Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)
1954-09-04 / 70. szám
A CsIS? SZLOVÁKIAI KÖZI ? O IN T I B 1 í í O T T S Á Q IÁINAK LAPJA Bratislava, 1954. szeptember 4. Ara 30 fillér. III. évfolyam, 70. szám. TDcmuIó ifjúság! ^J-iaialos lendülettelúj erővel gya- rapítsáiok tudástokat az új tanévben Jelentés a kormány üléséről A mezőgazdasági termelés tervének jóváhagyása a beadási normáknak és a szerződéskötések módjának meghatározása az 1955. évre. A kormány augusztus 31-i ülésén jóváhagyta a mezőgazdasági termelés tervét és a kötelező beadások normáit és a mezőgazdasági termékek beadására vonatkozó alapelveit és tervét az 1955. évre. A terv megszabja a szántóterület 50.000 hektárral való kibővítését az eddigiekhez képest. Különösen nagy súlyt helyez a takarmányalap kibővítésére, ami majd az állattenyésztés fellendítését vonja maga után. Ennek következtében jobb lesz a húsellátás a városokban és a falvakban is, A tej - hozamot 22 százalékkal emeljük a terv szerint. Módosították a mezőgazdasági termékek beadását is. A korai és ipari burgonya, valamint a vágóbaromfi beadását már nem a szilárd beadási normák alapján határozzák meg, hanem a begyűjtő vállalat és az illető gazdaság szerződéses megállapodása alapján. A zöldségnél a kötelező beadást csak a hat főfajtánál — zeller, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, befőzesi ugorka, petrezselyem — állapítják meg szilárd beadási normák szerint, mégpedig a két hektáron felüli mező- gazdasági,üzemeknél. A két hektáron aluli termelők szerződést kötnek a begyűjtési szervekkel és így biztosítsak a termény értékesítését. A kormány a mezőgazdasági termelés tervével egvben jóváhagyta a mezőgazdasági termékek kötelező beadásainak normáit is az 1955. évre vonatkozóan. Úgyhogy az EFSz-ek és az egyénileg gazdálkodók egyidejűleg megismerik termelési és beadási feladataikat is. A kötelező beadások normáit jobban összhangba hozták az egyes területek és gazdaságok termelési feltételeivel a nagysági csoportok szerint. A kormány a mezőgazdaság részere lényegesen több anyagi eszközt bocsát rendelkezésre és biztosította a termelés fokozását a mezőgazdasági termékek kötelező beadására vonatkozó normáknak, valamint a begyűjtési és felvásárlási áraknak módosításával is. A mezőgazdasági termelés tervének ideiében való és. egyszerűsített szét- íráse, valamint a kötelező beadások normáinak szétirása hozzájárul a mezőgazdasági termelés fejlődésének jobb biztosításához az 1955. évben és így a dolgozók jóléte emelésének fontos eszközévé válik. ★ Négyszer győztek A vágújhelyi járásban lévő csejtei brigádközpont két traktorosa már negyedszer kapta m.-g a versenyzászlót. Maharsky Mihály nyári munkatervét 199 százalékra teljesítette. A traktorállomás legjobb traktorosa Cechvala Ferenc, aki nyári munkatervét 228 százalékra teljesítette és 186 liter üzemanyagot takarított meg. A traktorállomás vezetősége mindkét CsISz-tagnak lehetővé tette, hí gy résztvegyen a javítók és kombájhosok részére rendezett négyhónapos tanfolyamon. tnc/édv Tibit édesanyja és Gyurka öccse is elkísérte szeptember elsején az iskolába. Nagy nap ez az ő életében, hiszen mostantól fogva már fokozatosan nem a játék lesz főfoglalkozása, hanem a tanulás, az iskola, mint Komáromban és Szerte az egész országban sok-sok kis társának. A Merina-gyárban fokozzák az áru minőségét A trencséni Merina.gyárban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére, továbbra is a termékek minőségének fokozására igyekszenek. Az önköltségek csökkentése, például kevesebb selejtmunka, a műhely költségvetésével