Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-09-08 / 71. szám
0! IFJÚSÁG A bijacovcei EFSz kertésze Midiár János 315 ledolgozott munkaegység után előlegként 3750 Kcs pénzjutalmat és 9.74 q terményt kapott. Képünkön llás János raktárnok átadja a terményt. Hibák és eredmények MEGSZÓLAL A HELYI HANGSZÓRÓ. Hirdeti, hogy me este nyolc órakor CslSz tagsági gyűlés lesz. Fél hét körül járhatott az idd. amikor Pintér elvtársnővel, a CslSz járási küldöttével elindultunk az EFSz helyisége felé, ahol e gyűlést tartják. Fűtött a kíváncsiság, mert már régen nem voltam falusi szervezet gyűlésén. Szerencsém volt, mert már voltak ott egy páran és így nem kellett hiábavaló várakozással töltenem az időt. A gyűlés kezdetéig nyugodtan elbeszélgethettem Blahovics György elvtárssal, a járás legjobb fiatal traktorosával. Mondanom sem kell, hogy büszke a vándorzászlóra, amely heteken keresztül nála volt, sőt most már végleg nála is maradt. Meg is érdemli, hisz a nyári munkáknál 190 százalékos átlag- eredményt ért el. ■ Blahovics elvtars a CsISz-ben is megállja a helyét. Kultúrfelelős Minden szabadidejét a szervezetnek szenteli. Azonkívül, mint pionírvezető is kitűnően dolgozik. A nyári szünidőben vasárnapokon többször szervezett kirándulásokat a gyerekekkel. Nagyon pontos fiú. A gépet nagyon szereti, mindig rendben tartja. A nyári jó munkeeredményt is ennek köszönheti. Minden percet kihaszál. Amikor már nem látott aratni, előkészítette a gépet, hogy másnap, rendes időben indulhasson és ne kelljen az időt tisztítással, zsírozássel tölteni. Sokszor még az éjjelt is munkában töltötte. Tartózni járt. He kedve tartotta, reggelig is szántott, utána pedig aratni ment. De nemcsak Blahovics elvtárs dolgozott jól, hanem jól dolgozott a szervezet is. A járás vándorzászleje két hétig volt náluk, ezt rajtuk kívül egy falu sem tudta elérni a járásban. Most lesz' a végső kiértékelés. A bátorkeszi.ek nagy reményeket fűznek a kiértékeléshez. t zóta is sokát segítettek az EFz-nek és számításuk szerint, no meg a járási titkárságról kiszivárgó hírek szerint végül is ők kapják meg a járási vándorzászlót. A tagsági gyűlésen Mácsodi József, a szervezet elnöke ismertette a tagsággal az elért eredményeket. Kiemelte és külön megdicsérte azokat, akik a legjobban dolgoztak. Domin Simon, Szabó Sanyi, Székely András egész héten a műhelyben dolgoztak, de vasárnap az ifjúsági brigádokon ők voltak . az elsők. Úgyszintén Fehér Margit, Gubán Manci is, akik főként a gabona tisztításából vették ki részüket. Sor került arra is, hogy kinek javasolják a CslSz becsület jelvényét. Az elnök felszólította a tagokat, hogy jól gondolják meg és a javaslásnál az egész évben végzett munkát is vegyék figyelembe. Zajongás, suttogás, de végül mégis kész a névsor: Mácsodi József, Blahovics György, Fehér Margit és Szabó Sándor. ÁTTÉRTEK A KÖVETKEZŐ PONTRA. Az elnök egy körlevelet olvasott fel, hadd beszéljen az helyettük. A körlevelet a járási CslSz titkárság küldte, melyben arról számol be, hogy a tagsági díjak fizetésében első helyen Bátor- keszi áll, 103 százalékkal. A tagok tapssal fogadták a jó hírt. Pintér Erzsiké, a szervezet pénztámoka azonban nem hagyta annyiban a dolgot. — Várjunk csak egy kicsit az* örömmel. A járáson a kiértékelésnél azt veszik alapul, hogy a szervezet megveszi-e a tagsági bélyegeket vagy nem. Azt azonban már nem tudják-, hogy vájjon a szervezetnél mindenkinek rendben van-e a tagsági könyve. Én nyugodt szívvel mondhatom, hogy nincs rendben. Hogy miért? Egyszerűen azért, mert, ha mindenkinek rendben lenne, akkor