Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-10-30 / 86. szám

1954. október 30. ül IFJÚSÁG J> ORDODY KATALIN: /Qsszonyoklt oz Anna és Margit, társaim, asszonyok és ti többiek, oly sokszor gondolok rátok, — bár neveteket nem ismerem, — kik szívben, lélekben egy vagytok velem. Kiknek kék, beme, szürke szeme alatt a közönyös idő míg tovahalad medret váj, mint anyaföldben a fűtő a tengert vágyő türelmetlen folyó. Kiknek keze száz munkától törődött, hogy a szépet őrizze, mi ránk maradt és felleges égről is napsugarat, zimankós időkből is csöpp meleget lopjon a szivekbe és a szeretet lángját s az élet virágait őrzi, hiába lépdelnek éveik őszi talaján. Kiknek asszonyszíve áldott, mert míg őrlődik, harcol, a világot — jöhet száz gond, baj, betegség ellenük, szebbé építi dús szívük, szellemük. Anna. Margit, s ti, névtelen többiek szép ifjúságunk ugye nem dönti meg szűként őrlő percek gálád csapata soha, soha, soha? a 52 ez Százan is vagyunk tán a domb oldalán. Zömök, barna puttonyokba szedjük a hamvas szőlőfürtöket szaporán, s néha egy érett bogyót a szánkba veszünk, hogy kecsegtető húsát megizleljük. A tarkasörényű dombról víg dal száll a némán figyelő vén pusztaságba. A domb felett bolyhos ökömyál úszkál, és hogy zeng belé a szép őszi tájba dél felé húzó darvak krúkogása Ködfátyolt bodrozó szél kap a lombba s megiibbenti a lányok szoknyáját. Ősz ez, de nem „gondatlan rossz gazda”, ősz, amely hirtelen osont be hozzánk s elhozta gyümölcsét, hogy rossznak ne mondják. Ö, te ősz, szívem tündérszép varázsa, — mikor a mező aranyszín leplet ölt —, te a természet lassú hervadása, a táj, melyet gomolygó köd betölt, s a zugó szél, mely a fákat tépázza, — messze még a téli táj ragyogása TÖRÖK ELEMÉR A Komszomol dicső útja Indiai művészegyüttes Szlovákiában Több csehországi sikeres fellépés után, kedden, október 26-án Bratisla- vába érkezett az indiai művészegyüt­tes. Az együttes október 27-én a Nemzeti Színházban lépett fel. Gazdag műsorukban indiai néptáncokat és az indiai ének- és zeneművészetet mu­tatták be. A szívélyes fogadtatás után a pio­nírok virágcsokrokat adtak át az in­diai művészeknek és ez alkalomból ‘ autogrammokat kértek kedves vendé- d geinktöl. Az indiai művészek kellemes délu­tánt töltöttek a Szlovák Népművészeti Együttes tagjaival. A szívélyes fogadtatást Maragatham Csandrasékhar, a művészegyüttes ve­zetője, az Indiai Köztársaság központi kormánya egészségügyi nvniszterbe- iyettese köszönte meg. 1918 október 29.-én alapították meg a dicső Lenini Kommunista Ifjúsági ' öretséget. A Komszomol gyökerét a munkás- és varasztifjúság képezi, ezért játszott megalapítója, a SzKP vezetése mellett oly fontos szerepet a szovjet hatalom megszilárdításáért folytatott dicső harcokban a szocia­lizmus kiépítésében, és most a kom­munizmus építésében. A Komszomol 1. kongresszusán, Moszkvában, 1918. október 29 -én, a Komszomol a következő célt tűzte ki maga elé: ter je item a kommunizmus élveit és a munkás- parasztifjúságot bekapcsolni hazájának aktív építésé­be. Ezzel a célkitűzéssel a Komszomol megmutatta odaadását a várt iránt és bp'nzonuította, hogy mindig kész tel­jesíteni a párt határozatait, minden erejét harcba vetni Lenin és Sztálin vártja nagy élveinek győzelméért. A Komszomol következetesen ás szeretettel teljesíti ezt az í. kong­resszuson kitűzött feladatát. Jól tudjuk, hogy Pétervár. Moszkva és Oroszország többi városának forra­dalmi ifjúsága harcolt a munkásokkal egyetemben a vörös gárda soraiban a szovjet hatalomért. Moszkvában a vö­rös gárda 40 százaléka fiatalokból állt. A polgárháború idején a Komszo­mol tagjai álltak elsőnek a párt mel­lé a fiatal szovjet köztársaság meg­védésére. A párt felhívására a helyi és járási szervezetek egész sorai men­tek a frontra Kolcsak, Gyenyikin, Ju- gyenyics és Vrangélj fehérgárdista seregei ellen. Hihetetlen hősiességet tanúsítottak tizennégy kapitalista ál­lam — melyeknek élén Amerika, Anglia és Franciaország kapitalistái álltak — vad intervenciójával szem­ben. A polgárháború idején a Kom­szomol három mozgósítást szervezett, melyek során 25 ezer komszomol-tag ment a frontra. A polgárháború ideje alatt elkövetett hőstettekért a Köz­ponti Végrehajtó Bizottság a Komszo- molt a Vörös Zászló ' érdemrenddel ' tüntette ki. Kirov élvtárs ezekkel a szavakkal értékelte a Komszomol részvételét a polgárháborúban: „Azok, akik akko­riban a fronton harcoltak, emlegetik, hogy milyen nagyszerű, mondhatnám remek szerepet játszott akkor a Kom­szomol. Elvtársak, valljuk be őszintén, hogy mi bolsevikok, sőt az egész nép, amely életét kockáztatva harcol, an­nakidején „irigykedve” néztünk a Komszomol hőséire.” Azonnal a polgárháború befejezése után, a Komszomol minden erejével a párt segítségére sietett résztvett a nemzetgazdaság felújításában és a szocializmus kiépítésében. A párt fel­hívására a kommunisták kezdemé­nyezték a szocialista munkaversenyt.' 1926-ban a leningrádi Vörös Három­szög kombinátusban alapították meg az első fiatalokból álló élmunkásbri- gádot. Rögtön ezután hasonló brigá­dok alakultak Leningrád más üze­meiben. valamint a moszkvai, uráli és donbaszi üzemekben is. Nem sokkal azután, hogy a Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága lenini toborzást indított a komszomo- listák és fiatal munkások soraiból az élmunkás brigádokba, egy és fél mil­lióra ugrott a fiatal élmunkások szá­ma. Ezt az időszakot Sztálin elvtárs a következő szavakkal értékelte: .,A Lenini Komszomol és a Komszomol vezette ifjúság jelentős sikerrel szépíti a szocialista munkaversenyt és az él­munkásmozgalmat. Ismerjük el, hogy forradalmi ifjúságunk ezzel nagyszerű feladatot teljesített.’” A szocialista munkaversenyben és az élmunkás-mozgalomban tanúsított kezdeményezésért a Szovjetunió Köz­ponti Végrehajtóbizottságának Elnök­sége a Komszomolt a Munka Vörös Zászlajával tüntette ki. Nem kisebb sikereket ért el a Kom­szomol az első ötéves tervek nagy építkezéseinél. Olyan hatalmas épít­kezések. mint a Dnyepert Vízierőmű, ahol 70 százalékban fiatalok dolgoz. tak, a sztálingrádi traktorüzem, ahol 70 ezer fiatal dolgozott Magnitigor- szkot, Donbasszt, az Amur melletti Komszomolszkot és a többi nagv épít­kezéseket szoros kapcsolat fűzi a Komszomol történetéhez. Ezeken az építkezéseken a fiatal komszomolisták a legnehezebb körülmények között is, munkalendületükkel, példás hősiessé, gükkel, megmutatták odaadásukat a párt és szeretett hazájuk iránt. Amikor a párt kitűzte a kollektivi­zálás politikáját, a pártszervek veze­tése mellett, a komszomolisták első. ként alapították a kolhozokat és lép­tek maguk is a közös gazdálkodás út­jára. 1929 júniusában a falusi kom­szomolisták 93 százaléka már kolhoz­tag volt. Példás munkájukkal nagy­ban hozzájárultak, hogy a kis- és kö­zépparasztok egymásután léptek be a kolhozokba A komszomolisták kemé­nyen és könyörte'enül harcoltak a kuláknkkal szemben és nem kis ér­demük van a kulákságnak, mint osz­tálynak váló megsemmisítésében. Az 1931-34.es években a két és félmillió kiképzett traktoros kambájnos me­chanikus és soff őr 80 százaléka az ifjúság soraiból került ki. Miután Sztálin elvtárs a Komszo­mol Vili. kongresszusán felhívással fordult az ifjúsághoz, hogy jelent­kezzenek a tudomány és technika ágaiba, több mint 75 ezer fiatal je­lentkezett különböző tanfolyamokra, főiskolákra és ipariskolákba Nem kis része van a Komszomolnak hazája kultúrforradalmának gyors végrehaj­tásában Az írástudatlanság likvidálá­sa érdekében, az 1930-as években a Komszomol 250 ezer komszomolistát mozgósított. Ma a Szovjetunióban már nincs írástudatlan ember, vedig a cá­ri Oroszország idején a szegény nép nagyobb része nem tudott írni-nlvas- ni. Minden fiatal magáéivá tette Le­nin elvtársnák a Komszomol Hl kon­gresszusán mondott jelszavát: „Tanul­ni. tanulni, tanulni■ ■ .” A Komszomol nem maradt hátra tagjainak a haza aktív megvédésére való előkészítésében sem. Sztálin elv­társ irányelvének értelmében, a Kom­szomol. mint a párt hű segítőtársa, széleskörű tevékenységet fejtett ki a haza aktív védőinek előkészítésében. Tízezerszámra képezte ki a fiatal tengerészeket pilótákat, tankistákat, és egészségügyi személyzetet. ^ Az 194l-es években a repülő szolgálat, a gépesített osztagok és katonai tenge­részosztagok minden harmadik harcosa komszomol-tag volt. így, a Komszomol minden oldalról jól felkészülten állt a párt oldalán a fasiszta betörés nehéz napjaiban, A fiatal fiúk és lányok tízezrei dolgoz­tak hősiesen az üzemekben és kolho­zokban. További tíz- és tízezer fiatal, akiket a Komszomol nevelt, harcolt a dicső Vörös Hadsereg soraiban, amely szétzúzta a fasiszta betolakodók sere­geit és a világnak békét és szabadsá­got biztosított. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik tíz évvel ezelőtt meghozták nekünk a szabadságot_ és megalapozták boldog életünk feltéte­leit. Már a háború első napjaiban csupán Moszkvából és a moszkvai ke­rületből 300 ezer komszomnlista je­lentkezett önkéntesen a hadseregbe. Közülük 470 a Szovjetunió Hőse lett- A leningrádi Komszomol.szervezet minden tíz tagja közül a kilencedik a fronton harcolt. A védőberendezések építésénél, az ellenség szüntelen tü­zelése közepette 600 ezer leningrádi fiatal, köztük 30 ezer diák dolgozott. Leningrád 129 fiatal védője magas ki­tüntetésben, a Szovjetunió Hőse cím­ben részesült, több mint 170 ezer fiatal leningrádi fiút és lányt, továb­bá négyezer fiút és lányt a leningrádi kerületből — akik a partizánosztagok- . tartoztak — rendietekkel tüntet­tek ki- Több mint ötezer iskolástanuló részesüH a „Leningrád védelméért” kitüntetésben. „Lenin városa fiatal­jainak hősi cselekedetei örökké élje­nek a haladó emberiség szivében” — mondotta Kalinyin elvtárs. Ugyanilyen hősiessen vise'kedtek Sztálingrád, Szebasztopol és a többi szovjet város fiatal védői is Ki ne ismerné Oleg Kosevojt. lója Kozmo- demjanszkát, Stepan Z dorovcsevet. Ivan Kozsedubot. Alekszander Pok- riskint, Nyina Onyilovát, Ludmila Povlicsenkovát és a többi hős fiatalt, akik kitüntették magukat szeretett hazájuk védelmében. A Nagy Honvédő Háború idején több mint három és fél millió kato­nát-komszomolistát tüntettek ki bá­torságukért és merészségükért a Szov­jetunió érdemrendjeivel és rendjelei­vel. Tizenegyezren részesültek a Szovjetunió Hőse kitüntetésben, eb­ből hatezer a Komszomol neveltje. Százegy katona kapta meg kétszer a Szovjetunió Hőse címét, ebből hatva­nöt a Komszomol nevelt. A Szovjet­unió Háromszoros Hőse címét ketten kapták meg: A. Pokriskin és Ivan Kozsedub pilóták, akik 121 repülőgé­pet lőttek le. 1945 június 14.-én a Nagy Honvédő Háború éveiben tanúsított kiváló ér. demeiért a hitleri Németország ellen, továbbá a szovjet ifjúságnak példás hazafiasságra való neveléséért a Szov­jetunió Lpgfelső Tanácsának Elnöksé­ge a Lenini Komszomolt a Lenin Renddel tüntette ki. A háborúutáni időszakban végzett munka szintén a Komszomol becsüle­tére és dicsőségére válik. A fiatal komszomolista fiúk és lányok rögtön a fasisztákon aratott győzelem után, még katonai egyenruhában hozzálát­tak a felforgatott nemzetgazdaság új­jáépítéséhez. Oj városokat, üzemeket, gép- és traktorállomásokat építettek, felújították a kolhozokat, hogy a há­ború okozta sebek minél előbb behe­gedjenek. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Donbassz kiépítésében 200 ezer fiatal hazafi vett részt. A komszomolisták hazájuk és párt­juk iránti nagy odaadásáról tanúsko­dik az a levél amelyet a Komszomol fennállása 30. évfordulójának előes­téjén 33,477.219 fiú és lány intézett Sztálin elvtárshoz: „A szovjet nép előtt ünnepélyesen fogadjuk Önnek, hogy a jövőben is mindig hű és oda­adó fiai és lányai leszünk nagy szo­cialista hazánknak, a bolsevikek korh- munista pártjának és életünket a kommunizmus győzelméért folytatott harcnak szenteljük.” 1948 október 29.-én a szovjet ifjú­ság kommunista nevelésében elért nagy érdemeiért és a szocialista mun­kaversenyben való aktív részvételért a Szovjetunió Legfelső Tanácsa El­nökségének megbízásából a Komszo­molt a második Lenin Renddel tün­tették ki. Mind a közelmúlt, mind a jelen azt bizonyítja hogy a Komszomol hű­en teljesíti mindazt, amit az l. kong­resszuson feladatul tűzött maga elé. Erről tanúskodnak ragyogó arcai a- zoknak a fiataloknak, akik megtisztelő feldatot teljesítenek — további millió szűzíöld megművelését. A gyönyörlt- szép Kreml nagytermében megfogad­ták, hogy feladatukat becsülettel tel­jesítik. És hogy tényleg jól teljesítik, azt naponta elért sikereik bizonyít­ják. Sztálin elvtárs következő szavai jellemzik és értékelik legjobban a Komszomol munkájút: „A Komszomol mindig harcosaink első sorában állt. Nem tudok olyan esetről, hogy vissza­maradt volna forradalmi életünk ese­ményei mögött.” így keletkezett, növekedett és ed­ződött nagv mintaképünk — a Lenini Kommunista Ifjúság Szövetsége és így keletkezett a Komszomol jelszava is- "Ha a párt azt mondja kell, a Komszomol azt feleli, lesz" ,1 Komszomol azért ért el ilyen ki­váló eredményeket, mert a SzKP ál­landó vezetése alatt áll, a párt alapí­totta és nevelte. Továbbá, mert első­rendű feladatát, vagyis tagjainak ne­velését Marx, Engels, Lenin és Sztá­lin halhatatlan tanításának szellemé­ben teljesíti, hogy a munkájában mu­tatkozó hiányosságokat egészséges kri­tikával és önkritikával távolítja el. Ez állandó fejlődését is elősegíti. A Komszomol a világ összes haladó szervezeteinek példaképe. A Komszo­mol tapasztalatait használják fel Kí­na, Korea, Magyarország, Lengyelor­szág, Franciaország, Olaszország és más államok fiataljai. Az ő tapaszta­lataiból tanult a múltban a mi Cseh­szlovákiai Komszomolunk is, amely pártunk mellett harcolt ifjúságunk politikai és szociális jogaiért. És az 0 tapasztalataiból tanul ma a mi CslSz- ünk is, mely már elsajátította a mun­ka helyes menetét és tanulja, hogy hogyan kell az ifjúságot olyan odaadó hazafiakká nevelni, ahogyan a Kom­szomol neveli. F e I h í v á 8 A Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes űjabb tagokat vesz fel. E célból a következő helyeken és időben lesznek megtartva a fel­vétel: vizsgák BRATISLAVÄBAN 1954 X 26. és 27-én 9—15 óráig az Ifjúsági színházban (Divadlo mladych) Duna.jská 48 sz. alatt. NYITRAN ■ 1954 XI. 2. és 3-án 9—15 óráig a Csemadok kerületi tit­kárságán Sztálin-tét 14. sz. alatt. LOSONCON 1954 XI 2. és 3-án 9—15 óráig a Vigadó nagytermében TORNALJÄN: 1954 XI. 4. és 5-én 9—15 óráig a Csemadok járás’ titkárságán Osvetnvy dóm). KASSÄN: 1954 XI. 2. és 3-án 9—15 óráig a Csemadok helyicsoport kultúrhelyiségében, ul. Národného povstania 30/1 KIRALYHEI.MECEN 1954 XI. 4. és 5-én 9—15 óráig a Népmüve- lődés házában (Osvetovy dóm). írásbeli jelentkezéseket küldje be minden érdeklődő e hó végé'g e következő címre- NÉPES igazgatóságának, Hodv-galántai járás. A jelentkezőknek felvétel esetén megtérítjük a teljes útiköltséget. Magyar dolgozók1 Jelentkezzetek a csehszlovákiai első magyar híva­tásos népművészeti együttesbe, ahol rendes ellátásotokról, fizetésetekről és szakmai képzésiekről g'induskudvs esz Az énekesektől és 'áncosnktó' csak rátermettséget, adottságot, jő hallást és ritm isér.’éket követelünk meg. a zenészeknél feltétel e ő kottaismeret Az együttes igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents