Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-09-18 / 74. szám
0) IFIDSÁG 1954. szeptember 18. HfffUht \ HETEN Edén Rómában — Murphy a sarkában Amerikai biztost küldtek az angol külügyminiszter sarkába — Oj angol terv az EVK helyébe — Verseny- futás Párizsba Eden külügyminiszter hétfőn este Rómába érkezett, ahol szerdán megkezdte tárgyaláséit az olasz kormány vezetőivel. Bonni megbeszéléseiről kevé6 hír szivárgott ki, a DPA azonban szerzett bizonyos értesüléseket Eden javaslatéiról. A hírügynökség — előrebocsátva, hogy bonni hivatalos körök szigorú hallgatásba burkolóztak — nem hivatalos forrásokból származó híreket idézve ezt írja: „Annak lehetőségéről beszélnek, hogy a szövetségi köztársaság csatlakozik ez 1948-ban megkötött brüsszeli szerződéshez. Eden ezt a javaslatot terjesztette elő megvitatásra és már meg is nyerte hozza a Benelux-áüemok külügyminisztereinek hozzájárulását”. A brüsszeli szerződést 1948-ban kötötte Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg, angol elgondolások alapján. A szövetség — amely később feloldódott a* Atlanti szervezetben — gazdasági, szociális és kulturális együttműködést, valamint katonai segélynyújtást szabott meg. A DPA bizonyos fokig szembeállítja a brüsszeli szerződés tervének újjáélesztését az amerikai tervekkel. „Bonni vélemény szerint — írja — « brüsszeli szerződés mindenesetre eleget tenne azoknak ez angol és francia kívánságoknak, amelyek a hajótörést szenvedett EVK-nál Mint ismeretes, európai körútra indult Robert Murphy, amerikai államtitkár Is, mint Dulles külön megbízottja. Murphy hétfőn szállt, íe a frankfurti repülőtérre és még aznap délután tárgyalásokat folytatott Adenauenrel. A sajtójelentések- bő! az tűnik ki, hogy az amerikai megbízott mindenütt szorosan követi Eden angol külügyminisztert. A DPA például így adja tudtul érkezését: „Murphy, amerikai államtitkár vasárnap európai körrepülést kezdett Eden nyomában”. Jellemző a kedd reggeli Combét egyik mondata te, amely ugyancsak arra vet fényt, hogy: Eden és Murphy két különböző tervet visz tarsolyában és mindkét politikus a maga elgondolásait próbálja érvélazSbb kapcsolatra irányulnak. Ezenkívül továbbra is fennáll ez Egyesült Államok által támogatott terv a német NATO-tagsá- gáról bizonyos biztonsági intézkedések mellett”. Fogolytábor, — amelyből kötelező a szökés... Ha valakit ma megkérdeznének: „Mi a szándéka abban az esetben, ha az ellenség fogságába esik7 Megkísérli-e majd a szökést! Képes lesz-e a szökésre?”, alkalmasint azt hinné, hogy a kérdező meghibbant. S joggal. Béke van, a béke erői nap mint nap aratják nagy győzelmeiket azok felett, akik a háborút akarják, s ezzel mind messzebb űzik a háború rémét. Ilyen kérdések azonban mégis elhangzanak. Hogy hol? Az Egyesült Államokban, ahol azokat az egyszerű és békés embereket zaklatják velük, akiknek a bőrén akarják a háborút csinálni. A dolog azonban már messze túljutott a közvélemény- kutatáson. A nemrég Stuttgartban letelepedett NANA hírügynökség közölte egy bizonyos Ray Fáik „Amerikai hadifogolytábor — USA-katonák számára” című cikkét .Ez a tudósítás, a többi között beszámol arról, hogy c Dél-Koreá. ban állomásozó 5. amerikai légihadosztály keretében már felállítottak egy tábort, amelyben „leendő hadifoglyokat” képeznek ki. A szögesdrótsövénny'el körülvett táborban mindenfelé nagy táblák hirdetik: „A szökés mindenki számára kőtelező!” Az őrültség tehát — valóság. Azzá tették a világuralomra törő eszelősök, akik minden erejükkel újabb háború előkészítésén fáradoznak. Ebben — mint látjuk. — túltesznek Hitleren is. A Führer a legapróbb részletekig kidolgozta ugyan Európa tönkretételének terveit, de a ,leendő hadifoglyok kiképzésére” sem ő, sem hóhértársai, Göbbels, Göring és a többiek sem gondoltak. Ha