Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-09-22 / 75. szám

ül IFJÚSÁG

A hősök méltó emlékére

A bratislavai Slavín csakhamar gyönyörű monumentális emlékművel gazdagodik Emlékművet emelnek azoknak a szovjet hősöknek, akik életüket hazánk szabadságáért feláldozták.

Múlt év decemberében értékes díjakkal jutalmazták a legjobb pályaterveket. A kitüntetett modelleket most kiállítás keretében a nagyközönségnek is bemutatják. A kiállítást szeptember 4-én nyitották meg, a bratisiavai Csehszlovák Képzőművészek központi kiállítási termeiben.

Ju/ ius Fucsík irodalmi művei a Szovjetunióban

1 f>!=54. szeptember 22

Aki felelősnek érzi magát

Július Fucsík irodalmi hagyatéka évről évre növekszik. A Szovjetunióban kiadott művei mindig új és új oL dalát mutatják kiváló tehetségének, megismertetik az olvasókat a dolgozók boldogságáért folytatott fáradhatatlan harcával.

A szovjet emberek a felejthetetlen Ms iránt érzett mély hálával fogadták halhatftlan művének az Üzenet az ''élüknek” kiadását és később válogatott müveinek és riportjainak fordítását, amelyek 1950-ben és 1952-ben két kiadásban jelentek meg.

Éppen most adják ki Fucsíknak egy új könyvét, amely több mint 100 ezer példányszámban jelenik meg. Ez új gyűjteményben Fucsík egész alkotó útját követhetjük, az 1923-ban megjelent kritikai cikkeitől kezdve.

Már 1923-ban, a „Socialista” folyóiratban megjelent ,.Színház körül" cikkében azzal a követelménnyel fordul a művészekhez, hogy „lépjék túl szaktudásuk keretét” s kapcsolódjanak bele a politikai harcba. Követeli a művészet képviselőitől, hogy akrivan nyúljanak az élet problémáiba.

Július Fucsík legtöbb irodalom-kritikai munkájában a realista módszerek védelme a művészetben és a pártosság keresése képezik a vezető fonalat. A gyűjtemény magában foglalja Wolkerről, Bezrucról, Majerováról. Hősekről, Capekról, Nezvalról, Nemcová- ról írt ismert cikkeit, továbbá cikkeit a Felszabadult és Nemzeti Színházról, stb.

Azonban a gyűjtemény súlypontját Fucsík újságcikkei képezik. Ide tartó, zik mindenekelőtt néhány szenvedélyesen írt nyílt levél, amelyek különböző közeseményekre vonatkoztak.

A szovjet olvasók már ismerik Fucsík „Nyílt levél Goebbels miniszternek” című írását, amelyben a cseh

értelmiség nevében kijelentette: „Soha, hallja, sohasem árulják el a cseh nép forradalmi harcát..

Most a szovjet olvasóknak alkalmuk nyílik megismerkedni egy kiváló cikkével, a „Levél néhány embernek, akit tisztelek"-kel. amit Fucsík az 1931-es kosúti vérengzés után irt. Tiszta szívvel és megrázó erővel fordul ebben a levélben egyetemi tanáraihoz és a cseh írókhoz, akiket tisztel, hogy ne hallgassanak, hanem aktívan tiltakozzanak a fennálló rendszer ellen.

Megtaláljuk a gyűjteményben Július Fucsík „Röpcédula”-jót, amit 1931- ben, fogságban irt. Ebben Kurt Konyádhoz és a „Tvorba” olvasóihoz torául. Ez az írása nemcsak azért emlékeztet a híres „Üzenet az élőknek”. jére, mert titokban, a fogságban írta, hanem mindenekelőtt világnézetével, humorával, hangulatával és rendíthetetlen meggyőződésével vall a szerzőre.

Fucsík cikkeinek nyomán megismerkedik a szovjet olvasó, a csehszlovákiai kommunista sajtónak a cenzúra üldözése ellen folytatott harcával. „Az nem Ön, Dr. Meissner?”, „Mese Piroskáról”, „Rudé Právo a betiltás veszélye alatt”, közülük a leghíresebbek.

Ezekben a cikkekben Július Fucsík leleplezi a nyugati burzsoázia „demokráciáját”, harcol a növekvő háborús és fasiszta veszély ellen. Most fordították le először oroszra „ötöt egy lövésre”, „Munkásvér és burzsoá újságírás”, „Gzőzelmes demokrácia”, DuchcOv” 1931 február 4-én”, Összeesett az éhségtől", „Gyilkosság és iskola”, „Véres iskola”. „Én is megéltem az amnesztiát”, stb. című cikkeit és riportjait.

A már eddig lefordított, a Szovjetunióról szóló riportjain és elbeszélésein kívül új, más riportokat is tartalmaz az új gvüitemétmí. mini például

,Szovhoz a Szamaránál”, „A moszkvai földalatti vasút rövid története". Az elsőben Fucsík a csehszlovák küldöttség látogatását írja le a szamarai szov. hozban. Beszél a kolhoztagok lelkesedéséről, arról, hogy hogyan segíti a tudomány a mezőgazdaságot, ír Viliams profeszorról és tudományos munkásságáról a traktorokról és kombáj. nőkről amelyeket eleinte Amerikából hoztak be, később pedip maguk kezdték gyártani, a Szovjetunió sikereiről és legyőzött nehézségeiről.

Azonban Fucsíkot az emberek érdeklik a legjobban. A gyűjtemény egyik elbeszélése egy fegyelmeden fiúról szól, akiből kiváló traktorista lesz, sőt, olyan ember, aki a többieket is nevelli. Egy másik elbeszélésben Martynov feltalálóról ír, aki a szalma- gyűjtés, egy módját találta fel. (Fucsík ír Martynovról egy másik riportjában is, az „Ember a bányában és emberek a földön”-ben. ahol összehasonlítja a tehetséges emberek sorsát a kapitalista államokban és a Szovjetunióban). Egy további elbeszélésében .egy tudósról ír, aki egy szovhozba megy dolgozni. Fucsík itt megmutatja, hogy a szovjet munkások és parasztok karöltve hogyan építik az új világot, hogyan harcolnak a természettel a földért, hogy győzik le a szovjet emberek a nehézségeket és hogyan haladnak előre.

Amikor Fucsík befejezte az „Ahol- a ma már a múlté” könyvét, nyílt levél, lel fordult az „Interhelpoban lévő elv. társakhoz és a Kirgizi Szovjet Szocialista Köztársaság fővárosához, Frunze- hoz”.

,,Vannak könyvek, amelyekben ócsá. rolnak benneteket — írta a szovjet emberekhez — és olyan könyvek, amelyekben szépen írnak rólatok. Egyes könyvek szerzői esküsznek objektivitásukra és pártatlanságukra. Vannak könyvek, amelyekben csak sikereteiket említik és olyanok, amelyek csupán tájékoztatásra szolgálnak. Az én célom csak az, hogy könyvet írjak munkátokról. Hogy azok az emberek, akikkel élek, lássák, munkátok képét. Pontos. raló és igazságosan megrajzolt képét. De azt is tudom, hogy milyen hatást vált majd ki a könyvem. Ez éppen olyan, mintha az olvasót két út kereszteződésére ál’ítanóm, amehjek két különböző világ felé vezetnek; és oz irányjelző táblákra ezt írnám:

Üt az élethez.

Üt a halálhoz.

Ti már az első úton haladtok. A ti számotokra a könyv már történelemmé vált, mert arról fog szólni, amit ti már régen elvégeztetek.

A mi számunkra pedig felhívást jelent”. .

Július Fucsík újságcikkei figyelemreméltó például szolgálnak arra, hogy az annakidején írt aktuális írások, nem vesztik el aktualitásukat annyi év múltán sem és ugyanúgy mint akkor, vágyat kelt az olvasóban az új élet építésére, aktívan résztvenni a kommunizmus győzelméért folytatott harcban.

Fucsík mUvei eddig 51 kiadásban jelentek meg a Szovjetunióban, körülbelül 1,300.000 példányszámban, 29 nyelven. A most készülő gyűjtemény, a „Válogatott művek”, ismét Július Fucsík irodalomkritikai és újságírói hagyatékának jelentőségéről tanúskodik.

Máté József hazafelé menet az üzemből. az állomáson az első kocsiba szállt fel. Hóna alatt a kis fekete aktatáskával — mert így szokta hordani — jobb kezében pedig az Új Ifjúsággal megállt a vonateb’aknál egy ismeretlen f'a- tel ember mellett.

— Honnan utazol elvtárs? — szólította meg, hogy megismerkedjen vele.

— Bretislavából — felelte az ismeretlen és illedelmesen felé fordult. — Hanem valahogy összetépted azt az újságot.

— Csak nem én — vágott szavába Jóska — ez egy külön történet, Azzal széttárta maga előtt.

— Olvasod te is? —kérdezte az idegent.

— Hogyne!

—Olvastad ezt is? — s az utolsó oldalon a Jaroslav Hasek: „Hogyan került hurokra Perunko apó” írására mutatott.

— Olvastam — bólintott az idegen- Közben táskájából kivette az Új Ifjúságot.

Jóska e látottakra összehajtotta az újságot. — Akkor a viszontlátásra, elvtárs. — és tovább ment. Amint az egy'k fülkébe be akart lépni, egyszerre, hogy honnan, honnan, nem, Kató állt előtte.

— Ha megengeded, én megyek be előre.

Jóska illedelmesen félreállt.

—Tessék!

Az ajtóban orra lett figyelmes, hogy a barna leány kezében egy Új Ifjúság ven. Vagy tíz percig hallgatta a fülkében lezajló beszélgetést s felcsillant a szeme, amikor az egyik fiú hozzáfogott kitölteni a megrendelőlapot.

— Nesze — három kitöltött megrendelőlapot nyomot Jóska kezébe, miután kilépett az ajtón.

— Szóval, már hátul voltál.

— Csak ebben a kocsiban voltpm, hátul a többiek vannak. Nem hiszed? — tette fel egy kis idő múlva a kérdést, mivel Józsi szótlanul állt előtte.

— Dehogynem ... elgondolkoztam egy kicsit — mentegetődzött. — Tudod, ha az ember elgondolkozik azon, ami mondjuk most megtörtént, és amit egy órával ezelőtt nem hitt volna el, meghatja az embert. Mi mindenre képesek az emberek, ha érzelmeiket felébresztik ...

A vonat már az ötödik állomás előtt lassított.

— Szervusz.

— A viszontlátásra Kató —kiáltott az ablakból utána.

[V/T áté otthon, sürgött-forgott a ház körül. Vizet hordott a mosáshoz mosdáshoz, fát fűrészelt, majd felhasogatta — szóval mindent elvégzett, sm.t az anyja rábízott. Ráadásul még az udvart is rendbeszedte, s amikor már ezzel i6 megvolt, rendibeszedte saját magát.

— Megyek a moziba — szólt Józsi anyjának, aki éppen szombati nagymosást, rendezett.

A kul túrház. ami egyben mozi is. a falu közepén, nem messze Mátéék szomszédságában van. Jóska barátait ott találta meg, beszélgetés, incse'ke- dés. sőt rendetlenkedés közben Megjelenése azonban, mint mindig, most is hatott rájuk.

— Nos, mi újság — kérdezte őket, miközben közéjük lépett és sorban kezet szorított mind az öttel.

— Nincs semmi különös. Éppen arról beszélünk, hogy mit csináljunk holnap — válaszolt elsőnek Gombo^ Misi, egy elég magas , termetű, szőke, simahajú fiú.

— Üres napunk ven,, mérkőzés nem lesz. az idő meg ...

— Mondom, hogy gyerünk el kirándulni — szakította félbe Réti Elek — kerékpárra ülünk és elkarikázunk valamerre.

— Nagyszerű — kapott a szón Jóska. — Tudjátok mit, használjuk ki a holnapi kirándulást az ifjúsági sajtó terjesztésére.;

— Hogyan?

Máté megvakarta a fejét s eltűnődött egy pillanatig, majd, mint aki felfedezett valamit, felkiáltott:

— Egyszerű! — aztán elkezdte magyarázni. Holnap délelőtt nyolc órától tizenkettőig itthon kezdjük propagálni. A hangszórót Ilonkára .bízzuk — rövid relációkat ed majd. Mi meg felkeressük, akinek nem jár az Új Ifjúság, vagy a Srnena. Szólok még Barna Bös- kének, Ligetinek, Györgynek, nyolctízen még vannak. Egy órakor aztán elmegyünk kirándulni.

\7 asárnep reggel minden a terv szev rint kezdődött. Egy órakor hat kerékpáros találkozott a kultúrház e- lőtt.

— Minek lesznek a rajzlapok — kérdezte Jóskát az egyik.

— Majd meglátod — mosolyogta el magát s zsebéből vékony spárgát húzott elő.

— A rajzlaphoz csatoljátok hozzá az ''j Ifjúságot, aztán itt van ez e két Srnena, s a spárgával akasszátok e kormányra.

A többiek nagyot néztek, de egy pillanatig sem tétováztak, mert nekik is megtetszett az ötlet.

Tíz perc múlva már felfelé karikáz- tak a falun. Elmentek a szomszéd kézségbe, harmadikba, negyedikbe — még az ötödikbe is, s amikorra- beesteledett, már vagy húszán kirándultak. Amerr? elmentek, a rajzlapokra írt nagy betűk hirdették: „MINDEN FIATAL OLVASÓJA”.

Hazafelé a hold sugara játszadozott a fiúk arcán. Mosoly ült arcukon és a széles országúton haladva Józsi megszólalt:

— Érdemes volt kirándulni. Öt községben hatvankét új előfizető ez Új Ifjúságra ... — azzal mélyen beledéit, hogy idejében hazaérjenek.

KEREKES ISTVÁN

RESSI JÁNOS:

ÉS LETT HAJÓ...

(Folytatás lapunk előző számából)

így mondta: a cirkusz végét.

A szakálas hajós, mintha eszébe jutott volna valami, kiment a bunker e!é. Lenézett a Dunapartra, hogy mégegy- szer megnézze, jól van-e neki kikötve a hajó. Aztán visszajött a bunkherez.

AZ AJTÓBAN JANI BÁCSI, a víztelep őre várta. Öten voltak beosztva őrségre. Négyen megszöktek, köztük ez őrparancsnok is. ö itt maradt. Nem is tudta miért. Otthon volt egy kis háza, mellette egy félholdnyi gyümölcsössel. A gyümölcsös közepén vezető út két oldalára szőlőt telepített. A sziget is egy nagy gyümölcsöskert volt. Sokáig elnézegette a környék gyümölcsfáit, aztán ahol dolgoztak a kertben, bement ő is. .Elmagyarázta, hogy ezt vagy azt a munkát ő hogyan csinálja. É6zre sem vette, hogy a nagy magyarázat közepette már metszi :s a fákat, tisztítja a fakérgeket. Aztán úgy belemerült a munkába, hogy egészen belefáradt. Ilyenkor, mint aki jól végezte dolgát, visszaballagott a víztelepre.

Talán nem is az tartotta vissza, hogy a szigeten gyümölcsfák voltak, hanem ez, hogy nagyon szeretett otthon lenni. Szerette a családját, szerette a fáit, szőlőjét. Szerette a tájat, ahol laKott, szeretett a környéken mindent, úgy gondolta, ha hazamegy, szeretne végleg otthon maradni, ehhez pedig az szükséges, hogy itt becsülettel megállja a helyét. Hogy senki soha ne vonhassa felelősségre mulasztásáért. Úgy érezte, csak akkor mehet nyugodtan haza és főleg csak ekkor meredhet nyugodtan otthon, ha becsülettel átadta valakinek a rábízott őrséget. Maga előtt látta, hogyan kapja kézbe majd a leszerelő levelet. Aztán mégegyszer megnézi a szigeti gyümölcsfákat és utána nyugalommal a szívében hazamegy.

Jani bácsit önkénytelenül is elvek vezették. Ennek főforrása a tisztesség volt. Tudott szeretni, mégha gyümölcsfák is voltak azok, akiket szeretett. Ehhez mérten a háború csak cirkusz volt számára

Ösztönszerűen megérezte a szakálas hajósban a rokonlelket. Kijött eléje a bunker elé.

— Rendben van a hajó? —kérdezte, hogy valamivel elkezdje a beszélgetést.

— Kitámasztottam két sorpámmai.

— mondta magyarázva a szakálas — nehogy a víz teljesen a partnak nyom- j«Jani bácsi békésen bólintott, majd csendesen megkérdezte.

— Hová való vagy testvér?

— Kolozsnémei vagyok — felelte Patáéi.

~ Én meg mohácsi — vágta rá Jeni bácsi. — Mindketten a Duna mellett születtünk. Biztosan te is János vagy

— mondta naivan Jani bácsi.

Patasi csodálkozva felelte.

— Igen, Patasi János vagyok.

ÍGY KEZDŐDÖTT A BARÁTSÁG és nyomban szövődött is tovább.

Az erőd előtt állottak, jobbra-balra felmorejlott a föld. Odanéztek, de nem figyeltek oda, annyira lekötötték egymás figyelmét.

Jani bácsi a vízszintes ágú lugasel- mafát magyarázta. Patasi nagy figyelemmel hallgatta. Szeme hébekorbe a kikötött motorosra tévedt. Aztán ö

vette át a szót. Hogyan került a hajózáshoz, milyen hajókon szolgált. GsUlo- gó szemmel beszélt ez előttük álló hajókról Í6: hány deci a merülése, hogyan helyezkednek el a vontetókötelek, hogyan működik a villanykormány a vontatóhejón.

— Látod testvér azt a nagy kereket a fedélzeten, abban az üvegfalú kabinban ? Ne, az ott az én helyem — mondta büszkén Patasi. — Az az a kormány, mely villanyerövel dolgozik. Már úgy kitanultam a fordulást a hajóval, hogy csak a mutat-ujjammal érintem meg a kormánykerék küllőjét. Például, ha vízzel, folyással szembe fordulok, uk-” kor először leszólok,, vagy lecsengetek a gépházba, hogy: motor félerő! Ilyenkor csak úgy dolgozik a gép, hogy e hajót a viz sodra lefelé ne igye. Így egy helyen állva a kormányt érzéssel egy kicsit meghajtom. Erre a hajó orra a Duna közepe felé fordul. A vízsodra tlkapja a hajó orrát és a Duna sodra maga fordítja meg a hajót. Félfordulatnál rákapcsolnak a motorok, hogy segítsék a fordulást. És már meg is fordultunk a Dunán — magyarázta a szakálas Patasi.

Hogy jobban érzékeltesse a fordulatot, valósággal imitálta, testmozgással kísérte a fordulás magyarázatát. Jani bácsi önkénytelenül kísérte a mozgását — velehejolt meg — mintha hajón enne, annyira beleélte magát a szakáls6 magyarázatába.

Jani bácsi valami érdekessel akarta

viszonozni az elbeszélést. Egy kicsit elgondolkozott, hogy hol is kezdje. A beállott szünetben a hátuk mögött hirtelen elordította valaki magát.

—Zurück, Schwéin!

MINTHA MENYKÖ CSAPOTT VOLNA BELÉJÜK, úgy fordultak hátra mindketten. Egy német tiszt állt mögöttük. Kezében géppisztolyt tartott. Hirtelen a szakálas mögé ugrott és a géppisztoly csövét Patasi oldalába nyomta. Nagyot lökött vele a szakáleson.

Fekete János egy lépést tett a német felé, de az félkézzel az erőd falának nyomta. Másik kezével a hajóst tovább lökdöste a Duna felé.

Jani bácsi mást nem tehetett, minthogy bekiáltott az erődbe a két hajó- gépésznek, hogy egy német tiszt elvitte a kormányosukat.

A két gépész a kormányos után szaladt, hogy megszabadítsák kollégájukat a némettől.

Kirohantak a Dunapartra, ahol már egy nagy csoport német katona állt a hajó mellett. Egy csónakon jöttek át a túlsó oldalról. Megfogták Patasit, majd a két gépészt és a hajóra lökték. A tiszt elordítotte magát.

— A túlsó oldalra disznók!

Patasi János felment a parancsnoki hídra, kihajolt a korláton a víz fölé, Nézte a Dunát. így indított minden alkalommal. A német ott állt mögötte géppisztollyal a kezében.

, A TÖBB MINT HÁRÓMMi LL1Ű ÉVES FOLYÖ, mintha egy ki6sé méltóságteljesebben folyt volna, talán azért, mert most volt a tavaszi áradások ideje. Talán azért, mert ezen a napon egy lelket sem lehetett a partján látni.

Mégis olyannak látta, mint máskor. Olykor-olykor feltört egy örvény, titokzatos mélyéből. Ügy látszott, mintha a Duna fenekéről a víz nagy ívetekben törne fel, hogy eláruljon valamit a fenék titkaiból. Azt amikorra jobban szemügyre vette az ember, már tovább is rohant az örvény. A sok feltörő ív elveszett egy lefolyó sík nyugalomban, egy örökké mozgó bölcs mozdulatlanságban. Különös, édeskesemyés iszap- sZaga van ilyenkor tavasszal a Dunának.

Ez alkalommal az ünnepélyes nyugalmát megtörte egy ugató sivítás. A vontató mellett csobbanva a vízbe esett valami. Aztán elmúlt egy-két pillanat és a csobbanás helyén hatalmas vízosz- lopben felloccsant a Duna vize. A hajókat valahonnét lőtték.

A szakálas odament egy állványon álló óraszerű műszerhez. A kiálló fog- gentyút lenyomta merőlegesen, majd félig. A gépházban csengetés hallat- -szott, a csengő melletti órán, ez INDÍTS, majd a TELJES ERŐVEL felírásra ugrott a mutató. A motorok felizúgtak. A már mozgásban lévő vontatót egy kissé visszarántotta az utánakötött hat petroleumos uszály. Aztán az egész szerelvény méltóságteljesen megindult a Dunán felfelé,

A német megfogta a kormánykeréknél álló hajós vállát és átmutatott a túlsó partra.

Felére állította a motorokat. Egy óvatos kis mozdulattal a hajó orrát befelé fordította a meder közepe felé.

(Folytatás következik.}