Új Ifjúság, 1954. július-december (3. évfolyam, 52-103. szám)

1954-08-28 / 68. szám

1954. augusztus 28. 01 IFJÚSÁG Hozzászólás a „Hősiességről“ vitához zé tartozik, amit Bakos Tivadar sú­lyos hibának vél történelem-felfogás­ban. Tar szerint, akit hajánál fogva az ötvenedik emeletre felhúznak, az megérdemli már csak virtusságból is „a htlsi” nevet. (Tar idézőjel nélkül emlegeti a kapitalista hősöket.) Hát ezzel nem érthet egvet senki, akinek némi elképzelése van a csak maga­alkotta hősiesség gondolatáról is. Ám menjünk tovább. A hősiesség fogalmát meghatározhatjuk ilyen pél­dán keresztül is: Amerikában haj- meresztéshez szoktatják az embereket Ebben az esetben pontosan egész az ötvenedik emeletig meresztik ezt a hajmeresztést. Az erre vállalkozó — mondjuk, hogv artista, helyesebben cirkuszi bohóc, aki mielőtt vállalta volna az ötven emeletet, bizonyára gyakorolta odahaza — pld. a mester­gerendán. vagy az ajtófélfára vert kampón. Majd fe'húzták az első eme­letre. másodikra és ígv tovább. Egy­szóval gyakorolta a „virtust”. Ha most bárkit megkérdeznénk hős ez az ember? Azt hiszem, kevés akadna, aki rámondaná, hogv igen. Tar Emil azonban előrebocsájtja: írossz fogalmazásban) ,,a kapitalista társadalmi rendben, ahol minden a kizsákmányoláson alapult, ahol min­den árút ölt. a hősiesség fogalma is más formát nyer”. Ehhez annyit: a kapitalista társadalmi rendszer kalan. dórái mindenhol kalandorok maradnak. Nemes cél eléréséért érzett hevület nélkül nem hősök, csak virtusfigurák lehetnek a táncversenyzők, gumirá- gók. cuclilövők. stb. Természetesen. Tar Emil sem tartja hősöknek a fentebb jelzett hősöket. A bevezető mondat rossz fogalmazá­sában próbálja a szatíra tükrében mu­tatni az amerikai „áruhősöket”, de ez nem sikerül. Mert mit mond később: „s e hősöket az amerikai újságok agyondícsérik. szenzációt és reklá­mokat csinálnak belőlük, mert ez mind hasznot jelent az amerikai üzletem­bereknek”. Ez így lenne jó: az ame­rikai újságok a virtusfigurákból „hő­söket” csinálnak, stb.. stb. Hogy visszatérjek az ötvenedik eme­letre hajánál fogva felhúzott „hős­höz’,, azt mondottam, hogy a hősies­ség fogalmát meghatározhatjuk ilyen példával is. íme a példa: ... Egy amerikai kisváros munkás­lakásában nagv gond szakad a munka­nélküli családfenntartóra. Három szép kisgyermeke közül a legkisebb, a leg­kedvesebb súlyos szívbántalmakban szenved. Az anya méhrákkal fekszik hónapok óta. A mindennapok súlyos­ságát alkalmi munkával tehermente. siti az apa. Közben a két gyermek kö­zül az egyik játék közben belezuhan egy ócskavas-telep rozsdás hulladékai közé és egyik szemét átszúrja. Még meg lehétne menteni sürgős operáció­val. De nincsen pénz. A szakszerve­zet tessék-lássék vezetői rosszul gaz­dálkodtak, egyébként is ezernyi a munkanélküli. Három beteg vár enyhülést. Három sürgős operációra volna szükség. Az apa mindent megpróbál. Segítség se­honnan nem mutatkozik. Az egyik barátja javaslattal áll elő- — Egy virtusfigura részegre itta magát és nem tud „fellépni”. Vállald el. Mit tegyen az apa. Tegye kockára életét és még öt is elveszítse a család. Nem teheti. Ötven emelet egv szál kötélen, őrültség. A három beteg gyötrődve sóhajt és várja a semmit. Az apa nem bírja to­vább, felugrik, nem szól, nem néz se jobbra, se balra, egvenesen a vigyor­Ezzel a címmel jelent meg egy pél- dázgató cikk az Üj Ifjúság augusztus 7_i számában. A cikk a szerkesztőség megjegyzésével került közlésre. A szerkesztőség kéri az olvasókat, mivel nem mindenben ért egyet a cikk tar­talmával, hogv szóljanak hozzá a hő­siesség mibenlétének vitájához. Eddig két hozzászólótól olvashattunk cikket az