Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-09-25 / 76. szám
1954 57PP+prnhor 25. iSSmm 01IFJÜSAG 5 RESSL JÁNOS: ÉS LETT HAJÓ (Folytatás előző számunkból) ' A VIZ ELKAPTA A HAJÓ ORRÁT és befelé fordította. Félfordulat után rákapcsoltak a motorok. A hajó megugrott és nagy ívben megfordult a Duna közepén. Alig mehettek egy száz méternyit lefelé a Dunán, amikor a túlsó parton egv hatalmas szürke tömeg mozdult meg a fák alatt. A hajó láttára a partra szaladtak, integettek, deszkákat gerendákat hordtak a partra. Ügv látszott ide szorultak össze a németek az előrenyomuló Szovjet Hadsereg elő' Innét, akartak átjönni a vízteleoi oldalra, hogy a Komárom— Pozsonv-j úton még kimenekülhessenek Becs felé. Patasi a hajót újra megfordította a Duna közepén és a folyással szemben odakormánvozta a part mellé. A moto. rókát túlerőben járatta, hogy a víz ne nyomhassa lefelé az uszályokat. Aztán hátrakiáltott a németeknek, hogy kikötni nem tud. csak a part mellé állni, amennyire lehet. A vontató és az uszályok két méterre lehettek a parttól, amikor a parton várakozók az űzött ember sietségével a vontatóra és az uszályokra zúdultak. A rohanó tömeg egv kis részét barna egyenruhák tarkították. Ők is a hajó felé rohantak. Űgv látszott, hogy inkább a hátsó két uszálv után tolakodtak. Az elsők már fel is kapaszkodtak. Magyar katonák voltak. A szürkeruhás németeknek nem volt elég az első két uszálv. ezért elkezdtek a hátsó uszályok felé nyomulni... A sárgaruhások tömegéből egy alak kivált, odament a németek’ elé, élénk karmozdulatokkal. valamit magyarázott. A németek idegesen lökdösték hátrafelé az illetőt. A magyarázó mellett egy sárgaruhás tömeg keletkezett. Valamit nagyon bizonygattak. Egvre többen csoportosultak a németek előtt állok köré. TOMPA FRÖCCSENÉSSZERŰ hang hallatszott egyszerre, a nagy kiabálás., ban. A németek elé ment sárgaruhá-. sok csoportja a földre rogyott. A németek villámgénfegvverrel oldalról lőtték a jogukat követelő magyar katonákat. A szürkeruhás tömeg nem sokat teketóriázott, keresztülrohant a földre- rogvott hörgő magyar katonák tetemein. A szürkeruhások elárasztották a két utolsó uszálvra fektetett feljárókat. Egyszer csak egy fakötegszertf test repült a két utolsó uszály feljáró deszkájára. Kézigránát.köteg volt. Egy nagvbajszú sárgaruhás magyar vágta oda. A járó nagyot reccsent és a levegőbe repült a rajtalevő németekkel. A partonállók. egv pillanatra megtorpantak. maid vad ordítással rcliantak a két utolsó uszályra. Az uszályon levő magvarokat a Dunába dobiak. Egy sárgaruhás estében magával rántotta az őt levegőbe emelő németet. Aztán elárasztotta a két utolsó uszályt is a szürkeruhások tömege. Az első négy uszályt ugyanígy szállták meg a németek. Egymást lök- dösve rohantak a feljárón az uszályokra Aki megcsúszott, halál fia volt. Belezuhant a Dunába, egy pár percig még fenntartotta magát a viz felszínén. majd az uszályok alatt keletkezett örvény irgatmatlanul a hajók alá szippantotta. Patasi János némán nézte mi történt az utolsó uszályon. Kérdezés nélkül lenyomta az indítókart a TELJES ERŐ-re. Az uszályok nagyot, rándul- va megindultak. A német tiszt vala. honnét előugrott, Patasira ordított, hogy ál Hon meg. A iáródeszkák lecsúsztak a hajók elindulása után. A parton levők kétségbeesetten gázoltak a vízbe, úszva, a deszkába kapaszkodva akarták elérni az uszályokat. A német mindenáron azt akarta, hogv várianak még. Patasi menetközben únottan mutatott a hajó oldalára, hogv lássa a német is: teljes a merülés. Ebben a pillanatban egy bömbölő sivitás hallatszott. Egy akna nagy robajjal bevágott az utolsó uszályba. Beszakította az uszálv tetejét. Utána fülsiketítő, robbanás kíséretében tört fel az uszálv gyomrából az égő petróleum. A robbanás a fedélzeten lévő német katonákat úgv söpörte a Dunába, mint ősszel a hideg szél a megszédült legyeket. Az égő petróleum a Dunába ömlött! A víz rohanva továbbsodorta az égő anyagot. Ügv látszott, hogv ég a Duna vize. Az égő füstölgő uszályt lekapcsolni nem volt idő, A motoros magával vonszolta. Ez kitűnő célpontot szolgáltatott. Nem is váratott az aknazápor sokáig magára. Hatalmas vízoszlop szökött fel a vontató orra előtt a magasba. Most már világosan lehetett látni, hogy a hajókat a Duna túlsó partján kiemelkedő monostori várerőd tetejéről lövik. Patasi elrántotta a hajó orrát. Aztán újra visszafordította. Ekkor a vontató oldala mellett robbant egv akna. Kígyózó vonalban vezette a vontatót. így Cikk.cakkos iráifvban közeledik a víztelep felé. Gépiesen forgatta a kormányt, előre, hátra tekintgetett. Gyermekénél is jobban féltette a vontatót. Magára nem is gondolt; csak a vontató meg ne sérülipn. Ez töltötte be egész lényét. AHOGY ÍGY ELÖRE-HÁTRA TEKINTGETETT, szeme megakadt a kormánvos-füike üveglapján. Az üveg éiesen tükrözte vissza a háta mögött álló német, tiszt alakiát. Alig lehetett harminc esztendős. Még most is borotvált volt. Pisztolyát úgy lógatta a kezében, mintha nem is tudná hogy mit fog. A fiús sima arcát egv apró szépséghiba csúfította ei. A bai szeme szögletében egy forradás volt. Ez olyan kifejezést adott az arcának, mintha nevetne. A német vízszínű kék szeme nem tükrözött félelmet. Bambán nézett maga elé. Úgy látszott, hogv mosolyog. Csak ez a mosoly félelmetes volt. Annak az embernek a mosolya, aki tudja, hogy elpusztul, éppen ezért, akit csak lehet, magával ránt a halálba. Patasi erre a gondolatra nagyot rántott a kormányon. Először a vontató majd az uszályok tompán puffanva vágódtak az innenső parthoz, a víztelep közelében. A hajó kikötése után a sziget partját kezdték aknázni. A hajón lévők már a menekülés tudatában óvatosabban másztak le az uszályokról. A sziget fái között védelmet találva, az izgalomtól kimerülve közelítették meg; az erőd előtti átjáró töltést. .. Ahogy az erőd előtti tisztáson előbukkantak, azonnal aknazápor zúdult a nyakukba. Az uszályokról elterelődött az aknavetők figyelme. Patasi nyomban kihasználta a pillanatnyi szélcsendet. Fenvőrudakkal kitámasztotta a motorost. f.eszólt a gépházba, hogy úgy látja, a veszély elmúlt visszahozzák a csomagokat az erődből. Valami azt súgta neki, hogy most nem szabad elhagynia a hajót. A fák védelme alatt ők is az erőd felé futottak, hogy a csomagokat gyorsan visszahozzák. Barta Lajos a víztelepről nézte a hajó küzködését. Éppen a lakásukban tartózkodott, egv palacsintasütőben lángost sütött feleségének. Ö látta el élelemmel az asszonvt, mivel csak ő tartózkodott a lakásban, Ahogv a haió partot ért, beledobta a már megsütött lángosnkat a sütőbe, hogv melegen maradjanak. Aztán az egész sütőt lángostól egv uiságpapír- ba csavarta Bezárta a lakást A német katonák előtt akart az erődbe átszaladni. A németek első csoportja ékkor ért az erőd előtti nyírfák alá .. Lihegve futottak ‘ Köztük baktatott Barta is. Észre sem vették, hogv egy lassú- repüF repülőgép jelent meg a fejük felett. A repülőről génfcvfirrel lőtték a menekülő németeket, akik viszsza futottak a gyümölcsfák alá. Barta az egyik nyárfa alá rogyott. Egv pillanatra megszűnt a lövöldözés. Fel akart ugrani, beszaladjon az erdőbe. Ahogy a fejét felemelte, egv akna vágott eléje. Mégjobban, a nyárfa tövéhez bújt. Ekkor a háta mögé zúdult egv génfegvversoro? :t .. Felugrott és észnélkül futott át a másik fa tövéhez. Alig terült el a földön, fölötte ketté- iőtték a nyárfa koronáját. Ijedtségében felugrott, átfogta a fa törzsét' és nézte, hogv hullanak fejére a szétlőtt recsegő faágak, A palacsintasütőt, amelyből szana- 'szét szóródott a nemrég sütött lángos, görcsösen a feie fölé tartotta. Az ijedtségtől lába remegve rogyadozott alatta. A fa alól elmozdulni nem tudott. Bambán nézett a feje fölé. ahol a nyárfát szétlőtték. Az erödlakók döbbenten nézték az ablakon keresztül Barta küzködését. AZTÁN AZ AKNAZÁPORBA egy éles sikoltás vegyült. Az erőd ajtajában megjelent Bartáné sápadt törékeny alakja. Űgv lökte el magát az erőd falától, aztán mint a macska futott férje felé. Az állandóan félő asz- szonyon nyomát sem lehetett látni az ijedtségnek. Elkapta férje karját és maga után ráncigálva belökte az erődbe. Barta hülyén engedelmeskedett az asszonynak, a palacsintasütőt rendületlenül a feje fölött tartotta. Srancot fásult közönyéből Bartáné éles sikolya riasztotta fel. Azon a kis résen, ahol kilátott az erődből szenvtelent figyelte Barta vitustáncát. Talán még örült is annak, hogy meg- csúfoiia az élet a szájhősöket. Árnyékként érezte Bartát. állandóan a háta mögött. Most meg úgy látta, hogv vérszemet is kapott, mivel teljesen egyedül intézkedett, mert 0 Srancné parancsára ki sem mozdulhatott a7 erődből. Arra gondolt, hogy rövidesen megszabadítja egv bevágódó akna kellemetlen ellenfelétől. Aztán mikor a fa alatt meglátta a megzavarodott Bartát. önkéntelenül szánalmat érzett iránta. Bartáné éles sikolya villanyütés-sze_ rűen érte. Azt, hogv Barta kicsoda, mindig tudta, de azt, hogy ez az árnyék asszony, aki éjtszaka nem mert kimenni a lakásból, azt, hogy ez a nő. aki eddig úgy élt mintha nem is lett volna, azt, hogy ez az asszony mire képes, álmában sem tudta volna elképzelni. Ez teljesen összezavarta Srancot. Levetette fekete-keretes szemüveget, egv olvan mozdulattal, mintha e nélkül jobban látna. Most látta meg, hogv -mire képes egv asszony a férjéért. Önkénytelenül saját felesége jutott eszébe. Eddig, ilyen élesen nem is látta, hogv müven gőgös és feneketlenül hiú a felesége, így szemüveg nélkül úgv érezte, hogv tisztábban ’át. Hősnek, nagynak, nemesnek látta a sápadtarcú. szótlan Bártanét. Valami eddig nem érzett melegség öntötte el bensőjét. Ahogv Bartáné férjével az erőd ajtajába toppant, a nyárfa tövébe, ahol Barta megfeneklett, éles sivítással vágódott le egy lövedék. Bartáné vasmarokkal tolta maga előtt férjét az erődbe. Ahogv Srancék közelébe érték Srancné minden ízében remegve. Bartáné elé ugrott. — Hogv lehet ilyen hülye valaki, hogv ilyenkor kirohan! — bömbölte. Az örök engedelmességre ítélt Sranc úgv ugrott fel helyéről, mintha tífbe ült volna. Megrázta magát, olvan könnyedén mozgott, mintha ötven év keservétől szabadult volna meg. Felemelt ököllel felesége elé ugrott és egészen közelről az arcába kiáltotta. — Fogd be a szád! — Srancné szótlanul összerogvott Jani bácsi most is az ajtóban állott, innen kémlelt kifelé. Egyszer csak el. kiáltotta magát. — Menjenek vissza! Menjenek visz- sza! A hajósokat látta kilépni a fék sűrűiéből. akik éppen futni kezdtek az erőd felé. Ekkor már a Dunáról eey szovjet páncélhajó is lőtte az erőd környékétJANI BÁCSI MÉG EGYSZER elki- áitotta magát, de a nagy hangzavarban a hajósok nem hallották meg. Kilépett az erőd 'ajtajából,1 hogy inthessen a hajósoknak. Egv lövedék vágódott a kilépő Jani bácsi lába közelébe. fekete füstöt hagyva maga után. A füstben Jani bácsi, a víztelep egyetlen őre eltűnt. Mire Patasi odaért Fekete’ János derékban kettészakítva, élettelenül feküdt az erőd aitaiában Összeroncsolt tagiaiból patakban ömlött a vér. Patasi levetette hajóssapkáiát. és betakarta vele Jani bácsi eltorzult arcát. Egv hatalmas robbanás reszkettette meg a levegőt. Patasi a robbanás irányába. a Duna felé nézett Kővéme- redten látta, hogv motorosa derékban kiemelkedik a vízből, majd kettészakad, A hajó fara hátrafelé, az orra előre, a fenékbe fúródott. Az elmerülő hajóorron mégegyszer felvillant a vontató szerény neve. amely csak egy betűből és egv számból állott: S. II. Aztán lassan abbamaradt a tüzelés. A robbanásokat kisérő füstfelhőt lefelé sodorta a szél a Dunán. A németek a sziget minden részéről eltűntek. Az erődlakók kihúzódtak az erőd elé. a tiszta levegőre Csak Srancné zokogott az erődben. MINDENKI A TÖLTÉST FIGYELTE. Innét várták a szovjet katonákat. Patasi sapka nélkül állt a tömegben. Őszülő haját és fekete szakállát borzolta a friss tavaszi szél. Eltávolodott az ajtótól, háttal nekidőlt az erőd falának. Innét jól láthatta az S. II. roncsait. Aztán, az azóta faágakkal leta- 1 kart Jani bácsira tévedt ä tekintete. Észre sem vette, hogy patakzott szeméből a könny, aztán megrázta vállát a sírás. Elszégvelte magát. Éppen indulni akart vissza az emberek közé. amikor egv eddig nem hallott nyelven lekiáltott valaki: — Sto placses sztarki F? Mit sírsz öreg? Az idegen beszédre mindenki . az erőd tetejére nézett A legnagyobb csodálkozásukra két szovjet katona állt ott. Az egvik felemelt karral a város felé mutatott valamit. Az annyiszor látott szíikszabású egyenruha után jól esett a szemnek látni kényelmes haragoszöld egyenruhájukat. bőszárú csizmájukat. Aki kezével a város felé mutatott, fejetetejére tolta sapkáját. Szőke hala csintalanul buggyant ki homlokára. Ügv néztek a város felé, mintha az. ami a lábuk alatt, az erőd tövében lezajlott, már csak a múlté lenne. Géppisztolyukat a hátuk közepére csapták. Patasi automatikusan felelt, nem is törődött vele ki kérdezte és mit felel. A hajóroncs felé mutatott és csak annyit mondott: — Kaput! Ugyanaz a szőke fej válaszolt vissza: — Nyicsevo sztarki. parahod bugyet — semmi az öreg, hajó lesz! * * * KISLÁNYOM CSÖPP KEZÉT fogva állok a megái vult nyárfák alatt. Egyet közülük elsodort a háború. Tavasz van most is. Talán én is itt állhattam aljámmal együtt, amikor elkerítették az erőd előtti részt. Bodri kutyám ugatására leszek figyelmes. A két hátsó lábára állva ugat az erőd teteje felé. A felrobbantott erőd kötöi-melékszerű tetején fehér kecskegidák ugrándoznak. Hajdani Ősük vére. a sziklákon ugráló zergék természete még mindig bennük él. A iegmagasabbra fel tornyosuló beton törmelék tetején áll az egyik gida. Ka- céran nézi Bodri erőlködését. Ez mégjobban kínozza sodrából kutyámat. Az egyik nyárfa tövére tévedt tekintetem. Már alig észrevehető dombocska van ott. A kavicsból össze- hánvt dombot elmosta már az eső, az olvadó hó. A kis domb mellett egy rozsdás kon- zervesdoboz hever. A dombról gurulhatott le. Lemegyünk a Kisduna partjára, megmentjük vízzel a dobozt. A DUNA TÜKRÉRE TÉVED TEKINTETEM. A lágyan hullámzó vizen élesen rajzolódik ki a hatalmas hajógyár körvonala. A vízi tükörképen meg-megvillan egv szerelőcsarnok ablaka Bent folyik a lázas munka. Heg. gesztének. Aztán felmorajlik a gőzkalapács. Megzavar szemlélődésemben. A viziképről a hatalmas csarnokra nézek. A csarnokok alatt lágyan, fehéren ring egy álomszép hajó. Oldalán aranyszínű betűkből van 'kirakva a hajó neve: Georgia. A Volga—Don csa. tornára készült. A szép munkát dicséri a hajógyár legtetején levő ötágú vörös csillag. Visszamegyünk a nyárfák alá. A kis dombra teszem a vízzel telt dobozt. Kislányom gondolkozás nélkül beteszi az édesanyjának szedett ibolyát. Fekete János bátyám! Téged nem tettek díszes hősi temetőbe. Síremlékül nem jutott más, mint a magyar táj egyszerű, egészséges, leveleivel tréfásan nemet intő nyárfája. (Vége)