most nem volna nálam 120 bélyeg. Éppen ezért mondom, hogyha már megdicsértek bennünket, legyünk valóban példásak és aki még eddig nem vette meg a bélyegét, az minél előbb tegye meg. A kritika hatott. Gyűlés után körülötte tolongtak a megkésett tagok. Valóban példásak akartak lenni, ha már egy kissé megkéstek is. Már végefelé járt a gyűlés, még megbeszélték, hogy kik fognak gyűjteni az árvízkárosultak javára, ki felel azért. hogy két emoert szereznek a bányába és még sók más problémát, amikor megérkezett a járási pártszervezet instruktora. Szót kért. Röviden beszélt: — A falu felajánlotta, hogy három év alatt a kerület legjobb szövetkezete lesz. Ebben a munkában nem kis feladat hárul a fiatalokra. Éppen ezért ismerkedjenek meg a tervvel és már most fogjanak hozzá a megvalósításhoz. Szép eredményeket értek el eddig a bátorkeszi fiatalok. Az eredmények a- zonban nem teszik őket elbizakodottak- ká. így az augusztusi rendes tagsági gyűlésen elhatározták, hogy az ósz: munkádból erejükhöz mérten szintén kiveszik majd a részüket. Emellett nagy gondot fordítanak az ideológiai nevelésre is. Ezen a tagsági gyűlésen megalakították az olvasókört, mely azonnal megkezdi működését. A jövő héten tartják az első megbeszélést Fucík „Üzenet az élőknek" című börtön naplójáról. Még ebben az évben negyvenötén akarják megszerezni a Fucík-jeivényt. Az eredmények mellett azonban a- kadnak még hibák is. A helyi nemzeti bizottsággal nem mindig értik meg egymást a fieta'ck. De nem is érthetnek egyet, ha például olyan dolog adódik, mint az aratás alatt. A fiatalok relációs kört szerveztek. Elhatározták, hogy a munkát mindennap kiértékelik és a legjobbakat nótával jutalmazzák. Elhatározásukat a helyi nemzeti bizottság elnökével is közölték. Az elnöknek az volt a válasza, hogy minden nóta S korona. A járási szerveknek kellett közbelépni, hogy a fiatalok megcsinálhassák a relációs kört. Vagy például itt van egy másik eset. A falunak gyönyörű kultúrháza van. Sajnos csak díszül szolgál. A fiatalok politikai iskolázást akartak szervezni. A kultúrházban lett volna a megfelelőbb hely, de ott nem tarthatták meg, mert nem tudták megfizetni a 6 koto- nát óránként, amit a teremért kértek. Vájjon ki azért a felelős, ha a fiatalok fejleszteni akarják ideológiai tudásukat, és azt lehetetlenné teszik számukra. GONDOLJÁK CSAK MEG JÓL az idősebb elvtársak, mert bármennyire szeretnének is, nem élnek örökké, helyüket át kell adni a fiataloknak. Márpedig, ha most alkalmat adnának nekik a tanulásra, amire olyannyira nagyon vágynak, egész biztos, hogy amikor majd a falu élére kell állniok, sokkal jobban megállnák a helyüket, mint így, ha akadályozzák a fiatalok fejlődését. MARKOTÄN PÁL Nyol cvankétnapos harc az óceánnal Az SZH-257 jelzésű kis vonlato- gőzöst 1954. december 2-án heves szélvihar kisodorta a nyílt északi Csendes Óceánra. 1954. február 21- ig — 82 napig — küzdött a háborgó tengerrel. Fjodor Kozlov, az SZH- 257 első kormányosa így számol be a legénység hőstetteiről: Hajónk, a SZH-257 1953. december 2-án a révparton horgonyzott. Tíz órakor, láttuk, hogy vihar közeleg, de mégis az indulás mellett döntöttünk — Kord-Kurilszkbe tartottunk. Kezdetben minden jól ment, a szél is alábbhagyott, de alig értük el a Galkin-fokot, újult erővM tört ránk a vihar. A tenger bömbölt, hajónk mint dióhéj táncolt a hullámokon. Húsz éve vagyok tengerész, de ilyen ítéletidőt még nem láttam. Szédülés fogta el ez embert, ha kitekintett a kajütablakon. Három emeletnyi magas hullámok kapták fel a hajót és a következő pillanatban már zuhantak e mélybe. Nemsokára havazni kezdett és semmit nem láttunk magunk körül. Ott álltam a kormánynál és igyekeztem a hajót egyensúlyban tartani, nehogy az oldalról száguldó hullámok felborítsák A vihar három nap és három éjszaka dühöngött, s mélyen besodort bennünket a nyílt tengerre. Rakétákkal, fényjelzésekkel próbálkoztunk. Hasztalan volt minden kísérlet, nyilván egyetlen hajó sem tartózkodott közelünkben. Bajtársaim megkérdezték: — Keresnek majd bennünket? — Biztos vagyok benne — feleltem — hiszen ez a legtermészetesebb. Valóban nyolc hajó futott ki a tengerre és számos repülőgép szállt fel. A Bányásznap előtt Szeptember 9-én ünnepel/ük a bányászok napját. Országszerte készülnek bányászaink erre a nagy ünnepre. A ■handlovai szénbányászok kötelezték magukat, hogy szemptember 9-ig, a Bányásznapig, 8743 tunna szénnel többet termelnek a betervezett mennyiségnél. Felajánlották, hogy terven (elül 185 bányaméter folyosót vágnak ki. A felajánlást legjobban teljesíti a Nyugati bánya első számú szakasza 129-es frontján dolgozó munkacsoport Papp, Dér és Vicán elvtársak csoportjai dolgoznak itt. Ezek a munkacsoportok felaján'ották, hogy terven e- lül 870 tonnu szenet fejtenek ki. - Augusztus 31-ig tervüket és felajánlásukat teljesítették. Szombaton teljesítette felajánlását .1. Sykora es Gren cík eh-tásak csoportja is Az Osztrava-karvini szénbányák bányászai is készülnek napjukra. A Hlu- bina bánya felett már évek óta fénylik a vörös csillag, annak jeléül, hogy teljesítik el'lIrt tervüket. Ebben az évben is már 70 hosszú vonatszerelvény szénnel teljes’tették túl n tervüket. De nem kisebb eredményeket érnek el a Cingr.bánya bányászai sem. Fran- tisek Durcák brigádja május elsejéid augusztus végéig előírt tervén felül 3258 tonna szenet termelt, ami 1258 tonnával több felaján1 ásónál. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója tiszteletére ez év végéig további 1500 tonna szenet akarnak kitermelni terven felül. ★ Miért nincs nyitva a pénztár ? Többször megtörtént már, hogy a bratislavai kisáiíomásrő! az utasok egy része jegy nélkül volt kénytelen felszállni a vonatra. Hasonló eset történt a múlt hó 14-én is. A délután fél. kettőkor Komáromba induló vonatra hat utas már nem tudott jegyet váltani, de nem azért, mert későn jött ki az állomásra, hanem azért, mert a pénztárt nem nyitották ki időben. Egy órakor már hosszú sor állt a pénztár előtt. A oénztárt a rendelet értelmében a vonat indulása előtt egy órával kellene kinyitni. Szombaton, aki negyed kettőkor jött ki az állomásra, már nem válthatott jegyet, nem jutott • rá sor. így saját hibáján kívül a hat utas jegy nélkül szállt fel a vonatra, ahol négv korona büntetést fizettek. A büntetés kifizetését hosszú vita előzte meg. De felesleges volt minden szó, mert a kalauz kötelessége, hogy a jegy nélkül felszállókat megbüntesse. Viszont a vasúti pénztáros kötelessége, hogy a pénztárt időben nyissa ki. Természetes, hogy az ő mulasztásáért senkinek nincs kedve büntetést fizetni. Helyes lenne, ha a vasút igazgatósága gyakrabban ellenőrizné a pénztárosok működését, és a hanyag pénztárosokat példásan Megbüntetné. Ezáltal nem fordulna elő, hogy az utasok saját hibájukon kívül a vonatban büntetés mellett kényszerülnek jegyet váltani. hogy nyomunkra akadjanak. Sajnos, mind déli irányban haladtak, mi pedig Paramusirtól keletre vergődtünk. Egy hónapig tartott az eredménytelen kutatás. Valószínűleg azt hitték már, hogy elpusztultunk. De mi éltünk és álhatetosan harcoltunk tz elemekkel. Erős ellenszél gátolta hajónk menetét és kelet felé vetett bennünket. Takaróból vitorla Elnéztem bajtársaimat és azon tűnődtem, vájjon nem vesztik el bátorságukat? A hajó legénységéhez kívülem még két idősebb bajtárs tartozott: Obljaszov, a gépész és Voronkov, a szakács. A három másik matrózért aggódtam leginkább. Sebrovszkij és Síik 24 évesek voltak, Mirjafarov mindössze 18 éves múlt. De egyikük sem csüggedt, sőt sokszor még ők derítették bennünket kedvre. Mindjárt utunk • kezdetén egy tonna gépolajat lesodort a víz a fedélzetről. Szűkében voltunk az üzemanyagnak. Elhatároltam, hogy leállítom a gépet. De hogy jutunk tovább? Sebrovszkij megszólalt: — Vitorlával. — Miféle vitorlával ? Honnan veszed ? — Majd csinálok egyet — hangzott, a nyugodt válasz. Sebrovszkij tengerészcsaládból származott. Gyermekkorától vizisportot ü- zött. Vitorlát is tudott készíteni. Most kapóra jött ez a tudománya. Két taka-óból vitorlát varrt, az árbócre erősítette és mi megpróbáltunk újra é- s-zakny ügeti irányban haladni, ahol Kamcsatkát véltük. Egy-két óráig, bár lassan és állandóan a hullámokkal küzdve, előbbre is jutottunk. Egyszer csak egy erős szélroham belekapaszkodott a vitorlánkba és végighasította. Sebrovszkij haláimegvető bátorsággal lehozta és a fedélzet'közre igyekezett jutni, míg a sötétzöld, sistergő víztömegek ts-.knem lesodorták a fedélzetről. — Oda se neki — mondta, mikor végre kifújhatta magát. — Majd rend- behozom en ’ mindjárt az egészét. És. nemsokára ott feszült megint a vitorla Ezúttal három takaróból ‘ kész in Azután ez s a vihar m:< le.’ékú lett Sebrovszkij varrt egy harmadikat. Ott :s maradt az árbocon az utolsó pillanatig. A kormánykerék eltörik — Egy éjszaka — kalandunk tizenötödik napján — eltört a kormánykerék. A hajó megbillent és féloldalra dőlt. Az ügyeletes riadót fújt. Mindnyájan a hajó farához rohantunk. A hibát sürgősen ki kellett javítani. Rendes körülmények között gyerekjáték lett volna. De ilyen viharban keserves munka volt, órákig tartott, míg elkészültünk vele. Mikor lemásztunk a fe- délközbe. Síik hiába próbálta lenyomni a kilincset. A keze jéggé fagyott a hidegben. Még kétszer ismétlődött a baleset. Utoljára már egészen vígan ment, „csak” két óra hosszat tartott, úgy belejöttünk a gyakorlatba. Amíg élelmiszerünk, ivóvizünk és dohányunk volt, aránylag könnyen küzd- tütik meg a viharral, de mikor a készletek mindinkább fogyná kezdtek, helyzetünk kétségbeejtőre fordult. Kenyerünk már alig volt, a makarónit, tésztát és szárított burgonyát adagolni kellett. Ezek az amúgyis szűkös adagok minden nap kisebbek lettek, hiszen nem tudtuk, meddig hányódunk még a tengeren. Január végén mindenből kifogytunk, nem volt már sem ennivaló, sem dohány. De még ebben a látszólag teljesen kilátástalan helyzetben sem vesztettük el bátorságunkat. — Köröskörül, ameddig a szem ellát, mindenütt csak víz — szólalt meg egy nap mélabúson Obljaszov. — Legalább egy kormoránt látnék. — Mit kezdenél vele? — kérdezte Síik. — Akkor tudnám, hogy szárazföld van a közelben. Kormoránok vagy vadkecsák? Következő nap Síik volt az őrszem. Éppen azon gondolkozott, mivel lehetne az embereket felvidítani. Egyszer csak az egyik hullámtaraj mögül egy csapat vadkacsa repült fel. Síik lekiáltott hozzánk: — Védkacsák, testvérek, egész se- reg! — igazán? Hol vannak? — kiáltoztak össze-vissza. Mind látni akarta őket. Síik legyintett. ~ Hol vannak már azok?! Elrepülték. Sebrovszkij ott állt Síik mellett, nézte a tajtékzó vizet és felsóhajtott — Hol végződik már ez a végtelen óceán ? — Biztos vagyok benne, Szasa, hogy meglátjuk majd a végét. — Én is. Mondd