez a lehetőség elsősorban városok bombázására korlátozódik. — És mi — folytatja Maréchal — már el sem tudjuk képzelni, hogy a szenet a vegyiparon kívül másra is fel lehet használni, hogy atomenergián kívül más energiaforrásokat alkalmaz­hatnak. A mi korunk a villamosság igazi kora, az atomenergiából nyert villamosság kora, egyszóval: az atom­kor. A házaspár lefekvés előtt megbeszél­te az egyheti szabadság programmját, ugyanis minden hónapban egy hét sza­badság jár. Elhatározták, hogy a fő­városba mennek, mert Maréchal két napot akart Ausztráliában élő bátyjá­nál tölte ,.i. Repülőgépet rendelt a „Bolygóközi Légitaxi Vállalat"-tól. Igaz, hogy az utazás három őréig tart egy ilyen kis géppel, dehát nem is akartak menetrendszerint utazni. Maréchal másnap reggel korán kelt, mert nyolc órára a városban akart lenni. Felesége elkísérte. Beültek egy kocsiba és néhány perccel később már a széles nyílegyenes úton száguldot­tak. A jzlekedés csak egyirányú a jármüvek útján szivaralakú motorbi- clklfk és atomenergiával hajtott autók követték egymást. Maréchal megnyo­mott egy gombot, elengedte a volánt és kényelmesen hátradőlt. Az út köze­pén elhelyezett elektromos kábel pon­tosan irányítja a járművet. A második 180 kilométeres sebes­ségre kapcsolt. — LassltunK — mondta feleségéhez fordulva — mert meg akarom nézni az új földeket. — Az út jobboldalát szegélyező sziklás vidék néhány hét alatt eltűnt, fekete termőföld borítja, a búza már csírázik, tavaszkor már le is aratják. — Kár, hogy még ilyen primitív esz­közökkel egyengetjük a talajt — mondta Maréchal. — Ázsiában robban­tás nélkül változtatták termőfölddé a hegyvidékeket: az SC sugárzás porrá omlasztja a sziklákat és az tlymódon keletkező homok a tengerpartra kerül. Gyárak mellett száguld a kocsi. A munkások semilyen fizik, i erőfeszítést nem végeznek, csak nagy villanysze- maforok segítségével ellenőrzik a gé­peket. Az épületek lapos tetején vár­nak a helikopterek, amelyek a munka befejezése után négy órakor tucatjával szállítják a munkásokat a gyárból az otthonukba. Az acélgyár közelében van az egyik elektromos központ. Nern látni a főútvonalról, mert hatalmas erdő közepén terül el. Itt változtatják villanyárammá az atomenergiát. Ebben a gyárban senki sem dolgozik. A mér­nökök a közeli kas emeleti házból el­lenőrzik az üzem működését. Az út ismét megművelt földek köze­lében visz. A föld azonban fagytól re­pedezett, hol a meleg hótakdrő? Me- réehel dühösen mormolja: A minisz­térium ismét megfeledkezett erről a területről, nyáron minden nap könyö­rögni kellett az esőért, most pedig a hó késik! Az autó lassan a városhoz ér, amely olyan, mintha tengerparti üdülőhely volna. A házak kis parkok közepéin, nyoma sincs a füstnek, koromnak, az úton autók, inotorbiciklik, a levegőben helikopterek nyüzsögnek. Maréchal az egyik főútvonalon elvált feleségétől, aki nővérét kereste fel. Nemcsak rokoni látogatásról volt szó, a fiatalasszony uqyamis mindig fáradt( szédülésről panaszkodik. Nővére nem teketóriázott, beledik- tált néhány kanál húslevest, a leves útján rádióektív amok kerültek a szervezetbe. Néhány perc múlva külö­nös gép kezdett kopogni a szobában akárcsak egy távirógép. Ez a készülék jelezte a vérkeringés iránvát és erejét és megmérte az asszimilálodás gyor­saságát. Az orvos könnyedén me^»„- tette a szédülés és a fáradság ok«.: az agy vérellátása nem kielégítő ut peijc bőven elegendő a tünetek mec- szüntetésére. A fiatalasszony kelleti..-- sen felfrissülve lépett ki az orvosi szo­bából. Tizenegy órakor már hazafelé indultak, mert otthon akartak ebédel­ni. Maréchal a volán mellett ült, ellen­őrizte a benzinfogyasztást és dühösen ) xndta a feleségének: — Alig háromszáz kilométeres kis utazás és mégis három és fél deszka a fogyasztás! Öh mily távol vagyunk még attól, hogy valóban felhasználjuk az atomenergiát! Képzeld csak el! Egy gyufeszálinyl anyag teljes energiájának felhasználásával ötvenezer utazhatnék körül a földet. Negyom-nagyon elma­radottak vagyunk még! G. J. Instruktorokat adtunk A jó instruktorok megkönnyítik, ‘eredményesebbé teszik a CsISz járási bizottság munkáját. Csak sajnos kevés az olyan fiatal, akiből jó instruktor válik. Bizony a komáromi járási bizott­ságnak is szüksége volt jó instrukto­rokra. Stefanec elvtárs a CsISz járási bizottságáról azért jött ki hozzánk, h gy nincs-e nálunk olyan fiatal, aki iv’truktornak megfelelne. A Bög-pusztai alapszervezet két in­struktort is adott. Reméljük, hogy a komáromi járás minden alapszervezete ad majd egy-egy instruktort és akkor nen történhet meg az az eset, hogy senki sem látogatja az alapszervezete­ket. Az instruktorok kötik össze az alapszervezetet a járási bizottságok­kal. Akkor majd nem történik meg, hogy a járás részéről két évig egyszer sem volt senki. MARTINCSEK RUDOLF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents