Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-10-09 / 80. szám
4 1954. október 9. Dl IFJÚSÁG Henry Fielding jubileuma A Világ Béketanács kezdeményezésére a béketábor országainban megemlékeznek azokról a nagy alkotó szellemek évfordulójáról, akik az emberiség kul- túrörökségét gazdagították. Antikor a mi művészeti és tudományos intézményeink nemrég megemlékeztek Henry Fielding, angol drámaíró és regényíró 200-éves halálozási évfordulójáról, nem ünnepeltünk ismeretlen személyiséget. Tom Jones nevű regényét már huszonnégy évvel ezelőtt olvashatta fl magyar olvasóközönség. A nyolcvanas években Angliában ez a könyv nyitotta meg a realista regény útját. Habár már ismeretesek voltak a prózai alkotás remekei, melyek lefestették és éles kritikát gyakoroltak az akkori polgári társadalmon, mint például Defoe Robinson Crusoe-ja, vagy Swift Gulliver utazásai, de az adott körülmények rendkívülisége még nem bátorít minket arra, hogy az emített két művet regénynek nevezzük. Csak Fieldingnél kristáb’osodik ki az az irodalmi forma, melyen később aztán a regény hagyománya felépült. Fieldinget régebben nem is értékelhették kellőképpen. Csak ma, amikor eljutottunk a múlt nagy realistáinak helyes értékeléséhez, csak most közeledünk Fiel- dinghez igazán. Fieldingnél ma elsősorban a száraz humort és a szatíráját élvezzük. Fielding vidéki származású, ezért érti meg annyira a vidéki kastélyok, vendégfogadók és kisvárosok légkörét, ezért érti meg annyira a magányt, a London felé összefutó sáros országutakon nyüzsgő urakot, parasztokat, szolgákat, csavargókat és betörőket. Élvezzük nemes gúnyát, amikor csodálatosan finom karcolatokat vetít elénk a polgári társadalomról. Másik regényének fóalakja történelmi személy, egy betörő, akit nemrég felakasztottak és csodálatos elbeszélő készséggel úgy tünteti fel az életét, mintha egy érflemdús nagy ember életéről volna szó. A nagy gonosztevőt olyan férfinek ábrázolja, aki ugyanolyan módszerekkel dolgozik, mint az arisztokrata és a burzsoa politikai nagyságok. A bűnözéshez vezető társadalom rajza egész egyéni, hatásos módon kegyetlenül leleplezi íz uralkodó osztály álarcát. Fielding már egészen fiatal korában rendkívül kritikusan nézett a világba, igen gondos nevelésben részesült, apja azonban üres kézzel engedte el a világba. Gúnyirataival csakhamar közönségre talál. Sok drámát ír 21-éves, korában már meghódította London színpadait, több mint húsz darabját adták elő. Gyűlölte a hamisságot, az igazságtalanságot, harcolt a kizsákmányolás, elnyomatás ellen Olyan irodalmár, aki jobbra-balra osztogatta nofonait és tökéletesen, tudatosan ökölharcot folytatott. A jókedvű verekedőből az emberiség bátor harcosa lesz. A cenzúra azonban tollat húzott irodalmi tevékenységén. Fielding a regényírásban találta' meg igazi énjét. Regényében vezette le forrongásait. Megőrizte vaskos humorát, realista világnézetét, életszeretetét és ragaszkodását az egyszerű emberhez Nem fordította el tekintetét a nyilvánvaló és álcázott gonosztettektől és a társadalom igazságtalansága elleni harcnak szentelte életét. Amelia nevű regényében felhasznál- ía jogi jártasságát, a joggyakorlatban és az igazságszolgáltattásban szerzett tapasztalatait, melyekre még ifjú éveiben mint fizetésképtelen adós és később mint londoni városbíró szert tett. Túlzott szorgalma idézte elő korai halálát. Élete és müvei megható és meggyőző egységet alkotnak. A burzsoáziának azt a demokratikus és haladó szellemű szárnyát képviseli, amely már rádöbbent a kapitalista rendszer ellentmondásaira. Kora szellemére vall az a meggyőződése, hogy a reformátori buz- góság és az igazságszolgáltatás megtisztítása eltávolítja a szociális igazságtalanságot. Hasonlóképpen mint Rousseau hitt abban, hogy az ember alapjában véve jó. A maga keresetlen realizmusában tisztább humanista, mint a hivatalos irodalom öntudatos klasz- szikusai. Bírói minősítésében mint a szegény nép barátját ismerték, akit a könyörtelen büntető törvénykönyv a- gyonlapít, úgy ismerték, hogy kegyetlenül ostorozza azokat, akik a társadalom ellen vétkeznek, hogy mások Kárán meggazdagodjanak. Kortársai nem igen ismerték el. A' burzsoázia idegenkedve figyelte tevékenységét. Tom Jones című regényét erkölcstelenséggel vádolták és alaposan meghurcolták érte. Amikor Fieldinget méltatjuk, egy harcos, becsületes, áldozatos élet nagy példáját elevenítjük fel. ★ ★ ★ Pionírjaink megismerkednek hazánk szépségeivel Hétfőn, szeptember 27-én i bradslavai Klement Gottwald Pionírház érdekkörei megkezdték munkájukat az új is kólái évben. A fiatal pionírok kedvükre szórakozhatnak technikai, művészeti, földgömbbel ismerkednek. Képünkön az V. és VI. osztály történe Imi 1 ének részvevőit látjuk, amint ingeborg Bayerová vezetése mellett, a fo.„gömbbel ismerkednek. ★ ★ ★ MEN ETGYA KO R LATO N Századunkban Hlavácek volt a leggyengébb, le'- ézr/'bb ember. Magas sem volt, izmos sem volt s gyakran köhő- cselt a sck cigarettától. Afféle vékony- dongájú legénynek hittük mindig s így is bántunk ve{e. Ha nagyobb erőpróbára, nehéz gyakorlatra készültünk, neki mindig szereztünk valami könnyű beosztást, feladatot, hogy könnyítsünk során. Nem beszéltük meg egymás közt, nem volt megállapodásunk, de he azt akartuk, hogy a gyakorlat jól sikerüljön, Hlavácekkel így kellett bánni. Olyan feladatot kapott mindig, ahol kevés erőre s inkább ügyességre, eszességre volt szükség. Mert Hlavácek ü- gyes, fürge és leleményes volt, akár a mókus, mindig feltalálta magát, mindig talpra esett mint a macska. Arról, hogy vele ígv bánunk, ó mitsem tudott. Hanem történt, hogy egésznapos e- rőltetett menetre indultunk. Csak reggel tudtuk meg, amikor a megszokottnál . jóval előbb volt az ébresztő. Néhány percig mindenkit lekötött a készülődés, mindenkit - lfoglalt a saját ügye. Amikor felsorakoztunk, hát ott volt köztünk Hlavácek is.. Néhányan feszengni kezdtek, hogy még idejében közbeavatkozhassanak a századparancsnok is megk .'dezte. — Betegek kilépni. — Semmi. Az emberek mozdulatlanok maradtak. — Ki az, aki úgy gondolja, hogy nem állja ki a menetgyakorlatot ? — Néhányan mozgolódni kezdtek, lökdösték Hlaváceket, hogy szóljon s a nevét kiabálták. A parancsnok odafordult. — Hlavácek katona, kilépni! — szólt keményen. S ekkor történt'. Hlavácek méltatlankodva kilépett az egység elé. Valamit hebegett, s zavarában aztán bátran kijelentette, hogy menetelni akar. A parancsnok szája mosolyra húzódott s Hlaváceket a helyére parancsolta. A század elindult. Némán, csendben menetelt ez egész egység. Az emberek agyában Hlavácek forgott, néhányan bosszús pillantást töveitek feléje. De Hlavácek ment, komoran, összeszorított ajakkal. Csak most döbbent rg, hogy a I század gyengének nézi, hogy a század babusgatja. Hogy mit érzett, maga sem tudta később pontosan elmondani. Csak annyit tudott, hogy magára maradt a menetelő oszlopban, hogy vad becsvágy kerekedett benne felül: azért is megmutatom. Egymásután maradtak el mögöttünk a hegyek, erdők, hogy újakra bukkanjunk. A hamvas, tompafényű éjjeli harmat tündöklővé szikrázó gyönggyé fényesült, aztán felszippantotta a ragyogó nap, hogy gyöngyöző verejtékként a katonák arcára, homlokára szórja. " Ez 'Olt ez első menetgyakorlatunk. Most tettük próbára először saját erőnket, akaratunkat. A szorítóan ránkfe- szülő szíjak lassan megtágultak, lazán lötyögővé váltak a fájó szorítás tompa zsibbadtsággá vált testünkben. Katonás alakunk meggömyedt, lépteink e- gyenetlenekké, bizonytalanokká váltak. Kínzott a meleg, zúgott a fülünk, a vér a halántékunkban lüktetett. Mintha a levegő is elfogyott volna s a himbálód- zó láthatárban tüzes karikák táncoltak, cikkáztak. Feszes csizmánk kitágult, puha lett mint a bocskor, elgyöngült lábunk nehézzé, kimondhatatlanul •nehézzé vált. Már senki sem törődött Hlavácekkel, csak néha néztünk felé, hogy jön-e még, nehogy szégyenszemre mi dőljünk ki nálánál előbb is a sorból. Hlavácek meg tűrt, visszautasított minden se- • gítséget. Most már inkább belepusztult volna az útba, de akkor sem használta f volna fel annak a lehetőségét, hogy megszabaduljon az önként vállalt tehertől. Pedig nem egyszer felvillant benne a gondolat: jobb lett volna otthon maradni, de ilyenkor haragos, dühhel fordult maga ellen. A sorok őt is tartották, gumiszalagként visszarántották,h a megingott a hőségtől, ha szédülés fogtat él agyát. Most már mind- annyan megéreztük az út minden apró emelkedését, lábunkat nehezebb volt eltépni a puha tereptől, mint a pattanó kőtől. Egész testünket vonzotta, húzta a föld, hogy elterülve kinyúljunk rajta Néha pislogva néztünk szomszédunkra, hogy jön-e még, jólesett tisztjeink bátorító csipkelődő szava, jólesett a fáradságot feledtető é- nek. így tartott ez egész a déli pihenőig. Amikor szétoszoltunk, evésre keveset gondoltunk. Nyomban lerúgtuk csizmánkat, masszíroztuk lábunkat és elnyúltunk a puha füvön, a fák hüs árnyékában. Aludni mégsem tudtunk. Egész gyerekraj telepedett közénk a faluból, incselkedtek velünk, s mi mosolyogtunk. Csak most éreztük meg, hogy a lakatlan utakon< is mindenhol a nép, a haza gondoskodása ölel körül minden oldalról. Amikor készülődtünk a további útra, csak egy maradt ülve a földön. Vilitek volt, a géppuskás. — Nem bírok, nem bírja a lábam. — nyöszörögte fájdalmas képpel s a lábát tapogatta. Az emberek clkomorod- tak. Nem szólt senki, elnéztek fölötte a messzibe, csak Hlavácek mosolygott. Ő is fáradt volt, mint a többi s mégis diadalmas forróság öntötte el. Lám, mégsem ő az első, aki kidől — gondolta s nyomban gúnyos heccelődési kedve kerekedett. — Tyű, a mindenit! — kiáltotta. — Hogy azok ez okos lábak, hogy tudtak eddig is ilyen szamár testet hordani. — í ondte s gúnyosan Vilcekre kacsintott. A hanngulat egyszerre feloldódott. Az emberek nevettek, hahotáztak, húzták a fájdalmas arcú Viliteket. ♦ Az út másik fele még nehezebb volt,- de századunk már ott a fele úton győzött, leteperte e fáradtságot a kishitűséget, Hlavácek egyetlen csípős mondatával. Odahaza már várt a forró tea. Fáradt testünk izzó tüzét vele a fosró teával oltottuk, mert a nagy tüzet, a test izzó tüzét, csak tűzzel lehet oltani, a víz gyenge hozzá. Ez a gyakorlat felmérte erőnket, felmérte Hlaváceket is. Amikor odahaza ö is lerúgta a poros csizmáját s megnézte vizhólyagos sarkát, elgondolkozva maga elé dörmögte: — ügy látszik az ember eszének, akaratának gyaloglásnál sem kell a lábába szállnia. SZŐKE JÓZSEF Rembrandt halálának 285. évfordulóján Rembrandt önarcképe A festményről egy vidám, 'bőidig fiatal vár nevet ránk. A férfi dúsan megrakott asztál mellett ül, ölében fiatal asszonnyal. Gondtalan, csinos fiatalember, örömtől ragyogó szemek, kel. kacér bajusszal és harsogó nevetéstől évven nyitott szájjal. Fején fekete bársonykalap, két fehér tollal, sötétvörös kabátja ujját széles hímzés díszíti. Övéhez hosszú kard van erősítve. Magasba emelt jobb kezében hosszú, vékony, csillogó borosvoharat tart — így köszönti ölében ülő fiatal, gyönyörű szép feleségét. Az asszony arcával a szemlélő felé fordul, halvány kék ruhát viseli sötét bársonydíszítéssel. Keskeny formás nyakát és hullámos barna haját ritkaszép, drága ék. szer ékesíti. Csinos arcán kissé zavart mosol?/ ül. Egy jókedvű, gondtalan fiatal házaspár, szinte kicsattannak az egészségtől és boldogságtól. A fiatal házaspár Rembrandt ás felesége Saskia, néhány héttel házassá- guk után. A művész megfestette boldogságukat, megörökítette életük legszebb, örömteli napjait. Most még nem tudják, hogy milyen sötét évek várnak rájuk az életben. Egyelőre semmi sem érdekli őket, csak a saját boldogságuk. És minden okuk megvan rá, hogy boldogok legyenek. Rembrandt Amszterdam egyik legnépszerűbb és legke. resettebbéarcképfestOje. Sokkal több megrendelést kap. mint amennyinek eleget tud tenni és minden egyes müvéért annyit kér, amennyi neki tetszik. De a rengeteg pénz, amit keres, mint hó a napsugár alatt olvad el. Csak akkor megelégedett, ha körülötte mindenkit jólétben lát élni. Jószíve nem ismer határt. Kiapadhatatlan forrása a nélkülözőknek. Senkinek, aki title segítséget kér, nem mond nem-et. A legdrágább ékszerekkel halmozza el imádott feleségét, vacsorákat ad barátainak. Segít mindenkit, aki rászorul és hozzá fordul segítségért. Különös, hogy ez az északi születésű ember természetében és művészetében tüzes, temperamentumos. Mert Rembrandt tehetségében .is olyan viharos, meleg, és gazdag, mint jószívűségében. Ha színekben akarjuk kifejezni jellemvonásait, akkor a színek változatossága, a fény és árnyék ellentétének alkalmazása. sötétvöröstől élénkpirosig és a ragyogókék szín jellemzik. * 1606-ban született Leydenben, Hol. landiában. Apja molnár volt, aki fiából mindenáron „tanult” embert sze. retett volna nevelni és a tizennégyéves fiút be is íratta az úgynevezett Latin Iskolába. De Rembrandtot csak a művészet vonzotta. Hosszú rábeszélés után sikerült apját meggyőznie és abbahagyhatta tanulmányait. Ezután a festészetnek szentelte életét. Évéken keresztül tpnult a legjobb festőknél, míg végre huszonhatéves korában, Amszterdamban letelepedett. Amszterdamot akkor, a XVII. században Európa legérdekesebb városának tartották és néhány éven belül Rembrandt lett Amszterdam legérdekesebb embere. Híres, elismert múv'tsz volt és mind énekel Ott kiváló és fejlődő technikájával tűnt ki. Rembrandt festészeti módszere egyedüli a maga ne- mében. Eltér az akkori iskolától, művészetében nem követ senkit és őt sem követte egy festő sem. Rembrandt a leggyorsabban és legtökéletesebben dolgozó festők egyike Állandóan, megszakítás nélkül festett. Tehetsége valóságos Niagara volt. Annak ellenére, hogy alkotásaiból nagyon sok elveszett, még ma is körülbelül ötszáz festmény és több mint 1500 rajz gazdagítja a világ művészetét. * Boldogsága u tetőfokára hágott, amikor Saskiával találkozott. Beleszeretett és feleségül vette. Lefestette őt újból és újból és saját arcképét is. ismételten lefestette. Nem hiúságból, mert Rembrandt igazán nem volt üres teremtés, hanem mert önarcképeivel tudta magát a legjobban kifejezni. Mindig a valóságnak megfelelően festette magát, sohasem szépítette önarcképét. könyörtelenül feltárta jellemének gyengeségét, de hűen megmutatta szilárd jellemvonásait is. Ugyancsak ez vonatkozik többi festményeire is. Festészete. kifejezésmódja emberi, reális. Rembrandt volt az első európai művész, aki a „a festészetet lehúzta ez epekből, hogy az a földi dicsőségek és mulasztások kifejezésére szolgáljon". Ö volt az első művész, aki bibUai tárgyú képeinek is emberi jelleget adott. * Rembrandtt fiatal korában vidámnak, gondtalannak találta az életet. így alkotásaiban is a vígság, az öröm, túlszárnyalja a szomorúságot, a fájdalmat. Azonban házassságának első boldog évei 1itán annyi csapás éri, hogy az művészetében is megmutatkozik. Három gyermeke közül kettő még csecsemőkorában meghal és alig nyolc évi házasság után Saskia megbetegszik és meghal. Ez a tragédia Rembrandt szerencséjének is véget vetett. Dicsősége rakétaként ívelt felfelé, most azonban megfordult, hirtelen lefelé ereszkedett s ő a sötétségben találta magát. Megrendelőinek nagy részét elvesztette. Ez tulajdonképpen egyrészt komikus, másrészt tragikus eseménnyel kezdődött. Amszterdam gazdag, méltóságuk tudatában lévő polgárai felkérték Rembrandtot, hogy örökítse meg őket katonai díszben. Rembrandt eleget tett kívánságuknak, azonban a kép, a később oly’ híressé vált „Éjtszakai őrjárat" felbőszítette a megrendelőket. A hiba az volt, hogy a kép túl jó volt. Mert Rembrandt „Tulp doktor anatómiai leckéje". (Részlet)