csak — Slikk sutto- góre fogta a hangját — igaz, hogy kormoránok repültek felettünk? — Nem, vadkacsák voltak. — Sejtettem. Nem baj, majd látunk mi még kormoránt is. Szerencsénl. volt. Nagymennyiségű tengeri hínárra bukkantunk. Megfőztük. vizet ittunk rá, pompás volt. Másfél hétig éltünk belőle. De aztán kifogyott .az ivóvizünk is. Obljaszov erre tűzoltófecskendöbő! furfangos masinát készített, timely e tengervízből kivonta a sőt. De ez az eljárás keservesen hosszú ideig tartott. Egy órába is belekerült, míg egyetlen pohárka ivóvizet kaptunk. Obljaszov naphosszat üldögélt a gépezete- mellett és leste, míg az életmentő nedv cseppenként szivárgott a csőből. Mindig akadt valaki, aki mohón lenyelte. A szájunk száraz volt és é- gett. mint a tűz. Tizenkét pohár vizűi k volt naponta De nem ittuk meg mind. a felét tartalékoltuk, mert arra gondoltunk, jöhet idő, amikor már olyan gyengék leszünk, hogy nem tudjuk a készülékét kezelni.. Megesszük a csizmánkat A szén és fa régen kifogyott, e fedélközt pedig fűteni kellett, meg az ivóvizet előállító masinához is keíleltt tüzelő. Először a székeket, zsámolyokat fűtöttük el, aztán sor került a deszkafalakra. Voronkov szétdarabolta az á- gyát. úgy rakott tüzet a tengeri főzelék alá. Később eltüzeltük a nadrágokat, sportingeket, alsónemüeket is. Február 9-én és 10-én kifogyott az utolsó szál tengeradta főzelékünk is. Egy falat ennivalónk cem volt. Ültünk a kályha mellett és azon töprengtünk, mitévők legyünk? Sebrovszkij odajött hozzánk és elnyúlt az e- gyetlen épen maradt ágyon. Azután feltápászkodott és ezt mondta: — Meg kell próbálkoznunk a csizmákkal. Nem értettük. — Miféle csizmákról beszélsz? Mit próbáljunk velük? — Megsütjük 1 Volt egy pár ormótlan vízicsizmánk. Egy cethalász hordta, míg a ceteket feledarabolta. Súlyosak voltak a hal- olajtól. Ezeket 3 csizmákat akarta Sebrovszkij „elfogyasztani”. A lakoma elkészítését saját maga vállalta.- A csizmeszárakat ügyesen keskeny csíkokra vagdalta, mint a metélttésztát és megsütötte. A bőr a forróságtól kiszáradt, nem volt szívós, rághatatlan. Úgy majszoltuk, mint a kétszersültet és jót ittunk rá a sótala- nított tengervízből. Mikor a cethaiász csizmáit megettük, saját csizmáink jöttek sorra. Rendre megsütöttük és megettük a lábbeliket. Menekülés A szél megfordult, napok óta délkeletről fújt. Hajónk nyugat felé tartott. A metrózok teljesen legyengültek, egyik a másik után esett le a lábáról. Mirzeferov, a legifjabb, volt az első. A szakácsnak segített éppen valamilyen „leves” készítésénél, közben leforrázta a kezét. Ledőlt és többé fel sem kelt. Már nem volt hozzá ereje. Eddig két- óránként váltottuk egymást a kormány-' keréknél, most már esek hárman ma-í radtunk. De nemsokára Síik és Mirza- farov mellé került. Lába olyan vastagra dagadt, mint a kályhecső. Sebrovszkij és én még egy ideig tartottuk magunkat, de -sokáig mi sem bírtuk. Most már senki sem állt a kormánykeréknél. Valahogy odarögzítettem, hogy egyenes irányba haladhassunk. Február 21-én sziréna üvöltésére lettünk figyelmesek. Oj erőt éreztünk tagjainkban. Síik elsőnek támolygott a fedélzetre. Egy halászgőzös közeledett. Két rakétát bocsátottunk fel. A halászhajó egykettőre megközelített és az egyik matróz egy he jókötelet dobott oda nekünk. Síik megragadta, de ele- rőtlenedett keze alig tudta tartaná. Valahogyan a hajó oldalához sodródtunk'. A hajómester átugrott a mi fedélzetünkre, vele egy matróz is. Egyenként átemeltek bennünket és a hajót vontatókötélre vették. Ez a Povorotnij-fok magasságában történt, hat mérfödre Kamcsatkától.