Oj Ifjúság hasábjain. Tar Emil, a cikk írója, bár a hősies­ség címét adja írásának, de inkább a hősök bemutatásával foglalkozik, mint magával a hősiesség fogalmával. A gyermekkori hősiesség indító­okait nem mutatja meg és ígv csak csíntevésnek tűnhet fel az a hadako­zás. amelyet tíz éves korában folytat a kakasok, libák, tyúkok és egyéb udvari ellenség ellen. Oláh István, a cikk egyik hozzászólója azt m -adia. hogy gyermekkorában, amit hősiesség­nek tartott arról nem érdemes beszél, ni. Mondhatnánk pedig, hogy a gyer­meki képzelet, a végtelen távolságokat átrepülő fantázia a legegyszerűbb ese- ménvekből is hősi tetteket formál ma­gának. Éppen a gyermekeink azok. akiknek képzeletvilágát foglalkoztatni kell és okos neveléssel a hősök tiszte­letére. példájuk követésére kell irá­nyítani a figyelmüket. „A hősiesség” cím alatt — amint mondtam — Tar Emil nem a foga­lommal foglalkozik, hanem a hősök seregét sorakoztatja fel és_ így Bakos Tivadar, az egyik hozzászóló szintén nem foglalkozhatott a fogalommal, ha­nem azt hiányolja, hogy: „Tar elvtárs feltűnően keveset foglalkozott a cseh és szlovák nép hőseivel”. Mi okozta Bakos Tivadar hiányérzékét. Éppen az előbb említett hősök felsorakoztatása a hősiesség mibenlétének megfogalma­zása helvett. Nem akarom idézni Oláh Istvánt, aki különben rövid hozzászólásában megmutatta, hogy tudatosítani akarja magában a hősi fogalmat^ Rövid meg­határozásai a hősiességről azt bizo­nyítják. hogy elég világosan látja a férfikor hősiességének, a hazafias hős­nek fogalmát. „A hős legvőzi magában a lustaságot, félelmet, vágyat, önzést és cselekszik” — írja Oláh. Ez így majdnem jó. De talán jobban hatá­rozhatnánk meg. a következőképpen: egy ember, aki hősi cselekedetet hajt végre, már legyőzte magában a félel­met. stb. és cselekszik. Hogy hős.e a tudós, aki ezer és ezer balsikerrel, kudarccal nem törőd­ve harcol, stb., stb. ezt inkább be­csület dolgának, munkakötelességnek mondhatnánk. Ám hőssé emelkedik, mihelyst, nem törődve az életveszede­lemmel. az embernek ártó. fertőző ba- cilusok ellen vív harcot, akkor __ is, ha minden pillanatban az fertőzés veszélye fegyegeti. így hőssé válik a tudós. Tar Emil, a kapitalista rendszer „hő­seiről” is beszél és éppen ehhez sze­retnék hozzászólni. Vegyünk egy pél­dát to. PTYii' cikkéb”! ame’v azok kö­A Szlovák Nemzeti Felkelés hősei kö­zött Mirko Nespor képviseli a forradal­mi ifjúságot. Példaképe azoknak a fia­tal forradalmi harcosoknak, akik az úgynevezett szlovák állam alatt ille­galitásban harcoltak a fasizmus ellen, majd amikor kitört a felkelés, azonnal a partizánokhoz csatlakoztak, hogy fegyverrel kezükben küzdjenek a sza­badságért és szükség esetén életüket is feláldozzák. Mirkó Nespor mindössze 20 évet élt. Rövid élete is halhatatlan­ná tette, mert becsületesen, bátran élte és bebizonyította, hogy mit jelent a forradalmi önfeláldozás. Á szlovák nép, kormányunk és a párt megbecsüli Mir­ko Nespor kimagasló tetteit és a Szlo­vák Nemzeti Felkelés Hőse címét, a Szlovák Technikai Főiskola pedig a mérnöki címet adományozta neki, in memóriám. A bratislavai főiskolások egyik legnagyobb internátusa az ő ne­vét viseli. Mirko Nespor Skalicán született 1924. szeptember 28-án. Apja tanító volt. Sokáig állt munka nélkül, a nyomor Amerikába is kiűzte. Mirko még mint kis gyermek feltűnt rendkívüli tehetsé­gével, első tanuló lett az iskolában. A középiskolában óraadásból tengette é- letét. Munkatársai, akikkel illegalitás­ban együtt dolgozott, így írnak róla: „Kiváló diák, rendkívüli érzéke van a politikai, technikai munka iránt, kö­telességtudó, nála nyoma sincs a bur- zsoá nacionalizmusnak, igazi forradal­már, akinek a leghőbb vágya, hogy se­gítsen az egyre erősödő előkészületek­ben, mély erkölcsi érzékkel rendelke­zik és rajong az élet szépségei iránt Fiatal kora ellenére érett, kristálytisz­ta, igazi ember.” Mirko Nespor a gim­náziumi éveiben jutott el a marxiz- mus-leninizmus tanulmányozásáig és egyre mélyebb tudásra tett szert. Kö­zelállt hozzá a forradalmi harc, hiszen minden erejével, szíve egész melegével szerette hazáját és a szabad munkások és parasztok új köztársasága megvaló­sításáért harcolt. Forradalmi lelkesedé­sét mindjárt az első alkalommal tet­tekre váltotta. Fiatal illegális dolgozó létére rögtön igen komoly megbízatást kapott: Felső-Árva vidékét kellett ka­tonailag biztosítania. Ez a terület, amely a németek által megszállt Lengyelor­szággal határos, egyenesen ugródeszkát jelentett Közép-Szlovákia és így termé­szetesen Bystrica felé. Az árvái nem­zeti bizottság Alsó-Kubinban nem is ébredt udatára annak, hogy milyen kulcshelyzetben vannak, hasonlóképpen az alsókubíni katonai egységek se vol­tak tisztában az adott helyzettel. Az alsókubíni katonaság beállt a partizá­nok közé Mirko példásan teljesítette a megbízatásokat. A szlovák hegyekben ezer és ezer hős élet-halál harcot folytatott a szabadságért. Mirko vissza­térhetett volna a technikára tanulmá­nyaihoz, de becsülete és szíve nem en­gedte: kitartott a hegyek között a har­cokban. Egészsége leromlott a sok nél­külözés, éhség és megerőltetés megtá­madta szervezetét. A csoport vezető­sége elhatározta, boov Mirkónak hatni­iratokat szereznek és feltétlenül haza kell mennie. Röviddel azután a gárdis­ták elfogták. M’rkót hiába faggatták, ütötték, verték, kínozták, nem árulta el, hogy a felkelésben kikkel dolgozott együtt. A bratislavai hírhedt Vlcková- utcai gárdista kínzókamrába került, ahol szemtanúk szerint a legemberte­lenebb kínzások után felakasztották. Senkit se árult el harcos munkatársai közül. Az igazságért és a szabadságért feláldozta életét. Ragyogó emléke az ifjúság körében örökké él. 5 gó „vállalkozóhoz” siet: — Vállalom — préseli ósszeszorított fogai közül a szót. — Üzlet, az üzlet, — vigyorog a vállalkozó. A naoi szenzációra éhes, idegileg felkorbácsolt léhíítők tömege várja az atrakciót. Az apát előkészítik .,beöltöztetik”. Barátai szorongva áll­nak mellette. Nézik. Nem tudják bíz­tatni. Ötven emelet. Szörnyű magas­ság és alig van tíz centiméter haja. A három beteg sóhajtása nem hal­latszik ide. De az apa hallja. Hallha- tatlanul is verik a sóhajok szive ajta­ját. — Orvost!... Pénzt!... Elitet!... Ö már indulna. De rövid a haja­Nem sikerült biztonságosan megköt­ni: — kell a pénz! — lüktet mellében az aggodalom. A szorongó barátok közül kiugrik egy asszony. A szomszédjuk. Félre­löki az apát és odaáll. — Majd én, én is megfelelek? A vállalkozó újra röhög. — Szen­záció! Gyorsan a kötelet. A dús haj fel­csapódik. a rongyos cipőbe bújtatott láb elhagyja a főidet és a léhü’tők se­rege mániákus szemmel lesi a napi atrakció szükségletét. Félóra múlva megvan a pénz. A ióbarátok csoportja hazakíséri a két embert. A betegek sóhajtanak és hív­ják az életet. ... Eddig a történet, a példa. Ha most feltesszük a kérdést: hős volt ez a két ember? Azt hiszem, kevesen mondanák, hogv nem. Hogy mennyi volt az asszonyban a virtus, a magakelletés és mennyi a bátorság, az életét másokért feláldozó hős, az ilyenkor fel sem vetődik sen­kiben. Hős volt és lelkesedni tudunk cselekedete nagyságán. Tehát a virtus, kodás, vakmerőség soha nem nevez­hető hősiességnek, mert önfeláldozó indító okai nincsenek. Hogy a hősiesség hatalmas teremtő erő a szocialista haza építésében, ab­ban