való takarékoskodás és a termékek jó minősége az akumulá- cióban mutatkoznak meg, ahol az év második felében 119 ezer koronával akarnak többet kimutatni, mint tervezték. A forgalom növelésével a Merinagyár dolgozói pedig 240 ezer koronával járulnak hozzá az állami költségvetéshez. A trencséni textilipari dolgozok nem feledkeznek meg a mezőgazdaság segítéséről sem. A nyersanyagalap bebiztosítása céljából, 1954 végéig védnökséget vállalnak a trencséni járás összes juhtenyésztője felett. ★ A szovjet partizánok küldöttségének szlovákiai látogatása Örömteli mosollyal és testvéri öleléssel fogadták szeptember elsején Vszevolod I. Klokovot, a Szovjetunió hősét, Dimitrij M. Rezutot és J. V. Murzin partizánparancsnokot Klak partizán községében. Habár a felkelés óta tíz év telt el és a romok helyén egészen új község nőtt, a szovjet partizánok még világosan emlékeztek hű barátaikra. Itt a Vtácnik alatti völgyben vérre) pecsételték meg a két nép testvériségét. Megkezdték a rizs aratását A Királyhelmec melletti bodrogszer- dahelyi szövetkezeti tagok csütörtökön, szeptember másodikán a kassai kerületben elsőnek kezdték meg a rizs aratását. A szövetkezet 70 hektárnyi területet vetett be rizzsel, amely gazdag termést Ígér az idén. A rizs betakarításába bekapcsolódtak a szövetkezeti tagok családtagjai és a brigádmunkások is. E héten és a jövő hét elején a Bodrog melletti klini állami birtok gazdaságain a többi EFSz-ekben és a ki- rályhelmeci járás összes állami gazdaságain is megkezdik a rizs aratását. A Parasztifjúság Nemzetközi Találkozója tiszteletére A CsISz kézsmárki járási bizottsága kiértékelte a Paraszt-Ifjúság Nemzetközi Találkozója tiszteletére indított versenyt. Elhatározták, hogy a versenyzászlót Gáiik elvtársnak adják, aki nyári munkatervét már 77 százalékra teljesítette. ★ A besztercebányai járás szövetkezeteiben a CsISz-tagok az aratási és cséplési munkákban ledolgoztak 15 ezer órát. Az állami gazdaságokban 10 ezer órát. Járási méretben első helyen állanak a sásai CsISz-tagok, akik a cséplés ideje alatt ötször dolgoztak éjjeli váltásban. Ezenkívül ledolgoztak 1150 brigádórát. A sásai szövetkezeti tagokat munkájukban a pionírok is segítették. r Az iskolai CsISz szervezetek előtt az új iskolaévben két feladat áll: teljesíteni a CsKP X. kongresszusának, a tanítás színvonalának emeléséről hozott határozatát és megtenni a kellő előkészületeket a CsISz kongresszusára. Ez a két feladat szorosan összefügg, mert a CsKP X. kongresszusán hozott határozatok teljesítése egyúttal a legjobb előkészület a CsISz kongresz- szusára is. Mi jellemzi legjobban az új iskolaévet? Elsősorban az, hogy ebben az iskolaévben valósítjuk meg teljes egészében a tavalyi iskolatörvényt. A változást már magából a tanmenetből látjuk és az új tankönyvekből. Az új tankönyvek rendszeresebb, áttekinthetőbb formában ölelik fel a tananyagot. és több hangsúlyt fektetnek arra, hogy az elméletet összekössük a gyakorlattal. Az új tankönyveket a politechnikai nevelés alapelvére építettük, enélkül nem nevelhetünk testileg és lelkileg sokoldalúan képzett és fejlett fiatal embereket Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt jelenti, a tanulótól megkívánjuk, hogy például necsak elméletileg ismerje a természeti törvényeket, Az úi iskolaévben ERNEST SYKORA, iskolaügyi megbízott hanem ezeket a törvényeket a gyakorlatban is felhasználja. A politechnikai képzés azt jelenti, hogy a tanulókat ismertessük meg az ipari és a mezőgazdasági termeléssel. A»ról van szó, hogy a ' anuiök tegyenek szert egy bizonyos kézügyességre, gyakorlottságra, melyre később az életben szükségük lesz. Ezt a legjobban a mezőgazdasági termelés terén magyarázhatjuk meg. A tanuló például az iskola végeztével EFSz-ben megy dolgozni. A mi iskolánkra az a feladat hárul, hogy általános műveltséget nyújtson (megtaní sa a helyesírást, a számtani alapműveleteket, a világ földrajzát, hazánk és idegen országok történelmét stb.), de egyidejűleg úgy készítse elő a tanulót, hogy mindjárt, amikor a szövetkezetbe lép a szocializmus építőjévé, az új munkamódszerek és az új szövetkezeti élet úttö-őjévé váljék. Hogy érheti el ezt az iskola? Egész egyszerűen úgy, hogy például a vegytan tanára megtanítja a tanulót arra, hogyan oldjuk meg a legnehezebb kérdéseket, azaz hogyan emeljük a mezőgazdasági termelést. Azután pedig ki kell menni a szövetkezetbe, a szántóföldekre és meg kell tekinteni az állattenyésztést. Természetesen ez még nem elegendő. Meg kell ismerkedni a különböző kultúrnövények termesztésével és el kell sajátítani az új szovjet módszereket. A tanulótól elvárjuk, hogy többen tudjon, mint amennyit a tanító megkíván. Több önállóságot és alkotó munkát várunk a tanulóktól. Az érdeklődést és a kezdeményezést micsurin- vagy technikai körök szervezése által fokozhatjuk, vagypedig az iskolai kísérleti földeken. Ha lépésről-lépésre ilyen irányban haladunk, akkor máris felépítjük a politechnikai nevelési rendszert. A CsKP X. kongresszusa előirányozza, hogy úgy a falusi mint a városi iskolában támogassuk a mi- csurin-köröket, melyek helyes vezetés mellett rendkívül fontos szerepet játszhatnak abban, hogy a fiatalságot a mezőgazdaság számára megnyerjük. Arról van szó, hogy a tanuló a micsurin-körökben elért sikerek útján meglássa a magas kultúrájú kiváló technikával berendezett gazdag falvak távlatát. A tanító egymaga azonban nem biztosíthatja a micsurin-körök sikerét. Bhhez a CsISz szervezet és a pio- aírszervezet segítségére van szüksége. Az iskalai kísérleti földeken való munkálatoknál öntudatos, szilére alapokon álló kollektívára van szükség. Ilyen kollektívát pedig nem építhetünk fel a CsISz nélkül. Hogyan éri el a CsISz a kollektíva megszilárdítását? Azáltal, hogy a komszomol példája szerint, a tanító magyarázata és az ifjúsági olvasmányok alapján a tanulókban kicsiszolják az új szocialista ember tulajdonságait, azét az emberér, aki mélyen a jövőbe néz és határtalanul szereti hazáját, a Szovjetuniót, tudományos ismeretek után vágyakozik, öntudatos fegyelmezett, új a munkaerkölcse és nem riad vissza a tornyosuló akadályoktól. A CsISz a tanító segítségére siet és a nevelésnél nélkülözhetetlenné válik. A CsISz végtelen hasznos munkát végez. Erejét és nagyságát onnan meríti, hogy felépíti a szocialista kollektívát, amelyben mindnyájan egyért állunk ki és egy áll ki mindnyájunkért és mélyen öntudatos és fegyelmezett fiatal embereket segít nevelni. Igyekeztem rámutatni, arra, hogy az iskolai CsISz-csoportok és a pionírszervezet tevékenysége mennyire összefügg a tanító munkájával, mennyire segítségére van a CsISz szervezetnek, mennyire segít kimélyíteni a tanulók tudását és a szocialista erkölcsöt. Tehát í>tt, ahol a CsISz az iskolákban felépíti a tanulókollektívát, harcol az öntudatos fegyelemért, azért, hogy nálunk is meghonosodjanak a komszomoltagok tulajdonságai, azt jelenti, hogy jelentékeny módon résztvesz a CsKP X. kongresszusán a nevelőmunka és a tanítás, valamint a jó iskolai előmenetelről és a bukott tanulók százalékának leszállításáról szóló határozatok teljesítésében és egyidejűleg teljesíti a CsISz kongresszusának előkészítésére vonatkozó irányelvet is.