élnének, sápHoznának az irigységtől.. -. nyesíteni. „Az angol külügyminiszter — írja a lap — azért találkozik már szerdán Mendes-France-szal, hogy... megelőzze gyorsaságban Washingtont”. Ifjúsági gyűlés Berlinben Szeptember 13-án Berlinben, a Sztálin-Allén a német militariz- mus és fasizmus újjáélesztése elleni tiltakozásul ifjúsági gyűlést tartottak. A gyűlésen elsőként V. I. Li- venpev, a Szovjetunió hőse szólalt fel. Livencev hangsúlyozta: a hitleri fasizmus ellen folytatott harc áldozatai arra kötelezik a világ becsületes embereit, hogy megakadályozzák a fasizmus újjáéledését, hogy utolsó csepp vérükig harcoljanak a békéért és a népek közötti barátságért. Leroy, az ellenállás harcosai, a fasizmus áldozatai és üldözöttéi nemzetközi szövetségének főtitkára felszólította a német fiatalokat, hogy tanulmányozzák az antifasiszta mozgalom dicsőséges történetét és elszántan harcoljanak az agresszív német militarizmus újjáélesztésének minden kísérlete ellen Nyugat- Németországban. A gyűlés befejezéséül felszólalt L. X. Kosmogyemjanszkája. Molotov elvtárs válaszai egy japán lap kérdéseire a Szovjetunió és Japán békés együttéléséről „Micuru Szudzuki úrnak, a Ciubu Nippon Szimbun című lap főszerkesztőjének Tisztelt M. Szudzuki úr, megkaptam a szovjet-japán kapcsolatokra vonatkozó kérdéseket tartalmazó levelét. Kívánságára válaszolok ezekre a kérdésekre. 1. Kérdés: Japán és a Szovjetunió semlegességi egyezményének, vagy megnemtámadási e- gyezményének megkötéséről. A genfi tanácskozás után a világközvélemény hangulata fokozottan a Kelet és a Nyugat egymás mellett élésének mielőbbi megteremtése felé hajlik. A japán nép — eltekintve egy elenyésző kisebbségtől — természetesen szintén nem kíván ellenséges viszonyban lenni a Szovjetunióval vagy újból ilyen viszonyba kerülni vele. A jelen pillanatban mi az ön véleménye ennek lehetőségéről, hogy Japán és a Szovjetunió semlegesség! egyezményt, vagy megnemtámadási egyezményt kössön? Válasz: Mint ismeretes a szovjet kormány más országokhoz fűződő kapcsolataiban a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élése elvének elismeréséből és abból indul ki, hogy a rendezetlen nemzetközi problémákat illetően megegyezéses döntések érhetők el, ha az érdekelt felek törekszenek erre. A szovjet embereknek meggyőződésük, hogy az ilyen politika nemcsak a Szovjetunióban élő népek érdekeinek felel meg, hanem más országoknak a nemzetközi feszültség enyhítésére és a béke megszilárdítására törekvő népei érdekeinek is. A Szovjetunió következetesen folytatja békepolitikáját és a normális kapcsolatok fejlesztésére törekszik minden olyan állammal, amely a maga részéről igyekszik ugyanilyen kapcsolatokat fenntartani a Szovjetunióval. A Szovjetunió ilyen politikát folytat Japán iránt is, amellyel eddig nincsenek rendes kapcsolatai, bár e kapcsolatok rendezésének kérdése már megérett. Érthető, hogy ennek a feladatnak megoldása lehetővé tenné a Szovjetunió és Japán kapcsolatai konkrét kérdéseinek megvizsgálását is. 2. Kérdés: Japán és a Szovjetunió normális kapcsolatainak helyreállításáról. Bár már kilenc esztendő telt e! e második világháború vége óta és különösen a genfi tanácskozás után fokozódik sok ország népeinek az a kívánsága, hogy állítsák helyre Kelet és Nyugat békés egymás mellett élését, Japán és a Szovjetunió normális kapcsolatai még nem állottak helyre. Mélységesen sajnálkozom az említett helyzet miatt és szeretném tudni véleményét orról, milyen akadályok gátolják most a két órszág közti rendes kapcsolatok helyreállítását. Válasz: A két ország közötti rendes kapcsolatok helyreállítását gátló fő akadály véleményem szerint az, hogy Japán bizonyos körei eleget tesznek az Egyesült Államok uralkodó körei parancsolgatásának. Ezek a körök igyekeznek Japánt függő helyzetben tartani. Japán magától érthetően nem maradhat sokáig ilyen félig megszállt helyzetben. A Szovjetunió a maga részéről kész rendezni kapcsolatait Japánnal, feltéve, hogy Japán részéről ugyanilyen készség nyilvánul meg. 3. Kérdés: A Japán és a Szovjetunió közti kereskedelem fejlesztéséről. Ügy vélem, hogy a szomszédos országok kereskedelmi kapcsolata, valamint az ilyen kereskedelem arányainak minél nagyobb mérvű megnövelése természetes jelenség, tehát következésképpen múlhatatlan kívánsága a japán és a szovjet népnek is. Az Ön véleménye szerint milyen konkrét úton lehet fejleszteni Japán és a Szovjetunió kereskedelmét ? Válasz: A Szovjetunió a Japánhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatoknak kölcsönösen előnyös feltételek alapján való fejlesztése mellett van, mert ez megfelel mindkét ország népei érdekeinek. Ezt alátámasztja az a gyakorlat is, amikor a Szovjetunió és Japán között széleskörű kereskedelmi kapcsolatok voltak. Ez nem csekély előnyt jelentett mindkét félnek. Megjegyzendő, hogy távolról sem használják ki a Szovjetunió és Japán kereskedelme fejlesztésének lehetőségeit. E célok érdekében konkrét intézkedésül szolgálhatnának a szovjet-japán kereskedelemben érdekelt személyek és küldöttségek gyakori találkozásai. 4. Kérdés: Japán újrefelfegy- verkezéséről. A japán nép nem akarja, hogy életszínvonala az újrafelfegyver- zés vagy a fegyveres erők növelése következtében süllyedjen. Emellett azonban megengedhetőnek tartja, hogy önálló és független államnak saját független fegyveres erői legyenek at önvédelem minimális szükségleteinek és a maga gazdasági lehetőségeinek megfelelően. Mi az Ön véleménye Japán önvédelmi fegyveres erőiről? Válasz: A Szovjetunió valamennyi állam fegyverzésének lényeges csökkentése, továbbá az atom-, a hidrogén- és más tömegpusztító fegyverfajták feltétlen eltiltása mellett van. Emellett a Szovjetunió abból indul ki, hogy minden szuverén állam fenntarthatja önvédelmi célra a szükséges fegyveres erőket. Mint ismeretes a szovjet kormánynak a Japánnal kötendő békeszerződésre vonatkozó javaslatai kimondják, hogy a független, békeszerető és demokratikus Japán fenntarthatná az önvédelemhez szükséges fegyveres erőket. 5. Kérdés: Japán és « Szovjetunió kulturális kapcsolatainak fejlesztéséről. Mélységes meggyőződésem, hogy Japán és a Szovjetunió kulturális kapcsolatainak kiszélesítése pozitiven befolyásolná Japán és a Szovjetunió valóban baráti kapcsolatainak szilárdítását még abban az esetben is, ha a két ország közti rendes kapcsolatok helyreállítása a legközelebbi jövőben nem várható. Mi az ön véleménye erről a kérdésről ? Válasz: A Szovjetunió szívesen tart fenn kulturális kapcsolatokat más országokkal, így Japánnal is és minden eszközzel törekszik a kulturális kapcsolatok fejlesztésére. A legutóbbi években sok külföldi tudományos, kulturális küldöttség járt a Szovjetunióban és szovjet kulturális küldöttségek egész sor külföldi országba látogattak. Japánból, mint ismeretes, szintén több küldöttség látogatott el a Szovjetunióba. Nem kételkedünk benne, hogy Japánban nem kevés olyan ember van, különösen a japán értelmiség körében, aki őszintén törekszik a Szovjetunió népeihez fűződő kulturális kapcsolatok kiterjesztésére. Kétségtelen, hogy ez pozitív hatással lesz Japán és Szovjetunió baráti kapcsolatainak szilárdítására. E kapcsolatok érdekében állnak mind népeinknek, mind pedig más, a nemzetközi együttműködés fejlesztésére és az egyetemes béke megszilárdítására törekvő népeknek. Tisztelettel: V. MOLOTOV a ngola, Nyugat-afrikai por*1 fugát tartomány. Olyan kiterjedésű mint Németország, Franciaország és Olaszország együtt. Négymillió ember él ott (40.000 európai). A nyílt tengerről nézve, ez az ország egy hosszú ezüstösszürke tengerparii hegyláncolatnak tűnik. Csak itt-ott pillantunk meg régi erődítményeket, pálmaiige. tehet és álmos településeket. Az ország olyan terjedelmes, hogy a Benguela-vasút három nap és három éjjel szeli át. — Csodálatos ez a vasútvonal. Vé- gigkígyózik a vadregényes angolai fensíkon, a meredek hegyeken keresztül egész a tengerpartig. A vasúti társaság brit kezekben van. Senhor Escudero, a „Bengu- ela-Vasút” vezérigazgatójának az a véleménye, hogy Angolában nincsenek szociális problémák. A valóság viszont arra világít rá, hogy a vasúttársaságnál még ma is vannak kényszermunkások. Bármilyen furcsán is hangzik. Senhor Escudero albumában lapozgatva döbbentem rá erre a valóságra. Az album adataiból megállapítottam ugyanis, hogy a társaságnál 13.453 önkéntes és 2.018 kényszermunkás dolgozik. A többi vállalatnál még több a kényszermunkás. ötven évvel ezelőtt Henry Nievinson, híres afrika-kutató még rabszolgauralmat talált itt. Amint látom — a helyzet azóta alig változott. Akkoriban a kényszermunká. sok (contradados) az ősrégi rab. szolgaúton a hegyeken keresztül vánszorogtak a munkába, az utat mindenütt fehér csontok — a rabszolgák csontjai borították”. A „Bcnguela-Vasút” részvényesei bizom/ára megnyugvással veszik tudomásul, hogy rabszolgáikat manapság már vasúton szállítják, de béri szintén nem kapnak. munkát, de Angolában úgylát. szik senki se ismeri ezt az alkotmányt. A helyi hatóság minden tízévenfelüli afrikai fiútól megkívánja, hogy munkaigazol. ványa legyen, különben, „cont- radado", azaz kényszermunkás válik belőle. Senhor da Silva Cunka megmagyarázta nekem, hogy ez a rendszer szentesíti „a munka kötelezettség alapelvét”. Hivatalos körök jelenleg azt * tartják, hogy Angolában 400.000 önkéntes munkás és 379.000 kényszermunkás létezik. Mivel a férfiakat kényszer- munkába hurcolják, a törzsfőnökök, akik felelősek az országutak karbantartásáért, kénytelenek az asszonyokat és a gyerekeket a legnagyobb kényszer mellett a közmunkába belevonni. A vállalkozók, ha munkásokra van szükségük, a hatóságokhoz folyamodnak munkaerőért. A kérvényeket a helyi hatósághoz továbbítják és a rendőrfőnökre hárul az a feladat, hogy kellőszámú munkást bocsásson a kérelmezők rendelkezésére. A munkások havonként egy font bért kapnak. Ellenben a kényszermunkás ennek még a harmadát, vagy a negyedét se kapja kézhez és boidog lehet, ha a „nagy elszámolás” -után egyáltalában a markába nyomnak miamit. Egy portugál gyarmati hivatalnok magyarázta nekem, hogy a kényszermunka az utóbbi húsz évben méginkább kiterjedt. Voltam a loandai ültetvényeken és gyémántmezőkön, amelyek főleg brit és amerikai kéz. ben vannak. A loandai kerületben csakis ezeknek a társaságoknak áll jogában munkaerőt toborozni. Costa kapitány Loandában a következőket mondotta nekem: — A kényszermunkások ná. lünk kapnak némi bért — mivel „egy kicsit kényszerítik őket”. Costa kapitány a 18. századbeli hivatal helyiségeiben igen előkelőén viselkedett és igen hűvösen beszélt. A társa. ság> néhány falragaszt függesztett ki a folyosókon, melyek a szociálpolitikájukat hirdetik. 1947-ben 17.500 munkást alkalmazott a társaság. Ebből kö. rülbelül 5.500 kényszermunkást. Egy orvos, aki •már évek óta él ott, mesélte: „Nem látok semmi haladást és változást oz afrikaiak életében. Sokkal rosz- szabbúi táplálkoznak, mint amikor itt még őserdők voltak és az emberek vadállatok módjára éltek.” A tüdővész különösen sok áldozatot követel. Lobito pálmái között, a Ben- guelo-vasút vezérigazgatója, Senhor Escudero, álmodozó tekintettel kijelentette: ..Mindig mondtam. Angola, valóban Afrika paradicsoma”. A „New Statesman and Nation” nyomán. mint ahogy Nevinson útleirásá-1 A portugál alkotmány szerint ban írja: ,.Az ország belsejében | már megszüntették a kényszer.