Oláh Istvánnak tökéletesen igaza van. Hogy a munka hősei különböznek-e s ha igen. mennyiben különböznek a hősöktől, ez nem vitatható kérdés, mint ahogv Bakos Tivadar állítja. — Mert minden ember, aki valamely cse. lekedetet hajt végre, amely meghalad­ja erejét, legven az bár a szocialista építés munkaszakaszain, vagy a sza­badságért vívott harcokban, mind­kettő hősiesség, mert az emberiség érdekében történik. Végezetül annyit: Amikor a hősies­ség kérdéséről beszélünk, határozzuk meg, hogv a fogalommal foglalko­zunk-e, vagypedig egy sereg hőst egyszerűen felsorakoztatunk. Azt hi­szem, sokkal fontosabb a hősiesség fo­gasának kérdésével foglalkozni, mert gyermekeink számára mindenkor szük­ség van példaképekre, hogy ne foly­tassanak meddő kakasharcot minden fantázia nélkül csupán csak csíntevés- '■*' GYURCSÓ ISTVÁN' (Folytatás e 4. oldalról) A százados kijött a konyhába. — Még itt vannak?... Hé, Schulze, zárja ezt a két em­bert az istállóba! Nem kell meg­kötözni Okét. Márton a karjaiba vette Pé­tert. Amikor kiléptek, eltakarta a fiú fejét, hogy a holdvilágban ne lássa a kivégzett orvos holt­testét a kert sövénye mellett. Csend, egészen földöntúli nagy csend fogta be az udvart, az irtványt és az éj leplével betakart havas tájat. A csend­ben a ház felől újból felcsen­geti a rádió hangja. Csodálato­san ünnepi és varázslatos dal­lam áradt szét az éjtszakában. Fent a magasban szikráztak a. csillagok, elérhetetlenül titokza­tos és magános fenséggel. 3. z asszony utánuk jött. Az istálló ajtajánál utolérte Okét s egy takarót dobott Már­ton vállára. Izgatottan suttogott valamit, de Márton nem értette. Az őrmester durván félrelökte és elkergette az asszonyt. Bent a párás istállóban a pis­lákoló viharlámpa fényében Márton egy üres zugot talált. Hátát a falnak támasztotta és Péterrel az ölében leült. Jobb­jával egy kis szénát kapart a testük alá és a takarót a fiúra borította. Péter reszketett, a fogai összekocogtak. — Fázol, fiam7 — Már minden jó, édesapám, — mormolta a fiú és még job­ban hozzábújt. Összevert újjal az apja nyakát tapogatták. Las­san álomba szédült. ,.Finom mUvészkeze van", emlékezett Márton a parancs­nok gúnyos hangjára. Most Beethovent hallgatja, percekkel ezelőtt qyilkóltalott. Hát ember ez, vtm lelke? Egy szerre külö­nös megkönnyebbülés váltotta fel félelmét. Itt van a gyerme­kével, Péter az ölében alszik, mint egy védett fészekben. Ez az utolsó éjtszakájuk. Most csak az vigasztalja, hogy Péter mel­lett van és vele maradhat. Az ajka valamit mormolt, összeharapott fogai mögül kitör a fohász: — Ó, ha én halhatnék meg helyette kétszer! Kétségbeesetten szorítja ma­gához Pétert. A test forró, en­gedelmesen simul a mellére. Péter alszik, az egész világ álomba piheg, csak 0 virraszt és minden perce mélyen ízleli a rajzó emlékeket... Ügy érzi. minden időtlen és örök. Húsz év elröppent öröme egy érintésre feltámad. Húsz évnek minden fényessége visz. szasüt rá. Most tudja, az élete mint egy égnek szárnyaló ének az örömnek kiapadhatatlan for­rása volt és ezt asszonyának, Helénnek köszönheti . ., Most csak az fáj, hogy erről az öröm­ről nem vallhat többé, nem kö­szönheti meg egy simogatással. minden szónál bensőségesebben. A teste valahol elzuhan, meleg vérét felszívja a hó. Csontjz él­porlad s Helén nem tudja meg többé, milyen földöntúlian nagy hálaérzés dobog még eleven szí­vében ... Szerelem, mnnüha- tatlan szerelem, amely túléli a halált, a csontok oorráomlását. Lassan rájukvirradt az új nap. Hajnal felé Péter feléh redt lázálmából. — Hazamegyünk, apa?-— Még nem, fiam ,.. Előbb elvisznek a parancsnokságra. De ne félj, nem kínoznak többé. — Már nem félek, édesapám — nevetett fél Péter halkan. — Becsaptuk őket úgye? Anyával és a partizánokkal. — — Hogyan jutott eszedbe azt mondani, hogy anyádat depor­tálták? — Nem tudom, édesapám. . Amikor a cigarettát odanyomta a lábamhoz, egyszerre csak át­futott az agyamon, hogy ezt mondjam. Aki nincs itt. azután nem kutatnak. — Nem kérdezték, mi dolgod volt Buncsákkal és miért volt fegyver nálad7 — De kérdezték. Nem tud­tam, hogy Buncsák partizán, mondtam. Azt hittem, nyulász­m megy, azért van fegyver nala. Megkértem őt. hogy vigyen ma­gával. Reggel sok nyulat lát­tam az iskola alatt a völgyben. Azért mentem vele... S ő egy pisztolyt adott, hogy én is lő­hessek nyulat. Amikor a patrul jött és futni kezdett, megijed­tem, mert vadászni nem szabad. — A parancsnokságon is ezi mondd. Nem tudsz semmiről, partizánt sohasem láttál. Te csak azt tudod, hogy idejöttünk Bra- tislavából. Á Kórház-utcában laktunk, a házat összebombáz­ták. És a neved ... — Tudom, apa. Mihalík Péter, hogy összevágjon a tiéddel. — Tegnap is ígv mondtam .. Bun­csák meghalt? — Meghalt, fiam. — Ha kínoznak, annál inkább hallgatok... És te mit mondasz majd a parancsnokságon? Márton átölelte a fiút. — Hallgatni fogok, mint te .. Nekem százszor könnyebb lesz. Csak arra gondolok, ha a fiam hallgatni tud. én se maradhatok szégyenben. Márton érezte, hogy a fiú összeborzong. — Mi van veled, fiam? — Megölnek mindenkit, akit elfognak ... Téged is megölnek, engem is... Péter az apja arcához szorí­totta ajkát. Márton nedves lett a fiú könnyeitől. — Ne rémítsd magad ilyen londolatokkal ... Messze még a ■eggel. aludj! Az ölébe fektette megint és ízt kívánta, bár elhódítaná a áz a fiút és órákra, vagy akár­csak percekre elfelejtse a való- ágot. De Péter nem aludt el. — Fáj a lábad? — hajolt 'yöngéden főléje. — Most alig fáj. — Talán szánon mehetünk'ős •kor nem kell cipőt húznod. e ez a remény semmivé foszlott. Katonák jöttek, megabrakolták és csutakolták a lovakat. Kisvártatva Schulze őrmester feje tűnt fel az ajtó­ban. — Auf, indulás! Kint két SS-katona várt rá­juk. Márton az Őrmesterhez lé­pett. — Sebes a gyerek lába, nem bírná az utat. A kocsmárostól kapnánk szánt. Van penzem, megfizetem. Engedje meg. őr­mester úr! — Elment az esze! Szalonka. ^ esi nem kéne? ... Fene a ké- ’ nyes kőlykébe! Márton elcsüggedt. Hogyan bírja ki Péter ebben a hóban és fagyban a hosszú gyalogútat összeégetett sebes lábával? Ha kiérnek az országúira, talán több emberség lesz az Örökben, talán megengedik, hogy egy te­herautót vagy trénkocsit meg­állítsanak. Mostanában sűrűn járnak erre. Éjtszaka is hallotta a gépek lomha zúgását és do­bogását. A tanító felesége jött ki az udvarra. Kendővel letakart tálcán két csésze forró tejet ás kenyeret hozott. — Egy kis reggeli... Oda­adhatom nekik, őrmester úr? Schulze egykedvűen intett, hogy ehetnek. Az asszony bement az istálló­ba a takaróért és amikor kijött, megállt Márton mellett és a szeme figyeltetően rávillant. — Valamit mondani akart, de a hóban topogó Schulze és a két fegyveres őr előtt nem mert megszólalni. Márton agyán át­suhant, hogy tegnap valamit súgott neki az asszony, de nem értette. Vájjon mit jelez most a szemével és miért tolja előre sután és tétován a kezét, mint­ha búcsúzásra nyújtaná. — Köszönöm a jóságát, ezer­szer köszönöm, — rebegte és a tanítóné keze után nyúlt. Te­nyerében egy kis összegyűrt pa­pirost érzett. — Isten óvja magukat! — mondta az asszony és sietve elment. Márton meglepett pillantást vetett utána. Az izgalom hiHe. len verejtékbe hozta. ('Folytatás e 6. oldalon) MIRKO NESPOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents